WAP A kastély bejáratával szembeni táblán az első sor ötödik szava.
A ládába TravelBug
nem helyezhető.
NAGYŐR FEKVÉSE:
Nagyőr (szlovákul: Strážky) Szepesbéla (szlovákul: Spišská Belá) településrésze, a várostól délkeletre a Poprád-folyó bal partján fekszik Szlovákiában, az Eperjesi kerület, Késmárki járásában.
NAGYŐR TÖRTÉNELME:
A települést már az Árpád-korban határőrök lakták és erődítménye volt, mely a hagyomány szerint a 12. században a templomosok kolostora lett. A falu első ismert birtokosa a Berzeviczy család volt, akik a 14. század elején kapták a birtokot Károly Róbert királytól. A kolostor romjaira a 15. században a sziléziai Warkoktsch család építtetett gótikus várat. 1556-ban új birtokosa a Horváth-Stancsics család lett. A vár helyére 1570 és 1580 között épült a ma is látható pompás reneszánsz várkastély. Építtetője Horváth-Stancsics Gergely a kor egyik neves humanistája volt, aki főiskolát létesített benne, amely 1711-ig üzemelt. Később a Thökölyek átalakították. 1708-ban tűzvész pusztította, ezután a kastélyt négyszárnyúra bővítették. 1801-ben a település a Szirmay család birtoka lett, majd a század második felében a Mednyánszky, majd a Czóbel családé.
Vályi András szerint "STRASZKA. Tót falu Szepes Várm. földes Ura Horvát 285Stansics Uraság, lakosai katolikusok, 's másfélék, fekszik Poprád vize mellett, Bélának szomszédságában, mellynek filiája; határja középszerű, piatza Kézsmárkon." [1]
Fényes Elek szerint "Sztráska, Nähre, tót falu, Szepes vmegyében a Poprád mellett, Késmárkhoz északra 1 órányira, gyönyörű s termékeny vidéken: 172 kath., 196 evang. lak. Az urasági várkastély igen régi épület. A kert ritka növényeire nézve ezelőtt hires volt. Volt itt továbbá hajdan egy apácza zárda, és nevezetes gymnasium, mellyet Horváth Stansith György alapitott, ki Wittenbergában tanult, s fia vala azon Gradeczi Horváth Stansith Márkusnak ki 1557-ben, Szigethvárát Ali basa ellen derekasan megvédelmezvén, jutalmul Sztráska falu kapta. Kihalván férfi ágban a Horváth nemzetség, praefectio által minden jószágok a Szirmay nemzetségre estek." [2]
1910-ben 491, többségben német lakosa volt, jelentős szlovák kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Szepes vármegye Késmárki járásához tartozott.
A kastély utolsó birtokosa Czóbel Margit volt.
forrás:Nagyőr Wikipédia
NAGYÖRI KASTÉLY:
A kastély gótikus vár alapjaira épült, amely állítólag egy templomos kolostor romjain keletkezett és Szlovákia legrégibb kastélyai közé tartozik. A későbbi tulajdonosok, a jelentős horvát nemesi családból származó Horváth-Stansith családok gótikus várukat fokozatosan reneszánsz kastéllyá alakították át. Gregor Horváth-Stansith 1588-ban a családi székhelyen jelentős humanitárius iskolát alapított és az 1618. - 1628. közötti években folytatta a kastély átalakítását, amely abban az időben szerezte mai külsejét. Az eredetileg háromszárnyas épületet az 1708. évi tűzvész után kiegészítették egy negyedik szárnnyal, ezzel egy tipikus, belső udvarral ellátott négyszögletes alaprajz alakult ki.
1862-ben a nagyőri kastélyba költözött Mednyánszky Eduárd báró. Beckóról (Beckov) magával hozta 10 éves László nevezetű fiát Szepesre (Spiš), akiből később európai formátumú festő lett. A Tátra lábánál levő családi fészekben eltöltött néhány tartózkodása alatt ez a jelentős festőművész több csodálatos, eredeti szociális komponensekkel kiegészített tájképet festett.
A kastély varázslatos szépségét megsokszorosítja a 19. századból származó angolpark. A kastélyban az értékes történelmi könyvtáron kívül megtalálhatók Mednyánszky László festményei és a Beckó várából származó Ctibor kőcímer.
A rekonstrukció után a kastély a Szlovák Nemzeti Galériának szolgál, amely itt több kiállítást rendez - történelmi bútorok és beltéri kiegészítők, Mednyánszky László és Nagyőr (a festő, aki itt gyakran tartózkodott és alkotott), történelmi könyvtár és iparművészeti gyűjtemény.
A kastély a község történelmi központjában levő gótikus megerősített Szent Anna templommal és a reneszánsz haranglábbal nemzeti kulturális műemléket képeznek.
NAGYÖRI vár belépői és nyítvatartása:
Báró MEDNYÁNSZKY LÁSZLÓ
(Beckó, 1852. április 23. - Bécs, 1919. április 17.) magyar festő és grafikus.
Magyar nemesi családból származott, nagybátyja, Mednyánszky László honvéd őrnagy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik első vértanúja.
Münchenben, majd 1873-1877 között Párizsban tanult. Barbizonban Paál László társaságában festett. 1880-tól Bécsben és Beckón élt, felváltva. 1888-ban Budapesten aranyérmet kapott. 1888-1892 között Párizsban élt. Tájfestészete a barbizoni felfogásból indult, de örökös vándorlása során a természet alapos ismeretéből festői igényessége rendkívüli erejű műveket alkotott. A század vége felé az élet legszélső végein élők felé fordult. Nyaranta Nagyőrön dolgozott, de a Tátrától az Adriáig bejárt minden vidéket, ha arra felé vitt útja, szívesen elidőzött a szolnoki művésztelepen és a Nagyalföld más tájain is alkotott, ezért az alföldi festőkhöz is kapcsolják művészetét.
Képein túladva, pénzét a rászorulók közt szétosztva, a létminimum határán élt. A naplóját franciául és magyarul író báró, mély műveltségű művész, egész életét megkeserítő ízületi fájdalmai dacára, szüntelen gyalogos vándorutakon járt. Járványos betegeket ápolt, a 1879-es szegedi nagy árvíznél segített, a csavargóknak próbált megélhetést szerezni.
Vágó Pállal, Olgyay Ferenccel együtt jócskán besegített 1893-94-ben Feszty Árpádnak a "Magyarok bejövetele" c., azóta Feszty-körképként híressé vált történelmi képének megfestéséhez. Mind Vágó, mind Mednyánszky kitűnő alakábrázoló, Olgyay pedig jó tájfestő volt.
Képein rendkívüli lelki mélységben ábrázolja a magányt, a kiszolgáltatottságot. Kritikusait is megdöbbentette a borzongató realitás, ahogy a születéstől már végleg nyomorra ítélt embereket bemutatja. Csavargóképei egyre tömörebbek. Az I. világháború csak drámaibb színtere volt a szenvedésnek és halálnak, harctéri rajzolóként bejárta Galíciát, Szerbiát és Dél-Tirolt, mint a háborúról tudósító művészcsoport (Kunstgruppe) tagja. A társtalan, magányos, homoszexuális[1] művész a kor alapkérdéseire adott műveivel drámai választ. A harctéren megsebesült, nagy betegen, magányosan hunyt el bécsi műtermében.
Goyán kívül senki nem ábrázolta ilyen mélyen humánus lélekkel a háborút. Három fő csoportja van műveinek a műfajok szempontjából: tájképek, csavargóképek és katonaábrázolások. Az I. világháború harctereiről rajzokban, festményekben készítette el naplóját. A 60 évén túli festő százával készítette háborús jegyzeteit, amelyekből képek lettek. A halottak álomba merültnek látszanak, az erdőszélt mint vadvirágok lepik el a katonasírok fehér keresztjei.
Mélységes humanizmussal ábrázolja az emberi esendőséget és kiszolgáltatottságot. Az emberi nyomorúság mélységeit majd csak Gorkij és Brecht drámái, egyes filmek és a szociofotósok hozzák felszínre a későbbiekben. Rendkívül termékeny alkotó volt, számos művét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria Budapesten, s a szolnoki Damjanich János Múzeum. A Kecskeméti Képtárban külön kiállítóterem mutatja be a Mednyánszky képeket, a székesfehérvári Deák Gyűjtemény 12 db. képét mondhatja magáénak, számos képét őrzi a Szlovák Nemzeti Galéria[2] Pozsonyban, a nagyőri kastélyban is vannak képei, hisz 1883-ban, édesanyja halála után olykor ide vonult vissza, főleg nyaranként itt dolgozott. Számos képe került külföldre, például Londonba. Festményeinek, rajzainak száma a 3000 darabot bizonyára meghaladja, de lehet, hogy a 4-5 ezret is eléri.
Mednyánszky Lászlóról többet
Mednyászky László tájképfestészete
LÁDA:
A kastély bejáratával szemben a parkban találtok egy táblát, ott olvasható a jelszó:
az első sor ötödik szava.
Alternatív jelszóról is gondoskodtunk, ha véletlenül olyan időben érkeznél, amikor a kastélyba vezető kapu be lenne zárva.
koordináták:
N 49° 10,342' E 20° 27,242' 615 m [GCMeNa+Tábla]
A kapu mellett balra van egy tábla amin a
negyedik sor első szava a jelszó.
A kastély mellett és tovább haladva a faluban is nem messze a várkastélytól kialakított ingyenes parkolók vannak.
Mindenkinek kívánunk kellemes sétát a parkban és a kastélymúzeumban és jó ládázást.
LUILUI és
JUDITH