Előzmények

Old Fairyhozzászólásai | válasz erre | 2014.01.22 10:27:18 (2449)
Természetesen aprólékosan, részletesen cáfolhattam volna az állításaidat, de csak egy fontos témát emeltem ki: "az együttműködés alapjait".
A három másik állításodnak mindössze annyi a valóságtartalma, hogy - utólag visszaolvasva - összekevertem a konstruktív ludens és a jóhiszemű Attibati levelében foglaltakat. Persze, hivakozhatsz arra, hogy Attibati elnökségi felhatalmazás nélkül, a saját szakállára egyeztetett velem és ludens szövegeiből is csak azt tekinthetem az elnökség véleményének, ahol ezt külön kiemelte. Ld. "támadás, személyeskedés 4. pont"
A "hangulatkeltésről" még külön is szólnom kell, mert ismét remekül illusztráltad a "támadás, személyeskedés 3. pont"-ot, a súlyos tájékozatlanságodat. 2013. december 21-én írtam az elnokseg@geocaching.hu-ra egy "szerver sérülékenység" témamegjelölésű levelet. Csak peterpan és ludens méltatott válaszra, de érdemi változás azóta sem történt az ügyben.

Ismételten jelzem: az, hogy emberileg milyen vagy, hogy nem sokra becsüllek számomra mellékes és nem akadályoz meg abban, hogy próbáljak segíteni, együttműködni. A játékosok, a játék érdeke nekem fontosabb a szimpátia-antipátia kérdésénél, ezért dolgoztam a GCAPI alapjainak lerakásán, a Google-térkép javításán, a ládaértesítő levelek gyorsításán, a TuHu raszteres megjelenítőjének frissítésein - hogy csak néhányat említsek hirtelen.

Az, hogy nem tetszik a pofám vagy a stílusom és ezért büszkén hirdeted, hogy nincs együttműködés, nincs rám szükség, megoldasz mindent a magad módján azt mutatja, hogy a személyes játszmáid sokkal fontosabbak, mint a játékosok érdeke. Kicsinyes vagy - én meg nagyvonalú. De változtathatunk ezen: csak rajtad* múlik. :-)

* Nem úgy, hogy cserélünk... :-P
[előzmény: (2434) dc3, 2014.01.22 08:32:34]

dc3hozzászólásai | válasz erre | 2014.01.22 08:32:34 (2434)
Annyit jegyeznék meg, hogy amennyiben számodra egy kicsit is lényeges dolog lenne világodban a valóság, úgy nyilván arra igyekeztél volna válaszolni, nem az én személyemet igyekeztél volna besározni. Tehát érdemi válasz nem tud érkezni cáfolataimra, ezért billensz át támadásba, személyeskedésbe :-). Nyilván nem először.

Megnyugtatásul közlöm, hogy amennyiben az általad jelzett módon működnék, akkor már az elnökségbeli társaim réges-régen komoly lépéseket tettek volna ellenem. Vagy akár az FB, akik folyamatos kontroll alatt tartják az elnökséget.

[Fórum szabályzat 1.2 pont, Old Eye]
[előzmény: (2432) Old Fairy, 2014.01.22 00:47:47]

Old Fairyhozzászólásai | válasz erre | 2014.01.22 00:47:47 (2432)
Sajnos bármennyire próbálsz is hivataloskodni, komolytalan ember vagy.
1. A személyes sérelmeidet az egyesület, a játékosok érdekei elé helyezed.
2. Észérvek helyett érzelmi zsarolással ("lemondok/csak addig maradok, amíg nem lesz más/mégis évekre vonatkozó elkötelezettséget vállalok") és ellenségképpel (bűnbak keresés) éred el a környezeted hűségét.
3. Fogalmad sincs arról, hogy aminek az egyszemélyi felelőse vagy, az hogyan működik: irányítani próbálsz valamit, ami számodra fekete doboz.
4. Ha pillanatnyi érdeked úgy kívánja, diszkreditálsz, "beáldozol" olyan embereket, akik Nálad sokkal többet tettek a játékért.
5. Sunyi módon, agyonhallgatással próbálsz konfliktusokat kezelni - az egyenes beszéd helyett.
6. Elkövetett hibáidat beismerés és a korrigálásra tett kísérlet helyett újabbakkal tetézed - aki ezt szóváteszi, azt ellenségnek kiáltod ki és bosszúhadjáratot folytatsz elllene.

Annak ellenére, hogy úgy gondolom, hogy a hazai geocaching egyszemélyes tragédiája vagy, súlyos jellembeli fogyatékosságaidon túltéve magamat folyamatosan tenni próbáltam a játékért, a játékosokért, a honlap(ok)ért. Aki nem vak, az látja, hogy az együttműködésnek egyetlen akadálya van: a Te kicsinyes bosszúd.
[előzmény: (2430) dc3, 2014.01.22 00:16:38]

dc3hozzászólásai | válasz erre | 2014.01.22 00:16:38 (2430)
Próbáljunk meg a a tényeknél maradni és néhány kérdést tisztázni.

Az alapvető probléma, hogy a jelenlegi elnökség nem kíván veled semmilyen téren együttműködni. Ennek nagyon egyszerű az oka: az eddigi megnyilvánulásaid az itteni játszótereken nem mutattak abba az irányba, hogy ez kívánatos legyen. Magyarán nem teljesültek azok az elemi feltételek se, mely egy együttműködésnek alapjai kell, hogy legyenek.

Ludens közvetítésével korábban semmi, hangsúlyozom semmiféle lehetőséget nem ajánlott fel az elnökség. Ugyanis korábban sem gondolkodott az elnökség bármilyen veled megtestesülő együttműködésben, tehát az, hogy neked bármiféle ajánlat ment volna, lehetetlen.

Egyetlen dolog merült fel Attibati-ban, aki nem az elnökség tagja, hogy az egy évvel korábbi ajánlatodhoz hasonlóan, miszerint átadod az addigi rendszert, térítésmentesen. Emiatt neki jeleztem, hogy érdeklődjön nálad, hogy van-e ilyen szándékod most, egyáltalán foglalkozol-e a projekttel. Ez a geoszilveszter környékén történt.

A gc-tuhu szerver körül a helyzet nem kaotikus, ezt visszautasítom. És természetesen felszólítalak a felesleges hangulatkeltés mellőzésére. Ez egyébként, mint tagnak, igen etikátlan megnyilvánulás. Ha bármi aggodalmad van egyébként, úgy gondolom,hogy léteznek megfelelő csatornák annak kifejezésére.

Ami a rendszer auditálást illeti. Alapvetés, hogy veled az elnökség nem kíván együttműködni, ahogy azt már nem egyszer jeleztem neked. Nem anyagi okokra vezethető vissza az ajánlat elutasítása. Ez részedről igen komoly torzítása a valóságnak.

Be kell látnod, hogy a tavalyi év folyamán többször is olyan lehetetlen helyzetbe hoztad játékostársainkat, mely már önmagában is megérlelte a szakítást.

Természetesen köszönjük az eddigi munkádat mindezektől függetlenül, bár ezt a tevékenységet te eddig se felkérésre tetted, hanem személyes indíttatásból, de ezzel adtál jelentős pozitívumokat is a közösségnek és ezt mindenképp el kell ismerni.

Ugyanakkor drukkolok neked, hogy a felszabaduló fejlesztői kapacitásaidat a saját terveid megvalósítására tudd fordítani.







[előzmény: (2419) Old Fairy, 2014.01.21 20:19:20]

Old Fairyhozzászólásai | válasz erre | 2014.01.21 20:19:20 (2419)
A legutóbbi javaslatom az volt, hogy az egyesület szerverén legyen egy biztonsági tárhely - így megelőzve a tavalyi kellemetlen helyzetet, amikor az adatok először hardverhiba, majd anyagi nehézségek miatt hetekig nem voltak hozzáférhetőek. Ezt az elnökség nem fogadta el, ragaszkodik a projekt "saját hatáskörbe vonásához" - hogy egészen értéksemleges módon fejezzem ki magam.
(Egyébként korábban két lehetőséget ajánlottak fel, ludens közvetítésével: vagy átköltözöm a gckupa.geocaching.hu aldoménre vagy pedig az egyesület fizet valamennyit a programért és átveszi az adminisztrációt/fejlesztést. A gc-tuhu-szerver körüli helyzetet annyira kaotikusnak ítéltem meg, hogy ezeket nem tartottam elfogadhatónak.)
(Még korábban pedig felajánlottam a gc-tuhu szerver jelenlegi állapotának teljes auditálását - a saját szerverem hosztingdíjának átvállalása fejében. Ezt az elnökség - anyagi okokra hivatkozva - nem fogadta el.)
[előzmény: (2418) griffs, 2014.01.21 20:06:31]

griffshozzászólásai | válasz erre | 2014.01.21 20:06:31 (2418)
Azért hozzád szólok, mert ebben a formában màr a Te oldaladon állok.
Teljesen egyetértek azzal a döntéssel, hogy az egyesület szerverén fusson a dolog, ezt aligha kell indokolni. A programozó/fejlesztő személyén màr lehetne vitatkozni. Az viszont kétségtelenül rendkívül etikátlan dolog január végén közölni, több mint szivatás kategória, amikor màr nem kevés munkával beüzemelted a 2014-es rendszert. Én még most is inkább szavazásra bocsajtanam a dolgot, a kupázók körében. A kiírás változtatását nonszensznek tartom és nem az utalványok miatt. Részemről nyomatékosítom a dolgot annyival, hogy ebben a formában elállok a 2014-es kupanevezéstöl, természetesen a kisgriffel együtt.
[előzmény: (2415) Old Fairy, 2014.01.21 15:14:35]

Old Fairyhozzászólásai | válasz erre | 2014.01.21 15:14:35 (2415)
Az elnökség állítólag a következő döntést hozta:

"A gckupa kiírását, a beérkező adatok feldolgozását saját szerverünkön, saját fejlesztéssel kívánjuk megoldani.
Valószínűleg a kiírás is módosul, a díjazás alkalmazkodik a szűkülő lehetőségekhez, és a pontszámítás is átdolgozás alatt van.
Döntésünk fő oka, hogy a játékosok nem akarják újra átélni a tavalyi bizonytalanságot."

(Idézet ludens leveléből.)
[előzmény: (2414) Attibati, 2014.01.16 18:48:33]

Attibatihozzászólásai | válasz erre | 2014.01.16 18:48:33 (2414)
Az elnökségtől még várunk egy bólintást.
[előzmény: (2412) mazsola069, 2014.01.16 17:42:05]

mazsola069hozzászólásai | válasz erre | 2014.01.16 17:42:05 (2412)
Sziasztok!
Ha nagyon szeretnétek feltölteni akkor itt a link: http://orokseg.net/goodies/gckupa2014/
Mindenkinek jó kupázást az évre.

Bejelentkezés név:  jelszó:   [regisztráció]