Előzmények

petikahozzászólásai | válasz erre | 2008.04.07 18:27:00 (31853)
Kedves Zerind Vezér!
Megnéztem a személyes bemutatkozó oldalad és úgy látom szinte azonos megtalálásszámmal rendelkezünk, tehát a geoládák terén a tapasztalataink nagyjából hasonlóak lehetnek. Persze nem ugyanazokat a ládákat találtuk meg, ebből adódóan természetesen különbségek is előfordulhatnak. A lényeg ebben a játékban mindenkinek más és más. Egyszer már leírtam, de most megismétlem: nekem is nagy élvezet egy kellemes több kilométeres túra a hegyekben jó társaságban, vagy akár egyedül, de ugyanolyan sikerélmény az is ha egy drive-in ládát levadászok 3 méterre az autótól, amennyiben maga a rejtés ötletes. (Itt nem akarok két saját ládáim hivatkozni :-) Vannak persze akiknek ez a típusú rejtés nem tetszik, de érdekes módon nagyrészt ők is megkeresik ezeket a ládákat. vajon miért? A dicsőségért, a pontért, vagy csak azért, hogy fanyaloghassanak? Általában véve nem kedvelem a virtuális ládákat, de találkoztam már azok között is olyannal, ami nagyon sok örömet okozott, és nélküle talán sose jártam volna az adott helyen. A köbgyökvonós megoldások sem tartoznak a kedvenceim közé, de ezek között is akad olyan, amit nagy kár lett volna kihagynom. Szóval a lényeg: ne mások akarják eldönteni, hogy mi a jó nekem! Ebből egy életre elég volt a "szocializmus" idején. (Csak mellesleg: ők is belebuktak :-)
[előzmény: (31680) Zerind HUN, 2008.04.06 18:32:56]

Zerind HUNhozzászólásai | válasz erre | 2008.04.06 18:32:56 (31680)
Igen, és akkor itt is megjelennének olyan ládák, mint a .com-on: pl. a pozsonyi tesconál, mert az akkora nevezetesség... Tudom, tudom, akinek nem tetszik, nem keresi meg. De lehet olyan, akinek ez tetszene...? Sajnos kell belevinni szubjektivitást, mert szabályokban felsorolni, hogy hova nem jó ládát rejteni, kész lehetetlenség.
(Csak megjegyzem, hogy én ezt a ládát nem is találtam meg a magas épületek közötti rossz műholdvétel miatt, meg amiatt, hogy ha pár perc alatt nem ment, akkor nem erőltettem tovább. Ha itt is lenne ilyen láda, garantált 1-est kapna a környezetre. Kinek lenne jó, neked, mert így nincs ,,cenzúra''?)
[előzmény: (31664) petika, 2008.04.06 13:06:27]

petikahozzászólásai | válasz erre | 2008.04.06 13:06:27 (31664)
Ha a láda megjelenésének a szabályai objektíven meghatározottak lennének (mint a .com-on), akkor nem kellene a moderátoroknak a szubjektív ítéletére alapozni egy láda megjelenését. Vagy megfelel és akkor mehet, vagy nem felel meg és akkor nem mehet. Ilyen egyszerű!!!
[előzmény: (31623) KiVi, 2008.04.05 17:29:34]

KiVihozzászólásai | válasz erre | 2008.04.05 17:29:34 (31623)
Ezért van ez. Az ominózus láda a nem mehetek okainak felsorolásának több pontjára is tökéletesen illik, így túl nagy meglepetés nem lehetett. No meg láttunk már olyat is, hogy n+1. körben ment át, duzzogás nélkül.
[előzmény: (31622) bluemonday, 2008.04.05 17:25:17]

bluemondayhozzászólásai | válasz erre | 2008.04.05 17:25:17 (31622)
A moderálás kérdése számomra is egy kicsit elgondolkoztató, bár valamilyen szintű megléte valószínűleg szükségszerű. Az előzetes átnézés sok kellemetlenséget megelőzhet, pl. színvonaltalan ládaoldal és rejtés, veszélyes területre helyezés, stb. Magát a rejtés koncepcióját azonban szerintem a rejtőre kellene bízni, mivel ő áldoz rá a legtöbbet hogy oda kikerüljön egy láda. (Szabadidő, pénz, a rejtés kivitelése). Ha valakinek a meglehetősen sok munkája ilyen formán kárba vész, meglehetősen frusztráló lehet. Főleg egy összetettebb multinál lehet ez kellemetlen érzés.
[előzmény: (31621) izsolt, 2008.04.05 17:10:49]

izsolthozzászólásai | válasz erre | 2008.04.05 17:10:49 (31621)
Ebben igazad van, hogy akinek nem tetszik nem keresi meg (kivéve tán a top10 mert nekik "muszáj" :-)
A moderátorok közé viszont nemrég be lett választva pár "civil", azóta ahogy láttam kevesebb is a morgás. Erre most tessék.
Nekem egyébként ez a besértődős dolog nemigen jön be.. még ezt leírtam aztán most szentül fogadom hogy ehhez a témához többet nem pampogok.
[előzmény: (31620) petika, 2008.04.05 17:02:00]

petikahozzászólásai | válasz erre | 2008.04.05 17:02:00 (31620)
Én már több Amancsics féle ládát megtaláltam, és szerintem mindegyik nagyon jó volt! A Totál Brutál pedig maga a csúcs! (Ráadásul annak első megtalálója voltam :-)
Szóval szerintem nagy kár lenne ezekért a remek ládákért! Hónapok óta visszafogtam magam és nem ostoroztam a moderációt, de most ismét megemlítem, hogy talán mégiscsak el kellene gondolkozni annak indokoltságán. Számomra nagyon úgy néz ki sokkal több a kára mint a haszna! Az igazán kitűnő Amancsics féle ládák a moderáció előtt születtek, sok más remek ládával együtt! Akinek meg nem tetszik egy köbgyökvonós láda az nem keresi meg ...
[előzmény: (31547) KiVi, 2008.04.04 11:05:30]

KiVihozzászólásai | válasz erre | 2008.04.04 11:05:30 (31547)
Benyújtott egy budapesti temetői, bonyolult, köbgyökvonós mega-gigamultit (ami nem is volt teljesen egyértelmű) s ezt +5 -6 arányban elutasítottuk.
[előzmény: (31546) ludens, 2008.04.04 11:00:05]

ludenshozzászólásai | válasz erre | 2008.04.04 11:00:05 (31546)
Muszály titkosan kezelni az eredendő problémát?
A döntésnél lehet, hogy érdekesebb az ok. O.K.?
[előzmény: (31525) Amancsics, 2008.04.04 09:58:43]

Amancsicshozzászólásai | válasz erre | 2008.04.04 09:58:43 (31525)
Kedves Ládászok!

Tiltakozásul a moderáció tisztességtelen módja miatt az összes ládámat – jogfenntartással – megszüntettem. A jó tanácsot mindig szívesen megfogadom, de a packázást nem tűröm. Ahogy időm engedi, a ládákat beszedem. A kihelyezéshez általam kért hatósági engedélyeket az illetékes természetvédelmi szerveknél felmondtam. Több ládát nem rejtek.

Remélem eljön majd az idő, amikor arra alkalmas elhivatott emberek – akár egy másik geocache-szervezet megalakításával is – ráébresztik az Egyesület jelenlegi vezetőit, hogy nagyon rossz úton járnak.

Szomorúnak kellene lennem. Ládáim megtalálása szerint az élbolyban voltam. De inkább felszabadultnak érzem magam. Jól döntöttem.

Bejelentkezés név:  jelszó:   [regisztráció]