Előzmények

CacheFinderhozzászólásai | válasz erre | 2014.04.07 12:19:34 (70162)
Annyiban igazítanálak ki, hogy Levin találta ki és vittek keresztül Kuliszékon a dolgot. (Nem volt egyszerű.) Az első két GCTT (Börzsöny és Vértes) az ő vezetésével lett megrendezve Scele a mátrainál vette át a stafétát.
[előzmény: (70161) dc3, 2014.04.07 12:00:35]

dc3hozzászólásai | válasz erre | 2014.04.07 12:00:35 (70161)
Szia!

Igazad van abban, ez valóban egyfajta süllyedést mutat, bár nyilván több aspektusa van az ügynek.

Ne felejtsük el, hogy ezt, ha jól tudom, anno scele találta ki, amiből lett egy szép hagyomány.

Azt is tudjuk, hogy sok-sok rendezvény után scele már nem kívánta magára vállalni a főszervezői posztot.

Azt is tudjuk, hogy ez nem olyan rendezvény, mint általában a TT-k, melyek nagyobb részét hosszú évek óta ugyanott, ugyanaz a csapat szervez és bonyolítja le, ezért valamivel nagyobb terhet ró az aktuális szervezőkre, hiszen helyszínt kell találni, azt meg kell nézni, bejárni, magyarán olyan előkészületeket kell tenni, melyek biztosítják, hogy a résztvevők semmilyen módon ne legyenek csalódottak.

Az a relatíve kevés ember, akik eddig ezt úgymond a hátukon vitték, idén erre nem talált kellő motivációt, belső erőforrás tartalékokat. Így egy régebbi ötlet kerül megvalósítása, aminek forrása inkább egy régi, patinás TT fenntartása és ne egy sima költséghatékonysági szempont.

Tehát valóban süllyedünk. HR szempontból bizonyosan, ezért is adjuk át a lehetőséget másoknak.

Ahogy azt már korábban írtam, jöjjön az eddigi tanácsadók ideje immár! ;-)
[előzmény: (70146) Csuhás, 2014.04.07 07:14:37]

Csuháshozzászólásai | válasz erre | 2014.04.07 07:14:37 (70146)
Költség, és erőforrás optimalizálás végett idén egy megszokott túrára mondjuk mi hogy az a gc telj túra.
Nekem ez a színvonal süllyedését mutatja. :-(
[előzmény: (70145) Bajuszcica, 2014.04.07 00:04:52]

Bajuszcicahozzászólásai | válasz erre | 2014.04.07 00:04:52 (70145)
Ez nem a geocachinges!
[előzmény: (70144) Old Fairy, 2014.04.06 22:27:29]

Old Fairyhozzászólásai | válasz erre | 2014.04.06 22:27:29 (70144)
http://teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=5279
[előzmény: (70143) Bajuszcica, 2014.04.06 22:16:36]

Bajuszcicahozzászólásai | válasz erre | 2014.04.06 22:16:36 (70143)
Lehet tudni, hogy hol lesz a VI. geocaching teljesítménytúra?

Bejelentkezés név:  jelszó:   [regisztráció]