Előzmények

grinhozzászólásai | válasz erre | 2015.01.12 17:08:14 (72085)
Bocsánat ha belebeszélek de ez már volt téma az (amúgy a trollok miatt részben olvashatatlan) TuHu-OSM fórumon, ahol leírtam, hogy ez miért nincs így, vagy legalábbis miért nem kell így lennie.

A közösség azért van mert a tagok ugyanazt akarják. Nem "turistautak.hu"-t csinálni, nem "mapedittel rajzolni" hanem egy közösségi térképet készíteni maguknak és a túrázóknak, és a kessereknek, és talán mindenki másnak is, aki használni tudja.

A közösség tagjainak jelentős része továbbra is ezt szeretné. Ez pontosan ugyanaz mint az OSM közösség célja, sőt, ugyanaz mint számos kisebb térképpel vagy térinformatikával kapcsolatos közösség célja. Semmilyen alapvető oka nincs hogy ez a közösség ne csinálja továbbra is ugyanazt, mint eddig: túratérképeket rajzoljon.

Az van, hogy a számos elérhető technológiahalmazból bizonyosak nem mutatnak pozitív jövőképet, mások pedig jelentős potenciállal rendelkeznek erre nézve. A világ is változik, néha még előre is halad. Most nagyon úgy néz ki hogy nem tartható fenn tovább az a kép hogy a TuHu „közösségi térkép” mely végeredménye viszont nem „szabad” hanem valakinek vagy valakiknek a jogi fennhatósága alatt van, és a térképről kizárólagos döntési és tulajdonjoggal rendelkeznek. Az elmúlt 10 évben a szabad licencek bekerültek a mainstreambe (hogy mondják ezt szépen magyarul), ismertek lettek, az emberek egyre jobban megismerik az előnyeit, és megtanulják a hátrányainak kezelését.

A TuHu szabad licencelése nem jelenti kötelezően a turistautak.hu „halálát”, bár az biztos hogy az arányok változni fognak, és vélhetően nem a „trackeljünk” - „rajzoljuk be” - „publikáljuk” lesz a fő profil, hanem az „állítsunk elő specializált kimeneteket” - „minőségellenőrizzünk” - „koordináljuk a turistarészeket” lesz. Az is vélhető hogy a nyílt licencű „felvevőkből” az OSM lesz az elsődleges: mérete, közössége, felépítése erre alkalmassá teszi.

De az biztos hogy ha a trackelés és szerkesztés és frissítés átkerül az OSM keretei közé akkor az ottani közösség szeretettel várja az itteni közösséget, vagy annak azon tagjait akik nem rettegnek zsigeri módon egy másik közösségbe való beilleszkedéstől. Ideális esetben az itteni (TuHu) szerkesztők mind megjelennek az OSM levlistáján, vagy akár fæcesbook oldalán, és részt vesznek a közösségi életben; emellett trackel aki azt szereti, rajzol aki meg azt, és frissít aki erre érez hajlandóságot. Az OSM szerkesztésének egyik előnye pont a felemlegetett hátránya, hogy nagyon egyszerű, könnyű a szerkesztés, nem kell hozzá egy nagyon komoly küszöböt átugrani. Aki akarja kipróbálja, 5 perc felkészülés elég lehet egy érdeklődő próbára, és ha nem tetszik nincs semmi. Ha tetszik lehet végtelen időt rápazarolva belemélyedni. :-)

És persze ígérhetem mindenkinek aki kirpóbálja hogy érdekes és újdonság lesz számukra: rengeteg eszköz, rengeteg rajzolási segítség, 2-3 műhódos legális forrás, számtalan kimenet (remélhetően a garminokra is, noha való igaz hogy az OSM-esek között nagyon kevés a garmin, én sem használom már a sajátjaimat, de az OMP tudtommal készít ilyeneket, és van még 3-4 kimenetkészítő lehetőség), és persze új kihívások (mint például az együttműködés országos szervezetekkel, helyi turistaklubokkal, vagy néha akár a magasságos államgépezettel is).

Szóval én nem temetném a közösséget. Akit érdekel írhat nekem is (igyekszem mindenkinek válaszolni), vagy elindulhat a talán már ismert OSM kezdőlapról.
[előzmény: (72034) cactus, 2015.01.11 11:51:00]

cactushozzászólásai | válasz erre | 2015.01.11 11:51:00 (72034)
Mindenki más szemszögből közelíti meg ezt a témát, én a maradi oldal pártján állok.
Jelenleg a TuHu közösségét csak a térkép tartja össze, ha ezt szabaddá tesszük megy a levesbe az egész társaság.
A szabaddá tétellel (szerintem), csak az OSM kerül előnyösebb helyzetbe, mert szabadon felhasználhatja az adatbázisunkat. Az összes többi felhasználó eddig is szabadon használhatta a térképeket, még soha senkivel nem találkoztam aki korlátozva lett volna. Ha valaki teljesítménytúrát szervez bele kell, hogy férjen egy engedély kérő e-mail, ha becsületesen csinálja egy halom engedélyt kell kérni, egy másik halom helyen pedig be kell jelenteni az eseményt. Hihetetlen, de egyik rendezvényünkön a Légügyi tökömtudjakitől kellett engedélyt kérni 1000 db lufi szabadon eresztésére, ezért úgy gondolom egy e-mailnek bele kell férnie.
Soha senki nem volt akadályozva abban, hogy a saját felméréseit mindkét adatbázisba feltöltse.

Az én mérlegem serpenyői a zártság felé billennek.

Ha zárva maraduk, marad a garmin kimenetünk (én ezt használom), egy szigorúbban ellenőrzött, bár lassabban fejlődő adatbázissal. Terepi utakon jelenleg ez a térkép részletesebb.
Érdemes lenne fejlesztéseket eszközölni a kimenetek terén, hogy versenyképesek maradjunk.

Ha nyitunk megszűnik a TuHu közösség.
Megmarad a garmin kimenetünk, de nem fog fejlődni a térkép.
Az OSM nem csinál nekünk kimenetet, ha akarunk szabadon csinálhatunk magunknak, de ez ugyanúgy fejlesztést igényel mintha a saját adatbázisunkhoz készítenénk.
Ráadásul a jelenlegi adatbázisunk, csak akkor fog látszani rajta, ha mi felrajzoljuk.

Az OMP 2015.01.01-től a tuhu adatbázisa helyett az osm adatbázisát használja így az ő kimenetükön is ugyanaz látszik. Éveken keresztül használták az adatbázisunkat, most váltottak, és teljesen elzárkóztak attól, hogy kimenetet gyártsanak nekünk. az én meglátásom szerint ez a kígyómelengetés tipikus esete.

Bejelentkezés név:  jelszó:   [regisztráció]