Előzmények

Gyombihozzászólásai | válasz erre | 2020.02.03 20:51:46 (78506)
Írjam meg ide is, úgy érted? :)
Arról leveleztünk a Rejtésajánlóval kapcsolatban, hogy miért nincs jóval több határon túli (magyar) látnivaló feltüntetve a térképen.
Egyrészt ami érkezik, azok (szinte mind) felkerülnek, másrészt könnyen arányt, célt téveszthetne a térkép, hiszen pl. Erdélyben, vagy akár csak Székelyföldön jóval könnyebb szuper bemutatnivalót találni, mint a mai Magyarországon - nem csak a meglévő ládasűrűség, hanem a földrajzi adottságok miatt is.
Emellett az eltolódás nem tükrözné az aktív játékostársak földrajzi elhelyezkedését sem (bár ez a Bükknél, Zemplénnél is megfigyelhető). Kicsit olyan az olvasatomban a helyzet, mintha a játék a határokon túl és a Kárpátokon innen ott tartana, mint ahol az egész játék tartott 2002-2006 környékén: a legnagyobb durranásokhoz, legismertebb helyekhez már kerültek ládák, de számos (számtalan?:) érdemes hely vár még bemutatásra, amikre viszonylag könnyű rábukkanni - akkor miért mennének tucatszámra térképre?

A Rejtésajánló célja a figyelem felhívása olyan helyekre, amik valamiért elkerülték azt eddig, a sok már ismert érdekesség közt. Bár ismét aláhúzom, ez pusztán a Rejtésajánló, ami csak egy mankó kíván lenni, nem maga a játék. A lényeg, ha küldötök érdemes helyeket, felkerülnek :) Hamarosan el is érjük a nettó száz magyarországi ajánlást!

Szerintem amúgy sokkal hangsúlyosabb, közvetlenül a játékhoz kapcsolódó kérdés, hogyan lehetne serkenteni a rejtési kedvet - (elsősorban) az újonnan csatlakozók számára, vagy legalábbis felhívni a figyelmet a lehetőségekre ("lehet rejteni is" meg "lehet ládát gondozásba venni"). Alakulnak át a szokások, elég megnézni, az utóbbi 20-30-x láda közül hány elsőládás van. Az, hogy a nagyrészt rutinos rókák miért külföldre rejtenek a több/sok itthoni ládájuk után, szerintem teljesen egyéni motiváció kérdése, kevésbé a játék jövőjének meghatározó témája.
[előzmény: (78494) izsolt, 2020.01.28 16:13:38]

izsolthozzászólásai | válasz erre | 2020.01.28 16:13:38 (78494)
nem pont rólad láttam valahol (ládaoldal, kessersztori) képet a Tátrában ahogy derékig állsz a hóban egy ásóval? :-)

érdekes, pont az elmúlt héten leveleztünk e témában Gyombival (határon túli magyar vonatkozású ládák száma, határon inneni túrázós ládák/élmények számának növelése)

remélem ha átrágja az irományom, akkor megszólal itt is :-)
[előzmény: (78489) VP, 2020.01.27 22:42:17]

VPhozzászólásai | válasz erre | 2020.01.27 22:42:17 (78489)
Na jó! Ilyen magasra télen? És hogy kaparná ki az ember a ládát a hó alól?
Oda majd júliusban lehet menni. :-)
[előzmény: (78487) ha2, 2020.01.27 22:02:39]

ha2hozzászólásai | válasz erre | 2020.01.27 22:02:39 (78487)
"Mint rejtő azt szeretném,hogy dobozaimat minél többen keressék meg....." Hát ez most eléggé kétséges,hogy megtalálási rekordok fognak megdőlni. Szóval legyenek külföldön érdekes, szép helyekre rejtett ládák, de ne várjuk el hogy ezekkel fogjuk népszerűsíteni a játékunkat. A Dolomitokban, gyönyörű helyre rejtett GCMISU ládám is szeptember óta várja az első megtalálóját.
[előzmény: (78485) Kokó, 2020.01.27 20:54:46]

Kokóhozzászólásai | válasz erre | 2020.01.27 20:54:46 (78485)
Érintettként azt tudom mondani, hogy a "határok" változnak, és nincs kőbe vésve hogy mely kor határai a mérvadóak. (A .hu esetében azért van segédlet.)
Mint rejtő azt szeretném, hogy a dobozaimat minél többen keressék meg, hiszen azt gondolom, hogy a számomra érdekes helyek másoknak is élményt jelenthetnek - ezért rejtettem a felfedezésre váró dobozt. Amennyiben sikerül egy tartalmas túrát összehozni érdekes helyekből, az szerintem nagyon jó eredmény. Ehhez kellenek az extra pontok.
A .hu sajátos moderációs elve egy jó szűrés arra, hogy valóban érdekes helyekre vigyenek a rejtők. Persze nincsenek tökéletes megoldások, és "... ami nekem jó, az neked nem való ..." alapon sem vagyunk egyformák, így nehéz mindenkinek megfelelni. Ami biztos, hogy Európában nem az országhatár számít.

[előzmény: (78482) takacsimre, 2020.01.27 18:46:29]

takacsimrehozzászólásai | válasz erre | 2020.01.27 18:46:29 (78482)
Valami egészen más:
Az utolsó húsz rejtésből kilenc nem Magyarországon van. Valószínűsítem,hogy indulatokat fogok korbácsolni, de mégis felteszem a kérdést: Jó ez így? Azt is láthatjuk, hogy ezek iránt a ládák iránt mekkora az érdeklődés. Alig. Bocsánat, ha már megint a "nagyok" orrába ütöttem bele az orromat. Köszönöm szépen mindenkinek, aki nem"hurrogja le" a bejegyzésemet.
PS: Tudom: rejtsek, és ne tudáljak!

Bejelentkezés név:  jelszó:   [regisztráció]