Előzmények

bigmickhozzászólásai | válasz erre | 2020.01.08 19:40:02 (35567)
Amikor anno a nejemmel több menetben araszolva próbáltuk a GCache láda pontjait megfejteni, közben állandóan azt mondtuk, hogy számunkra nem ez a geocaching. De aztán nem hagytuk abba, mert vonzott a rejtély, és a végén sikeresen abszolváltuk. Évekkel később is emlékezetes az élmény, amit nyújtott.
Kicsit hasonlóan jártunk a GCvitC ládával is, érdekes is volt, meg nehéz is. Volt, hogy rejtői telefonos segítség mellett is elakadtunk, aztán több hónap múlva, mikor újból arra jártunk, sikerült a multi végére járni. Utólag azt mondom, megérte.
Még egy hasonló kaliberű ládára emlékszem, ez a GCMAUT volt. Ez is több menetben, több hónap leforgása alatt lett meg, és érdekes élmény volt.
Most már úgy vélem, ilyen, nagyon szellemes, kreativitást igénylő multiból elférne még néhány.
Amit Te most megosztottál velünk, az felteszem, nem egészen ez a kategória. Ettől még szerintem egy nyugodtan megjelenhető multi is lehetne (hacsak nincs még más, nem említett kifogása is a modiknak). Ha a megmutatandó hely tényleg ládaérdemes, akkor kérlek, egyszerűsítsél rajta, hogy megjelenhessen.
A moderátorokat pedig tényleg azért választottuk, hogy helyettünk döntsenek. Ők is emberek, más-más szempontokkal, amiket természetes, hogy érvényesíteni próbálnak.
[előzmény: (35553) Strombus, 2020.01.08 18:21:02]

Strombushozzászólásai | válasz erre | 2020.01.08 18:21:02 (35553)
A véleményeteket szeretném kérni.
Nemrég volt téma, hogy kevés az új láda. Itt, az idő, gondoltam, megjelentetek egyet. Sajnos eddig kétszer bukott el a moderáción. Azt szeretném megtudni, hogy szerintetek sincs-e helye ennek a ládának a geocaching.hu széles palettáján és butítsuk le, ahogy a moderátorok kérik, mert tényleg ezt akarja a köz vagy él bennetek a kiváncsiság és a bizalom és szívesen keresnétek az eredetileg elképzelt formában?
A tervezett 3 pontos, könnyű terepen 1200 m sétát igénylő multi rejtésnehézsége 4,5-es lenne. Vagyis nem odú, nem rőzserakás, sőt még nem is kövek vagy híd alatt. Időt, energiát kell szánni minden pont megtalálására.
A moderátorok többsége egyet ért azzal, hogy a helyszín szép és a hozzá kapcsolódó történet is érdekes.
Mi akkor a láda bűne? A kisebb az, hogy rejtett pontos. A nagyobb az, hogy az útvonalon látható infotáblákról kellene összegyűjteni 15 darab könnyen megtalálható számot. A legnagyobb, hogy ezeket ráadásul még össze is kellene adni! Sőt, az eredményt még egy megadott koordinátapárhoz is hozzá kell adni, hogy megkapjuk a 2. pont helyes koordinátáit! A művelet elvégzésnek sikerességét az oldalon elhelyezett koordináta ellenőrrel meg lehet nézni.
Ezután következik a 2-es pont, egy trükkös, szokatlan rejtés. Az 1-es pontnál a moderátorok többsége elakadt, így a másik kettőről lényegében nem esett szó a moderáció során.
A kritikák:
“Ez szerintem nem annyira ütős rejtéssor. Tábla számolgatós, összeadósat nem támogatunk, csak saját kihelyezettet.” Megjegyzés: nem táblákat kell számolgatni. Honnan tudja, hogy milyen ütős a rejtéssor, ha nem kérdezett semmit a másik két rejtésről?
“Ilyen táblaleolvasós rejtést évek óta nem támogatunk.” Megjegyzés: kértem példát ilyen táblaleolvasódira, ahol a koordináták összeállítása a feladat, mert kiváncsi voltam az ottani megtalálói véleményekre és nekem egy ilyen se jutott eszembe. A moderátornak se.
“Bármennyire is érdemes, szerintem, bemutatni ezt a helyet és a sztoriját, a jelszóképzés miatt nálam nem mehetet kap.” Megjegyzés: a jelszóképzésről nem esett szó.
“Éppen most rakattak ki velem a modik a leolvasós ládám ráncfelvarrásakor saját jelszóhordozókat - Te se legyél kivétel:)!” Megjegyzés: a példaként felhozott ládánál jelszórészleteket kellett összeszedegetni, ehhez lámpákat számolgatni, évszám három karakterét leolvasni és hasonlók, majd sok km autózás után egy villanyoszlop alatt megtalálni a végládát.
“A pontról pontra multit nem tilthatom meg, de nem is szeretem. Mennyivel jobban esne, ha minden nyilvános ponton volna egy jelszórészlet.” Megjegyzés: Tényleg mindenkinek ez esne jól? Mindig?
“Minden számolgatós multira azt szoktam mondani, hogy:"Egy kellemes kirándulás, ládázástól elrontva!"” Megjegyzés: Ezt a mondatot megpróbáltam értelmezni, majd kitaláltam, hogy lehet megoldás arra is, hogy ne kelljen a helyszínen bíbelődni, a játékos akár netkesselheti is az első pontot. A koordináták megszerzése után a helyszínen úgyis végigmegy ugyanazon az útvonalon. Nem könnyen netkesselhető, mert, ne feledjük, azt szeretnénk, ha ez egyik pontjában sem lenne könnyű rejtés.
A moderátort ez se tette boldoggá: “Nemcsak a terepen való számolgatósdit utálom, hanem az időigényes, otthon a gép előtt ülő netkesselést is…. nekem ez nem lenne élvezet, így inkább nem mehetet nyomok. ”

Meddig terjed a rejtői szabadság? Vajon a moderátorok valóban a közizlést képviselik vagy a sajátjukat erőltetik a közre? Vajon a játékosok döntő többségét csakis a 2-es, esetleg 1,5-es vagy 2,5-es nehézségű ládák boldogítják, ezért volt tavaly 64 ilyen az átment 72-ből?
Én sem szeretném, ha sorra számolgatós és agyalós rejtések jelennének meg. De egy-egy nem okozna örömet?
A mostani hozzáállással, azt hiszem, se a GCache, se a GCvitC, se a GCTUD nem születhetett volna meg. Nektek nem hiányoznának?

Válaszolhattok röviden is, vagyis egy “mehet”-tel vagy egy “nem mehet”-tel arra, hogy a rejtő eredeti terve szerint jelenjen-e meg a láda vagy sem. És ha Ti esetleg megadnátok neki az esélyt, talán a moderátorok is elfogadják, hogy a feladatuk az, hogy a játékosokat képviseljék, ne az egyéni preferenciájukat. Ha nálatok is elbukik, akkor egyszerűsítem és elnézést kérek a moderátoroktól, hogy kétségbe vontam ítéletük helyességét.
Köszönöm, hogy időt szántatok hosszú irományom elolvasásra.

Bejelentkezés név:  jelszó:   [regisztráció]