Fokozottan védett vizes barlang a Bükkben. Kizárólag engedélyel, barlangászok számára látogatható.
A Jávorkúti-víznyelőbarlang befoglaló kőzete a jól rétegzett, kiválóan karsztosodó ladini mészkő. A barlang bejárata, hasonlóan a terület többi nagy víznyelőjéhez (Csipkéskúti, Bolhási, Y-völgyi, Létrási), a tőle délre elhelyezkedő, ladini agyagpalából és homokkőből felépülő, nemkarsztos vízgyűjtő terület és a mészkő határán alakult ki.
A Jávorkúti-víznyelőbarlangot elsődlegesen a tektonikai mozgások, később a víz korróziós és eróziós munkája alakította ki. Az üregképződés irányait, a területre jellemző, ÉNy-DK-i, illetve erre merőleges tektonikus preformáció határozza meg. A bejárati szakasz eltér a főirányoktól, alapvetően három, egymás után következő, rövid szakaszokkal elválasztott aknából áll. A bejárati szakaszt követően, az aknarendszer talpától a Luna-teremig, tektonikailag változatos zónát találunk, majd a Patakos-ágig a barlang jellemző irányát az ÉNy-DK-i csapású hasadékok határozzák meg, melyet helyenként erre merőleges, rövid hasadékok váltanak fel. A Patakos-ág egyetlen, DNy-ÉK-i irányú, 650-kal ÉNy felé dőlő hasadék. A szifonjáratok leszűkült szelvényében a tektonikus jelleg elvész. A Patakos-ágig a barlang járatai általában szűkek.
A Luna-terem feletti új részek nagy valószínűség szerint régebbi, már inaktív nyelőpontok felé mutatnak, melyek pontosan az országút alatt helyezkednek el, így a felszínen nyomaikat már nem lehet megtalálni. A Nyugati-oldal néhány helyen megközelíti a felszínt, nyáron az egyik ilyen járatszakaszban szúnyogokkal is lehet találkozni. A barlang, igen nagy valószínűség szerint, része annak a Bánkút-Jávorkút-Bolhás-Garadna vízvezető-rendszernek, melyből a mai napig csak igen keveset ismerünk. A Jávorkúti víznyelőbarlang ennek a feltételezett barlangrendszernek csak egy igen rövid, aktív rányelő szakasza, magából a fő vízvezető járatból csak azt a rövid részt ismerjük, amely a barlang Patakos-ága.
A barlang formakincsét elsősorban - a víznyelő jellegnek megfelelően - meanderező járatok, meanderszínlők, és eróziós üstök jellemzik. Az új részben találkozhatunk ezekkel a formaelemekkel - lekerekített falfelületek, oldott formák, üstök - míg a középső és alsó részek főleg a pusztulás jegyeit hordozzák magukon, repedezett, töredezett falfelületeikkel.
Az új rész képződményekben nem túl gazdag, főleg a cseppkövesedés jellemző. A kürtők falain több helyen cseppkőkéreggel bevont falfelületeket találhatunk, melyek változatos képet mutatnak, színük a hófehértől egészen a sötétzöld árnyalatig változik. A Sár-lyuk tetején egy hófehér cseppkőlefolyás díszíti a kürtő falát, felette a mennyezetről kisebb szalmacseppkövek nőnek. Cseppkövekkel igen gazdagon borított a Luna-termi kürtő felső része, valamint a járatokba vezető ablakok, azonban ezeket a képződményeket is csak az a karsztkutató veheti szemügyre, aki felmászik az ablakokig. A Halál-falhoz vezető járatban az omladékra települt kis sztalagnátot találunk, a járat főtéjében pedig kisebb sztalagmitokat. Az új részben csak egy jelentősebb méretű sztalagnát található. Ez kb. másfél méter magas, a Keleti-oldal ablakánál a járat kapuját “őrzi”. Itt a képződmény alatt található egy nagyméretű, fosszilis cseppkőlefolyás, melynek felületét mikrotetaráták borítják. A Kürtős-ág képződményekben szegény. A Nyugati-oldal kürtői, valamint felső járatai képződményekben szegények, ez alól kivétel a Denevéres-ág végponti kürtője és környéke, ahol szép cseppkőlefolyások díszítik a falakat.
A cseppkövesedésen kívül a barlangban még az agyagképződmények érdemelnek említést. Sok helyen borítja a falakat vékony, különböző oldási mintákat mutató agyagfilm, melyből helyenként érdekes „szobrocskák” emelkednek ki. A járatok falain és a járószinten láthatóak az egykori agyagkitöltésbe ágyazódott kavicsok, kőtömbök. Maga a Halál-fal is egy érdekes képződmény, a kb. 2-2,5 m. magas agyagfalból nagy sziklatömbök állnak ki.
Az 1950-es évek elején a bükki barlangok kutatásában új fejezet kezdődött. A kutatók figyelme egyre inkább a hegység nagy víznyelőinek feltárására irányult. A miskolci "Zsombolyosok" egyik első nagy eredménye volt a Bolhási- és a Jávorkúti-víznyelőbarlangok feltárása. Jávorkúton, 1953 júniusában, egy hét bontási munkát követően -13 méterre, majd novemberben a Patakos-ág szifonjaiig sikerült lejutniuk. Az aknarendszer leküzdésén túl számos nehézséget jelentett a Rókafogó, és a Fejenállós szűkületek kibontása, valamint a bejárati zónában állandóan záporozó víz. A Patakos-ágból való továbbjutást megakadályozták az áthatolhatatlannak tűnő szifonok. Miután az 1955-ös tábor alkalmával sem sikerült a szifonokon túljutni, a barlang kutatása hosszú ideig szünetelt, így a bejárat beomlott, eltömődött. 1967-ben a Bányász BKCS a bejáratot felújította, a Patakos-ág ÉK-i (elmenő) szifonjait átbontotta, így 80 méterrel növelte a barlang hosszát. 1968-ban a DNy-i szifonba behullott kőtörmelék átbontása árán 4 métert sikerült előrehaladni. A Hermann Ottó BKCS részletes felderítést végzett a Luna-terem térségében, de jelentősebb eredményt nem értek el. Az 1984.-es január-februári nagy szárazság miatt az ÉK-i szifonsor továbbkutatásában sikerült először 60 méter, majd 130 méter új, egyébként többnyire vízzel kitöltött járatrészt feltárni.
1997-ben a Bükki Nemzeti Park a barlang bejáratát jelentő, életveszélyes, korhadt faácsolatát megszüntette, a bejáratot biztonságos, környezetbarát módon kiépíttette. Ez év decemberében a BEAC és a Szabó József BKCS barlangkutatói, a Bolhási-víznyelőbarlang térképezési munkálatai közben, több szifon leszivattyúzását követően, bejutottak a Jávorkúti-víznyelőbarlang ÉK-i szifonja mögötti, már ismert járatokba, így a két barlang közötti vélt összefüggést sikerült igazolniuk. Pár nappal később, a Hermann Ottó BKCS által rendezett téli kutatótáborban, a szervezők a Szabó József BKCS és a BEAC tagjaival közösen, a barlang DNy-i, bejövő szifonját próbálták leszivattyúzni. A vízszintet 4 méterrel lesüllyesztették, de a szivattyúk meghibásodása miatt a szifonon nem sikerült átjutni. 1999 nyarán az ismételt szivattyúzási kísérlet sem hozott eredményt: A szifon mélypontját elérték, de a túloldalról állandóan befolyó sóderes kitöltés miatt az átjutás meghiúsult.
Forrás: Hegedűs András (Juju) kutatási dokumentációja és előadási anyaga.
