"Ez ismét szép napja volt életemnek, nagyon szép.
A természettel mulattam, az én legkedvesebb barátommal, akinek semmi titka nincs előttem.
Mi csudálatosan értjük egymást, és ezért vagyunk olyan jó barátok.
Én értem a patak csörgését, a folyam zúgását, a szellő suttogását és a fergeteg üvöltését...
Megtanított rá a világ misztériumainak grammatikája, a költészet.
Értem pedig különösen a falevelek zörgését.
Le-leülök egy magányos fa alatt, és órákig hallgatom, mint zizegnek lombjai, mint suttognak fülembe tündérregéket..."
Petőfi