A Tisza 1879-ben döntötte romba Szegedet. A városban legalább két tucat emlékmű, tábla, felirat, szobor, stb. utal a Nagyvízre és az újjáépítésre. Ezek közül választottam ki 7, illetve 8 helyet, amit fel kell keresni, hogy megtaláld a mikroládát. A láda koordinátája: N46°15.ABC' E20°D.EFG'.
A betűket úgy tudod számokká alakítani, hogy felkeresed a helyeket és ott válaszolsz egy-egy kérdésre. A válasz mindig egy egyjegyű szám.
A jelszó leolvasható egy tábláról a végponton: az ott látható leghosszabb szó. (Kétszer is le van írva és 15 karakter.)
A mikroláda, ami egy pici mágneses kupak, egy felfordított munkaeszköz belső falánál, felül van.
A ládába TravelBug nem helyezhető.
Ezek a helyek koordinátái és a kérdések:
A A körtöltés rókusi szakaszán Az N 46° 16,448' E 20° 7,965' [GCNANS-1] van egy szép emléktábla Móra Ferenc hexameterével. (Itt tört be a víz Szegedre, ami innen messze északra törte át a Tisza gátját.) Hány T betű van az első sorban?
Újdonság! Alternatív A Az N 46° 14,896' E 20° 8,061' [GCNANS-2] helyen (Alsóváros, Kormányos utca) van egy emléktábla. Hány G karakter van rajta? (Ha nem akarsz kimenni a távoli A ponthoz, akkor ezen a helyen is megtalálod az A pont számát. Célszerű az F pont után menni ide.)
B Az N 46° 15,602' E 20° 9,504' [GCNANS-3] helyen (Felsőváros: Szent Miklós utca) is van egy emléktábla. A kérdés szintén: Hány T betű van az első sorban? C Az N 46° 15,031' E 20° 9,121' [GCNANS-4] helyen (Belváros: Tisza-part) van egy skála. Eszerint 1879. III. 5-én nyolcszázhány (80?) cm volt a Tisza vízállása? D Az N 46° 14,734' E 20° 9,000' [GCNANS-5] helyen (Belváros: Tisza-part) van az árvízi emlékmű. Hány címer és logo van összesen a fekete márvány hasábokon (nem számítva a 2009. márciusában elkészült, távolabb lévő EU-s logókat)? E Az N 46° 14,866' E 20° 8,870' [GCNANS-6] helyen (Belváros: az Aradi vértanúk tere) van egy dombormű. Hány személy látható rajta? F Az N 46° 14,430' E 20° 8,185' [GCNANS-7] helyen, a templom bejárata mellett van egy tábla. A MŰEMLÉK címszó alatti első két sorban hány T betű van? G Az N 46° 15,235' E 20° 8,626' [GCNANS-8] helyen van egy árvízi emléktábla, azon a betört víz magasságát jelző vonal. Hány szó van a vonal alatt?
Ez a séta nem rövid, lehet vagy 10 km, így a keresésre több órát kell szánni, illetve ha még nézelődsz is, akkor akár egy napot. Be kell járni Szegedet keresztül-kasul, de a végső hely a belváros szívében van. És ott ráadásul kalibrálni is tudod a gps-ed magasságmérőjét, ha van neki. (Ha a helyszínen sokan vannak, és nem akarsz kutakodni, a jelszó leolvasható egy ott lévő tábláról: az ott látható leghosszabb szó. Kétszer is le van írva és 15 karakter.) Segítség: A mikroláda egy felfordított munkaeszköz belső falán van. Úgy tedd vissza, hogy ne essen le. Lásd az utolsó képet.
És most részletesebben a pontokról:
A. Ez az egyetlen, csak gyalog, földes úton, a Körtöltésen megközelíthető pont. A legközelebbi, ajánlott parkolóhely: N 46° 16,238' E 20° 7,663' 86 m [GCNANS+parkoló]. Innen egy kis séta a körtöltés, amire lépcsőn lehet felmenni, és az emléktábla a lépcsőtől 500 méterre van. Egy kicsit távolabbi parkoló a Jobb mint otthon nevű halászcsárdánál és horgászhelynél van, ahonnan szintén fel lehet sétálni a körtöltésre és innen még szép kilátás is nyílik a Sintér-tóra.
Itt tört be a víz 1879. március 12.-én hajnali 2-kor. De már 5-én megtörtént a gátszakadás innen 20 km-re északra Petresnél. A víz elmosta Algyőt, aztán Tápét és Dorozsmát. Szegedet csak az Alföld-Fiume vasút töltésére emelt gát védte egy darabig, de 12-én éjjel vihar tört ki és az elázott töltés megadta magát. Az emberek egy része már korábban elmenekült, de 150-en a hullámok közt lelték halálukat. Recsegve roskadtak össze a házak, összesen 5458. Csak a tetőzetek maradtak egyben. Másnap úgy néztek ki, mint vízben úszó koporsófedelek. Mindössze 265 ház élte túl tartósan a katasztrófát. 75 ezer ember vált hajléktalanná pár óra alatt.
B. A hideg, szennyes víz elárasztotta Rókust, aztán Felsővárost. A 4-es villamossal megközelíthető Szent Miklós utcában már új ház áll a vizet túlélt helyett, de az egyszerű emléktáblát, mely mutatja a betört víz szintjét az eredeti helyére tették vissza. Mivel ez a terület fel lett töltve, a tábla alacsonyan van. Itt érdemes megtekinteni a későbarokk felsővárosi templomot (1767) és a hozzáépült minorita rendházat. Valamint, ha kisétálunk a Tisza-part felé, ott találjuk a Pick szalámigyárat és régi jellegzetes felsővárosi iparos házakat. Ez volt a hajósok, iparosok városrésze: "Fölsőváros kényös város, Alsóváros jámbor város."
C. Ez a pont egy másik multiláda: a Tiszavirág kezdőpontja, de ott egy érdekes szoborra kell figyelni. Látható a mércén, amire mi most figyelünk, hogy az 1879-es rekord sokszor megdőlt, és láttuk, hogy a víz nem is innen jött. 1879. március 5-én hirtelen 2 hüvelyknyit apadt a víz Szegednél. A városházán éjjel is ülésező társaság a hír hallatán örömében föl akarta dobálni a polgármestert. Míg aztán valakinek eszébe jutott, hogy a váratlan apadás csak tragédiát jelenthet. Jött is a sürgöny: átszakadt a gát Petresnél. A Városházán senki nem tudta, még azt őrt álló hajdú se, hogy hol van Petres. Az egyik képviselő apját ébresztették fel, aki megmondta, hogy a jobb parton. Így derült ki, hogy Szeged sorsa megpecsételődött.
D. Itt látható Segesdy György modern, szimbolikus emlékműve. Itt kiderül az is, milyen sokan segítettek az újjáépítésben. A legnagyobb külföldi adományozó Ausztria volt (551.595 Ft), a legkisebb Japán (225 Ft). Egy akkori forint legalább 1500 mai forintot ért. Lechner Lajos tervei alapján gyűrűs-sugaras úthálózat formálódott. Arra nem volt pénz, hogy az egész várost feltöltsék. A főutakat azonban feltöltötték, így a keresztutcák lejtenek egy kicsit, és az udvarok ma is mindenütt lejjebb vannak az utcaszintnél a belvárosban.
Amikor a Nagyvíz előtt 100 évvel tűz pusztított Szegeden, született egy jóslat: az emberek azt mondogatták, hogy Szeged akkor épül fel újra széppé, ha a halottak visszatérnek a városba. A katasztrófa napján a víz felszaggatta a temetőkben a sírhantokat és "egyszer csak azt látta a töltésekre menekülő népség, hogy a halottak jönnek vissza koporsóikban az elhagyott utcákra." (Jókai Mór szavai) A jóslat tehát beteljesedett, bizonyíték a következő állomás.
E. Azért került ide ez a pont, hogy a Dóm teret a Trianoni kapu irányából közelítsük meg. A domborművön látható urak az egyetemalapítók voltak. Ez a rész, a Palánk nem sokáig volt víz alatt (nem úgy mint a város többi része, ami augusztusig), mégis mindent lebontottak. Illetve egy valami megmaradt: a Dömötör-torony, ami a régi templom bontása közben került napvilágra. Ez a legrégebbi épülete a városnak. Másfél méter széles falaival, négyszögletes román stílusú alapjával az 1100-as évek óta áll itt. Mögötte tornyosul a Fogadalmi templom, ami az újjáépítést jelképezi, mellette a modern Somogyi-könyvtár, melynek első 43.000 kötetét Somogyi Károly, esztergomi kanonok adományozta a Víz után. A Dóm téri Nemzeti emlékcsarnokban jelenleg éppen 100 szobor van. Köztük például Szent-Györgyi Alberté, aki a Dóm téri épületben kutatta a C vitamint.
F. A pont felé elhaladunk a Hősök kapuja mellett vagy alatta is ha az 1-es villamossal megyünk. Itt csodáljuk meg az újjászületett Aba-Novák-freskót. Horthy Miklós fehér lován kardjával előre döf és közben hátra néz. Az alsóvárosi templomhoz vivő Szentháromság utca Szeged legrégibb állandó nyomvonalú, 1 mérföld hosszú utcája.
Az alsóvárosi templomról azt mondják, hogy az Alföld talán legjelentősebb építészeti emléke. 1503-ban készült el késő gótikus stílusban. A torony később épült hozzá barokk stílusban. Szeged egyik testvérvárosának, Cambridge-nek is van egy ugyanilyen korú temploma, a King's College Chapel. Nagyon hasonlítanak, csak az angliaiban több a színes ólomüveges ablak. Bent a sekrestye ajtaján láthatjuk a régi fába vésett feliratot: A viz it vot. Akkor már a templom 376 éves volt. 42 éves volt csak, amikor a híres szegedi hitvita lezajlott a falai között és a döntőbíró török pasa úgy határozott, hogy ne a protestánsoké, hanem a ferenceseké legyen újra a templom. 290 éves volt, amikor Napóleon katonáinak kórháza lett.
Alternatív A. Ide tehát akkor kell jönni, ha nem voltál az A pontnál, mert az túlságosan kiesik (és nem is akarod kitotózni az A számot). Egyébként is érdemes megtekinteni ezt az újabb házon lévő, korabeli táblát, mert itt látszik, hogy a víz szintje a feltöltetlen helyeken milyen magas volt. Hasonlítsd össze ezt a szintet a felsővárosival!
Ha már erre jársz, nézd meg az 5. számú ház oromdíszét is. Ez egy napsugaras ház, a szegedi népi építészet egyik példája. Az árvíz utáni típustervekben is szerepelt ez napsugaras díszítés. Mára csak pár tucat ilyen ház maradt meg a városban.
G. Vissza a belvárosba, ott is a zsinagógákhoz. A régi, klasszicista zsidó imaház falán keresd a magyar nyelvű táblát az árvízi szintjellel (van héber is). Ez a rész is fel van töltve, ezért van a tábla alacsonyan. Löw Immánuel (1854-1944) a szegedi tudós rabbi, akkor még fiatal ember, részt vett a mentésben. Csak a katasztrófa után öt nappal tudtak visszamenni csónakkal az öreg templomhoz. Bent a padok fatalapzatuk miatt lebegtek a vízben, az imakönyvek a fiókokban szárazon maradtak. A frigyszekrény pedig csodálatos módon pont olyan magasan volt, hogy a víz nem érte el a tóratekercseket. A rabbi édesanyjával a reáliskola tömegszállására került. Nem sejthette, hogy pontosan 65 év múlva, 1944 nyarán egy tehervagon lesz a tömegszállása.
Az új zsinagóga monumentális, szecessziós épülete látogatható, érdemes megnézni.
Innen már nincs messze a mikroláda. Ahogy fentebb említettem, a jelszó leolvasható az adott koordinátán, de ha a kis dobozt szeretnéd és nagyon nincs meg, itt egy kis segítség visszafelé írva:
A akcsilat ősleb nálaf.
Járjatok szerencsével.
Források:
Tóth Béla: A szegedi nagyárvíz képeskönyve
Péter László: Szeged
Apró Ferenc: Írások a Nagyvízről Szegedi séták a régi (Mediaworks előtti) Délmagyarország c. lapból
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! A láda újra a helyén van. További jó keresést! Apa készített nekem saját profilt, megkapom a közös talalatokat. Meglett a kirakós összes része! Szeged nagy múltja, Szeged nagy multija. Apa biztos elmeséli majd nekem az Árvíz történetét, amikor már jobban megértem majd. Közvetlen ide kapcsolódik a Petresi gátszakadás láda is! Olívia, Apa és Dóra mama társaságában [Geoládák v4.5.10]
Nemrég kezdtem el geoládázni, és ez a multiláda az első 20 találatom egyike! Jó kis "feladvány" volt, nagyon tetszett, és bár huszonéve élek Szegeden, sok érdekes új információt tudtam meg az árvíz történetéről! Egy 14 km-es séta során gyűjtöttem be a ládákat, alternatív "A" ládával, és a végén pótjelszóval, mert nagy volt a mugliveszély. :) Köszönöm a rejtést, szuper kis május 1-ei hosszú hétvégés program volt számomra!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Az A pontnál az alternatív pontot kerestem meg. Először elsiklottam a tábla fölött, de nem baj legalább egy kicsit sétáltam ebben a szép környezetben. A B pontnál sem találtam meg egyből, de itt is nagyon szép a környezet. A C pontnál egyből megtaláltam a skálát, a Tisza - part is nagyon szép. A D pontnál megszámoltam a logókat, elszámoltam, de aztán kiderült és megoldódott a dolog ( itt is nagyon szép a Tisza - part). Az E ponttól a Dómhoz mentem, az egész tér fenséges. Az F pontnál, az egész Mátyás Király tér nekem nagyon tetszett. A G pontnál a zsinagóga ámulatba ejtő. Utána a végláda koordinátáival volt egy kis baj, elmentem rossz helyre, utána megtaláltam mi a baj és a jó helyre mentem. Nekem az egész nagyon tetszett és mindenkinek ajánlom ezt a multit, Szeged jó sok ládájával együtt.
Sajnos a mikroláda nem volt a helyén. Megtaláltzk, hogy hol kellene lennie, de nem volt ott, pefig a rejtés szenzaciós. Jó móka volt. Biciklivel teljesítettuk, gyalog hosszú lett volna. Így még süti és káve is belefért. Köszönjük a rejtést!
Szokták hiányolni az értékeléseket (ne a sablon szöveg legyen),de 25 Szegedi ládát írok be egymás után.
Nagyon szépen köszönöm az összes szegedi rejtést, mindegyik rejtő munkáját.
Megtaláltam, egy újabb élmény. Nagyon szépen köszönöm a rejtésbe fektetett munkát! :) A jelszót csak leolvastam, de vissza fogok térni a láda megkeresésére. [Geoládák v4.3.0]
Megtaláltam. Köszönöm! Hódmezővásárhelyi és szegedi kerékpáros túra közben. 2022.decemberében minden pontot felkerestünk, csak a végláda maradt mára, de a GCKUPA miatt végül minden pontot érintettünk.
Kicsit féltem, mint minden ilyen számolgatós ládánál, de szerencsére másodjára jól raktam össze. (A Szent Miklós utcában nagyon nehezen olvasható a tábla.)
A záró ponton 1-2 percig keresgéltem csak a mikroládát, aztán inkább a tábláról olvastam le a jelszót.
Köszönöm a rejtő munkáját, pompás kerékpározást jelentett a pontok összeszedegetése!
Tényleg nagy séta volt, igaz is hogy két nap alatt teljesítettük. Végigjártuk a belvárost, a Dóm-ot, a Zsinagógát, a hídon átkeltünk, a tereket megnéztük. De a láda neve és az összefogás, amivel újjá lett építve a város, az nem egyszerű történet. Nagy tragédia után egy szép összefogás. De talán ezért is ilyen szép ez a város, mert a legtöbb épület több mint 100 éve lett újjáépítve.
A láda az utolsó ponton nem lett meg, de a pótjelszó meg a kedves kessertársak segítettek, akikkel itt összefutottunk.
Köszi a rejtést!
A végládában nem volt benne a jelszó, de mi beleírtuk! Tetszett. 3 napon át jártuk érte Szegeden gyalogosan Green Eye társaságaban. Köszönjük szépen a rejtést!
A végláda helyét még a multi végigjárása előtt sikerült megtalálni kb 2 éve, de szerettük volna az összes pontot megkeresni mielőtt bejelentem a találatot. Összegezve egy nagyon jó multi láda lett, érdekes pontokkal, informatív ládaoldallal.
Köszönjük a rejtést! [g:hu 1.6.4]
Domaszéki pihenésünk alatt erre is jártunk.
A mai napra pár szegedi multi befejezése és néhány környékbeli láda felfedezése volt betervezve. Sokat sétáltunk és kocsikáztunk érte, jó kis városnéző túra volt. Minden pont könnyen meglett, tetszett a séta és a láda rejtése is, köszönjük.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
de nem láda volt, csak egy szatyor...viszont 2 üveg (lekvár?)volt benne...Tettünk hozzá ezt azt és pár cetlit. [Geoládák v3.12.10]
Köszönöm! Nagyon tetszett, a végládánál csak pótjelszóval tudtam logolni. A ládát nem találtam a helyén, pedig kerestem, a helyét megleltem,szerintem nincs ott a filmes doboz.[Geoládák v3.12.10]
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! A láda újra a helyén van! További jó keresést! Illetve találtunk egy ládát, de nem 100%, hogy azt. A jelszó végre megvan! Szeged szebb lett, mint valaha... a nagyárvíz után. ;-) O5&U38 [Geoládák v3.12.10]
Szegeden töltöttünk három napot és meg is kerestük a pontokat! Az utolsó napon lett meg három pont meg a láda is pótjelszóval (neten keresztül)! Nagyon szép a város, köszönjük a bemutatást mindent rejtőnek!!! Szilvi, Gabi, Edina és Szaddám az amstaffkutyus
Szép kis séta volt. A multi pontjait a többi szegedi láda pontjaival együtt kerestük. Az alternatív A pontnál jártunk napközben, és a végén is csak a jelszót olvastuk le, mert többen is voltak a láda közelében. A körgáthoz már sötétedéskor értünk, így az kimaradt. A nap végén a halászcsárdában vacsoráztunk.
Köszönjük a rejtést.
Szép kis kihívás ez a láda! Többszöri nekifutásra, szépen gyűjtögetve a pontokat, kiraktuk a végső megoldást. Először rossz helyre mentünk a végládáért, nem volt helyes minden pont. Aztán a pontokat újra átnézve, logokat olvasva módosítgattuk a kérdéses számot a koordinátában, és megtaláltuk a helyet. Köszönjük!
Jó multi volt, sok érdekes helyet láttunk.
A láda sajnos eltűnt, az odaragasztott mágnest találtuk csak a helyén. Pótjelszóval logolunk.
Köszönjük a lehetőséget :) [Geoládák v3.12.10]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!Remek sétára invitáltál,nagyon érdekes volt!Más ládákat is összeszedve kellemes városmegismerő túra volt.Sajnos ládát nem kerestem mert nem volt szabad a "pálya".Méltó megtalálás a 800-dik ládámhoz!Köszönöm minden Szegedi rejtő munkáját! [Geoládák v3.12.10]
Több részletben, most nem voltak sokan a végpont körül, de hajléktalan mindig akad errefelé. 1-2 pont összegyűjhető a neten, szerintem kicsit túl sok a távoli pont kevésbé szép és bemutatásra annyira nem érdemes városrészeken.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Két hétvégén egy-egy nap voltunk Szegeden és gyűjtöttük a jelszó részleteket. Ma, nap végére már csak az első hiányzott, de sajnos a töltéshez nem tudtunk elmenni, mert a ponthoz vezető út le volt zárva építkezés miatt, a kicsi pedig aludt az autóban, így a gyalogos megközelítés nem volt opció.
Férjem rákeresett a Google Mapson, hogy milyen más útvonalon lehetne megközelíteni az 1. pontot. Talált is alternatívát, és közben az utca nézetben észre vette az emlékművet.
Az 1.pont net kereshető.
A többi pontot múlt hétvégén és ma mind bejártuk és megtaláltuk.
Így a végláda koordinátája is meglett.
Buzgón ezt is megnéztük a Google Mapson.
Az alternatív jelszó szintén netketeshető.
DE! A ládát mindenképp meg fogjuk keresni.
Én kimondottan szeretem a sok ponzos multikat, de ez egy kicsit zagyva lett.
Végül a google segített, nem a koordináta
A helyszínekért persze megérte :) [Geoládák v3.12.6]
Mindig tartok az ilyen hatalmas multiktól, ez sem adta magát könnyen, de végül meglett.
Mutatott új dolgokat és összeségében nagyon érdekes volt végigjárni ezt a mega-multit.
Köszi a lehetőséget!
Megtaláltuk. Köszönjük a lehetőséget. [g:hu 1.6.4]
A láda pontjait többszöri nekifutással gyűjtöttük be. Az első pontot 2018.07.24-én látogattuk meg. A harmadik, negyedik és hatodik pont 2020.07.04-én került az utunkba. Az ötödik és a nyolcadik részletet 2020.08.16-án találtuk meg. A hetedik pont és a végláda ma került sorra. Az alternatív első megkeresését kihagytuk.
A város szép helyeit és épületeit ismerhettük meg. A ládának remek helye van.
Hát ez szuper jó móka volt. Kellett vele dolgozni rendesen. Ezek az árvíz szintet jelölő táblák még sosem tűntek fel, pedig 30 éve Szegeden élek. Nagyon köszönöm.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! A krumplikakas ezt a ládát is kikaparta. :-)
[Geoládák v3.8.3] [Geoládák v3.8.3]Köszönöm a segítséget. [Geoládák v3.8.3]
Úgy volt, hogy csak sétálunk egyet a töltésen. Azért gyorsan ránéztünk még a geoláda térképre is, így indultunk el erre a jó kis sétára. Nagyon élvezetes délután kerekedett belőle. A Szent Miklós utcai tábla tényleg nehezen olvasható, de azért összehoztuk. Köszönjük az élményt!
Ez talán az egyik legbonyolultabb láda volt amit eddig összeszedtem, de belesegített az is, hogy az alkalmazás nem működött rendesen és nem tudtam követni, hogy melyik pontokat szedtem össze Szegeden, ami egy egész napos ládázás alatt eléggé megkeveri a dolgokat. Összeszedtük apámmal a 7 pontot aztán összeraktam a koordinátát, a ládát ugyan nem találtam, de a pótjelszó meglett. Jó volt egyébként ez a multi, de tényleg nehezítette, hogy meg kellett jegyeznem, melyik multiból mi van meg. Köszönjük!
Jó kis szegedi multit, felét gyalog, felét kerékpárról gyűjtöttük össze. Köszönet az alternatív A pontért, a hétvégébe nem fért volna az eredeti bele. És a maglik miatt az alternatív jelszóért is.
A dobozkát nem találtam, így az alternatívval logoltam. Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Egy kis rejtői segítséggel lett meg a koo. mert elszámoltam magam az a egyik pontnál. köszönöm a gyors segítséget!
Nem szeretem a városi multikat, ez a láda sem segített megszeretni őket. Nyilván a háttér érdemes a bemutatásra, de 3-4 jellemző és látványos pont éppen elég volna. Szegeden sem egyszerű közlekedni, de parkolni katasztrófa.
Elsőre bonyolultnak tűnt a multi, de a többi szegedi látnivalóra felfűzve lassan meglettek a végládákhoz az infók. A zsinagógához utoljára menetünk ki a belvárosból, már a végláda megtalálása után (ellenőrzésképp). Szerencsénkre már ki volt világítva, így még pompásabb volt. A végponton egyébként két ládát is találtunk a rejtekben.
Köszönjük az invitálást!
A B pont szinte olvashatatlan, javasolnék ide is egy alternatív jelszót, a láda felépítése és a különböző helyek nagyon jól megtervezettek, komplex rejtést. Nagyon köszönjük!
Szegeden volt dolgom, s úgy terveztem, egy nagy séta alatt összeszedek pár multi pontot is. A távolabbi pontokat kocsival, aztán egy jó helyen parkolva, útra keltem. A munkaeszközt sajnos nem volt módom sokáig vizsgálgatni, s főleg nem tudtam alaposan megnézni, bizonyára a jó idő miatt is nagyon nagy forgalom volt a környéken.
Nagyon szertem Szegedet, szép város.
A képek, lehet hogy nem mind ehhez a ládához tartoznak, de sok-sok képet készítettem, s már nem emlékszem, melyik kép melyik pontnál volt.....
A B ponton [Felsővárosi templom] található emléktábla nehezen olvasható, valamint a ládát sem találtuk a helyén, úgyhogy az alternatív jelszóval kellett logolni.
Mindezek ellenére köszönjük a rejtést és az egész délutáni programot. :)
Több oldalról is próbáltam elérni a mikrót, de sajnos sikertelenül. Lámpával bevilágítva a munkaeszköz alá sem hozott eredményt, így maradt a leolvasásos megoldás.
Köszönöm a rejtést!
[iGC] [wapon beküldött szöveg]
Nagyon élveztük az árvíztörténelmet, köszönjük a rejtést! Bringával jártuk be egy szép nyári napon.
A gps koordináták sokszor pontatlanok, előfordult 10 méteres tévedés is. szerencsére jó leírásnak köszönhetően mindent sikerült megtalálni. [g:hu 1.6.4]
Tavaly augusztusban kerestem fel a multi pontjait kerékpárral. Akkor sajnos már nem marad idő a láda felkutatására. Most végre ez is meglett.
Köszönöm a rejtést!
Annak idején Szegeden tanultam, de nem mindegyik helyszínen jártam. A mikroládát nem találtam, de nem is sokáig kerestem, mert éppen a közmunkások tevékenykedtek a közelben. Köszönöm a rejtést.
Még október elején egy hétig gyűjtögettük az egyes koordináta-darabokat városszerte :) Két láda is volt a végponton, mindkettőt aláírtuk. Remek kihívást jelentő multi cache, köszönjük a rejtést!
Nagyon érdekes sétát, keretet a város bejárásához nyújtott a multiláda, de sajnos a végére érve már besötétedett, ráadásul szerintem valahol hiba csúszott a koordinátába. Kérném a képek és aznapi többi találatom alapján a megtalálás elfogadását!
Ezt a hosszú multit az első napon nem tudtuk befejezni, így másnap kora reggelre maradt a vége. Sokat jártuk Szeged utcáit, de érdekesek voltak a helyek ahova elvittél bennünket. Köszi a rejtést!
Megvan!
A GCszev-hez hasonlóan ennek a multinak a pontjait is szedegettem egész héten, aztán ma befejeztem. Érdekesek a helyszínek, tetszett a végláda helye. Szerencsére nem voltak a közelben, így nyugodtan turkálhattam a láda után.
Köszönet.
Árvízi TREK-ergés a Tisza töltésen egészen Röszkétől. A cél nem pont a ládázás volt, de ha már gyűjtöm mindkettőt, akkor beiktattam ezt az "időigényes" multit is. :) Tetszett a végpont koordináta összevadászása! Nem bántam meg, köszönöm a túrát!
Nem kis feladatot vállal, aki bejárja ezt a multit. Mi most ládáztunk először Szegeden, így sok-sok ládát kerestünk egyszerre, összehangolva - lehetőség szerint - a pontokat. Az A pontot az alternatív lehetőséggel szereztük be, a B-hez nem mentünk el, azt a többi ismeretében a helyszínen kitaláltuk. Rettenetes, mekkora pusztítást végzett a víz! A mikroládát meg sem próbáltuk elővenni, a Rejtő a megtalálásunk időpontjából ezt biztosan megérti. Köszönjük!
25,4 km-es szegedi séta során épp tíz ládát találtam meg, ez volt az utolsó. Kicsit félek az ilyen tipusú multiktól, mert elég egy számot félrenézni, vagy elírni és máris egész máshova visz a koordináta a végláda helyett. Itt szerencsére minden egyértelmű volt, így pont oda értem a végén, ahova kellett. Végláda is a helyén volt, csak épp a jelszó nem volt benne, így muszály volt a leolvasós variációt is megkeresni. (Utólag beleírtam a logfüzetbe a jelszót is.)
Azt tudtam korábbról, hogy mekkora pusztítást végzett az 1879-es "Nagy árvíz", ami viszont meglepett, hogy ehhez képest mennyivel magasabban tetőzött a vízállás a későbbi elhárított árvízveszedelmek alkalmával.
Ja és hogy stílusos legyen ennek a ládának a keresése, most is éppen árad a Tisza, a víz félig ellepte a rakparti utat.
Buszpályaudvartól kezdve, vasútállomáson befejezve kb 18 km. A Lencse-tó melletti "hány T betű"-nél volt az első állomásom. Jobbra ipari telepek, balra a tó néhány horgásszal, én pedig próbálok a füvön jönni. Az "A" pont adja magát, semmivel össze nem téveszthető módon. A tó egyszerű jellegét fák közti nejlon-ponyva viskók késztetik az embert némi kapkodásra. Útközbe esett "Kaskah", gyorsan begyűjtöttem, majd összezavart a pontok és a betűk sorrendjének egyezetlensége. Mércéhez indultam, de a fölsővárosi templom volt a cél. A víztoronynál felismerésem irányt mutatott, azonban a helyszínen Dezső régészt találtam elsősorban. Felhívtam hát a rejtőt, és miközben beszéltünk, meglett a "B" pont is. Ráfordultam hát a 79-es pontra. A múlt heti látogatásom óta a Tisza tovább hízott, nem sok választja el attól, hogy az utat is lemossa lomha tömegével. Egy másik multipont kapcsán ismerős volt a hely, így a "C" pont elég könnyű volt. Innen a Dóm felé, illetve a domborművet számoltam. Ezután emlékmű körbepörögve, átszámolva. Alsóvárosnál már tudtam, nem érem el a buszt. Azért tettem egy próbát, de a BK-nál tudtam, el kell engednem a lehetőséget. Visszaemlékezvén korábbi zsinagógás keresésünkre ráhibáztam a belvárosi végpontra, ahol nálam majdnem 17 km-et mutatott a Dakota. Először rámentem volna a ládára, de erőm híján maradt a pót. Amíg leolvastam "vendégem" érkezett; a közeli padon foglalt helyet, megerősítve abban, jól döntöttem. Innen vissza a vasúthoz, ahol lezártam a napot. Ha a számok sorrendje egyezne a betűkével, tényleg minden igényt kielégítve éreztem volna magam. Köszönöm, remek multiláda! :)
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v2.2.3]
Hétvégén tervezünk Szegeden ládázni és a geoláda pontokat nézegetve rájöttem, hogy tudom hol lehet a rejtés. Innen egy kis netkessel...
A pontok nagy részét amúgy is meg akarjuk látogatni, úgyhogy rövidesen a valóságban is meglesz!
-------------------------------------------
A 6-os pont kivételével (véletlenül kimaradt) utólag végiglátogattuk a pontokat 2018.03.24-i szegedi geoládázásunk alkalmával! Köszönjük a rejtőnek a munkáját!
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. Szeged nagyon kellemes város, szép épületekkel. Jó kis séta volt, olyan helyre is elvezeti a kessert, ami amúgy eszébe sem jutna. [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Korábban Ópusztaszeren már láttam egy jó kis bemutatót a nagy árvízről, de most is elgondolkodtatott, hogy mekkora csapás lehetett. A víztoronynál bejelölték a 2006-os szintet is, gyakorlatilag ki se látszottam volna a belvárosban a vízből. Láttuk, hogy felkészültek, a parton végig látható hogyan magasítják meg a gátat.
Nekünk szinte szűz terület volt Szeged, így elég nehéz volt a "millió" pontból kitalálni, hogy milyen sorrendben menjünk. Lett vagy 9 km a metsző hidegben. Negatívum, hogy a láda sorszáma nem egyezik meg az ABC jelöléssel. Minden helyen olvasgatni és értelmezni kellett a sok szöveget a gps kis kijelzőén. Amúgy sem kedvelem a leolvasós multit, túl nagy rizikónak érzem. Most ez sikerült, viszont az sem esett jól, hogy a végláda egy másik multi pontjával egy parkban van, így kétszer kellett oda mennünk. Persze nem tudom melyik volt előbb, de a mi szempontunkból mindegy. A ládát nem találtuk, így maradt az alternatív.
És még egy Szegedről... Nem gondoltam volna, hogy ennyire szemetes város. És nemcsak a peremrész, hanem a belváros parkjai is. Elszomorító.
Kellemes napsütésben, nagyon erős szélben, igaz nem mindig sétálva, autóval is rásegítve de végigjártuk a pontokat. Szegediek lévén, a nagy árvíz emlékének tiszteletére 100. ládának terveztük és találtuk is. Köszönjük a lehetőséget!
A hétfői 24 km-es szegedi bringás városnézésnek ez a multi láda adta meg a sava-borsát. Nemcsak azért, mert szép helyekre vitt el, hanem mert végigjárva a pontokat, döbbent rá az ember, hogy konkrétan az egész várost elvitte a víz. Hihetetlen szörnyű pusztítást végezhetett. A pontok felkeresése közben nemcsak arra gondoltam, hogy a természet néha megrázza magát és megmutatja, hogy ki az erősebb, hanem arra a rengeteg munkára, amit aztán az emberek végeztek a város helyreállításáért! Köszönöm a lehetőséget. Én is pótjelszóval logoltam, mert majdnem kihalt volt a szobor környéke, de egy férfi huzamosabb ideig állt a szobor láda felőli oldalánál. Egy darabig nézelődtem, szöszmötöltem a bringával, de aztán én untam meg hamarabb. ;-)
Megtaláltuk. Köszönjük a lehetőséget. Bővebben otthonról, fényképek később. [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
A vasútállomástól a vasútállomásig, sorba véve a multi pontjait - beleértve az 1. pontot is, - 18,7 km-t gyalogoltunk. Megismerhettük Szeged újabb részeit és visszatértünk a korábban már más multikból megismert pontokhoz. Érdekes témaválasztás, jól felépített multi! Sajnos csak pótjelszóval tudtunk logolni, mert az emlékmű talapzatán, majdnem a rejtekadó munkaeszközön ülve, egy család etette az ivadékát, annak ellenére, hogy a környező padok üresek voltak. Elcsodálkoztunk ekkora "műértés" láttán.
Nem gondoltam volna, hogy az első szegedi látogatásunk alkalmával pont ez a kacifántos multi lesz meg. De kiváló vezetőm volt.:) Azért megküzdöttünk így is, és nem csak a szakadó esővel, de a pontok beazonosításával is. Aztán a jelszó helye volt a végső arculcsapás :D meg a másnapi izomláz. De jól összerakott multi, tetszett, köszönjük.
Két körben sikerült begyűjteni a ládát. Első nap egy közel 20km-es bringázás során szedtem össze a jelszavakat, majd másnap a családdal begyűjtöttük a mikroládát is :) Nagyon tetszett a leírás, sok hasznos dolgot tudtam meg. Köszönöm a rejtést!
Megtaláltuk, de sajnos nem sikerült kivenni a rejtebből merthyr valaki rosszul helyezte vissza. Alternativ a rejtő segítségével. Nagyon tetszett az árvizi helyes bemutatása. Köszönöm a lehetőséget.
Megtaláltuk! Köszönjük a rejtést! Végül az alternatív lehetőséget választottuk, de nagyon jó "kis" séta volt! Páromnak rengeteg újdonságot tudtam mondani a szegedi nagyárvízről! Még egyszer köszönjük!
Nagyon tetszett a téma,és a túra is. Több nap délutánján jártam be sötétben, hogy aztán a végládát ideiglenes állomás (munka)helyemről gyűjtsem be. Köszönet!
Alsóvárosi templom szerencsére mise előtt látogatható volt. Külső kinézet alapján belül csak ámultam. Azokat a multikat szeretem ami valami történetet vagy történelmet elevenít fel. Nagyon jó multi ! Gratula! Két póttal.
Valóban hosszú,de nagyon szépen felfűzött ládasor.Két részletben kerestük meg.Egy részét autóval, másik felét kerékpárral.Nagyon élveztük Szeged jól kiépített kerékpárút-rendszerét.Köszönjük a rejtőnek a rejtést.
Megint Szegeden vagyok, ismét van segítségem 3/8.
Ezt is megtaláltam! Köszönöm a rejtést. Nem volt hiába eljönni ide. :)
Részletek és képek hamarosan.
Ez is egy két részre bontott multi, pár pontját múlt héten ejtettük útba, párat még ma. Voltak ötletes rejtések is, de nem mind jött be. Az utolsó pontot már egyedül kellett megtalálnom, az a pont volt igazából az egyik legjobb. Valószínűleg nem úgy raktam vissza ahogy volt, de kipróbáltam, és elő lehet venni ugyanúgy. [g:hu 1.5.2x] [wapon beküldött szöveg] 414.
Háromszori nekifutásra sikerült összegyűjteni az összes pontot, de ez nem a láda hibája. Nekem nem volt időm az összesre egyik alkalommal sem.
Ma meglett az utolsó részlet is és sikerült eljutnom a felfordított munkaeszközhöz de elsőre nem lett meg a mikroláda és másodikra meg harmadikra sem ezzel szemben viszont megállapíthatjuk hogy igencsak szem előtt van.
Aztán megállt egy mentőautó a közelben amiből kiszállt egy tagbaszakadt ember egy bevarrt ujjú kabátkával a kezében és erősen vizslatta a kérdéses munkaeszköz környékét és engem. Ekkor értettem meg hogy ma én itt alternatívval fogok logolni történjen bármi is. :-))
Nem vagyok nagy barátja a matekozós ládáknak de ez tetszett. Minden jelszórészlet világos és egyértelmű még akkor is ha a Szent Miklós utcai táblát már csak azok tudják elolvasni akiknek van némi gyakorlatuk a Braile abc olvasásában.
Baráti ládázás Szegeden Mary Lou társaságában. Körbejártuk, nagyszerű volt! Ide jártam iskolába 35 évvel ezelőtt! 2006. tavaszán pedig a gyermekemet hoztam a klinikára, láttuk a nagy vizet!
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.5.1w] [wapon beküldött szöveg]
Szegedi kerékpáros ládázás kilencedik állomása. A nap végére 11 láda 34 pont és 55 kilométer tekerés lett az eredmény.
Ennek a ládának a pontjait napközben gyűjtögettük, így a nap végére állt össze a vége. Sok érdekes helyet láttunk, köszönjük a belefektetett munkát!
Régóta gyűltek a részletek, de csak most jutottunk el az utolsó két helyre.
Valamit mégsem sikerült jól összerakni, de nagy köszönet a rejtőnek, aki segített!
Szép helyeket láttunk, de ma rettenetes meleg volt.
Megtaláltam. Oly sok éveket töltöttem Szegeden, egy rejtés még a levegőben van. Nagyszerű város s milyen szép lesz ha elkészül a Tisza-parti sétány. Várom a Nyári előadásokat. Várhelyi Flórián valamennyi magyar ládáit levadásztam,-nagyon sok élményt kaptam Flóriántól. A képeken látható tutaj jött le pár éve a vízen Tuzsérról Szegedre. Köszi szépen a lehetőséget.
Miután hosszasan kerestük a végládát, sőt ki is szemeteltük a célobjektumot, sajnos nem lett meg. Aztán hazaérve vettem észre, hogy van virtuális jelszó, amit azonban már - egy kis csalással - Google barátunk segítségével fejtettem meg. A rejtés nagyon jó lenne egyébként (bár meglehet hogy mi bénáztuk el), a multi pontjai is nagyon jól bemutatják Szeged történetének egyik legmeghatározóbb és egyik legsötétebb napjait. Szegediként sok újat nem mutatott - talán éppen ezért is halogattuk egy évig a megkeresését -, de egy "idegen" kessernek bizton állíthatom, hogy érdekes és kiadós lehet. Szép munka, köszönjük!
A ládát nem találtuk csak némi szemetet (sörösdoboz, parafa dugó...). Egy fémlapot láttunk felragasztva, talán van köze a ládához. Sajnáljuk, mert már kb egy éve halogattuk ennek a ládának a megtalálását [g:hu 1.5.1g] [wapon beküldött szöveg]
Gondosan összeállított multi, dolgoztunk rajta rendesen:) Köszönjük.
Összefutottunk TS-sel, akivel utoljára pár évvel ezelőtt - hazai pályán:) - Zircen találkoztunk.
Az ünnepi lustálkodást megunva felkerekedtem, hogy körbejárjam a multi pontjait. Régebben többször is voltam a gátszakadás emlékművénél a töltésen, ezért most oda nem mentem ki. Helyette az alternatív pontját kerestem fel mivel kivételesen az ottani emléktáblát eddig még nem ismertem. A Zsinagógánál összefutottam "takacsimre" és a "csipet csapat" tagjaival, akikkel évekkel ezelőtt Zircen találkoztam. Másnap gyönyörű hóesésben kerestem fel a végládát.
Részletekben teljesítettük. Hol biciklivel, hol gyalog, mikor hogy, éppen, mikor volt egy kis szabadidőnk. Nagyon élveztük. Lebilincselő volt belehelyezkedni a tragédia eseményeibe: mintha ott lettünk volna, de száraz lábbal megúsztuk. :) Jól megtervezett multi, részletes, összeszedett adatlap, ötletes rejtés. Köszönjük :)
Itthon a karosszékből megszerzett találat. :)
Éppen lábadozom a tegnapi szegedi, alföldi ládázásom során beszedett parlagfű allergiámból. Közben próbáltam összeszedni, hány pontját is ismerem ennek a multinak. A pontokat 3 ládázás során gyűjtöttem be, az elsőket már majd két éve találtam meg. Kiderült, hogy egy híján mindegyiket ismerem, azt az egyet pedig meg tudtam tippelni. Megnéztem hova esik a végláda koordinátája, majd elkezdtem mérgelődni, mert mind tegnap, mind három héttel ezelőtt jártam ott. Azon gondolkodtam mi lehet a jelszó hordozó objektum, de mikor olvastam hogy ott kalibrálni is tudom a GPS magasságát, rájöttem mi az. Ráadásul le is fényképeztem szerencsére. Már csak azon izgultam le tudom-e olvasni róla a jelszót és itt is szerencsém volt, épphogy csak, de el tudtam olvasni :) Nagyon mákos találat.
Valóban nagy, de élvezetes, tanulságos séta volt. Picit csaltam, mert a távolabbi pontokat bringával kerestem fel. Egy korábbi szegedi látogatás során a pontok egy részét már megnéztem, azóta persze elvesztek, így újráztam. A táblákat sok helyen a pontos koordináták ellenére keresni kellett, nem mindegyik szembeötlő.
Oszkárral:))Főiskolai nosztalgiatúra kapcsán. Bejártam gyalog keresztül kasul az egész várost ismét./ na meg éljen az 1000 forintos szegedi napijegy / A pontokat három nap alatt szedtem össze a többi láda begyűjtésével egyidejűleg. Örök szerelem marad:) Köszi a rejtést!
Több hét alatt, kisebb sétákkal gyűjtögettük össze a pontokat, majd ezen a hétvégén az utolsót is. A C pontnál valóban nincs most vízmérce az építkezés miatt, de mivel utolsó számjegy, így anélkül is behatárolható a koordináta. Köszönjük!
A mai napi szegedi gyalogtúrám ötödik találata volt ez a multi.
A koordináta töredékeinek zömét még a télen összeszedegettem, így most csak a maradék három belvárosi ponthoz kellett eljutnom.
Kedvenc multijaim az ilyen sétáltatós, városnézős "ládák", sokat láthat, tanulhat belőle az ember... :)
Köszi a lehetőséget!
Megtaláltam, Köszönöm a lehetőséget. 2012-ben egy szép koranyári napon vonattal utaztam Szegedre a nagy árvizi emlékhelyek felkeresésére. A pontok felkeresése után már nem jutott időm a végláda megtalálására mert indult a vonat hazafelé. Mivel az eltelt idő alatt a hagyományosból virtuális lett igy a rejtő nagy-nagy segítségével jutottam el a megfejtésig. Köszönöm a hathatós segítséget és gratulálok a várost is bemutató rejtéshez.
Jól szétszórt egy multi, de utólag elolvasva nagyon érdekes.
Mindenképp bringával javaslom teljesíteni, amúgy feleslegesen hosszadalmas.
Ennyi virtuális ponthoz igencsak illene egy rendes láda, miért kell erőltetni a belvárost, az 1-es pontnál lenne rizikómentes hely.
Szegedi bicajos ládagyűjtögetés. Más városi multikkal együtt tekeregve a belvárosban. Érdekes, hogy mennyi különböző helyen megörökítették a vízszintet. Kár, hogy a láda nem működik, pedig még keresni is próbáltam! :)
Kinyomozva :-)
[g:hu 1.4.27] [wapon beküldött szöveg]
Sétának kicsit hosszú lenne, így maradt a félig autós keresés. A pontok jók, érdekes dolog ez az árvíz.
Az én ízlésem szerint kicsit hosszú a láda, node az ilyenek sem menekülhetnek a levadászás elől. Kellemes délutáni bolyongás volt Szegen. Nagyon hangulatos a város. A végén egy kicsit elkavartuk a végláda koordinátájának a képzését, ezúton is köszönöm a rejtő segítségét és a rejtést!
Négy napos szegedi, Szeged környéki biciklis ládázás Istvánnal, 24. találat a 24-ből.
Más szegedi belvárosi ládákkal együtt 29-én délután és ma délelőtt kerestük meg a pontjait. Tényleg keresztben-kasul bicikliztünk a városon, ezen a két napon összesen 50 km-t tekertünk le csak a belvárosban.
Vonattal érkeztem Budapestről, majd gyalog folytattam. 27 km-es távon gyűjtöttem a ládákat. Régóta készülök már Szegedre, látni szeretném a változásokat, ugyanis 42 évvel ezelőtt itt végeztem a középiskolát és érettségiztem. Annak ellenére a ládák kapcsán olyan helyeket érintettem melyeket annak idején nem láttam. Nagyon jó volt nosztalgiázni.
Középiskolás koromban én is részt vettem az árvízvédelemben, egy hétre ki voltunk rendelve az iskolából. Alig bírtuk a nehéz homokzsákokat. Akkor megmenekült Szeged a víztől.
A sorozat szép helyekre vezet, az árvízvédelmi emlékművet még nem láttam. A kereséskor majdnem belezavarodtam, nehézkes beazonosítani, hogy melyik pont melyik megfejtése melyik betűhöz tartozik. Időben észrevettem az "A" és a "B" pont cserét, így jó helyre mentem a ládáért, amit nem találtam. Segítséget akartam kérni a rejtőtől, de nem vette fel a telefont. Éppen el akartam jönni a helyszíntől, amikor megláttam a két táblát és azokon az azonos szót. Emlékeztem a virtuális jelszó karaktereinek számára , így meglett a jelszó.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést. Nem semmi, hogy milyen alapossággal lettek összeszedve a rejtés pontjai városszerte, köszönet érte. A szegedi nagyárvízről egyébként is sokat tudtam/tanultam idáig is, de kellett ez a pontbejárás, hogy teljes képet kapjak róla.
A végládánál nem mertem nagyon feltűnő lenni, pedig az elmúlt pár napban visszamentem párszor, de mindig sokan voltak. :( Így most alternatívval sikerült. Köszönöm! :)
Több napos multipontlejárás után - láda hiányában - éltem az alternatív jelszóval. Az 1970-es tetőzésnél szüleim komolyan fontolgatták, hogy elköltöztetnek debreceni rokonainkhoz, mivel akkor még csak téglafal védte Szegedet az árvíztől a Tisza belvárosi szakaszán. Ezt követően épült meg a jelenlegi betonfal, ami a 2010-es tetőzésnél még alkalmas volt feladatára, de a jövőben várható vízmagasságok miatt újabb átépítésre lesz szükség.
Be kell, hogy valljam, hogy eleinte bosszankodtam, hogy ennyi a pont és főleg, hogy az A olyan messze, de miután bejártam (biciklivel könnyen ment) az összes helyszínt, rájöttem, hogy ez így jó ahogy van. Kell az, hogy a város számos pontján szembesüljek a Tisza erejével ahhoz hogy felfogjam a pusztítás mértékét, az akkori helyzet reménytelenségét, az emberek kétségbeesését, a hatalmas erőfeszítést, amit a város újjáépítése igényelt.
A jelszórészletek képzését fantáziátlannak tartom.
Az alternatív A pontnak valahogy másképp, más ikonnal vagy nem a koordináta formátumban kellene megjelennie, mert így külön pontnak látszik, a 7 pont helyett 8 szerepel a fejlécben és a bringakupa miatt így mind a nyolcat kénytelen is voltam felkeresni.
Úgy tudom, jelenleg nincs meg a végláda, csak az alternatív jelszóval lehet jogolni. Jó lenne a ládát pótolni, de addig is a leírást a jelenlegi helyzethez igazítani.
Sajnos csak az alternatívot találtam meg,remélem nem lopták el a kis
multi ládát. Volt lehetőségem a keresésre a segítő szöveg alapján.
Mindent tűvé tettem.A környezet szép mindenkinek ajánlom.
Sok keresőt kívánok üdv:
Nagyon sok érdekességgel gazdagodtunk a bejárás során szegedi létünkre is. Köszönjük a lehetőséget! :)
Mikroládát sajnos nem találtuk, pedig az esti órában zavartalanul matathattunk a helyszínen. Itt leírt alternatívával sikerült egyenesbe kerülnünk.
Két szegedi ládázással egybekötött városnézés alkalmával és egy kis rejtői segítséggel, (amit ezúton is köszönök) sikerült a multi. A remek szegedi ládák segítségével nagyon sok szépet láttam a városból. Hamar kiismertem magam, Bp-hez hasonló kör-és sugárutas rendszere áttekinthető szerkezetet ad. A multi ugyan, a város egy nagyon szomorú eseményének állít emléket, de egyben bemutatja a megemlékezés és újjá épülés történetét is. Nagyon tetszik Szeged, megszerettem ezt a várost. Köszönöm a geocachingnek és a rejtőknek az élményt.
Az autómentes nap kedvezményeit kihasználva jöttünk le Szegedre ládázni. Az összeset nem tudtuk levadászni, ez belefért. Mire minden pontot bejártunk, jól lejártuk a lábunkat. A végén az alternatív jelszót kerestük meg, mert nagy volt a tömeg.
A GCver után kerestem meg az első pontot, a többit máskorra terveztem. Aztán a szép időben változott a terv, végigjártam ma. Alternatívval lett meg, nem mertem nagyon feltűnősködni a sok ember között! Köszönöm a rejtést!
Köszönöm, jó multi volt, bár beletelt kis időbe, míg minden meglett. Késő este is két pár ücsörgött az utolsó pont környékén, így meg kellett elégednem az alternatív jelszóval.
Ahogy éppen nézegetem a jegyzeteimet, már 2007-ben elkezdtük ezt a multit! Éppen ideje volt pontot tenni a végére.
Sajnos a ládát mi sem találtuk, pedig rendesen pókhálótlanítottuk a környéket! Köszönjük szépen a rejtést!
Szegedi hétvégénken ládázgattunk, s ezt a multit is bepróbáltuk. Nagyon érdekes a történet, a táv kicsit hosszú, de több napra bontottuk. A végén kiderült, hogy néhány dolgot elnéztünk, de ezúttal is köszönjük a rejtő segítségét.
Ezután sikerült megtalálnom a hibáinkat is, az utánunk jövőknek jó tanács, hogy jól olvassák el, hogy mikor melyik és hány sorban kell keresni a T betűket. :-)
Köszönjük a rejtést!
Mi is bejártuk Szegedet keresztül-kasul, este későn értünk a Belvárosba. Sötétben, majd másnap világosban sem leltük meg a mikroládát, de a feliratok segítségével meglett a jelszó.
Hétvégén az összes pontot begyűjtöttük,csak a jelszó maradt mára!
Sötétben percekig tapogatóztam,a vélt rejtekhelynél,de nem akadtam a mikroládára,de a feliratok segítségével meglett a jelszó!
A mikroládát sajnos nem találtam, bár karácsonyi vásár is volt a téren, és még a mikulások is arra mászkáltak, így nem is akartam fejre állítani a szobrot. viszont a jelszó már egyértelmű volt a helyszínen, csak addig eljutni volt kicsit nehéz. Köszönöm a feladványt, Árpi
Nagy élmény volt a pontokat bejárni. Igaz, a két A pontot kihagytuk, mert ránk esteledett, és ki is találtam a végső koordinátát a szövegben elrejtett információkból. Ennek ellenére a dobozt nem találtuk a megadott helyen, azonban a rejtő telefonon kisegített - köszönöm! -, sőt a több mint közeli .com-os láda titkát is felfedte, azt a dobozkát sikerrel előhalásztam - kár, hogy a .comon nem játszom.
A weblap nagyon tetszik, jó ötlet korabeli képekkel illusztrálni, milyen szörnyű pusztítást végzett az árvíz.
Darvasi László Virágzabálók c. kitűnő könyvében ír a Tisza egykori tombolásáról, mikor a folyó tengert játszott:
"Nem volt már város. Eltűntek az utcák, a terecskék, a járdák, a boltok, és a fuldokló háztetők olyanok voltak, mint a szomorú koporsófedelek. Rémült emberek vártak segítségre, fákra és ólak tetejére kötötték magukat."
2006-ban épp csak bekukkantottam a városba igen rövid időre az árvíz után, amikor még szerte homokzsákok hevertek, és a Tisza nem húzódott vissza. Akkor lehetett sejteni, miféle rombolásra volt képes ez a most jámbornak látszó folyó.
Nagyon pontos a leírás, és szép helyek viszi a keresőt a láda (mondjuk én ismertem őket, mivel szegedi vagyok, de így is jó volt).
A ládára új "tapadókorongot" kellene tenni, mivel gyakorlatilag már egyáltalán nem marad meg a helyén. (Most néhány száraz levéllel van letakarva a láda.)
Antinak ma van a szülinapja, Ő választott helyszínt!
Szeged lett a célterület. Néhány multit egy éve hármasban (Zsuzsival) már megtaláltuk, így mára ez maradt. Az összes helyszínt felkerestük, de végül valamit mégis rosszul írtunk fel, mert a jelszó nem stimmel.
Megvan. Szegedi háromnapos ládázásom 22/5 találata az első napon. Most is vonat + bicikli Debrecenből. Több más multi pontjaival együtt gyűjtöttem be ezt a ládát is. Értek meglepetések, de ettől függetlenül szép környezetben haladtam. Nem beszélve arról, hogy az ilyen, koordináta-levadászós multik a kedvenceim. Tehát: az alternatív A pontot használtam, mert jelenleg ez esett közelebb (igaz, másnap megfordultam az igazi A pontnál is). Az emléktábla alig észrevehető helyen van, ami még nem is baj. Az már annál inkább problémát okozott, hogy a műszer 19 méter eltérést mutatott. A G pontnál 11 méteres volt az eltérés, igaz, ez még hibahatáron belüli. A B pontnál az emléktábla szövege alig olvasható, igaz, a tábla is már régi, az időjárás alaposan kikezdte. Meglett a végláda koordinátája, ott meg éppen egy anyuka játszott a gyerekével, illetve a szobor körüli padokon is üldögéltek, úgyhogy maradt a pótmegoldás. Minden kellemetlenség ellenére jó kis multit sikerült összerakni. Köszönöm!
Összefűztük a másik nagy szegedi múltival. Szép hosszú, és kellemes séta lett belőle. Az utolsó virtuálishoz is kimentünk. Nem nagyon tudtuk összerakni a dolgot, úgyhogy egy kis segítségkérés után bementünk a végládához, ami nincs ott a helyén. Tudtuk hol kell keresni, de valaki vagy mélyre dobta és nem értük el, vagy valaki elvitte:((
Picit túlbonyolítottnak találtuk, de ettől még élvezhető.
Szegedi kesingtúra 17/17.
A belváros jó néhány multiládáját a célszerűség jegyében kerestük, így ezeket egy nagy sétával, egyik pontot a másik után felderítve jártuk végig. A megtalálás sorrendje így természetesen a végláda (vagy az utolsó virtuális pont) megtalálását jelzi. Így volt ez ennél a ládánál is, azzal a kiegészítéssel, hogy a kieső pontokat a hét során szedtük össze, amikor útba estek.
Minden megszerzett adat birtokában kiszámoltuk a végláda koordinátáit, és mivel egész hihetőnek (és ismerősnek... :) látszott utolsó esti sétánk során meglátogattuk. A mikrót nem találtuk a helyén, pedig elég egyértelműnek tűnt, meg elég sokan is voltak arra, úgyhogy nem akartuk veszélyeztetni a rejtekhely biztonságát - maradt az alternatív megoldás. Tényleg jó hosszú ez a multi, ha valaki gyalog akarja végigjárni az összes pontot, hosszú túrára készüljön. Alapos munka a leírás, tetszett! A végső rejtek is ötletes, bár kissé vakmerő - remélem, csak mi nem találtuk, de megvan!
Búcsúvacsoránkat a hosszas belvárosi keresgélés után véletlenül talált Alabárdos Étteremben fogyasztottuk el, jóllakottan és elégedetten távoztunk a jó hangulatú este után.
Ezzel kesingtúránk véget ért. 15 ládát megtaláltunk, kettőt - úgy érzem, önhibánkon kívül - nem. Köszönjük a rejtők munkáját.
NZs&EnZo&Andie
Két nap biciklis csalinkázásának eredménye... :) egyszerre követtünk 3 multit, többször is elmentünk mellette. Köszönjük a rejtést, mert tényleg sikerült a város minden pontját bejárnunk! :D U&A
Hatalmas túra volt, a sima A-ponttal csináltuk, nem alternatívoztunk :)
Több mint 20km volt biciklivel, de megérte. A mikroládikó elég forgalmas helyen lett elhelyezve, de ötletes volt. Ez a 20. ládikónk, és az első mikroláda.:)
Köszönjük.
Ez tetszett. A túra hosszú és az eredményért meg kell dolgozni.
A végső pont, a rejtés és a jelszó kialakítás megkoronázza a multit.
A véleményem lásd az osztályzatokban.
Köszönet a rejtésért.
Egész napos, térségbejárós kerékpározás utáni Szeged-belvárosi séta. Itt már lábon, mint a bogarak...
A multi pontjain a feladatot már teljesítő vendéglátóim, ésTöri és totzoli65 kísértek végig. Szöged szép, ezt mögállapítom!
Még reggel nem gondoltam volna, hogy este Szegeden kesselek! :) Ismerősömnek dolga volt arra, és amíg intézte, addig kicsit night kesseltem. Gyalogos, a végén már kocogós keresés volt, mert a végén kicsit elment az idő. :)
Félelmetes volt látni, némely pontnál, hogy mekkora volt az árvíz!
Köszönöm a rejtést!
A végládát sajnos nem tudtuk előhalászni, a gyönyörű időre való tekintettel kb. az egész város sétálni volt, egy tucat gyerek és felnőtt kapirgált a láda környékén.
A multi zseniális, az első pontot inkább az alternatívról szedtük össze, mert nem láttuk át, hogy az elsőt hogy tudjuk megközelíteni.
Hihetetlen, hogy mennyi árvizet élt át és túl ez a város...
Nagyon érdekes és tanulságos séta volt, ez volt az első alkalom Szegeden. Nagyon szép város, és szép időnk is volt hozzá. A ládázás előtt nászajándék-utalványt beváltva repülőt is vezettünk Szeged felett :)
Hát tényleg nagy séta volt!Néhány pontját már a mult évben begyüjtöttük,de így is menni kellett.A ládát próbáltuk keresni,de a nagy forgalom miatt az alternatívot használtuk.Fényképezésnek álcáztuk a matatást.Itthon megnézve a képet inkább szemrevételező fémtolvajnak néztem ki,mint lelkes kessernek!:-))
Nagy szegedi sétánk közben, alternatív A kereséssel, egyszerre több ládarészlet koordinátáival, GPS közeli pontjai kutatásával sikerült a sok pontot összehangolva megtalálni valamennyit.
SZIN előtti ládászás 7/6. állomása volt ez a láda.
A ládát nem próbáltuk megtalálni, mert nagyon sokan voltak a közelében, ráadásul egy pár pont akkor ült le a szemben lévő padra, így beértük a pótjelszóval. :-)
Három napig kerestük más ládákkal párhuzamosan. Tetszett, bár nem nagyon találtuk a ládát, épp pavilonokat építettek. Talán épp a ládára? KAR!
Évi és Herrbert
Megtaláltuk!
Jó kis séta volt végigjárni minden pontot. Meglepően sok és szép árvízi emlékmű van a városban. Volt pár pont ami kicsit megtréfált, amit majdnem benéztem. A végső pontnál csak az alternatív megoldás volt alkalmazható, rengetegen voltak a környéken. Összevetve tetszett a sorozat.
Délelőtt és délután kerestük fel a pontokat. A ládát nem tudtuk elővenni, nagy volt a forgalom, sokan pihentek az árnyékos padokon. A jelszó leolvasása után a Palánk fagyijával jutalmaztuk magunk.
Nagyon jó a webes megjelenés, ha lehetne csillagos ötöst adnánk!
Képeink a 2006-ban készültek, akkor még nem ismertük a játékot.
GPS nélkül kerestük fel a megadott pontokat, az F ponton közelebbről is megtekinthettük a templomot, egy kedves hölgy beinvitált minket, gyönyörű a templom belülről. Magát a ládát nem kerestük meg, mivel épp vb- t közvetitettek a parkban, a szobor körül rengetegen voltak, igy nem tudtuk volna feltűnés nélkül előkotorni:)
Még a múlt hét előtti hét végén kezdtük begyűjteni a meglehetősen hosszú multi pontjait, most eljött az idő, hogy befejezzük. Szeged nagyrészét bebicikliztük és olyan helyeken is jártunk, ahol korábban még nem. Az A pont alternatív változatát választottuk. :) Köszönjük a rejtést!
Három napon át nézelődtünk a városban és gyűjtögettük a pontokat.
A ládát nem tudtuk kivenni, így az alternatív jelszóval jegyeztük be a találatot.
Köszönjük az idegenvezetést és a rejtést!
Hát nem semmi kis séta volt ez! Hihetetlen, hogy milyen messzire kiöntött a Tisza! A végén a mikroládát nem tudtam kibányászni, a csodaszép tavaszi időben nagyon sokan voltak a közvetlen környezetében.
Köszönet a rejtésért!
Szep sorozat es a vegen egy ugyes rejtes. Akar a tapai Krisztusnal, itt sem hagytam ki a lehetoseget, hogy a fuzetbe irhassak. Megvartam a sotetedest es igy eszrevetlenul vehettem elo a ladat. Ez a talalat is csak igy teljes. :)
Elfoglalt dolgozó ember lévén 2 napalatt találtam meg a pontokat.Mint kezdő kesser gyakorlásképpen minden pontot felkerestem.Magát a ládát nem találtam ,pedig a havat elkapartam a jelzett helyen.Ügyesen kidolgozott multi. köszi(a jelszót elsőre félreolvastam:visszamentem pontosítani.)
Névnapi ládázás Szeged környékén. :) A 2 nap alatt többek között ezt a multit is összegyűjtöttük. Sok érdekes helyre elvezetett a városban, ami az ünnepi öltözetben nagyon tetszett nekünk.
A végláda helyét először egy játszótérre sikerült megállapítani, majd némi utánanézés után eljutottunk a levelekhez is. :) Sajnálom, hogy a mikró eltűnt.
[wapon beküldött szöveg]
2 napot töltöttünk Szegeden, Cica munka miatt már járt itt, de a klinikán kívül nem látott semmit a városból, nekem még az is új volt. A sok rengeteg pontból álló multi vasárnap végére már kicsit unalmas lett, rendesen kellett figyelni, nehogy összekeveredjenek a jelszórészletek. A város leírhatatlanul gyönyörű. Sajnos a második napra elromlott az idő, kegyetlenül zuhogott.
Nos szerintem a legnagyobb multi, amit városban eddig végig jártam. A végére kicsit belefáradtunk, meg közben más dobozokat is gyűjtögettünk. Rengeteg szépséget láttunk közben a városban, nem csak azokat a pontokat érdemes megnézi, bejárni, amit ez a multi mutat, hanem már a pontok közti útvonal is mesés. Nem tagadjuk, Szeged mindkettőnket megfogott. A mikrót azért sajnálom, hogy kimaradt, nekem általában a rendes doboz teszi fel az i-re a pontot, de se baj. Köszönjük! Murus és Cica
Magát a mikroládát sajnos én sem találtam meg, pedig végigtapogattam minden lehetséges helyet. Ezt nagyon sajnálom mert fantasztikus kincskeresés lett volna...
Nagyon jó kis multi, egyéb ládákat is útba ejtve 1 híján 20 km lett a séta....
A végén sajna először elnéztünk egy koo. részletet. Így történt, hogy sikerült behatárolni egy részben elkerített építési területet a vaksötétben, az egyik Tisza-híd mellett.... Kicsit ugyan furcsálltuk a "város szívében" kifejezést , node ahány ház, annyi szokás. Szerencsére volt ott egy, a GPS által rendőrörs-nek jelölt ojjektum, amiről kiderült, hogy valójában egy ledózerolt vasbeton cucc, így jól el tudtunk szórakozni a helyszínen.... Némi gyanakvás és újraszámolás után azért megtaláltunk a jó helyet is. Sajnos, a ládára néző padon két fiatal műkedvelő adott elő szemelvényeket a Dekameronból vagy kedvenc erotic light sorozatukból, pontosan nem tudtuk megállapítani, így hát maradt a fejlámpával leolvasott virtuál, ennek is nagy sikere volt ...
Azt hiszem több csúcsot is sikerült megdöntenem. A sajátomat biztos. Még 2004. szeptemberében kezdtem neki ennek a multinak! Akkor 2 híja maradt. Idén februárban sikerült azokat is begyűjtenem, de a végéhez nem sikerült eljutnom. Most a felhőszakadás után már csak oda kellett elsétálni. Ott pedig már minden simán ment.
Sétáltunk a városban erre-arra és eljutottunk a mikro közelébe is, ahol éppen valami "nagyonkispályás" focibajnokságot rendeztek. Mivel volt egy kis hiányunk a kookat illetően, először kísérleteztünk, majd az alternatívot szereztük meg.
A pontokat 6-alternatív 1-7-5-4-3-láda-2 sorrendben, egy nagy szegedi városnéző séta és a többi hasonszőrű láda felkeresése közben néztük meg. Mivel eddig még nem jártam Szegeden, így nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen benyomásaim lesznek. Két helyszínt említenék meg, ami nagyon nagy hatással volt rám. Az egyik a Dóm, a másik az Aba Novák Vilmos festményeivel díszített Hősök kapuja. Persze ezeken kívül rengeteg érdekes és szép épületet, szobrot láttunk. Sok szecessziós épülettel találkoztunk, az egykori elbontott szegedi vár egyik saroktornyát is felfedeztük. Azt nem állíthatom, hogy mostantól ismerős lennék a csongrádi megyeszékhelyen, de tudom, hogy nagyon sok olyan érték van itt, amit csak nyitott szemmel sétálva lehet észre venni. Mellesleg volt némi szerencsénk is, mert a "B" objektumnál nem is jártunk. Így a lehetséges koordinátákból próbáltuk kiokoskodni a láda helyét. Az alternatív megoldással logoltunk, mert a filmes dobozt nem találtuk, bár mindent átvizsgáltunk érte. Picúr kicsit csalódott volt, de mivel találtunk egy olyan ládát, amit nem terveztünk, így hamar túltette magát rajta.
Mivel ez az utolsó napunk Szegeden, és a gyerekekkel nem jutott nap közben mindenre idő, így éjszaka visszajöttem begyűjteni a be nem fejezett multikat. Több pontját megtaláltuk az elmúlt napokon, de a multi monumentalitása okán esélytelen volt gyerekekkel a végére érni. Most éjszaka egyedül gyorsan haladtam a maradék pontokhoz. Az első pontnál az erdőből két világító szem lesett. Elég félelmetes volt. Megvilágítva rendesen, egy szép nagy róka futott el az erdőbe. Tetszett a kivilágított éjszakai város. Legjobban a Dóm tér fogott meg. Készítettem jó néhány esti, hosszú expozíciós képet.
A ládával kicsit meggyűlt a bajom. Először is nem oda mutatott pontosan a koordináta, ahol keresnem kellett volna. Vagy 30 m-rel arrébb vitt a ketyere. Vagy elírtam valami számot, vagy a szitáló eső miatt volt ennyire pontatlan. Szerencsére a leírás alapján tudtam hol kell kutakodnom. Nos, engem nem zavart senki a keresésben, mivel egy árva lélek sem volt sehol. Rendesen végigtúrtam minden lyukat, de ládát nem találtam. Tuti nincs meg a mikró. Szerencsére pótjelszóval sikerült a logolás. Köszi az érdekes multit!
Megtaláltuk köszönjük.
Mivel rendszeresen járok Szegedre több alkalommal szép nyugodtan össze szedtem a láda megtaláláshoz szükséges kódokat. Kis nehezítésként így éjszaka fejeztem be.
Jó kis séta, szép helyekkel, a láda helye is jó lenne, bár nagyon szem előtt van. Mi fényképezéssel próbáltuk álcázni keresésünket. Örültünk volna, ha ott találjuk. Köszönjük ezt a igényes városnézést.
Tetszettek a feladatok (mármint a helyszínek, amiket végigjártunk), és különösen jó a láda rejtekhelye! Csak kár hogy nem találtuk ott a ládát - pedig igazán sokat kerestük könyékig turkálva 3-an is.
Köszönjük a multit - remélem legközelebb a helyén találjuk a ládát!
Gza
Egy hosszú hétvégét töltöttünk Szegeden, igyekeztem a sűrű program mellett ládázásra is időt szakítani a környéken. Ez volt itt a 20/25. találatom. Nagyon tetszett a környék. Igényes kidolgozás, ötletes rejtés.
Nagyon tetszett Szeged az árvizi emlékek szemszögéből. Olyan helyekre is eljutottam, ahol még nem jártam. Az esto eső sem szegte kedvünket. Csak a végén a kapszula megtalálása hiányzott a teljes boldogsághoz. Nyúltunk jobbról, nyúltunk balról, de csak sárosak lettünk. Maradt az alternatív megoldás. Meg a szörnyűlködés, hogy nyakig a vízben lennénk, ha árvíz idején nem oltalmazna a gát...
Nos, ez ünnepi, 50. láda volt számomra! :-) Kesselés 2 keréken. Szinte az egész napot rászántam, azaz nem siettem el a dolgokat. Mindenre jutott elég idő: pl. az A pont mellett az alternatív A-t is megnéztem. (Na jó, azért mást is csináltam ma, nem csak ezt.)
Sajnos az időjárás is igen stílszerűnek bizonyult és a nagyárvíz témájához illően kétszer is alaposan eláztatott. (Esernyő vagy esőkabát persze nem volt nálam, de még csak egy sapka sem...) De én nem adtam fel a keresést és hősiesen igyekeztem helytállni. :-)
Ez egy nagyon alaposan, ügyesen kidolgozott multi, mely sok mindent megmutat a téma kapcsán.
Az 5. (E) pont kötődése a témához azért nem olyan intenzív szerintem.
A zivatarnak és a rendezvények miatti nagy forgalomnak (pl. borfesztivál) köszönhetően a mikro láda megkeresésére most nem volt lehetőségem. Jelszó leolvasva, az alapján logoltam. Később visszatérek megkeresni a ládát!
Egyébként mit jelent az a "(+C)" a láda nevében? Köszi a profi rejtést!
A mikro ládát az esti úszásról való hazatérés közben próbáltuk megkeresni, de sajnos nem lett meg. Később még biztosan visszatérek, hátha akkor majd sikerül megtalálni. A fürdés után jól összepiszkoltam magamat a nagy keresgélésben, de nem adom fel. Majd meglesz legközelebb.
Kellemes túra volt, a végpont nagyon el volt rejtve, még a segítséggel együtt is kemény volt, főleg, hogy öreg nénik ülték körbe. szerencsére sokan voltunk, és csoportkép fotózás közben tudtunk keresni. :)
Szegedi ámokfutás 17/13
A túl sok pont elterelte a figyelmemet magáról a városról. Az összekötő kapocs egyértelmű, de valahogy mégis fárasztó volt összefüggésében nézni a ládát.
3 pont hiányzott, kitaláltam a végcélt, de nem mertük bevállalni, így leellenőriztük a pontokat.
Stimmeltek.
Régóta "tartoztunk" ;-) ennek a multinak, most végre teljesítve! :-)) Összekapcsolva a "városnézéssel", "A" ponton autóval. :-)) Nagyon jól felépített multi, sok ponttal, de nem véletlenül! Gratula hozzá! Jót sétáltam, lassan körvonalazódott a végcél is, a Kálvária tér végállomásnál(?!) viszonylag gyorsan rájöttem, hogy nincs ott semmi :-)) (vagy csak nekem okoz gondot a **7* évszámból kiolvasni a heTven "T"-jét!? ) :-))) Utána már egyértelmű sétagalopp a végcél! :-))) Jó időben, szép városban, szép séta! Nem kell ennél több!! Érdemes rászánni az időt! ;-)
Köszönjük a rejtést!!
Keresők figyelem! "D" pont értéke megváltozott!! Mivel a nagy árvíz 1879 márc. 12-én volt (130 éve) ezért ennek évfordulójára ütemeztük ezt a ládát. És ez okozta bonyodalmainkat!! Az egészen nagyszerű és sok új infóval szolgáló multit végigjártuk, majd a kapott koordinátát beütve a GPS-be már sejtettük baj van: mi ugyanis nem a város szívét, hanem egy újszegedi pontot kaptunk. Azért megnéztük a helyszínt, majd látva a reménytelen helyzetet telefonon a rejtő segítségét kértük. Ő (ezúton is köszönjük) nagyon készséges volt - így eljutottunk a végcélig. Kíváncsiak voltunk azonban mit rontottunk el, így a végponton mért koordinátát visszahelyettesítettük, és ekkor kiderült: a D pont rossz! Pont az egyik legfontosabb koordináta-érték! Pedig ebben biztosak voltunk. Ezért visszamentünk a helyszínre és nem akármilyen magyarázatot találtunk: Lévén, hogy ez a 130-as évforduló elég jelentős: 2009. március 12-én (azaz két napja) az egyik fekete márványra ÚJ LOGÓ (Európa díjas város) került fel, vagyis a rejtő által elgondolt "D" érték EGGYEL MEGNŐTT!! És ez pont az "egész" koordináta-érték - vagyis jelentősen eltájol a tényleges céltól!! Természetesen erről a rejtő nem tehet (nem tudhat) a segítségét ezúton is köszönjük, remek kirándulás volt így is. Viszont a jövőbeni keresők a "D" pontnál a 2009. márc. 12-én elkészített új logót NE SZÁMÍTSÁK az összértékbe - különben ők is Újszegeden kötnek ki....
Sikerült :) Nagyon ötletesen kitalált multi láda! Jól körbe visz egész Szegeden. Minden elismerésem annak aki kitalálta hogy az utolsó koordinátát a többi adja ki. Sajnos a mikroládát nem találtuk, maradt az alternatív!
A szegedi séta pontjaival vegyesen fűzve nagyjából gyalog. Így tél végén sikerült a belvárosban leparkolni, onnan indítottuk a sétát. Az első pont ezért a G volt. Miután mindent bejártunk, visszajöhettünk a ládáért a belvárosba.
Délutánra a nap is kisütött, a sétálóutcán az Ördögszekér fesztiválba botlottunk. Annyira élveztük, hogy több tervezett ládát lemondtunk, és inkább itt sétáltunk még.
A végláda a szobornál nincs meg - így maradt az alternatív megoldás.
Délelőtt vágtunk neki a túrának gyalog. Az árvízi emlékek felkeresése közben megcsodáltuk Szeged hangulatos utcáit, gyönyörű épületeit. Az ajánlott napsugaras házhoz is tettünk kitérőt, és nem bántuk meg. Ilyen jó rejtéssel nem találkoztunk még :) Köszönjük!
Tetszett az árvízbemutató multi, a többi belvárosi rejtéssel kombinálva kerestem fel a pontokat. Valamit sikerült elszámolnom, mert légvonalban kb. 100 méterre lyukadtam ki a céltól. Köszönöm a rejtő telefonos segítségét, ami után gyorsan meglett a jelszó. A ládika sajnos nem, bár a forgatagban nem is nagyon erőltettem a keresést.
A végén kicsit 'kalandosan' :o), de azért meglett!
Mennyi árvízi emlék... Itt is volt szerencsénk kivilágítva látni egy templomot. Nagyon szép volt.
Harmadrészt autós találat.
Gratulálok a rejtőnek az intelligens multi összehozásáért.
A mikroláda nem lett meg, pedig mindenhová igen mélyen kutattam. Vagy nagyon becsúszott vagy lenyúlták.
A héten 6 napot Szegeden töltöttünk. A város és környékét fedeztük fel. Ehhez 25 geoláda nyújtott segítséget. A Vajdaságba is átmentünk. Jó idő volt, sokat sétálgattunk, remekül éreztük magunkat.
A tegnap előtti belvárosi séta után ma távolabbi helyeket kerestünk fel. Ebben nagy segítségünkre volt egy Mio C250-es. Ma is szép helyeken jártunk.
Mai 7/2, összesen 390. megtalálásunk. Bizonyára nehéz volt összegyűjteni az árvízzel kapcsolatos helyeket. A modern emlékmű nem tetszett, de az oszlopok ötletesek. Innen jó látni a nyugodt Tiszát. Tiszai legény vagyok, tudom milyen veszélyes a magas vízállás, egy párat már én is átéltem. A szülőfalumat három oldalról öleli át a víz. Micsoda pusztítást tudott okozni ez a "kis" árvíz is Szegeden. S akkor mekkora rombolást végzett volna a 2006-os ár. Érdemes jóba lenni a természettel, meghagyni azt, ami az övé.
Pontok: G. 2008.10.22. 11:40, D. 2008.10.22. 12:59, E. 2008.10.22. 13:15, C. 2008.10.22. 14:33, F. 2008.10.24. 10:15, A2. 2008.10.24. 10:34, B. 2008.10.24. 11:50, Láda: 2008.10.24. 12:14.
Ezt a multit pontosan 3 éve kezdtük el, de akkor nem tudtuk befejezni. Azóta nem jártunk Szegeden, de most ezen a szép őszi napon pontot tettünk a végére. Nagyon szép város Szeged, örömmel sétéltunk a városban.
Közös megtalálás GyeKo-Team-mel közösen.
Az igazsághoz tartozik, hogy idő hiányában GCNANS-3 -at nem kerestük meg, mert gyalog kicsit kiesett volna, így az utolsó pontot egy vonal mentén kerestük, ami meg is lett!
Sajnos a végládánál sokan voltak, így nem tudtuk elővenni azt, hagyatkoztunk az alternatív jelszóra.
Köszi a rejtést!
Szuper multi, nagyszerű, érdekes pontokkal. GCSZEV multival egybekötve jártam végig a pontokat, nagyjából 4 óra alatt, nem rohanva. A két multi pontjai egy szép kis körsétára fűzhetők fel, gyakorlatilag üresjárat, illetve felesleges visszafordulások nélkül. A multi - azon túl, hogy emléket állít az árvíznek - nagyon jól bemutatja Szeged belvárosának különböző részeit. A záróláda helyét illetően voltak sejtéseim, amik be is igazolódtak, de magát a ládát nem is próbáltam megkeresni, mert a közvetlen közelében nagy volt a muglijelenlét, úgyhogy maradt az alternatív megoldás.
Három nap alatt gyűjtöttük be a pontokat, mindegyiket gyalogosan, meghosszabbítva a túrát a kempingből való át- és visszasétákkal.
Az első 4 ponthoz Tibi gyalog, Domi egykerekűn, Vica görkorival kísért el, két pont Bogival gyalogosan, az utolsó kettő ismét Domival, egykerekűvel.
A tartalmas leírás vitt igazi színt a keresésbe.
A végére belekavarodtam, mert az alternatív A ponton T betűket számoltam, így az Oroszlán utcát jártuk többször körbe bronzleveleket és lépcsőt keresve, de aztán a telefonos segítséget felhasználva megleltük a végpontot.
A mikrót nem találtuk, talán valaki túl mélyre dobta be a levelek alá, ahová már nem ért be a kezünk.
A leírás igazán szívbe markoló, és főleg a táblákkal együtt nagyon elgondolkodtató.
A napsugaras házak bájosak, remélem, legalább egyet műemlékké is fognak tenni! (Vagy már megtörtént?)
A végláda helye pont az i-re, de jó helyismerettel talán túl könnyen kikövetkeztethető a leírás alapján.
Talán én még a régi víztornyot is beletettem volna a pontok közé, bár azóta egy másik multiban már helyet kapott. És persze így is kellemesen hosszúra sikeredett a multi, mi is bringával jártuk végig.
Ládát sajnos mi sem találtunk. :(
Egyébként a szegediek nagyon hálásak lehetnek a városvezetésnek a jól járható, igényesen kivitelezett, és főként MAJDNEM MINDENHOL MEGTALÁLHATÓ bicikliutakért!
Kecskeméten sajnos nem ilyen rózsás a helyzet, de szerintem egyébként az egész országban nincs túl sok ilyen.
6/3. Kétnapos városnézés eredményeképpen találtuk meg Kedvesemmel, Vikivel az összes pontot, végül a mikroládát sajnos nem rejtő pontot. Szerencsére az alternatív jelszóval tudtuk regisztrálni magunkat. Lehet, hogy csak én voltam béna, de a mikroláda nem lett meg, pedig 5 percig kerestem, benyúltam minden apró résbe.
Gratulálok az elrejtőknek, nagyszerű ez a geoláda!! Több ilyen kellene!
Köszönjük a rejtést.
Nagyon tetszett. Sajnos elfelejtettük a láda koordinátáit behelyettesíteni, de mint kiderült el is számoltuk volna. A Várhelyi kijavított, és kisegített a bajból. A többi ládával együtt ennek a pontjait is megkerestük. Meglepő, hogy milyen magasra fel tud jönni a víz. Nem is tudom elképzelni.
Nagyárvízi nagy biciklizést kerekítettünk ebből a ládából. Minden pontot levadásztunk, még az alternatívot is, majd a dobozkát is megleltük. És a végén még az esőt is megúsztuk.
-Kinga,Máté,Dávid,Ákos
Az ismerjük meg szegedet pont vadászat tetszett. A legtöbb pontot gyalog kerestük. Így ismertünk meg több városrészt, illetve gyönyörű épületeket. Még soha nem jártunk Szegeden, ezért is jó volt illetve tetszett a cache. Persze az utolsó hely koordinátájánál vettem észre, hogy az egyik alternatív lehetőség volt... Nem bántuk meg, voltunk ott is.
A dobozt nem kerestük, mivel a hajlékony bácsi most is ott volt a láda környékén a sok-sok emberkével együtt.
"Könnyen" meglett minden pont. 3 nap alatt bejártuk Szegedet, és közben olvastuk le a jelszórészleteket. Magát a ládát először bő 30 méterrel arrébb keresgéltük, mivel elrontottuk a koordináta egyik számát. Javítása után már a jó helyre mutatott a GPS, így már a láda is könnyen meglett.
Nagyon tetszett a város és a multi is. Köszönjük!
Nekem tetszett a virtuális rész is, bár kicsit sokat bolyongtunk. Sajnos a logolás elmaradt, mert a késői időpont ellenére egy hajléktalan vert tanyát éppen a hely közelében, ezért a láda biztonságát tartottuk szem előtt.
A multi nagyon jó volt és élvezetes. Nem kis túra bejárni mindet. Egyetlen dolog, ami nem tetszett, hogy az utolsó ponthoz nem mindegy, hogy mikor megyünk, ugyanis a hely nincs mindig nyitva. Mire odaértünk, már bezárt. Szerencsére az az utolsó koordináta volt és a pontos szám nélkül is megtaláltuk. Érdekes volt sötétedés után keresni a ládát... :)
Szegedi fejtágítás alkalmából sikerült leolvasgatni a pontokat. Nagyon alapos és jól kidolgozott multi. Ennek köszönhetően sikerült bejárni Szegedet. Nagyon köszönöm!!!
Szegedi városnéző sétánk közben kezdtük el feleségemmel az egyes pontokat begyűjteni a GCTivi-ével együtt. Mindezt hol borongós, hol szakadó esős időben. Így talán megbocsátható, hogy a központtól kicsit távolabb eső pontok egynémelyikét végül autóval vadásztuk össze.
A célhoz érve jót mosolyogtunk: Itt ma már jártunk egyszer, alaposan meg is néztük a helyet. Csak nem tudtuk, hogy valamit keresni is lehetne.
Az időpontnak köszönhetően viszonylag kevesen voltak a környéken, de - bár messziről - így is többen megbámulták díszkivilágított kutakodó alakomat párom nagy mulatságára. Miután nem jártam rövid úton sikerrel, elkerülendő a túlzott figyelemfelhívást végül lemondtunk a ládikáról és maradtunk a másodlagos jelszó forrásnál.
Köszönjük a rejtést! Városnézésnek is ragyogó, és igencsak elgondolkoztató szembesülni az egyes helyekkel. Csak ajánlani tudjuk mások figyelmébe is! (Szeged 4/6)
M&M
Még egy kis elmélkedés.
Az 1879-es árvízkor - mint azt az egyik pontból is tudhatjuk - 80? cm-es vízmagasság okozta a hatalmas pusztítást. Ezek után nem kis döbbenettel szembesültünk mindenfelé azzal a helyzettel, hogy azóta számos, sokkal magasabban tetőző árhullám vonult végig a Tiszán. Köztük a 2006. évi, ami 1009 cm-en tetőzött, azaz TÖBB MINT 2 MÉTERREL MAGASABBAN, mint a történelmileg elhíresült. Még akkor is nyomasztó ez az adat, ha tudjuk, nem mindegy, hogy a víz töltések közés szorítva folyik, vagy szabadon szétterülve nagy területen. Az utóbbi esetben, mint az emlékezetes árvízkor is, természetesen alacsonyabb a kialakuló legmagasabb vízszint. Érdemes tehát mindenhol két méterrel a történelmi jel fölé is nézni; mi lett volna ha...
Már-már teljesen természetesnek tűnik, hogy manapság töltések közé szorítva zargatunk végig az országon felfoghatatlan mennyiségű víztömegeket, hatalmas emberi energiákat és költségeket felemésztő árvízvédekezéssel, miközben az év nagy részén az Alföldet manapság aszály sújtja, és a globális felmelegedéssel párhuzamosan a víz is egyre nagyobb kinccsé válik.
Lehet, hogy nem az a megoldás, ami egykor természetes volt, hogy a Tisza természetes ártere szinte az egész Alföld, de hogy a mai helyzet sem megfelelő, az is biztos.
Szegedi ládázás 5/5.
Esőben, GCTIVI pontjaival párhuzamosan. Külön dicséretet érdemel a webes leírás! A multi egyébként nagyon hosszú de ez a környezet miatt felejthető.
Köszönjük az élményt!
Hát, ez jó sokáig tartott... Még 2005-ben kezdtem, ha jól emlékszem, elsőre majdnem minden pont meglett, aztán a költözésnél eltűnt ez a papír, aztán mégis sikerült. Jó nagy megamulti! Köszi!
Szegeden volt dolgom, gondoltam sétálok egy kicsit, de az idő közbeszólt. Az első pontot a gátnál kihagytam a szakadó eső miatt, többi pedig könnyen megközelíthető "esernyővel" is. Köszi a rejtést!
Felkutatva! 2/4
Autóval rövidítettük az utat a távolabbi pontok között, de így is több óráig tartott a csatangolásunk, annyi látni való volt. A belvárosban elvegyültünk a vásári forgatagban, az XXL-es kürtős kalács ott volt a szeren! Külön élmény, hogy a Legügyesebb VÍZÜGYISEMMEL jártam végig a multit, aki rengeteg háttérinformációval látott el az árvízvédekezéssel kapcsolatban!
Bevállaltuk a mikroládát, meg is lett rövid keresés után. A kis vízügyis adta az ötleteket, milyen potenciális rejtekhelyek lehetnek, a pókiszonyos meg vállig bent a résekben - ez a munkamegosztás, juhé :-))) Ja! és hiába van este, az a bizonyos hely ki van világítva ;-)
Ok [wapon beküldött szöveg]
Szeged és környéke ládafehérítés. 15/4.
Több szegedi multival párhuzamosan kerestük a pontokat. A végén nem tudtuk biztosan, hogy jó helyen járunk-e. Végül az alternatív pont sikerült. Következő láda: GCSZHT.
Megtaláltuk. Szegedi kesselés 2/4 láda.A mikroládikát meg sem próbáltuk keresni,mivel elég sokan voltak a környéken, nem kockáztattunk. Helyette éltünk a pót jelszó lehetőséggel. Egy részét a pontoknak autóval kerestük fel,mert jártunk már Szegeden párszor,eleget sétálva. Érdekes volt,hogy a "B" pontnál(GCNANS-3) találkoztunk egy fiatal párral ,akik szintén az emléktáblához jöttek (ha jól láttuk ládaleírással a kezükben :) ) Köszönjük a rejtést.
Szép túra városunk nevezetességei között. Egy részét nettaláltam más részét személyesen kerestem meg. Régóta szegeden élek, eddig nem tudtam, hogy ennyi hely emlékeztet (táblákkal) a nagy vizekre! A mikroládát nem mertem jobban megközelíteni -bár karnyújtásnyira volt-a park gondozóinak fürkésző tekintete követte minden mozdulatom. Tanács: Este nagyobb bátorsággal elővarázsolható a mikrogeoláda.
Ez a keresés igen érdekes volt:az állomásokat végigjártam ugyan,de nem emlékeztem pontosan a kérdésekre,és mivel GPS-em nem volt,rossz műveletekkel,hamis adatok alapján próbáltam megtudni a láda helyét,és a Klapka-térre azonosítottam be. Teljességgel kizártam,hogy ott bronz levelek lennének,pláne nem a belváros szívében van.Így tippeltem:a Széchényi térre,és a Dugonics térre(a hosszú szavai miatt).Az emlékműnél nem volt,hát kerestem tovább,aztán egyszer csak feltűnik:a bronz levelek is megvannak,a 15 karakter is megvan,hát csak ez lesz az.A dobozkát így sem találtam meg.
Kerékpáros találat
Régóta terveztem már, hogy egy bringást kört csinálok Szeged környékén. Ennek megfelelően már hónapokkal ezelőtt kinyomtattam a leírást, Az indulás előtti este szokásomtól eltérően nem hasonlítottam össze a honlapon levő leírást a kinyomtatottal, ennek meg is lett az eredméyne. A láda ugyanis mostanában átalakult.
A probléma a 2. pontnál jelentkezett. Felhívtam a rejtőt, aki aznap éppen otthonhagyta a telefonját. Nagyon kedves felesége próbált segíteni a rejtély megoldásában - mit is kell leovasni a 2. ponton - de hiába olvasgattuk a szöveget, úgy tünt minden stimmel, mivel több ponton is a T betűk száma volt a kérdés. Végül az utolsó pontnál Mr. Zergét sikerült elérnem, aki átvágta a gordiuszi csomót.
Összességében nagyon tetszett a láda, bár sétának egy kicsit hosszúnak tünik. Kicsit megborzongtam a gátszakadás helyén. Nagyon érdekes a rakparton levő vízmérce is. Mintha emelkedne a legnagyobb vizek magassága az utóbbi időben...
A 3. ponton szóbaelegyedtem annak a háznak a tulajdonosával, ahol az emléktábla el van helyezve. Azt hitte azért fényképezem az emléktáblát, hogy ellenőrizzem, jó helyre tették -e vissza a renoválás után. Felvilágosítottam a gc lényegéről, még soha nem is hallott a játékunkról. Azt hiszem szereztem egy szimpatizánst...
Nagyszabású és alaposan kidolgozott láda. Tetszett, hogy az 1. ponthoz és a mikroládához is volt alternatív megtalálási lehetőség, mindkettőt felhasználtam. A köruton kívüli pontokat még autóval kerestem meg. Majd a belvárosi híd tuloldalán parkoltam, ez még hétköznap is ingyenes. Innen egy másfél óra alatt végig járhatók a maradék pontok, és még 3 további láda is felfűzhető a körre. Kellemes séta volt, bár én a hegyvidéki városokat jobban kedvelem.
Üdv Mr Zerge.
Megtalátuk!
Két részletben sikerült teljesíteni a kört a közbejött eső miatt. Sajnos a mikroládát, bármennyire is szerettem volna nem leltük, pedig nagyon akartuk. A szobor tövét most ültették be fűvel, így két lábnyomnyi területen kicsit megtapostuk. Kiváncsi vagyok utánnunk valaki megleli e a mikot! Hajrá!
Köszi a rejtést!
Egy kellemes vasárnap keretén belül tettük meg biciklitúránkat Szeged bel és külterületén. Sajnos az idő borús volt, és egy kicsit esett is, minek következtében és egyet tanyáltam a sárban. A nagyséta közben útbaejtettük az Alföldi-Fiumei vasút (GCalfi) geoládáját is.
A végére jól kifáradtunk!
Sajnos a mikroládát nem találtuk meg.
Nagyon tanulságos volt. Beletelt bő fél napunkba, de megérte.
Az első pontot kár lett volna kihagyni ... A történetet ismerve - hátborzongató látvány.
A mikroláda sajnos nem lett meg, pedig kétszer is visszamentünk, egyszer meg elzavartak. (Éppen gyepesítés folyt, és tényleg nem egy kertész-barát rejtés)
Szeged legjobb ládája!
Ma befejeztük a ládát, mert múltkor már nem maradt időnk egyik "A" pontra sem. No mondjuk ma sem kerestük fel, inkább valami sugallatra eldöntöttem, hol lehet a láda, a hosszúsági fok ismeretében - és ott volt :) Illetve a doboz nem lett meg, de az instrukciónak megfelelően a szöveget leolvastuk. Persze ez is GPS nélküli megtalálás volt, akárcsak az összes eddigi :)
katica + nagyrészt gina + egy kicsit tobias
Köszönet az 5letért! Bár nem volt egy rövid multi, de legalább jól körbevezetett a városon! Sok szépet láttunk és közben jókat beszélgettünk!
A láda rejtése is ügyes!
Reméljük nem lesz hasonló árvíz a közeljövőben!
Valóban meglehetősen nagy séta. Cserébe nem volt szükséges végigcsinálni az egészet, beérük a lényeggel, hogy behatárolhassuk a célterületet nagy vonalakban, onnan már gyerekjáték volt. Najó, annyira azért nem, mert sötétben értünk oda, de meglett egy pár perc keresgélés után.
[wapon beküldött szöveg]Csongrád megyei 3 napos túránk 14. ládája. Két nap alatt apránként gyűjtöttük össze a pontokat, majd találtunk rá a láda rejtekére. Mi nem kerestük intenzíven a ládát, mivel most is nagy volt a forgalom a rejtekhely közelében. Ez a multi láda szerintem is nagyon korrekt. Végig körbe kell járni a várost ahhoz, hogy megtaláljuk.
Szép kis multi-láda, nagyon jól bemutatta Szeged belvárosát. A nagy melegben jól el is fáradtunk a végére. :) Ez volt a mai utolsó ládánk, ezután igazán jólesett egy kis vacsora, majd az esti előadás. :)
A ládát nem vettük ki, túl sokan voltak a parkban, maradt az alternatív jelszó, nem kockáztattunk. :)
Az egész szombat délutánt Szegeden töltöttük, keresztül kasul bejáruk a belvárost, megkerestük a GCNANS, GCSZHT, GCTIVI és GCSZTE ládákat. Nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük.
Majdnem két hónappal ezelött már majdnem végigjártuk.Most a maradék egy pont után megkerestük a ládát is.Pontosabban a ládát nem csak a jelszót olvastuk le.
Osztálykirándulásba ágyazva kerestük meg a ládát. Rafinált módon nem jártuk végig az összes műemléket, mert előzőleg már rájöttem az elrejtés helyére.Az említett helyen két ládát is találtunk, az egyikben valamilyen rébusz volt, mi nem jöttünk rá, hogy mit jelent.
A többiek nagyon élvezték, egyre több emberrel ismertetem a kesselés szabályait.
Szeged nagyon szép hely, nagyon sok tartalmas percet töltöttünk itt, azt hiszem ez a kirándulás örök emlék marad.
100. ládánk.
3 napos csapatépítő kessing Szeged bázissal - kis nosztalgiával a diákévekre - 50 láda/3nap.
1 nap: 16/17 ládánk.
Kerge birkaként - többen is annak néztek - rohangáltunk a láda után, félreírtunk 1 számot a koo-n, pedig már itthon megjósoltam, hogy hol lesz helyileg. Centenáriumot ünnepelni természetesen régi kedvencemmel haltepertővel kellett, villányi bort ajánlottak hozzá a Halászcsárdában. Kikértük a nagy adagot, tekintve, hogy késő estére tolódott az ebéd. Hát tényleg nagy volt, kérdésemre, hogy milyen sokáig esszük, a pincér közölte: Ő éjfélig marad, utána a kulcsot tegyük a lábtörlő alá. Megbirkóztunk vele.
"Lenn az alföld tengersík vidékin" - 3 napos szegedi csapatépítő kessing 50 ládával, +1 nap pihenés. 1. nap, 16/17. láda
Centenáriumi ládánk :-)
Kicsit kavarogtunk, mire meglett minden pont és össze tudtuk rakni a láda koo-ját. És utána jött a poén, nem találtuk a főládát az adott ponton. Kerestük a segítség alapján is, de a sötétben nem "világított" az a fránya "znorb kelevel". Sokat kerestük, de végül meglett. (mint utána kiderült, végig körülötte rohangáltunk, elemlámpával, pda-val... érdeklődve figyeltek páran (köztük két rendőr is), hogy mi a frászt keresünk a virágágyásban... :-) )
Jó kis kaland a városban.
Főleg, hogy a NaviGuide4.4 se nagyon ismeri a kanyarodás szabályait Szegeden, így jókat bolyongtunk a kisutcákban.
A láda mellett épp egy pár napozott, így nem eröltettük a dolgot, maradt a pótjelszó.
Élveztük a keresgélést. Helyiként is voltak érdekes dolgok útközben, néha tényleg érdemes a lakóhelyünkön is szétnézni.
A ládát majd máskor megkeressük, amikor kevesebb nézelődő lesz a környéken. :)
A 6. pont után vacsoráztunk, majd a 12 év alatti keresőink (3) kidőltek a sorból, elaludtak. Így az A pontot már egyedül kerestem, az alvók és édesanyám a kocsiban. A mikroládát nem találtuk, de nagyon keresni sem mertük, mert még 22.30-kor is nagy volt a forgalom. A gyerekek egy pillanatra felébredve megnyugodtak, hogy ezt is sikerült megtalálni, majd aludtak hazáig.
Az első célpont volt, amit kinéztünk magunknak. Nem volt egyszerű, de a leírás alapján a jelszó meglett, viszont az elrejtett kis doboz nem. Nincs kizárva, hogy tényleg ott van! :)
gyönyörű az idő, ezért nagy a tömeg. Inkább tartalék jelszó. [wapon beküldött szöveg]
Az első pontot még 2005 májusában kerestem meg.
Akkor azért jártam Szegeden, hogy lefotózva / netcafeból feltöltve segítsek Feri barátomnak a jeggyűrű kiválasztásában.
Úgy tűnik jól választott, mert most a lagzi utáni napot használtam fel, hogy felkeressem a többi pontot.
Jó ötlet ez a láda! A séta közben rengeteg számomra új épületet, teret fedeztem fel, remekül éreztem magam közben! A első ponton a számot így gyalogosan, egy konferenciáról megszökve csak az alternatív úton néztem meg, de így is a városi ládákkal, itt-ott némi kitérővel, éppen 20 km-t mutatott a track-log, és még vacsorára is visszaértem...
Míg Zsuzsi ügyintézett, én körbejártam a várost, ennek a ládának is jó pár pontját összeszedtem. Aztán végzett, így együtt fejeztük be. Sajnos ezen a napsütéses délelőttön a mikroláda körül nagy volt a tömeg, így csak jól megnéztük a helyét, majd az alternatív megoldást választottuk.
Sajnos nem olvastuk a friss logokat, és virtuálisnak tudtuk, ezért a kamuládát megtalálva nem keresgéltünk tovább. Azért nem volt rossz a feladvány se.
Érdekes séta volt, egy este kerestem meg a pontokat. A távoli pont helyett az alternatív lehetőséget választottam... A mikroládát rejtő ponthoz délelőtt tudtam elmenni, ilyenkor elég forgalmas az a környék és így csak leolvastam a jelszót. Sajnálom, hogy nem írtam be a logot, mert nagyon tetszett ez a multi.
Elöszőr mi is a másik filmesdobozt találtunk meg, de kis keresgélés után meglett az igazi is! Köszi a rejtést, tök jó vol megkeresni a tökéletes számot is, csak a jelet nem találtuk meg.
Idegenkezűség: valaki odatett a multi végpontjára egy kamu-mikroládát. Számomra ez igazi "meglepetés" volt.
A rejtő -valós- koncepciója igazán eredeti: bemutatja a város árvizeinek történetét, tetszett a rejtő alapos történelmi felkészültségéről tanúskodó webes megjelenítés. Köszönjük!!!
Nagyobb figyelmet igénylő multi, rá kell szánni az időt. Célszerű mindent alaposan elolvasni és feljegyezni, mi az előbbi hiányával "szivtunk" egy kicsit.
Bár nem örültem, hogy belekontárkodnak más rejtésébe, de tetszett a feladvány. A megoldásnak gondolt téves gondolatmenetet ezuttal -Warszawa javaslatára- az igazi megoldásra cseréltem ki, így:
A tökéletes szám az a szám, aminek az önmagánál kisebb pozitív osztóinak összege egyenlő magával a számmal, például a 6=1+2+3 és a 28=1+2+4+7+14.
A multi koncepciója ragyogó, a kivitelezés is alapos. Nagyon élvezetes és tanulságos volt.
A koordinátaképzés viszonylag jól ment, egy hibával csak: nem számoltuk be a logókat, csak a címereket. Ezért diákkorom régi nagy kedvencemnél, a Szuper Hamburgeresnél kötöttünk ki.
Újraolvasva már a jó helyre kerültünk, de az álfeladvány majdnem rászedett minket. Két percre beugrottunk egy közeli internet cafeba, ahol a logokat is el tudtuk olvasni és a jelszót kipróbálhattuk. Elég durva dolog más rejtésébe belepiszkálni, még akkor is, ha a feladvány önmagában ötletes (és remélem, nem reklámcélú).
A végcélnál módosítottuk napi programtervünket, és a Virág cukrászdát vettük következő célpontnak, ha már Szegeden jártunk.
Még 2006. októberében kezdtük el a geoláda pontok felkeresését. Ekkor sikerült begyűjteni a koordináták felét. Majd egy kis pihenő után 2007. januárjában befejeztük a keresést. Gabi és Timike segédletével felkerestük a maradék multikat. Az utolsó pont felkutatásához már csatlakozott Peti és anya is. Szegediek lévén már sokat hallottunk és tudtunk a nagy árvízről, de, hála a rejtőnek, tovább bővíthettük az ismereteinket.
Kiváló multi, köszönjük szépen!
Szegedi lakosok vagyunk, bár mostanában ritkán vagyunk Szegeden. (Előbb lett saját szegedi ládám, mint szegedi találatom!) E ritka alkalom egyike ez a hétvége.
A - az eredeti helyen már voltunk pár éve, most "lustaságból" csak az alternatívát kerestem meg, szombaton (amíg a feleségem a Mátyás téri templomnál várt:-)).
B - vasárnap reggel 8-kor indultam, szaladtam oda és vissza is kb. 1 km-t, közben megkerestem a táblát, majd bemértem a templom kooridnátáit, és 8:30-ra visszaértem. Sajnos nem tudtam a szaladással sok időt spórolni, ugyanis utána zuhanyozni is kellett:-) Ráadásul először rosszul írtam le a számot, ugyanis "stréberként" nemcsak az első sor T betűit számoltam össze, hanem az egész tábláét:-)
C - Szombat délután fél kettő előtt.
D - Szombat délelőtt, az uszálytemető felkeresése előtt.
E - Szombat délelőtt, ez a nap első pontja.
F - Szombat délután 3 körül.
G - Szombat, sötétedéskor.
A ládát vasárnap délelőtt kerestem. Először nem találtam, a B pontnál leírtak miatt, persze hamarosan meglett. A mikroládát nem találtam (oda sajnos nem tudtam teljes mélységében benyúlni, ahol sejtem, hogy van), de a másik "alternatív" filmládát én is megtaláltam. Mindenesetre a jelszót sikerült feljegyezni.
Közben mellettem kb. 20 méterre ... (nem írom le, hogy mi történt, mert akkor egy kis helyismerettel sokkal könnyebb lenne nettalálni:-))
Alföldi pontvadászat Pupuval (4/20) hajnaltól estig. Vittünk is, mozgattunk is, az idő is tűrhető volt (decemberhez képest), szóval jó volt.
Bár drive-in-re vettük, azért sok hasznos információhoz jutottam az árvizzel kapcsolatban, jól vannak összeállítva a pontok, minden koordináta pontos és a leírások is. Szép volt, köszönöm!
Ez rejtély. Az előző logban lévő ládát tényleg nem én rejtettem, ilyen feladványt én ki se tudnék találni. A tökéletes számokkal most ismerkedtem meg, és a Siralmak országútjáról se jutott volna eszembe ez a sugárút. Úgyhogy megfejteni se tudtam volna. Gratulálok a megfejtéshez (bár egy matematikusnak ez könnyebb) és kénytelen vagyok gratulálni a rejtvényhez is - akárki is követte el - , bár kissé céltalannak tűnik még tovább küldeni a keresőt egy Military Shophoz, miután megkeresett hét árvizi pontot a városban.
Megtekintettük a cache-t ma délután, és - csodák csodája - az eredeti, általam rejtett filmes doboz a helyén volt, bár kicsit mélyebben. Az előző logban lévő képen látható filmes doboz nem volt ott. A jelszót ráírtam a logtekercsre is, mert eddig csak a magyar üdvözlő szövegen volt látható.
Tehát: nem kell tovább menni! A jelszó és a cache ott van az általam megadott végponton. Aki pedig rejteni akar, jelentsen be maga ládát, ne máséval szórakozzon...
Koszi Csenge a tippeket! Megtalaltunk a filmesdoboz ladat, de sajnos nem volt benne a jelszo. Helyette egy ujabb feladvany fogadott bennunket (lasd a kepeket). Ezek alapjan elmentunk a rejtveny altal kituzott helyre (nagyon jo rejtveny) ahol meg is talaltuk a jelet, de semmilyen tovabbi informaciot mar nem. Felhivtuk a lada elrejtojet, aki azt mondta hogy errol a feladvanyrol nem tud semmit, valaki mas lehetett...
Szegeden élek immár tizedik éve, így egy kis esti biciklizés keretei közt indultam a második multim feltérképezésére. A közismertebb pontok szerencsére fejben megvoltak, de természetesen fel kellett keresni őket a kérdések megoldásához. A víz magasságát jelző emléktáblák viszont újdonságok voltak számomra, a B pontnál pl. kizártnak tartottam, hogy van ott valami. De persze volt. A G pontban lévő táblácska (nem rosszra gondolni) szintén érdekes felfedezés volt. Ja és egy jó tanács este, annak ellenére hogy városi a barangolás és elég jó a közvilágítás egy elemlámpa vagy öngyújtó jól jön az alternatív A pont esetében. Ezzel le is buktattam magam, hogy én ezt a könnyebb megoldást választottam, de nyilvánosan megígérem, hogy az eredeti A pontot is megnézem.
A láda környékén fiatalok tanyáztak vagy tizen, ezért magát a ládát sem láttam. Ezzel együtt is izgalmas kis városi túra volt. Köszi!
Megvagy!
Kalandos volt a dolog, mert pont mikor vissza akartuk rakni, akkor jöttek oda az élienek, akikkel zoltown is találozhatott, ezért kicsit várnunk kellett. Mi az eredeti Várhelyi-féle ládát találtuk meg, nem is találkoztunk az "újjal".
Én rakhattam kicsit mélyebbre -bocs- mert siettem.
Jó túra és jó rejtés volt, köszi!
Megvan! Igazi nagyvárosi multi. Több részletben, szinte nyugdíjasok módjára jártuk be, minden mozzanatát maximálisan kiélvezve. A kieső részekhez itt-ott igénybe vettük a jó öreg SZKT szolgáltatásait is, a már plazma TV-kkel is felszerelt "korszerű" TATRA villamosokkal. (A Szent Miklós utcába a 3-as és a 3F villamosokkal is eljuthattok.) Többnyire szeles időben sétáltunk, útközben betértünk a nagy Virágba egy krémesre, és újult erővel ment a keresés. A ládához végül fényes nappal (kivételesen) esőmentes időszakban sikerült érkeznünk, így aztán nem is nagyon próbálkoztunk a doboz előhalászásával a sok járókelő közepette. Emígyen maradt a virtualitás. Látszik, nagyon sokat készültetek a rejtésre, nagyon klassz lett! Még sok ilyet! Nagyon köszönjük!
Mar regota fenem a fogam a ladara. A multi sokkal jobb lett mint gondoltam volna, gratulalok! Irto hidegben este eloszor arra gondoltam hogy csak 1-2 pontot cserkeszek be, de vegul is nem alltam meg hogy vegig ne menjek. A ladakereses volt a legizgalmasabb. Sotetben gondoltam nem leszek feltuno, de egy fenyszoro pontosan oda vilagit... igy eleg nehez feltunes nelkul matatni. Sajnos a lada nem lett meg, pedig a korulmenyekhez kepest alaposan korbetapogattam a helyet. Ha valaki megtalalja a ladat feltetlenul irja meg. Osszessegeben nagyon jo elmeny volt, koszi a rejtest.
Megtaláltuk!
Egy hetes pihenésünket töltötük Szegeden.
Ezt összekötve egy kis ládázással végigsétáltuk a várost, mely minden nap tartogatott valami új látnivalót számunkra.
Éhségünket a Bocitejivóban csillapítottuk, ami egy nonstop étkezde olcsó ételekkel és ingyenes wifi csatlakozással.
N46° 14,9953
E20° 8,8933
Régi tartozásunk volt ez a közeli láda. Nem szeretjük nagyon a városi multikat, főleg a sok pontból állókat. Most úgy alakult, hogy gyermekek nélkül maradtunk egy szép vasárnapon, és ezt egészségügyi sétára használtuk ki. A második pontnál parkolva, az alternatív első pontot használva végigsétáltuk a multit. Volt olyan rész, ami ismerős volt, de akadt olyan is, amerre soha nem jártunk még. Szegeden sokat járunk, de igazán most döbbentünk le a Tisza-part áldatlan állapotán, a szemetes sétányon.
Az alsóvárosi templom és az alternatív A között nagyszerőt ebédeltünk.
Mindennel együtt 3 órát töltöttünk el.
Kisházi family
(Az árvíztűrő tükörfúrógépen sokat töprengtünk mi lehet, de nem jöttünk rá, így valószínűleg az :))
A láda bevehetetlen. Esteleg éjjel zuhogó esőben, amikor talán nem jár arra senki. Bár közel kerültem a helyhez, a láda nem látszik ki. Néhány elázott cigarettás doboz van ugyanott, gondolom nem az a láda.
Ez is meglett. Úgy kezdődött, hogy nejemmel úgy döntöttünk Vasárnap a Forma 1 után, hogy ha már Szegeden lakunk, összeszedjük ezt a ládát, most úgyis van rá idő. Piszok módon autóval mentünk körbe a helyszineken és amikor boldogan elmentünk a láda helyére, azzal kellet szembesülnünk, hogy körbeülik a helyszint túristák, nyugdijjasok és az elmaradhatatlan hajléktalanok. Úgy, döntöttem visszajövök este és akkor begyüjtöm, de akkor már csak a hobók voltak a helyszínen, amit épp hálószobának használtak. Ezért ma reggel visszamentem és inkább leolvastam a pótjelszót, bár az eső miatt most volt időm egy kicsit kutakodni, de a dobozka nem lett meg.
Dél-alföldi kerékpáros ládázásom utolsó találata (335 km)
Most látom, ez lett a 100. ládám! Hét pontos multi Szegeden, ebben a gyönyörű városban. Nem is rossz! Érdekesek voltak a pontok, meglepő volt látni, meddig tudott érni a Tisza időnként. Teljesen érthető, hogy a város életét mennyire meghatározzák még ma is ezek az emlékek. Persze, nem is kell időben olyan messzire menni... Most nagyon szép a Tisza, de nem árt ismerni a természetét!
Nagyon jó volt a városban keresztül-kasul bringázni, különösen hogy nem kevés a kerékpárút. Az első ponthoz én sem mentem ki, kapóra jött a tartalék jelszórészlet, mely lényegesen közelebb van a többi ponthoz. Tudom, hogy ezek a pontok nem elsősorban látványosságukról híresek, mégis megemlítem, hogy nekem legjobban az alsóvárosi templom tetszett. Meg persze Szeged többi része, az utcák, parkok...
A láda rejtése merész. Nagyon merész. Ezen a helyen szerintem esetleg éjszaka, vagy hajnalban lehet esély előkapni a dobozkát, és azonban kora délután jártam ott, amikor is teljesen körbeülték a muglik. Szerencse, hogy a rejtő is gondolt erre, és volt egy tartalék ötlete...
Nekünk, akik olyan vidéken lakunk, hogy szerencsére sosem találkozunk árvízzel, döbbenetes volt szembesülni az árvízi szintekkel, főleg azzal, hogy a 100 évvel ezelőtti, mindent elmosónál mennyivel nagyobb volt az idei vízállás.Szívesen játruk be Szeged érdekes részeit biciklivel.Sajnos az egyik a láda helye szempontjából fontos számban nem voltunk biztosakl. Amikor aztán egy olyan helyre mentünk, ahol valószínűtlennek találtuk a láda helyét, ki is derült, hogy a másik számmal kellett volna próbálkozni. Azért a biztonság kedvéért felhívtuk a rejtőt, s ezúton is köszönjük, hogy megerősített minket ebben.Meg is találtuk aztán a mikroládát, bár elég vicces helyzet volt, mivel a ládában minden szükséges dolgot megtaláltunk, egyedül a jelszót nem. Így aztán maradt az alternatív jelszó.
Ráhúztunk egy napot a tervezett nyaralásra, így maradt időnk, hogy kényelmesen megnézzük Szegedet és végigmenjünk a multi pontjain. A web nagyon informatív, jól helyettesíti az utikönyvet!
Délután a szakrális műemlékekkel kezdtünk, majd a zsinagóga mellett a Taj Mahal étteremben vacsoráztunk (lásd POI), és este, a hangulatosan kivilágított Kárász utcán fejeztük be a sétát, letérve a pontokhoz.
Már a mikroládához tartottunk, amikor elkezdett esni az eső. Ennek ellenére percekig kutakodtam a filmesdoboz után, de sajnos nem találtam meg. Maradt a felirat. Köszönjük a sétát!
Mivel Szegeden nőttem fel, erős sejtésem volt, hogy merre található a láda, de azért meglátogattam néhány pontot (többek között az A-t, ahol meglepő módón még sosem voltam), hogy a feltételezést ellenőrizzem. Sajnos vasárnap délben tele volt a környék, így nem tudtam a ládához hozzáférni, majd este (vagy hajnalban) visszatérek.
Este tíz után sikerült papírra vésnem a nevem. Érdekes módon eddig egy név sem volt még a lapon...
Még péntek (3. 4. 5. 6. pontok) szombat (2. 7. 8. pontok) vasárnap (a láda). Jó séta. Egyet nem értek: miért árvíztűrő tükörfúrógép az emlékmű??? :-)
András Dávid Apa
Wow, meg minden. Ez a multi úgy jó ahogy van, nagyon élveztem.
Edig eltelt 39 évem alat még sosem jártam Szegeden. Ma valahogy erős indittatást éreztem, hogy az országnak általam eddig méltánytalanul elhanyagolt szegletét felkeressem.
Némi tervezgetés után beraktam a bicót a csomagtartóba és utnak tettem magam. Jó, hogy elkészült az autópálya, mert nagyon gyorsan le lehet érni. Az első pontot gyalogossan kerestem meg. Nem túl idili hely a sinek mellett, de hát mit lehet tenni, ha a viz itt jött be. Ezután átautóztam a második pontra. Itt találtam egy alkalmas árnyékos parkolóhelyet, igy az autó itt maradt, és innen bicóval folytattam az utam. Az elején vázolt okokból kifolyólag fogalmam sincs merre jártam, csak a GPS által jelzet utakat követtem, de amit láttam az nagyon tetszet. Roppant békés városnak tünt, és miután rengeteg pontja emlékeztetett általam kedvelt városokhoz, nem is éreztem magamat teljesen idegennek ebben az ismeretlen környezetben. Mig végigtekertem a multi pontjait csendben a szivembe lopta magát a város, igy egyel növelve az általam kedvelt helyek számát. Menet közben Szeged másik két ládája is utba esik, igy mire végére értem a multinak, már azok is megvoltak. Nagyon szépen köszönöm a rejtőnek ezt a remek városnézést. Ide máskor is el kell jönni, úgy érzem.
Kicsit rátúlóráztam, mert elöször rossz emlékműnél kerestem, ezért inkább újra körbe mentem a pontok nagy részén, s végül meglett.
Én személy szerint nagyon szeretem Szegedet: Sok a szép épület, s azok megóvására sok időt és pénzt fordítanak.
Az, hogy a várost újraépítették, mai napig kiemelkedő összefogásról tanuskodik!
Üdv: APEXSEK
Ui:Vasárnap jó sokat futottam Szerbiából Szegedre vissza, a NATO békepartnerségi futáson...
Nagyon tetszett! Főleg azért, mert volt egy olyan pont is (Kormányos utcai) amelyről még nem tudtam, hogy létezik itt is emléktábla. Pedig kb. 10-15 árvízi emlékpontot, jelenséget, emléktáblát már találtam.
Bicajjal tettük meg a nagy sétát, de így is eltartott mire meg lett minden pont. Autóval, gyalog biztos húzos(abb). Mint szegedi is köszönöm! Ha nincs a geocaching, biztos sose veszem észre az emléktáblákat, elmegyek mellettük.
Dranny
Köszi, Feri, hogy felhívtad rá a figyelmem. Megváltozott a virtuális láda, így megváltoztattam a jelszót is. Már az újra való utalás olvasható a leírásban.
A szegedi árvizi buli kellős közepébe csöppentünk. Amíg kisebbik fiunk az extrém sport-fesztiválon sodorta életveszélybe magát rettenetes triálozással, addig mi elindultunk bejárni a multi pontjait.
A 3. ponttal kezdtünk, majd Nejem egy időre leakadt, és holmi shoppingolással töltötte az időt. Ezalatt beszedtem a 2. és 5. pontokat, és a Református templomot. Ezután végigmentünk a Tisza parti feladatokon és a tiszavirág jobb parti pontjain.
A végpontnál néhány napja egy új tábla is van, a 2006. április 21-i vízállás emlékére. NEM EZ A JÓ MEGOLDÁS!!!!!
Egy rossz próbálkozás után hívtam a ládagazdát, aki nem vette fel a telefont. Ezután kissé remegő ujjakkal bepötyögtem a második lehetőséget, ami bejött.
Le a hármas szabállyal!!!
Més sosem jártam Szegeden. A multit három és fél óra alatt sikerült gyalog végignyargalni.
Több napos Csongrád megyei családi túra ládakeresésekkel fűszerezve. Ébredő természet, napsütés, messze-távolban a látóhatár teljes köre, fácánok, nyulak, rókák, őzek óvatos társasága, egyszóval tökéletes kikapcsolódás mindennapjaink mai bolondériájából. Begyűjtöttünk 16 ládát, voltak közöttük emlékezetesek, de a tavaszi hangulatban még a szerényebbek is felértékelődtek szemünkben.
Szomorú aktualitást adott a keresésnek a Szegedet éppen ez időben újra fenyegető árvíz. A Tisza-parton homokzsákok és aggódó emberek. A multi tervezése profi munka, a pontokhoz fűzött szöveg pedig ismeretterjesztői vénára valló. Bár éreztük, hogy a célpont közelében parkoltunk le, mégis nagy kedvvel ügettük keresztül-kasul a várost az egyes stációkért. Közben rájöttünk, egyes helyeken már előző nap is jártunk, csak akkor más miatt nézelődtünk. A C számnál/pontnál a skála középszámát írtuk, így kerültünk a gyanusított helyszínre.
Szép, gondos összeállítás! Példázza, hogy a megoldáshoz vezető út gyakran nem kevésbé érdekes és vonzó, mint maga a végeredmény.
Különösen akkor, ha hozzávesszük, hogy a Tisza-parton ráleltünk hazánk egyik legjobb matematikusára, T. Vilmos akadémikusra és viharvert biciklijére is. A
Megtaláltuk! Mindekinek ajánlom ezt szép kis városi körsétát! A "C" pontot kénytelenek voltunk a web-en megkeresni, mert amikor ott jártunk már 950 cm-nél járt a Tisza és nem lehetett látni a pontot. Döbbenetes a folyó...gyönyörű és ugyanakkor félelmetes az ereje...köszi a mulit-ládát...Manka és Pifu
Ez jó "kis" séta volt! A két másik belvárosi ládát is belekombináltam az útvonalba, sok arcát megismertem Szegednek. Tiszta, ápolt város, jó lehet itt lakni (és jóllakni a Gulyás csárdában). 12-körül érkeztem vonattal, a szegedi ládatérképet jól tudtam használni a pontok sorrendbe rakásánál. (A dolgozó Mrs. Csiperkével randiztam a Krúdy szakközépiskolában - ez is jó távoli, de privát pont volt. Egyébként az altertanív A-t használtam, a gyalogos közlekedésre tekintettel. Az idei nagy árhullám még nem ért le a városig, de meg fogja haladni múlt századi nagy árvízét. A végső jelszóhoz köszönöm a rejtő jóindulatát. (A leírás első bekezdését figyelmesebben kellett volna elolvasnom...)
Kellemes városi séta volt ez, láttunk sokat... A Tiszavirág elnevezésű szobor nagyon tetszett nekünk, szépen átjött a mozgalmasság, a tobzódó elmúlás.
A Palánk cukrászdájában kényeztettük testünket és lelkünket kicsit:o).
Köszi, Imik
Üzleti dolgok miatt le kellett mennem Szegedre és gondoltam jó nagy fába vágom a fejszémet megcsinálom ezt a multit.Nem rövid 7 pontból áll.De ha már lúd legyen kövér.Minden pontom stimmel csak rosszul értelmeztem a dolgokat és az utolsó pont sajna ki lett hagyva.DE .......
Mocsárjárás, sárdagasztás, iszapbirkózás belvizes vidéken, ködben, esőben, 24 óra hosszan, 24 megtalálással, VP társaságában. Délben indultunk Budáról, másnap délután ötre értünk haza, és mi minden belefért ebbe az időbe... Olvasd-le-a-kocsiból virtuális rejtés, átlagos ládák, éjszakai cuppogás ingoványos vidéken, bonyolult városi multik, dágvánnyá változott mezei utak és 750 km autózás, többnyire eléggé mostoha körülmények között. A sok cudarság persze csak megacélozta elszántságunkat. Ja, és aludtunk is 40 percet, és menetelés közben ettünk néhány szendvicset. Mindamellett jutott figyelem és energia megcsodálni a szélmalmot, átérezni a "hármas határ" abszurditását és általában élvezni az egészet. Szóval szuper volt!
Esti virtuális körtúra. Jól összeállított tematikus multi. Bár a virtuális rejtéseket álltalában nem nagyon értékelem, ez a záró"láda" szellemes. Pupuval közös több-mint-24-órás, non-stop (majdnem: 40 percet aludtunk hajnalban), esős, ködös, nagyon saras, de nagyon jó Csongrád-megyei (+1 láda Békésben) kesselés.
A majdnem 750 km autózás mellett összesen 40 km-t gyalogoltunk is, sokszor 20-30 cm mély sárban, felázott szántáson, a csizmába épp be nem folyó mocsárban. Láttunk sok megriadt őzet, nyulat, sok szép (és néhány könnyen felejthető) helyet.
Szatymazig jöttem vonattal, majd a Fehér-tói bemelegítés után nekiestem a szegedi ládáknak. Sötétedésig a 6 városi és környékbeli láda meglett, úgyhogy sikeres volt a nap, ráadásul Szegedet is bejártam hosszában/széltében, és nagyon tetszett a város.
Előbb a város körüli dagonyás ládákkal végeztem, közben persze az útbaeső multi pontokat is feljegyeztem. Visszaérve DK felől mára már csak ennek a ládának a befejezése maradt hátra kényelmes városnézős tempóban.
Tetszett a dóm és a dómtér, a 7. pontnál a gótikus egyhajós templom; az, hogy a láda bejárása során láthatóvá lett a városszerkezet; és ötletes a jelszóképzés (mellesleg ellenőrzést is biztosít). Érdekes volt a megjelenése az 5. ponton, a fekete márvány hasáboknál.
A láda végeztével újra bementem a dómba. Néhány percre bekapcsolták a dísz világítást, amit örömmel ki is használtam egy kis fényképezésre. A szép szegedi nap 70 km szakaszos edzést hozott különféle, izgalmas élményekkel. Mellesleg a nap során elértem a 800. megtalálásunkat.
A láda pontjait egy karácsonyi szegedi üdülés keretében, két nap alatt, részben gépkocsival, részben pedig városi sétával kerestük fel nejemmel. A keresés 25-én délután - a Kiskőrössy étteremben elfogyasztott finom, kiadós halas étkek után - indult. Elsőként a B pontot kerestük fel, majd a sorrend G, alternatív A, F és D pontok voltak. Itt a sötétedés, de leginkább más program miatt meg kellett szakítanunk a keresést, amit másnap folytattuk.
26-án előbb az E pontot kerestük fel (együtt a GCSZHT ládával.:-( - kár érte...), majd a D pont következett (ez utóbbi a GCTIVI multiláda első pontjával). Innen a GCTIVI 2. pontját érintve mentünk a jelszót tartalmazó objektumhoz, majd a sétálóutcán át (kitérő egy kávéra és Rákóczi túrósra a Virág cukrászdában) vissza a Hősök kapuja mellett parkoló kocsihoz.
Valahogy úgy alakult, hogy most volt elsőször alkalmam Szegedet megtekinteni, s a városban körülnézni. Kellemes meglepetés ért: nem győztem rácsodálkozni a szép városszerkezetre, a széles-szellős utakra, a megannyi formás épületre, még a decemberi ködös-nyálkás időben is szép parkokra, és a belvárosra. Összességében megérte, nyáron is visszajövünk...
Szeged nagyon szép város.Aki itt lakik sem biztos ,hogy látta az összes pontot, igy nekik is élmény levadászni.Mi messziről jöttünk és igy a kevesebb árvizes táblát illetve több látványosságot reméltünk a ládától.
Összességében azért tetszett.
A multit első szegedi kirándulásunk során egyéb helyszínek meglátogatása mellett két nap alatt teljesítettük C-D-E és F-A2-G-B sorrendben.
Nagyon tetszett a város a napfényes őszi időben, és a multi is szépen végigvezetett a látnivakókon.
Külön élmény volt a dómban Szabó András Bábel világa c. festményének megtekintése.
- törölt user - 2005.10.03 18:00 - Megtaláltam - szerkesztés
Minden szempontból tetszett a láda, szép és nagy munka lehetett elrejteni. Össze vissza találtuk meg a pontokat, hol együtt, hol külön, de végre is mind meglett rendben. Az F pont miatt majdnem lekéstem a Magyar alkotmánytöri szemináriumom, köszönhető ez a szép felújított parknak és a sok érdekes részletnek, melyeket mind érdemes megnézni. All in all: Köszi az élményt, nagyon tetszett!
Hát ez jó kis túra volt, végigjárni az összes pontot. Illetve az 'A' kimaradt, mert mostanában folyton esik az eső, és arrafelé ha jól sejtem földesút lehet. De ha felszárad, egész biztosan felkeresem. Ugyanis 12 éve már, hogy Szegeden lakom, és ezek a táblák valahogy eddig elkerülték a figyelmemet, pedig nap mint nap elmegyek jópár mellett... Szóval nagyon tanulságos volt, köszönöm a rejtőknek! Ez egy igazi népművelő túra! :D
2005.10.25.
Fogadalmamhoz híven megtörtént az 'A' pont felkeresése, és ennek alkalmából néhány további kép is is készült...
Az A pontot nagyon nem találtuk (illetve baromi nagy sár volt, és nem akartunk bemenni a vasút mellé), ezért mentünk az alternatív A-hoz. A kísérőm megjegyzése, aki egyébként magyartanár egy középiskolában erre a mondatrészletre:
"(...) a meglehetősen primitív, vésett feliratot: A viz it vot."
És a megjegyzés: "Ez miért primitív? Ez egy emlék. Jó az a felirat, ahogy van. Nem kell kritizálni."
Mindent összevetve: szép volt, jó volt, bár most már kicsit sok lett nekem a multikból! :)
Ok. [wapon beküldött szöveg] Itt kellett a legkevesebbet gondolkodni a pontozásnál... A pontok felkeresése a városban való sétálgatások miatt nem sorrendben, nem egy nap alatt történt. (B,C,E - F,A2,G,D) Bíztunk a rejtő jóindulatában, ezért a számoknál nem vettük figyelembe a mögöttük rejlő betűket. (Pl. a "23"-ban van "R" vagy nincs? ;-) A végén aztán meglett a cél, így megnyugodhattunk... A játékra nem nevezünk be, mert rengeteg (alkalmas) helyet találtunk egy láda elrejtéséhez, de kíváncsiak vagyunk, hol lehetett.
Nagy részét kettesben jártuk végig. Hatalmas élmény volt számunkra, hogy egy ilyen közeli várost még jobban sikerült megismernünk! Igazából 12-én már eljutottunk a megfejtéshez, de a leírás a kocsiban maradt és mi csak a ládára koncetráltunk.. Holott a jelszó ott volt az orrunk előtt :)
De legalább ebből is tanultunk, mégpedig az aranyszabályt, hogy a leírás mindig legyen nálad :)
Ha jó helyen kerestem a ládát, akkor az már nincs ott :( Körbe néztem mindenütt, de sehol sem leltem :( Sajnálom, pedig direkt ezért mentem éjszakázás után vissza :)
Mivel sokan panaszkodtak az első pont miatt, hogy messze van, meg hogy nem illik egy városi multiba, ezért lett egy városi, flaszetros alternatívája az A pontnak. Így nem kell elmenni a vízbetörés helyszínére, hanem az alsóvárosi templom után egy csöndes utcában kényelmesen levadászható az A szám.
A multi végigjárásának dátuma 2005.02.26-27. De hogy ne legyen kavarodás a sorrendben mára logolom!
Na ez volt aztán a kalandos multi. Kezdődött azzal, hogy a mérce pontját kitakarta egy másik, igy ezt a pontot Olga segitségével vadásztuk le. A távoli állomáshoz autóval mentünk, a többi pontot jórészt gyalog vadásztuk le. Vasárnapra összeállt az összes pont, akkor viszont jött a hóvihar, meg a brutál szél, igy az utolsó pont összeadásával nem vacakoltunk hanem visszajöttünk pestre. Végül aztán a gép előtt a megkapott koordinátát bepötyögtem itt az oldalon, és ekkor egy kicsit mérges lettem, az utolsó pont a szállásunktol 50 méterre, a helytől ahol indulás előtt megebédeltünk talán ha 30 ra volt. A láda helye mellett legalább ötször el is mentünk, de akkor még nem tudtuk hogy ott a láda helye van. Igy végülis az utolsó pont leolvasása, és a jelszó megszerzése, a Multit velünk végigjáró Olga nemes feladatává lett. Igy ma belogoltam végre ezt az egyébként nagyon jól összeállitott ládát. Az első pont miatt nem adtam csak csupa ötöst, elég béna környékre visz ki. A többi viszont mind kivétel nélkül nagyon tetszett. Köszönjük
Tényleg egy jó nagy séta... Annak örülök, hogy ilyen sok helyen megemlékeznek az árvízről a városban. Nagyon ötletes és átgondolt multi szerintem, kár, hogy a láda nincs meg.
stevie & Kata
Nyugodt, szép, napfényes tavaszi napon indultam megkeresni ezt a ládát.
Az idő nagyon kedvezett és Szegedi tartózkodásom alatt a helyi ládikákat gyüjtöttem be. Kellemes séta volt, azt leszámítva hogy a jelszó mellett 2x is elmentem, de amikor a koordináta összeállt, leesett a 20 fillér....
Javaslom a rejtőknek, hogy a koordinátákat pontosítsák, mert igen pontatlanok! Aki sötétben vagy ködben keresi a pontokat, annak fel kell - a pontatlanság miatt is- kötni a gatya szárat!
Üdv: Gyalogló
[wapon beküldött szöveg] Sokadik nekifutásra... Nem volt elég idom egyszerre végigjárni az egészet, és bár a jelszót már régen kitaláltam, csak most gyült ki az összes pont.... Séták szegeden összel, télen, és tavasszal
Az első pontnál már kezdett sötétedni, amikor elkezdtem a multit. Ide még autóval jöttem ki, a multi belvárosi pontjait viszont nem éri meg autóval végigjárni. Egy kellemes sétával viszont könnyen teljesíthető. Néhány kilométer séta. Nekem nagyon tetszett, jól szórakoztam. Az utolsó pontnál most nincs láda, hanem virtuális a jeszó, viszont a rejtőtől tudom, hogy újra lesz majd láda. Nagyon ötletes a rejtése...remélem hamarosan visszakerül a láda a helyére. Köszönet ezért a multiért! Nagyon szép volt az esti város ebben a kellemes - bár téli - időben. Közben teljesítettem a másik városi multit - a Tiszavirágot - is.
Hát ez igazán profi feladat volt. A Tiszavirággal együtt log(h)oltuk végig a pontokat. Az "A" pontot hagytuk utoljára, ezt már szürkületkor értük el (lásd fénykép), utána pihenésképpen irány a CORA kocsival. Itt betápláltuk a GPS-be a megfejtést, és meglepődve láttam, hogy kétszer is jártunk már ma a (jelenleg virtuális) ládika közelében. Végig azt hittem, valami játszótéren lesz a megoldás, pedig... Vajon sokat tévedtem?
Úgy érzem idevág, ha már egyszer Szeged, alkony és az "A" pont vasúti töltése...
Juhász Gyula:
Ha kiderül az alkony
Megy a vonat az este sátorába
Eső után, az alkonyég alatt
S egyszerre csak kigyúl felhők palástja
S bíborban égnek múló sugarak.
Majd rózsafényben tündököl a föld, ég,
Mint valami nagy kései dicsőség,
Mint túlvilági derengés ragyog
A messzi táj s a tavaszi falomb.
Mint életünkben néha, esteledvén
Öröm, remény, csak megjön hirtelen
Valami szent csönd, mint az égi vendég,
Vagy fölragyog egy elmúlt szerelem.
Magunk se merjük hinni, hogy valóság
S amíg szelíden szövi takaróját
Nagy éjszakánk fölöttünk láthatatlan:
Megállunk andalgón az alkonyatban
Két nap alatt gyűjtöttük be a pontokat. Az első pontért egy kicsit autóztunk (köszönjük a rejtő segítségét), a többi pontot gyalogosan kerestük fel. Közben felfedeztük a várost. Jó kis városi multi. Köszönjük!
Bár már sajnos nem kifejezetten tartozunk a nevesített célközönség soraiba, de mint amolyan lelkünkben örökifjak a Szegedi Ifjúsági Napok rendezvényeire érkeztünk Pityulínóval Szegedre. A program remek volt, és az időnként pocsék időjárás ellenére is nagyon élveztük a koncerteket (Republic, Jamie Winchester + Hrutka Róbert, Anima Sound System, Ákos). Péntek délelőtt szemerkélő esőben, gyalog indultunk útnak, hogy bejárjuk a két szegedi multi geoláda (tiszavirág, nagyárvízi nagy séta) pontjait, valamint, hogy felkeressük a szegedi református templomot. Mire késő délutánra végeztünk, sikerült 18 km-t beletenni a lábunkba, de megérte. Keresztül-kasul bejártuk ezt a mindig szép Tisza parti várost. A végére még az időjárás is megemberelte magát, szinte melegünk lett.
Nagyon tetszett ez a nagy árvíz történetére komponált Szeged-bejáró séta. Igazán alaposan megismerteti a látogatót Szegeddel, és a nagy árvíz történetével. Alapos munkát tükröz a web-es megjelenítés. Bár ahogy ezt jelezted is, a ládának jelenleg csak a hűlt helyét találtuk, de ahol lenne, ha nem lopták volna el, az ötletes. Ezért a csupa ötös "osztályzat".
A 4. képen látható Rozália kápolna ma újjáépítve a Lechner téren áll, ahogy írod is. Jelnleg görög katolikus templomként funkcionál (Szt. Rozália gk. templom), s mint görög katolikus arra bíztatom a Szegeden járókat, ha tehetik keressék fel ezt a kis "ékszerdobozt" is. Koordinátái: N:46° 15,523 E:20° 08,837
Az árvízi történetet még annyival egészíteném ki, hogy, ha valaki esetleg közvetlenül a szegedi látogatás után útba ejti Ópusztaszert is, ahogyan mi is tettük, az a gátőrház melletti épületben megtekintheti az árvizi bemutatót, amely terepasztalon, hangeffektusokkal aláfestve mutatja be mindazt, amit a nagyárvizi séta során papíron már megismerhettünk. A bemutató látványosan szemlélteti, hogyan öntötte el a Tisza az egyes területeket. Elég hátborzongató beleélni magunkat az akkor élt emberek helyzetébe. Vajon mit érezhettek akkor, amikor tudták, hogy lakóhelyüket, otthonaikat teljesen bekerítette a folyó helyenként 3-4 m magas árja? Belegondolni is rettenetes.
A régi sanzon szerint "egy édes esős vasárnap délután, elbújni jó....." Hát az eső megvolt, de csak péntek délelőttöt jelzett a naptár, tehát mi Ciccel nem bújtunk el, inkább nekivágtunk egy kis ládászásnak. Meg is lett az eredménye, rendesen megáztunk (nem el!!!). Na azért Cic táskájából előkerült esőkabát sokat segített a helyzeten, mivel rövidesen elállt az eső. Cserébe a meleg hatására a kabát alatt némi dunszt alakult ki. A három szegedi ládát egy végtében kerestük, és így kissé összekuszálódtak a szálak. Végül azonban sikerült mindhármat lekűzdeni, végig gyalogoltuk mind a 11 pontot. Az útvonal szépen végigvezetett Szegeden, talán egy jó halászcsárda hiányzott csupán. Estére sikerült visszaérni a SZIN rendezvény általunk megcélzott műsoraihoz is, evvel megkoronázva a napot.
Az árvízi séta nagyon érdekes volt, megdöbbentő volt látni az egykori vízszinteket.
Ez volt a legelső ládám, és bár 9 éve élek Szegeden, sok újat nyújtott a pontok felkeresése, különösen a Rókuson lévő emléktábla volt meglepő számomra, mivel eddig eszembe sem jutott, hogy nem a Tisza felől jött az ár, arra pedig éppenséggel nem gondoltam, hogy pont az ellenkező irányból. Tanulságos volt, köszönet érte!
Szeged kedvenc városaim egyike, öröm volt végigsétálni a pontokat. Mondom ezt annak ellenére, hogy nagy ellenzője vagyok a számolgatós ládáknak. Általában mindíg szívok velük.... Szerencsére most nem így történt. Egy részét már ismertem a felkeresendő helyeknek, volt azonban olyan is ami új volt számomra. A családi délután sétálgatással, és pontkeresgéléssel, úgy kb. öt és fél órán át tartott, és közben nagyon jól éreztük magunkat!
Hát az árvízzel kapcsolatban kis csalódást okozott. Elnézve a jelzett vízszintet a gyalogos közlekedést csak az akadályozta, hogy vízbe kellett lépni. Tudom, hogy a házaknak már ez is nagyon rossz, de valami olyasmire gondoltam, mint a Kárpáthy Zoltán film pesti árvize. Leglátványosabb szerintem a 6. állomás templomának belseje. A végállomást sikerült kétszer is érinteni, mert a belvárosi pontokat végigjárva már elmentem arra is, gyanus is volt, csak még hiányzott egy pont. A végállomást virtuálisra vettem, mert nagyon nézett egy padon űlő néni. Persze szerintem egyáltalán semmi gyanusat nem csináltam, inkább ő unatkozott nagyon...
Az asszonykámmal vágtunk neki ennek a jó kis sétának, sikerült 15 km-esre összehozni. :-) A végére rendesen elfáradtunk, ráadásul hatalmas viharba kerültünk, rendesen el is áztunk. :-) Éppen ezért pár órás szünetet kellett beiktatnunk, de éjjel fél 11 körül csak sikerült megtalálni a ládát. A rejtés nagyon ötletes, álmomban sem jutna eszembe ilyen helyre ládát rejteni! :-))
Minden tekintetben nagyszerű multi, talán az eddigi legjobb városi multiláda. Két nap alatt végeztük ki, tegnap a rókusvárosi emlékművet kerestük fel (kocsival 30 méterre közelítettük meg egy használaton kívüli vasútállomáson keresztül) és a tiszaparti pontokat, ma reggel pedig a maradékot. Érdekesek az árvízre utaló táblák, az új árvizi emlékmű; tetszett az Aba-Novák-freskó, maga a Dóm-tér a templommal, az alsóvárosi ferences templom, és Szeged, mint olyan. Ami a láda helyéről olvasható, az szórul szóra igaz, pláne ma volt az, amikor egy futóversennyel kapcsolatban tele volt az egész környék fiatalokkal. Nagyon szellemes rejtekhely. A láda megszerzése nem volt nehéz: annak fedele és a kisérőszöveg rejtekhelyen kívül volt, de szerencsére a láda maradéka ott pihent a helyén. Gyorsan kikaptuk, és egy padhoz vittük, ahol nyugodtan tanulmányozattuk a láda tartalmát. Az igazi nehézséget a visszarejtés jelentette, mert ki kellett várni az alkalmas pillanatot és akkor gyorsan, ügyesen cselekedni. Reméljük, sikerült. Köszönet a rejtőnek: Ildi és Gyuri
Sok gondolat keringett a fejünkben, miközben keresgéltük a pontokat. Az biztos, hogy az első (A) pontot meg lehet közelíteni autóval is, a leírással ellentétben. Van egy pont (C), ami pár centire van egy másik láda pontjától. (GCTivi)
A ládát a megtalálás időpontjában esélyünk sem volt keresni, hiszen többen is érdeklődve figyelték a sárga kütyüt a kezemben...
Egy szegedinek csak ki kell várni egy szép tavaszi éjszakát a feltűnésmentes logoláshoz, miután a szokásos útvonalakon egy kicsit más szemmel is nézelődött :) Az árvízi emléktábla ("A" pont) mellett pl. rendszeresen elfutok, akkor is edzettem arrafelé, amikor áthelyezték. Bizony jó nagy víz lehetett anno, mert innen a Tiszáig még lehet vagy 5 km-t futni a körtöltésen...
Vacsi után (fél kilenc körül) hárman nekiugrottunk a multiláda állomásainak. Sorban G, E, F, D, C és a B pont. Az A pontot nem kerestük fel, hanem elkezdtük találgatni 0-tól a célig. Egyértelmű volt.
Már-már lemondtunk a láda megtalálásáról, mikor Laci barátunk (akinek ez volt az első geoládája) egy dobozzal a kezében utánunk jött, hogy "ez meg micsoda?" Az volt! Este tizenegykor nyugodtan tudtunk logolni, de ez nappal elképzelhetetlen! Napközben tekintsétek virtuális ládának!!!
Kár, hogy nem 1 nappal hamarabb kezdődött a továbbképzésünk Szegeden, mert akkor elsők lettünk volna ;-)
Újból sikerült elsőnek lennem. Igaz ez most homecaching volt, itthon a számítógép előtt ülve. :-)
Hogy miért is? Mert Várhelyi kolléga megelőzött! Február óta én is dédelgettem magamban a tervet, hogy a Nagyárvíz 125. évfordulója alkalmából készítek egy több állomásos multi ládát. Teljesen el is készültem a pontok meghatározásával. Már a láda helye is megvolt. Mostanában azonban más egyéb elfoglaltságaim miatt nem volt időm a rejtésre ill. a publikálásra sem. És, hogy miért is volt homecaching? Nos, az itt meghatározott hét pontból négyet én magam is beterveztem és ezekről volt jó néhány fényképfelvételem. Ezek közé tartozott a láda rejteke is. Így nem volt más hátra mint előkeresni azt a bizonyos képet és leolvasni a jelszót. Talán megbocsájtasz nekem kedves Várhelyi, hogy ilyen egyszerűen oldottam meg a feladványt. Mentségemre legyen szólva, hogy az utóbbi két hetet kivéve én is kutattam-kerestem azokat a helyeket, amelyek szóba jöhettek volna. Egyébként a túra útvonala nagyon klassz. Ötösre értékelem. Egy nem idevalósinak minden tekintetben kellemes sétát nyújt.
------------------
Délután húgom kiséretében visszatértem. Ő figyelt, én kerestem a dobozt és egy pillanat alatt ki is kaptam a helyéről. Az eső zuhogott. Senki sem figyelt ránk. Úgy tettem vissza a helyére, hogy gyerek ne érhesse el!
------------------
Néhány jó tanács ill. kérés a később érkező kincsvadászokhoz:
Mint az a leírásban is olvasható a láda olyan helyen van ahol nagy a gyalogos forgalom. A doboz kivétele a rejtekhelyről feltűnést kelthet. Ezért én is azt javaslom, hogy ha valaki mindenféleképpen loggolni szeretne a logbookba, akkor este vagy leginkább éjszaka keresse fel az utolsó pontot!