Öntött ürge-nap a Bakonyban Zöldfülűvel.
Terveink szerint a Cuha 25-TT alatt az útvonal mentén elérhető ládákat gyűjtögettük volna be, de a vihar kissé módosította az elképzeléseinket... Mozgalmasra - és igen vizesre - sikeredett napunk történetét 3 logban osztom meg az utókorral, ebből kettő megtalálás, egy pedig egyéb.
Emlékezetes túra marad, az biztos! :)
Bizonyára ritka, hogy az ember láda-nem-keresési tapasztalatait hosszú 'Egyéb' logban ossza meg, de ez az eset igazán megér egy bejegyzést! :)
A Cuha25 teljesítménytúra kapcsán szerettük volna begyűjteni a multi pontjait Zöldfülűvel, de a keresést végül elmosta a vihar. A tervek szerint az útvonalba esett volna a multi 2. pontja és a láda is, az 1.-hez meg elmentünk volna a túra után.
Ezek után nem sokkal, kb. féltáv környékén, az Üveghuta felett, a Kopasz-hegyen kapott el minket a vihar (épp előtte futottunk össze véletlenül a szüleimmel, akik az itt megrendezett tájfutóversenyen indultak, ezt meg is örökítettük :) ). Már a völgyben a rét szélén láttuk a felhőket közeledni, elő is vettük az eső elleni alkalmatosságokat, úgy indultunk tovább.
Percek alatt csaknem teljesen sötét lett (késő szürkületi fényviszonyok), feltámadt a szél, és hamarosan kövér cseppekben kezdett esni. (Innen aztán pár perces szüneteket leszámítva végig esett, hol durvábban, hol kevésbé.)
Először nem hagytuk magunkat, de amikor félgesztenyényi meg féldiónyi méretű jegek kezdtek potyogni, és egyik-másik telibe talált minket, akkor kb. az ötödik 'Aúú!' után átmenetileg visszavonultunk, és kicsit vártunk az erdőben.
Amikor újra nekiindultunk, észrevettük, hogy irhánk mentése okán kissé el is tértünk az útvonaltól (szerencsére csak párszáz métert). Gyorsan korrigáltunk, és a helyes útra visszatérve folytattuk utunkat alul-felül vízben. Porva-Csesznek vasútállomást megpillantva rájöttünk, hogy a multi első pontja mellett szépen elmentünk észrevétlenül. Némi hezitálás után úgy döntöttünk, hogy ilyen időjárási viszonyok mellett talán mégsem kellene az erdőt túrni (én az esőkabát ellenére már csurom vizes voltam, azt hiszem), és tovább mentünk. A vasútállomáson több résztvevő összegyűlt, még egy Brúnó névre hallgató vizsla is akadt a társaságban, valamint egy igazán csöpp fiúgyermek, aki zokszó nélkül tűrte a megpróbáltatásokat (emlékeim szerint Juju meg én sokkal nyűgösebbek voltunk ilyen helyzetben ennyi idős korunkban). Mi is letáboroztunk rövid időre, ettünk, rendeztük sorainkat, aztán tovább indultunk.
Itt kezdődött a Cuha 'kerülgetése'. Összesen kb. 10x kereszteztük a patakot a felső és az alsó szakaszokon való átkeléseket is beleszámítva. Ezen alkalmakkor minimum bokáig gázoltunk benne, helyenként sokkal mélyebben. Épp az egyik gázolásunkat választotta ki Zöldfülű arra, hogy megossza meg velem az info-t: az ótvar egy csúnya betegség, amit pl. úgy lehet összeszedni, ha ilyen kétes tisztaságú vizek érik az ember nyílt sebeit. Azért persze csak mentünk, egyre vizesebben, orrunk eltelve a patak "mocsárillatú" aromájával.
A kiírás szerint a túra utolsó 8 km-ében az Alsó-Cuha-szurdokban is végig kellett volna menni. Ezzel szemben a 4. ep-nál, a viadukt alatti pihenőhelynél azt mondták a pontőrök, hogy ezt a szakaszt ki lehet hagyni. Aki akar, visszamehet szép széles turistautakon a célba, el fogják fogadni a teljesítményét. Feltették a kérdést, hogy akar-e valaki az eredeti útvonalon menni végig, mert akkor egyikük arra jön... és hát akadt két bőrig ázott nőszemély ;), akiket holmi kis "szemerkélő eső" nem rettenthetett el az i g a z i teljesítéstől. :)
Mint utóbb kiderült, utánunk már nem jött más a szurdok felé, mert rövidesen háromszoros méretűre dagadt a patak, és a többiek mind az alternatív útvonalat választották. Hogy előttünk mennyien jöhettek erre, nem tudom. Nem láttam nyomokat, bár ha valaki még a vihar előtt eljutott idáig, az biztos végigment.
A szurdokban való közlekedésünket nagyban megkönnyítette, hogy térdtől lefelé már nem volt rajtunk száraz felület (rajtam felette sem sok). Vidáman gázoltunk a vízben: ahol a szurdok oldalában meredek és sáros lett volna az ösvény, ott inkább a patakban "rövidítettünk".
A túra csúcspontja számomra: a partvonal mellett éppen felfelé igyekezve a sapkám ellenzőjétől nem láttam egy méretes ágat keresztben; úgy vertem bele a fejem, hogy vissza is pattantam azzal a lendülettel. Amennyire rekonstruálni tudom az eseményeket, hátraestem és bukfenceztem egy felet a patak felé, épp a vízbeesés előtt torpanva meg. Újra fix talajt érezve magam alatt az első dolog, amit szemmagasságban megpillantottam, ZF bokája volt, közvetlen a fejem mellett - a segítségemre sietett oda, igazi elkötelezett túratárs! :) A látvány érthetően némi aggodalomra adott okot. :) Mondtam, hogy minden rendben, jól vagyok; bár a lábam még akkor is enyhén remegett, amikor a szurdokból kiérve az Ördög-réten lévő ellenőrző ponthoz érkeztünk. Ott kissé megmosakodtunk a már szelíden csordogáló Cuhában - elvégre egy nő legyen mindig tipp-topp :)))), ettünk egy kis ropit, beszélgettünk a pontőrrel, majd nyakunkba vettük az utolsó három kilométert. Ahogy az oldalban kapaszkodtunk felfelé, még szédültem kissé, és a buksimat most is érzem (másnap délben), de ennyi kell. :) A fő, hogy nem estem vízbe (csak önként és dalolva sétáltam bele, ahol épp arra vezetett a logikus útvonal). Ez a víz helyenként combközépig tudott érni, ami 70-80 cm-t jelent kb., nem tudom, mekkora szokott lenni egyébként - én most jártam itt először. De nem utoljára!
Köszönöm alkalmi túravezetőnknek (a vállalkozó szellemű pontőrnek, akinek a fia lelkes ládász, s bár nem sikerült kiderítenünk, hogy pontosan ki is lehet, ha magára ismer, szóljon :) ), hogy végigkísért bennünket, ZF-nek a társaságot az egész túra során, az időjárásnak pedig azt, hogy legalább a szúnyogoktól nem kellett tartanunk :))) - egyetértettünk abban, hogy sokkal rosszabb lett volna tikkasztó hőségben a vérszívókkal hadakoznunk. Elvégre mit nekünk egy kis eső, nem igaz? ;)
Kalandos volt, de nagyon tetszett, és még így is egy órával szintidőn belül voltunk. Szerintem összességében még egy órával kevesebb lett volna, ha nincs a vihar, de majd jövőre leteszteljük :)
A multiért pedig vissza fogunk jönni, remélem, még idén! Gyönyörű ez a táj, és kíváncsi vagyok, hogy egy szelíd nyári napon vajon milyen izgalmakat tartogat a szurdok. Egy biztos: túraszandiban és mezítláb érdemes teljesíteni ezt a szakaszt. Ha mégsem, váltócipő csomagolása erősen ajánlott! :))