Ember tervez...
Amikor Veszprémből elindultunk egész mást terveztünk. Sajnos Veszprémvarsányban szerencsésen lekéstük a csatlakozást Bakonyszentlászlóra. Semmi rugalmasság nincs ezekben a mai buszsöfőrökben (bocs Anyu :-) ). Míg Arch a boltban vásárolt, addig úgy ott lettünk hagyva, hogy ihaj! :-)
A lekésett busz miatt sajnos a tervezett útvonal is egy kissé módosult és ki kellett lépnünk, hogy behozzuk a lemaradást. Hogy ez mennyire sikerült, az a mai napra tervezett utolsó ládánál, a Cuha szurdokban ki is derült...
Nagy szerencse, hogy kis gyaloglással és egy kis wapos menetrendintegrálással, egy kicsit be bírtunk hozni a lemaradásból, és a tervezetthez képest alig egy óra késéssel nekivághattunk a Bakonyszetlászló-Fenyőfő szakasznak.
Kezdetben teljes alföldi feling uralkodott el rajtunk a finom homok, a nulla szintemelkedés, és a véget nem érő akácosok miatt. Szerencsére azért idővel kizökkentett minket a látóhatáron is az fák fölé magasodó Kőris hegy látványa. A Bakony messziről is a Bakony!
Ha a homok nem is fogyott el, de azért a tüskés, szívós utálatos növényzetet lassan felváltották az örökzöldek. Turistajelzés sehol, csak a gps-ekben bízhattunk. Ha már nem tudjuk hol vagyunk, legalább a távolság csökken, az is vamai, nem? :-)
Már egész közel jártunk, amikor s fenyves közepén egy több hektáros, munkagépekkel teljesen kitisztított területet találtunk, ahonnan a hétvége ellenére elég nagy elánnal hordozták a nagy teherjárgányok a földet. Csak nem egy mai divatos lakópark épül ide? Elég szomorú, hogy ekkora területen ki kellett hozzá írtani az őshonos erdőt! :-(
A kütyük a pusztulaton túlra mutattak, amit mi a két teherautó közötti szünetben le is küzdöttünk...
...hogy aztán ugyanazzal a lendülettel vissza is forduljunk, mert a holdbéli táj túloldalán nem nagyon találtunk továbbhaladható ösvényt.
Természetesen idővel ráleltünk a helyes útra és a jelzéseket (amik köszönőviszonyban sem nagyon voltak a 2004-es Bakony atlasszal) is hamarosan megleltük.
A rejtés és a láda a legjobb példa arra, hogy hogyan "adjunk" el egy igazából teljesen jellegtelen dzsindzsavidéket úgy, hogy az ember örömmel csapkodja magán a szúnyogokat, mosolyogva nézze a karcolásokat a karján, vagy a csaláncsípések viszkető duzzanatait látva csak az jut eszébe, hogy "legalább nem leszek reumás!" :-)
Maga a helyszín annyira rossz, hogy az már szinte jó! A kidolgozott kerettörténet, az ötletes ládika, az idevezető út teljesen a helyén van. Ez szerencsére felejteti az utolsó száz métert!
Nagy gratula! Sok ilyen ládát kívánok még!
Ajándékot nem cseréltünk, csak betettünk (gyufakocka).
Irány a
Pápalátó!
Csont, Arch, Madw