Szakadó esöben. [wapon beküldött szöveg]
Szóval. Kellemes, szerda délutáni gyerekes programnak indult. Ehhez képest zuhogó esőben, dörgés-villámlásra értünk oda (amitől a hétévessel egyetemben rendszerint reszketünk, mint a nyárfalevél). Kocsiból ki, esőkabát, ide-oda akasztható lógó tartozékok föl - és indulás az első ponthoz, ahonnan egy mobiltelefonnak látszó tárgyat bámulva, egy csuromvizes papírra irkálva loholtunk tovább. - "Anya, miért néz mindenki minket??" Hát így kezdődött.
Aztán a legnagyobb villámlások kellős közepén kerestem égre-földre a kilátó tetején azt a fránya 3 karakteres kódot, majd Kulisz távirányításával nagy nehezen meglett. - "Anya, nem kellene onnan lejönnöd? Óvónéni azt mondta, hogy a villám mindig a legmagasabb pontba csap." Így folytatódott.
Mivel vonat nem közlekedett, végig a síneken mentünk, el sem lehetett téveszteni a harmadik pontot, ami előtt azonban a GPS már nem bírta az esőpróbát, egyszerűen kikapcsolt, és úgy is maradt (most szárítom). Így sorra vettük a Kulisz logikájával "objektumnak" tekinthető tárgyakat, majd a halmazt szűkítettük azokra, amelyeken szám van, majd amelyeken egy számjegy van, így a lehetséges tereptárgyak számát egyre redukálva ez is meglett.
Aztán - ha már úgyis csavarni lehetett belőlünk a vizet, és mivel már közel jártunk a strandhoz - tovább sétáltunk, közben stílszerűen énekeltünk az esőben (persze Omegát, így a koncert után), és megmutattam a kiskorúnak, hogy anya süldő huszonéves korában hol bulizta át a nyári éjszakákat (ez most így tizenévvel később, a kopasz, ázott Tisza-parton nekem is kicsit hihetetlennek tűnt).
Onnan a Tisza mellett vezető kellemes kis ösvényen tértünk vissza a sétányra, aminek következtében a bőrig ázást még nyakig sárral tetéztük, a kiskorú szerint úgy néztünk ki a végére, mint a vademberek.
Összegezve: nagyon kellemes délután volt, az idő ellenére is (vagy inkább azzal együtt), szikrázó napsütésben sem sikerülhetett volna jobban. A Tisza (különösen nekünk, tiszai embereknek) mindig szép, és mindig megnyugtató látvány, Tiszakécske pedig régi ismerősünk. Köszönjük az élményt!