Ennek a geoládának a jelszava némi internetes kutakodással könnyen kitalálható volt, ezért betegre állítottam és a jelszót megváltoztattam. 10-15 évvel ezelőtt még biztonságosnak tűnt egy ilyen leolvasós jelszó, de manapság már könnyedén lehet egy árulkodó fotót találni. Ilyen virtuális jelszóképzést a friss ládáknál már évek óta nem fogadunk el.
Akár ládagazdaként, akár következő keresőként, ha arra jársz, vigyél magaddal egyedi jelszóhordozót (pl. laminált lapocska) és helyezd el ügyesen, a koordinátát és jelszót írd meg egy tetszőleges adminnak (Elnökség, ládadoki, logbíró), aki majd aktualizálja a ládaoldalt. Ha a ládagazda javította, akkor persze a ládaoldalt ő is aktualizálhatja. Esetleg nagyon szerencsés esetben, egyedi helyszíni jelszóhordozó is elfogadható (pl. valami műszaki készülék gyári száma). Köszönjük. [Admin(Fazék) 2024.11.03]
WAP: A jelszó a márványtábla első két szava.
2013.09.20 14:40
A sorozatos ládalopásokat követően, a láda "elnyerte" méltó típusát:
virtuális, köszönhetően
sereszaki-nak, aki végre pontot tett e láda megpróbáltatásainak.
2009.03.21 09:41
Sajnos a geoládát a helyi tolvaj ismételten ellopta.
Köszönet
bolyak-nak, aki az ellopott láda helyett új helyre, egy mikroládát telepített.
2007.04.04 15:17
Sajnos a geoládát a helyi tolvaj ismét ellopta.
Köszönet
skalakope-nak, aki az ellopott láda helyett, új ládát, új helyre telepített.
2006.09.25 12:53
Sajnos a geoládát egy helyi tolvaj ellopta. Ezt pedig a rejtekhelyen hagyott, és a logbookból kitépett lapokra írva beísmerte.
Köszönet
BiharyG-nek, aki egy új ládát, új helyre telepített az ellopott helyett.
A Gyimesi-szoros az egykori Csík megyében, a Hargita-hegységen túl, az egykori ezeréves határon fekszik, ami majdnem ezer kilométerre van Budapesttől, és több mint hatszáz kilométer választja el a mai román-magyar államhatártól. Csík megye körül van Háromszék-, Brassó-, Maros-Torda- és Udvarhely megye. Ezen területek mind rendkívül fontos szerepet játszottak az erdélyi magyar és szász kultúra fejlődésében és természetesen a határ mindkét oldalán élő magyarság kultúrájának megőrzésében.
A Csíki havasok legpompásabb völgyében, mely átjárót képez Erdély és Moldva között, található a megye leghosszabb településfüzére, a csángók földje, a Gyimesek. Legegyszerűbben megközelíteni a Csíkszereda felöl jövő 12A főúton lehet.
Nemcsak a Tatros völgyében, hanem annak jobb és bal oldali mellékágaiban is egymást érik a tipikus hegyvidéki települések. A Gyimes név eredetének - hangzásbeli hasonlóságon alapuló - magyarázata szerint olyan hely, ahol sok a gímszarvas. A tanyavilág három fő központja: Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk. Gyimesbükk, a Gyimesi-szoros alsó kijáratánál már Bákó megyében található. Országhatárt jelentő vasútállomásának régi nagy épületei még állnak, omladoznak. Mellettük elhaladva a Gyimespalánkai szorosba értünk. Az út és a Tatros patak felett vashídon átvezető, 1897-ben épült vasútvonal alig fér el egymás mellett. A település neve "Gijmes" alakban 1600-ból ismert. Régi temploma 1782-ben épült, anyakönyvét 1785-től vezetik. A templom és a papi lak épülete mellett a Kontumác nevű kis patak völgyében található kis területet Káránténnek nevezik, mivel a régi országhatár idején itt volt a "karantén" - vesztegzár. Ismertek a településhez tartozó Tarhavas, Cigánypatak és Bálványos-pataki részek kitűnő sósforrásai, melyek kihasználatlanok. Gyimesbükk után Tarhavas, majd a történelmi Erdély határán Gyimespalánka következik.
Egy kis történelem
A gyimesi csángók - nagyobb részt a csíki székelyekből, kisebb részben a moldvai magyarokból és románokból származó, magyar anyanyelvű népcsoport - vidéke ez, akik a Gyimesi-szorosban, a Tatros folyó és a hozzá csatlakozó patakok völgyében élnek. Őseik valószínűleg a csíki falvakból költöztek a XVIII-XIX. században a Tatros völgyébe, s onnan terjeszkedtek tovább a havasokba. Ők a székelyek külön néprajzi csoportját alkotják. Római katolikus vallásúak, jó termőföld híján állattenyésztésből, fakitermelésből és a fa megmunkálásából élnek. A hagyomány szerint őseik a katonai szolgálat elől menekültek erre az erdős-hegyes vidékre. Nevük eredetét így magyarázzák: csángó az, aki "elcsángált", elment, elcsatangolt, a közösségtől elbujdosott. Öltözékük hasonló a Kárpátokon túli, moldvai csángókéhoz. Régen ezzel tévesztették meg üldözőiket, ne ismerjék fel őket, hogy szökött székely katonák.
Kiemelkedően gazdag, ősi népköltészettel és párját ritkítóan széles skálájú néptánc-hagyománnyal rendelkeznek. A magyar népi kultúrában különleges szerepet játszó gyimesi csángók zenéjéről-táncáról a terület szakavatott kutatói leírják, hogy a több ezer lelkes római katolikus gyimesi csángóságot a székelység egyik legjellegzetesebb etnikai csoportjaként tartják számon. Népi kultúrájuk - a csíki székelyekhez hasonló nyelvjárás, a viselet, a szokások, a zene és a tánc - a települések szétszórtsága ellenére is igen egységes.
Annak, aki elzarándokol a Gyimesi szoroshoz, hogy gyönyörködjön a táj csodáiban, és hogy megkeresse a geoládát azt tanácsolnánk, csökkentse le járműve sebességét, esetleg időnként álljon meg, és vegye szemügyre a gyimesi csángók szép házait, rendezett portáit, szépen tartott állatait. Érdemes. De érdemes felsétálni a szorosban ma Rákóczi várnak nevezett egykori őrtoronnyal szembeni hegyoldalban levő kis templomhoz is. Valaha itt földvár állt. Ma már szinte semmi sem látszik belőle, csak a körülötte levő földek mai elnevezéséből lehet következtetni az egykori vár létére. Így például a romok felett elterülő hegyi legelő mai neve "Bástyaudvar". A szoroson áthaladva és elhagyva a Tatros hídját, balról egy kis patak ömlik az itt már folyóvá duzzadt, de néhány kilométerrel korábban csak csörgedező Tatrosba. A patak neve is az egykori földvárra utal, ugyanis ez a "Sáncpatak". Érdemes egy rövid sétát tenni a Sáncpatak mentén. A patak jobbpartján Gyimesbükk felé csángók laknak, míg a másik partján Moldva felé... mintha Orbán Balázs ottjárta óta semmi sem változott volna. Orbán Balázs a Gyimesi szorosról, a ma Rákóczi várnak nevezett őrtoronyról ezt írta:
"Ezen erődhöz 134 lépdés fedett folyosó vezet oly meredeken, hogy gyalog is nagy fáradsággal lehet oda feljutni, s mégis 1789-ben fel és lelovagolt azon egy Lacz András nevű székely huszár. A túloldalon szintén erődített előfok szökell elő, ezek annyira elzárják a völgyet, hogy a Tatrosnak alig marad keskeny sziklaszegélyezte mederhely. A vámhivatal épületei és a szerény kis kápolna ezen baloldali előhegy oldalának egy mélyületében vannak elrejtve. Ezen hadtanilag igen erős, könnyen védhető pont igen festői képet ád... Egy karózat (pallisade) zárja át a Tatros szűk völgymedrét, ezen gyenge kertelésen túl már Moldva határa kezdődik, ronda vámépületeivel, néhány szánandó kunyhóval s puskáját alig bíró lomha határőreivel, új Dacia nyomorúságos voltának szembeszökő képét mutatván fel."
Kedves arra járó, Te is tapasztalni fogod, hogy a Sáncpatak bal partján megállt az idő. A két házsor között alig van 20 méter, de az életmódban legalább 200 év a távolság.
Gyimesbükknél, a szoros jobb oldalán még mindig láthatók a határszéli "Rákóczi-vár" romjai, melyet nem a Rákócziak, hanem még 1626 körül Bethlen Gábor fejedelem építtetett. A hegy gerincére lépcsős várfal vezet fel. A várat először 1677-ben nevezték a nevén: "Ghemes vára Csíkban". Később az 1700-as évek fordulóján az osztrákok többször megerősítették és kibővítették. 1764 után (mádéfalvi veszedelem) a vár és a szoros őrzése az első székely határőrezred hatáskörébe tartozott. Őrhely jellege van, de inkább a kereskedelemmel, mint a hadászattal függött össze. Itt a vámőr (harmincados) parancsnoksága alatt békeidőben kettő, máskor több ember teljesített szolgálatot. A lépcsős várfal tövében, a vasúti síneken túl még ma is áll a határőrök épülete, melytől pár méterre az
N 46° 33,334' E 26° 6,616' 697 m [GCRaVa+Parkolo] pontban parkolni is lehet.
Az őrbódé meglepően ép állapotban van. Egyik falához lapítva áll bunkerének mindkét lőállása. A magasabbik a föld felszínén van, míg az alacsonyabbik lőrésein át, a föld alatt állva lehetett tüzelni. A két lőállást földalatti folyosó köti össze. Ebből a folyosóból fel lehet jutni az őrbódé egyik helyiségébe egy csapóajtón keresztül, de ki is lehet jutni a szabadba, a Tatros patak partjára. A föld alatti folyosó kissé szemetes ugyan, de járható. Az alacsonyabbik lőállás már megépítésekor - nem tudom, akarva vagy akaratlanul, - de hasonlít a koronára. Már csak egy ferde kereszt hiányzott róla, amit valaki - nagyon helyesen - pótolt is, vastag, időtálló rozsdamentes fémkereszttel. A vasúti sínek közvetlenül az őrbódé mellett vannak lefektetve, ezért nagyon óvatosan, körültekintően menjünk át rajtuk, hiszen a Rákóczi-várba felvezető lépcső a vasúti síneken túl kezdődik.
A főút bal oldalán, Moldva felé haladva, valamikor egy lerobbantott meredek sziklafalat is lehetett látni. Ez volt a Honvéd-kő, amibe egy fegyveres honvéd domborművét faragták, alatta a következő szöveg állt:
"Itt járt 1918 nyarán a 18-as m.k. gyalogezred Sopronból."
Az emlékművet már korábban, a sziklát 1961-ben az út korszerűsítése során felrobbantották. A Sopron feletti erdőben azonban elkészítették az emlékmű hasonmását, melyen a következő felirat olvasható:
"Ez az emlékmű hű mása annak az eredetinek, mely az Ojtozi-szoros sziklafalába vésve hirdette a soproni 18-as honvédek vitézségét."
Ez az alakulat védte páratlan hősiességgel - többek közt - a szorost az I. világháború idején.
A II. világégéskor is nagyon kemény harcok dúltak itt. Aki többet szeretne megtudni a várat és a szorost őrző, mindenre elszánt maroknyi katonáról, olvassa el egyikőjük erről írt könyvét: Sebő Ödön - Halálraítélt zászlóalj. Minket teljesen hatalmába kerített ez a könyv, holott a vár tetején hallottunk róla először. Az a véletlen egybeesés történt, hogy a vár tetején találkoztunk egy számunkra ismeretlen talán gyulai úrral, és egy rendkívül lelkesen mesélő csángó fiatalemberrel. Senki, senkit nem ismert addig, de a vár és főleg az említett könyv rendkívül hatásos közös nevezőnek bizonyult. Mi nagy érdeklődéssel hallgattuk, ahogy a könyvet mindketten jól ismerő csángó és a gyulai egymás szavába vágva, hol egyik dombra, hol a másik völgyre, hol ide, hol oda mutogatva elevenítették fel a könyvben élethűen leírt harci cselekedeteket, ott - főleg a gyulai által - felismerve azokat a várból látható helyszíneket, melyeket a könyvet olvasva, eddig csak elképzelni tudott.
És ha már itt tartunk: a helybéli önkéntes idegenvezetőnk rengeteg olyan érdekességről mesélt, ami talán még sehol sincs megírva és annak ellenére, hogy ő a vár alatti faluban született és végig ott is élt, csak a rendszerváltás után hallhatott ezekről. Pl. említést tett egy határkőről, amihez a várból kezdődő gerincösvényen lehet eljutni, úgy 20 kilométeres gyaloglás után, de aminek többek között az, az érdekessége, hogy ezt többszöri kísérlet következtében sem tudták a hatóságok megsemmisíteni. Ezért a köznyelv elnevezte "A Vas"-nak.
Nagyon kellemes és eredményes barangolást kívánunk a Gyimesekben. Higgyétek el, megéri.
Anikó, Melinda és Miklós