WAP-barát leírás
6 állomásos multiláda Királyrétről indulva, a kék négyzeten. Útvonal függvényében 20-25 kilométer és 1330 méter szintkülönbség vár rád. A multi hagyományos kialakítású, tehát csak az első pontja van megadva. A következő koordinátát a pontot megtalálva tudod meg. Térkép feltétlenül legyen nálad! Figyelem: A hiányzó 4, 6-os pontok pótolva lettek 2023.októberében (köszönjük Bence2009!), így már ismét teljesértékű a multi ( köszi az infót Imi75) hk
A ládába Travel Bug helyezhető. Ezt a túrát főnököm, Döbrögi tiszteletére ajánlom!
A megközelítésről
Kiinduló pontunk Királyrét, ahol kényelmes, bár fizetős parkolási lehetőség várja az oda autóval érkezőket. Tömegközlekedve vonattal Kismarosig, onnan pedig sárgabusszal Királyrétig zötyöghetünk. Valódi ínyencek Kismarosról a Királyréti Erdei Vasúttal is utazhatnak. Megérkezve végre bakancstalpon indulhatunk tovább.
A túráról
Hosszas tervezgetés előzte meg ezt a ládát, míg végül Kovi és Horgerr segítségével egy két napos brutál hótúrán sikerült összehoznunk. A helyszín természetesen a Börzsöny. A kiindulópont és a végállomás is Királyrét. Sajnos ma már senki nem tudja Ákos Büféjében erőgyűjtés céljából megkóstolni a méltán világhírű "hersenős-virslit", mivel a büfé 2016 márciusának végén bezárt. Királyrétről a kék négyzet jelzésen indulj el, további információkat a pontokon kapsz. A pontos útvonalat szándékosan nem részletezem, mert úgy gondolom, hogy így izgalmasabb. Persze nem kell megijedni, egy térképpel felvértezve senkit nem érhet meglepetés! A koordinátákon egy-egy PET palack-előformát keress, kivéve a hármas és a hatos ponton. Előbbi ugyan virtuális, de azért kell keresgélned, utóbbinál a láda vár rád. A láda egyébként egy 20x10x6 centiméter méretű hagyományos konyhai tárolódoboz. Mivel egy-két pont környékén nincs térerő, vagy csak roaming van, segítek kicsit a megtalálásban:
1. Mohás fatuskóban,
2. Fa bocskorában.
3. Doboz alján.
4. Szikla alatt.
5. Fa odvában.
6. Háromtörzsű fa tövében.
Az előtted álló túra hossza útvonal választásodtól függően 20-25 kilométer 1330 méter szintkülönbséggel, amely elég rendesen igénybe veszi az ember felszerelését, illetve szervezetét is. Aki ezek után érez magában annyi energiát, az levezetésképpen felkeresheti GCKiki-t is, bár szerintem erre nem nagyon lesz példa... Ezúton szeretném megköszönni a hathatós segítséget és türelmet barátaimnak Kovinak és Horgerrnek.
Mindenkinek jó utat kíván: Levin
A természetet és a megtalálás élményét beszennyező, ládát beázni hagyó és nedvesen tartó, bepenészesítő undorító nejlonzacskók ellenzői vagyunk, ezért kéretik ládáinkat ettől megkímélni! Köszönjük! A vízálló dobozaink viszonylag szellős helyekre vannak rejtve, így majd csak megszáradnak maguktól...
Állapot: kereshető
2 játékos jelölte kedvenc ládájának
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
+
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
+
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
-
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
-
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
-
gyerekbarát láda
+
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
+
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
+
sötétben is érdemes keresni
+
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
-
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Ma többek között ezt a multit is szerettük volna végigjárni torokival, de sajnos nem találtuk meg az első ponton rejtett koordinátákat. Átfésültük a környéket, majd a rejtővel is beszéltünk.
Egy nappal megkésett születésnapi (LX) ládázás (ismét magam magam) Királyrét - GCFekr-4 - GCKiki - GCSIT-3 - GCKBK1 - GCBorz-1 - GCFekr 3,2,1 - Királyrét útvonalon (14,4 km lett). Ott folytattam, ahol június 28-án (egy nappal a névnapom után) az eső miatt abbahagytam.
Sajnos az első ponton a mohás fatuskó töve nem rejti a ládát. Még szerencse, hogy ma nem ezt a multit terveztem végigjárni.
Két alkalommal szedtük össze a pontokat, a pontok a helyükön, az utolsónál volt a legtöbb idő, a hídhoz közeli fát kell keresni a műút felőli patakparton. Köszönjük, a mai napra 25 km jött össze, jól kifáradtunk.
Megvan, köszi!
Ezt a kört már áprilisban, a GCINOC bejárása után nem sokkal meg akartam csinálni, de aztán valamiért mindig elmaradt. Most, hogy megjelent a GCMM14, és a kánikula is enyhült, Maki kutyámmal eljöttünk Királyrétre, hogy menjünk egy kiadós kört egyik kedvenc helyemen, a Börzsönyben.
Bajdázó felé indultunk, a tónál meglett az első pont (a bánya sajnos még mindig rendőrségi szalaggal van lezárva, nem látogatható), majd a zöld kereszten elindultunk felfelé. Zöld kereszt, mert nemrég változtak a turistajelzések, így a régi kék négyzet ezen a szakaszon megszűnt, helyette van a kereszt. Ez egészen a Szénpataki-házhoz vezető elágazásig fel is van festve, onnan viszont még mindig a kék, később a piros kör van a fákon. Kis kitérő az Újpest-forráshoz, ami ugyan kifolyós, de épp csak csepegett, majd "Dr. Bubó fája" megcsodálása után felértünk az Égés-tetőre, és a kékre váltva folytattuk. A Szabó-kövek is mind megvannak, megszámoltam ;)
Fent a csúcson az eseményláda logolása után ismét elidőztem az egyedülálló panorámát figyelve. Lefelé a Hangyás-bércet a piros háromszögön megkerülve elértük az egykori kilátópontot, ami sajnos mára teljesen "elfogyott", de a túraút errefelé szép erdőben vezet, megéri a kerülőt.
A Rakodótól a kék keresztre váltottunk, a szebb napokat látott, lassan összedőlő taxi turistaház és a gondozatlan rét után, mivel még nem volt elég a szintből (:)), megmásztuk a Magas-Taxot, majd a piros sávra térve, a nyiladékon lekocogtunk Királyrét felé. Itt egy jó hosszú szakaszon érik a vadszeder, egy-két hét, és lehet habzsolni, de már most is találtam remek szemeket, jól esett a plusz kalória.
A Vasfazék-patakot régen láttam ennyire kiszáradva, nemrég még átjutni rajta is kihívás volt, most épp csak csillogott némi víz a kövek közt.
A ládát új helyén megtaláltuk, majd visszabaktattunk a startba. Nem szoktam mérni az útjainkat, most se tettem, de a lábam-derekam azért megsúgja, hogy biztosan húsz kilométer fölött teljesítettünk, és a szint sem volt kevés.
A túra nagy része jelzett, jól járható utakon teljesíthető, de ez nyilván útválasztás és vállalás függvénye is. Némi kitérőkre azért mindenképpen kell számítani jelzetlen utakon is, vagy olyan helyeken, ahol egyáltalán nincs út.
Az első két petling a leírás szerinti helyen rendben, a harmadik, virtuális pont szintén. A negyedik ponton Bencéék pótlása rendben (nagy köszi ezért is és a dobozért is), az általuk írt és fotózott szikla alatt vár. Az ötödik pont rendben, de nem petling, hanem egy habarccsal bekent, ezért szürke vitaminos doboz várakozik a nagyon jellegzetes fa talajszintjén. A láda egészséges, jelenleg a Bencéék által említett fánál van, nagyon közel a koordinátához.
Igazán remek túra volt ez is, köszi a lehetőséget.
Kedvelem az ilyen jellegű ládákat, melyeket egy hosszú túraútvonal megtétele alkalmával lehet teljesíteni. Persze mindez csak akkor igaz, ha a láda minden pontján minden rendben van. Szerencsére ebben az esetben így is volt. Minden ponton minden, - a leírt információknak és a koordinátáknak megfelelően - a helyén volt. (A palackok ott vannak, ahová a kereső is tenné, ahová a GPS is visz. Mind megvan, csak kitartóan kell keresni!) Ezért ez a keresés megérte a rászánt időt, valamint a hozzáféréshez szükséges 360 km autózást is. És a leírásból az is igaz, hogy tényleg nagyon elfáradtam. Köszönöm mindezt.
(A GAMANO egyik fele.)
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.1.2]
Ezt a multit több alkalommal teljesítettem. Az első pont 2023 előtti találat. Útvonalpontként elmentettem a második pont koordinátáját, de nem volt aktívan előttem. Aztán néhány hete indirekt az utamba került. Kis kitérővel, és a harmadik pont helyével gazdagabban tértem haza. A hármas pontot már emiatt a multi miatt kerestem fel, de külön alkalom kellett a negyedik ponthoz is. A negyedik út során volt tervezve a befejezés is, de idő híján nem vállaltam, sietősen tértem vissza Királyrétre. Mivel két pont volt hátra, égetően szükséges volt számomra a befejezés.
A Kisinóci turistaháztól indultam. Fel a Nagy Hidegre, Rakodó után a GCBF multit is felkerestem, és ez időben kicsit megzavart. Sietni szerettem volna. Visszaértem a Rakodóhoz. Ideérve ráangolódtam a borzra. Az ötödik pont felkeresése közben bizakodó voltam. Azonban közbecsúszott egy kis hiba. Sehogy nem találtam. Volt egy impozáns fa, ami szimpatikus lett volna, de ott sehogy nem adta ki. A közeli fák alkalmatlanok voltak rejtésre. Szerencsére volt térerő, így felhívtam egy korábbi sikeres megtalálót, Zéboy-, ezt követően a rejtőt is megkerestem telefonon. Két helyről kaptam olyan segítséget, ami nagyon hasznos volt a multi teljesítése kapcsán. Köszönöm!! Végül mégis arra jutottam, láda nélkül hagyom el a helyszínt, Királyrétre érkezem és vége a napnak. Ahogy közeledtem a kőrakáshoz, egy fura odúra lettem figyelmes.. és ta-dám! ott volt a kirakós hiányzó darabja. Ahogy leértem az ötödik pontról, elkezdett sötétedni. Remek lehetőség volt a fejlámpa kipróbálására. Jó idő telt el, míg a különböző anyagú utakon eljutottam a végponthoz. Logot érdemes olvasni, így fejlámpával sem volt nehéz a találat. A településre érve nem sok világítás fogadott, az utolsó busszal és a teljesség érzésével hagytam el a helyszínt.
1. pont: rendben,
2. pont: rendben,
3. pont: rendben,
4. pont: keresgéltük, de nem találtuk, egy nagy mohás kő alá 0,33-as palackot rejtettünk, kővel takarva,
5. pont: rendben,
6. pont: rejtést nem találtunk, ezért a híd túloldalán, jobboladalon, néhány méterre, többtörzsű fa tövében, kövekkel takarva találod meg a ládát (ha eltűnne, akkor a híd hosszanti lécének belső oldalára is felírtuk).
Koordinátákat Ásványvadász és a rejtő, a jelszót pedg Ásványvadász adta meg.
A nyári melegben meglepően sokan voltak, és nem csak a felkapott részeken.
Mára ez a túra volt a fő célpont, 30 km-es séta lett belőle.
A következő ládákat kerestük még meg: GCKBK1, GCFeKr, GCSaj, GCKBK3, GCSIT.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.1.0]
Megtaláltuk, köszönjük a lehetőséget.
[g:hu+ 2.10.16]
A láda pontjait több túra alkalmával, az útba eső egyéb rejtések mellett kerestük meg.
Az első pontot 2018.06.09-én, a másodikat 2019.04.19-én, a harmadik és negyedik részletet 2022.06.19-én találtuk meg. Mind a négy rejtek könnyen meglett.
Tegnap próbáltuk az ötödik pontot megtalálni, sajnos ez nem sikerült. Hosszas keresés után telefonos segítséget kértünk a rejtőtől. Mint kiderült nem a megfelelő helyen kapirgáltunk. Kis útbaigazítás után meglett a rejtek, de sajnos ott sem találtunk semmit. Ekkor a rejtőtől megkaptuk a végláda koordinátáit, amit egy kis füzetbe írva, egy kis dobozban az eredeti helyére rejtettünk.
Ma egy közös ládázós túra végén Berián és Zéboy társaságában próbáltuk megtalálni a végládát. Négyen kerestük a dobozt hosszú percekig, de sajnos nem találtuk. Akkor ismét a rejtőhöz fordultunk segítségért, de a ládát így sem találtuk, ezért a tőle megkapott jelszóval logoltunk. Itt nem tudtunk pótolni, mert nem találtunk rejtésnek megfelelő helyet. A segítségeket ezúton is köszönjük a láda rejtőjének.
Három napos kirándulás Börzsönyben, GC45FV Geocaching Fesztivál és Verseny keretében begyűjtve. GCKBK1 keretében befejeztük.
Köszi szépen a lehetőséget.
Tudtam, hogy nem könnyű küldetésre vállalkozunk, amikor egy rejtett pontos multira fűztünk fel egy kétnapos vadkempinges geocaching túrát. A korábbi logok tanulmányozásával nagyjából összeállt az útvonal, és nekivágtunk. Az első négy pontot mindenképp reméltem megtalálni, de sajnos a negyediknél mi is kudarcot vallottunk, pedig hosszasan túrtunk. Az ötödik pont feltételezett helyén sátoroztunk, majd érintettük lefelé azt is, ahol talán a hatodik lehet. Szívesen küldök tracklogot, de remélem, hogy a többi megtalálás és a képek elegendőek az elfogadáshoz. Az útvonal és a közben megtalált egyéb ládák feledhetetlen élmény voltak, nagyon köszönöm a fáradságot, amit a láda kialakításába fektettél
Sajnos nem jártunk szerencsével. Pedig "lejártuk a lábunkat".
Királyrét felől az első és második pont meglett. (lásd: 1. és 2. kép)
A 3. pontnál a megadott ponton egy kis szivecskés befőttesüveget találtunk (3. és 4. kép)
A rejtő segítségével lett meg.
Ezután a piros,kék hszög felé vettük az irányt innen a az Oltárkőhöz.
Innen vissza a kék hszög-re a Kőkorsóhoz. Itt leereszkedtünk a kék kereszt-ig. Ezen végig mentünk a Rakodó rétig.
Elvileg itt van egy fa odvában az 5. pont. Helyette megtaláltuk a "Rakodó" elnevezésű COM-os ládát. (5. kép)
Innen visszatértünk a piros hszög-re a 4. pontot szerettük volna megkeresni az 5. pont pontos koordinátájával.
A sok kidőlt fa között 35-40 percig kerestük, de nem találtuk. (6. 7. 8. kép)
Próbáltuk hívni az előző megtalálót, de nem adott meg telefonszámot. A rejtőt nem akartuk újra zaklatni, hiszen adott segítséget a pontokhoz, de a rossz térerő miatt nem hallottuk.
Így visszacaplattunk Királyrétre. :-(
Azért erre keményen ráment az egész nap, de megérte. Még foltos szalamandrával is fényképezkedtünk!
Bp - Királyrét (autó) - - - Újpest-forrás - - - Csóványos - - - - Kilátópont a Hangyás-bércre - - Rakodó - - Magas-Tax - jelöletlen út - - Királyrét - Bp (autó), 22km, 870m szintemelkedés. Az utolsó 6km-t már sötétben megtéve, hisz 16.30-kor indultam el a Magas-Taxról.
2013. májusában egyszer már nekifutottam egy gimis barátommal, de már az első pont sem lett meg, valószínűleg rosszul írtam be a GPS-be, mert teljesen máshova vitt minket, így akkor GCSzB1-et kerestük fel. Most kivettem egy nap szabit és újra nekifutottam. GCBorz nekem egyfelől a Borzongás, másfelől a Borzalom szavak rövidítését jelentette :) Van egyfajta varázsa a pontról pontra multinak, de ha bármely pontja valamilyen okból nem található meg, nagyon el tudja rontani a messziről érkező játékos kincskeresését.
1. pont: Rendben a helyén. Még. Körülötte pár méteren belül fakitermelés folyik, könnyen az áldozatává válhat.
2. pont: Itt már volt hó, de az idevezető úton nagy sár volt. Meglett egyből, mert a fák körül körben már elolvadt. Tovább menve az eleje nagyon kaptatós.
3. pont: Könnyű fellelhetőség, de hibás a kiírás, mert GCBorz-4 pont koordinátáját mutatja meg, de GCBorz-3 van ráírva. Itt nagyon hideg volt :)
4. pont: Keresgélős, de csak meglett, mert itt is elolvadt már a fák tövénél a hó.
5. pont: Sokáig kerestem, nem találtam meg. Hívtam a rejtőt, kinyomott. Írtam neki SMS-t, nem válaszolt (azóta se). Vártam kb. fél órát, amit további kereséssel töltöttem, majd elindultam vissza Királyrétre. Korábbi logok szerint a láda nem a helyén van, lóg, messziről észrevehető. Hibahatáron belül találtam egy fát, amin egy zöld színű, vékony zsinór volt, de azon nem volt doboz.
6. pont: Fenti okok miatt nem találtam meg.
Ahhoz képest, hogy eredetileg is havas rejtés, a szegényes segítség miatt nagyobb hóban szinte lehetetlen megtalálni a pontokat. A ládaoldal fotói mindenhol régi rejtést mutatnak, ennek sok haszna nincs. Egy pontról pontra multinál ennél több segítségre lenne szükség a leírásban, főleg úgy, ha a rejtő nem tud/akar reagálni a segítségkérésre. Ennek ellenére ez egy remek multi, jó vonalvezetésű és szép helyeket mutat be, plusz kellemesen el lehet fáradni a végére.
Nonow22-vel jártuk végig, köszi a rejtést. Gyönyörű helyeken mentünk, a magasabb részeken még kellemesben is a hőség ellenére. Nonow22-nek már 4 pont megvolt, de újra végigjarta velem... Nem hiába
Spanyesszel ma végigjártuk, 22 km lett a vége. :)
Igazság szerint nekem már csak az utolsó két pont felkeresése hiányzott, mivel az első hármat két éve, a negyediket pedig tavaly útba ejtettem. Időszerű volt már a végláda begyűjtése is. :)
A pontok rendben voltak, köszi a rejtést!
GC20BO tejesítése közben ennek a multinak a pontjait is keresgéltük, bár ezeket a pontokat több idő volt megtalálni, jobban el voltak rejtve és a kook sem voltak olyan pontosak. A harmadik ponton, pár méterre egy faodúban találtunk egy rendes ládát is, de az alján nem volt semmi (valami túramozgalmas láda lehet), aztán rájöttünk egyszerűbb rejtésről van itt szó :) A 2. és 5.pont most kimaradt, de jövünk még erre és meglesznek azok is. A késői indulás miatt így is, már naplemente után értünk vissza Királyrétre. A 6.pont nem a leírás szerinti helyen volt, de könnyen meglett. Tetszettek a GPS képernyős laminált lapok a pontokon. 23,5km és 900m szint lett a nap végére. Remek nap volt, kösz a rejtést
Mai túránkon ez volt az egyetlen multi, ami még szűz volt (értsd: egyetlen pontját sem találtuk meg korábban), a másik kettőbe (GCINOC és GC20BO) már belekóstoltunk. Nap végére sikeresen abszolváltuk.
A 2. pont rendesen a helyén van, simán megtaláltuk télen hóban is. Aki nem találja, menjen a koo-tól Keletre 10-15 métert. Nagy fa tövében van.
Csodás körút volt a nagy szél és hideg ellenére, de tavasszal meg kell ismételni.
Mr. Fülixájjal mentünk körbe, kettő az egyben, a 20-éves ládával együtt kerestük meg ennek is a pontjait. Több magas csúcsot is érintettünk. 35 km, 1500 m szint, kegyetlen szél és havas táj. Jó volt, kellett.
A koordináták egy-két ponton 10-15 méterrel máshova mutatnak, mint ahol a rejtek van. Keressétek, mind megtalálható.
"6. Ne az egykori híd kőfalában keresd! A túlparton találod." - na, ez az írás becsapós, mert téves.
Ma a multik kitakarítása volt a cél. Sokat segített a 2-s pont kihagyása. Kicsit a leírásból arra gondoltam, hogy eldugottabb helyekre visz. Az ötös pont lóg.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.11.3] Igazán szép heyleken vezet végig a multi. Az első felét már régebben megtaláltuk, most a 20 éves jubieumi multi pontjaival együtt sikerült végigjárni ezt is a 4. ponttól folytatva. Hosszabb log a másik multinál Évi "tollából".
Tetszett a multi, szépen végigvezet a Börzsöny központi részén.
Megtaláltam a második ponton a ládikót (a fák között szabadon hevert a földön) és eltettem egy fa tövébe kővel takarva.
A végláda pontos helyéhez adott "segítség" nekem is többet ártott, mint használt. Szerintem ezt szerencsés volna átdolgozni. Máskülönben remek túra volt erre a napra, kellemesen elfáradtam a végére.
Szép napos időben sikerült végig járnunk golyostollal ezt a körutat. A Fatornyos fogadónál parkoltunk, így az első pont hamar meglett. A 2. pontot keresgéltük egy kicsit, majd megtaláltuk, hogy a leírás tartalmazza a 3. pont koordinátáját. A 3. pont sima ügy volt, hamar meglett. A 4. pont megizzasztott minket, sokáig kerestük, majd néhány méterrel odébb sikerült meglelni a koot rejtő petlinget. Irány az 5. pont, ami megint egyszerű találatnak bizonyult, de nem a leírás szerinti helyen van, még csak keresni sem kellett. Már csak a végláda helyére kellett elgyalogolnunk. Leírásban segítségként az szerepel, hogy a túloldalon találjuk a dobozt és nem a régi híd falában kell keresni. A túloldal attól függ, hogy melyik irányból közelít az ember a patakhoz. A doboz pedig a híd falának oldalában volt. Összességében jó túra vomt, de továbbra sem szeretem a rejtett pontos multikat, erthetelen számomra miért nem lehet közzétenni, hogy tervezhető legyen. Szerintem a ládának megtalálása is több lenne. Köszönjük a rejtést.
Szinte pont egy évvel az első három pont megtalálása után került sor a körút befejezésére, miután András barátom értesített, hogy meggyógyította a beteg pontokat. A mai túra 24,4 km volt, még négy találatom lett, köztük egy másik függőben lévő multit is sikerült befejezni.
Még 2016.01.23-án jártuk végig Fidorkával kettesben a multi útvonalát, nagy hidegben és hóban. Látványos helyeken nagyszerű, hagyományos rejtések. A túra végére el is fáradtunk és a végládát akkor nem sikerült megkeresni. Akkor még nem gondoltam, hogy több mint 4 évet csúszik a multi befejezése.
A mai napon a Cseresznyefa parkolóból a GCRTEK mozgó után gyalogoltunk fel a Magas-Tax turistaház melletti rétre. Visszafelé útba ejtettük a multi utolsó pontját.
Köszi a multit, remek volt.
Korábbi két túra alkalmával lett meg az 1. és a 2. pont, a 3. pontot viszont nem találtam, mert azt gondoltam, hogy egy geoláda doboz alján kell lennie. Tévedtem... A 4. pont koordinátájában így segített egy kessertárs. Mivel feltett szándékom volt, hogy ma végigjárjuk a maradék 4. 5. és 6. pontot, ezért elkértem egy megtalálótól a végláda koordinátáját, hogy az 5. pontot ha kell tudjuk pótolni. A 4. pont meglett rendben, bár kb. 8 m-el szerintem el van mérve, kicsit le kell menni a szakadék felé. A 4. ponton talált 5. pont koordinátáihoz elmentünk és a mellékelt képen látható álcázott dobozt akasztottam ki az 5. pontra, benne a végláda koordinátájával. A végláda a korábbi megtalálók által is leírt, "patak műút felőli oldalán" található. Így, most kereshető a multi, a pontjai megvannak. Köszönöm a túrát!
Köszönöm rejtést! Még télen elkezdtem a pontokat össze szedni, de csak most tudtam befejezni. Remek multi! Sajnos az 5-ös pont kifogott rajtam, de a rejtő kisegített. Ezúton is köszönöm! rejtés szuper, könnyen meglett. [Geoládák v3.5.0]
A korábbi befejezetlen multizásba nem beletörődve ma egy hajnali 3-kor induló kirándulás és gombászás után visszatérőben begyűjtöttük a hiányzó elemet!
Első alkalommal a tervezett útirányunkhoz nem stimmelt a dolog, most viszont eleve a sejtéseinknek megfelelően terveztünk.
Köszönjük a rejtő munkáját, bízunk benne, hogy a problémás pontokat rövidesen sikerül orvosolni!
Nem tudtam ellenállni az egy börzsönyi túrára felfűzhető négy mozgóláda kísértésének. Királyrét volt a kezdő és végpont, idén már másodszor is feljutottam a Csóványosra, 30,2 km lett a vége. A négy mozgón kívül még hat találatom lett.
Ezen kívül még útba ejtettem ennek a mozgónak is az első három pontját. Köszönet Tamásnak a 2. ponton a nagy kőre felírt infóért. Mint utóbb kiderült, a 4. pontot is érintettem út közben, de hát ugye a rejtett pontos mozgók esete...
Folytatás majd egy következő börzsönyi túrán, remélem addigra az 5. pont is rendben lesz.
Az első 3 pontot tudtuk begyűjteni, mert a 3. pontnál - a dobz alján - talált koordinátapáros olyan irányba mutatott, amely nem fért bele a terveinkbe (konkrétan onnan jöttünk és a Foltán-kereszt felé szerettük volna folytatni az utunkat). Majd legközelebb!
A karbantartási igényt azért jeleztük, mert a második pont környékét mi is áttúrtuk, a koordináta-hordozót azonban nem találtuk!
Az előttünk ott járó kessertárs - hitamas - (aki egy nagy kőre felírta a kapott adatokat ) nagy segítségét köszönjük! Térerő híján a ködös időben itt elvéreztünk volna!
Ez a multi volt a mai terv, nem volt egyszerű. A második pontot nem találtam, pedig minden bocskort kitakarítottam (volt bennük levél rendesen ...). Szerencsére volt térerő, hívtam, akit tudtam (rejtő, utolsó megtalálók, ügyfélszolgálat, rat-racer információ). Libertyvel volt szerencsém, megkaptam a szükséges információkat a tovább-kereséshez ... nagyon köszönöm a segítséget. Jobb híján egy méretes lapos kőre felírtam a következő pont koordinátáit alkoholos filccel (nem, gondolom. hogy ez egy hosszú távú megoldás, ennyi tellett). "Természetesen" az ötödik pontot se találtam ... aki a levéllel megtöltött odú-kavalkádban kibányássza a ládikát ... ha van egyáltalán ... megsüvegelem. Szerencsére Liberty előrelátóan megadta a végláda koordinátáit is, csak én voltam túl fáradt, hogy itt is hagyjak egy megtalálható segítséget. Ehelyett adok egy segélyhívó számot (az enyém, pedig adhatnám Libertyét is :) 30-9310043 7/24 (Térerő híján tovább kell menni először a piros jelzésen, azután a Királyrétre vezető úton ...) Ha valaki mégis megtalálná akár a 2. akár az 5. pontot, ezen a telefonszámon várom a megtalálás történetét .... Ezek után a végládát teljes sötétben, zseblámpának kapcsolt mobiltelefonnal sikerült megtalálni. Szeretem a teljesíthető kihívásokat. :)
Börzsönyi túránk alatt kerestük fel a pontokat Párduc50-el, szép túra volt, a ködös szemérkélő esős idő ellenére is minden pontja tetszett. A végládát a kőhíd peremében az út felőli oldalon találtuk meg. Köszönet a rejtésért.
TFTC! [Geoládák v2.2.5]
Fárasztó, kemény menet volt, jó sok szinttel, izgalmas, szép helyeken.
Az útba eső ládákat is sikerült begyűjteni.
Egy rejtett pontos multi számomra mindig rejt izgalmakat, ezt itt is megkaptam:)
Ez remek túra volt, sok hóval és zúzmarával a magasabb részeken. Minden pont teljesen rendben volt, bár az ötödiknél sokat bénáztam, köszönöm a rejtő készséges és türelmes segítségét. Én szeretem ezeket a hagyományos multikat, ahol meglepetés a túra útvonala. Köszönöm!
Nagyszerű kirándulás volt!!!! A pontok rendben voltak, koordináták pontosak, de sajnos az ötödik rejtésnél nem találtam meg a dobozkát. Viszont a rejtő nagyon készséges volt, így sikerült ezt is teljesíteni.
Köszönet a rejtésért!
A meteorológusok szerint a tökéletes kirándulóidő annyit jelent, hogy tejfehér köd, viharos szél és folyamatos "ködeső" :) Ezt leszámítva nagyon szuper kis túra volt. Pihenésre nem jutott idő, mert sötétedés előtt szerettünk volna kiérni az erdőből. A koordináták egy része nem teljesen pontos, de ha 10 méteres körben keresgélünk, a leírás segíti a megtalálást.
A gps több helyen jelöletlen utakon vezetett. A vége 22.7 km és 950m szintemelkedés lett.
Megtaláltuk. Köszönjük a rejtést [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
20,4 km, 971 méter szintemelkedés némi bozótharccal
Köszönöm a rejtő segítségét az 5. pont megtalálásában.
Ma egy 26km-es túrán gyűjtögettem a környék ládáit.
Évek alatt apránként gyűltek a megtalált pontok, mára már csak az utolsó maradt.
Zavaró volt a sok hangoskodó kiránduló.
BORZ(asztóan hosszú) F(orrás)T(úra) során megkerestük ezt a ládikát is.
A mai nap egyik gerincét ez a multi jelentette, aminek nagyon örültem, mert már régóta nézegettem a térképen. A túra remek helyeken vezet, egyedül talán az 5-ös pont kakukktojás kicsit.
NHH-n uzsonnáztunk, így a láda már csak sötétben, fejlámpával lett meg.
Szuper túra volt, köszi!
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést. Harmadik nekifutásra sikerült ezt is végigjárni. Nagyon szép multi lenne, de a titkosított pontok miatt sok bosszúságot is okozott. Most a 4. ponton kezdtünk amit meg is találtunk, de az 5. ponton megint csak a láda helyét találtuk, hiába túrtunk át mindent. Az utolsó pont koordinátáit a rejtő segítségével tudtuk meg (köszönjük).
Nagyon jót túráztunk a multi által. Az első pont (8:08) mellett egyből egy őzet sikerült megugrasztanunk. Úgy voltunk vele hogy a mai vad adag megvolt, de nem így lett! DoktorBubó fája előtt egy állat ment át előttünk kb. 100 méterre, majd megállt. Nem tudtuk eldönteni hogy mi volt. Először azt hittük róka de nagyobb volt és szürkés színe volt. Vadmacskának pedig kicsi volt. Messziről nézett minket egy darabig aztán elfutott. Lehet hogy farkast láttunk? Esetleg hiúzt? :) Régebben olvastam hogy van pár példány a Börzsönyben. Ha az volt akkor nagyon nagy szerencsénk volt. A kilátóból a kilátás gyönyörű volt ott már sütött a nap és tiszta idő volt. Az ötös pontot kerestük kb 5 percig. Jó kis rejteke van! A végláda is meglett csak ne lett volna sok helyen köd! Köszi ezt a remek túrát!
Precíz, pontos koordináták. Minden koordináta hordozó a helyén.
Tervezés időszakában másik útvonalat néztem visszafelére.
jó helyekre vittél tiszta időben de a szél hatása érvényesült (csiit-csaat,nyiik-nyaak).
Köszönöm a rejtő segítségét.
Köszönjük a rejtést!
Szuper kirándulásra vitt el ez a multi, köszönet érte!
Az utolsó ponton a láda koordinátáinál egy órán keresztül kolbászoltam sikertelenül, majd a kedves Rejtő telefonos segítségét igényelve további negyed óráig kutakodtam. A ládát sajnos még segítséggel sem sikerült megtalálnom. Remélem, csak én nem találtam és nem veszett el, ezúton is köszönöm a segítséget!
Atipapával a mai Magas-Börzsöny túránkon az első pontot megkerestük, mert a tó közelében, a Szénpataki Erdészeti út mellett parkoltunk le és nem akartuk kihagyni. A többi pontot viszont nem iktattuk be az előre megtervezett túra útvonalába, azt meghagytuk egy következő alkalomra.
Remek túra volt, köszönjük. A jelszó találó.:) A második pontot a földön eldobva találtuk meg (egyébként sértetlenül), visszarejtettük az eredeti helyére.
P.s.: nagyon tetszett a koordináta-hordozók kivitelezése, igényes munka.
Tavaly szeptemberben az utolsó előtti ponton elakadtunk, így nem sikerült befejezni a ládát. Most visszatértünk a Börzsönybe, GCNHH után lefelé jövet felkerestük a végládát, még egyszer köszönjük a rejtő segítségét az utolsó ponthoz.:)
38 km Börzsöny-túra kisinóci indulással. Ezt a multit kb. 8 éve kezdtem el, nem siettem befejezni. :) Így szerencsére még láttam a fakanalas, sótartós verziót, az utolsó 2 pont hiányzott csak.
Most a 4. pontnál csatlakoztam be a Csóványosról lefelé menet. Kis keresgélés után előkerült a pet forma (kissé odébb tanyázik, mint ahol anno az eredeti rejtés volt). Lefelé menet begyűjtöttem a ládát is.
Köszönet, a rejtés értékelése az eredeti ötletnek, ill. a hősies küzdelemnek szól, ahogy a jelenlegi rejtő próbálja folyamatosan karbantartani a sorra lebetegedő pontokat.
Úgy néz ki, hogy rá jár a rúd erre a multinkra. Több alkalommal tűntek el jelszóhordozók a különböző pontokról, így -kiölve a láda poénos részét- PET palack-előformákra cseréltük azokat. A múltkori felújításkor kicseréltük az összeset hordozót. A 2. ponton a régi tárgy a földre kidobva hevert, így átrejtettük. A 4. ponton a tárgyat szintén a földre dobva leltük. Visszarejtettük. Most geomurr szintén ugyanígy találta. Lehet, hogy paranoiás vagyok, de kezdem azt hinni, hogy valaki(k) rájár(nak) erre a rejtésre. Szomorú vagyok!
A jó időt kihasználva mi is megpróbálkoztunk a pontok felkeresésével. A másodiknál a GPS pontatlansága miatt szenvedtünk egy kicsit, a negyediknél a földön szabadon heverve találtunk a palackra, ezt kövekkel takarva visszarejtettük a segítségnek megfelelően. Egyébként rendben, jó állapotban voltak a ládák. Az ötödik pont sajnos kifogott rajtunk, végigtúrtuk a környék összes lehetséges rejtekhelyét, de sajnos nem jártunk sikerrel, elképzelhető, hogy eltűnt...? Jó kis túra volt így is (20 km, 1100 m szint) - kár, hogy nem sikerült egyben teljesíteni. Kérnénk a rejtőt, hogy küldje el e-mailben az utolsó pont koordinátáit, hogy befejezhessük a ládát.
Ládakarbantartás.
Mivel a jelszóhordozó használati tárgyak több alkalommal eltűntek, vagy megrongálódtak, így szomorú szívvel PET palack-előformákra cseréltük őket. Kivéve a 3-as virtuális pontot és a 6-oson a ládát. Új helyre került az 1-es és a 2-es pont.
CacheFinder
Hát ismét voltak nehézségeim. az egyes pont ugyan könnyen adta magát ezúttal, de a szélességi koordináta tizedes jegye nekem nem volt egyértelmű. Így a következő pontra mindjárt volt két koo-m.
Végül a nyolc nyert, de csak másodszorra lett meg a rejtés, igaz a tárgy mely az avaron hevert könnyen lehetett volna a famunkások hulladéka.
(Rejtőnek jelzem ez is felújításra szorul: "A csiga nem húzza be szarvát".)
Természetesen fabocskorba rejtettem vissza. Mondjuk ahány fa annyi bocskor.
A harmadik pont rendben, bár a koo nem egészen oda mutat.
Na a "felújított" negyedik, újra a bocskorban (imádom!)
Qrva nehezen találtam meg, csak nyolc kő volt rajta, de sajnos a koo hosszúsági jegyeiből az utolsó négy számjegy elhagyta a "gömböt".
Mivel a szélesség megvolt próbáltam okos lenni és kitalálni a következő pontot, tudván,hogy nem lehet 10 méternél messzebb a turista úttól.
Két lehetőség volt, asszem vesztettem, odvat nem leltem.
Kedves rejtő, dobd át mailben az 5. pont koordinátáit, hogy befejezhessem a multit.
Ma 23.3 km volt a túra 1100m szinttel, köszönhetően a Kőkorsós kitérőnek.
Sajnos a harmadik pontnál elakadtunk. Ugyanis az ott lévő tereptárgyat (ahova a koordináták mutatnak) erősen felújítják/átépítik. Ebből kifolyólag építési terület, így nem lehet hozzáférni a harmadik ponthoz. Legalábbis nekünk a gps oda, bentre mutatott. Így nem tudtuk folytatni a multit :(((
Próbáltuk hívni a rejtőt, de mint utóbb kiderült, külföldön tartózkodott, és nem tudtuk elérni...
Utóbb az is kiderült, h a harmadik pont koordinátái nekünk rossz helyre mutattak, és valójában az építési területen kívül van a virtuális láda. Ez lehetett a kereséskori vagy a rejtéskori mérési hiba is. Viszont a pont megadott magassága tuti nem korrekt, mert magasabb a Börzsöny legmagasabb pontjánál :)
Mindenesetre azért szép időben tettünk egy húsz kilométeres túrát, ami kicsit kárpótolt! (no meg a sztrapacska a Nagy-Hidegen)
7 éve egyszer sikertelenül próbálkoztunk, most viszont hamar végigjártuk. A 3. pontnál némi töprengés után kitaláltuk, hogy hol kellene keresni. Köszi a túrát!
A valaha legtöbbet a levegőben lógó megtalálásom címet elnyerő láda. Még kő régen, valamikor 2005-2006 tájékán megcsináltam Csóványosig a pontokat, most pedig a maradékot kerestem fel. Nettó 8 év alatt végül csak meglett. :-)
Nem is biztos, hogy egyben menne-e ez még nekem.
remek multi :) szerencsére sár sem volt, viszont sajnos hó sem :) de zúzmara igen! :) köszi a rejtést! megjegyzés: a 3. pontnál a munkások kihozták építési területen kívülre a jelszóhordozót (rá lehet jönni...), így ne akarjatok bemászni :D a koordináták egyébként mindenhol halálpontosak, csak itt van pár méter eltérés, érthető okokból...
2013.05.19-én kirándultunk a Magas-Börzsönyben, akkor a végládát nem sikerült megtalálni, de nem bántuk, tudtuk, hogy hamarosan újra jövünk. Ma csak a végládát kerestük fel. Köszönjük a rejtést.
Hát egyszerűnek nem nevezném a mai találatot.
1.pont - elég hamar meglett
2.pont - telefonos segítség kellett (köszönet érte)
3.pont - jelenleg építési terület. Hivatalosan tilos bemenni. Munkásokkal némi egyeztetés után meglett a koordináta.
4.pont - gyenge műholdvételnek köszönhetően 30méterre odébb mutatott a pont. Szerencsémre emlékeztem a láda fényképekre.
5.pont - ismét telefonos segítség kellett (köszönet érte). A megadott ponton, a jelszó hordozó eltűnt. Szerencsémre a koordinátát tartalmazó cetli nem kellett a károkozónak. A cetlit nagy nehezen ki tudtam venni az odúból, majd gyors könyvelés után egy fadarabra erősítve tettem vissza.
6.pont - simán meglett.
A túra önmagában remek volt. A hosszas koordináta vadászat annyira nem villanyozott fel.
Ez volt az utolsó még meg nem talált gyalogos pontunk a Börzsönyben. (bicónk nincs). Szinte minden pontját ismertük, de mindenképp egyben szerettük volna teljesíteni. A Hangyás-bércet beiktattuk még egyszer, mert korábban is nagyon tetszett és a multi teljesítése közben sehol nincs ilyen jó kilátás. Az ötödik pontnál még nem jártunk, ma az vitte a pálmát. Nem fordultunk vissza leereszkedtünk a -hoz. A pontok ötletesek, de sajnos a telefonos segítségünket ellőttük. A 2. pontnál túlkombináltam a dolgot és a fotó is kicsit félrevezetett. Valami egészen mást kerestem a fotón lévő fánál...:)
Az ötödiknél kicsit bátrabban kellett volna kanalaznom. A koordináta pontos.
A láda helyszín szuper!
Ma összesen: 23,9 km-t gyalogoltunk 5 óra 30 perc alatt. 4,3 km/ó
906 m szintemelkedéssel és 932 süllyedéssel.
Jó volt! Köszönjük.
Az első pontról annyit, hogy valaki a koordinátánál végezte el nagyobb dolgát. Ott nem nagyon kotorásztunk.
Talán érdemes lenne a kettes pont koordinátáját is közzé tenni, hogy ne legyen elakadás miatta. A tónál pedig valami virtuális leolvasást kérni. Szerintem.
Sajnos úgy néz ki, hogy az 1-es pont egy egész hetet bírt ki. Valószínűleg valaki rájár a rejtekre. Teljesen új helyet fogunk keresni neki. Köszönet Strombusnak és Péter60-nak a pótlásért!
Igazi prémium multi. Ötletes, poénos rejtések, klassz útvonal.
Még szerencse, hogy az első pontnál sikerült beszélni a rejtővel, és pótolni.
Nagyon tetszett!
Messze van a Börzsöny Pécstől, nem minden nap jut el ide az ember. Utazásunk fő célja ennek a ládának a becserkészése volt. Azt gondoltuk, ez a legjobb alkalom, hisz a ládát alig egy hete tette rendbe a rejtő. Így igencsak lelombozódtunk, amikor az első pont rejtekét kapásból megtaláltuk, de a jelszóhordozót nem. :-( A rejtő kedvesen írja, hogy nyugodtan kérjünk segítséget! Nosza, nem szégyen az! Oppá, nincs térerő! Elkezdtünk visszafelé baktatni, hogy térerőt találjunk és közben szomorúan latolgattuk, hogy hova menjünk, mi legyen a a BORZ helyett a mai program, ha itt nem jutunk előrébb. 300 m múlva végre sikerült egy vonalkát kicsiholni a telefonból, és szerencsésen a szintén kiránduló rejtőt is utolértük. Kisegített a bajból és végre valóban nekifoghattunk a ládának. Az első pontot ideiglenesen rendbe tettük, kereshető. A további pontokkal semmi gondunk nem akadt, mindegyik elég hamar meglett. Jól szórakoztunk az ötletes rejtéseken. A hegy meredek! És nagy! Amit ezen az útvonalon megismertünk, az nagyon más mint a mi szelíd Mecsekünk. Nagyon érdekes, szép túra volt. Köszönöm.
A leírásban a múltra vonatkozó részek jobb lenne, ha a végén szerepelnének.
Teljes ládafelújítás.
Az eltűnt 1-es és 4-es pont pótolva. A 1-es és 2-es pont új helyre került. A koordináták pontosítása megtörtént, a láda új logbookot kapott.
CacheFinder
Ma a Magas-Börzsöny volt a cél, így ez a ládika végigjárása is adta magát. Sajnos a 4. pontnál elakadtunk, mert se a fában, se a sziklában nem találtuk a következő pont hordozóját. Ekkor Levin segítségét kértük és meg is kaptuk, mégsem sikerült a multit befejezni. Nagyon szeretjük a Börzsönyt, így majd legközelebb teszünk pontot a végére.
Ma ennek a multinak a teljesítéséért indultunk, és a kitűzött célt el is értük, közben pedig az útba eső ládákat is begyűjtöttük. Az első pont körül már korábban is őgyelegtünk, de teljes volt a tanácstalanság a hol volt/van/lesz(?) kérdésében. Végül Levin segítségével baktathattunk a többi állomás felé, amiket különösebb nehézség nélkül felfedeztünk. A ládát nemrég Virányos Általános Iskola 3. osztályosai is, véletlenül! :) Így kellemes, sötétedésbe futó, néha csöpögő esős, 7 órás túrát tudhattunk magunk mögött 6 másik találattal együtt.
Hosszú idő alatt és elég keservesen jutottam a végére. Levin nagylelkű segítsége nélkül minden bizonnyal soha nem végzek. Persze makacsul ragaszkodtam ahhoz az elvhez, hogy ezt a kifejezetten kirándulós multit bringával teljesítem. Ez persze nem volt könnyű, de végül is így történt. Kevés tekerés, sok tolás, különösen a legfelső pont környékén. Amikor anno végre rászántam magam a kezdésre, az első pont rejtő fáját kivágták, csak a darazsak szurkáltak meg. Lassan fogytak a pontok, de ma végre sikerült a ládáig eljutni és ezzel lezárni ezt a maratoni ládázást.
Megtalaltam Kinccsel[wapon beküldött szöveg]
Öcsém hazalátogatott Skóciából és megbeszéltünk egy közös ládázást a Börzsönybe (régi szép emlékek miatt). A nagy meleg miatt ragaszkodott az éjszakai túrához, amihez egy héttel későbbi időpontot találtunk. Na péntek este már egyáltalán nem panaszkodhattunk a melegre.
A találat Levin segítsége nélkül nem lett volna meg, a pontok keresgélése közben rájöttünk ez éjszaka reménytelen multi, legalább is nekünk.
Vác magasságában már láttuk, hogy ezt nem fogjuk megúszni szárazon, ez az öcsémnek kedvezett, ő már úgyis megszokta az esőt. Mikor megérkeztünk Királyrétre, akkor még szakadt, de mire a tóhoz értünk elállt az eső, ez jobb kedvre derített minket, de ez csak addig tartott amíg el nem kezdtük keresni az első pontot. Mivel minden nagyon vizes volt, így mi is azok lettünk derékig és a kezdőpontot nem találtuk. 20 perc keresés után Levin előzetes segítségét igénybe véve megcéloztuk a 2. pontot (aztán ezt még többször megismételtük).
300 méter magasan olyan ködbe kerültünk, hogy alig láttunk a lábunk el. A 2. pontot elérve azonban eltűnt a köd és eltűntek a felhők, a túránk további része gyönyörű szép csillagos ég alatt folyt. Útközben felkerestük a Hangyás-bércet, innen fantasztikus volt a kilátás. Ha nem lett volna minden csurom víz, akkor itt biztos lehevertünk volna. További találat után elértük a Csoványost. Itt megálltunk kajolni, ami elég nagy hiba volt, mert elkezdtünk fázni és elgémberedtünk. Manó-követ elbénáztam, mert nem töltöttem le a GPS-re, így nem tudtam az új ládáról. Kőkorsóra viszont direkt nem mentünk le, mert éjszaka nagyon rossz volt arra a terep és már fáradtnak is éreztünk magunkat a 120 méter szinthez. Utunk során rengeteg állattal találkoztunk, de a Csoványosról lejtmenetben a Brutalcsova felé történt a két legemlékezetesebb élmény. Az első egy nyúl volt, aki egyszerűen nem vett tudomás rólunk, vagy a lámpáink fényétől teljesen megzavarodott. Kb. 5 percen keresztül 1-2 méterre ugrált körülöttünk, végül mi hagytuk ott. Nem sokkal lejjebb pedig belerohantam egy nagy vaddisznó csordába, nagy meglepi volt nekik is, nekem is. Öcsém kissé lemaradt, így csak szemlélte az eseményeket. Fejlámpával mentem, akkor éppen csak egy leddel világítottam, ami épphogy előttem megvilágította a terepet. Hirtelen mellettem egy hangos horkantást hallottam, mire persze megálltam, ellenben körülöttem megelevenedett az erdő. Jobbról-balról, előről-hátulról körülöttem vaddisznók pattantak fel, kicsik és nagyok és elkezdtek mindenfelé rohangálni. Vagy két percig tartott a kavarodás, aztán elcsörtettek. Sikerült egy 40-50 fős vaddisznó csorda kellős közepébe begyalogolnom. A megpillantott állatok mennyisége különben, elég jelentős, szarvas 6x láttunk 1-4 fős csapatban, 1x őzet, nagyobb disznó csapatot 3x (de már nem testközelből :)), nyúl 1x, bagoly 1x, órás varangyot kettőt találtunk, csigát sokat.
A végére jól elfáradtunk, nem volt könnyű a sáros, csúszós és köves terepen túrázni. Köszönet a jó kis túra útvonalért és a segítségért a rejtőknek.
[6. és 7. kép törölve, mert olvasható volt rajtuk a rejtett koordináta. 2012.07.16. 21:50, feri60]
Ma ismét útra kerekedtünk, hogy felkeressük a pontokat, ami a rejtő segítsége nélkül nem sikerült volna. A fák túlnőtték a hegyet így a kilátó pontokon nem nagyon volt panoráma de így is nagyon szép napunk és túránk volt. Köszönöm
Több részletben, több túra alatt lett meg eme csodás láda.
Szívem egyik csücske a Börzsöny.
Mivel ma volt az utolsó roham a Várak a Börzsönyben miatt, így erre a napra tartogattam a végláda levadászását is.
Piedonéval közösen leltünk a kincsre.
Azt sajnálom, hogy a vége az útnak műút, így a befejezése nem a legszebb részét mutatja.
Sok mindent átéltem a bő 1 évnyi kalandozás alatt.
Köszi a ládát, és az élményt.
Jövök még a Börzsönybe.
Erre a szép vasárnapra ezt a ládát nézte ki nekünk Zoli, tetszett, jó kis túra volt. A negyedik ponton megkopott a felirat, a rosszul látható szám 2-es. A 5. ládán a szöveget filccel kiemeltük, mert kicsit megkopott. Köszönjük a rejtést!
Garfield13-mal, dzoli1-gyel valamint kutyáinkkal körbejártuk. Gyönyörű volt a Börzsöny, az út fele havas (és jeges) volt, de kárpótolt érte a látvány. Nagyon tetszett, köszönöm a rejtést! :)
Nem lehet megunni, soha soha nem lehet megunni... Koszi a lehetoseget! [g:hu 1.4.5] [wapon beküldött szöveg]
Az első két pont még bringával lett meg tavaly, most gyalog ismét elhaladtam mellettük és többi pontot is felkerestem. SzB1-től sokat segített valaki, aki előttem "teniszütővel" a talpán tekergett a szűz hóban. Egyedül az utolsó előtti ponton akadtak gondjaim a rejtéssel, de ahogy az lenni szokott, ahogy Levin segített azonnal meglett a koo. is. Pazar a kilátás a 3. pont "fölül". Köszi!
Névnapi túrázásunk fő célja. Nagyon jó időben, szép helyeken jártunk. Tetszett egy-két koordináta rejtés, bár kettő is feladta a leckét, mert nem lehetett jól olvasni a koordinátákat. Kb. 20 kilométer lett a végén.
Háromszori nekifutásra sikerült. Bönge is kivette részét a keresésben. A 4. pont leírása lehetne pontosabb (teniszlabdánál kisebb, nem a sziklafalban!). Az 5. ponton a koordináta kezd elválni a konyhai eszköztől. Az útvonal dicséretre méltó.
Nagyon élveztük a túrát, a rejtések zseniálisak, bár a 4-es pontnál félrevezető a leírásban lévő infó, körbemásztuk az összes sziklafalat /persze előtte a képeket nem néztük meg :( /.
Az idő nem volt túl jó, de a környezet kárpótolt. Egy kis kitérővel GCNHH-hoz 23km lett, 6 és fél órás menetidővel...
Kösz a rejtést!
Brutálmetál! 5 óra, 20 km. A túra remek volt, a napsütés gyönyörű, csak a néhol viharos erejű szél ne lett volna. És sikerült a patak másik oldalán állnom, de nem volt túl magas a vízállás, sikerült megoldanom az átjutást. Útközben még két másik ládát is felszedtem (GCBRUC és GCNHH), de GCKIKI-t egy másik alkalomra hagytam.
Egy alkalomhoz illő doboz. Szerintem picit takarékosabban sikerült végigjárni, kevesebb, mint 20km táv és 1250 méter emelkedő leküzdésével. Több mint 7 óra lett a szokolyai vasútállomásról.
A szél jobbára viharos volt, de néha eltakartak a hegyek, így nem éreztem. Elég sokat sütött a nap is. Szép, de jobbára ismerős helyeken jártam, de biztosan volt olyan út is, melyet először jártam végig. A rejtések elég változatosak, bár akad közös vonás is... Összességében tetszett. Mikor végeztem, arra gondoltam, hogy az inóci körrel kéne folytatni, de arra nem készültem, inkább mentem tovább a tervezett dobozok felé...
Az első pont könnyen meglett. De a második... Azért meg kellett küzdeni. Az erdőgazdaság is alakítja a tájat, ezért kissé aggódtam. Mikor végre észrevettem, akkor kezdtem ráérezni a rejtések ízére :-) A harmadiknál találtam valami érdekeset az egyik fához szigetelő szalagozva. Nem tudom mi lehet, inkább nem nyitottam ki. A négyes pontnál csak felületesen olvastam a leírást: teniszlabda, fal Majdnem :-) Az ötös pont sok meglepetést tartogatott. 2 db őz a megtalálás előtt. Elfutottak előlem, így kénytelen voltam utánuk futni. :-) Megtalálás után 2 vaddisznó (!) Utánuk persze nem futottam :-) csak lopakodtam, de mindig fa mögé bújtak a fényképező elől :-(. Az utolsó pontnál először rossz üregbe néztem be, azaz annyira nem, mert egy foltos szalamandra nézett vissza. Szuper volt a multi. Köszi.
Ezt a multit már több mint egy éve meg szerettem volna csinálni, de közbe jött a KMB láda, és mivel gyűjtögettem a Várak a Mátrában kódokat, így azt választottam, mondván majd januárban jó lesz a Börzsöny. Aztán mindenféle okok miatt húzódott a dolog. Nem olyan régen viszont vezettem egy túrát a Börzsönyben, ahol véletlenül kiszúrtam, hogy fel van írva 1 koo, egyből közeledtem és ekkor fel is tűnt a koo felett a borz felirat. Egyből tudtam mi is ez, így már ütöttem is be a koo-t, és ismét szerencsém volt, mert a túraútvonalba esett a következő pont is, ezután sajnos már nem tudtam a többi pont felé menni, de tudtam hamarosan begyűjtöm őket. Aztán szerveztem egy újabb túrát GCinoc multira, és hozzáraktam az utolsó előtti pontot is, így már tudtam hol a láda, csak megint nem tudtam eljutni érte. Most viszont eljött az idő és megleltem eme remek multinak a végládáját, utána még a multi első pontját is felkerestem. Mivel hamarosan ismét megyek a Börzsönybe a hiányzó második pontot pótolom. Hatalmas élmény volt az utolsó előtti ponton egy fakanalat találni, mint koo hordozót.
Remek multi, mindenkinek csak ajánlani tudom!
Kedvenceim a pontról pontra vivő multik, ráadásul a Börzsönybe bárhova tehetnek egy ládát, az már rossz dolog nem lehet. Kellemesen elfáradtunk, épp be is sötétedett, mire visszaértünk, és nagyon elégedettek voltunk. Remek kis kör, egy börzsönyi körútnak azt hiszem, így kell kinéznie. A rejtések is nagyon tetszenek, a 4. ponttal azért én is megszenvedtem. (Kösz, Levi, a segítséget.) A kép sokat segített volna, ha vittem volna magammal... Itt-ott már kopnak a feliratok, lassacskán rájuk férne egy kis megerősítés.
Remek kis egész napos multi, kötelező pontokkal. Indításként megkóstoltuk a javasolt helyi virslit, ami tényleg jó volt. Állt ott még egy kürtőskalácsos lakókocsi is, szintén finom szagokat árasztott. A 4. ponton az egyik szám már nehezen olvasható, de azért ki lehet még könnyen találni.
Nagyon jó az útvonal, hangulatos utakon vagy nem utakon, szép őszi színek közt, néha fázva, néha izzadva, néha sárban, de mindíg gombák közt, végül is remek túraidőben tettük meg a 21 km, 1085m szintet, kitérővel 2 plusz ládához.
A 3-as és 4-es pontokon csak bizonytalanul olvasható a koordináta, ahol volt toll is, megerősítettük. Utóbb bebizonyosodott, a jól sikerült kisilabizálni a számokat. A BEAC Maxi 110 bringásaival is találkoztunk.
Két részletben sikerült lejárni.
Mára az 5-ös pont és a végláda jutott, utóbbi könnyen meglett, előzőt majdnem feladtam (pedig most látom, szép kép is van róla, de nem szoktam kinyomtatni semmit)
2010. 03. 14.én a Letkés -Csóványos Szokolya vá. útvonalú túra során a tavaly nyáron megtalált Borz még fel nem lelt pontjait is útbaejtettem. Ugyanis az első keresés alkalmával már az első pont megtalálása sem sikerült.Viszont gyakori csóványosi túráim során a negyedik pont kordinátáit már felfedeztem így ezen a napon a negyedik pont lett megtalálva 2009 06 14.-én. A következő alkalommal 06. 28.án az ötödik pont felé vettem az irányt ahonnan eredménytelenül mentem vissza a negyedik pontkoz ahol megtaláltam az új golyót ezért a régit elhoztam. A végső megtalálás 07.12.-én történt meg.Mivel az első két pont még hiányzott így ezeket fent említett túra során kerestem meg a leírásban lévő képek alapján GPS nélkül
A telefonos segítségkérés ellenére már a második pontnál fel kellett adnom. Bánatomban felmentem a Csóványosra, és levadásztam a Brutálcsóva ládát. A célban meg a hírneves virslivel vigasztalódtam. A túrán így is futottam vagy 20 km-t.
Az első pontnál a darazsakat megúsztam, talán még téli álmukat aludták. De nagyon kellett vigyázni, hogy hová lép az ember, mert a környék tele volt szerelmespárokkal. (Az egyiket le is fotóztam, ld. az 1. képen ... (:-))
Azért lehet, hogy a hiba nem az én készülékemben volt, mivel gyanús, hogy január óta senki sem jelentett be sikeres megtalálást. Most figyelek egy kicsit, hogy mások sikerrel járnak-e, aztán ismét megpróbálom.
Hihetetlen szép, napos, szélcsendes időt fogtam ki. Az erdő csodás volt. Hó nem sok volt, én combig érőre számítottam. Az első pontot csak a lábnyomoknak köszönhetem, olyan pontatlan volt a koo. Mivel nem néztem meg előtte a fotókat és a leírás is gyenge, a megérzéseimre kellett hagyatkoznom. A 4es ponthoz a korábbi logok segítettek. A többi pontot viszonylag könnyen megtaláltam. A végláda csalóka a térképen, széles patakon kell átkelni érte. Már régóta járom a Börzsönyt, a kék négyzeten még nem mentem fel a Csóványosra, de ez lesz a kedvencem. A csúcs kilátónál találkoztam KataJani kessertársakkal, és próbáltam őket rábeszélni a folytatásra, remélem sikerült (ők térkép híján végig a négyzeten mentek a Foltán keresztig). A Tátra csúcsai most sem mutatták meg magukat :( Hideghegyen hócsúszkáztam, de sajnos nem volt elég vastag a hótakaró. Az 5. pontnál sok szarvas futkározott nagy örömömre. Többen sífutottak, a szánkósok pedig bosszankodtak a nem üzemelő felvonók miatt. A Magas-Tax-on működik az új felvonó. Sok kitérővel és kilátóhelyek keresésével jó sok szintet sikerült összeszednem. Ráadásul lekéstem a 15.40-es buszt ezért a várakozás helyett bevállaltam a gckiki-t is. A végén sprintelnem kellett a 17.40-es buszhoz.
Nagyon kellemes téli kirándulás apropója volt ez a láda. Fél 10 körül indultunk az autótól, és az első ponthoz szinte egyszerre érkeztünk 2 kesserrel. Velük szinte az összes pontnál összefutottunk. :)
Az első pont könnyen meglett. A másodikat ki kellett kaparászni a jégből. A harmadik kevésbé ötletes - de érthető, hogy miért ilyen. A negyedikkel volt egy kis gondunk: a ládaleírás szerint 1 m magasan kell keresni egy sziklafalban. Ezzel ellentétben a pontot egy jellegzetes fa odvában találtuk meg (rejtői segítséggel), befagyva. Az ötödik pont nagyon ötletes, és a hatodik is meglett, bár a koordináta a patak másik partjára mutat. Fél 6-ra értünk vissza az autóhoz. Igaz, közben megkerestük a gcbruc-ot és a gcnhh-t is, és melegedtünk egy fél órát a nagy-hideg-hegyi túristaházban. Nagyon szépek voltak a fák a rájuk fagyott dértől. :)
100! :-) (a ládának)
Egy ködös téli napon 6 és fél óra alatt jártuk be a multi útvonalát. A második és negyedik pontot kessertársak segítségével olvasztottuk ki a fagyból. A negyedik pontnál a rejtő telefonos segítsége kellett, pedig a kép egyértelmű :-). A koordináták az 5ös pont kivételével kb 2-4 méterre voltak a helytől, amúgy a rejtések nagyon ötletesek. Az 5ös pont lehetne közelebb az úthoz. Az időjárás miatt sajnos a panorámát nem élvezhettük. Menet közben begyűjtöttük GCbruc és GCNHH ládáit. Köszönjük a rejtést!
Harmadik nekifutásra. :)
Már régóta szemeztem ezzel a multival, kétszer neki is indultam, de valami mindig közbejött. Egyszer az időjárás, egyszer pedig a darazsak.
Ma végre minden összeállt, és kereken 6 óra alatt végigjártam a kutyákkal. Bár többnek tűnt, hiszen őszből télbe jutottam, majd ismét őszbe. :)
Nagyon tetszett ez a multi, nagyon ötletesek a rejtések...meg is küzdöttem velük rendesen. Kétszer is hívni akartam a rejtőt egy kis segítségért, de végül az utolsó pillanatban mindkétszer megtaláltam a pontot. :)
Visszaérkezve Királyrétre megkóstoltam az ajánlott virslit....tényleg nagyon finom volt. :)
Köszönöm a rejtőnek ezt a kellemes napot. :)
Régi vágyam volt, hogy teljesítsek egy ilyesfajta erőpróbát.
Nos, második nekifutásra sikerült is.
Előző alkalommal csak az első pontig jutottunk, ahol sajnálattal tapasztaltuk, hogy a rejteket kivágták, így nem tudunk továbbmenni.
Egyik túratársunk a helyszínen elhagyta a napszemüvegét és annak keresgélése közben megtámadtak minket a darazsak.
Fejenként 8-9 csípést szenvedtünk el rövid időn belül.
Mivel ez lett volna a 100. megtalálásom, így kicsit csalódottan indultam GCMAKK felé, melyet "Ha már itt vagyunk..." alapon kerestünk meg.
A rejteknél meglepetten tapasztaltam, hogy így is egy Levin által elrejtett láda lett a 100. megtalálásom.
Utólag visszagondolva nem bántam meg, szép túra volt.
Közel két hónap után újra nekiindultunk egy nagyobbacska csapattal, melynek tagjai Boombie, LaySoft, Yada, Joshi, CacheFinder és Boombie három ismerőse voltak.
Tettük ezt azért mert Palazsu-tól megtudtam, hogy a BORZ-nak van új, darázs mentes 1-es pontja.
A túra gyönyörű helyekre vitt el, a pontok is rendben voltak, kivéve az 5-ös pontot ahol is a záróláda koordinátáját tartalmazó tárgy rejtetlenül hevert az avarban.
Ezt gondosan visszarejtettük.
Néhány pontnál tapasztaltunk némi mérési pontatlanságot, de egyik sem volt számottevő.
Mivel volt köztünk olyan túratárs, aki csak lassabban tudott haladni, így 20:51 perckor találtuk meg a záróládát mobiltelefonok és GPS fényénél.
A leendő vállalkozóknak azt ajánlom, hogy idejében induljanak el, mert sötétben mókás dolog a záróláda környékén botorkálni.
A túra kis erőráfordítással összeköthető a GCBRUC és a GCNHH felkutatásával is.
Mi is így tettünk.
Gratulálok az elrejtőknek, remélem találkozunk még tőlük hasonló, minőségi rejtésekkel!
Köszönjük a rejtést amely részemről csillagos ötös osztályzatot érdemelt!
szamomra elegge hosszu es nehez tuta volt.. sok emelkedovel :)
imitt-amott elkeveretdunk, letertunk az utol, ranksotetedett.. uh tueloturava fajult.
de a ladak meglettek, a taj es a levego csodas volt :)
Az egyes pont közelében lévő tavat valóban lecsapolták, de aggodalomra semmi ok. Csak az iszapot kotorják ki a medréből. A munkálatoknak a multi kezdőpontja is áldozatul esett, ezt javítottuk ma ki Palazsuval.
Úgyhogy ismét kereshető!
Ezt a napot erre a ládára szántam volna. A kezdő pontra érkezve döbbenetes látvány fogadott. A szép kis tavat lecsapolták, földmunkákat végeznek a mederben. A pont környékén is fairtás nyomait láttam. Nem tudom, érintik-e a változások a láda helyét, ugyanis alighogy elkezdtem keresni, megzavartam egy darázsfészek nyugalmát. Utána pedig ők a miénket. :(
Szegény kutyáimmal fejenként 8-10 csípéssel gazdagodtunk, mire sikerült érzékeny búcsút vennünk tőlük. :(
Úgyhogy vigyázzatok, ha erre jártok!
A rejtővel beszéltem később telefonon, rá fog nézni a ládára, és gondolom jelezni fogja, hogy kereshető-e vagy sem.
Felejthetetlen túra a Börzsönyben Gyrossal és Tomi BP-vel. Egy kis hőséggel és irdatlan sok szúnyoggal és bögöllyel megnehezítve. Nagyon ötletes rejtés.
Hát ez a pillanat is eljött nagy nehezen, de azért beteljesült a kivánság. A Borz megtalálva. Nagyon sokat tanultam ebből az 5 nekifutásos ládából. Megtaláltam a hiányzó 4-es pont elveszettnek nyilvánitott golyóját. Ő már az enyém. Meglehet hogy elindítom egy körutazásra. Köszönet a rejtőknek.
Picipanni társaságában remek szombati kirándulást tettünk a Börzsönyben, hogy végigjárjuk a láda pontjait. Valamennyi rejtés meglett, bár volt amin elszórakoztunk vagy 20 percet, aztán a végén persze volt nagy homlokcsapkodás, amikor meglett :)
Szép helyeken jártunk, a túra legmagasabb pontja kivételével gyakorlatilag senkivel nem találkoztunk.
Szuper kis túra volt, a minimális útvonalon mentünk, így jött ki 22 km (mapsource 21,1-et mért, de van az 1.04-es korrekciós szorzónk. :)
Viszont jelezném, hogy aki a ládaleírásban szereplő szintadat miatt nem menne, ne aggódjon: mi szintemelkedésre 815-öt mértünk! Szóval egy kellemes túra, kb. 7 óra alatt értünk el a végládához, onnan meg még 15 p Királyrét.
Köszi a rejtést!
Megjegyzés: itthon megnéztük, a 4. pont rejtése nem ott volt, mint a leírásban, de nem emlékeztem pontosan, hogy mi is lett volna, ezért ugyanoda tettük vissza.
Sikerült levadászni, igaz két részletben. Első felét még valamikor tavasszal, első Börzsönyi kirándulásunk alkalmával, Povyagival. Most a másodikat, életem első síelése alkalmával. Iszonyúan nagy hó van. Az 5. ponttal nem is boldogultunk, csak macikupac segítségével, lett meg és csak az oszlopos rész. Az utolsót sajnos egyáltalán nem találtam, a gps kicsit félre mutatott, így esélyem sem volt. Az út rossz oldalán túrtam a térdig érő havat.
A jelszót köszönöm Levinnek!
Nem kis logisztikába került, de sikerült, ez lett a
900!
-adik megtalálásom :)
Jó kis móka volt, kellemes séta a Börzsönyben. Itt-ott térdig érő hóban felefelé caplatva, másutt hátsó fertályon szánkázva, vagy épp hasast borulva a finom porhóba egy mélyen megbúvó akadályba botolván...
Szombat munkanap lévén senkire nem számítottunk, ehhez képest mindjárt az elején lévő kemény szakaszon hagyott el minket négy futó (!) fölfelé (!!!) kis cipőben, nyáriasan, lengén. Ja, még a Királyréten épp teherautóra szállt jónéhány kukásmellényes úr, sok-sok kutyával...bíztunk benne, hogy nem felénk fogják hajtani a vadat s elejtőit...
Később a Csóványoson próbáltuk élvezni a csendet, de hirtelen ránktört nem kevés túrista, köztük jónevű kesserek, sőt, akcióba is keveredtünk!
Később nagyszerencsénkre összefutottunk túráZoo-ékkal, akik a 4.-5. pontról több tájékoztatást is adtak, így a csavart fánál már csak ímmel-ámmal kutakodtunk, és Kata&Dani-ékat is lebeszéltük e botor tervről, s továbbadtuk az 5. pont koo.-ját.
A ládikát már sötétben, deres bajusszal látogattuk meg, mosolygó teliholdnál bontogattuk megérdemelt jutalmunkat...
Köszönjük Levinnek a segítséget, valamint a rengeteg kessertársnak az infókat !
Szombati kiruccanás Mapet-tel és Danival. Nem gondoltam hogy ekkora hóban fogunk túrázni ma, de nagyon tetszett így az erdő, gyönyörű környék, szép idő, jó társaság és nagy szerencse társult mellénk a mai napon :) Egész nagy forgalom volt az erdőben, főleg a Csóványoson, úgy látszik sokan kihasználták a munkanap helyett szabadnappá változott szabadidőt.
Köszönjük!
A reggeli ködös pesti induláskor még nem gondoltam volna, hogy napsütésben és térdig érő hóban fogunk túrázni. Szerencsénk volt, hogy a 4-es pont keresése közben megérkezett Hz és ozeki, mivel a ládát nem találtuk, ők viszont előtte nem sokkal találkoztak túráZoo-val, aki megadta az 5-ös pont koordinátáját. Hogy milyen véletlenek vannak... :-) A 3-as ponttal volt még kis gondunk az eltérő magasságkoordináták miatt, de az is meglett. Ajánlom ezt a túrát másoknak is! Kitérők nélkül 20,5 km és 900-1000m szint.
Ezt a nagyszerű multit Katka és Mapet társaságában jártuk végig. A táv végül 20,57 km lett, kb. 950 méter szinttel. Az élményt fokozta a magasabb régiókban - kb. 6-700 m felett - lévő vastag hó. Lejjebb is volt persze hó, csak kevesebb.
Az első pont hamar meglett, bár csak a felírt koordinátákat sikerült megtalálni. A második pont egyértelmű volt, de a harmadiknál szenvedtünk egy kicsit, mert elsőre máshová gondoltuk. Ezt követően jött az ominózus negyedik pont. Nagy szerencsénkre itt kesser kollégákkal találkoztunk, akik felvilágosítottak az ötödik pont hollétéről, mivel a megadott helyen mi sem leltük meg a négyes számú pontot - mivel valószínűleg az nincs is ott. Ezúton is hálás köszönet a segítségért! A hátralévő két pont már hamar meglett, így még a sötétség beállta előtt visszaértünk kiindulási helyünkre. Nagyszerű túra volt, szép időben, gyönyörű havas tájon.
A szép idő és a múlt heti havas-zúzmarás látvány reménye, no meg a kimaradt 5. pont megint idecsalogatott minket.
Sajna a fákról már eltűnt a fehér varázs, de szűz hóban taposhattuk magunkat a célfához, ami 38 méterrel előbb ugrott elénk, mint vártuk.
Oltár-kő felé még összefutottunk Ozeki és Hz mester-kesserekkel, akik épp borzra vadásztak. Forró (láb)nyomon közelíthették meg az ötöst.
2009 első túráját ezzel a multival terveztük emlékezetessé tenni.
Sikerült.
Ez nagyrészt Levinék furfangos rejtéseinek köszönhető, amihez bónuszként társult a csodás, havas környezet, másrészt az ominózus 4-es pont nem várt extráinak...
A precíz koordináták és az előző este agyunkba égetett rejtekhelyekről készült fotók alapján (amire Macikupac is utalt a bejegyzésében), nem tudtuk nem észrevenni az első pont jellegzetes fáját. Némi matatás után nyakon csíptük a következő pont koordinátáit, aminek fa-konstellációját odaérkezésünkkor gyorsan kiszúrtuk. Irány a hármas.
Csikorgó hóban érkeztünk és csikorgó fogakkal nyugtáztuk, hogy pont egy hete jártunk erre és nem vettük észre.
Sebaj, lecsúszkáltunk a sokak által emlegetett négyes ponthoz.
A csavart fát még az ösvényről felfedeztük. Dóri jó érzékkel ott kezdte keresni, ahol lennie kellett az adathordozónak, de mivel nem lelte, eszkalálódott keresésünk.
Röpke negyven perc alatt úgy feltúrtuk a terepet, mint egy kiéhezett, agresszív vaddisznócsorda.
(Lehet, hogy a következő kessereket már vadászok fogják várni :-)
Keresés közben derült ki a hely egy másik érdekessége. Amikor havas-nedves kézzel fogtuk meg a túrabot fém részét, azonnal hozzánk ragadt... illetve fagyott. A rejtőnek sikerült megtalálnia a Börzsöny egyik leghidegebb pontját is! Egész túránk alatt, csak itt mértünk -7,2 C fokot. Ez a telefonálást is izgalmasabbá tette, mert csak a napra kikapaszkodva és némi lehelgetés után tudtunk pár szót váltani Levinnel, aki készségesen segített, majd miután úgy tűnt, hogy nincs meg a keresett tárgy, idő híján továbbküldött a ládához.
Ez pontosan fészkelt a megadott koordinátáiban, így a sötétedéssel együtt érkeztünk Királyrétre.
Összességében egy hóval, napfénnyel gazdagon fűszerezett és extrém élményekkel spékelt kirándulást tudhattunk magunk mögött, hála a GCborz pontjainak és persze kiagyalójának.
Csodálatos, emlékezetes nap. Felfelé beficcent egy pár bringatolás, lefelé viszont nagyon kellemes az út. És hát gyönyörű - változatos, fenséges, békés. Könnyen meglettek a pontok, az előző logokat olvasva az ötödiket is jó helyen kerestem.
Valahol errefelé veszítettem el a biciklis szemüvegem. Ha megtalálnád, légy szíves, hívj fel. Köszi!
2 napos hétvégi Börzsöny ládatakarító túránk fő feladatként jártuk végig az útvonalat. Az első pontot még tavaly megkerestük, de szerencse, hogy beugrottunk ellenőrizni, mert ugyan a 2. pont koo-it hordozó tárgy eltűnt, de a felírt koo-kat megtaláltuk, ami némiképp' eltért a korábbitól. Még szerencse, hogy észrevettük, mert így is jó 20 percet kerestük a 2. pontot. A 3. ponttól átmentünk megkeresni GCPOGA-t, majd vissza. Innen tovább GCbruc-hoz, majd GCMgsf 2. pontjához - az elsőt még korábban megtaláltuk. Az éjszakát Nagy-Hideg-Hegyen töltöttük, majd reggeli után irány a két utolsó pont. Az 5. pontnál segített az egyik korábbi megtaláló megjegyzése, hogy 30 m-rel ÉNY felé, így egyből meglett. Problémát csak a továbbvezető út megtalálása okozott, de kis vargabetűvel sikerült.
Köszönjük a ládát, jól éreztük magunkat, még ha el is fáradtunk.
Evab indirekt segítségét köszönöm, ugyanis több ponton az adatok és a fotók nem nyújtanak segítséget. Célszerű lenne több írásos támpontot adni, hogy a remek túra pontjai ne okozzanak bosszuságot.
Bocsánat a fenti megjegyzésért utólag derült ki, hogy a pontok számozását elvétettem és ezért volt a kavarodás illetve az egyes pontok összekeverése.
Hát ez nem semmi :-)!!!
Kiváló napi program. 23 km (GCbruc és GCNHH-val kiegészítve). Bár szeretnénk megjegyezni: a 4. pont továbbra sem egyértelmű, s az 5-ös pont szerintünk sem ott van, ahol a koordináták szerint lennie kell.
A rejtések elmések, csak gratulálni tudunk az alkotóiknak.
Csak javasolni tudjuk természetbarát társainknak!!!
Bringával Vácról. Szuper túra a 2 és a 3 pont között néhány tolós résszel de a többi tekerhető. A rejtések nagyon ötletesek. Jó hogy alaposan elolvastam az előző megtalálók tapasztalatait, mert így nekem telefonos segítség nem kellett. /Vodafone-nal bajos is lett volna mert a Börzsönyben nem sok helyen van térerő/ Én Királyrétről 22 km-t és kb. 900 m szintkülönbséget mértem.
Nagyon jó kör volt! Esetleg a szövegbe is be lehetne írni, hogy a négyes pontot NE a sziklafalban keressük, az ötös viszont nekünk 38m-el ÉNy-i irányban lett meg a jelölthöz képest. A telefonos segítségeket köszönjük!
Qzed barátommal levadásztuk. Jópofa volt, mert örömünkben a végén elfelejtettünk jelszót felírni, így 200 méter után tettünk egy hátraarcot :)
Még jó, hogy eszembejutott! (szerencsére fénykép is készült róla, hamarosan felrakom)
Ezúton is köszönöm Horgerr és Levin telefonos segítségét az 5. pontnál.
Levin navigációja után 1 perc alatt meglett a láda. Én picit mást mértem ott annál a pontnál, máshova mutattak az eredeti koordináták.
Összességében szép kis túra volt! Nem hiába Levin és Horgerrék tudnak valamit :) Köszönjük!
Mellesleg ez volt az 50. ládám ;)
BKV-sztrájkra szervezett kirándulás. Levin inóci köre is lenyűgözött, most sem csalódtam benne. A körút és a panoráma csodálatos, egyedül az 5.pontnál volt gondom egy jó 30 méteres félreméréssel. A visszaúton elkapott az eső, így sietve vettem magamhoz Nogáék coinját. Köszönöm a rejtést!
GINA, BGM az általam érdemtelenül mellőzött négylábújával és Nogacsalad (ma csak Mr. Noga) társaságában elkövetett szándékos hegyremenés.
Reggel korán találkoztunk, Mr Noga pedig először demoralizált két már aznap reggel megtalált láda hírével.
Ezt ellensúlyozandó gömbszörpöt kaptunk tőle.
Indulás után az első pont környékén tudatosult bennem, hogy egy céges csapatépítő üzletági kirándulás keretében már jártam erre. Szerencsére most nem szakadt az eső, mint akkor! Mindent összevetve szép idő volt, bár kicsit hűvösebb, mint amire számítottunk. De hát mégiscsak február van.
Az első pontról szóló logot előző este még épp elolvastam és a kép alapján is könnyű megtalálni a helyet. De ettől fogva igazán ötletes meglepetésekben volt részünk a közbülső pontokon.
A legmagasabb ponton kicsit csalódtam az időjárásban, mivel a beígért jóidő helyett élénk szél fogadott minket.
Az utolsó előtti pontnál sikerült felhívni a nagymamámat, aki épp ma ünnepelte a 97. születésnapját! Isten éltesse sokáig a nagymamákat!
Az itt tévesen felírt koordináta jópár méterrel a doboz valódi helye mellé mutatott, de a telefonos segítséggel sikerült a koordinátát pontosítani, így aztán a láda is meglett.
Utána betértünk megkóstolni azt a bizonyos hersenős virslit. Még épp sikerült megcsípni egy-egy párat belőle. A jóidő miatt kirajzott emberek felettek és felittak szinte mindent. Ennek meg is volt az eredménye. Az egyik bácsit láthatatlan manócskák (az ún maligánok) vették körbe és gonosz módon addig löködték, míg a bácsi fel nem borult.
Köszönöm a rejtést, a többieknek pedig a kellemes társaságot.
Gina, hajrá a maradék két pontért!
A tőlünk megszokott, kora reggeli 7 órakor indultunk neki túránknak. Ma Gina , Bgm és peterpan üdítő társaságában vágtam neki a feladatnak. Közben, mivel úgyis útba esett, becserkésztük a GCbruc rejtekét is. Mindez 22 km kellemes, néhol picit cipőlehúzósan sáros sétával sikeredett.
Királyrétről indultunk, ahol kis pohárka tömény elfogyasztásával melegítettünk.
Az 1. ponton a fára felírt koo-k segítségével jutottunk tovább. (köszönjük)
A 2. pont ötletes, sima ügy volt.
A 3. pontnál eszegettünk, és egy kis kitérőt is tettünk egy közeli ládikához. Logoltam a csúcskönyvbe is.
A 4. pont szintén ötletes, gyorsan meglett.
Itt sajnos Gina kénytelen volt kiszállni, hisz időre le kellett érnie a hegyről. (láttam, nem szívesen tette, de a program az program) Nem gond, jó, hogy eddig együtt sétálhattunk. További jó utat, Gina! Ha megint erre jársz, veled leszünk szívesen!
Az 5. pontot jól elbénáztuk. Meg sem találtuk. Azaz találtunk a műszer által mutatott helytől 45m-re egy alternatív koo-t! Hurrá! Ezt is elírtuk egy századdal. Itt megpihentünk, eszegettünk, beszélgettünk. Ezek után, a kishibás koordinátákkal felvértezve indultunk tovább a végládika felé. Innen kicsit rövidítettünk az erdőn át. Könnyű volt, tulajdonképpen a kullancsok vittek le a hátukon :o) Tapasztalataim szerint, a barna színű, 1-2 mm méretű jószágok útálják az embert, a 0,5-1 mm nagyságú feketék viszont favorizálnak minket :o)
A 6. pontnál sompolyogtunk le s fel a domboldalon, de a ládikát sajna csak nem leltük. Maradt a telefonos segítség... Ezzel mindjárt fény derült a hibára! (köszönjük a segítséget) Na, így már végre ládához is jutottunk.
Nekem nagyon tetszett a séta. Láttam sziklákat, jártunk fent a hegyen, láttam szép fákat, hóvirágot. És mindezt remek társaságban követhettem el :o))
Nem vettem ki semmit, betettem egy radírt, és a Kleiner Sturkopp Geocoint. Ő a kitartást és az önfejűséget hivatott szimbolizálni. Épp ezért van itt a helye!
Köszönöm a lehetőséget, és a mai klassz társaságot...
Áve!
Bitang jó túra Döbrögivel és Tivadarral.
Csodás meleg reggel, kényelmesen, utasként terpeszkedve érkeztünk Ákos virsli elosztójába Királyrétre. Tankolás és rajta a hegynek.
Első pont, egy kis félreértés miatt nem lett meg, de megoldottuk. Téves következtetést levonva, miszerint nincs az oduban a palack, felírtam a fára a második pont koordinátáit. Uzsgyi tovább.
Még a második pont előtt fogalmazgattuk tivadarral: "mi a fene bajunk volt is nekünk otthon a kényelmes bőrfotelben? :D"
Mindezt úgy, hogy Döbröginek csak a hátát láttuk, persze könnyű neki, Ő vitorlacsévélés alapos indokával kimaradt a tegnapi, erdélyi szilva kóstolóval egybekötött, éjféli polemizálásból :)
Második pont nagyon tetszett, ötletes rejtés!
Döbrögi a Börzsöny minden fáját ismeri, nem nagyon volt olyan kő, vagy nagy lyuk, amihez ne fűződött volna emlék, vagy egy jó anekdóta.
Mire felértünk a Csóványosra, mi már rendesen kivoltunk, jól esett a tartalmas ebéd: szalonna, töpörtyű, kolbász, fokahagyma, lilahagyma...
Rettenetesen erős szél vette el a kedvemet a toronyba való felmeneteltől, inkább a szélárnyékos hegyoldalban kerestük meg a GCbrut-ot. Séta lefelé, már jobb időben, de néhol még hófoltokon.
Harmadik, negyedik pont erőben egészségben megvót, de már rendesen fáradt a hármas gyengébbik fele :)
Az ötödik ponttól a ládáig kevesebb szószátyárkodás (csendben maradtam:) több sárdagasztás volt jellemző :)
Az aszfalton baktatva már agyltam, hogy kézenállva talán jobb lenne.
A láda nagyon tetszett, szép kis ajándékok voltak benne, csak tettünk bele. A patak parton barka nyílt, ami elég kontrasztos volt az 500 méter szinttel ezelőtti hideg havas szélhez képest.
Az autó és ezzel a kényelmes melegben üldögélés közelségének gondolata, vidámmá tette a csapatot. Ákosnál ittunk egy melegítő italt és vidáman kocsikáztunk haza.
Remek nap volt, köszi Döbrögi és Tivadar!
A rejtőknek extra köszönet a remekbe szabott multiért. Én nem kedvelem általánosságban a multikat, de ez nagyon jó, szép helyre visz, van kreativitás a rejtésekben, rejtekekben!
Köszi Levin, Kovi, Horgerr!
Ugy látszik ezt a ládát szép időben nem fogom látni.
L@zy 500 alkalmával ismét lejártuk az utat, ismét zérus panorámával.
Remek túra volt a szokásos vidám társaságban.
L@zy szülinapi és egyben 500. megtalálásos túrája Belga, Avranella, SagiK, sirgalahad, Paco, radpeter és zsorzs társaságában.
Sikerült lefoglalni az "év eddigi legrosszabb időjárása" napot magunknak. Volt eső, ónos eső, havas eső, jégeső. Valami mindig esett és ehhez hozzájött a viharos szél, a köd és a hideg! Olyan förtelmes volt az idő, hogy azon már csak nevetni tudtunk kínunkban. Ennek ellenére remek túrát vittünk véghez, nagyokat nevettünk, jól éreztük magunkat! :o) Királyrétről felmásztunk a Csóványosra, ott pihentünk egy kicsit, kajáltunk - hozott anyagból, majd a GCBRUC érintésével továbbmentünk a Nagy-Hideg-Hegyre. Az ottani ládát megkeresték, Akiknek még nem volt meg, majd bementünk a turistaházba melegedni és enni. Két nagy tál finom babgulyás és némi meleg itókák elfogyasztása után folytattuk az utat. A Magas-Taxra csak a pontvadászok másztak fel, majd kissé lejjebb újra egyesült a csapatunk. Az úton, egy vízátfolyásos jéglejtőn, egy tripla leszúrt rittberger bemutatását követően a ruhámmal felitattam a jég felszínén levő pocsolyát, ezután kissé fáztam a továbbiakban. Az utolsó ponthoz már sötétben érkeztünk, majd folytattuk az utat Királyrétre. A kocsiknál még beszélgettünk, iszogattunk, ettünk a Belga-készítette finom sütiből, majd hazafelé vettük az irányt.
Ezúton is köszönöm szépen sirgalahadnek a szállítmányozást, a többeknek pedig a vidám társaságot, meg minden egyebet! :o)
"Szééép nyári nap (minket nem zavar a forróság)" túra a Börzsönyben 3/3.
Belga, L@zy - 500/37.-es :), Zsorzs, Csigabiga, Radpeter, Paco, Sagik és Sirgalahad társaságában tettünk egy "rövidke sétát", igazi turista-csalogató időben, amint ezt az előttem és utánam logolók említik :).
Megjegyzem, azért mi nyertünk az időjárással szemben, a társaság kedvét nem ronthatta el semmi sem :). Eddigi leghosszabb kesselős túrám kerekedett a mai napból, hersenős virslitől patakon át gázolásig minden volt benne, többek között teljesítménytúra is, amely épp "útba esett" a ládák felé menet. Kezdem megszeretni a Börzsönyt, eddig kevésbé ismertem, de méltatlanul mellőztem. Igyekszem majd gyarapítani az itt megtalált ládák számát.
A kilátásról sajnos nem tudok nyilatkozni (orrunkig is alig láttunk sok helyen), de majd egy erre alkalmas napon ismételni fogok szerintem :). Remek útvonal, ötletesek a rejtések (különösen az 5-ös tetszett, mert azt végre én találtam meg! :p ), gyönyörű az erdő - ennél több sem kell. Hogy kicsit fújt a szél? Esett? Jég is? No és :). Szuper túra volt! Egyúttal meghozta az ötletet is a 100.-hoz, amihez egyre közelebb kerülök... :)
Köszi a rejtést!
Három apropója is volt ennek a kirándulásnak:
1. Fel a Csóványosra teljesítménytúra
2. 500-ik megtalálásom
3. Születésnapom megünneplése
A túra remekül sikerült. Lett kitűző, oklevél, 500-ik pont sőt egy ajándék lapos üveg (nem üresen). Óriási élmény volt köszönhetően a remek társaságnak és a gyönyörő Börzsönynek, de azért megszeretném köszönni Zöldfülűnek illetve Scelének is, akik sajnos nem lehettek ott.
Külön köszönet Sirgalahadnek a versért! Ennél jobban én se tudnám visszaadni a nap történéseit.
Döbrögivel ma végigjártuk a multit és rendet vágtunk a rakoncátlankodó, eltűnt, törött, problémás pontok között.
Gyönyörű időnk volt, bárcsak több ilyen Főnök és munkanap lenne. Szebb lenne a világ.
Tehát a Borz él és virul, nyúzzátok bátran!
Itt van egy pár kép étvágygerjesztőnek.------>
Sok-sok részletben, már másfél éve gyűröm a pontokat, most a végére értem... :) Az utolsó előtti lökést a Vulkántúra adta, már csak ez hiányzott. Nagyon szép volt ma is a Börzsöny, szép fehér, de volt szerencsém látni több arcát a többi pontnál is, és más alkalmakkor is... Köszönet a ládáért!
Ügyes vagyok megtaláltam! [wapon beküldött szöveg]. A mai napot ennek a ládának a levadászására szenteltünk és nagyon jól éreztük magunkat.
A második pontnál a láda teljesen használhatatlan, még szerencse, hogy Palazsu azért nyár óta nem felejtette el, hová is mutat!
A második "ládát" nem találtuk meg -- biztos, hogy megvan? A kép alapján a hely nagyon jól azonosítható (és bennünket a műszer is hajszálpontosan vezetett oda!) -- viszont a képen látható fa és három szomszédjának az alapos átkutatása sem vezetett semmi eredményre. Az összes odú (vagy négy...) és az összes gyökér aljának feltúrása sem segített -- fél óra után feladtuk a sáros avarral és a szitáló esővel való reménytelen küzdelmet.
Már elég régen jártam a Börzsönyben, de a heti havazás egy kis kimozdulásra ösztönzött. Célnak pedig ez a láda tökéletesnek tűnt. A könnyed menetnek indult kirándulás végül brutál hótúrába torkollott. A hegyet 40cm friss hótakaró borította. A multi pontjait összekötő utak felén (főleg azokon a részeken ahol szintemelkedés is volt) szűz hóban kellett menetelni. Ez igen nehéz feladatnak bizonyult, minden egyes lépésnél, mintha mázsás súlyt húzott volna a lábam. Még csak a 3. pontnál jártam, amikor már az 5. holtponton voltam túl, de feladni nem lehetett, hiszen innen már csak visszafelé vezet az út. Végül a 22km-es utat 10 óra leforgása alatt sikerült teljesíteni, ami igen rossz eredmény.
1.pont: A fénykép alapján könnyen meglett. A fém ládikóra kicsit ráfagyott, rározsdásodott a tető, amit csak kisebb birkózás árán sikerült leszenvedni. Tartalma üres!
2.: A rejtéstől jóval messzebb navigált a berendezés, de onnan jól belehetett azonosítani fénykép segítségével a rejteket. A ládát megette az idő és a rozsda, jelenleg 2 darabból ál. A kisebbik részén jól látható a köv. pont koordinátái, de ezt nehezen sikerült kibányászni a rejtekből. A kezem nem fért be, csak két ujjam végével értem el, de tisztességesen bele volt fagyva a beeső hóba ahhoz, hogy könnyedén kivegyem.
3.:Egy évvel ezelőtt jártam itt, akkor véletlenül akadtam a koordinátákra és akkor beazonosítottam, hogy hova is tartoznak. Szerencse, hogy gondosan eltároltam, mert most a helyet vastagon borította a hó és jég, ezért nem tudom, hogy ott van-e még.
4.: A képen szereplő fát és alatta a leírásban szereplő meredek sziklafalat könnyen megtaláltam, de ott kb. 1m-es magasságban semmi nem volt. Hosszú gyötrelmes keresgélés a sziklafalon, de semmi. Számításba vettem, hogy esetleg már nem is ott van a láda, de úgy láttam, hogy ilyen brutál hótakaró mellett máshol esélyem nincs megtalálni a ládát, Arról nem is beszélve , hogy a meredek részen a hóban azt sem láttam, hogy hova lépek, vagy honnan fogok lezakózni. Utolsó lehetőségem a telefonos segítség maradt, de a telefonom térerő problémákkal küzdve nem segített.
5.: Koordináták nélkül vakon indultam neki az 5. pontnak. A fénykép itt sokat segített. Igaz hogy ez egy turisták által elkerült pont, de mintha én már jártam volna itt! Csak a fénykép olyan furcsa? A tippem tökéletes volt, csak az zavart meg, hogy a pontot azóta benőtte a sűrű, szinte áthatolhatatlan bozót. De megvan a láda koordinátája!!!
6.:Ide már korom sötétben érkeztem, de a rejtek egyértelmű volt!
Nagyon jó kis túra sikeredett a mai napra, köszönöm szépen a rejtőknek.
Első, a geocaching-gel ismerkedő túránk alkalmából választottuk ezt a ládát, (nagy)családdal, babakocsival, kutyával vágtunk neki. Az első pontra való navigálás egy kölcsönkért PDA-val történt gond nélkül. A megadott koordináta környékén pár perces kutatás után Porcogó kutyánk hathatós közreműködésével ráleltünk az első ládára. Mivel csak egy bő délelőttöt tudtunk rászánni a túrára, ezért a második pont egyben az utolsó is lett. Babakocsival elég tikkasztó volt az emelkedő a második pontig, de megérte, mert pillanatok alatt megtaláltuk a sajnos eléggé megviselt második "ládát". Sajnos a következő pont koordinátáit tartalmazó rész le is tört róla, de a lényeg még látszik rajta. Az idő szűkösségére való tekintettel a csúcstámadást már nem vállaltuk be, majd legközelebb, babakocsi nélkül... Lányos zavarunkban nem figyeltük a jelszót, így csak fél sikert értünk el, de kedvcsinálónak tökéletes volt!
Első két pont sima ügy volt, a harmadiknál sok-sok vasárnapi kiránduló, láda pedig sehol... Próbáltunk telefonos segítséget kérni, de térerő sem nagyon volt. (Ezúton is még egyszer köszönet Levinéknek a kitartó segítségnyújtási kísérletekért! :-)) Amikor már éppen tetőfokára hágott az elkeseredés, akkor - ahogy ez már lenni szokott - egyszer csak ott volt az orrunk előtt... Tovább a negyedik ponthoz, ahol sokat segített egy korábbi log, majd jött a kritikus ötödik, ahol taktikai hibát vétettünk, így egy völgyből erősen offroad és lihegve érkeztünk. A végső láda sem adta könnyen magát, de segített az örök igazság: ha végképp nem boldogulsz vmivel, vedd elő a használati utasítást. Miután előkotortuk a leírást és a képeket, 2 percen belül megvolt. NAgyon élvezetes túra volt, a vízhólyagok meg majd begyógyulnak... :-) Köszönjük!
Kellemes tura BDTZ-ekkel. A harmadik pontot tenyleg nem tudtuk megtalalni. Ossze vissza mutatott a muszer. Szerencsere megkaptuk a 4. pont koordinatait.
Megtaláltuk! Újra egy szép, és kiadós túra G&C-vel. Köszönjük Levin segítségét, mivel a harmadik ponton nem találtunk meg ládát.
Kellemes séta volt.
Köszönjük a rejtést.
Kora reggel indultunk neki. Már az első ponton kezdődött a kínlódás, azért csakmegtaláltuk. Második pont 50%-ban műkszik, ideje lenne kicserélni. Harmadik ponton sehogyan sem sikerült megtalálni a kordinátákat, vagy nem voltunk elég figyelmesek, vagy zsír új az objektum. Megunva a keresést elmentünk megkeresni GCbruc-ot, majd átmentünk GCNHH-hoz. Itt végre sikerült telefonálni, Lacsz segített (Nagyon-nagyon köszönjük), de nekünk így kimaradt a negyedik pont. Sebaj, megkaptuk az ötödik kordinátáit ahol szúr és karmol a szederbokor. Innen laza levezetés a záróládához, amit pillanatok alatt megtaláltunk. Összegezve: nagyon szép környezetben, egymástól jó messze lévő pontokat keresgéltünk. Nekünk 21,5km-es túra lett. Érik a szeder, finom!
Mar regota fentem a fogam erre a turara egyfelol a szepsege, masfelol a nehezsege miatt. Nem kellett csalodnom. Azt hiszem ha lenne 6-os ertekeles akkor azt adnam. Kedves Ladasz Baratomnak szervezett meglepetes hetvege kereteben barangoltam be a tura utvonalat es megtiszteles, hogy ez a lada lehetett a 200. megtalalasom. A szallas es az etek az en gondom volt a turavezetest pedig ferfimunkanak tartom, igy rahagytam. Pentek este a Fatornyos Fogadoban szalltunk meg, majd szombat reggel indultunk neki az erdonek. A Borz elso ket pontja es a GCMAKK levadaszasa utan kanyarodtunk a Musli-forrás fele, ahol a szallashelyunket terveztuk. Utunkat egesz nap mennydorges kiserte, de szerencsere napkozben megusztuk a nyari zaport. A Musli forrasnal fantasztikus erzes volt ledobni a 20 kilos hatizsakokat es azonnal prometeuszi tevekenysegbe kezduk. Szep nagy tuzet raktunk 1 gyufa gyujtasaval es mire derekig ertek a langok elkezdett omleni az eso. A Musli haz fedett "terasza" remek helyet biztositott a vacsora felapritasara es mire elallt az eso az etek is a labosba kerult. Taplalkozas es pihenes utan vasarnap reggel ujult erovel vagtunk neki a Borz maradek 4 pontjanak. Persze a nagy hatizsaktol mar hajlott a kulccsontom, ezert kicsit nyoszorogve, de hosiesen felmasztam a Csovanyosra, elmentunk a Szabo-kovek mellett, megneztuk a Rakodot, a Magas-taxi retet, majd a taxi nyiladekon lezudulva beestunk Akos bacsi bufejebe a Kiralyreten egy cowboy burgerre es egy virslire. Kiados 33km utan kellemes izomlazzal es nehany kek folttal terminatorkodom, persze ezek kellemes elmenyek. A tura utvonala "Borzsonyosen" latvanyos, noha egy atlag irodai droidnak (mint en) faraszto, de kihagyhatatlan!!!
Az első 3 pontot még a télen megkerestük, így azok most nem okoztak gondot. A 4. ponttal meggyűlt a bajom, hosszasan kerestem "a meredek sziklafalban nagyjából egy méter magasan" mire rájöttem, hogy ez a bejegyzés már nem aktuális. Az 5. pont megint nem egy rövidnadrágos hely, a 6. sima ügy. Összességében egy remek kis túra gyönyörű helyeken.
Kedves barátaimmal egy remek túra keretében, gyönyörű napsütésben meggyógyítottuk a Borzot. Az eltűnt hármas és négyes pontot pótoltuk.
Egy szép napot töltöttünk el a Börzsönyben és hazafelé levezetésként betértünk a Zöld Fa Étterembe.
Már régóta fenem fogam erre a ládára,tudtam nem lesz könnyű,igy logisztikailag megterveztem az utazást busszal,vonattal,vmint a képek és a leírások alapján az útvonalat is,sőt a láda helyét is megsaccoltam.Nos az első,és második pont percek alatt meglett.A Csóványosnál tervezett pihenő azonban hosszabbra sikeredett:csúcskönyvnek híre-hamva,pedig jószágom mindig hűlt helyére mutatott.Telefonálni nem sikerült,így továbbmentem tervezett utamon.Már Szlovákiában voltam (telefonom szerint) mikor a rejtő visszahívott (tartozom neki egy korsó sörrel minimum),és elárulta a 4.pontot.Ezt meg is találtam,illetve a jellegzetes fát,de a koo.-t nem.Az idő is sürgetett,maradt egyetlen reményem,hogy jól tippeltem meg a láda helyét.Nos nem,de a vakszerencse rámmosolygott;tudtam mit kell,és főleg merre keresnem,így a sokadik próbálkozásra egyből megleltem.A kisvasutat épp elértem,nélküle haza sem érek...A képek sokat segítenek,de lehet,hogy némelyiket frissíteni kéne.
Kedvelem az ilyen túrázós ládákat! Igaz, hogy több részletben sikerült csak teljesíteni, de az időjárás ellenünk dolgozott kicsit :(. Azért az eső ellenére is felmentünk (igaz, nem gyalog, hanem egy alkalmi stoppal) Nagyhideghegyre, mert ott volt foglalva szállásunk, és úgy gondoltuk, hogy azért az ottani turistaházból oda-vissza még esőben is lehet mászkálni. Meg is tettük, még 9-én délután felkerestük a második pontot (az elsőt egy másik börzsönyi ládázás alkalmából már levadásztuk). Másnap aztán már szerencsére nem esett (csak kissé ködös volt az idő), így a láda kivételével a többi pontot sikerült abszolválni. Mivel szállásunk aznapra is a Nagyhideghegyen volt, visszaballagtunk, és csak másnap ereszkedtünk le a ládához. Akkorra gyönyörűen kisütött a nap, nyüzsögtek is a turisták mindenfelé. Köszi a rejtőknek, jó volt!
Összeségében jó túra volt, bár az esős napok nem igazán javitották az erdészeti utak minőségét. Az első pontot már régebben begyűjtöttük. A másodikat felülről támadtuk. A szép kilátásról lemaradtunk, majd miután a rejtő segitségével továbbhaladtunk, úgy döntöttünk, hogy a ládát másnapra hagyjuk, és lőn. A Nagyhideg-hegyen töltöttük az éjszakát. Ekkor már a naplemente is szép volt, reggel pedig verőfény, napsütés, szép kilátás és sok turista. A láda azt hiszem jócskán el van mérve, vagy rosszul irtam le a koo-t, mindenesetre a kép alapján hamar meglett. Köszi a lehetőséget!
Nem ezt céloztuk meg de mivel útba esett, megkerestük néhány pontját. Az 1. ponton csak egy kissé megviselt papírt találtunk a koordinátákkal. A 2. pont tényleg ötletes de a gps-re hagyatkozva, fénykép nélkül soha nem találtuk volna meg. A 3. ponttal nem volt gond. A többit majd legközelebb.
Régi kedvencem a Börzsöny éjszakai teljesítménytúra ("Dögölj meg!"): 45,8 km, 2400 m szintemelkedés, indítás délután 6-kor, szintidő 15 óra. Öt éve, amikor hómentes és fagyos-jeges volt a terep, második lettem, 8,5 órával. Az idei próbálkozásra VP csatlakozott hozzám - jobb volt nálam, otthagyhatott volna, de végig kitartott mellettem. Köszönöm! A helyszínre-, majd hazaszállítást és közben a depózást Kinga lányom, Ragalyi vőm, valamint Ákos és Berni (fiam és menyasszonya) vállalták. A célba csapatostól futottunk be, szép pillanat volt!
Idén a felső régióban jegeces hó, alább (néhol szörnyű, frusztráló) sár fogadott. Időpontok: Börzsönyi főalappont 18:00, Magosfa 19:27, Rakottyás-völgy 20:05, Csóványos 21:24, Spartacus ház 22:20-22:40, Csóványos 00:00, Fekete-völgyi Postás-ház 00:55, Nagy Hideghegy 02:30, Királyrét 03:54. 182 indulóból az 5. és 6. helyen értünk be az összesen 112 évünkkel - elégedettek vagyunk vele.
Közben elhaladtunk számos geoláda, illetve multi-pont mellett, így ez egy nagy kessertúra volt egyben, noha siettünkben nem logolgattunk.
Egy remek családi Csóványos túra alkalmából megkerestük az első 3 pontot. A 3 éves fiam nagyon élvezte, hogy a hátamon tette meg az utat felfelé :). A többi pontot majd legközelebb.
Stiegel biztatasara es mint kiderult tarsasagaban (na es Andi kutya) indultam neki a multinak. mivel nekem az elso volt es olvastam a logokban hogy vannak problemas pontok, gondoltam jo lesz egy segitseg nem kell a rejtot hivni ha nem talalok valamit. aztan kiderult hogy neki is vannak homalyos 'pontjai', raadasul valtoztak helyszinek is. suj.
9 elott valamivel indultunk el a parkolobol, az idei elso havazasban. az elso ponton megtalaltam azt amit Fazek, az eredeti - Stiegel altal regen megtalalt es most keresett- targy sehol. ez a valami nagy ho eseten mar nem lesz olyan konnyen hozzaferheto es sajnos mashova nem is helyezheto at megfeleloen, szerintem ezt potolni kellene. a 2. ponton 50m-rel tavolabb kuldott az eszkoz, itt a foto alapjan lett meg a kegytargy, de a 3-as pont rendben volt, ahogy a 4es es 5os is. a lada is egyertelmu helyen volt, ahogy vegulis az osszes pont a fotoknak koszonheto.
elengedhetetlen kellekei ennek az egyebkent nagyon kellemes, de azert faraszto (foleg tobb mas ladaval egybekotott) turanak. koszonet erte.
Voltak gondjaim a megtalálással, az 1., 3. és 5. ponton nem találtam koordináta hordozó tárgyat, csak felírt koordinátát. Ebből különösen az 1. volt kritikus, mert valószínűleg egy 1,5 éve ottfelejtett, jószándékú koordináta alapján indultam, így a második ponton kb. 40 méterrel odébb volt az objektum.
Nekem annyira nem tetszett ez a körút, sok helyen sáros, köves erdőgazdasági utakon kellett gyalogolni, ettől azért szebb a Börzsöny.
Ez volt az utolsó, még megtalálatlan ládám a Börzsönyben. Mint az utóbbi börzsönyi ládák majd mindegyikét, ezt is scelével kerestem fel. A leírás alapján veszélyesebbnek hittük, ezért korán indultunk, de végül gyorsabban végeztünk vele, mint az Inóci körrel. Az első pontot már 2005.09.03 9:19-kor megtaláltam, a Börzsönyi kerékpáros kör teljesítése közben, de szerencsére most is megkerestük, mert azóta változott a koordináta. Megint szép időnk volt, de fent a magaslaton olyan szél fújt, hogy alig tudtunk talpon maradni. Ez a túra is nagyon tetszett. Az ötletesen kivitelezett rejtekhelyek megtalálása néhol adott jócskán feladatot. A harmadik pont magasságadata nem stimmel. Annyi biztosan nem lehet, amennyi meg van adva. A negyedik pontnál viszont kicsit félrevezető az instrukció. Utólag értelmezve lehet úgy is érteni, ahogy a pont megtalálása után értelmeztük, de nem hiszem, hogy elsőre ne mindenki ott kereste volna, mint ahol mi. Ettől eltekintve tetszett a túra. Nagyon el sem fáradtam. Mi végül 20,6 km alatt teljesítettük 7 óra alatt. Sajnos a világhírű hersenős virslit nem sikerült megkóstolnunk. Mire visszaértünk a büféhez, addigra az összes elfogyott. :-(
Szerettem volna, ha idén az összes börzsönyi ládát megtalálom. Ez nem jött össze, de majdnem. Reggel, mivel nem akartam 1 egész órát várni a buszra stoppoltam. Két menetből értem ki. 2 napja is azzal a céllal indultam neki a Börzsönynek, hogy ezt a multit abszolválom, de útközben vettem észre, hogy a gps-em otthon hagytam. Anélkül pedig nehéz lesz ezt kivitelezni. Így ma dupla elszántsággal ugrottam neki. Már az elején tudtam, hogy nem lesz sétagalopp. Az első pont helyét hamar megleltem, csak a továbbjutáshoz szükséges infót nem. A fában találtam egy pillepalackot, amit 25 percen át próbáltam 1 méter magasra visszatolni az üregből. Már épp lebontani készültem a fát, amikor észre vettem azt a 1,5 mm-nyire kiálló kis valamit, amire szükségem volt. Innen a második pontig csak az emelkedő miatt izzadtam. A pontot megint kerestem vagy 20 percig. Áttúrtam mindent, amit rejteknek véltem. Jó, telcsi Levinnek. Mihelyst elkezdte mondani, már meg is találtam. Köszi! (Ezúton szeretném az utánam érkezőknek üzenni, hogy ALAPOSAN nézzék meg a ládaoldalon lévő képeket.) Sok időt takaríthatnak meg. A többi pont rendben meglett. A hármas magassága - szerintem - kicsit sok. Tegnapelőtt sokkal jobb volt fenn az idő. Innen a hosszabb úton mentem a négyeshez. Így az Oltár-kőnél is jártam. "Szlezák Zoli"-ra nincs ráírva a következő pont magassága. Nem akarok senkit megbántani, de a koordináta-hordozók nekem kicsit "bolhapiac" hangulatot teremtettek. Tényleg nem hagyományosak. Nagyon jópofa és meglepő, amikor megtalálod őket. A kisöreg, aki Szokolyáról Királyrétig elvitt, dolgozott a nagy-hideg-hegyi turistaház fűtésrendszerének felújításán. Ő mondta, hogy ha megjön a jóidő, akkor a Magas-taxi-turistaházat le fogják dózerolni és egy modernebbet húznak a helyére. Aki még képet akar készíteni emlékbe, az még ezen a télen tegye meg. Az ötös ponton lévő objektum milyen célt szolgál(t)? A csúcs környéke még új volt nekem, de tetszett. Amikor a záróláda felé tartottam, picit csöpörgött az eső, de hamar abbahagyta. Utána kisütött a nap és Királyrét fölött gomolygott a pára. A láda koordinátáját nem néztem el, így gyorsan meglett. A patakon vékony jég jelezte, hogy hideg van. Picúr is élvezte a túrát. Királyréttől a záróládáig 4óra 50perc volt a túra és még 20km sem gyalogoltam. Tökön-paszulyon át csak Magas-Tax után volt egy kicsi. Köszönöm a lehetőséget, mert nagyon tetszett. Hazafelé is 2 stoppal utaztam. B.Ú.É.K.
Első ponton a sátorozók mellett fél méterrel..telefonos segítség. Aztán igencsak szaladtunk, mert először csak kis legyek, majd hatalmas bögölyök vagy mifenék nem hagytak. A szúnyogriasztót utálták, de egy idő után megint megjelentek. Aztán lefutottuk őket;)
Második pontnál evészet, meg második pont, ötletes. Majd nép- és túristajel-sűrűség növekedése.
Harmadik pont klassz, innen is, meg útközben is kilátásbámulás. Néha csepergett az eső is.
Négyes is megvolt, ötösnél ciheres, majd sisnya, ragaszkodó fajta (a téli/havas megközelítés hallatlanul egyszerű lehetett:]).
A láda is rendben, Spike rinocérosz TB-t elhoztuk.
Az első pont mellett 15 méterrel sátorozott egy népes társaság, akik épp tüzet gyújtottak és a rejtek környékéről hordták a fát. Nem akartunk kockáztatni, inkább kerestünk egy olyan helyet a környéken ahonnan tudtunk telefonálni és Levin segítségét kértük. Ezúton is köszönjük a második pont koordinátáit!
A többi helyen nem volt gond, minden ment rendben.
Ma kitekertünk Kovival rendbe tenni Jspanyik kolléga által említett hibákat. Jelentem minden oké: az egyes pont a helyén, a ládát pedig egy kisebbre cseréltük. Továbbá bepottyantottunk a ládába egy Travel Bugot, mely a Spike the rhinoceros névre hallgat. Remélem ezzel a lépéssel meghozom a kedvet a multi végigjárásához. Kérnék viszont minden olyan kessert aki tudja hol a láda ne startoljon rá a bogárra. Köszi!
Második kísérlet, amely ma sem lett volna sikeres Mikulás múlt heti segítsége nélkül! Összesen (a magosfai kitérővel) 24,23 km 7 óra 15 perc alatt 1 óra 50 perc állásidővel.
1. pont: Múlt héthez képest 5 percet késtem. Változás csak annyi, hogy ma a békák sem bíztattak!
2. pont: Az útszakasz, második felén most jártam először. A célterületre érvén a GPS makacsul egy bozótban álló tölgyfára mutatott, ahol nem találtam semmit. Mivel a leírást otthon felejtettem és emlékeimben inkább bükkfák rémlettek, 20 perc elteltével tovább indultam.
3. pont: Korán érkeztem, még a sátorozók is aludtak! De végre örülhettem, mert megtaláltam a továbbhaladáshoz szükséges információt.
4. pont: Ezen az útszakaszon sem jártam korábban. A megtalálás gördülékenyen zajlott!
5. pont: Igen nehezen hittem el a műszernek, hogy abba a dzsindzsába igen is be kell másznom, de végül is ő győzött! A cél koordinátában szereplő egyik számjegyről nem dönthető el egyértelműen, hogy 3-as vagy 8-as. Én természetesen a rosszat választottam!
6. pont: Megérkezvén rögtön láttam, hogy nem jó számra tippeltem. Gyors korrigálás és további 50 méter megtétele után megérkeztem a helyszínre. Az átkelés egyszerű (majdnem híd van!), a dobozka messziről látszik! A naplóba véletlen megtalálók (lehet hogy a közeli táborból) bejegyzési olvashatók. A kicsit megviselt tájékoztatót kicseréltem!
Összességében jól esett a túra, noha az útvonal java részét ismertem, a rejtések, a kezdeti problémáktól eltekintve, ötletesek. Tetszett a körutat bezáró (az első helyszínre visszautaló) jelszó is! Köszönöm a rejtést!
Hosszú túrára számítottam, ezért korán keltem. Fél hat körül értem a tetthelyre és a népes béka populáció lelkes támogatásával kezdtem az elrejtett információ felkutatását. Fél óra elteltével, miután a környék összes szóba jöhető álló és fekvő fáját átvizsgálván nem találtam semmit, valamint a korai időpont és a lefedettség hiánya nem tette lehetővé a telefonos segítségkérést, fel kellett adnom szép terveimet.
Vigasztalásul megcéloztam a GCBOKK néhány közeli pontját, később útközben sikerült telefonon megtudnom Mikulástól (köszönöm!), hogy hol és mit kellett volna keresnem, valamint megkaptam a második pont koordinátáját és a harmadik pont helyét is, de úgy 11 óra magasságában 18 kilométerrel a lábamban már nem volt kedvem újra neki fogni a feladatnak.
Hazafelé visszamentem az első ponthoz leellenőrizni a rejteket, de második próbálkozásom sem járt eredménnyel. Valószínűleg eltűnt a céltárgy!
Ma van pontosan egy éve, hogy megszületett a Borz!
Hol máshol is ünnepelhettük volna ezt a jeles eseményt, ha nem a Börzsönyben? Egyúttal egy mindent átfogó karbantartást is eszközöltünk. A problémás pontokat egyértelművé, és nagy hóban is kereshetővé tettük. Rengeteg hó van most fent de azt gondolom olvadás után sem lesz problémás a megtalálás.
Útközben összefutottunk a Mikulás-Fűkocka párossal, akik épp Borz túrán voltak, úgyhogy gyors eszmecsere és koordináta egyeztetés után ők voltak az elsők akik élesben próbálhatták ki a regenerált multit.
A túrán társaim illetve segítőim voltak: Döbrögi, Czucz, Kovi, és Horgerr.
Ezúton is köszönöm nekik az együttműködést!
Nos.
Gondolom sokaknak szemet fog szúrni, hogy rejtőként megtaláltamot jelentek, de úgy érzem -miután már háromszor lejártam ezt a grandiózus ládasort- megérdemlem. Ma volt a rejtés egy éves évfordulója, tavaly azt gondoltam "hű, de rengeteg a hó" de idén sokkal több volt => Csóványoson még az asztalok sem látszottak.
Köszönöm Levinnek, hogy részt vehettem a rejtésben, valamint ezt a sokadszor is remek túrát.
Jövőre is jövök!
Végre sikerült egy időpontot találni, amikor az idő is szép és mindketten ráérük eme régen tervezett multi bejárására. Szép, napos idő, de iszonyat hideg és kemény téli körülmények vártak ránk. Nem tudjuk, milyen mély lehetett a hó, de következtetni azért lehetett rá: néhol térdmagasságban voltak a turistajelek :) a Csóványoson pedig le kellett hajolni a 'Csúcskönyvhöz'... Ja, és a padokra sem emlékszem...
Éppen a Csóványostól visszafelé indultunk el a gerincen, amikor gc.hu-ról ismerős arcok bukkantak fel: Levin, Kovi, Horgerr és Döbrögi, vagyis a rejtő csapat (kiegészülve a főnökkel). Mákunk volt, éppen a multi felújitásán tüsténtkedtek, igy első kézből értesültünk a változásokról. Mennyivel könnyebb volt igy keresni, hogy kitaposták előttünk az utat a pontokhoz :D Egyébként a láda ezen a napon pontosan egy éves születésnapját ünnepelte...
Szerintem nagyszerű multi, köszönjük!
Jubileumi túra és globális karbantartás!
A problémás pontokat egyértelműsítettük, illetve a hó fogságából kiszabadítottuk.
Pár méteres elmozdulással ugyan, de új helyre került a kettes, a problémás négyes, és az ötös pont.
Remélem most már mindenki számára egyértelművé válik a dolog.
Levin
Édes Urak!!! Tisztelve érzem magam megfele, hogy ezt a remek túrát nekem ajánlottátok. Mint mindig és rendesen, volt hersenős virsli Ákosnál, fujtatás Csóványosig, zuzmarás erdő, hóba szakadó léptek, ásás-kotrás-túrás, egy kis jóindulat az ötösnél, és a végén a patakot egy tempóval átúsztam - a levegőben - a csészéért. Visszafele Letkés - Esztergom útvonalat választottam, lenyűgöző a másik partól a Bazilika kivilágíítása!
Azért azt megjegyezném hogy a "Főnőköm" az egy kicsit bántó. Azt gondolom hogy a mi kapcsolatunk ennél messze túl mutat. Ha meg csak ennyi, akkor legyen már nagy betűűűű...
Ládakarbantartás.
Azt a fránya, sok problémát okozó négyes pontot egyértelműsítettük.
Remélem ezek után senkinek sem okoz majd fejtörést. A többiektől pedig elnézést kérek a kellemetlenségekért!
Aki pedig emiatt nem tudta befejezni ezt az amúgy nagyszerű multit, az fusson neki még egyszer, vagy hívjon, írjon és segítek a folytatásban!
Üdv mindenkinek!
Levin
A 4. pontnál elvéreztünk... Az első kettő simán ment, a harmadik már nehezebben. Jó helyen kerestük, csak rossz oldalon. A kilátóból sikerült PMR-en beszélni Csigabigával, az Ő segítségével találtunk rá a koordinátákra /köszönjük/. A 4. ponton a Gps egyik sziklafaltól a másikig küldött, 10-20 méteres eltéréssel mutatta a dobozt hol itt, hol ott. A környék tele van potenciális rejtekhelyekkel, mindenhol csak kövek... Húsz-harminc perc keresés után besötétedett, még közel fél órát sötétben kerestük, de az elemlámpák fényében még kevesebb esélyt láttunk a megtalálásra, feladtuk. Vissza Királyrétre még közel 1 óra 50 perces út állt előttünk sötétben. Közel félúton megálltunk ellenőrizni a helyes irányt, és ekkor egy szempár villant fel előttünk a turistaúton. Elkezdtünk kiabálni, hátha elijesztjük, de semmi meg sem mozdult. Újra kiabálunk, most már még hangosabban, de semmi ugyanúgy ránk bámul. Kicsit közelebb megyünk, ekkor újabb szempár villan fel előttünk az út széli bozótosban. Mik lehetnek ezek? Utolsó próbálkozásként köveket kezdünk dobálni feléjük, nagy zajt csapunk teljesen eredménytelenül. Ez már gyanús. Az előttünk álló bokor levelein, egy távoli település fényei szűrődtek át ilyen kísértetiesen :-) Megkönnyebbülve rohanunk tovább, hogy időben leérjünk a kocsiig, hiszen 20 óráig el kell érnünk a Letkés-Salka határt, mert különben körbe kell hazajönnünk Esztergomba. Utunk hátralévő része már zökkenőmentes volt, és a határon is sikerült még időben átérnünk.
Egy közös ködös túra: huszonkét kilométer, húsz ember, dagonyázás, csúcsmászás, ládázás, könnyü találat itt, félóra kotrás ott, PMR-ezés, nagy találkozások. Mindez nyolc és fél óra alatt.
Jókora népes csapat gyűlt össze reggel 3/4 9-re Királyrétre. A 20 öreg és kezdő kesser GCBruc és GCNHH begyűjtésével együtt érkezett a várva várt pontra. Addigra az idő is derűsre fordult, addig csak a hangulat volt jó. No meg azért az őszi fények, gomolygó köd és felhőpamacsok játéka is. Köszönet a rejtőnek a kiváló útvonal választásért.
(A népes csapat: Radpeter, Dc3+Kosárfonó, Csaby, Csigabiga, Zsorzs, Szab, Mr. Zerge, Pálfya, SágiK, Szélvész+Vacskamati, Gergő+Szilvi, Egon+Ivett és 4 diák az Egressy Szki-ból)
O.K! [wapon beküldött szöveg]
Hát ez jó volt! :o))))
Népes, Szuper Csapattal jártuk végig a pontokat, több másik ládát is útba ejtve.
Volt itt minden: kifulladás, elesés, sárbancuppogás, rejtélyes köd, PMR DX, Nagy Találkozások, bozóttúrás, sziklamászás, odúban kotorászás, toronymászás, stb...
Mivel én többnyire a hátvédet alkottam (gondosan ügyelve arra, hogy senki ne maradjon le a Csapatból) már nem nagyon kellett a pontok keresésével foglalkoznom, az előörs megkereste.
Kivételt képez a negyedik pont, ahol sokan sokfelé, sokáig kerestünk, mire meglett.
Közben én megtaláltam Mr.Szalamandrát, de nem akarta elárulni a következő koordinátát! :o(
A végére érve annyira belejöttünk, hogy levezetésként még a fele csapattal megkerestünk néhány másik ládát is! :o)
Köszönet Mindenkinek a jó Társaságért és külön köszönet Radpeternek a szállításért! :o)
Nagyon jó volt ez a tömegcaching! :))
És szerencsére remek idő is volt, pedig nagyon féltem, hogy elázunk, de az esőkabát elvitele sikeresen elriasztotta az esőt. :-)
A szállítást nagyon köszönöm Mr Zerge-nek és dc3-nak!
A ládához kapcsolódo megjegyzésem, hogy szerintem nem ártana még egy kis segítség, főleg a 4-es ponthoz. Rengeteg a potenciális rejtekhely, nagyon nehéz volt megtalálni, pedig elég sokan kerestük egyszerre.
A dolog úgy indult, hogy zsorzs-ot be akartam szervezni egy hétvégi börzsönyi ládázásra, nos ő szólt, hogy lesz össznépi ládázás, és hogy akkor menjek én is :) Mentem és nagyon remek, szuper volt! Jó sokan összejöttünk. Kb 20-an vágtunk neki a túrának. Az út szép heyeken visz, bár a Börzsönyben nehéz lenne csúnya helyet találni :) Az idő egész jó volt, csak a köd miatt éppen semmit nem lehetett látni, de azért így is nagyon jó volt.
Finom a virsli Király-réten :) majdnem mindenki evett. :) Persze ezzel a ládával még korántsem volt vége a mai kalandnak :)
A 4. pontot 5-en kerestük vagy 20 percig (miközben zsorzs nevetett rajtunk :), de végül csak meglett. Én nem mondanám, hogy fél/1 méter magasan van. Én pont úgy álltam, hogy a bokám mellett volt, és bár magas vagyok, de azért annyira nem :P
Becserkelve!
Régi terv volt e multi, már csak a rejtők miatt is.
Most jött el az alkalom, mivel Szélvész, mint profi szervező, összehozta e remek társaságot. Megint nagyon jól éreztük magunkat. Sikerült pontosan érkeznünk a találkozóra. Számomra a ködös idő igazán varázslatossá tette a Börzsönyt. Örülök, hogy megismerkedhettünk Esztelnekivel is. A 4.pont valóban nehéz volt, de megint kiderült, hogy hinni kell a műszernek.
Szóval jót sétáltunk és szinte pár nap alatt rendbejöttek a lábaink is.
Régóta vártam már a megfelelő alkalomra, hogy végig járhassam ennek a ládának az útvonalát. A Börzsönyben mindig élmény a túrázás, kesselés. Most kivételesen jól sikerült, hiszen az a vágyam is teljesült, hogy nagy, vidám társaság tagjaként töltsek el egy napot kedvenc hegyemen. A túra részleteit kedves utitársaim már kiválóan leírták.
A túra "csúcspontján" újabb kellemes találkozás is volt, Esztelnekivel sikerült megismerkednem, aki éppen a Magosfai ládámtól érkezett.
20-21 km teljesítése után már újra Királyréten voltunk, és annyira jól éreztük magunkat, hogy nem hazafelé, hanem újabb börzsönyi ládák felkutatására indultunk.
Köszönet a Rejtőknek. (A 4., műholdban szegényes ponthoz még jól jönne némi infó, hogy a kesserek ne bontsák szét teljesen a sziklákat)
Üdv Mr Zerge.
3 részletben jött össze - és ezért nem is teljesen körút volt (bocs). Június elsején kerestem fel az első pontot (a GCKIKI megtalálása mellett), június 17-én a 2-3-4 kanyar volt soron (egyéb ládák levadászásával együtt), és ma az 5-6 (plusz ismét más börzsönyi ládák is). Ez a 800. találatom.
Az elsőnél kevertem egy csomót amíg a jószándékú kessertárs üzenetét megtaláltam a koordinátákkal egy bebugyolált lapon. A másodikról nem szólok. A harmadik bogarászás után meglett. Innen GCbruc, Magosfa, Mána, Pogány és tovább a második részre. A negyedik pont telefonos segítséggel lett meg (itt is javasolnék segítséget, mert kő kövön nem maradt a környéken utánam: a felét felforgattam, a másik fele a köveknek meg legurult a lábam alatt), az ötödiknél én is megírnám, hogy mi és kb. hova van rejtve (mint az elsőnél, ahogy az odúból kilóg a GPS), a hatodiknál a fénykép segített.
És kivenném a téli megtalálás lehetősége mellől a + jelet! Aki ezeket hó alól előkaparja, annak gratula!
HECT börzsönyi Piret túra keretében. Jó hosszú multi kellett hozzá 2 nap és egy nagyon vidám éjszakai buli, ahol volt szerencsénk találkozni a rejtő teammel. Gyönyörű helyekre kalauzol a láda, első osztályú mintakess. Mi elég lassan haladtunk az erős emelkedőkkel tarkított útvonalakon, talán kevesebb sört kellett volna inni, de sebaj ...
doGmAI, MP, Piret, Mudman, Veros, Vonós3as, Dyla
Kiadós HECT-séta. Egyszerű multi-járásnak indult, aztán mintha az elrejtők megéreztek volna valamit, előző napra feléledt a közelben egy újabb csészéjük. Így a BORZ-ba kénytelenek voltunk beletenni ezt a kitérőt is, különös tekintettel az új csésze mellett sátrazó elrejtőkre. A BORZ-multi nagyon vidám séta (kis rejtek-utalások jól jönnének a leírásba, nem minden egyértelmű!), főleg ha ilyen derék hekterekkel haladhat az ember. Volt itten út közben sok zenélés, énekelés, papírmosoly, toronymászás, szörnyű szintemelkedés, sötétbenijesztés, majdnemfeladás, meg végül odaérés. Illetve első este csak a táborhelyig, ott aztán feléledtek a holtak. Folyamatos Vonós-muzsika szólt, sült a sziklaburger, a Horgerr-Levin-Kovi csapat értő vezényletével. Még lemezborítót is énekeltünk. Éjjel a sátorban többször azt hittük Piret Mesterrel, hogy véget ért a muzsika, és jöhet egy kis alvás, de valamiért mindig újra kezdődött. Reggel igen kipihenten indultunk tovább, még előttünk állt az új csésze (amire este már nem volt energiánk), HECTor karbantartása, no meg persze a BORZ befejezése. És mivel ez olyan kis kevés, én még a KIKI-t is felvettem a combozandó listára, mivel a csapatból csak nekem nem volt meg. És hát ugye kell a pont. :)
A csészéket és vendéglátást köszönjük az elrejtőknek, minden tekintetben szép munkát végeztek!!!
Szép hosszú multi. Nekem az a véleményem, hogy az egyes pontoknál nem ártana némi segítséget adni. Legalább annyit, hogy az adotthelyen mit is kellene keresni, vagy hogy esetleg hol. A leírás szerint ugyebár nem szokványos dolgokat kellene keresni. Ez például a harmadik ponton egyáltalán nem igaz. Ott teljesen szokványos helyen, és módon van elrejtve a megtaláláshoz szükséges adat.
A negyedik pont helyzeti adottságai miatt a segítséggel is nehezen emészthető, az ötödik meg szinte ehetetlen így segítség nélkül. A mérések mindenütt elég jók, viszont az adott szituációkban ezek valymi kevéssé segítik a keresőt.
Amúgy összességében nagyon tetszett a túra, jól elfáradtam, annak ellenére, hogy azáróládát, HECTOR felkeresése után, csak a második napra halasztottuk.
Még annyit, hogy kisgyerekes családoknak is ajánlom a túrát, legfeljebb nem egy nap alatt. Bár ha már a lurkók felmásztak olyan magasra, akár le is jöhetnek egy másik úton is onnan :-)
Királyrét-Magas Taxi kh.-Rakodó útvonalon folytattuk a keresést.
A 4. pont 20 perc alatt lett meg,a helyszín még anno az Alpesi Rózsa
hegymászó szakosztály többnapos versenyéről volt ismert. Innen
Nagy Hideg hegyre mentünk( 83. alkalommal).Az utolsó pont kihalt
volt, már csak a tábor nyomait láttuk.
Igazi teljesítménytúrának beillő multi volt!!!!!!!!!
A múlt heti lezáratlan kör ma zárult.
Ismét biciklivel, most a hegy másik oldaláról támadva.
Legnagyobb gondot a loggolás jelentette, ugyanis egy igencsak méretes tábor fontos, gyakran látogatott helye a ládától mintegy 20 méterre van. Még szerencse, hogy a képen is látható kőfal jól takar.
Élvezetes túra volt, köszönet a Rejtőknek a körútért, valamint Attibatinak a segítségért.
Attibati ajánlásával ez a körtúra lett a mai börzsönyi kerékpározásom "gerince". Azaz lett volna, ha sikerül végiggurulnom rajta.
Az első pont gyorsan meglett, szerencsére a következő pont koordinátáját tartalmazó tárgy is a helyén van, egy kis ügyességgel sikerült is kihalásznom.
A 2. pont sima ügy volt, utána nem a legrövidebb úton tovább, de nagyon megérte. Fantasztikus málnás övezte az utamat! Persze átlagsebességemet erősen lassítva. A végén már gurulás közben szedtem, leszállni is lusta voltam. :-)
A harmadik ponton megcsodáltam az oszlopon mászó havasi cincért (25 éve nem látott kedvencem), majd hosszú keresgélés után telefonomhoz nyúltam. Köszönet Attibatinak a segítségért.
A 4. ponton aztán elért a végzetem. Hiába a Rejtő segítsége a leírásban, hiába az ott eltöltött fél óra, eredménytelenül távoztam. Telefonon nem sikerült segítséget kapnom, a GPS egyik sziklafaltól küldözgetett a másikhoz, és miután egy legördülő kő alaposan vádlin "rúgott" úgy döntöttem, hogy ebből elég volt.
A túra bejárt része nagyon tetszett, bár ismeretlen csak a 4. ponthoz vezető ösvény volt. Az viszont tényleg élmény bringával!
Kár, hogy a "slusszpoén" elmaradt. :-(
Nagyon jó volt! Rég nem látott helyeket kerestem fel újra ennek a ládának köszönhetően. Üröm az örömben, hogy úgy tűnik ismét elvitték az első pontot. Bármennyire is kerestem, üres volt a rejtek. (Még jó, hogy korábban már megvolt) Kellemetlen továbbá, hogy az első és a hatodik pont közvetlen közelében sátortábor van. Az elsőnél kerékpárosok húzták még a lóbőrt a ládától kb. 10 méterre, a hatodiknál pedig gyerekek sátoroztak de nagyon sokan. Ezért nem is tudtam logolni, marha gyorsan előkaptam a logbookot lefotóztam a jelszót és visszarejtettem. A ládától pár méterre ástak egy nagy gödröt és oda rakták a szemetüket.
Hát, nem túl jól indult, de a végére rendesen kikerekedett! Reggel jó korán kezdtem, félhétre már az első pontnál voltam. A rejtekben azonban nem volt semmi... Ilyen korán ugye még nem lehet telefonálni, úgyhogy türelmesen várakoztam nyolcig. Ekkor bátortalanul megeresztettem egy sms-t Levinnek, aki szerencsére már nem aludt, így megtudtam a második pontot. A negyedikig nem is volt gond, de ott nagyon elakadtam! Egy óráig kerestem, de semmi. Levinnel térerő-gond miatt nagyon nehezen sikerült összejönni, de néhány sms-váltás után végül megtaláltam azt is. Nem tudom mitől, mert tulajdonképpen nem mondott többet, mint ami a leírásban is van, de az sms után 2 perccel meglett. Talán leginkább a lelket tartotta bennem. :-) Minden esetre addigra már kb. 15x mentem el mellette, a gps tehát teljesen jó helyre mutatott.
A következő két pont könnyen meglett. A végén a rejtők "rábeszéltek" a Kikire is, így enek végeztével ott folytattam.
Az első állomásra tettem egy ideiglenes útmutatót, nem az eredeti helyre, de ugyanarra a pontra.
Mégegyszer kösz a segítséget.
A túra különben nagyon tetszett, a rejtések úgyszintén!!
Sikerült. A szokásos lassú iramban haladtunk pontról pontra. A fényképek és az előző megtalálók leirásai sokat segitettek. Nekünk ez a tura 10 óra volt és 21 km. Kb. 30 fokban a 3. pontnál eléggé megszenvedtünk. Közben kb. 60. gyerek ment el mellettünk (szekszárdi osztálykirándulók) és a csúcshoz kb. 40 motorból álló konvoj döngetett fel. Vajon ezeknek van engedélyük ilyen szórakozásra? Csak az 5. pontnál volt egy kis navigációs probléma, a többit könnyen megtaláltuk. Bár hosszúra nyúlt ez a túránk is, azért köszönjük!
Két másik láda (gcmakk és gcmgsf) érintésével végül 34 kilométeresre a sikerült a mai túra (a hőmérséklet is volt vagy harminc).
Erről a multiról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni - ötletes rejtések, no és persze maga a Börzsöny ...
A negyedik ponton nem sikerült megtalálnom a golyóbist - már azon voltam, hogy feladom aznapra, és visszaindulok Királyrétre, de aztán a Rakodónál lett térerő, és a rejtő elárulta nekem az 5. pont koordinátáit - ezúton is köszönet érte - csakúgy, mint az egész multiért. Még sok ilyet, ha lehet kérni! :)))
Hát, csodaszép nap volt!
Az első ponthoz közeledve hangos békazene hallattszott, de ahogy közeledtünk, úgy lett egyre halkabb! Amikor odaértünk, teljes lett a csend! Aztán egyszercsak rázendített egyikük, aztán egy másik is.....A pontot könnyen megtaláltuk, irány a második pont!
A második pont rejtés nélkül hevert a helyén, mi egy kicsit elrejtettük!
A harmadik pontot nagyon sokáig kerestük! Pedig ott volt a szemünk előtt!
A negyedik pont is viszonylag könnyen meglett. Utána fölmentünk a "kilátó" helyhez, és elnézelődtünk! Szép kis szelete látszik a Börzsönynek innen!
Az ötödik ponttal kicsit megdolgoztunk! Egészen másféle dologra gondoltunk azt olvasva, hogy a doboz megkaparintása egy kicsit nehéz! Még fára is mászott a férjem! De aztán nekem sikerült a koordinátát elővarázsolni! És könnyen ment! Pedig az efféle rejtekekkel korábban már meggyűlt a bajom!
Hát a hatodik ponthoz vezető út volt számunkra a legnehezebb! Útközben n+1-szer kellett átkelni a patakon, s miután néhány hete Mátrakeresztesen így átkelés közben belestünk egy patakba, hát kicsit remegő lábakkal indultunk neki a dolgonak. Meg a sok kidőlt fától, akadálypályához hasonlított az út! A láda aztán könnyen meglett, fél lábbal a vízben loggoltam!
Csodaszép út volt! Sok olyan helyen jártunk, ahol eddig még nem. Nagyon különleges arcait ismertük meg a Börzsönynek!
Köszi Levin!
Egyszer már nekiindultam, március vége felé, amikor bőven volt még hó a legfelső gerincen. Síbotokkal gyalogoltam. Jól ismerem a területet, simán meglett az első három pont (és ezáltal a negyedik koordinátái), de ekkor egyszerre bedöglött a GPS-em, ki is cserélték vita nélkül. A túra azonban félben maradt...
Most biciklivel indultam Királyrétről. A Piros háromszög út régi kedvencem, egy óra alatt ott voltam a helyen, és egy pillanat alatt rátaláltam a golyóbisra. Az ötödik pont új volt, ott még nem jártam -- nagyon tetszett! Az utolsót, a ládahelyet, kissé veszélyesnek tartom: nem mossa majd ki egy árvíz?
Összességében nagyszerű túra, szép kilátásokkal. Logisztikailag egyszerű, mert ott a vége, ahol az eleje. Pontosak a koordináták. Nagyon élveztem az egészet!
Ládakarbantartás.
Az eltűnt első pont pótolva.
Magát a ládát is ellenőriztük, azzal semmi gond nem volt. Tartalma gazdag és száraz.
Mindenkinek jó vadászatot: Levin, Kovi
Összefoglalva: 27 km, 9 óra
1. pont: máris tönkrement, +5 km-t okozva
2. pont: rozsdás szögek közt
3. pont: itt már van másik láda
4. pont: a legjobb és egyben új hely, de itt meg a "láda" megtalálhatatlan
5. pont: nincs jó kilátás
6. pont: miért ilyen pici a doboz?
Már parkoláskor figyelmes lettem a két hátizsákos alakra, akiket az 1. pontnál beértem. A karrimor csapat két tagja volt. Átadták a félig elázott képeslapot - ennyi maradt az első pontból. Az elmosódott koordinátákat rosszul írtuk be mindketten, erre a Csóványostól nem messze jöttünk rá fél óra sikertelen keresgélés után. Ott elváltunk, én a fénykép alapján -miért is nem figyeltem jobban- elindultam visszafelé. Útközben sikerült beszélnem Mihullal, aki kisegített a 2. pont pontos koordinátáival (47 fok 55,... mi 56-nak olvastuk). Visszaereszkedtem a 2. pontig. A rejtés ötletes, de miért pont itt, és miért pont a rozsdás szögek között? Innen újból visszakapaszkodtam oda, ahonnét jöttem, majd tovább a 3. ponthoz. Ez könnyen meglett, de nem tűnik túl időtállónak. Az innen a 4. ponthoz vezető út, meg az ottani kilátás ennek a ládának a valódi hozzáadott értéke. Sajnos a gömbölyű tárgyat fél óra múltán sem találtam a sziklák között -mint olvasom ezzel nem vagyok egyedül- így hát megint Mihul segített tovább. Ezek után nagyon jól esett egy sör a túristaházban. Aztán ereszkedés, mászás, megvan az 5.! Sajnos a csúcsról nincs túl sok kilátás, már korábban bejártam ládatelepítési célzattal, de elvetettem. Innen már csak ereszkedés a 6. pontig, ahol ennyi munka után egy érdemtelenül kis ládika várt. Levezetésképpen még megindultam GCKIKI felé.
Az első pontnál hiába kotoráztunk nem találtunk semmit az odúban,
a fűben eldobva egy papíroson viszont kordinátákra leltünk.
Ekkor találkoztunk geobébivel. A 2. pontot együtt kerestük hiába,ekkor
már a Csoványos közelében jártunk. Segítséget térerő hiányában
nem sikerült kapnunk. Itt elbucsúsztunk geobébitől,de telefonon próbáltuk tartani a kapcsolatot és Magosfa-Nagy Mánna-Pogányvár éríntése után fogtuk a 3. pontot, majd Foltán kereszten Királyrétre.
25 km,1300m szint
Pótlólagos log 20050828-án regisztrálva. (Mihullal voltunk ládázni, de akkor még nem gondoltam, hogy komolyra fog fordulni a dolog. Az ő segítségével most rekonstruálom a történteket.)
Zsorzs társaságában (meg a kutyáéban, aki elveszett: ezért 4 km és 600 m szint jött grátisz. De megtaláltam).
Szép nagy körút, de remélem, hogy már nem kell felmennem a Börzsöny már ládázás közben felkeresett csúcsaira több ládáért!
Közel 6 és fél óra tömény Börzsöny:-)) Nagyon szép a tavaszi erdő, bár gondolom, ezzel nem mondok semmi újat. A 3. és 4. pontnál elbíbelődtünk egy darabig... Egyébként kl ma 3x mászta meg a Csóványost és a Nagy-Hideg-hegyet:-)) Azt hiszem, ez igen becsülendő teljesítmény, még akkor is, ha nem tartozott a kötelező feladatok közé. Na és ekkor még nem tudtuk, mi vár ránk a HECT ládánál.....
Úgy döntöttem nem fogom egyben felfalni ezt a ládát, apránként több menetben akarom kiélvezni. Ma csak az első pontot kaptam el. (A sárgaságnak itt kellene lennie? Mert igaz nagyon féltem benyúlni vaktában, de nem volt bent semmi csak egy papír és egy toll, no meg a madzag. Persze lehet, hogy a képen is látható mókus cuffantotta meg...)
Nagy élmény volt. Jól ismerem a környéket , nagyon szeretek nyári hajnalokon egyetlen futónadrágban és egy övtáskával nekivágni a rengetegnek. A futóutvonalam - egy kis rövidítéssel - megegyezik a túra útvonalával.
Az 4. pont környékén viszont még sohasem jártam, pedig gyönyörű a kilátás és az erdő is a környéken. Az útvonal is jobban járható - még kerékpárral is - mint az országos kék. Ide vissza fogok jönni még nyáron fényképezni.
A rejtések tényleg ötletesek és szokatlanok.
Néhány megjegyzés:
Az 1. pont környékén nyaranta madarász tábor szokott üzemelni. A környék ilyenkor tele van gyerekkel, nehezen tudom elképzelni hogy nem fognak belekukkantani a rejtekhelyre.
A 2. pontot kicsit furcsálottam. Sok más kedvezőbb hely is lett volna a környéken. (Nem akarok további részleteket írni mert az segítené az utánunk jövőket)
A 4. pont még segítséggel is nehéz volt. Annyiban mindenesetre segített Levin utólag hozzáfűzött megjegyzése hogy nem a földön kerestem a céltárgyat. Én az egy méteres magasság helyett fél métert mondanék és egy kővel van eltakarva a "teniszlabda nagyságú tárgy". A problémát itt az okozza, hogy rengeteg a potenciális rejtekhely, az irányt meg a nehéz terep miatt lehetetlen kimérni. (legalábbis az én Garmin 12XL vevőmmel). De az idevezető út csodálatos volt.
Az 5. pontot magamnak tettem nehézzé mivel egy földúttal lejjebbről kezdtem az off road részt mint kellett volna. Nem volt egyszerű a doboz megkaparintása sem, de a helyszínen talált eszközökkel megoldható.
A 6. pontnál nem tünt valami stabilnak a rejtekhelyet alkotó kőépítmény, ennek majd évről évre figyelemmel kell kisérni az állagát. Az utánam jövőknek ott hagytam egy patakugró karót, sokat segíthet a köveken való átkelésnél.
Mégegyszer köszönöm Levin ezt a nagyszerű napot.
A mai nap épp ez a láda hiányzott a csapatnak. Egyikünk a Börzsnybe, és annak csúcsaira, kilátó pontjaira szeretett volna eljutni, az idő kiváló, a láda kínálja magát - mi kellhet még?
6-an indultunk a reggeli vonattal (aki nem jön ilyen nagyszerű helyre, magára vessen). Kisvasúttal Királyrét, aztán kezdődjön a móka. Az 1. ponton kedves meglepetés, meg ezernyi párzó varangy és teknős. A 2. és a 3. pont ügyes, a 4. pont nagyon jó, 6-an 10 percig foglalkoztunk vele, mire kiderült, hogy a műszert elsőre a jeltől 20 cm-re tettem le. Talán az 5. pont lóg ki kissé a sorból, minthogy a pont közvetlen közelében nem vezet túristaút - ez csak néhány elvárosiasodott csapattagot bosszant. Az utolsó pont is ötletes - itt legfeljebb egy magas vízállás okozhat gondot. 20 km-ből meglett a láda.
Az elgondolás és a kivitelezés egyaránt jó, a mérések pontosak, a jelszó egyértelmű.
Ládakarbantartás.
Mivel már eddig is elég sok problémát okozott a 4. pont, egy pár sorral szeretnék segíteni a gyorsabb haladás érdekében:
A tárgy egy meredek sziklafalból kinőtt, jellegzetes formájú fa bocskorában vár rátok.
Elnézést az eddigi megtalálóktól, de éltesse őket az a tudat, hogy kísérleti nyúlként a tudomány oltárán áldozhattak! :)
A télen az összes börzsönyi ládát levadásztam néhány méretes kirándulással - erre itt van két új láda!
5.30-as vonat, 7-re már Királyréten. Eső (hol erősebb, hol gyengébb, de egész nap), köd, sár, fent néhol fél méter hó, víz, jég, és ezek kombinációi.
Minden nagyon jó és ötletes, de a 4. pontot több mint fél órát kerestem. A meredek oldalban nem olyan pontos a GPS, hogy kép vagy segítő szöveg nélkül ne legyen majdnem reménytelen. A hó (és a nyomok) ott már elolvadtak.
A kirándulás sokkal kisebb, mint a leírás alapján gondoltam. A szint csak 800 m, és GCKIKI-vel (és a félórás kereséssel együtt is alig több, mint 5 óra alatt bejárható. Mindenhol jártam már korábban, így térkép se kellett. A kilátást is csak ezért tudom, hogy milyen - ma semmi nem látszott.
Kellemes túra volt! Egy kicsivel több mint 20km-t kellett megtenni a dobozkáig, de megérte! Az idő nagyon jó volt, az utak túlnyomórészt járhatóak. Csak néhány helyen volt árvíz, sár esetleg nagyobb hó.
A 4. ponton majdnem egy órán át keresgéltem. A ketyere mutatott mindenfelé, aztán egyszercsak odanyúltam ahova már korábban is szerettem volna. Az ötödik pont meglett egy pillanat alatt, csak megkaparintani nem volt könnyű. A láda is sima ügy, és a táj valóban csodálatos. Köszi!
Klassz volt minden, leszamitva a terdig ero olvado havat s az olykor alattunk folyo megaradt patakot. A terep szep. Vacakossal egyutt talaltuk, kepek ott.
Hát meglett! Mi voltunk az elsők és ez pont az 50. ládám... :))
Az biztos, hogy meg kell érte dolgozni,(nekünk is olyan 25-27km-re sikerült) de zseniálisak a rejtések, (nagyon pontos koordináták) csodaszép tájakon megy végig az út (ami manapság mindenütt patakká változott a nagy hóolvadás miatt).
Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a cache-t.