Nagykovácsi és Adyliget között a P jelzés mentén, Nagykovácsi felől közelítve a bal oldalon található a Vörös pocsolya. Érdekes képződmény, eredetéről nem sokat lehet olvasni. Több kevesebb víz általában található benne, mely valóban vöröses színű. Kiterjedése alapján joggal nevezték el pocsolyának, a hegyoldal azonban örökölte a nevét: Vöröspocsolyás hát. Kedvelt helye a vaddisznóknak: a fák kérgén határozott magasságig terjedő vöröses folt tanúsítja gyakori jelenlétüket. Első pillantásra úgy tűnik, mintha a pocsolya néha megáradna és elöntené a fákat, nyomot hagyva rajtuk, de ha jobban megfigyeljük, minden fa azonos magasságig vörös, kivéve persze azokat a fákat, melyek nehezen hozzáférhetők.
A disznófélék családjának egyetlen európai képviselője, Európában, Ázsiában és Afrika északi részén őshonos, de betelepítették Észak- és Dél-Amerikába is. Erdeink legnagyobb létszámú csülkösvadja leginkább a Dunántúlon, az Északi-középhegységben, valamint a Pilisben (az egykori magyar királyok híres vadászterületein) fordul elő, de ma már az Alföldön is rendszeresen megtalálható. Élőhelye főleg a kiterjedt aljnövényzettel, nedves talajjal, ingoványokkal, mocsarakkal teli lomberdők. Megtalálhatóak a tűlevelű erdőkben, cserjés vidékeken, esetleg nádas tóparti területeken vagy dúsan borított mezőségeken is. Megfigyelhető, hogy nappali pihenőhelye sokszor a nagy kukorica- és napraforgótáblákban van, s csak éjjel keresi fel turkálni az erdőt. Főleg eső után a réteket, legelőket is kedveli, ahol giliszták után kutat.
A "Kirándul a család" mozgalom keretében jártam itt először. Emlékszem arra is, hogy a pecsételős füzetkébe - mivel pecsételő ember nem volt a helyszínen - a vörös kulimászba mártott ujjal sajátkezűleg történt a pecsételés :)
Bepipáltam a kerékpáros négyzetet, de inkább csak a köves utat eltűrők, netán kedvelők válasszák ezt a megközelítési módot; főleg Nagykovácsi irányában lehet igen nagy göröngyökre számítani.
A láda egy 23x8x5 cm nagyságú kék fedelű műanyag doboz. A túristaút pocsolya felőli oldalán, az úttól nem messze, egy viszonylag nagy fa lábánál, kőrakással takarva találjátok meg. A közelében igen gyenge a műholdjel, javaslom a képek gondos tanulmányozását! Egy darabig még biztosan ott lesz a képen látható hosszú kidőlt fatörzs, ami most a láda irányát mutatja!
Jó keresgélést, jó dagonyázást! Ne felejtsetek el rendesen odadörgölőzni a fákhoz! Izzítsátok a kullancsriasztókat is!
BanjoBoy + eMmA'
Állapot: kereshető
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
+
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
-
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
-
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
+
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Tegnap egy multi láda egyik pontját kerestem meg a környéken. S még volt időm két másik ládára is. GClige s ez. Nagyon szép volt a havas táj. A GCligét jó kis keresgélés után találtam meg. Aztán irány tovább ehhez a ládához. Sajnos a nagy hó miatt nem igazán akadtam rá a talajszinti ládára. Pedig turtam rendesen a havat s az avart is minden nagyobb fa körül. Ami kidőlt fa a képek egyikén szerepel, az is megvolt. Csak perrsze a láda nem. A kövek bele voltak fagyva a földbe. Kb fél óra keresgélés után feladtam. Mert elkezdett szürkülni is. S igyekeztem még világosban kijutni az erdőből. Próbáltam hivni a rejtőt. De a száma nem volt kapcsolható. Igy segitséget kértem olyan kessertárstól, aki megtalálta már ezt a ládát. Nagyon köszönöm a segitségét. -- Nagyon szép vidék rengeteg vaddisznó túrással. Szerencsére bóklászó vaddisznóval nem találkoztam. Köszi a rejtést. Talán ha elolvad a hó, könnyebb találat lesz.