Nagykovácsi és Adyliget között a P jelzés mentén, Nagykovácsi felől közelítve a bal oldalon található a Vörös pocsolya. Érdekes képződmény, eredetéről nem sokat lehet olvasni. Több kevesebb víz általában található benne, mely valóban vöröses színű. Kiterjedése alapján joggal nevezték el pocsolyának, a hegyoldal azonban örökölte a nevét: Vöröspocsolyás hát. Kedvelt helye a vaddisznóknak: a fák kérgén határozott magasságig terjedő vöröses folt tanúsítja gyakori jelenlétüket. Első pillantásra úgy tűnik, mintha a pocsolya néha megáradna és elöntené a fákat, nyomot hagyva rajtuk, de ha jobban megfigyeljük, minden fa azonos magasságig vörös, kivéve persze azokat a fákat, melyek nehezen hozzáférhetők.
A disznófélék családjának egyetlen európai képviselője, Európában, Ázsiában és Afrika északi részén őshonos, de betelepítették Észak- és Dél-Amerikába is. Erdeink legnagyobb létszámú csülkösvadja leginkább a Dunántúlon, az Északi-középhegységben, valamint a Pilisben (az egykori magyar királyok híres vadászterületein) fordul elő, de ma már az Alföldön is rendszeresen megtalálható. Élőhelye főleg a kiterjedt aljnövényzettel, nedves talajjal, ingoványokkal, mocsarakkal teli lomberdők. Megtalálhatóak a tűlevelű erdőkben, cserjés vidékeken, esetleg nádas tóparti területeken vagy dúsan borított mezőségeken is. Megfigyelhető, hogy nappali pihenőhelye sokszor a nagy kukorica- és napraforgótáblákban van, s csak éjjel keresi fel turkálni az erdőt. Főleg eső után a réteket, legelőket is kedveli, ahol giliszták után kutat.
A "Kirándul a család" mozgalom keretében jártam itt először. Emlékszem arra is, hogy a pecsételős füzetkébe - mivel pecsételő ember nem volt a helyszínen - a vörös kulimászba mártott ujjal sajátkezűleg történt a pecsételés :)
Bepipáltam a kerékpáros négyzetet, de inkább csak a köves utat eltűrők, netán kedvelők válasszák ezt a megközelítési módot; főleg Nagykovácsi irányában lehet igen nagy göröngyökre számítani.
A láda egy 23x8x5 cm nagyságú kék fedelű műanyag doboz. A túristaút pocsolya felőli oldalán, az úttól nem messze, egy viszonylag nagy fa lábánál, kőrakással takarva találjátok meg. A közelében igen gyenge a műholdjel, javaslom a képek gondos tanulmányozását! Egy darabig még biztosan ott lesz a képen látható hosszú kidőlt fatörzs, ami most a láda irányát mutatja!
Jó keresgélést, jó dagonyázást! Ne felejtsetek el rendesen odadörgölőzni a fákhoz! Izzítsátok a kullancsriasztókat is!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! A doboz elázott, de a jelszó olvasható. A kidőlt fatörzset nem találtam, szerencsére így is meglett kis keresgélés után. [Geoládák v4.5.10]
Megvan, köszönöm. Sok kidőlt fa van a környéken, nem tudtam melyik mutat a rejtekre. Sajnos a logbook a szétázás határán van. Még éppen hogy olvasható a password.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.1]
A lista az oldal alapbállításának megfelelően nem mutatja az összes bejegyzést (1106 db), az összes megjelenítéséhez kattints ide. Az alapbeállítást (25 db) felülbírálhatja a felhasználói beállítás, amit bejelentkezve a felhasználói adatok között tudsz megváltoztatni.