Nyugati irányból érdemes megmászni a várdombot, mert keletről meredek agyagfalak állják a ládász útját. A megjelölt parkolótól már gyalog érdemes továbbmenni. Egy elég meredek kapaszkodó után felérünk a Várhegyre. Innen gyönyörű kilátás nyílik a Dunára Komáromtól egészen Süttőig. A Várhegyen található egy középkori eredetű, négyszögletes torony maradványa, amely talán a Zsigmond király korából maradt öregtorony. Oklevelekben nem szerepel, keletkezésének és pusztulásának körülményeit nem ismerjük.
Történelem
A Komárom-Esztergom megyei Neszmély község mintegy 1500 lelket számlál. A település neve szláv személynévből magyar névadással keletkezett. (Jelentése: "aki nem bátor, aki félénk".)
A község területén az első nagyobb megtelepedés az újkőkor idején mutatható ki, melyről csiszolt kőszerszámok tanúskodnak. A bronzkori fémművesség jellegzetes tárgyait feltárt sírok őrizték meg. A kései vaskorban ide is elért a nyugatról érkező kelta törzsek vándorlása, magukkal hozva a vaseszközök, a fazekaskorong és a pénzverés technikáját.
A római hódítás idején a kelta kultúrát átvevő illír származású azalus törzs székhelye a mai Dunaalmás-Neszmély környékén lehetett. A római limes katonai őrtornyainak (burgusok) egyike a községhez közeli Kalin-hegyen állt.
A magyar államalapítást követően a település első okleveles említése 1235 körülre tehető. A Komáromi Várbirtok része évszázadokon át. Nagy Lajos király nevelője, Miklós mester, birtokot kap a falu határában. Zsigmond király mondhatja magáénak a települést 1412-ben. Zsigmondot Habsburg Albert követte a trónon. A törökök ellen harcba indult Albertet betegség miatt gyaloghintón szállították Budáról Bécsbe. A Neszmélynél tábort ütő királyt az emlékét őrző Király kútnál érte a halál 1439 októberében.
Hunyadi Mátyás emlékét őrzi a Neszmély és Almás közötti Akasztó-hegy. A szájhagyomány szerint a dunai rév bérlője magas árral zsarolta az utasokat s börtönbe vetette, sanyargatta azokat, akik nem fizették meg a törvényesnél magasabb árat. Mátyás király szegény tótnak öltözve bizonyosodott meg a révész gazságáról miután őt is a pincébe vetették. A király arannyal jutalmazta meg a neki ételt hozó asszonyt, ezzel felfedte kilétét és felakasztatta a révészt.
II. Ulászló oklevele szerint az áruikkal kereskedő neszmélyi polgárok nem állíthatók másutt bíróság elé, jószáguk el nem vehető. A lakosok ügyében csak a neszmélyi bíró és esküdtjei ítélkezhettek.
A török első támadása idején felégették a községet. A komáromi várkapitány tárgyalásokat folytatott a falu újbóli benépesítéséről. A 16. század közepén ismét lakottá vált, de Szinán pasa újra elpusztította és harminc éven át lakatlan helyként szerepelt az összeírásokban, csak a 17-18. században népesült be.
1855-ben a Zichy családtól a klosterneuburgi Szent Ágoston-kanonokrend vásárolta meg a neszmélyi ingatlanokat. A vasútépítés 1888. szeptemberében érte el a falut, a tervezők helyi bejárásán figyelembe vették Neszmély kívánságát, mely szerint kapjon külön vasútállomást és az építkezés során erősítsék meg a Duna felőli védővonalat.
1922-ben a háborús években megszűnt téglagyár utódjaként kezdett el üzemelni Neszmély egyetlen komoly iparvállalata, a Hacker-féle téglagyár.
1936-ban az Olimposz hegyétől Berlinig futó atléták Neszmélyen is keresztülvitték az olimpiai lángot.
A világháborút követő béketárgyalások következtében a neszmélyi kertek alatt folyó Dunából államhatár lett, s bár az 1938-as revízió eredményeként Neszmély néhány évre megszűnt határfalu lenni, a második világháború győztes hatalmai 1945. május 1-jén ismét a Dunát jelölték ki választóvonalnak.
Napjainkban Neszmély dinamikusan fejlődő település. Élete igencsak felpezsdült színes programjainak, a Duna menti kerékpáros útvonalnak, a borgasztronómia fellendülésének következtében. A hegyoldalakon évszázadok óta terem a környék történelmi borvidékének is nevet adó neszmélyi szőlő. Borfesztiválok, szüreti mulatságok, Nemzetközi Jazz Fesztivál mellett a térségi és európai együttműködés fórumaként számon tartott "Hídverő Napok" messze földről csábítják a vendégeket.
A kuriózumnak számít a Hajóskanzen, mely szabadtéri hajózási múzeum és szálláslehetőség egyben. A hajókon működő erdei iskola diákjai betekintést nyerhetnek a hajózás rejtelmeibe, tutajjal fedezhetik fel a neszmélyi szigetvilágot.
Ládatörténet, karbantartás 2020.05.07: A régóta beteg ládát pgyp kessertársunk javította. Köszönjük. [Admin(Fazék)] 2017.11.04: Új láda, új logbook került ki és a rejtés is új helyre került. 2009.08.29: A törött dobozt kicseréltük. 2005.11.01: Többek kérésére a ládát áthelyeztük a rom közvetlen közeléből áthelyeztük kb. 50 méterre.
Állapot: kereshető
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
+
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
-
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
-
gyerekbarát láda
+
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
+
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Jó lenne a Geocaching.com oldalon is a koordinátákat frissíteni, ne szúrjunk már ki azokkal akik csak a com-on játszanak.
Vagy le kell venni onnan... [Geoládák v4.5.4]
Köszönjük a rejtést. Dunaszentmiklósi temetőtő parkolójától induló körtúra során begyűjtve. Mire a GCHSK ládát megtaláltuk, már erőteljesen sötétedett. Ennek a ládának a megközelítését azonban inkább a meredek hegyoldal nehezítette, de a korábbi bejegyzések alapján erre számítottunk. Szerencsére gyorsan meglett a láda, az egyetlen általam készített képen nem annyira a várrom, mint inkább a sötétedés látszik. Fejlámpa fényénél ereszkedtünk le, amire az út hátralévő szakaszán is szükség volt. A Hiltop borászatig folyamatos emelkedő tette még emlékezetesebbé ezt a túrát, az országúton pedig metsző szél fogadott bennünket. A mai túra során fél 12-től fél 6-ig gyalogoltunk.
Csak néztünk fölfelé és fölfelé. Mikor a nyakunk már nem hajlott tovább hátra, akkor a gerincünket hajlítottuk derékszögbe, hogy befogadhassuk azt a bazimeredek függőleges irdatlan magasságot, amin felkellett másznunk a ládáért.
Egy komolyabb túra a hátunk mögött volt aznap ,így erőnk végső tartalékait kellett mozgósítanunk, hogy fel tudjunk kapaszkodni a csúcsra, ahol valószínűleg már oxigénhiányos állapotok uralkodnak.
Megkezdtük a mászást. Voltak izgalmas részek , ahol elég lett volna egy kis megcsúszás és élő lavinává változtunk volna. Szerencsére 10 körömmel és szájjal kapaszodva végül földet köpködve feljutottunk a Mount Everestre! Mert így éreztük magunkat a gyönyörű kilátást csodálva. Szisszentek a szendwicsek! Majd akiben maradt mêg egy kis szusz az ment keresni a nagyobb várrom alatti ládát. (Egy idő után már csak annyit mondogattunk, hogy " egy nagyobb kakadarab alatt keressétek!" kisé bolondok vagyunk!)
A lefele menet még 100 szor izgalmasabb volt, mint a feljutás. Itt már seggel is kapaszkodjunk ,közben a tesóm barátnője aki soproni, csak simán lesétált mellettünk, mint aki mozgólépcsőzik. Végül mi alföldi népségek is sikeresen lejutottunk onnan a bazimagadból.
[Geoládák v4.5.2]
Nagyon jó idő volt, Dorogrol jöttem busszal.
Nem emlékeztem, hogy ilyen meredek kaptato visz fel a várhoz.
A tetőn kicsit tovább mentem, szép arra is a kilátás.
Lefelé utbaejtettem a Varhegyalja vasúti megallot, mellette a Zöld Kakas étterem nyitva volt, de nem mentem be.
A pasareti református gyülekezeti ház udvarara is beneztem, de nem volt ott senki.
A 17:59-es busszal jöttem haza, Tata felé.
/643.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. Dunaszentmiklós felől közelítettem meg a ládát az adott koo-nál nem találtam meg. Egy másik várfal darabnál volt. Nekem átlagolás után a 47 43,823 18 22,047 jött ki. [g:hu 1.6.7]