Nemrég hozzájutottam egy FT-60-as rádióhoz, gogndoltam valami jó helyre kellene vele sétálni, ahol magasan lennénk és akkor nagyokat lehetne rádiózni onnan fentről. Kinéztem magamnak Fallóskutat, mondom ez biztos szép lesz, most úgysincs kedvem nagy túrához, csak egy kis laza ládászélményre vágytam, távol a főváros zajától.
Fel a netre buszutakat kiírtam, tudtam kb. 2 órám lesz a kegyhelyen eljutni és felfedni a ládát, aztán sipirc a buszhoz, mert az utolsó 15 óra valahánykor már elmegy innen és aztán a nagy büdös semmi sem jár télvíz idején errefele.
A kegyhelyhez érvén a remetével találkoztam én is, aki kedvesen invitált lakába. Pár perc múlva kiderült, hogy ez a remek remete ismeri az összes felmenőmet, mert ő ugye galgahévízi, az én szüleim meg a szomszédos Turán ismerkedtek meg egymással. Édesapámat különösen szerette és nagyra becsülte Paszkál, sokat mesélt róla. Nem is tudtam, hogy ennyire népszerű volt az én apukám, nagyon jól esett hallgatni és közben legurítottunk egy ágyas pálinkát, meg egy sert is, azután Paszkál megmutatta legszemélyesebb tárgyait, emlékeit. Néhányat le is fotózhattam ezek közül.
Azután templomlátogatás, a szent forrás vizének begyűjtése következett (Valóban isteni íze van!), majd hosszas elköszönés a drága remetétől és irány a láda. No de a nagy hóban a sebtiben elolvasott ládaleírás emlékével a fejemben nem akart könnyen meglenni a csésze.
Telefonos segítséget vettem igénybe, mert nem akartam minden fa tövét körbeásni. Ráadásul valami megmozdult az isemrőseimben, mert mindenki ebben a pár percben akart velem beszélni, állandóan csörgött a mobilom. Rettenetes volt. Szerencsére a kedves ládagazda leírása alapján megleltem a ládát, gyorsan logoltam, mert láttam már 15 óra. Valahogy úgy emlékeztem, hogy 15.47-kor megy az a busz.
Tévedtem. 15.25-re értem a megállóba, hét perce pedig elment az utolsó járat. Mivel semmi kedvem nem volt Paszkálnál meghúzni magam, mert borzalmas kegyetlenségnek tartom, ha valaki megissza egy remete összes sörét és páinkáját, ezért nyakamba vettem a lábam és megindultam Szentimre felé.
Közben persze stoppolni próbáltam, de ki áll meg egy ilyen vén és kövér geoládásznak, akikből mindenféle palackok, drótok és antennák merednek és nyakig sáros és izzadt.
Tévedtem. Egy kedves, idősebb pár felvett. Látták, hogy a kegyhelytől jövök, gondolták nem vagyok rossz ember. Elmondtam mi a panaszom, hogy nincs buszom, de Szentimréről lesz majd egy később, mire az autót vezető úr felkiált, hogy ott egy busz, szerinte Pestre megy.
Az eredeti útvonalat elhagyva üldözőbe vette a fehér járgányt, ami akár egy bérelt busz is lehetett volna, de kiderült róla, hogy valóban Pestre ment.
Nagyon élveztem ezt a kalandos napot, a buszon jót rádióztam, nyitogattam az átjátszókat :-). Izgalmas nap volt nagyon. Köszi az élményt mindenkinek, legfőképpen az Erdők Királynőjének, hogy segített hazajutni.