wap: A láda helye:
Keress egy nagyobb lyukat a kőkerítésen, a kőkerítés kastély felőli oldalán lesz egy nagy fa, a fa aljában találtunk egy nagy odút, oda rejtettük a ládát kövekkel álcázva.
A láda megtekinthető a geocaching.com-on, rakj bele Travel Bugot nyugodtan!
Kérlek légy körültekintő, sajnos sokan utaznak nem túl jó szándékkal erre a ládára!
Ez a láda Bátonyterenyére szeretne elkalauzolni Titeket, a Gyürky-Solymossy Kastély kertje közelében helyeztük el.
"A kastély 1790 körül épült, késő barokk stílusban. Az emeletes, két hagymakupolás, saroktornyos épület parkja 1975 óta védett.
A korábbi eredetű, késő barokk stílusú kastélyt mai formájára a Gyürky család építtette 1790 körül. A téglalap alakú egyemeletes épület nyugati főhomlokzatának sarkain egy-egy kör alakú, zömök torony helyezkedik el. Az épületet körbefutó öv és koronázó párkány díszíti, manzárdtetős, tornyain zsindelyes hagymasisakok vannak.
A kastély kapuja mellett ma is áll a régi őrépület. A mögötte lévő egykori gazdatiszti lakás a XIX század közepén már állt, a középső tornyos része valószínűleg 1867 után készült.
A kastély állandó kiállítása id. Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész műveiből ad áttekintést. Külön hangsúlyt kap a két legjellegzetesebb műcsoport, a néprajzi tárgyú művek és a bányászattörténeti sorozat."
(forrás: vendegvaro.hu)
Megközelítés:
A N 48° 0,4920' E 19° 50,1260' ponton a Tájház előtt parkolva be lehet sétálni (a vas sorompó felé) a kastély parkjába, ahol nemsoká jobboldalt található maga a kastély (egyébként a parkja is nagyon szép, gondozott, érdemes rászánni egy kevés időt a felfedezésére). A kastély épületét jobbról megkerülve (itt található egyébként a kiállítás bejárata) mögötte jobb oldalt egy ösvény vezet a bokrok és bozót között, ami télen azonnal látszik, nyáron a növényzet miatt kissé körülményesebb megtalálni.
Érdemes megnézni a kastély mögötti rétet, télen-nyáron gyönyörűek a hullámzó dombok. :)
Kérlek gondosan rejtsétek vissza, és körültekintően logoljatok, sajnos néhányan nem jó szándékkal keresik a ládát, és jó lenne, ha sokáig kereshető lenne a dobozka.
A ládázás előtt vagy után mindenképp érdemes megnézni a kastélyban található állandó kiállítást, mely id. Szabó István szobrait mutatja be. Minket egy kedves hölgy kalauzolt végig nagy lelkesedéssel. Mikor végeztünk megkérdezte, hogy nem akarjuk-e megnézni a közeli Palóc Tájházat is. Mi persze megnéztük, és egyáltalán nem csalódtunk, tegyetek így Ti is!
A belépő a kastélyba és a tájházba összesen 300 Ft (diákoknak és nyugdíjasoknak csak 200 Ft).
A kiállítás nyitvatartása:
kedd-vasárnap:
november 1. - ápilis 30. 10 - 14 ora
május 1. - október 30. 09 - 15 ora
Ha a megadott időpontokban esetleg mégse lenne nyitva a kastély, érdemes felkeresni a mellette álló Kastélykerti Művelődési Ház és Könyvtárat, és ott érdeklődni.
2006.01.29. - az első láda kihelyezése
2006.11. - a láda vandálok áldozata lett:(
2007.01.28. - kihelyezésre került az új láda
2007.06. - újabb láda került kihelyezésre köszönjük macikupacnak, Kokónak, Mathaunak és erchegyiának
2017. újabb ládalopás, köszönjük a ládapótlást capacsok-nak'
2017.11.03. ládakarbantartás: ARI Bella és Pilis 50 meggyógyította, köszönjük nekik
Állapot: kereshető
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
+
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Különleges kastély okán egyből ráugrottunk a lehetőségre, hogy ezt a kastélyt muszáj felkeresni. Gyönyörű kastély, amit érthetetlen módon elhanyagolnak. Az ereszből már fák nőnek ki, a vakolat omladozik. Sajnos a ládát nem tudtuk begyűjteni. Érthetetlen, hogy miért kell a világ végére rejteni ezeket a ládákat. A kastélypark ezer kiváló helyet biztosítana a rejtéshez. Ehhez képest egy áthatolhatatlan csalántengeren át vezetett az út. Ösvényről írnak a kastély mögött ehhez képest a képek állapota fogadott rövidnadrágban.. Sajnálom ezeket a rejteseket, mert az élettől élvezi a kedvem. 300 kmt utazok, amíg eljutok ehhez a láda hoz és a keresés élményét veszik el ezzel,hiszen esélyem sincs machete nélkül odajutni. Sajnálom, hogy igy van, de jelszó nélküli megtalálást szeretnék kérni a képek alapján. [Geoládák v4.0.2]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! A korábbi tippek sokat segítettek. A láda koszos, csak logbook és ceruza van benne. Maga a kastély szép, de csak kívülről tudtuk megnézni. [Geoládák v3.12.10]
Salgótarjáni kutyakiállítás után hazafelé. A logok sokat segítettek a keresésnél. Nagyon tetszett a kastély, különös darab! Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Megtaláltam. Csak ismételni tudom, hogy ha az adott helyen szemben állsz a kőfallal, attól jobbra 20-25 m-re van a láda. A drótkerítésen is van itt egy nagy lyuk.
Köszönöm a rejtést!
Megtaláltam. Köszönöm! Kisterenyéről induló kerékpáros túra közben. Mi az odott koordinátán a kőkerítés környékén kerestük a ládát. Végül 23 méterrel arrébb talátuk meg egy talaj menti odúban a drótkerítés mellett. Ahol tényleg van egy nagy lyuk a kerítésen. [Geoládák v3.12.10]
Köszönjük a rejtést! A ládát jelenleg hangya-tenger őrzi, és a gps jel is kb 20 méterrel odébbra mutat, mint ahol valójában van. De ettől függetlenül megtalálható és kódolható. :)
Bandázás...éppen 2 barnabőrű járta a kastélykertet egy kézifűrésszel, tüzelőre vadászva.
Vagy lehet a greenpeace-től voltak csak félreértettem:)
Köszi a rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Ott volt a láda a fa aljában az odúban, a leírás szerint.
De milyen kőkerítés? Sima drótkerítés van csak...
[Geoládák v3.12.3]
HEURÉKA!
Megtaláltuk, köszönjük szépen!
További részletek és képek később, otthonról. [Geoládák v3.10.5]
Útban hazafelé kis kitérővel betértünk ide is.
A tájház és a kastély zárva, így kívülről néztük meg és csak a kastélyparkban tettünk egy kisebb sétát.
A kastély és a park is többre lenne érdemes, nagyon szép kis hely. A kis kastély kimondottan tetszett.
A rejtekkel van egy kis gond. A kerítés melletti nagyfa tövében, az oduban egy papírzsebkendő zacsiját, benne bontott cukrot találtam. A rejtés szépen volt álcázva, a köveket tépett fű és rőzse fedte. Már jelszó nélküli bejelentésen gondolkodtam, mikor a bontott kerítés belső felén, jobb oldalon egy nem odaillő tégla tűnt fel. Kivettem és mögötte egy egyesület dobozt találtam. Az egyik füle törött, benne a zöld színű logfüzet nedves, írni nem tudtam bele. A jelszó olvasható. A dobozt ott hagytam, ahol találtam, így a leírásban szereplő fa odujában nem fedi a valós rejtést.
Megtaláltuk, köszönjük a gondos pótlást! :)
A kastély parkjában az épületek és a környezet hamarosan megújul, így talán még kedveltebb "ládázós hely" lehet majd érdekes programokkal kieg?szülve! De egy sétát most is megér!
Megtaláltuk, köszi a rejtést! A ládát rendben találtuk a megadott helyen, szép új logbookkal! Az ősfás park megér egy sétát, feltöltődésnek is remek. Kár a düledező kiegészítő épületekért.... [Geoládák v3.9.6]
"(...)de aztán úgy döntött, előbb tesz egy kiadós sétát a (...)kastély nagyszerű parkjában. A hatalmas őshonos fákkal és egzotikus növényekkel büszkélkedő parkot sosem hanyagolta(...)."
-Baráth Katalin~ A fekete zongora-
A GCSPIR láda megtalálása után Bátonyterenyére jövet célul tűztem ki a láda megtalálása volt a célom. A doboz az újrarejtés után ismét eltűnt. EmesESE, aki pótolta régebben a hiányzó dobozt, készségesen segített, hogy logolni tudjak. Ezúton is köszönöm Neki.
Sajnos pótolni nem tudtam, de kéne a ládának egy új rejteket keresni, mert szerintem a sok eltünés arra utal, hogy már direkt utaznak a ládára a 'gazfickók'.
A tájházat és a kastélyt csak kívülről láthattam, de egy jó séta emléke a kastélykertből megmarad.
Megtaláltuk! 🙂
A ládat mi sem találtuk meg, a rejtővel egyeztetve egy pótládát, dobozkát tettünk ki a jelszóval a rejtekadó fába. A fa mellett közvetlenül egy ösvény vezet reméljük nem tűnik el újra a dobozka.
Köszönjük a lehetőséget! [Geoládák v3.9.0]
I. Mátrakerülés alkalmával kerestük fel a ládát kitkat0123 és fa-peti társaságában. Nagyon szép idő volt ránk, jó volt újra kiszabadulni a természetbe. Érdekes volt a hely.
Köszönöm a rejtést!
Ezt is megtaláltam! Köszönöm a rejtést. Nem volt hiába eljönni ide. :)
Részletek és képek hamarosan.
Kifejezetten szimpatikus hely volt, csendes park, ráadásul elképesztően jól nézett ki szerintem, szeretem az ilyet. :) Ugyan a kastély nem a legjobb állapotban van, de ettől függetlenül még jól néz ki viszonylag. Mivel több láda is be volt tervezve, így nem töltöttem el sok időt a helyen, viszont sajnos a láda keresésével se kellett időt tölteni, a tartalmát (és magát a dobozt) szétdobálva találtam meg, valakinek nagyon nem tetszett hogy az odúban van. :( Összeszedtem az elemeit, szerencsére maga a doboz és a fedél sértetlen, így visszaraktam a helyére, és a nagy kő helyett egy kisebbet raktam álcának, az is takarja a ládát, és hátha kevésbé feltűnő. [Geoládák v3.0.0] 1283.
A felújítás miatt nem jutottam be. A kapu ugyan nyitva volt de munkások dolgoztak a terepen ezért most a tiltó táblának szót fogadtam.
Kérek szépen elfogadást. Rejtőt is hívtam.
Köszönöm. [Geoládák v2.2.5]
A láda rendben, az építkezés mellett el lehet menni, nincs lezárva a teljes terület, az ösvény nem annyira látszik, de megtalálható még.
-----------
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.6.4]
Nagyon vadregényes a kastély és környéke. Teljesen magával ragadott. Sajnos nem tudtunk bejutni, de kívülről is csodálatos! Köszönöm a szíves invitálást erre a helyre! Sajnos a ládát nem találtuk meg, mondjuk igen megnehezítette a dolgunk a nagy éjszakai eső is...! Kérem, a képek alapján az elfogadást! Köszönöm
Kösznöm a rejtést. A kastély szép, de számomra úgy tünt, hogy már nem működik benne kiállítás. A parkja kissé elhanyagolt és az épületre is ráférne a felújítás. Kár lenne, ha tönkremenne.
Oldfox úgy gondolta, nem lehet bemenni a területre, ezért a temetőbe mentünk fel. Új betonoszlop, drótkerítés keríti, úgyhogy végül a drótkerítés alatt másztunk ki a temetőkerítésnél.. aztán megtaláltuk az alig kőfalat is, amiből mára alig van valami. Miután logoltunk, nem tettük vissza a rejtek elé a hatalmas betonkoloncot, és a féltéglát, ami annak a figyelmét is felkelti, aki nem is keres semmit. Természetazonos álcát kapott a láda..ugyanarra távoztunk, amerről jöttünk, hogy felmenjünk Gcba 1. pontjához. Útközben még találtam egy férfi combcsontot. Kalandos volt, Oldfoxxal köszönjük!!
A helyszín maga nagyon szép lenne, kár, hogy sok a szemét, jobban is ügyelhetnének rá az emberek.
Az ösvényt nehezen találtuk meg, csupa csalán és gaz az egész, sajnos annyi eszem nem volt, hogy hosszabb nadrágot húzzak, úgyhogy tiszta kiütés lett a lábam... A párom egy kullancsot is összeszedett, vigyázzatok!
Köszi a rejtést! [Geoládák v2.2.4]
A ládához való eljutás leírását nagyon érdemes elolvasni, mert még így is jelentős dzsungelharc árán lehet eljutni a célterületig! A szúnyogok élénkek, bizakodók, a csalán szépen fejlődik! :) Maga a láda az odúban vízben állt (szerencsére nem ázott be). Tettem alá egy kisebb követ, ami a vízszint fölé emeli, így talán megmarad a száraz állapota.
Motoros ládakeresés 3/3. Megtaláltam a kastély, miután a temetőt is megnéztem. Az ösvény csak a TUHU térképnek köszönhetően lett meg. Elmentem az "ösvény"en a kerítésig, ott volt egy fa, benne odú, de abban semmi. Kicsit elmentem balra, találtam kőkerítést nyomokat, és két fát. Egyikben sem volt semmi.
Hangulatos kastély, rengeteg pusztuló melléképülettel körülvéve, szép parkban. Érdekes, szép hely.
A környéken egy lelket sem láttunk - egészen addig, amíg a láda közelébe nem értünk. Itt pont egy anya a gyermekével fát gyűjtött. Kb. annyira örültek a jelenlétünknek mint mi az övéknek, de végül lassan arrébb mentek és elő tudtuk venni a (sajnos messziről is jól látható) rejtekből a ládát. Ilyen közönséggel sajnos nem meglepő ha el-eltűnik. :-( Az odúban most is állt a víz, de nem okozott bajt. Azért a logbookot a biztonság kedvéért zip-lock zacskóba tettem. A takarókövet igyekeztünk természetesebbnek tűnően visszahelyezni.
A ládaoldalon szívesebben olvasnék több információt a kastélyról és lakóiról ahelyett, hogy kétszer ugyanazt. :-(
"Kérlek légy körültekintő, sajnos sokan utaznak nem túl jó szándékkal erre a ládára!" "Kérlek gondosan rejtsétek vissza, és körültekintően logoljatok, sajnos néhányan nem jó szándékkal keresik a ládát"
"A kastély állandó kiállítása id. Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész műveiből ad áttekintést." "A ládázás előtt vagy után mindenképp érdemes megnézni a kastélyban található állandó kiállítást, mely id. Szabó István szobrait mutatja be"
A nyitva tartási idő és a belépő ára jelenleg nem az, ami az oldalon szerepel:
Nyitva hétköznap 9:00-15:00
Hétvégén csak előzetes bejelentkezés esetén.
Jegyár: felnőtteknek 500 Ft a kastély és a Palóc ház együtt.
Kár, hogy 2007 óta mindig más rejti újra a ládát a ládagazda helyett, így marad a rossz rejtekhely. :-(
Megtaláltuk, megjavítottuk. Ez egy 330km-es javítás volt. :) Zalából érkeztünk a környékre kirándulni, ládázni, és javítani is. :) Sajnálatos módon a kastély már zárva volt, megnéztük volna a belülről is. Köszönjük a lehetőséget.
Sajnos a faodu aljában megáll az esővíz - ezért két kővel megemeltem a doboz alatti területet, a nejlonzacskót eltávolítottam - talán így nem fog megállni rajta az iszapos víz.
A kőkerítésen kívül beszereltek egy drótkerítést is - a láda közelében (az ösvény vonalában) már kialakítottak egy jól járható nyílást is. Ajánlatos a Kastély felől (belűről) közelíteni a rejteket.
Hazafelé az útba eső ládák közül szemezgettünk. Sajnos a gps nem tudta, hogy baj van a ládával, a képen látható állapotban találtuk a kincset :(. Gyógyításra nem voltunk felkészülve.
Salgótarján környéki nyaralásos ládázás Cipollinóval! Eljöttünk, felkerestük, szétnéztünk, tetszett. A láda is meglett, sajnos a logfüzet hiányzott belőle, csak egy toll és üveggolyók voltak benne. A láda fedlapján sem volt most felírva a jelszó :( Így a lett ebből jelszó nélküli ládatalálat! :) Kedves rejtő a képek alapján kérlek fogadd el a találatot! Köszönjük a rejtést!!
A rejtővel egyeztetve felkerestük a ládát, és sajnos mi sem találtuk meg, de még egy cafat papírt sem, így arra jutottunk, hogy ugyanoda nem rakjuk vissza, nehogy gyorsan lába kéljen.
Az eredeti rejtéstől továbbmenve kb 5 méterre láthattok egy nagyobb lyukat a kőkerítésen, a kőkerítés kastély felőli oldalán lesz egy nagy fa, a fa aljában találtunk egy nagy odút, oda rejtettük a ládát kövekkel álcázva. Képeket csatolok!
Mivel a nap folyamán 4 ládát töltöttünk fel ajándékokkal, sajnos ebbe a ládába már csak kevés jutott, de jutott :)
+van! Jelen állapotokat tekintve, a rejtek csak a kastély irányából embermagasságú (~2m) susnyáson, csalánoson keresztül közelíthető meg -a temető felől, annak körbekerítettségének okán nem! Az előzőekben leírtaknak és a védett falzugnak köszönhetően a láda jó állapotban van ...
A kastélyépület felújítva, ránézése szép, de az ereszeiben burjánzik a növényzet.
A gyönyörű melléképületek siralmas állapotban vannak.
Köszönjük a rejtést!
Mint már mások is írták a temetőt körbekerítették, így onnan nem lehetett megközelíteni a ládát. Talán a láda felhasználója kitörölhetné ezt az opciót. Miután visszamentünk a kastélyhoz és onnan közelítettük meg a ládát, néhány csaláncsípés után elértük a romos falat. Zavaros a leírás, a láda nem lehet egyszerre egy fal tövében és 2 méterre a faltól egy fa alatt. Végül meglett, de szerintem rendbe kellene tenni ezt a ládaoldalt.
Szép,rendezett a kastély és a park, de a régi őrépület elég romos állapotban van. Hangulatos látvány a lankás domboldalon fekvő temető. Id. Szabó István szobrászművész, alkotásával méltó emléket állított szülei sírjára. (A láda leírásban egy helyen tévesen id. Szabó József lett feltüntetve, javítani kellene)
A ládát először a temető felől közelítettük meg, de a kastély és a temető között időközben kerítést építettek. Sajnos csak itthon vettem észre, hogy az Ötvös-család kesserek ezt előre jelezték, tehát még alaposabban fel kell készülni. A kastély mellett levő ösvényt a nagy aljnövényzet miatt alig vettük észre. A ládát a fal tövében találtuk, a ládaoldalon kicsit zavarosnak tűnik a rejtés helyének a leírása, nem ártana egy frissítés.
Köszönöm a rejtést és a lehetőséget.
Csak a kastélykertbe sikerült bejutni sajnos. A ládaleírásban lévő utat követve nem jártunk szerencsével. A temetőben a nevezett szobrot nem találtuk ( id. Szabó József szobrászművész sírszobra) ellenben több más szoborral. A láda szinte a kéznyújtásnyira volt, de mindenhol kerítés zárja a temető felől. A másik úthoz sajnos bozótharcos ruhát kellett volna vinni, gyerekkel ott nem tudtunk próbálkozni.
Kérjük a megtalálás elfogadását képek alapján!
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.5.1w] [wapon beküldött szöveg]
Rengeteg emlék köt ide, itt nőttem fel. A kastély hol jobb, hol rosszabb állapotban volt, de mindig várt minket :) Mikor még voltak pávák az volt az igazi!
A rejtek nekem nem volt egyértelmű hogy akkor hol is kell keresni, végül a kő kerítés mellett megtaláltuk. A toll kifogyott, hagytunk egy újat helyette.
A palóc tájházat csak kívülről tudtuk megnézni, de így is tetszett! A kastély sajnos meglehetősen romos állapotú, pedig nagyon szép lehetne, ha rendbe raknák! A temető szép és rendezett, bár az abba való bejutást egy kicsit eltaktikáztuk! Köszönet a rejtésért!
Véletlen találat, ha már erre jártunk. A kastély parkjában nagy volt a sürgés-forgás, szépen rendbe tettek mindent. Csodás a kastély. A láda helye tényleg lehangoló, végül még kerítést is másztunk miután átvágtunk a csalánoson. Köszi!
Lehet, hogy az én hibám, de az ilyen rejtéseket én nem igazán értem...
Adva van egy szép kastély meg egy szép park, miért kell akkor az ezt megmutatni szándékozó ládikát a környék legelhanyagoltabb, legdzsindzsásabb és legrondább helyére tenni???
A múzeumot belülről nem néztük meg (ehhez későn érkeztünk), a parkban sétáltunk egy kicsit s a romos házakat nézegettük. A leírás és a WAP kicsit ellentmond egymásnak, mindenesetre a láda a kerítés tövében van. A kastély felől, a csalánt elkerülve igyekeztünk közelíteni. Nem egyszerű. Jobbra, a fák mellett érdemes indulni, ott ritkább a csalán.
Első próbálkozásra a kastély mögül próbáltunk feljutni a ládához, de az ösvényt nem találtuk meg, és mivel a nagy gazban nem akartunk tovább menni, visszafordultunk. Ezután felmentünk a temetőbe a 2. útvonalon. Elmentünk a temető végébe, de sehol sem láttunk a láda felé vezető ösvényt, mindenhol kerítés volt. Visszafordultunk, majd egy alkalmas helyen átugrottunk a kerítésen és az itt már kicsit kisebb gazban eljutottunk a ládáig. Onnan már persze észrevettük az ösvényt így a visszafelé tartó út kevésbe volt megerőltető! A kastély és környéke nagyon szép, köszi a rejtést!
A kisterenyei multi ládával összekapcsolva kerestem meg, a temetőből próbáltam bejutni a kertbe. Mivel a sírkertet nemrégen drótkerítéssel körülkerítették, ez már nemigen megy. Az aszfalt út pedig úgyis a portához vezet. Mivel már fáradt voltam, a parkot és a kastélyt néztem meg, ill. sajnáltam a többi, szinte összedőlő épületet.
Megtaláltam de nem ott ahol jelölve volt. Nem baj a sikerélmény a fontos.
Ne két méterrel a faltól keressétek egy odúban ha nem a fal mellett közvetlen, kövek közt.
Idei nyaralásunk második felét Galyatetőn töltöttük, negyedik nap 7. találata.
Az enyhén felhős reggel és délelőtt kellemes volt egy kis kiránduláshoz, így mára a Karancs-Medves vidékére terveztünk várnézős ládázós túrát.
A Medves várai és forrásai után városi ládákat vettünk célba.
A tájháznál álltam meg, onnan pár perces séta volt a hátsó kerítésig és a ládáig az út. Jó volt látni a szépen felújított kastély épületét, de egyben lehangoló is a pusztulni hagyott többi látványa.
A temető parkolójából indultunk. A rejtés egyrészt állati messze került a kastélytól, másrészt embermagas susnyán kell átvágni jó hosszan. Ha nem a szúnyog csíp, akkor a csalán...
Erős a kontraszt a szépen rendbehozott kastélyépület, és a környező romok között. A láda a sűrű növényzet (jobbára csalán) nehezen megközelíthető, ráadásul a műholdvétel sem ideális a fák miatt. Azért köszönjük.
Megtaláltam! [iGC] [wapon beküldött szöveg]
Kicsit féltem kint hagyni a kocsit, mert a helyiek elég rendesen méregették a fémtartalmát. Szerencsére mindennel együtt megvolt mire visszaértünk. A park nagyon szép, jó lenne a sok omlásveszélyes épületet is felújítani.
Ide se jöttünk volna (most éppen Szilvásváradról hazafelé tartva), ha nincs a geocaching. De nagyon megérte, annak ellenére, hogy se a tájház, se a kastély nem volt nyitva (a kitett info szerint 2012 óta már csak csoportoknak, előzetes bejelentésre nyitják ki őket, sajnos). Viszont a kastély kívülről is szép, és a park is egész szépen rendbentartott, hangulatos. És ritka az ilyen gazdag kínálatú, jó állapotú láda is (2,5 éves Bori lányunk nagy örömére vált). Köszönet a rejtőnek, hogy idehozott minket!
A mai napot Nórival egy kellemes kikapcsolódós és nem kapkodós napnak szántuk, elvégre születésnapom van.:) GCTAR láda megtalálása után utunk ide vezetett és közben a helyi rétesboltban is megálltunk, ahol hatalmas réteseket vettünk nagyon olcsón, így egyfajta szülinapi rétespartiban volt részem.:)
A Tájház előtt parkoltunk le, majd először a templomot és temető egy részét néztük meg (temetéhez készülődtek, így gyorsan végeztünk odafent). Lesétáltunk a kastélyhoz és becserkésztük a ládát. Logolás, fényképezés és mentünk is tovább másik úticélunk, az Ilonavölgyi vízesés felé.
Köszönöm a lehetőséget!
A DEocaching Cacher Club csapatépítő ládázása Nógrád megyében.
A kereső csapat tagjaként töltöttünk el fél órát a kereséssel de sajnos a láda eltünt. A kessertársak fotói alapján kérem a megtalálás elfogadását.
A DEocaching Cacher Club első (és nem utolsó) nagyszabású csapatépítő ládázása Nógrád megyében. Határozott, pontos indulás után, profin szervezett útvonalon haladva gyűjtöttük a pontokat. Természetesen a kis buszunk színe is csak a csapatunk színével megegyező lehetett. Köszönöm a csapat minden tagjának ezt a szuper napot. Természetesen ez mit sem ért volna ezen láda nélkül. Köszönöm a rejtést.
Sajnos ez a láda nem volt meg, ezért a már feltöltött fotók alapján kérem a találat elfogadását. Sajnos a gc.com-on nincs betegre állítva.
A DEocaching Cacher Club csapatépítő ládázása Nógrád megyében.
Sajna a kőkerítés átrendezése után sem találtuk a ládát!
A fotók alapján kérném a rejtőt a találat elfogadására!
A DEocaching Cacher Club csapatépítő ládázása Nógrád megyében.
Nagyon örülök, hogy összejött ez a profi program, jól éreztem magam!
Mivel útba esett, nem hagyhattuk ki és a com-on még kereshetőként szerepel.
A ládát mi se találtuk, pedig alaposan megszakértettük a kőkerítést.
Így is megérte ide eljönni, mert a kastély parkja valóban nagyon szép.
Kérem a rejtőt, a fotók alapján fogadja el a találatot.
A bátonyterenyei 2 multi láda pontjainak keresése közé beillesztettük a kastély megtekintését is. A ládát mi sem találtuk, csak a régi kőfalat és a lehetséges rejtekhelyet. A képek alapján kérnénk a rejtőt a találat elfogadására.
Bátonyterenyei portyázásunk alkalmával a kastélyt is meglátogattuk!
Azt hiszem nagyon jól tettük!
Sajnos a láda beteg, az itt készült képek alapján fogadd el a megtalálást!
Gyalogos kupa okán .
Sajnos nincs meg a láda! A fa mellett ami a rejteket adta kidöntötték a kerítést is a fatolvajok, Csak az üres odú és a takaró köveket találtuk meg
Kérnénk betegre állítani!
Rozsnyóban töltött Szilveszteri bulira menve ejtettük útba. A láda felé a temetőn keresztül, vissza az erdőn át, a romos házak mellett. A park szép, a tájház persze zárva volt.
2009 októberében egyszer már megpróbáltuk, borzalmas hirtelen jött téli időben. Akkor a temetőig felvágtáztunk meredeken kocsival, ahol hirtelen egy temetés kezdetébe botlottunk. Azzal a lendülettel fordultunk is, és eljöttünk, elegünk volt az egész hétből.
Most ismét a temetőnél próbáltunk parkolni - nagyobb sikerrel, szép időben, senkit sem zavarva. De a ládához jutás az elég érdekes - bogáncs, csalán és egyéb szúrósok arzenálja. Ahogy elnéztük, a kastély felől sem könnyebb, mert a láda teljes környezete ilyen. Így ráadásul a kastély is, mint élmény kimaradt.
Átvágtunk a csalánoson a cél érdekében. Nem volt vészes, de azért kellett küzdeni. Nem volt jó választás ide a rövidnadrág. :)
A kincs rejtekében egy kisegérrel is találkoztunk. Nagyon aranyos volt. Biztos bánta, hogy kiűztük egy jó kis téli rejtekből.
Hagytunk neki egy TB-t, hogy ne unatkozzon egyedül.
A kastély szépségét az is jelzi, hogy ottjártunkkor éppen esküvői képek hátteréül szolgált.
Msnc-vel közösen kerestük a ládát. Ahogy már ő leírta, a csalán miatt nem vállaltuk be a ládához vezető ösvényt. A képek alapján kérjük a találat elfogadását.
Évi és Andrissal indultunk megkeresni a ládát, a hőségben mindannyian rövid nadrágban. Az első variációnál a kastély mellett vállig érő csalánba fut az ösvény. Fel a temetőbe , másodig út szintén csalánban vezet. Mivel senki sem vállalta be a csalánt, a képek alapján kérem a találat elfogadását.
Tényleg lehetne kissé közelebb a kastélyhoz a láda. Sajnos eső után voltunk, így a magas gazban nyakig vizesek lettünk. A kastély ennek ellenére nagyon tetszett, bár csak kívülről néztük meg. Kár, hogy a melléképület(ek) ennyire leromlott állapotban vannak.
Muzsikál az erdő Nyitórendezvényén és a gyalogos kupa miatt újból megkerestük ezt a ládát.
CSak csalán álló bozótharcosoknak ajánljuk. Szégyen a városunkra nézve mennyire elhanyagolt a kastélypark ezen része.
Közös kirándulás RealRaul-ékkal és othriá-val. Kellemes környezet, szépen felújított kastély, szép kiállítás (faszobrok). És a meglepetés! Soha nem fogom megérteni miért kell egy ládát két méteres gaz és csalánerdő közepébe elrejteni. Nem a kastélyért kerestük fel ezt a helyet? Mindkét javasolt utat kipróbáltuk oda-vissza, egyik kutya másik eb. De a rejtést köszönjük. A kastély tényleg szép.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. Es meg a rejtovel is osszefutottunk. Ja, es lattunk vaddisznot a malacaival. Igazit. :-) [g:hu 1.3.10] [wapon beküldött szöveg]
Verseny előtt kerestük meg. Éppen aszfaltos útfelújítás zajlott délelőtt a faluban, hát, ez nem könnyítette meg a dolgunkat. Alig lehetett közlekedni.
A temetőnél néhányan kicsit furcsán néztek ránk, de aztán tették a dolgukat. Megkerestük a rejtést, aztán kicsit körülnéztünk, majd indultunk tovább.
megtaláltuk. Éppen egy nyuszi kiállítás kellős közepébe csöppentünk bele és nem hagyhattuk ki azt sem. A fafaragások nagyon tetszettek.
Köszönjük a lehetőséget.
A láda közelében éppen egy rőzsegyűjtő emberke volt,akit meg kellet várnunk míg összeszedi a megfelelő mennyiségű fát. Csak ezután mehettünk a ládáért.
Érdekes ez az ellentmondás: szép kastély mellett düledező uradalmi major. Találkoztunk nem egy érdekes alakkal...A temető zseniális (már bocsánat!)
Logfüzet most már betelt, ma nem készültünk fel erre.
Első meglelésünk , bár már eddig elmentünk mellette egy párszor.
A gyerekek is élvezték.
GPS nélkül kerestük meg a leírás és a Google Earth -ba beillesztett koordináták segítségével kinéztük a helyet és így kerestük a többit is így fogjuk túrázni is így szoktunk. Ennél a pontnál már rendes kitaposott ösvények vártak ránk
Megtaláltuk! A leírást elolvasva (kommenteket nem néztük) nem gondoltuk volna, hogy ennyi dzsindzsán kell keresztülvágnunk. Mindenhol csalánba, szúrós növényekbe, pókhálókba futottunk. A kutyákból még holnap is a sok ragadós valamiket fogjuk szedegetni. :) Köszönjük a rejtést, a ládát rendben találtuk és gondosan visszahelyeztük.
Először a kastély mögül próbáltuk megközelíteni a ládát, de erre esély sem volt, aztán jött a temetőn keresztül, ez se volt semmi. Sok a csalán, és egyéb bokrok, jól ki is szakadt a trikóm. Ellenben a láda körüli dzsindzsa mellett nagyon szép rét van.
Családi nyaralás Salgótarján környékén. A tervezettnél sokkal több időt töltöttünk el itt, mert részletes, és igan lassú idegenvezetést kaptunk mind a kastélyban, mind a tájházban. Aztán a ládát nem tudtam megközelíteni. A kastély mögött volt egy út bejelölve a tuhu-n, de a valóságban nyomát sem láttam. Volt helyette viszont ember magasságú csalán. Nekiveselkedtem rövidgatyában, de hamar visszavonulót fújtam. Aztán más irányokból is próbálkoztam, eredménytelenül. A végén találtam egy valameddig lekaszált részt. Ott már aránylag jól meg tudtam közelíteni a ládát, és viszonylag kevés csalános dzsindzsa maradt hátra. Köszi a rejtést!
HÚÚÚÚ!!!ez aztán vadregényes rejtek!A temető felől megközelítve gyorsan megtaláltuk.A láda majdnem teljesen üres...:S
Ládavadászat után tettünk egy kellemes sétát a kastély parkjában:)
Majd tovább indultunk mert várt ránk egy"Kőleány":-D
A kastély maga rendben van, de a környező épületek pusztulásnak indultak.
A "nyári" útvonalat választottuk: a temetőn keresztül, a kőfalat kívül kerültü. A susnya nyakig ért, erős önfegyelem kellett, hogy ne forduljunk vissza az első 20 méret után. Egy megtermett szarvas ugrott ki a fal melletti borokból. Ezernyi szúnyog "őrizte" a ládát, vérünkkel fizettünk a logolásért.
Megvan!
Míg a család a kiállítást nézte, én megküzdöttem az esőben a ládával.
Persze csak a koordinátákat írtam le otthon, a segítséget a kőfallal, 2 méterrel nem, de így is megvolt! ;)
Clisham, Tenke, Esi
Szakadó eső! De megvan! Bőrig áztunk, de megérte... Egyik legjobb rejtés, és így GPS nélkül is meg lehetett találni...
Remek kis hely. Nagyon jó leírás róla.
Viki & Laci
Nagyon szép a kastély,remekek a kiállított faragások.A tájház is megérdemli,hogy megnézzék.Az pedig külön élmény volt,amilyen lelkesedéssel mutatta be a múzeumban dolgozó nyugdíjas néni az épületet,a kiállítás anyagát,megfűszerezve saját emlékeivel.Köszönjük a rejtést.
Megtaláltuk!
A kastélyba nem mentünk be, de a parkban sétálgattunk egy kicsit.
Nagyon szép lehetett fénykorában, rossz ilyen állapotban látni. Reméljük lesz elég akarat és forrás, és idővel megszépül. Bár három helybeli gyerek mindent megtett, hogy tovább pusztítsa az épületek állapotát.
Rendkívül szép a kert, a pusztulóban lévő épületekkel együtt is. Ahogy ott sétálgattunk egyszercsak egy nyuszi ugrált át előttünk. De a nyomokból láttuk, hogy bizony nagyobb vadak is megfordulnak arra.
A rejtektől nagyon szép a rálátás a hegyekre. Köszi a rejtést.
Bogi, Zsófi, Zsolt, Vali, Zsolt
Ha már itt voltunk, akkor megálltunk. Sétáltunk a kertben, megnéztük az épületeket. A láda helyét inkább hagyjuk!
Elhoztuk a Go East, Babe! bogarat.
Nagyon köszönjük a lehetőséget!
Ildikó, Mike
Köszönjük a rejtést. A környezet eleggé hangulatromboló volt, így a halottak napja közelettével, de azért megtaláltuk, bár nem volt egyszerű, mert a gps megzavarodott korszakát élte.
A Kastélyhoz közel parkoltam le, majd a házból kijövő (tőlem idősebb!!!) férfitól megkérdeztem, hogy egy rövid időre a háza előtt hagyhatom-e a kocsinkat. Válasz: "Hagyja csak nyugodtan itt apu!"
Gyalogoltunk vagy 100 métert, amikor a kastély felől érkező idős, és az átlagnál kissé barnább bőrű nénike rámköszönt: "Csók apu"
Na ez volt az a pillant, amikor elkezdtünk tanakodni: vajon mit is jelenthet ezen a környéken az apu szó? Aki esetleg kíváncsi, annak eláruljuk: nem tudtuk megfejteni, pedig a kastélyt ízes palóc tájszólással bemutató a hölgyet is faggatuk, ám magyarázatot tőle sem kaptunk.
Tetszett a kastély, és annak a parkja is.
Köszönjük a rejtést!
A ládát a fa mellett, rejtetlenül, nyitva találtam. Szerencsére nem volt kifosztva. Gondosan visszarejtettem, remélem, nem ismétlődik meg.
Gyönyörű a park és a kastély. Egyedül a többi, hajdanán a kastélyhoz tartozó romos épületek látván szomorodtam el. Remélem, azokat is felújítják egyszer.
A kastélyban tett látogatás után gyorsan megtaláltuk a ládát, szerintem nem olyan vészes a rejtekhely, mint ahogy sokan írták. Nem éppen gondozott zug, de arrafelé kevesen járnak és ez a ládának jó.
Ami a kastélyt illeti: Kisterenyére jártam gimnáziumba, meg is látogattuk a kastélyt, de már eltelt vagy 30 év, azóta nem láttam. Nagyon kellemes meglepetés volt a környezet. A régi nyárfás helyett gyönyörű, már-már arborétum jellegű a park, a kastélyt nagyon szépen rendbehozták. Természetesen annak idején a kiállítás sem volt meg, megtekintését mindenkinek ajánlom, fantasztikus alkotásokat láthatunk. A szomszédos művelődési házból nagyon készséges, a kastélyt és a kiállítás anyagát remekül ismerő kísérőt kaptunk.
Köszönet a rejtésért, ha nincs a láda, talán sosem jártam volna ismét errefelé.
Szerk: Keti logjához megjegyzés: mi rendesen visszarejtettük a ládát, nem is vettünk észre senkit a közelben logolás közben.
Szépen gondozott, nagy kastélykert. Nézelődtünk, sétálgattunk egy kicsit, most többre nem jutott idő. Köszönjük, hogy felhívtátok a figyelmet erre a látványosságra!
Megtaláltuk!
Nagybátonyban zenéltünk (MÁTRIX) a motoros találkozón, így útközben megnéztük a ládát és a kastély. Nagyon sokan voltak a kertben, hiszen aug. 20-i ünnepség volt.
Sajnos a ládát a gyökerek között semmi sem rejtette, így ha valaki más járt volna arra, tuti kiszúrta volna a dobozkát. Mi egy kicsit azért "beleépítettük" a fába!
Köszi a rejtés:
Aty, Matee, Kapui Dalma és Betti
Megtaláltuk! Először a temető felőli ösvényt kerestük, de sajnos nem találtuk meg a megjelölt sírt. Aztán úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk a másik ösvényt, ott már simán ment minden, csak sajnos nagyon sok csalán volt az ösvényen.
Tán kertész szememnek köszönhető, de a vitatott ösvényt azonnal kiszúrtuk a kastély mögött (na jó, nem sztráda, de mégis látható). Kicsit tágítottunk is rajta, lévén, esernyővel sétáltunk:)
Kölöknek (is) nagyon tetszett aq kastély, bár megjegyezte, hogy a kocsifeljáróról bizony könnyű lehet leesni (és tényleg; kisgyerekre vigyázzatok!)
Az Etyeki borvidék felé igyekezve pár ládát megcéloztunk.
A leírás alapján - dzsindzsa - inkább a temető felől kerestük a helyes ösvényt. Többekhez hasonlóan, mi sem találtuk az említett sírszobrot, így maradt az eredeti verzió. A csaláncsípések vélhetően erősítik az immunrendszerünket ...
Hü, azannya....
Ennyi csalán, és pont akkor, mikor rövidnadrágban indulok neki :((.
Türázni a kullancsoktol valo félelmem miatt mindig hosszu nadrágban megyek, de ezt nem gondoltam túrának. Elöször a temetö felöl próbálkoztunk, de sehol nem láttunk utat Ujabb próba a kastély mögött, át a csalánoson. A láda után csakazértis megprobáltunk a temetö felé kerülni, itt is bozotharc volt, de legalább nem csalános. Ja, és az ösvény csak ebböl az irányból látszik...
Piróékkal közösen próbáltuk felderíteni a ládát, de a temetőben való sétálást nagyon nem élveztük, nem volt egy kellemes dolog.
Piró képei alapján légyszi fogadd el nekünk!
Köszi, Zyu.
A ládát megpróbáltuk megközelíteni mindkét helyről, de sajnos egyikről sem jött össze. A temetőnél nem találtuk a sírt sem, ahonnan az ösvény indul és a másik helyről sem sikerült elkapni a ládát.
A lényeget viszont, amit a láda mutatni akart, megnéztük.
A képek alapján légyszi fogadd el!
Mátra v2.0 kesingtúra 23/1. Szállásunk késő délutáni elfoglalása után a szűkebb környék (Mátraszentlászló) gyalogos felderítésére indultunk. Ezt a megtalálást már másnap, kipihenten teljesítettük.
A temetőbe fel lehet hajtani autóval, mi is így tettünk. Éppen temetésre készülődtek, de odébb parkoltunk - így nem zavartuk a gyászolókat. A láda keresésére indulva a nem kicsi temetőben rögtön adódott a logikus kérdés: "- na jó, de hogy' a bánatba lehet megtalálni id. Szabó József sirját?" A választ nem tudom. Nekünk mindenesetre nem sikerült. A tűző napon bolyongtunk úgy egy félórát, felmászva-leereszkedve, silabizálva a régi és az újabb fejfák feliratait. Különböző teóriákat állítottunk fel, hogy biztos merre lehet az ominózus sír, ahonnan a hőn áhított ösvény indul - de hiába. A szénakazalban való tűkeresést végképp elunva, a helyhez nem méltó módon magunkban szitkozódva visszagurultunk a lejtő aljára, újabb parkolás, és a kastély felől próbálkoztunk. Kedves Rejtő! Ez mire jó? Ha egy temetőben (ahol sok sír van) egy bizonyos sírra hivatkozom (ami nyilván a sok között van valahol), akkor - ha már ez véletlenül egy ilyen GPS-es játék - meg lehetne ám adni annak a sírnak a koo-ját! Ezért a web-osztályzat.
Szóval a kastély. A fentiek miatt némileg felpaprikázva kezdtük keresni a leírás szerint is "kissé körülményesen" megtalálható másik ösvényt. Egyszerűen megtaláltuk. Csak ott volt és jól látszott. Szúnyogokkal, böglyökkel és csalánnal harcolva, kétrét görnyedve törtünk célunk felé, magunkban sűrűn felidézve a kérdést: mit keresek én itt..? Nem ragozom tovább: végül meglett a láda. Visszafelé azt gondoltuk, csak azért is megkeressük a temető felől jövő ösvényt, felmegyünk rajta, és a kollégák megsegítésére megmérjük a sír koordinátáit. Hamar beláttuk: reménytelen. Feladtuk. Talán valaki más megteszi, de inkább majd télen. Esetleg a rejtő..?
Összefogalva: sok hűhó semmiért. 1 fekete négyzet szürke lett. Ennyi.
Jobb élményekben reménykedve indultunk a következő ládához: Haldához (GCHALD).
NZs & KáVé
Cserháti csavargás közben. Először elmentünk a közeli maconkai templomhoz (amit belülről sajnos nem sikerült megnézni), megnéztük a víztározót, aztán visszafelé jöttünk a kastélyhoz. Először zárva találtuk, és éppen indultunk a ládához, amikor megérkezett a nyitvatartó néni. Megnéztük a kiállítást és a Tájházat (megérte), aztán sétáltunk a parkban (nagyon szép, van egy nagyon apró tavacska is), végül felmásztunk a ládához. Annyira nem esett jól a bozótjárás a derékig érő csalánban, de végül meglett a láda. Elmozdításakor valami kis rágcsáló ugrott el mellőle :)
Szép volt a táj, kár, hogy ennyi bozótnak kell védenie ezt a ládát :(
Mackka & Péter & Mihály & Lumx
Eső után, nyakig érő vizes bozótban. A megtalálás felért egy hideg zuhannyal - ez utóbbi nem átvitt értelemben. Gábor barátommal és egy törpe snauczerrel kerestük. Gábort szeretném rábeszélni a kesselésre, most megvolt a sikerélménye, mert ő érkezett jó irányból a rejtekre.
A geocaching megint egy gyönyörű helyre vitt el minket. Sajnos megint megtapasztaltuk a szokásos magyar eljárást, ugyanis ezt a kastélyt és környékét is el akarják adni. Minden jótól megszabadulunk.
A ládában csak 1-2 ajándék volt. A nálunk lévő jópár kis ajándékkal feltöltöttük és most már a tele hassal várja a megtalálókat.
Megtaláltuk. A doboz ismét üres, szabályzat, és füzet volt benne, de más semmi. Toll sem. Úgy tünik, valaki(k) rendszeresen fosztogatjá(k). Erősödik a csalán! Egészségesre csípettük magunkat. Szép hely, kár lett volna kihagyni!
A ládát teljesen kiürítve találtuk meg,csak a képen látható nagy kő volt benne.A jegyzettömb és a szabályzat sem volt a tasakba téve.Toll meg szintén sehol.A közeli kisüzletben vettünk bele ezt-azt,hogy ne legyen üres,de félek ezt is elviszik! Kérném a rejtőt,hogy telepítse új helyre!!!!! Nagyon feltünő helyen van!!!!!!!!!
Jó hideg volt. Azt hittük, hogy az ösvény a hóban a ládához vezet, de inkább a közvetlenül a láda melletti leomlott falat használják rövidítésnek a helyiek.
Így legalább a mi nyomaink sem voltak feltünőek.
A kastély gyönyörű, a park hátsó része elhanyagolt de rejtésre kiválóan alkalmas. A ládára hamar ráakadtunk (téglatakarás eléggé feltűnő). Közben érdekes dolgokat tudtunk meg: régen a kastélyparkban pávák is voltak és a kastély kéményén minden évben lakott gólyafészek. A renováláskor ezt teljesen figyelmen kívül hagyták és elpusztították a fészket. Azóta nincs gólya... :o(( A melléképületek siralmas állapotban vannak. Romok. A parkot folyamatosan pusztítják és szemetelik. Nagy az átjáróforgalom és ezt megsínyli a környék. A bátonyterenyei önkormányzat a kastély és a park eladását tervezi amivel Kisterenye elveszíti ezt az értéket. Szomorú dolgokat hallottam. Rengeteg a roma ember akik a környéken laknak és ahol érik pusztítják a parkot és az épületeket. Sajnos tény. Láttam. Mindenesetre érdemes körbejárni a parkot addig amíg van mit nézni. A tájház is érdekesnek tűnik bár a múlt héten be volt rúgva a kapuja csak úgy viccből. Elszomorodtam...
A portás készségesen engedett be minket a kertbe, sajnos a téli nyitvatartás szerint a múzeum 2-kor zár, így a tárlatban nem volt alkalmunk elmélyedni :( A láda felé a kessercsapást nem, visszafelé a kessersztrádát megtaláltuk :)
Gyönyörű a kastély és valami fantasztikus kiállítás van benne. Én még ilyen szép és élethű szobrokat sosem láttam. A kastély egyébként nincs nyitva. A közeli könyvtárból kell idegenvezetőt kérni. Igen kellemes élmény volt, csak ajánlani tudom mindenkinek.
A parkon kívül nagy volt a forgalom, de bent a kertben nyugalom honolt, a kastély sajnos nem volt nyítva. Nagyon szép lehetet valamikor, de mostanság elég sok a lepusztult épület. Köszönöm a rejtést.
A rejtéshez használt tégla nem túl szerencsés megoldás, mivel (elhelyezése miatt is) feltűnően nem illik a környezetbe. Ettől függetlenül köszönjük a rejtést.
Csokival Szécsényi kerékpártúránkra igyekezvén. Első nekifutásra a temető felől, de nem volt egyértelmű, inkább a túloldalról átverekedtük magunkat a bozótoson. A végén azért eltöltöttem egy pár percet a kastélynál.
Szécsénybe menet kerestük meg a ládát. Mi a kastély felől kerestük meg a rejtekhelyet és a temető felől sétátunk vissza az autókhoz melyeket a tájház előtt hagytunk.
A kastély, meg a park tetszett, de a láda környéke rettentően szúrósbozótos volt, persze ez nem e rejtő hibája. A kastély megnézését senki se hagyja ki, aki már odáig eljutott! Köszönjük!
Egész délelőtt jó idő volt, sütött a nap, ami felüdülést jelentett az előző napokban tapasztalt télies időhöz képest. Megérkeztem a parkolóba, kiszálltam az autóból és elkezdett szemerkélni az eső. Ez nagyon elvette a kedvem mindentől, úgyhogy egy-két foto után a temetőn keresztül megkerestem a ládát és siettem haza.
A GCOsFe felkeresése után hazafelé jövet néztük meg ezt a helyet, már csak azért is, mert nem sokkal korábban láttunk egy csodálatosan megfaragott "korári menyecske fejet", s kíváncsiak lettünk alkotójára. Sajnos a reggeli késésünk végigkísért bennünket: ide is 10 perccel a zárás után érkeztünk, s csak zárt ajtókat találtunk. Nem baj, jövünk még mi erre, már csak a környező ládák miatt is, amikre most nem volt időnk. Körbejártuk az épületet, megnézegettük a szobrokat és a parkot. A dús lombozat miatt nem leltünk rá a ládához vezető ösvényre, ezért a hosszabb (rosszabb) megoldást választottam, s fentről, a temető felől, gyakorlatilag toronyiránt haladva kerestem meg a dobozt. Nem nevezném kényelmes sétának a meredek, lejtős partoldalon tett leereszkedést, és a sűrű bokrok és aljnövényzet között történt csörtetést. Logolás után már az ösvényt követve tértem vissza, s kötöttem ki a kastély mellett - azt tanácsolom mindenkinek, hogy higgyen műszerének: van ott járható út, csak kitartóan kell keresni...
Elég durva rejtés! Legalább az említett szobrászművész sírjának koordinátáit megadhattad volna.
De a kastély meg a mögötte hullámzó dombok tényleg szépek, és volt a ládában egy TB is, így minden megbocsájtva.
Sőt, köszönjük. (:-))
Gyerekkorom nyári szüneteit sokszor itt töltöttem a nagymamával. Most sok év, a kastély és a láda után megkerestük az egyik házat ahol laktunk. Sallai (ma Kúria) utca 31. Teljesen leamortizált szörnyű állapotban van. A helybeli cigány gyerekek egy pillanat alatt körénk sereglettek, amikor fényképezni kezdtem. Elmondásuk szerint szörnyű az is aki lakja. A kastélykert most is szép rendezett, de az egyéb épületek itt is siralmasak. A ládához vezető út igen próbára tett. A temető felöl mentünk, ahol egyébként mind a két nagyszülőm nyugszik, de nehezen találtuk meg az ösvényt.
Megtaláltuk Edécskével! Sziráki nyaralásunk második állomása. A kastély és kertje is fantasztikus. A főépület szépen felújított, de a melléképületek sajnos nagyon romosak. Az idegenvezetés nagyon jó volt. A ládát a temetőn és a szántón keresztül közelítettük meg, így szinte semmi bozótharc nem volt. South Africa Travel Bug-ot itt hagytuk! Neki további jó utat!
Köszönjük a rejtést!
Kicsi kis faluban gyönyörűen felújított és rendbentartott kastély. Az idegenvezetés jó volt, fantasztikus (fa)szobor kiállítás van odabent, és ha már ott vagytok, javaslom, hogy ne hagyjátok ki. A bejáraton fel van tüntete a nyitvatartás és egy telefonszám, amin ha bejelentkeztek, kb. 5 perc múlva már ott is van az idegenvezető hölgy. Viszont emelkedtek az árak, mert a leírásban még 300,-Ft van, tőlünk meg fejenként 500,-Ft-ot kértek csak a kastélyban való körbevezetésért!
Sajnos csak a főépület van rendben tartva, a korábbi cselédház és istálló teljesen romos, megközelíteni sem lehet őket. Készítettem róluk fényképeket, de inkább nem tettem fel, mert csak megfájdulna a Ti szívetek is :(
A láda könnyen meglett, köszönhetően a korrekt leírásnak. Mi a temető alsó részénél tértünk le a mező felé, ahonnan már nem volt messze a rejtek.
Az utolsó megtalálás óta esett annyi eső, hogy az erdő eltüntesse az ösvényeket. Minden oldalról próbálkoztam, végül a temető felől sikerült elérnem a pontot. Visszafelé is arra vergődtem át a dzsungelen, majd megpróbáltam a vasárnap délutáni temetőlátogatók előtt a jólfésült sétáló látszatát kelteni... Gyönyörű a park és a kilátás a dombról!
Köszi a rejtést!
Gyönyörű helyszín! Nagyon élveztem a kastélyban tett látogatást, kedves volt a tárlatvezető néni is, a park csodálatos.
Rettenetesen zavart ugyanakkor az épületegyütteshez tartozó többi terület rendezetlensége, és lepusztultsága.
Köszönet az elrejtőnek, és külön köszönet a láda újrarejtőinek!
Ok! [wapon beküldött szöveg]
A kastélypark és maga a kastély nagyon tetszett. Odafele én is a dzsungelt választottam, a reumás kezelés megvolt. Vissza a mezőn keresztül a temető fele vettem az irányt. Meggondolandó lenne a multi. Köszi a rejtést! Valti
Mai ládagyűjtő, szép helyeket néző, kalandokban gazdag napomat peterpan kellemes társaságában volt szerencsém eltölteni. Ma Ő vállalta fel a sofőr szerepét, így én csak bambán szunyókáltam a járműben. Itt-ott megállva, jókat sétálva, kellemes napot töltöttünk együtt.
Odafelé, a temető kerítését megmászva, a lehető legnagyobb sisnyást választva, csigavonalban találtunk a ládikára. Visszafelé a mezőn jöttünk, majd ismét a temetőn át. Igyekeztünk nem zavarni a temető állandó lakóit. Olvasgattam a sírfeliratokat is. Ezek nekem mindig bejönnek! Sejtem, mit is akart a ládika megmutatni, de nekünk a fenti utat választva, mindez kimaradt (ez a mi hibánk is)...
Nos, nem vagyok multipárti, de egy jól összerakott multi itt most rákényszeríthetett volna a kimaradt látnivalók megtekintésére.
Ajándékot nem vettem ki, betettem egy műanyag fácskát.
Köszönöm a lehetőséget.
Előre megfontolt szándékkal elkövetetett bozótharcos kirándulás egyik állomása. Társtettesem és a szervező Mr Noga volt, és aki majd megírja mennyit is sétáltunk ma. A szervezésért és a társaságért kösznet neki.
Ez a láda nem igazán fogott meg. A temető felől közelítettünk. A temető érdekessége, hogy szinte egymás mellett találhatóak ma is az I. és II. vháború német és orosz elesettjeinek sírjai.
Nem kevés bozótharc, ami majd a szememet szúrta ki, után a leírásban szereplő helyen találtuk meg a dobozkát.
Megtaláltuk. Nagyon szép a kastély kertje, jót sétáltunk, kár, hogy a melléképületek pusztulnak. A tájházba se tudtunk bemenni :-( . De azért tetszett! :-)
Megtaláltuk!
Sajnos az Ügynököt az előző megtaláló tovább vitte.
Nem volt egyszerű a keresés, mert nagyon ügyes volt a rejtés.Megnehezítette még továbbá az is, hogy a kastély mögött, a rejtés helyén megkezdték a bozót ritkítását.
Kaza'ron voltunk Vizitelni*, es hazafele menet bekukkantottunk. A kornyezet nagyon kellemes, eleg erdekes a kontraszt a tip-top kastely es az elhanyagolt park, a saros utak kozott. Osszessegeben tetszett, egy kicsit a Betleri kately-ra emlekeztet. Koszi a rejtest!
A mai napra hat ládát terveztem egy 40 kilométeres körbe foglalva bejárni. A Farkaslyuk barlang multival nagyon elment az idő , igy ezt a ládát -szégyenszemre - kocsiból, hazafelé menet szedtem fel.
A kastély szépen helyre van állítva de meglepődtem a környéken látható sok romos épületen és - legalábbis a láda környékén - elhanyagolt parkon.
A láda rejtése kiváló.
Megtaláltuk! Sajnos most télen ez nem olyan szép, és jó nagy sár volt. Én ismerem a helyet csak a ládát vadásztuk le. Kiskoromban mindig pávatollért jöttünk ide, mert tele volt a kastélykert csodás példányokkal. Akkor a kastély nagyon le volt pusztulva, most hálisten gyönyörüen felújjitották. Reméljük ez csak még szebb lesz ezután. Köszi a rejtést.
Mint a láda eredeti rejtőinek 67%-a, felkerestük ma a ládát Ágival, ellenőrzős céljából. :) Örömmel láttuk, hogy minden rendben, a fák barátai (akik annyira szeretik őket, hogy haza is viszik melegedni...) nem találtak rá, aminek az is lehet az oka, hogy szerintem tökjó a rejtés (ami nekem is újdonság volt, az újratelepítés óta nem láttam, köszönjük ezúton is!)
A ládikát könnyen megtaláltuk. A környezet szép, de ezen a környéken is irtják a fákat, több fatolvajjal is találkoztunk. A ládika rejtekéül szolgáló fáról is két vastag ág már le volt vágva.
Hiába! Hideg van...
A kastély előtt lévő park tényleg szép, viszont a hátsó fertály elég vadregényes, ráadásul mi is összefutottunk a fát gyűjtő kisebbséggel és mivel ők fejszével voltak nem akartunk egyenlőtlen küzdelembe bocsátkozni, ezért a közelharcot inkább a susnyással vívtuk.
Trackmannel közös Bátonyterenye-Mátraszentistváni trackelésünk után kerestük fel a parkot. Nagyon kellemes, szépen rendben tartott hely.
Sajnos csak mobiltelefonos fotókat tudok mellékelni.
Tájház és kastély is zárva. A ládáig 200 méter dzsindzsa, visszafelé a sírkövek között bukdácsolva kicsit jobb volt a helyzet, de sok érdekeset itt sem láttam.
Kicsit elkavartunk a sok Terenye közt, de végül meglett a "kicsi". Szépen rendbe hozott kastély, nagyon hangulatos a park. A kiállítást csak kulcskereséssel lehetett volna megnézni, így most kimaradt. A kastélytól az ösvény könnyen meglett, visszafelé eltűnt, így legalább a temetőt is megjártam. A láda rejtése jó, meg is tévesztett a vastag pókháló.
Megtaláltuk a ládát. Jó volt a rejtés... Először a temető felől közelítettünk, de úgy túlzottan dzsumbuszosnak tűnt, így úgy döntöttünk, hogy inkább a kastély mögül próbálkozunk. Ott egy kis szolid ösvényen végig menve a rejtek már szinte észrevehető volt. Érdemes megnézni a kis tárlatot is a kastélyban, valamint a tájházat is. A néni, aki körbekalauzol minket mindezen, nagyon kedves.... A kastélykert is megér egy sétát.
Jó szórakozást!
Végre meglett!
Ezt próbáltuk meg elsőként megkeresni, még tavasszal, de sajnos akkor éppen "el volt lopódva"
Most újra megpróbáltuk. Mit mondjak, tavasszal nem volt ennyi a csalán. Mi a kastély felől közelítettük, talán a másik út jobban járható.
Majd 11 éve mi is ebben a kastélykertben készítettük az esküvői fotóinkat (Salgótarjániak vagyunk), most is volt 2 esküvős csapat. Sok boldogságot nekik! :-)
A kastély kertje felől járhatatlan volt az ösvény, így a másik irányból próbálkoztunk. Miután háromszor körbejártuk a temetőt, végül rátaláltunk a másik ösvényre és a doboz is meglett.
VIGYÁZZATOK ! A honlapról a GPS-be áttöltött koordináták máshová navigálnak ! (E miatt tévedtünk el..) Valószínűleg a korábbi hely koordinátái szerepelnek még az adatbázisban. A leírásban szereplő új koordináták vezetnek a láda mostani helyéhez. Az ösvény a képeken látható szobrok mögött indul.
A rejteket, a temető felől közelítettem meg. A kertbe beérve megláttam a ládát kb. 10-12m-ről, ott vírított egy fa tövében semmi álcázás nélkül. Logoltam és gondosan visszarejtettem.
Régi feltöltésem volt, nem javítottam ki a koordinátákat, csak miután feltúrtam az erdőt és elolvastam rendesen az újratelepítést. A kastély melletti ösvény kezdete nem látszik, ezért a temető felé vettem az irányt. A temetőnek szép a fekvése.
Gyermekként rengeteget voltam a kastély kertjében, akkoriban még közel 50 páva is lakta a parkot. Aztán a kastély mellé telepített kisebbség megette őket. De tényleg. Illetve lelakták a kastély melléképületeit, majd amikor életveszélyesek lettek az épületek kirakták őket, előbb kellett volna...
Szerencsére a kastélyt nemrég felújították és benne a településhez szorosan kötődő id. Szabó István szobrait állították ki. Nagyon szép és érdekes, a belépőjegy pedig nem pénz, érdemes megnézni a kiállítást. A kastély parkja pedig rengeteg ritka fát rejt, érdemes a kis sétautakon felfedezni ezeket is.
A láda megközelítése a temetőből lényegesen egyszerűbb. A temetőben, a már említett szobrászművész két szép sírszobra mögött vezet le egy kis ösvény, aztán onnan balra a romos kerítésdarabok mellett a ládát rejtő fáig.
A kastélyt csak kívülről néztük meg, így is nagyon szép.
Miután találtunk egy új helyet, hamar meglett az újratelepítés.
Kifelé a templom felé mentünk ahol egy szovjet emlékhelyet is megcsodálhattunk, valamint leérve az egyik helyitől megtudtuk, hogy ez Nógrád megye.
Tavaly novemberben is jártam erre, de pont előtte pár nappal lopták el először. Most, ha már erre jártunk felélesztettük. A kastély és parkja nagyon szép és rendezett. A kiállítást és a tájházat most nem néztük meg. Inkább a megfelelő rejtek kiválasztására helyeztük a hangsúlyt. Reméljük, hogy itt hosszú életű lesz. A láda elkészítése - hasonlóan az egész naphoz - nagyon jó hangulatban telt. Bobó első újrarejtése volt ez.
Mi is pont akkor mentünk, amikor már nem volt meg a láda, és persze nem olvastuk el az utolsó bejegyzéseket sem, mert már régebben nyomtattuk ki a lapot. A kastély nagyon szép, kár, hogy nem hasznosítják pl. szállóként. Szép lenne reggel ilyen kilátásra ébredni, mint a park. A rejtek teljesen fel volt dúlva.
A palóc túránk első állomása. A kastély, és a tájház is nagyon szép volt.
A fiúknak leginkább a játszótér tetszett. A ládát a korábbi bejegyzések miatt nem is kerestük, sebaj, irány tovább a Bányamúzeum, Salgóvár, Somoskő
Feltúrtuk a helyet rendesen, egy vaddisznó csorda sem csinálhatta volna jobban nálunk, de nem és nem, nem lett meg. A parkban viszont egy nagyot sétáltunk, az legalább egy picit kárpótolt minket.
Hát ezért kellett volna elolvasni indulás előtt a frissebb infókat! Ott turkáltunk föl, s alá az akácos-kökényes dzsindzsában, s már csak azért is kerestem elszántan, hogy jogom legyen egyest adni a rejtésre. Hát nem lett meg!
Na ott nem gondoltam volna a véletlen találat esélyét! Sok frissen vágott fácska csonkja volt a környéken, szerintem az illegális fagyűjtők voltak! Ide nem kellene rejteni, mert legkésőbb egy év múlva megint jönnek a fanyűvők....
A park amúgy csodaszép, de tényleg!
Sajna nincsen. Feltúrtuk a teljes körletet, de sehol sincsen. Küzdöttünk a növényzettel, szúnyogokkal, semmi. Lehet, hogy megint meglovasították? találtunk egy üres Spar-os zacskót...
Nincs.
Sajnos úgytűnik, ismét eltünt.
Pedig ez lett volna az első ládánk, első keresésünk. :-(((
Pa gyermekkorát néhány kilométerre töltötte, tehát hazai terepen voltunk, (még az esküvői fotóink is a kastélykertben készültek!).
Túrtuk a bozótost szorgalmasan, karmoltak, szúrtak a tüskék, mindhiába.
Valamennyire kárpótolt a panoráma, és hogy néhány méterről láthattunk egy békésen üldögélő őzikét!
A megadott koordinátán kerestük a ládát. 5-en 2 GPS-sel túrtuk
fel az összes bokrot, de sehol sem találtuk. Kérem a képek alapján fogadd el megtalálásnak. Köszönöm :-)
4 napos Matra tura nap 2 lada 10.
Kutyaval meg se probaltam bemenni a kastelyba, a kornyek meg annyira nem tetszett ugyhogy gyorsan mentem tovabb.
A lada szepen helyre van allitva, fel van toltve, kis bozotharc utan hozza is lehet jutni.
A ládát kifosztották, a maradékokat (egy zöld csíkos szakadt zacsi, egy "herlitz" irattartó, egy átázott geotájékoztató) elszállítottam, részben a temetői szemetesbe, hogy legalább a környéken legyen kicsit kevesebb. A tájékoztatót most szárítom, utána közkinccsé teszem fényképpel. Most képek jönnek a "helyszinről". A tájékoztatón vki az alábbi "javításokat" végezte. Megcsillagozta és aláhúzta a GPS- szót, majd a következő megjegyzést írta a papír aljára "nem kötelező, nekünk se nincsen(!)". Ehhez nem kell kommentár. A fényképek is magukért beszélnek, kár hogy nincs meg a jelszó.
Igaz, bejelenteni csak Mikulás segítségével sikerült! Köszönöm!
A főbejárat előtt parkoltam, majd megtekintettem a hajdan szebb napokat látott parkot és a lerobbant melléképületeket. A múzeum, habár nyitvatartási időben érkeztem, sajnálatomra nem üzemelt, így egyből a rejtekhely felé indultam. Az ösvényt már messziről észrevettem majd a rétre kiérve a GPS is összeszedte magát és pontosan a tetthelyre vezetett.
A sikerélmény azonban elmaradt, mert BETEGLELKÜLETŰ KÉTLÁBÚAK kifosztották a rejtekhelyet. Az elrejtővel tett sikertelen kapcsolatfelvétel után visszafelé az ösvényen felfedeztem a széttépett és félig elégetett napló maradványait, amelyet az utókor számára összegyűjtöttem és, ha az elrejtő kéri, akkor visszaszolgáltatom a jogos tulajdonosának.
Egyébként tetszett, amit láttam! Köszönöm a rejtést!
16-án megkerestük a ládát. A hivatkozott ösvény megvolt, viszonylag könnyű találat. Ez rendben is lett volna, de este lévén a kastély zárva volt már. Ezért másnap délelőtt visszaautztunk a Mátrából, hogy megnézzük a kastélyt belülről is, ill. a kastélyban id. Szabó István szobrászművész kiállítását. Megérte! Fából faragott, főleg a bányász életet ábrázoló alkotásai kifejezőek, remekek. Nézzétek meg, ha arra jártok.
A Palóc Tájházba viszont most sem jutottunk be.
Tamás, Jutka, Cica.
Közel lakunk de ezt a helyet sem ismertük. A ládától néhány száz méterre olyan kilátás nyílik a környékre, ami megéri a fáradságot. Bátonyterenye mindkét tava látszik, és a Rákóczi telep felé látható sziklák (bányák?) is nagyon jópofák. Szóval nagyon köszi az élményt! Sajnos a jelszónak csak az eleje maradt meg a fejemben, dehát minden nem lehet tökéletes :).
Péter, Timi, Levente, Ádám
Ez az elsö megtalált ládám ! Megyek a többit is megkeresni . :) [wapon beküldött szöveg]
Csalános már nincs is , a kis bozótjárás után pedig megnyugtatóan szép rétet lehet találni. A kastélykertet mindenkinek ajánlom a figyelmébe, nagyon kellemes sétákat lehet tenni benne. Köszönöm a rejtést.
Sajnos a kastélyba már nem tudtunk bemenni mert zárás után érkeztünk Szentkútról. A ládához elág sokat kerestük a megfelelő irányt mert először nem vettük észre a kesser ösvényt és a leirást is félre értelmeztük. :) De végül gyorsan és könnyen meglett. Nekünk már nem kellett küzdeni a csalánnal. Köszönet az előttünk járóknak.
végülis meglett. a kastélykert csodálatos, rendezett, szinte nyugalmat áraszt. a láda igen keményen el volt rejtve, de addig köröztünk, hogy árkon bokron réten bozotosba mégis csak ráakadtunk. nem birtuk volna elviselni a kudarcot, hogy nélküle menjünk haza.belől nem láttuk a kastélyt mert zárva volt. de jot sétáltunk a kertben.
Ok. [wapon beküldött szöveg]
Útban Hangony felé ez volt az 5/2. ládánk. A kastély szép. Ottjártunkkor éppen egy esküvői fotózás zajlott.
A rejtek lehetne egy kicsit közelebb, kevésbé dzsindzsás helyen.
A farkas megdoglott. Bovebben kesobb. PK :-) [wapon beküldött szöveg]
Családi kirándulás cserhátszentiváni bázissal. Megnéztük "mindkét" Bátonyterenyét, a helyi postás mutatott végül utat a kastély felé, mivel először rossz tábla iránymutatását kezdtük el követni. Gondozott a kastélykert, szép állaptoban van az épület is, a hely mindenképp megérte a felkeresést. A ládához a leírásban szereplő kis ösvényen, majd a mező szélén jutottunk el. P
Szép, gondozott kastélykert, remek rejtés. A szomszéd kislány félúton fel akarta adni a csalánosban, de aztán sikerült meggyőzni... :)
Mai második láda, pesze, ezt is a szomszédasszony találta meg...
Fülledt eső utáni meleg volt.Mikor a többiek észrevették a csalánt rögtön visszafordultak.és a kastélynál vártak meg.A sűrű növényzet engem és a műszert egyaránt zavart,így ki kellett mennem a fol mögötti kaszálóra.Ott jó jelet kaptunk és rögtön meglett a láda.Mire visszaértem kastélyhoz,csupa vér és bibircsók voltam.
Elég vadregényesre sikeredett a rejtés,de azért nekem tetszett
Kis kerülővel úgy is el lehet jutni a ládához, hogy a kastélykapu után jobbra induló aszfaltúton felsétálsz a temetőhöz, majd a temető végén balra leballaghatsz a mezőre, és bingó.
Salgótarjánban volt dolgom, így a kellemest összekötöttem a hasznossal. Sajnos csak ez az egy láda fért bele az időmbe, de nem bántam meg, hogy ellátogattam ide. Köszi a rejtést.
Ez volt a mai 4. ládánk.
Példásan szépen karbantartott park. Sajnos a múzeumokba nem tudtunk bemenni, mert már nagyon késő volt.
A rejtek valóban eléggé bent van a dzsindzsa mélyén, s rengeteg a csalán és a szúnyog :-(
Sajnos most a kastélyt és a tájházat csak kívülről tudtam megnézni, de családostul pótolom, mert amit láttam az tetszett.
A ládatámadás a temető felől történt, így a magas fűben és a zuhogó esőben pillanatok alatt átáztam, a gallyak megtették a magukét, szóval remekül éreztem magam. Hajnalban az eső majdnem elbizonytalanított, de ha menni lehet, akkor menni kell.
Elöször a kastélyparkban kóvájogtam egy kicsit. Szép darab. Hamar rájöttem, hogy onnan nem érdemes próbálkozni, igy aztán kis kerülővel a temetön és némi csalánsusnyán átverekedve magam megtaláltam a helyes utat a ládához.
Ballagáson vendégeskedtünk itt a Dunántúlról, de azért 1-2 láda is befigyelt. A temető felől közelítettem a rejteket, aztán sor került a nagyon szép és rendezett kastélykertre is.
A mai nap legnagyobb meglepetése volt, mikor Incsi lányom felkiáltott a rejteknél, hogy " Jééé, itt két láda van!". Ugyanis a GCpant láda itt vendégeskedett, igaz csak 2 órát pihenhetett. :)
A kiállítás nagyon tetszett, gyermekeim felvásárolták a hűtőmágneskészlet jelentős részét. A park nagyon tetszett, a játszótérről alig lehetett a gyerekeket elcsalni. A láda megközelítését nem az optimális módon végeztük, lassan rá kéne szokni a leírás olvasásásra, hogy elkerüljem a bozótharcot.
Salgótarján felé menet már mindig elhatározzuk, hogy egyszer majd megnézzük a kastélyt - ma végre sort is kerítettünk rá - nem túl impozáns épület, de a szépen karbantartott parkkal együtt kelelmes benyomást tesz. Kár, hogy a melléképületek ebek harmincadára jutottak. Megnéztük a kiállítást, majd nekivágtunk a domboldalnak. A láda mellé költöztettük a gcpant-ot (hazaérve láttam, hogy nem sokáig tartott az együttélés :)) ). Visszafelé a temetőn keresztül mentünk, a dzsungelharcot elkerülendő. Játszótér, rövid séta a parkban, majd irány Verebély.
(Tájház még nem látogatható)
Magányos karancs-medvesi ládázás első állomása lett ez az észak-mátrai ládika. A temetőben parkoltam és onnan indultam a kb. 120 méteres hosszú és megerőltető túrára a ládához, amit azonnal megtaláltam. Csodálatos tavaszi időm volt. Ezután sétáltam egyet a kastély parkjában. Nagyon tetszett. Sosem jártam még itt. Köszönet a rejtésért!
A kastély sajnos zárva volt, de kívülről is mutatós. A hátsó parkrész igen elvadult, ezért a temető felől mentem le a mezőre és bozótharc nélkül értem el a ládát.
Minket is áttereltek Mátraverebélyen, pedig jóval később autóztunk erre, mint aki előttünk járt.
Elég kemény képet mutatott a település, nem szerettünk volna egy pillanatra sem megállni, mert minden bizonnyal hasonló sorsa jutottak volna a kerekeink, mint a kastély melléképületeinek mozdítható részei...
Ezt a helyet jól ismertük, pont egy éve tettük fel POI-ként a kastélyt és a tájházat is. Már akkor is úgy gondoltuk, hogy a hely ládát érdemelne, csak nem akartunk abba a hibába esni, hogy egy lakóhelytől többszáz kilométerre levő, gondozhatatlan láda tulajdonosai legyünk. :D
Így aztán megörültünk, amikor láda került ide (pláne hogy ezért pont is jár, a sajátunkért meg nem ;D), és most megint felkerestük a helyet.
Igyekeztünk, mert nem derült ki a leírásból egyértelműen, hogy a kastélykerten belül vagy kívül van-e a láda, és nem akartuk, hogy esetleg bonyodalom legyen ebből. Most még minden nyitva volt, a kastély előtti parkban elég sokan voltak, úgyhogy nyugodtak voltunk. A megtalálás egyszerűen ment, az ösvény szépen elvitt a kastélykert mögé, túl a kerítésen, a mezőre. (Nem lehet, hogy a temető irányából teljesen legálisan megközelíthető a mező és a doboz is?)
Itt aztán picit fura volt, hogy a 0 pont a kert kerítésétől kb. 10 méterre van, kint a füves területen - szóval mintha el lenne kissé mérve. :) A kesserösvény azonban egyértelműen mutatja a helyet, el sem lehet téveszteni.
Kellemes helyszín, első rejtésként remek, gratulálunk! És köszönjük! :)
Kisterenye és Pásztó között 65 km bicó 1050 m emelkedéssel, szép magyar vidéki kastéllyal, buddhista és keresztény emlékhellyel. Tavasz van, de még mindig téli a bicó, mert éjszaka most is esett, és reggel vizes volt minden.
A vasútállomástól nem szakadtam meg a kastélyig, meg a ládáig sem :-). A kastély is és a parkja is tetszett - örömmel töltött el, hogy ez az épület legalább rendben van, és a parkba simán be lehet masírozni.
A láda azonnal meglett. Némi nézelődés után indultam is tovább a 21-esen GCTAR felé. Közben baleset miatt mellékutakra tereltek, de annál jobb, mert így átgurulhattam Mátraverebélyen.
Hagyományos mátrai tavaszi szüneti ládázás 2. állomás.
Sétáltunk a parkban, a kastélyt zárva találtuk. A rogyadozó gazdasági épületek és a domboldalba nyíló pincék felfedezése valami egyéb izgalmat jelenthetett volna, de ezt most kihagytuk. Nagyon tetszett a kőkerítésen túl feltárult dimbes-dombos tájék, amelyet logolás közben élvezhettünk. A tájházban épp felújítási munkálatok folytak, így ez most kimaradt. Irány tovább a határ és GCHUN!
Aki nem fogadja el Mások jó tanácsát, úgy jár, mint mi. A kastély mellet elindultunk a rét felé a kis ösvényen, de a kerítés előtt én balra kanyarodtam, a leírásban szereplő és Bálint fiam által is javasolt "réten történő balra kanyarodás" helyett. Jó sokat bújkáltunk a sűrűben, de meglett.
A kastély és a parkja nagyon szép! Bemenni nem tudtunk, de makjd legközelebb.
A TB "Cruise Moose"-t elhoztuk!
Köszönet a rejtőnek, hisz a láda nélkül nem biztos, hogy bejöttünk volna.
Pupuval szuper túra! Remekül éreztem magam. A hely szép!
Csendes kastély, sajnos zárva, csak a kertészek tüsténkedtek.
A park csodaszép, nem egy versailles-i kastély de a miénk :-)
A mezőn őzek figyelték a logolást.
Bal3-mal, a Gyadai-tanösvény és a Magyarország (GCHUN) után kanyarodtunk erre. Szép a kastély, elékpzeltem, milyen lehetett itt annak idején egy báli mulatság. A a romos melléképületeket elbonthatnák mellőle. Bemenni nem tudtunk, de így is tetszett.
Még egy ládakarbantartás, minden rendben:)
Belekerült egy Travel Bug, a neve Cruise Moose, és Svédországból jött. Szereti az erdőket, vigyétek tovább valamerre:)
Szép a kastély, csak a sok rom a közelében erősen rontja az összképet. A park előtte meg egyenesen gyönyörű, egy kis Versailles. A rejtés is tetszett, nincs szem előtt, kicsit kellett keresni is. :)
Tetszett a kastély és a rejtés is. Legközelebb jobban körülnézek és ismerősöket is hozok.
A Barbibabát (Traveler-tag tipusú Travel Bug) elhoztam; majd megírom, hogy hová vittem tovább.
I Picked up Barbibaba (Traveler Tag #TF231) from here.
Vasárnapi ebéd után a vizes hóban csúszkálva gyorsan meglett. Bementünk az épületbe is és megnéztük a kiállítást. Örülök, hogy megkezdték a felújítást és legalább ezt a néhány termet rendbehozták, még soha nem jártunk bent pedig a nagyapámmal és szüleimmel sokszor jártunk itt. Régebben igazi repülőgéproncs is volt a kastély melletti óvodában sőt még pávák is voltak a kertben,ami engem sokkal jobban érdekelt .
Az épület alsó szintjén -felújítás után- előadótermeket szeretnének kialakítani. A melléképületek eléggé romosak, de későbbi felújításukat szintén tervezik.
Köszönjük: Laci, krisztián, Ricsi, Anna
Ez nem az en napom! Rogton az elejen a hulye naviguide miatt a havas szantofoldon kb 2km-t kellett botorkalnom mert szerinte ott orszagut megy... Aztan raleltem a piros turistajelre, ami szepen atment a folyon, csakeppen a hid hianyzott. [wapon beküldött szöveg]
A láda meg a hó miatt csak telefonos segítség révén került elő, köszi Zsorzs.
Egyre sűrűbben eső hóban közelítettük meg a rejteket.
Ajánlatos a sűrű bozótost megkerülve a kőkerítés maradványain túlról becserkészni a ládát.
( Mi nagyrészt toronyiránt mentünk. )
Nagyon jó rejtés, jól felszerelt láda.
A kastélyt sajnos nem tudruk megnézni, mert mikorra visszaértünk , bezárt.
Éppen azt nézegettem, hogy melyik ládát keressem meg, ha a hétvégén megint Salgótarjánba megyek, amikor megjelent ez. Nagyon megörültem, kicsit drukkoltam, hátha nem sokan rajtolnak rá, s úgy tűnik, sikeres volt az akcióm, mert sikerült még dobogós helyet szereznem.
Nagyon szép a park. Sajnos minden zárva volt, de én nem is vágytam másra, mint arra a csöndre, és nyugalomra, ami ott, a kastályparkban fogadott!
Köszi Zsófi! Még sok ilyen ládát!
Era
Munkába menet egy kis kitérőt tettem, hátha sikerül elsőnek lenni. Összejött...
A kastélyt baloldalról kerültem meg, nem volt valami világos, így nem vettem észre a leírás szerinti ösvényt a másik oldalon. Az erdő viszonylag jól járható, "toronyiránt" közelítettem, a ládát pedig az útmutató kép alapján pedig szinte azonnal meg lehetett találni.
Visszafelé a kastélykertben találkoztam egy őzzel. A főkaputól vagy 100m-re bóklászott a gyalogúton. Nem is ijedt meg ahogy közeledtem feléje, szép lassan beballagott a bokrok közé és egy kicsit arrébb folytatta a keresgélést.
Kellemes reggeli séta volt. Köszönet a rejtőknek!
Gábor