Waposoknak
Kisméretű doboz falmaradvány tövében, kövekkel takarva.
Ha nincs meg, alternatív jelszó képzése: a kápolna mellett található 1935-ben állított kereszten szereplő vezetéknév + a kút oldalainak a száma + az ajánlott parkolónál található beton villanyoszlopon narancssárga négyzetben található kétjegyű fekete szám egymás után írva, összesen 8 karakter.
A ládába TravelBug a doboz pótlásáig nem helyezhető.
Kemendollár rövid története:
A település északi részének, Ollár, első említése 1292-ből való, lakói nemesek voltak, míg a déli rész, Kemend első említése 1328-ból származik. Ekkor már állt a település határában egy vár, amely később, a törökök idején, fontos szerepet játszott a védekezésben. Mindazonáltal a két települést a törökök pusztításai felszámolták. A terület újabb benépesítését az új birtokosok, a Festetichcsek végezték a XVIII. században. A XIX. században egyesült a két település.
A vár rövid története:
A helység kemendi részén, a Várdombon állt egykor Kemend vára, melyet feltehetően a tatárjárás után a Héder nemzetségből származó Kakas család egyik tagja építhetett. A vár első okleveles említése 1357-ből való, amikor II. vagy Kakas Miklós fiainak Jánosnak és Henriknek volt a birtoka, akik még Károly Róbert királytól kapták cserébe Léka váráért. Egy XVI. századi rajz szerint a vár közepén álló kerek öregtornyot, a körülötte levő különböző rendeltetésű lakóépületeket, szabálytalan alaprajzú várfal fogta közre, mely falakat bástyák erősítették. A védőfalat külső palánkfal vette körül. A várban I. Ulászló király is megfordult.
A vár a törökkor végéig őrizte a Zala völgyét, mely ismeretlen körülmények között és időben romba dőlt, 1664-ben Evlija Cselebi, mint pusztult várat említi. Úgy látszik azonban, hogy ezt követően újra felépült, mert 1690-ben, "kevés vagy semmi katonaság"-áról történik említés. Ekkor azonban a várnak már hadi jelentősége nem volt. Pusztulásának körülményeit nem ismerjük, valószínűleg II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának leverése után a császáriak a még álló falakat felrobbantották. Jelentős romjai még a múlt század elején álltak. Köveiből új birtokosai, a Festetichek, uradalmi épületeket és 1746-ban hegyi kápolnát építettek. A légifelvétel és a leírás forrása
A ládáról:
Megközelítés: a Zalaegerszeg-Sümeg útvonalról, Kemendollár központjában a N 46° 54,267' E 16° 56,581' 140 m [GCKeTu+útelágazás] ponton kell Vöckönd felé letérni. A domb megmászásához a legegyszerűbb lehetőség, ha a N 46° 53,812' E 16° 57,792' 215 m [GCKeTu+parkoló] ponton hagyod az autód, s a közelben induló kis ösvényen haladsz, majd mássz toronyiránt felfelé. A filmesdoboz, mely csak a jelszót tartalmazza, a kereszt tövénél található.
A csúcsról - bár földrajzi magassága nem kiemelkedő (255 m) - csodálatos panoráma nyílik a Zala völgyére, a zalai dombokra.
5-napos ládatúránk utolsó napján ez volt az utolsó előtti láda és már mind a ketten nagyon fáradtak voltunk. Többen írták, hogy a láda nincs a helyén, és a kessertárs aki határozottan megírta logjában, hogy egy másik sziklában van a láda, sajnos nem írta meg az új koordinátákat. El kell ismernem, hogy mi egyból mentünk a pótjelszó képzésért, ami aztán sikeres volt. A kápolna nagyon szép, már a főútról is látszik, pedig az elég messze van. Köszi a rejtést, és talán jó lenne leellenőrizni a ládikó pontos helyét és a korrekt koordinátákat felírni a ládaohttps://geocaching.hu/ldalra.
Megtaláltuk, köszönjük, de a dobozban nem volt jelszó.
A leírás szerint a kereszt tövénél kellett volna lennie valami filmes dobozban, de ott nem volt.
A papír a dobozban betelt.
A koordináták szerintem nem pontosak, kb 20-30 métert tévedhetnek.
kérem az elfogadást, fotóm van róla. [Geoládák v4.0.2]
[Elutasította: geocaching.hu, 2023.09.09 16:30 A kesser megkeresésemre nem reagált. Logbíró GYEZegzug.]
Megvan. A rejtés rendben. Alaposan álcázva volt. Tetszett a hely és a környék. Igaz a romokból nem sok látszik már, de a panoráma miatt megéri felsétálni.
Megtaláltam. A rejtek rendben volt, a láda viszont nem volt tökéletesen a helyén. Visszarejtettük és egy kővel el is takartuk.
A kilátásért érdemes volt ide feljönni. Köszönet a rejtésért.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
A rejtek rendben, a "ládá-"t viszont nem jól tették vissza. Jobban bedugtuk a rejtekbe.
Csodás panoráma nyílik innen a Zala völgyére. [Geoládák v3.12.2]
Megtaláltam a ládát, és az alternatív jelszó pontokat is (Nagypáliból biciklivel).
Nagyon szép a hely és a kilátás, érdemes felkeresni!
Köszönöm a rejtést!
December van és augusztus óta nem írtam meg a logot ehhez a legendás ládához. Hát most pótlom.
Kemendollár amúgy is egy legendás hely volt, már azelőtt, hogy itt jártam volna, egyrészt azért, mert nagyon furcsa a neve, másrészt, mert a nagyapámmal sokat emlegettük és ő tudta, hogy ez a település is (mint sok másik) két faluból lett (Kemend és Ollár), harmadrészt pedig a német tanárom nem hitte el, hogy létezik ilyen hely. Pedig de! ÉS TÉNYLEG VAN VÁRDOMB! Egészen meredek a legutolsó rész, ahol fel lehet mászni. A láda könnyen meglett. Köszönjük a rejtést!
Először a kápolnához mentünk fel, ahonnan szabad szemmel is látható volt a tiszta időben a rezi várrom. Utána kerestük meg a ládát. Köszönjük a rejtést!
Tibikével a hosszúhétvégéből mindenképp 1 napot kirándulásra szántunk és az időjárás ehhez ma volt a legkedvezőbb. Néhány ládát összeszedtünk a Zalai-dombságon. Ez a mai napon a kedvencem volt. Egyrészt nem is tudtam a várdomb létezéséréről, másrészt tök nagy meglepetés volt a jó kilátás. A felfelé vezető út azért egy rövid szakaszon elég durva (mondjuk a kereki vár kaptatóját semmi nem múlta eddig felül :D). A láda könnyedén meglett, de a wapos leírás és a rendes között eltérés van, ezt jó lenne javítani. Köszönjük!
Nagyon kellemes meglepetés. Évek óta jártam el mellette, de mikor a templom mellé felmentem akkor jutott az eszembe , hogy itt valahol biztosan van egy láda.
S így is lett. Jó időben érdemes felmenni, a kilátás a Zala völgyére egy élmény..
Köszönöm!
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.6.7] Másodszor látogattunk el ide, első alkalommal nem találtuk meg a ládát. Akkor is és most is nagy élmény volt, hogy egy kis dombról milyen nagyszerű kilátásban lehet részünk. Az első látogatás óta eltelt idő alatt pedig még szebb, gondozottabb lett a várdomb és a hegyi kápolna is.
ÉK-zalai ládázgatós nap 10 megtalálással. Ez volt a 9.
Először (f)elgurultunk a kápolnához, utána került a sorra a vár (helye), ami nagyon tetszett. A feljutás most akadálymentes, menjetek nyugodtan. A régi kereszt az új mellett fekszik.
Megtaláltam! :) Köszönöm a rejtést! [g:hu 1.6.4]
Kellemes meglepetés a környék, nagyon hangulatos és igen hegyvölgyes.
Idén most hallottam először szarvasbőgést. A vár felé úgy be van nőve az ösvény hogy idő hiányában szürkületben inkább az alternatívot szedtem össze. Ami persze nem kisebb feladat, de legalább elvitt a kápolnához és kúthoz.
Kedvelem, amikor egy láda ilyen helyeket mutat meg. Köszönöm.
Meglepő, hogy a Várdombra vezető jelölt úton senki se jár, az elején teljesen felverte a gaz, az ember alig hiszi, hogy arra kell menni.
A kápolna és mellette a kereszt is szép. A kérdés már csak az, hogy ki az a Pál?
Van egy nagyon poénos .com-os láda is a faluban, búcsúzóul még azt is megkerestük.
Először a kápolnához mentünk, ahol éppen a helyiek a padokat újították fel, visszamentünk a parkolóhoz, a kút mellett haladtunk el, majd felkapaszkodtunk a várhoz. végül a vöcköndi kápolnához is eljutottunk. Köszönjük!
A javasolt helyen parkoltam, majd felkapaszkodtam a várhoz. Innen is szép a kilátás. A doboz most épp egy hengeres gyógyszeres fiola, rendben megvolt a kő alatt, két sodort füzettel. A pótjelszót ebben a formában el kéne felejteni, mivel az új kereszten nincs semmilyen felirat, a villanyoszlopot benőtte a növényzet, az egyetlen biztos pont a kút. A vár és kápolna környezete gondozott, friss turistajelzés, útbaigazító táblák.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. Tetszett. A várnál kicsit sok a csalán, de a ládakeresést nem akadályozza. A panoráma remek, mindkét csúcson.
A pótjelszó-képzés harmadik része kissé megkopott az oszlopon, felújítandó.
Mindig azt gondoltam, a falunévnek a dollárhoz van köze, de nem :)
Tényleg elég meredek volt, de így télen nem kellett annyit küzdeni a növényzettel. A láda is könnyen megtalálható volt most. A kereszt sajnos fekszik, látom a logokból, hogy már ősz óta. :( A kilátás viszont csodás volt a napsütésben. Köszönöm a rejtést! :)
Megtaláltuk. Csak az alternatív jelszó részeit szedtük össze, de a parkoló pontnál lévő harmadik részlet annyira lekopott, hogy jóformán csak találgatni lehet. Petra & Peti
Igazából az alternatív jelszót kezdtük keresni. A kápolnánál egy nagyon szép panoráma fogadott és napsütés és csend és olyan jó volt itt üldögélni ebben a nyugalomban. Lefelé a kellékeket még begyűjtöttük A kút jó mély!!! Köszönjük a rejtést!!!
Rövid túra a helyi vasúti megállótól. A kápolna már messziről vonzza a tekintetet, de a láda éppen nem itt, hanem a szomszédos Várdombon van elhelyezve. Itt leginkább csak a történelem szele fúj a gazos réten, illetve önjelölt régészek kutakodhatnak az árkok, ill. dombok között. Multiként sokkal inkább megállná a helyét. Az alternatív jelszóképzés erre hajaz, de abban meg éppen a Várdomb nem szerepel. Egy új ládagazda végre rendet tehetne...
Ide látogatott a GCMVV is.
Kicsit félve indultunk neki, hiszen egy kutya nézte, hogy mit akarunk csinálni és merre tovább. Aztán a rövid séta komolyabb kaptatóba torkollott. Ugyanakkor a panoráma pazar!!!
Zalaegerszegen töltöttünk pár napot a feleségemmel és a három fiatalabb gyerekünkkel. Ha már erre jártunk, megkerestem pár beteg láda tulajdonosát a gyógyítás miatt. Igazából, csak ennél az adaptálható ládánál kaptam pozitív választ a megkereséssel kapcsolatban.
A koncepcióm az volt, hogy körbenézek a helyszínen érdemes-e oda egyáltalán ládát telepíteni, ha igen, akkor keresek valami jó rejteket az új ládának, valamint ha az netán egyszer eltűnne, akkor legyen alternatív jelszó lehetőség.
A helyszínen aztán értek meglepetések. Bár a kereszt valóban kidőlt, de ott van, neki támasztva egy fának. Természetesen a várrom is maradt a helyén és a kilátás is szuper. Tehát a hely érdemes a bemutatásra. Megkerestem a régi rejtés helyét, ott ért az újabb meglepetés, ugyanis ott találtam a régi ládát, épen, egészségesen, teljesen szárazon, ráadásul a koordináta hajszálpontos volt. A láda egyáltalán nem volt beteg!
Miután a rejtek ilyen jól bevált, ezért nem változtattam rajta, de mivel ott csak korlátozott hely áll rendelkezésre, ezért nem az eredetileg odaszánt ládát hagytam ott, hanem egy kisebbet. A régit elhoztam, mivel megváltoztattam a jelszót.
Az alternatív jelszó képzése: a kápolna mellett található 1935-ben állított kereszten szereplő vezetéknév + a kút oldalainak a száma + az ajánlott parkolónál található beton villanyoszlopon narancssárga négyzetben található kétjegyű fekete szám. A három jelszórészletet a megadott sorrendben egymás után írva kapod meg a jelszót, összesen 8 karakter.
Sajnos a láda eltűnt, a kereszt ki van dőlve. A panoráma azonban tényleg gyönyörű. Csak a sikertelen keresés után néztem, majd' egy éve találták meg utoljára.
A telefonos egyeztetés alapján kérem szépen a jelszó nélküli megtalálás elfogadását.
Először fölmentünk a templomig. A gyerekek hógolyóztak, miközben én a megáradt Zalát fotóztam. Utána kerestük meg a ládát. A megáradt folyó onnan még jobban látszott.
Zalaegerszegről indulva Nemeshetés - Búcsúszentlászló - Alsónemesapáti - Nemesapáti útvonalon kerékpárral megközelítve, a lehető legnagyobb hőségben.
Mielőtt odaértünk volna Vöcköndre, sártenger állta utunk a megálmodott útvonalon, így alternatív megoldást voltunk kénytelenek bevetni. A piros sáv turistajelzést választottuk, ami a lehető legmagasabb pontra vitt fel, hogy onnan aztán leereszkedhessünk Kemendre. Így a kijelölt parkoló pozíciójánál értünk be a településre.
Némi küzdelem a csalános ösvénnyel, s már meg is lett a kereszt. Viszont egyik dobozt sem találtuk a helyén. :( Bár erre a bejegyzéseket szemlélve számítottunk.
Utána a Kemendollár - Alibánfa - Pethőhenye útvonalat választottuk, s onnan betértünk a Csurgókútra (GCCSB). Ennek köszönhetően friss vízzel feltankolva térhettünk vissza a kiindulópontra.
Kérem a találat elfogadását a fotó alapján. Köszönöm!
Nagyon szép időben kerestük fel a helyet. Egy fiatal pár is itt élvezte a napsütést.
Sajnos egyik ládát sem sikerült megtalálnunk.
Kérem a képek alapján a találat jóváhagyását.
Sajnos a ládát nem találtuk csak a pótládát. Egy nagyot sétáltunk visikékkel az egyik dombról a másikra :) Nagyon szép a kilátás, az ösvény kicsit csalfa :)
Zalaegerszegről hazafelé még útba ejtettük ezt a kis dombot. Jól összecsípett a csalán, mire felcaplattunk az "ösvényen", de a kilátás kárpótolt minket. Némi véráldozat árán megszereztük a ládát is a tüskés bokorból, és meglepődve láttuk, hogy a logbook még üres, így az új füzetke első bejegyzői mi lettünk. Itthon azután fény derült a dologra és a rejtés pótlására.
Mint már korábban is többször, ezt a ládát sem keresni, hanem a rejtővel előző napon egyeztetve pótolni mentem. A filmesdobozt a rejtő tegnap, én ma egyaránt a helyén találtuk. Nem tudom, hogy melyik üreg lehetett a láda eredeti búvóhelye, minden esetre találtam egy olyan rejteket, amelynél egy korábbi rejtek koordinátáira izzított GPS 2 métert mutatott. Ha felkapaszkodsz a dombra, kiérve az erdőből találsz egy fiatal diófát, majd tőle a kereszt felé menve egy fekete felületű szikla oldalán egy tüskkés bokrot. Na ennek a tövébe nyúlj be. Szerintem GPS nélkül is megtalálható.
A logbook kivételénél ügyes légy!
Sem a ládát, sem a pótládát a kereszt tövében nem találtam. Az üreg mellett találtam tollat, nejlonzacskót és egy bejegyzés töredéket.
Kérem a képek alapján a megtalálás elfogadását.
Meglátogattuk a kápolnát majd a keresztet. A ládát nem találtuk meg, csak nem a meredek oldalon volt - mert azt túl meredeknek ítéltük. A pótjelszónál maradtunk végül. Nagyon szép a kilátás fentről. Niki, Gergő
A pótládát megtaláltuk, az igazit nem. Pedig nagyon megérdemeltük volna, embermagasságú száraz kórók között kapaszkodtunk fel, nem is gondoltuk, hogy ilyen meredek partfalakat is találni a zalai lankák között... Amúgy tetszett a hely, szép a kilátás. Sajna a másik dombra, a kápolnához már nem volt időnk felmenni. Érdekes volt még a faluban a sok kis tárolópincécske, amit a domb oldalába vájtak.
Köszönjük!
Régóta kinéztem ezt a ládát magamnak, mivel útban a szüleimhez gyakran járok el mellette. Ma gondoltam megkeresem. Nagyszerű a kilátás a kereszttől, jó messzire el lehet látni!
Sajnos csak a pótjelszót találtam.. és rengeteg szúnyog miatt rohangásznom kellett, ha valaki látott ott a dombtetőn sejtem, hogy minek nézhetett..:)) Köszi a rejtést.
Az ajánlott parkolótól jöttünk fel az ösvényen, ami egy idő után eltűnt. A korábbi megtalálóktól eltérően nem tűnt nekünk olyan borzalmasnak az út. Jártunk mi már sokkal dzsindzsásabb helyeken. Szóval simán felértünk, gyönyörű volt a kilátás a kereszttől. Öten voltunk, de a ládát nem találtuk, egy nagyon szimpatikus üreget találtunk, de ott nem volt láda. Így a pótjelszót választottuk. Innen felmásztunk még a szomszédos dombon lévő kápolnához, ahonnan még jobb volt a kilátás.
Érdekesre sikeredett: majdnem a megadott parkolótól indultunk az ösvénynek, szépen gondozott frissen kaszált út, tetszett, elindultunk. Kb. 50 méter után elfogyott az ösvény csak a derékig érő csalán, majd később jobb lesz. Felértünk a dombra -nem lett jobb- akkora a fű és a gaz, hogy a kereszt is alig látszott :), nem baj, már felértünk, ekkor már nem volt rajtunk egy száraz folt se, fényképek, láda keresés. Átnéztem pár üreget, ástam, de a ládát nem találtuk. Természetesen a tartalék jelszóról nem tudtunk, így hát cuppogó cipőbe vissza a kocsiig. Ezt a ládát is emlegetjük még egy ideig.
Ha képek alapján elfogadható a találat, akkor köszönjük, ha nem akkor majd egyszer visszajövünk a jelszóért.
A környéket végigjárva, utoljára kapaszkodtunk fel a várdombra. Embermagas dzsindzsában küzdöttük magunkat a keresztig. A filmesdobozon kívűl esélyünk nem volt ládát keresni, az elhanyagolt hely miatt. Lefelé más uton jöttünk, egy fokkal könnyebb volt.
GPS nélkül de a helybeliek útbaigazításával megtaláltuk a várdombot. Innentől már gyerekjáték volt. Nagyon szép kilátás lehetett hajdanán a várból. Köszönjük a rejtést, kellemes délutáni kirándulás volt Tomaszékkal.
HEURÉKA!
Késő őszi délután szép időben, gyönyörű kilátással. Kár, hogy a ládának csak a hűlt helyét találtuk, de az legalább megvolt, a kövekkel együtt. A filmesdobozt azért megtaláltuk:)
Korábban már sokszor jártunk erre és a környező ajánlott látnivalókat is megnéztük már. Akkor még nem ládázgattunk. Ma ismét kedves barátainknál voltunk vendégségben errefelé és a gyönyörű ősz végi időben, kellemes séta keretében cserkésztük be a mikroládát. (Az eredeti rejteket is megnéztük, de nagy láda még nincs.) A kilátás ma is páratlanul szép volt. Köszönet a rejtésért.
Kustánszegre menet.
De miért beteg, ha a tartalék kereshető? :-o
Természetesen mi is a tartalékra mentünk. Én bizony nem eröltetném az eredeti állapotot, különösen nem a többszöri eltűnés után. A mikro tökéletesen biztonságban van, tudtam, hol kell keresni, mégis alig találtam meg ;)
Zalaszentgrótról indultam egy kis trekkelésre - 36 km lett a vége - és hogy ne maradjak találalt nélkül sem ezt a ládát néztem ki fordulópontnak. Sajnos a kőüregben nem találtam meg a ládát , pedig Vucsival is egyeztettem , hogy jó helyen keresem -e.
A párás levegő miatt a kilátás nem volt igazán jó . Még soha nem jártam kirándulni a Zalai-dombságon de izgalmas környéknek igérkezik, még vissza fogok térni.
Tényleg szép a kilátás!
Mi a műút végétől kb 50 méterre indultunk felfelé egy kényelmes úton, a vége azért nem rossz... Sajnos a logbook-ba toll hiányában nem tudtunk bejegyezni!
Tomcsi és a Csipet-Csapat
A vasút építés miatt a faluba vezető út egyik fele lezárva, a másik felét a helyi terminátor (a falu "erős" embere ) el állta, aztán győzött a józan ész és tovább engedett bennünket.
A domb tetőn akkora volt a köd, hogy a keresztet csak 6 méterről volt látható.
A keresés nehezen indult, mert - az egyébként nagyon készséges helyiek - a helyi földutakon egy másik kereszthez irányítottak, de végül a gps segítségével célba értünk. A kilátás remek, és a sokadik zalai látogatásunk alkalmával sem tudok betelni a csodálatos táj látványával. A ládát nagyra becsülöm, mert szép környezetben, rejtőzködő értékeket ismertünk meg általa.
ok [wapon beküldött szöveg]
A Dózsa György u. sarkán parkoltunk, onnan a 46°53,808 16°57,772 pontban mentünk fel. Ez egy elég jól járható ösvény, a teteje kicsit meredek, de nem vészes. A ládát sikeresen megtaláltuk és közben gyönyörködtünk a szép panorámában. Egy helyi kiskutya is csatlakozott hozzánk. Nem vittük haza, de nagyon aranyos volt.
Sötét felhők az égen, ennek ellenére a család útrakel. A fele család fél úton feladja a nagy gaz és csalán miatt, de fiammal hősiesen felmásztunk a tetőre, bár lehet, hogy a nehezebbik útvonalon, nem a bolt mellett. Sötét égbolt, az eső csepereg, megvan a kereszt, hurrá! 2 pillanat a kilátásra, pár fotó. GPS nélkül rohangálunk a gazban, sűrű sötét felhő, nap sehol, merre lehet ÉK? Emlékezetből kb. betájolom, a fiam már jelzi is, hogy talált egy kupac követ. Lepakolom a köveket, alatta homok, kis turkálás, de láda sehol. Előző felvételek alapján a rejtés helyét megtaláltuk. Vagy elvitték a ládát, vagy valaki ásóval ment ládát rejteni. Csöpög az eső, a visszaút se könnyebb, így feladtuk a további keresést.
:-) [wapon beküldött szöveg]
Egy nagyon régi kerékpártúra során már jártam itt. Akkor is foglalkoztatott, hogy hogy kerül "dollár" egy falu nevébe. Most végre kiderült :-)
A kilátás remek. Köszönjük.
Zalaegerszegről hazafele menet útbaesett. Na jó! Nem esett útba, de beiktattuk, hiszen nem volt olyan nagy kitérő...
A leírásban szereplő ajánlott parkolótól indulva és átkelve az erősen megindult vegetáción, meg leküzdve a szintemelkedést is a doboz könnyen adta magát, hiszen a rejtő ügyesen megtalálta a domb tetején a legjobb rejtekhelyet.
Nem gondoltuk volna, hogy ilyen szép panoráma fogad minket, mindenképpen megérte a "túra".
Köszönjük a rejtést.
Csupán a fényképezőt nem vittük magunkkal, így most csak mobillal készült képet tudunk feltenni...
Ma ez a negyedik ládám, az eső mindig fenyegetett, de sosem áztatott el igazán. Itt is nagy felhők úsztak felettünk, de az alkonyi nap a lukakon keresztül mindig más-más részt világított meg a tájból. Lenyűgöző volt! Miután a korábbi koordináták voltak meg, kértem egy kis telefonos segítséget, így aztán gyorsan meglett a préda.
Ládázás után átmentünk a vöcköndi templomhoz is, ekkor éppen idesütött a nap, és végül még egy szivárványt is ajándékba kaptunk.
A környékről származom, szégyen, hogy nem ismertem a várhegyet. Érdemes felkapaszkodni ide, nagyon szép a kilátás és érdekes a hegytető. Lehet fantáziálni, mi is állhatott itt. Köszönjük a rejtést. (A doboz törött, érdemes lenne cserélni)
A GCHHK gyors megtalálása után, mára nem tervezett pontként került sor a "dolláros község"> és ládája felkeresésére :-). A falu megtekintése után a javasolt 2. sz. parkolóban hagytuk a kocsit, aminek a közelében éppen nagy mozgás volt: az erdő szélén favágók rendezték, tisztogatták a rönköket, közvetlen mellettük pedig gyerekcsapat zsibongott. Óvatosságból, s a könnyebb megoldás reményében választottuk az ösvényt, amelynek végén meglepetés várt bennünket: vége szakadt. A folytatás persze nem volt vészes, a fák között könnyen feljutottunk. Mint minden dombra mászó, mi is előbb a keresztet céloztuk meg, azzal, hogy a láda utána is ráér; az álcázókövek azonban már messziről "kiabált". Így aztán gyorsan elővettük, s logoltunk. A hegyről valóban szép kilátás nyílik, főleg nyugati irányba, érdemes volt felkapaszkodni. Köszönet a rejtőnek.
Ok! Három napos Hévizi "welnes" 30 ládával fűszerezve!!! Második nap Zala-megyei ládákkal. Egy erős kaptató után korrekt rejtés és gyönyörű kilátás vár mindenkit. Köszönöm a rejtést.
Kehidai pihenésünk 2. napjának első ládája. A Zalai dombság szépségét ilyen helyekről érdemes szemlélni. Érintetlenség érzetét kelti a hely, nyugalom, a kikapcsolódás igazi lehetőségével. vt54 és Ica
Ragyogó téli időben kerékpár edzés Zalában a Zalabér - Batyk - Kemendollár - Nemesapáti - Csácsbozsok - Búcsúszentlászló - Pölöske - Csatár - Zalaegerszeg útvonalon 95 km-en 1000 m emelkedéssel. 4 láda meglett, 1 eltűnt és pótoltam. Az eltűnt ládát leszámítva szép nap volt.
Zalabérre késve érkezett a hajnali vonat, ami miatt kicsit húzós lett az egész nap. Kemendollárra bemelegítettem, aztán a mentén nekiestem a dombnak. Az út kb. 300 m-ig vitt, onnan a deres fűben kapaszkodtam fel a ládához és a kereszthez. Élveztem a puha reggeli, fátyolos kilátást, aztán visszabaktattam az aszfaltútig, leereszkedtem a faluba, és indultam tovább GCHHK felé.
Ez a láda sejtem, hol vár
Kemendollár felett rom vár;
Mivel ez a hegy magas
Várat rakott egy Kakas
Nincsen fent már se fal, se kő
Azért felmászok - üsse kő!
Hirtelen felindulásból elkövetett caching/tracking nap 2/3.
Régóta terveztem meglátogatni a ládát, de minden log azzal riogatott, hogy nagy lesz a gaz. Gondoltam, így február elején csak lesz vmi esélyem. Teljesen oké volt a terep, bár a végén a meredek résznél csúsztam visszafelé rendesen. Nem is tett jót a balesetes térdemnek, de akkoris meglett. A ládarejtek már messziről virít (ha nincs gaz?). A kilátás igen szép volt. Az autók, vonatok mint a terepasztal. Idefele úton láttam a Somló-hegyet meg a Bakonyt. Itt a dombtetőn meg a Ság-hegy látszott, meg Zalaegerszeg, meg a TV-torony. A Kőszegi-hegyeket sajnos csak sejteni lehetett.
Nomindegy, szép volt, jó volt, le is trekkeltem Vöcköndöt.
Nagyon jól esett a kis mászás az egész napos kocsiban ülés után. Köszönet a tuhu-s térképnek, az ösvény könnyen meglett. Jó a kilátás is.
A ládát a rejtek előtt találtam a földön, nulla álcázás.
A TUHU-nak köszönhetően könnyen megtaláltam az ösvény kezdetét. Nagyon meredek a tetejénél, de megéri, mert nagyon szép kilátás van a domb tetejéről.
Egyébként az egyik üknagyapám innét származik.
Gyönyörű kilátás, de megszenvedtük.. Csak visszafelé találtuk meg a "jó ösvényt". Odafelé combig ért a csollán. Meg a meredek...., na az is nagyon meredek volt. De megérte. Visszafelé lábat muszáj volt mosni.... nehogy elfertőződjenek a csaláncsípések :)
Zalaegerszegi edzőtáborozásom pihenőidejében jó szórakozás volt. A helyszínre közelítve találkoztunk a rejtővel. Miután északról a homokfalról megközelítettük a rejtekhelyet, magtaláltuk a helyes ösvényt, és arra távoztunk.
A faluban leszólított minket egy postásautóból két egyén, kiderült, egyikük a rejtő! Jót elbeszélgettünk.
A megtalálást a megadott ponttól kezdtük, később kiderült, hogy a kisbolttól megy felfelé egy ösvényféle, azon talán érdemesebb elindulni.
A pont közelében túlságosan balról vettük az irányt, ennek az lett a következménye, hogy a legvégén megmászhattunk egy szinte függőleges homokfalat, és a ládát hátulról cserkészhettük be. Mire felértünk, az eső is szépen megeredt, így vigyáznunk kellett a logolással a nedvesség miatt. Egyetértek a rejtővel, itt a kessereken kívül senki se jár.
A kilátás csak zalai léptékkel érdekes. Nekem tetszik.
Zalacsányi tanítás után, kikapcsolódásképpen.
Hiába múlt már el hat óra, a hőség még mindig perzselő, ömlik rólam az izzadság, mire felérek. Megértem az előttem logolókat, akik inkább éjjel jöttek ide.
Felfelémenet közben Krisz'-t mobilon az otthoni öntözőrendszer működéséről tájékoztatom, cserélnék vele, most el tudnám viselni, ha rám zuhogna megállíthatatlanul a hűvös víz...
A kilátás csodás, a rejtés tényleg ordító, ha így kibírt a láda egy évet, akkor erre talán tényleg a madár sem jár.
(Viki, Geri, Krisz') TZ
Naplementekor indultunk, aztán a dombra vezető ösvényt először nem találtuk meg, mivel addigra már besötétedett, de végül egy helyi idős úr útba igazított bennünket és elmondta, hogy az ösvény ott, van ahol kerestük és a térképünk jelöli, :) úgyhogy visszamentünk, de akkor már sötét volt. Megmásztuk a dombot és megtaláltuk a ládát. :) Dokunk is egy csillagot ötöst :) Minden nagyon szép volt! :)
Ismét egy történelmi pillanat alkalmával jöttünk Kemendre. Ugyanis idén teljesen váratlanul itt került megrendezésre, az eddigiekben a Pilisen helyet kapott RedStone rádió, felidézve a korábbi kemendi rádiós találkozások feledhetetlen emlékét. Műsorunk a 103.1MHz-en a szomszédos púpról volt hallható. A csészéért rekkenő hőségben sétáltunk át a finish után. Nagyon szép a kilátás innen is, és szerencsére keresgélni sem nagyon kellett. :) Mindezt tetézte, hogy ez volt a 200. jubileumi ládám.
Második éjszakai ládánk. Teliholdnál másztunk felfelé. Lejtmenetben már harmatos volt a fű, ami még izgalmasabbá tette a túrát. A track a parkolóval pont átellenben indul, a domb másik oldalán. ;)
Bátran mondhatom, ideális rejtés! Köszönjük szépen!
Az ilyen ládákat szeretjük: pontos és részletes leírás, gyönyörű hely, nem leküzdhetetlen terep és az ég felé sem kell imádkozni egy kis jelért.
Az élményünket tovább növelte, hogy végre először a teljes csapat minden tagja eljött velünk, a láda méltó volt ennek megünneplésére.
Sajnos csalódnunk is kellett, hiszen mind a korábbi bejegyzés, mind a geocaching.com ellenére a ládában hiába kerestük Browny-t, az ügynököt. Reméljük nem veszett el - szép utat járt már be.
A kijelölt parkolóban álltunk meg, de a javasolt útvonal helyett inkább a turistautak.hu-n talált kicsit hosszabb ösvényen közelítettük meg a ládát. A rejtés egyértelmű, de aki ide felkapaszkodik, az megérdemli a könnyű találatot. A kilátás gyönyörű és az állványnak köszönhetően remek panoráma- és csoportképet készítettünk.
Felkerestük a közeli kápolnát is, ahonnan szintén nagyszerű a kilátás környező dombokra, és a rejtek helyére is.
Éhes kesserek számára is ideális hely, a fák roskadoztak a sok gyümölcstől: meggy, barack.
A melegtől kiizzadt csapat pedig itt oltotta szomját (a traubi gépi és romlott :S, a sör finom és hideg :)
Útközben találtunk egy táblát Alsónemesapáti felé, így gyors döntést követően meglátogattuk GCBSZL-t is.
track picit később, egy tollat hagytunk a ládában
A panorámakép a nagy méretei miatt csak itt érhető el: (katt)
Szokásos ünnepi teljesítményládázás Akebonoval. 10/15
A láda helye kissé feltűnő, gyakorlatilag belébotlik minden arrajáró...
/ Browny maci TB-t elhelyeztem itt, talán túléli/
Kemény kaptató, de megérte. [wapon beküldött szöveg]
A többiek a domb meredekségét meglátva inkább lent maradtak és beszélgettek a nagyon kedves boltos nénivel.
Sajnos a fényképezőgépem is lent maradt.
Utána átmentünk a kápolnához, érdemes meglátogatni, nagyon hangulatos hely.
Klerikális munkakessing, Söjtörről hazafelé 3.
Az ajánlott parkolóban megálltam, majd mégis mentem egy kört még kocsival a domb körül, hátha van valami lustábbaknak való megközelítés is - nem volt :-( Nekivágtam hát nagy lendülettel a tegnap este óta tartó havazástól-havas esőtől-esőtől csuromvizes aljnövényzetben a meredek domboldalnak. Hát... meredekebb volt, mint hittem, meg kellett állnom kicsit lihegni közben. Nyáron, kánikulában mondjuk még tréfásabb lett volna. :-)
Az a bizonyos ösvény néha sehol se volt, néha meg mintha előtűnt volna - de lehet, hogy csak vadcsapás volt. Mindegy, valahogy felvergődtem a csúcsra. Hát, van egy feeling-je a helynek, az biztos! Még így, csuromvizesen, a ködös kilátással, a nyirkos hidegben is. Szép, napos, tiszta időben jó lenne egyszer visszajönni ide - úgy biztosan még sokkal szebb lehet. Néhány üreget megvizsgáltam rossz irányban (még jó, hogy senki sem volt otthon :-), mire végre hittem a kütyü nyilának, és akkor már könnyű volt. A rejtés tényleg bátor (vagy vakmerő..?), de remélem, a HFCS-k nem fedezik fel. Lefelé sokkal gyorsabb és egyszerűbb volt az utam...
Mire Győrbe értem, a fűtés mexárította a beázott csizmámat is :-)
A zavaró körülmények ellenére is tetszett, köszi.
Na ez betyáros volt..hegyet másztunk szélviharban a természet csodája hogy a földvár romjaira mászva a nap pont lemenőben volt...csodás egy hely ez. érezni a régmúlt korok szellemét bár lehet hogy csak a lázcsillapító hatása alatt voltam.
Gabaj és Mátyej
Odafele 2 éves kislányunk elaludt az autóban, ezért egyedül indultam a ládához. Jobb is volt így, hogy a boltnál maradt a család az autóban, mert a terep nagyon meredek. Növények már nem nagyok a gaz nem nagy meg lehet közelíteni. A csúcson a kereszttől nagyon szép a kilátás, de szigorúan bakancsban ajánlom a túrát.
A feljutás izgalmas volt a reggeli deres fűben és a sok szép pókhálóval szőtt bokros oldalban.
A kilátás szép volt, ezen kívül a láda helyénél semmi extra nincs.
Ládázásunk egyik legkalandosabb pontja volt. Az a kijelentés, hogy "szinte benövi a gaz" enyhe kifejezés. Magasabb volt a gaz nálunk és sehol sem láttuk a kitaposott ösvényt úgyhogy magunknak tapostuk a csalánt, szamárkórót és egyéb égig érő gyomot. A kutyánk hűségesen követett minket és türelmesen várta, hogy lépésről-lépésre előrébb jussunk. A szőre telis-tele ment kis ragadós bogyokkal amit 3 napig tartott kikefélni, de a látvány ami elénk tárult kárpótolt minket mindenért. Fenomenális! A rejtekhely szerintünk nagyon szép bár először megijedtünk, hogyan teláljuk meg az üreget az égig érő gazban.
Köszönjük az élményt!
Hazautunk első találata.
Valahogy mindig Kemen-dollárnak olvastuk a falu nevét. :)
Mivel ugye út nem vezet a dombra, így nem írhatom, hogy az ajánlott úton közelítettünk - de valószínű, hogy a közelében. :) Az út mellett van egy lekaszált folt és egy pincebejárat, onnan indultunk.
Kisebb-nagyobb ösvények mindenhol vannak az akácosban, ott legfeljebb csak a meredek, de erősen omlékony talaj okozhat gondot.
Odafent aztán minden megváltozik, az embermagas, szúrós gazoknak ugyan a lepkék nagyon örültek (többszás sakktáblalepke, fecskefarkú- és kardoslepkék, meg mások szívogattak a virágokon, nem is nagyon ijedeztek a fotózástól sem), de emberként azért nem annyira jó közlekedni benne - főleg hogy az ösvények itt már eltűnnek.
Azért csak sikerült feljutni a kereszthez, onnan pedig a ládához (bár a nyomokból ítélve sokan a kereszt alatti üregeket hitték rejteknek), ami jókora szalmacsomóval is volt álcázva. :)
A kilátás tényleg remek, bár az időnk kissé felhős volt, de így is érdemes volt fotózni. :)
Latva kora tavaszi kepeket, lehet, hogy ezt a ladat nem nyaron kell megtalalni, mert elegge magas es suru volt novenyzet, foleg a csalan. Szunyogokrol ne is beszeljunk :)
De megerte felmenni, mert a kilatas mindent karpotolt.
Parkolás a megadott hely környékén. Kocsiból kiszállva konstatáltuk a tényt, hogy kb. ¾ órán belül hatalmas viharnak nézünk elébe. Egy ideig nézelődtünk, hol lenne a legalkalmasabb felkapaszkodni, de nem találtunk ilyen helyet. Igénybe vettük egy helyi néni segítségét, aki a parkolónak megadott helyhez közeli bolt melletti /balról/ kis gyalogösvényt ajánlotta. Na persze ösvénynek mondani túlzás, inkább egy kis vadcsapás. Mindenesetre épségben felértünk a kereszthez. Megérte a kis kaptatatót megmászni, mert lélegzetelállító kilátásban volt részünk. Ráadásnak még a közeledő viharfelhő, és a csapkodó villámok tették teljessé a kilátást. A kereszttől a ládáig óvatosan menjetek, ugyanis hatalmas lyukak tátongnak a magas fű alatt!. Lefelé kicsit elkeveredtünk a rengetegbe, de azért valahogy kikecmeregtünk az útra. Az útba igazító nénivel még elbeszélgettünk, azt mondta, hogy az ő fiatalkorában még kaszálták a domboldalt, és még táboroztak, sátraztak is a dombtetőn. A vihart itt még megúsztuk, csak Hévizen ért utol minket /de akkor nagyon:-)/
RIPTOR , Gabi
Nem a láda tehet róla, hogy nem a legjobb hangulatban kerestem, és akkor még nem is tudtam, hogy fejbecsapottságom estére közel 40 fokos lázzal járó rosszullétbe megy át.
A kilátás oké, a rejtek klasszikus, de szerintem könnyen felfedezhető kívülállók számára is. A megközelítés korrektül le van írva odáig, amíg egyedül is menne, onnan viszont nem volt könnyű, mert az valahogy kimaradt, hogy út bizony a hegyre nincs. Így másfélszer körbejártuk a hegyet, mire egyáltalán egy keskeny, alig észrevehető gyalogösvényt találtunk. Már most is gazos, és lesz ez még rosszabb. Vagy rosszul választottam. ;-)
A szomszéd csúcson álló kápolna messze uralja a vidéket, még az egervári túrakor szúrtam ki.
A kápolnát már messziről láttuk, oda mentünk fel először, jót fogócskáztunk körülötte. Utána fel a várdombra, jó kis kaptató, de felcipeltük a kicsiket is!!!! És mindenért kárpótolt minket a gyönyörű kilátás, a zalai táj, lovak, tehenek, házak, a folyó, vonat, minden volt, ami csak kell! A Király családdal látogattunk ide. A logfüzetben volt egy mai bejegyzés egy véletlen megtalálásról, azt írták, tetszik nekik ez a játék, és szépen visszarejtették a dobozt. Aranyosak voltak a legközelebbi házban a gyerekek, ők igazítottak minket útba a dombra.
Először a templomhoz mentünk fel, aztán kis keresgélés után meglett a várdomb is. A falu utolsó házában lakó gyerekek nagyon aranyosan segítettek és még a kisnyuszikat is megmutatták.
Igazi zalai táj!Érdemes volt ide eljönni, köszönjük!
Az ajánlott helyen parkoltunk, majd egy keskeny csapáson toronyirányt megrohamoztuk a várat. Igen meredek és így esőben különösen csúszott. A kilátás valóban szép! A rejtést szerintem könnyen felfedezhetik a helybéli srácok.
Sok gyerek (Dávid, Máté, Toto) és sok felnőtt (MaDFox, Krisztián, Medve) egy felmatricázott Berlingoval rohammal bevette a vár eléggé hűlt helyét. Mire a felnőttek felszuszogtak a dombra, a gyerekek már előbányászták a ládát.
Szép volt az idő, a kilátás pedig még szebb. Köszönet a rejtésért.
Talán ládának ennyire sosem örültem, mint ennek, pedig még meg sem találtam. :) Ahogy Silvius barátom is említette történelmet írtunk ezen a helyen a rádiózás történetében, ami nem csak az annó 103.1 MHz-en vehető Kemend Rádió-t jelentette, hanem azt a nagyszabású rendezvénysorozatot amit Kovács Pista rádiós barátunk eme helyen áldozatos munkával 10 éven keresztül nyaranta szervezett.
Egy kis ízelítő a találkozóról képekben itt: Keskenysávú változat vagy Szélessávú változat
(A Duna Televízió felvétele)
A net szerint még szűz ládára indultunk, de a logbookba már csak másodikként írhattunk.
Környékbeliként már többszázszor autóztunk át Kemendolláron, de még sohasem néztük meg a falut. Most végre erre is sor került. A parkolótól a csúcsra nemigen találtunk utat, csak törtünk a fák között fölfelé. Lefelé már nem volt ennyire egyértelmű a cél, ki is kötöttünk majdnem egy ház hátsó udvarán :)
A láda környezete nagyon tetszett, szépen belátni a környéket.
Portyázás a nyugati gyepün, Mikulással. Indulás reggel 4-kor, hazaérkezés este 10 előtt, jókora darabot jártunk be az országból (740 km autózás, lármás és lassú Nissan Vanette furgonnal), sok szépet láttunk, néhány ládát találtunk (nekem 11 volt új, egynél elsők lettünk).
Pompás panoráma nyílik e dombról. A hajdani vár felismeréséhez kelletik némi fantázia, de felkapaszkodás közben beleélheti magát az ember az ostromlók nehézségeibe. A rejtés az adott helyen a lehető legjobb, bár kissé feltűnő volt a csupasz kőrakás - ráhordtam egy kis száraz füvet. Elsők lettünk - aki korán kel...
Elsők lettünk Pupuval, pedig nem hajtottunk rá a ládára, csak "szedtük, ami jött"...
Nagyon kellemes hely. Szinte drive-in, de a kilátás pazar. A rejtés korrekt, bár tényleg kissé feltűnő a gondosan összehordott kőkupac. Pupu megpróbálta kicsit álcázni. Köszönjük a rejtőnek az invitálást!
Helyes rövidítés:
Kemen$ :-)
Pusi geoládász is tudna mesélni egykoron mekkora bulikat rendeztünk itt sok-sok félszemű társaságában. Talán a rádióamatőr ládászok számára sem ismeretlen ez a hely.
Köszi a ládát, sajnos elég messze van mai ládászásra, majd eccer.