A kb 8 x 10 x 18 cm-es láda a Sárcsi-kúti forrástól és pihenőhelytől kb. 100 m-re a fenti koordinátánál található. Talajszinten (kicsit alatta is) természetazonos álcával takarva, egy cserfa tövében bújik.
Kérlek benneteket, hogy óvatosan tegyétek vissza, mert könnyen megláthatják, illetve visszarejtés után ellenőrizzétek, hogy látszik-e! Köszönöm szépen!
Pót jelszót helyeztem ki. A forrás felett lévő térképet tartalmazó tábla alján.
Aki egyből a ládára menne figyeljen a Hubertus erdei iskolánál, vadász szezonba a sorompó le van zárva. A ládához aszfaltos erdei út vezet. A jelzésen haladva a volt Jókai bányán keresztül lehet eljutni kb. 5,5 km után a kiépített pihenőhelyhez, melyet a térkép 19-es Oktató pavilonként jelez. A rejtekhely a parkolótól N 47° 3,152' E 17° 35,746' 123 m [GCSCSI+Sárcsi-kúti parkoló] kb. 90-100 méternyire található.
Ajkára a távolsági buszok sűrűn érkeznek onnan az 1, 10 és 10Y helyi járatokkal a Jókai bánya elágazásig, majd onnan gyalog kb. 3 km sétával érhető el a kiindulási pont az Erdei iskola.
Bevezető
Ajka a Balatontól 40 km-re északra, a Bakony-hegység nyugati peremén fekszik. A jelenleg hozzátartozó községek nevét még régebbi írásos emlékek is őrzik. A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy már az újkőkorban lakott volt. A különböző földtörténeti időszakokban sok ásványi anyag képződött e területen. Jelentős a Kréta-kori barnaszén és bauxit. A környék ipari üzemeinek jelentős része ezek feltárására és feldolgozására épült.
Látnivalók
Sárcsi-kúti tanösvény
A Kab-hegy északnyugati oldalában, bükkösök, cseresek árnyékában létesített tanösvény 4100 m hosszú, mely az érdeklődők számára bemutatja a Déli-Bakony és a Kab-hegy kialakulását, az erdei életközösségek tagjait, az erdőgazdálkodást. A tanösvény a jelzett turistaút mentén a Hubertus erdei iskolánál található László-kútnál indul N 47° 3,830' E 17° 35,873' 123 m [GCSCSI+Sárcsi-kúti tanösvény kezdete]. Az iskola autóval is megközelíthető, onnan gyalog érdemes bejárni az ösvényt
részben jelzett úton, részben az irányító táblák segítségével. Gyalogosan kb. 1,5-2 óra alatt járható be. Állomásain képes-szöveges táblák vannak elhelyezve. 28 pontból áll és a 19. pontnál található a Sárcsi-kút talán a környék legfelkapottabb kirándulóhelye, itt található: forrás (iható) N 47° 3,140' E 17° 35,757' 250 m [GCSCSI+Forrás], fedett pihenőhely,
szalonnasütő, játszótér, wc .
Ajka-Parkerdő, Bányászati Múzeum
A múzeumot 1965-ben nyitották meg, az ajkai szénbányászat százéves
évfordulóján. A nagy területen lévő, igen érdekes kiállítás megrendítő része éppen az az Ármin-akna, ahol a tragédia történt: itt láthatjuk azokat az emlékeket is, melyek a katasztrófát idézik. A múzeumban láthatunk régi kovácsműhelyt, transzformátorházat, gépházat, bemutatótárót, valamint meg tekinthetjük az Őslény és Kőzettárat.Az udvaron pedig megnézhetjük a régi, nagy bányagépeket. Nyitva tartás, kedd-péntek 11-16 óráig, szombat-vasárnap 10-16 óráig, hétfő
szünnap. N 47° 4,840' E 17° 35,628' 123 m [GCSCSI+Látványos terület]
Hubertus erdei iskola
A Hubertus erdei iskolát a VERGA Zrt. 2002 őszén adta át rendeltetésének. A legfőbb cél az volt, hogy egyre több gyermek ismerje meg a természetet a környezettel való személyes kontaktust, a cselekvő, felfedező ismeretszerzést, ezt a tanulási formát. Szeressék, védjék és ismerjék meg környezetüket. 2003 nyarán egy újabb tanteremmel bővült az iskola. Az új épület emeletén szálláshelyek
kerültek kialakításra és az iskola alkalmas a távolról érkezők fogadására is. Mindkét épületben egész évben erdei iskola működik.
Pokol-lik a Kab-hegyen
A Pokol-lik, más néven Savanyó Jóska barlangja, a Sárcsi-kúti tanösvény egyik állomása ahol szintén láda található. A barlang hossza 19 m, mélysége 6 m. GCPKL
Köszönet KiVi-nek a segítségért. Köszönet astacus-nak a fordításért. Kellemes időtöltést és jó ládázást kívánunk mindenkinek. Bubu, @mil és sziooka
Ládablog
2014. 01. 06. Ládakarbantartás
Visszakerült a ládába az eredeti logbook. A láda továbbra is egy vastag fa melletti vékonyabb fa tövében van.
2015.04.09. Ládakarbantartás. Elveszett láda pótlása.
2016.06.01. Ládakarbantartás. Törött láda cseréje.
2016.12.27. A ládát 2016. decemberében adoptálás során kaptam meg, ezúton is köszönöm. A ládának biztonságosabb új rejteket kerestem (talajszinten, álcázva), ládakarbantartást tartottam!
2018.06.08. Új láda, es log füzet. Pót jelszót helyeztem ki. A forrás felett lévő térképet tartalmazó tábla alján.
Állapot: kereshető
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
+
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
HEURÉKA!
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést!
Továbbiak és képek később. [Geoládák v4.5.0]
--------
A rejteket kis szerencsével megtaláltam. Jó a rejtés, minden rendben volt.
Szétnéztünk, ettünk, majd ittunk a forrásból.
Jó kis kiránduló, pihenőhely.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Biciklivel. Kab-hegyi körtúránk során álltunk meg itt vizet venni. Kellemes finom hideg vize van a forrásnak.
A ládarejtek tetejéről sajnos lekopott a "természetazonos" álca. [Geoládák v4.5.0]
Az Ajkai Lihegő teljesítménytúrán pont itt, a Sárcsi-kútnál volt a rendezvény egyik ellenőrző-és frissítőpontja. A frissítési lehetőség vonzó volt, de a láda még fontosabb, ezért gyorsan lekanyarodtam az útról még a pont elérése előtt. Némileg tréfásan azt is mondhatnám, hogy a kissé "elásásgyanús" rejtek nem eléggé védett egy esetleges árvíztől. :-))) (Közel a patak ;-). A rejtés amúgy remek, bár a logfüzetben látottak alapján (lásd a zölddel írt, az eufemizmus minden formáját a legmesszemenőbbekig kerülő írást) nem mindenki volt maradéktalanul elégedett (a rejtéssel, vagy valami mással... :-P)
Megtaláltam.
Köszönöm a lehetőséget.
[g:hu+ 2.10.16]
A Jubileumi, 10. Jeges tekerés alkalmával jártunk erre, és kerestük fel a rejtést.
A láda közelében lévő fedett pihenő ideális volt a GCICE totó lebonyolításának.
Ekkor még örültünk, hogy a szitáló eső elől egy kicsit elbújhattunk. Később már azt az enyhe égi áldást is vissza sírtuk.
Megtaláltam HRezi, HZsombor és HZoltan társaságában, köszönöm a rejtést!
A GC44FV esemény keretében a Bázis környékének 3 hagyományos ládájának levadászását is célul tűztem ki, ennek keretében jöttünk ide. A láda és a 10. pont, a GK is könnyen meglett. A hely szuper lehet kisebb társaságok sütögetős kikapcsolódásához.
Innen ugrottunk el a 11. pontunkhoz a VI-hez, ami kb. 1,3 km volt oda-vissza, melyet a kevés hátralévő idő miatt futva abszolváltunk.
A GC Verseny közép távján jártunk erre. Sajnos a ládát nem találtuk, pedig két kessertársunk nagyjából elmagyarázta, hogy mit keressünk, de a koordinátán jó 10 perces kutakodás sem vezetett eredményre, ezért visszamentünk a pótjelszóhoz. Köszi a rejtést.
"A gyerekek felé próbáltuk ezt az egészet játékosan tálalni, és (...) ez nem okozott gondot. Egy (...) gyerek még elfogad mindent, amit (...) mondanak. Nekik az a valóság létezik, amit mi mutatunk, vagy amit ők elképzelnek a kis fejükben."
-John Cure ~ Hamu-
Mi nem az iskola, hanem körbe az erdészeti úton jöttünk el idáig. Elősször a ládához mentünk, a keresgélés során egy 'gyereksereg' jött, a siker reményében. Mikor megláttam a rejteket hátatfordítottam neki, majd a gyerekeket próbáltuk - immár az apukával- a sikeres megtalálás felé terelni. Az egyikőjük sikeresen kiemlte a dobozt a rejtekből. A logolás közben újabb kesserek jelentek meg. Nagy volt a jövés-menés.
Ezután elsétáltunk a forrásig, készítettünk pár fotót, majd ismét találkozva a gyerekekkel mindenkinek adtunk egy aprócska ajándékot. A gyerekek boldogan sétáltak tovább.
Ládatúta emiGrant, GYEZegzug és Kajla társaságában.
/22
Hát ennél a ládánál megint bebizonyosodott, hogy gyerekekkel a legjobb ládázni. Minél kisebb, annál hamarabb fogja megtalálni a ládát. Itt is ez történt, egy aranyos gyerekcsapat mindenkit megelőzött és megtalálta a ládát lent a patakhoz közel. Maga a kút nem volt semmi különös, de szépen folyt belőle a víz, ami a lényeg. Köszi a rejtést!
GC44FV közben.
Sétáltunk egy tizes a nap folyamán, s ez a láda is "útba" esett. A pihenőnél geopalackot kerestek a versenyzők, így szusszanás helyett a kútra és a ládára mentünk rá.
Tetszett a környék, köszi
Drive in -re terveztük a keresést, mivel régebben a kútig lehetett autóval menni. Most viszont a sorompók zárva voltak, így egy kellemes erdei sétánk is volt. Köszönjük a rejtést.
Ez a láda szerintem nem teljesen ugyanaz, mint ami a com-os oldalon van: Más a koordináta, meg a láda és a rejtés módja is más.
Nekem a víz kicsit büdös volt, de ettől függetlenül jól esett, mert ki voltam száradva a 40 fok körüli hőségben.
Ezt a Padragkút - Kab-hegy - Csingervölgy túrát még a hideg téli napokon terveztem meg és most (04.23.) nyílt esélyem az odautazásra. A 9 pontból 8 találat +1 jelszó nélküli az esők után közvetlenül. A víz frissítő volt és jól jött a kulacs töltési lehetőség. Köszönet a rejtésért.
Baráti társaságban érkeztünk egy hosszabb bejgliledolgozó túrára Padragkútra. Az ide utazás izgalmasra sikerült. Az ónoseső jégpályává változtatta az utakat, így csak nagyon lassan, óvatosan értünk ide. A GCC700 közelében parkoltunk, majd a GCPKL, GCSCSI, GCOKVB, GCLUMO, GCBUJO ÉS GCPADR ládák érintésével tettünk egy nagyon szép, kb 25km hosszú körtúrát a havas, jeges erdőben.
A hely nyugodt, csendes. A rejtekhelynek nem volt meg a teteje (lehet nem is volt neki?)
2011.10.08 12:20-kor jártunk itt a ládát megkeresni. A logomat visszanézve már akkor is tetszett a hely és a rejtés is. Ma a szép havas formájában is szép volt.
Jó a rejtek. A régi, betelt logbook már nehezen gyömöszölhető bele a ládába. Ha a rejtő arra jár.......
A hely megközelítése az aszfaltúton, bringával könnyű kis feladat. A forrás környezete a tisztással és esőbeállókkal szépen rendezett.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Először egy régi ládát találtam, azután meg lett a jó is. Külön díjazom a rejtésbe fektetett munkát, akik rejtek helyet is készítenek! Nagyon jó rejtés! Gratulálok! [Geoládák v3.3.2]
Először csak hallottak alapján kerestük, ez lett volna az első geoláda amit találunk, de nagyon rossz infot kaptunk róla. Másodjára az applikáció segítségével meglett. Nagyon frappáns, és az eddigi legjobb rejtés amit láttunk! Hálásan köszönjük! :)
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Bringával, Nagyvázsonyból.
Jó a rejtek, bár sajnos nedves volt a doboz tartalma. A logbook vizes, tettem a dobozba helyette frisset (régit benne hagytam). A pihenőhely klassz.
Autóval mentünk az ajánlott parkolóig, de kicsit félve, ugyanis behajtani tilos tábla kint volt, persze ennek ellenére többen is behajtottak autóval, így mi sem tétlenkedtünk.
A környezet nagyon szép, a tó be volt fagyva, viszont a kút abszolút folyt.
A láda sajnos nem lett meg, így a pótjelszóval logoltunk be.
Köszi a rejtést!
Ködös időben a Pokol-lik barlang után a tanösvényt végigjárva kerestük meg! Nagyon ügyes, elmés rejtés! A találatot a túratárs "vitte be". Ő nem gyakorlott kesser, mégis egyből kiszúrta a leírás alapján. A hely szép, az időjárás miatt a látvány nem volt sok!
Köszönöm a rejtést!
U.i.: A láda egyik füle törött , beázik. A logbook is vizes! Egy zacskóval próbáltunk segíteni. Rá kellene a rejtőnek nézni!
A Bakony hegység egy kis gyöngyszeme a Sárcsi-kút tanösvény, gyönyörű természeti környezetben, szurdok és patak ölelésében, hangulatos pihenőhellyel és szép víztározóval. A kút vízét megkóstoltuk, nagyon finom. A térség állat és növényvilágáról több táblán is olvashatunk ismertetőt, érdekes az erdő vadnyomait bemutató tábla. A nyarat egy szalonna sütögetős piknikkel búcsúztattuk, jó hangulatú, remek kis túra csapattal. A rejtés nagyon ügyes, köszönet érte. Indulunk tovább a Pokol-likhez.
Megvan!
Nagyon klassz hely, tetszett. Az erdei iskolánál kicsit leblokkoltam a behajtani tilos tábla előtt, de miután egy autó simán behajtott, így én sem álldogáltam tovább, jól is tettem, mert a forrás mellett vagy 8-10 autó parkolt már.
A láda rejteke sajnos üres volt, de sikerült a rejtővel egyeztetni.
Utólag is köszönöm a segítségét, sajnos nem volt nálam alkoholos filc, hogy a rejtek tetejébe beleírjam a jelszót, így egy kinder belsőt hagytam a rejtek aljában, abban van jelszó, levelekkel letakartam, nyugodtan nyúlj bele.
Köszönet.
Sajnos nem találtuk a rejtekhelyén a ládát, bár igen ötletes a rejtés! A kep alapján kérjük SierraLimaval a találat elfogadását. Köszönöm! [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Sajnos a ladat nem talaltuk a rejtekhelyen, pedig otletes a rejtes. Rejtekrol nem teszek fel fotot, a kep alapjan Pancsival kerjuk a talalat elfogadasat. :) [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Valaki rájár a ládára... Nincs a helyén (ismét) Rejtőnek jeleztem.
Ha lehet jókor defektet kapni, akkor szerencsére itt ért, így volt víz bőven kezetmosni,a lukat megkeresni a belsőn, valamint vannak padok és asztalok is.
A harmadik láda lett volna ma, de amikor épp felfedtem volna a rejtélyt, kiderült, hogy komoly fába vágtam a fejszémet: csőbe húztak, és a láda nem volt a rejtekben.
Kérlek, hogy a fenti szellemes-kódolt beszámoló, a képek, és a mai többi megtalálásom alapján fogadd el ezt a bejegyzést!
Hosszú idő után végre egy igényes rejtés. Nem csak behajítva egy halom fa alá, hanem látszik, hogy tényleg dolgozott vele a rejtő, hogy örömet szerezzen nekünk. A környék nagyon hangulatos, jót lehet piknikezni.
Ez a láda sem szerepelt a tervek között, de ha már szembejött :) Sajnos elég lelakott állapotban találtam, a doboz félig széttörve, a logbook vizesen. Nem volt nálam semmi, amivel segíthettem volna. Ha legközelebb valaki arra jár, vihetne egy dobozt. Köszi a rejtést!
Valószínűleg teljesen feleslegesen, de tiszteletben tartottam a behajtani tilos táblát, és az erdei iskola előtt parkoltam, onnan a tanösvényen és az erdészeti úton a forráshoz. Szép pihenőhely, a tó gátján munkálkodnak. A láda gyorsan meglett, hála a laza rejtésnek. Kicsit megdöbbentem, mikor a négy zacskóból elhalásztam a ládát, aminek a fedele viszont nem zár tökéletesen. A ládát el lehet rejteni szerencsésebben is, anélkül, hogy a kövek összetörnék.
Nagyon törött doboz nagy kövek alatt. :-( Mert hát milyen is tudna szegény műanyag doboz lenni, ha a kedves megtalálók így rápakolják a súlyos köveket? :-(
Nem minden kesser érkezik autóval, így a leírás közepén, segédpont nélkül elrejtett információ, hogy a forrás a parkolótól 20 m-re van, nem igazán volt segítségünkre, csak most olvasom. Pedig már alig vártuk, hogy 90 km-esre sikeredett bringatúránk során itt ihassunk, de a forrást a rejtés közelében kerestük. Ott nem volt, se forrás, se a forráshoz vezető turista jel. :-( Így suhantunk szomjasan tovább.
Kedves rejtő, amikor mész újrarejteni a dobozt, kérlek, mérd be a forrás koordinátáit is és egészítsd ki a ládaoldalt ezzel az adattal. A szövegre is ráférne a két copy+paste rész összefésülése. Köszönöm.
A Bújóliktól továbbra is a széles, jól követhető dózerúton maradtunk. Sok idő nem telt el amíg ideértünk. A láda gyorsan előkerült, de a forrást eleinte nem találtuk. Azután fény derült a helyére. A felette lévő fatönköt - amibe a forrás neve is bele volt faragva - már nem találtuk meg. Viszont volt egy kis tavacska, falatozásra esőház és a tanösvény táblái közül néhány. Ha nincs negatív hőmérséklet, több időt is eltöltöttünk volna itt. Dudu medvém kísért el.
[:865:]
Teljesentökjó pihenőhely van a forrás mellett. Kiválóan szórakoztunk a kis tó jegére dobált kövek hangjának hallgatásán. Ide nyáron igyekszem bringával is eljutni, igen jó minőségűnek tűnnek az utak!
Az év utolsó ládája volt, szép év lett zárva ezzel (144 ládatalálat), reméljük, 2016 is hasonlóan sikeres lesz :)
A láda 4(!) nejlonszatyorban csomagolva kint virított a rejtek előtt. Tartatalma száraz volt, de tele szeméttel, amit eltávolítottam. Szemmel láthatóan muglik is megtalálták, de legalább nem tettek benne kárt. Két zacskót lehántottam, és a ládát rendesen visszarejtettem.
A logbookot a vízparton találtuk meg, az apró ajándékok szétszóródva. Dobozt nem találtunk, csak a nejlont és a megrágcsált A4-es lapot. A logbookot a nejlonba becsomagolva az eredeti helyre rejtettük, viszont a ládát pótolni kell.
Bakonyi biciklizésünk közben jól esett innunk a forrás hűs vizéből.
A forrás melletti pihenőben tartott hangos, az erdő hangulatához nem illő bulit viszont nem "lájkoltuk".
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
Padragkút-Úrkút gyalogtúra során megtalálva. Kellemes erdei séta sok-sok érdekes tudnivalóval végigtapétázva. A pihenőhely és környéke a nyálkás idő miatt most kihalt volt.
A ládát kövek tetején, szét szórva találtuk, kerestük kicsit a logbookot,de sajnos nem lett meg. Szerettük volna hívni a rejtőt és elkérni a jelszót,hogy felírhassuk valahova,illetve,hogy jó helyre rejtsük a ládát, de a közelben nem volt térerő sem, netünk meg még később. A ládát végül, az előző megtaláló által említett helyre, kövek takarásában rejtettük el. Köszönjük a rejtést, talán tavasszal újra jövünk és megkeressük, addig viszont kérnénk a képek alapján a találat elfogadását! Köszönjük.
Bakonyi 25km-es túra Padragkúttól a Kab-hegyig. A Bújó-lik felől jöttünk az aszfalton. A leírás félrevezető, kis fa sehol. Inkább: a beton átfolyó pereménél, alul, kő mögött. Hóolvadáskor amúgy könnyen elviheti a víz a ládát. A forrásvíz tiszta, finom. :) Köszönöm.
GCPUPU levezetéseként útba esett! Mi pedig majdnem lyukra futottunk. A leírás alapján nem igazán volt oké a láda helye, a kitartásnak köszönhetően megtaláltuk. Köszi!
Szintpusztítás közben, de már az utolsó GCPUPU pont megtalálása után csapatos keresésben megtaláltuk.
Csak a leírásra hagyatkoztunk, pedig, ha nem tudunk semmit a koordinátán kívül, akkor hamarabb meglesz, mert nem sok kis fa volt a láda közelében. De meglett kitartásunknak hála!
A ládaleírást olvasva ajánlanám a HM VERGA Rt. vadászainak is a tanösvényt, hogy megtanulják szeretni a természetet, mert mi csak száguldozó terepjárós fajtával találkoztunk, akik közül egy majdnem elütött minket és nem is lassított. Tisztelet a kivételnek!
A ládablog lassan hosszabb, mint a leírás. nem lehetne egyéb logként beírni a karbantartásokat?
Az őszi erdő a kedvencem, itt is hibátlan volt.
Köszönöm a lehetőséget!
Szép hely, tetszett. A holnapi napi rendezvény miatt komoly takarítás és felújítás volt a környéket. Új padok, táblák, szemetesek, feliratok, stb. Reméljük sokáig így is marad.
Végre ide is eljutottunk! Köszönjük, hogy megmutattad. Mónika és Gábor [g:hu 1.4.28o] [wapon beküldött szöveg]
Délutáni laza, 12 km-es túra Istvánnal Padragkút - GCPADR-GCBUJO-GCSCSI-GCPKL - Ajka útvonalon. Végre egy kis Bakony, majdnem 2 év után! Az egész tetszett, nagyon jól éreztük magunkat. És ismét megállapítottuk, hogy milyen kedvesek az ajkaiak.
Nagyon szép, rendben tartott pihenőhely, tényleg egy egész iskola is elfér itt! Játszóhelyek, ismertető táblák, tűzrakóhelyek odakészített tűzifával, nagyon tetszett! Meguzsonnáztunk, aztán immár másodszor a mai nap folyamán kullancsirtás következett. István rövidgatyában volt, rajta legalább 20 kullancsot találtunk - némelyik még csak sétált, de a legtöbb már beléharapott. Vigyázzatok!
Alkalmi túratársunk, aki éppen egy túrát készített elő, megmutatta a "Manók házát" is, ami egy élő, de belül üreges fa, fel lehet a belsejében mászni. Így ezzel a kis kitérővel a tanösvény egy részét is láttuk.
Szuper hely, köszönjük a rejtést!
Szép környezetbe, labilis rejtés. A láda nagyon törött cserére szorul. Szerintünk könnyen kicsúszik a rejtekhelyről. Ez a szép környezet megérne egy új rejtést. Köszönjük.
Nagyon kellemes hely. Tavaly nyáron voltam itt. A tó és a környezet akkor nagyon lepusztultnak hatott. Most minden friss és szép.
A H30HR7 oroszlánt betettem a dobozba.
A Pokoli-lik és a Bújólik ládákkal szép kör volt. Padragkúti szikláknál már voltunk, és ismerve a terepet most nem másztunk fel eső után a csúszós talajon. Az előrejelzéssel ellentétben ragyogó időnk volt délután 4-ig.
Ma a környéken a Veszprémi Erdészeti Társaság (VERGA) rendezett futóversenyt, és utána bulit itt a Sárcsi-kútnál. A rejtés profi! Köszönjük.
Sárcsi kúti tanösvényt jártuk körbe, napsütéses kiránduló időben A láda GPS segítségével gyorsan meglett- sőt 2 láda volt egy helyen- egy új és valószínűleg a régi. Mindkettőt visszaraktuk, majd tovább sétáltunk. Kösz a rejtést.
Sajnos nem figyeltük az előző logoló megjegyzését, így kb egy óráig kerestük a ládát, de 100%-ig biztosak vagyunk benne, hogy jó helyen kerestük. E-mailben küldtem képeket, hogy tényleg ott jártunk, kérlek fogadd el azok alapján a találatot.
Attól tartok, a láda eltűnt. A jó leírás alapján szerintünk egyből a célra mentünk. A kesserösvény is pont ott volt, ahol kellett lennie. De dobozt, azt nem találtunk, pedig 1 óra alatt 30x30 m-en mindent átnéztünk. Itthon a régi logok és egy fotó alapján is jó helyen kerestünk. A rejtőnek elküldöm a hely képét, kérem keressen meg emailben. Úgy látszik, ez a hét nem az igazi, a TB-t sem tudtam még felvenni, nem akarom grabelni, mert hátha nem jut nethez az elődöm.
Amúgy jól eltévedtünk. Egész napos somogyi túrát terveztem be, jó felkészültem, de segédkessernek erdőbe volt kedve menni, és nem akart sokat autózni. Na mondom, van valamilyen Kab- hegyi láda, gyors koordináta, doboz leírás, indulás. Először Úrkút, Csárda- hegy. Innen irány a Sárcsi- kút. Aztán a Kab- hegy tetején még mindig 5-6 km, na mi is van most? Hát nem itt van a láda asszem. Visszafordultunk, és mentünk a GPS után, és még mindig 5-6 km, és még mindig 5-6 km, aztán még mindig 1-2 km, 1- 2 km, de meglett a hely. Jó nagyot autóztunk végül. Nagyon szép erdő és forrás, a vize szinte túl hideg.
Itt került megrendezésre az egyik barlangász verseny, a Hágó-kupa. Szóval mielőtt nekiálltunk volna a versenynek, még gyorsan össze szedtem ezt a ládát. Nagyon jó hely, megközelíthető kocsival és sok szép hely van a környéken, piknikezésre is tökéletes. Este eleredt az eső, de ez senkinek nem vette kedvét, meg lehetett úgy oldani a dolgokat, hogy a bulizók közül senki ne ázzon el, még a Presszó Tangó Libidó együttes sem, aki az esti zenét szolgáltatta.
OKT Nagyvázsony - Úrkút szakasza előtt tettem egy kitérőt erre. Tetszett ez a Vízkeresők útja tematika, kár, hogy sehol nem találtam pontos leírást róla a neten. A Kab-hegynél a C és 1. nyiladékok kereszteződése körül, főleg attól északra rengeteg a medvehagyma, szedtem is.
Bújólik ládától érkeztem, nagyon szép a környék, élmény ezen a környéken túrázni. Szerencsére nagyon jó időt sikerült kifognom. A rejtés véleményem szerint nem igazán átgondolt. Sok jobb lehetőség adódna a közelben, nem értem miért az útról jól látható, rosszul álcázható helyre esett a rejtő választása. Köszönöm az élményt és a rejtést: Acsart.
Az Őskarsztól átkocsikáztunk, de a kútig 1,5 km-t gyalog tettük meg a hegyoldalban lévő raklap lépcsőn... :)
A láda az "alagútba" volt bedobva kb 1métere. Loggolás után a lapos kövek alá visszarejtettük.
A klassz időben egész nagy embersereg sütögetett. :)
A kocsit félúton letettük, a túrát a Pokol-likkal kezdtük . Hát utána dagonyázhattunk egy kicsit. Jutalmunk egy szarvas csapat volt, akik nagyon közel keresztezték az utunkat.
A logbookban az a gyanúm 2010-t logoltam:) A következő kesselő legyen kedves kijavítani.
A Park Vendéglőben - a Múzeumnál - finom velős pirítóst ebédeltünk:)
köszönjük.
Meglett:) Gyorsan rátaláltam a ládára, nagyon szép, csendes helyen van. Hasonlóan ark03-hoz én egy marék szotyit szedtem ki belőle.. de a MJ CD még megvan:) Ugyan majdnem drive-in lett, de szép séta volt így ősszel. Köszi a rejtést!
Megtaláltam, bár a jó leírás alapján ez nem volt nehéz :) Örülem, hogy az esős napok után végre kiszabadulhattam egy kicsit keresgélni. A helyszin mellett már rengetegszer elmentünk, nem is sejtve, hogy mi lapul ott. Viszont úgy érzem, hogy a láda tartalma csalódást okozott és nem méltó a rejtő munkájához. Kissé úgy nézett ki, mint egy szemetes: söröskupak, karcos, másolt MJ cd, gyógyszer ... Ez utóbbit el is távolítottam, egyrészt, mert szabályzatba ütközik, másrészt meg ezt diktálja a józan ész. A következő megtaláló keresés előtt esetleg egyeztethetne a rejtővel egy "lomtalanításról". A rejtést viszont köszönöm, igazán szép környezetet sikerült a láda lakhelyéül választani ;)
Elég sok biciklis volt az erdei úton. Nem véletlenül, hiszen egy nagyon csendes nyugodt hely. Mi is beszippantottuk a friss levegőt és kortyoltunk a jó hideg forrásból. TB-t tettem a ládába. Tetszett,köszi a rejtést.
Bő vize volt a forrásnak, a helybéliek mesélték, hogy itt-ott olyan helyeken tört fel a víz ahol még sosem. Viszont a múltheti 160km es szél - és túlzott fakitermelés - elképesztő és szomorú pusztítást végzett a Bakonyban.
Megtaláltuk!
Az Úrkút felé fezető úton elhagytunk egy barna, GEO feliratú polár felsőt, zsebében egy telefonnal és szemüveggel. Esetleg ha valaki megtalálná...
Korábban ministránsokkal jártunk itt, el is mentünk a láda mellett, persze akkor még nem voltam a játék résztvevője, így nem is sejtettem micsoda 'kincs' mellett haladtunk el. Jó volt visszajönni. Köszi!
Megtaláltuk!
Autóval a nevezett parkolóig, innen pár lépés. :) Szép időt fogtunk ki szerencsénkre, nem sok ilyen lesz már az idén. Innen a Bujólikhoz indultunk.
Köszi a rejtést!
Ida és Robi
A láda teteje be van szíkítva, ezért zacskó-cserét követően fejjel lefelé "csomagoltam vissza". A közeli pihenőhelyről hiányolt konténer-kukát a magas szállítási költségekre hivatkozva nem helyezik ki... Ennek ellenére a környéken aránylag rend volt!
A környékről hiányoltam a kukákat, a forrásból cukrospapírokat kellett kihalásznom...Csak tudjam meg, ki szennyezte be ezt a szép, hangulatos helyet...!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kellemes pihenőhely a forrás környéke, nagyon sokan bográcsoztak a szeptember végi jó időt kihasználva. Kicsit hiányzott is az erdei kirándulásainkon megszokott "nyugalom és béke". A láda rejtése nagyon jó, véletlenül nem lehet ráakadni. Köszönjük.
A láda takarását a nagy eső elmosta, szerencse, hogy két kő is került rá, mert így maga a doboz megmenekült. Igyekeztünk még jobban visszarejteni, még több kővel leszorítani.
Bubu gyönyörűűű - egy kedves Bobtail tulajdonos barátunk első ládája volt ez:-)
Kerékpáros találat
Ajka-Csinger-völgy-Kab-hegy-Úrkút-Szentgál-Bánd- Tótvázsony-Vöröstó-Öcs-Ajka 138 km 1640 m szint
Idilli környezet, csak a közeli pihenőnél hangoskodó , éneklő társaság rontotta kicsit a képet. Tökéletes kerékpáros láda: kitűnő minőségű aszfaltutak hálózzák be a környéket, a mai túra legszebb szakasza volt ez a környék.
Nagyon szép hely. Odafelé a bezárt bányák szomorú látványa elgondolkodtatott; vajon micsoda élet lehetett itt, amíg működtek... Azt a részt már félig-meddig visszahódította a természet, s talán jól is van ez így, de: akkor is emberi sorsok kötődnek hozzá. Aki ott dolgozott, annak bizonyára szomorú emlék, hogy mi maradt belőle. Na de hogy a rejtéssel is foglalkozzak: tetszik, könnyen megtaláltuk, jó, hogy kicsit feljebb van a pihenőtől. Köszönjük a rejtést!
Megvan.
Jó közel az úthoz.
Mai első láda, innen indultunk tovább GCBUJO felé.
Az erdőben elég nagy volt a forgalom.
A túra képei, és track a Google Maps-on: ITT
Első felbuzdulásunk a családdal, a közeli Sárcsi-kútra vezetett. Kipróbáltuk gondoltuk ismerős helyen kezdünk. Már ment le a nap mikor nekivágtunk az erdőnek.
Megtaláltuk!!!
Úgy döntöttünk, elöször a környékünkön, az amúgy is ismerős terepen kezdünk, és úgy távolodunk a lakhelyünktől. Mindenkinek nagy élmény volt a
mai nap, a kezdet!
Mi az a geoláda jelszó ? Már rájöttünk! :)
Kezdőként azt még nem kerestük:)
Na majd a következőnél!
Megtaláltuk és már kezdődött is az égszakadás! A piknikezők, a kirándulók és a ládászok is menekültek, ki a kocsijába, ki a pihenőbe. Nem mindennapi esőmennyiség zúdult ránk pillanatok alatt, de a keresésük még épp sikeres volt.
Köszi a rejtést!
A jóidőt sokan kihasználták és kijöttek egyet piknikezni. Nagyon tetszett a környék.
A láda megtalálása után körbesétáltuk a tavat és megtaláltam az ál-ládát is...
Mai hosszú kirándulásunk harmadik pontja, 8/3 láda.
Az erdő még igy tavasszal is szép. A rejtekhely túlságosan is látható helyen van, talán az út túlsó oldalán jobb helye lett volna.
Köszönet a rejtésért!
Nagyon jó kis rejtés,bár a pocsék idő miatt csak a ládáig mentünk,majd visszafordultunk.Szép képeket csináltunk,majd azt is rakok fel.
Jó rejtés,köszönjük.
Ottó kutya vezette lelkes kiscsapatunk, dacolva az időjárás szélsőséges körülményeivel meglelte a ládát. "Eszti elvesztette szüzességét", meglett élete első geoládája. Üdv. Ottó és a kiscserkészek
GCELKA után hazafelé - kilenc fős társaságban.
Gyors - drive-in találat.
A cachebe beköltözött egy rózsaszín rossz álmú polip: Dexter. - Kérem, hogy segítsétek útján!
Elkezdődött az olvashatalan írású logok (lefagyott kéz) és elázott logfüzetek (eső) szezonja :(((
A túra remek volt, szakosztályi őszi találkozónk gyerek-részlegét szórakoztattuk a ládakereséssel. A ládát aztán persze Tama lelte meg, de a kincsesláda szétcincálása már a gyerekkezek műve. Rengeteg ajándék csereberélődött :)
Ezen a napon még alig áztunk csak meg, viszont rém hideg volt. Innen siettünk tovább, a következő látványosság egy barlang volt :)
Mackka & Péter & Haushinka & Mihály és még kb. 20-an, köztük rengeteg gyerekkéz
Többszöri bicitúra egyik végén kerestük meg a ládát. Nagyon ajánlom mindenkinek, aki nyugodt frogalommentes műutas kerékpározást szertne. A KAB-hegy körül egy kb. 20km-es út van, nem túl nagy emlkedőkkel.
Mivel mindig kevés az időnk, rövid keresgélés után feladtuk, pedig többen, több irányba indultunk. Miután kaptunk egy nagy zuhét, amit szerencsére még a pihenő házikóból kémleltünk, visszaindultunk a Padragi-sziklákhoz (gondoltuk ott majd nagyobb szerencsével járunk), na és persze a buszhoz. Azért a GPS-t még bekapcsolva tartottuk, s ahogy haladtunk az aszfaltos úton, s visszanézve kerestük a kicsi, s nagy fát, szinte ordított, hogy itt vagyok. Na két kis tekergővel le is másztunk a dagonyába, mert ugye az eső esett és már minden tiszta sár volt, de ki nem hagytuk volna a ládát. Köszi a rejtést, megint egy szép hellyel lettünk gazdagabbak.
(előző: GCPadr) ...akkor elővettem a térképet, és az iránytűt. Hát a Fenyér-hegy aljában voltunk, és még kb 1 km, és visszajutottunk volna az öcsi útra. Így tehát jól kitolt velünk a bicajos. Igaz, hogy az előző láda nagyon gyorsan (10 perc) alatt meglett, de ezzel a 2 km-es kitérővel el is vesztegettük a kis spórolt időnket.
Szóval most hogy már az irányunk jó, és sárga csík is van a fákon, már csak menni kell. Már barnállott a Sárcsi kúti parkoló, mikor látom, hogy Noémi társam egy fát nézeget az út mellett a korláttól nem messze az árok szélén. De ládát nem lelt. Elmentünk hát a forráshoz, cucc le, ivás, tűz a ládához. Elmentünk egészen a tározóig, megnéztünk minden ösvényt, de semmi. A vízmosás mentén folytattuk utunkat, bár furán hangzik, de nem láttunk egy darab "nagy fa melletti kisebb fát" sem. Már látszott az út, és az előbb említett korlát, mellette a két öreg fával, amit már Noémi előbb megvizsgált. De lám tényleg ott volt-csak le kellett menni teljesen a fák gyökeréig. (aki ezek után nem találja meg, arról inkább ne is szóljunk)
Még egyszer ittunk a kútból, és irány tovább a Kab-hegy felé. Pár méter után már láttunk egy nagyfeszültségű vezetéket, ami alatt RETTENGTÜNK átmenni!!!!! Mégis átfutottunk, pedig a vezeték mentén kissé rövidíthettünk volna- bár a dzsindzsa is nagy volt itt. Hamarosan egy útkereszteződéshez értünk, az út tovább egyenesen sárga keresztként folytatódott, a sárga csíkunk pedig be a bozótba Jókaibánya felé. Tudtuk, hogy egy másik erdészeti útra kell rátérnünk tőlünk jobbra (nézzétek meg a térképeteket). A Bakony-dél térkép szerint ez lezárt út, de a sorompó már rég nem lehet ott, csak a nyoma maradt. Hamarosan ismét átmentünk az előbb látott nagyfeszültségű alatt.
Ezen a betonúton folytattuk tehát utunk, mikor találkoztunk egy mókás belga biciklissel, aki megerősített minket abban, hogy ez az út a Kab-hegy felé vezet. kiderült, hogy csak azért teker a lejtőn felfele, hogy utána legurulhasson. Nagyot nevettünk, és megállapítottuk, hogy a belgák rendes emberek :-)
Hamarosan az út tökegyenes lett még mindig jelzés nélkül egyre tűző napban, úgyhogy ezt a részét nem élveztük igazán a túrának. (folytatás: GCkbhg)
Csekész Mészikével a Padradkúti szikláktól jövet, némi eltévedés után- amit egy biciklisnek köszönhetünk-megtaláltuk.Nagyon szép hely, tetszett. A rejteket sokáig kerestük,de végül az alatt a fa alatt találtuk, amire először gondoltunk.
Vandortaborunk utolso bakonyi megalloja Jokaibanya es Nagyvazsony kozott. Csodalatos volt az erdeszeti utakon tekerni, az erdo zoldjeben madarak korusaban napokon at.
Szép lenne a környék, ha nem lenne ennyire felkapott a "kirándulók" körében. A búcsús zene ordított, a forrásban dobozossörök várták hogy lehűljenek (ki tudja, mióta), az asztalokon a tegnap éjszakai buli maradványai (legalább 6 tonna félig kiürült üveg), egy-két "kómás" ember, akikről délben is csak a sátorból kilátszó két lábuk árulkodott, hogy előző este kicsit talán sok volt a jóból. Szóval a környék szép, csak éppen mi valószínűleg rossz időben mentünk.
Megtaláltam!
Nagyon tetszik nekem ez a hely,mivel környékbeli vagyok sokszor járunk fel az ismerőseimmel sütögetni.
Köszönet Franky-nek a fuvarért és hogy rész vett velem a keresésben!
Szép a táj, biztosan el lehetne a környéken kószálni, ha nem sietne mindíg a láda vadász. A rejtés lehetne jobb, a koordináták pontosak, de nem szerencsés a doboz elhelyezése.
Szép időben, egy hosszabb túra után autóval eredtünk a láda nyomába és meglett. A rejtés trükkös, bár hozzá kell tegyük, kicsit jobb helyet is lehetett volna találni neki( út mellett, meredek partszakaszon???). Köszi a rejtést:-)
Ez az első megtalálásom, Mivel eső alkalommal nem tudtam bejelenteni, azt gondoltam valamit rosszul jegyeztem fel, de valószinü csak a log bevitele nem volt megfelelő.
A mai megkeresésnél szinte télies idő volt. A környéken sem járt senki.
Bubu még mindig vigyázza a ládát.
Másodszorra meg lett.
Kosztával közösen loggoltunk, míg Zöldcsacsi sóvárogva nézett le ránk, neki már meg van, de a közös keresés mindig hangulatosabb.
Délután indultunk Levivel Devecserből. Kolontáron át Ajka, majd Csinger-völgy. Itt egy kicsit bénáztunk, de legalább láttuk a gőzöst. Majd ha az itteni multit cserkeljük, alaposabban is megnézzük.
Tovább az ajánlott úton, sok-sok kirándulót, túrázót, biciklist kerülgetve. A kútnál fiatalok piknikeztek. Óvatosan megkerestük a ládát, aztán jobban szétnéztünk. Igazi kiránduló gyöngyszem! Remek környék! Igaz, a vége felé megjöttek a piknikezők haverjai cross motorral az erdőből, de a jó hangulatunkat ez sem tudta elrontani.
Sokat goldolkodtam rajta mit is írhatnék a helyről! Régóta tartó ismerettség, sok szép, és mégszebb emléket idéz fel bennem az azóta alaposan megváltozott pihenőhely. Érzelmek nélkül nehéz lenne ...........csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy a nem is oly távoli múltban, a tisztás helyén állt egy barlangkutató ház, és a " tó" helyén, a völgyben magas fák közt csermely folydogált hallkan tova.
Ennek ellenére most is szép a környék, ajánlom mindenkinek! Örömmel láttam, hogy egyre többen fedezik fel a helyet, fél város a hegyen van , Autóval, biciklivel, gyalog, kicsik és nagyok.
Már régóta terveztük ennek a ládának a begyüjtését. Most, hogy ez sikerül, le szeretnék mindenki beszélni arról, hogy ezt a ládát begyűjtse!
Ugyanis ehhez a ládához el kell menni, útközben nagyon sokat kell nézelődni, a pihenőhelyen célszerű leülni, készíteni egy bográcsost, meg kell csodálni az erdőt és a környéket, majd mellesleg meg lehet keresni a ládát is. Higgyétek el, megérdemli a hely, hogy elidőzzön itt bárki!
A tavaszi első bográcsgulyásunkat biztosan itt készítjük majd el.
Nagyon köszönjük a rejtőnek, hogy a ládájával idecsalt minket.
Elsőre nem lett meg, de nem adtam fel. Második alkalomra viszont elsőre. Nem is értem, hogy sikerült másodikra ilyen egyszerűen, vagy azt, elsőre miért nem. Talán mert nem esett az eső, nem csúsztak a levelek, levágták a bokrokat és a patakban nem nagyon volt víz.
Megtaláltuk, bár nem volt könnyű a közelben kiránduló családok össze-vissza futkározó gyerekei miatt észrevétlenűl kiemelni a ládát, de végül is sikerült megőrizni a titkot!
A késő délután miatt drive-in kess lett. Egy későbbi túra célpontunk ez a hely is lessz, mivel a természetből nagyon keveset láttunk. Úgy érezzük meg ér egy délutánt.
Én már jártam itt, Ági most először (és a ládavadászatban is első alkalommal vett részt), de még fogunk erre jönni igazi túrán is. Mert most csak kocsival fölszaladtunk, meg egy kicsit sétáltunk. Fényképezni meg elfelejtettem (mea culpa). Ezért fölteszek egy régi képet (2005-ben még volt tél).
Ajkarol indulva gyalog cserkesztem be a rejteket, ami szerencsere nem fogott ki rajtam, elsore meglett! A forras vize finom, majd lefagyasztotta a torkom! A padoknal epp 3 helyes lany beszelgetett. Innen tovabb Padragkutra! [wapon beküldött szöveg]
Talán az eddigi legkönnyebb megtalálásunk volt, annyira jó volt a netes leírás. Nagyon klassz helyen van, megnéztük a víztározót is. A parton rengeteg szitakötő repkedett.
Nagyon szép a környezet, hangulatos a pihenőhely. A láda túlságosan el volt relytve, fél órát kerestük mire meg lett, mert a GPS-jel gyenge volt. A ládát ugyan olyan jól visszarejtettük ahogy találtuk, a kereséshez sok türelmet kívánok. Bográcsozni egyszer még visszatérünk ide!
Nagyon szépen kialakított erdei pihenő (iskola) van a parkolónál. A forrás is jó állapotban van. A ládika pedig egy igazán hatalmas fa közelében pihen. Köszi a rejtést!
Nekem az ide vezető út tetszik a legjobban. Jókai bánya, Hubertus Erdei Iskola, szerpentin... Finom a víz, jó a levegő, csiripelnek a madarak, bőgnek a quadok, sül a szalonna, poshad a tó vize, mi kell még? :)
Találat a szép, és a most igen forgalmas erdőben :) [wapon beküldött szöveg]
Végigjártuk a tanösvényt is. Itt-ott nehezen találtunk rá az ösvényre, és néhány régebben kidöntött jelzőtáblát (pl. "László-forrás" feliratút) mi állítottuk vissza a helyére... Tetszettek a bemutató táblák, fejlesztettük pl. a növényismeretünket is. Eztán a szagos mügét bárhol felismerjük. :-)
Orsival és Misivel, GPS nélkül. Felsétáltunk a Hubertus háztól, a tanösvény nincs szájbarágósan kijelölve :-( A forrásnál csak 3 autót találtunk, aztán hazafelé még találkoztunk kb 6-al, akik Zsófiapuszta felől jövet fennakadtak a sorompón. A hely ettől eltekintve szép.
Igazán szép környezetben található a láda. A környék bejárása egy egész napos programnak is megfelel, ha felkeressük a környező forrásokat és barlangokat. :)
Sajnos GPS most nem volt nálunk, de a képek segítségével így is könnyedén megtaláltuk a ládát, így azoknak is ajánljuk, akik nem rendelkeznek ilyen ketyerével. :)
kismacs & barátja
Ozekit kisértem el a fiammal. Visszafelé felmentünk a Pokol likhoz ahol a kisfiam megcsúszott és jól beverte az állát. Mire észbe kaptunk, már tiszta vér volt a kabátja. A kocsiba gyors elsősegély. Az ügyeleten kiderült, hogy semmi komoly. A rengeteg ajándék között már el is felejtette, hogy mi történt.
Mai záróláda, sietni kellett haza, az ajándékok már tűkön ültek otthon :)
Hogy nyomatékos legyen a nap, Balázs keresztfiam egy jó kis vérző sebet produkált az állára a Pokol-liknál, nem kis riadalmat keltve...
Jól ismerjük a helyet amúgy, még a fejlesztés előtti időkből, Akebonoval párszor túráztunk erre.
Sajnos a tanösvényt nem volt időnk végigjárni. De visszatérünk.....
A forrás környékét szépen rendbe hozták. Nincs szemét. A szalonna sütő mellett farakás. Szóval ideális egy kis piknikre.
Köszönjük a helyet.
A ládánál "szüzet" is avattunk! Remélem ő is megfertőződik ezzel a játékkal.
Nagy szerencse, hogy pénteken még gyorsan felraktam a téli kerekeket, nyárigumival ma már nem lehetett volna ide feljönni. 6-8 cm-s hó borítja a tájat. Nem is volt rajtunk kívül senki a kútnál és a piknikező helynél.
Üdv Mr Zerge.
Jót kavartunk. Valahogy nem volt bizalmunk az úton elég messzire behajtani, már az iskolát se leltük. A dolgot tetézte, hogy a 2. számú tábla után sehogyse jött a harmadik (mint később kiderült, egy másik tanösvény zavart be a káoszba). Némi ide-oda tétovázás meg kérdezősködés után aztán csak meglett az iskola, de addigra Noémi türelme elfogyott és így a tanösvényből semmi sem lett, elautóztunk a ládáig. A pihenő és környéke tetszett, talán egyszer eljövünk még.
Érdekes módon a csingervölgyi láda kapcsán is itt kavarogtunk... Elvarázsolt egy hely...
Találkoztunk egy fiatalemberrel, akit kapásból sporttársnak néztem hasonló tétova keresgélése és a GPS-e alapján. Aztán kiderült, hogy nem rendeltetésszerüen használja a GPS-ét, valami barlangot keresett.
Ezt a ládát, ahogy a képek is bizonyítják már 2,5-en találtuk meg. Gyors találat volt, ami elég nagy szó, hiszen Viri pocakja már súlyos lévén, nem futkározott az erdőben.
Mai 4. ládám. Úrkút, Kab-hegy, Csinger-völgy után. Csinger-völgy első pontja után a Jókai-bányához vezető aszfalúton indultam el, majd végig a sárga csíkon. Sajnos pont a láda környékén gyűjtöttek tüzifát a parkolóban lévők, emiatt várnom kellett míg végeznek. Kis nehézségek után meglett. Innen irány Padragkút-sziklák.
Szép az erdő, a GPS eléggé elkeveredett, de azért meglett. Az idő szép volt, a víz finom, vittünk is belőle GCPADR - hoz, ott még jobban esett, mert az elég kapaszkodós volt :)
Végre ma nekivágtunk az áhított bakonyi ládáknak. Csúnya, borongós idő, az előző napok esői révén némi sárral és csuromvizesre "simogató" növényzettel fogadott az erdő. Padragkútnál szálltunk le a buszról, és terveink szerint Csinger-völgy és Kab-hegy érintésével Úrkútra szerettünk volna eljutni, sajna az eső miatt kénytelenek voltunk a felénel feladni...
Nagyon jól kialakított erdei pihenőhely, az esőbeállónak itt még csak a padjait használtuk, de látszott csak percek kérdése egy felhőszakadás. Először a sárgán indultunk volna tovább a bányászati múzeumhoz, és onnan terveztünk visszajönni Kab-hegy felé, de inkább a csinger-völgyi multi harmadik pontját céloztuk meg. A műúton mentünk tovább, ám amikor a s+ betonról sűrűn benőtt, sáros és elég ritkán felfestett úttá vált, visszafordultunk és a térképen kiszemelt (jelzetlen) betonúton szapora léptekkel a k+ kiágazásáig loholtunk a Macska-likhoz, egyenlőre még szárazon...
Ladazas Balaton fele. Ugynez ki nagy furdesek nem lesznek csak ladazasok igy nem kell sietni.
Folszedtem valami specialis TB-t. Szama nincs csak neve. Henrik szerencsemalac.
Nagyon klassz hely, biztos visszajövünk még ide. A láda rejtése is kitűnő. Gyakorlatilag már sötét volt, mikor odaértem, de a leírás "nagy fa melletti kis fa tövében" egyértelművé tette a helyet. Köszönöm a rejtést!
Nagyszerű táj és tökéletes rejtés. A kút vize pedig bőséges, finom és hűvös. Vételeztem is belőle két kis palackkal. A kút környékén szép, rendezett pihenőhely, kedvem lenne egyszer idejönni piknikezni. Köszöm, hogy ide vezettetek!
Találtam egy geoérmét is a ládában, amely a .com-on található bejegyzések szerint a German Geocoin, a valóságban azonban a Hefi's dark coin. Egyelőre nem világos, hogyan történt a csere, de Akebono és sziooka segítségével fény derül majd a dologra.
U.i.: Sziooka kicserélte a két érmét, csak külföldi útja miatt nem volt ideje ezt "leadminisztrálni", én pedig túl gyors voltam, és kikaptam az érmét a ládából. A dolog rendben: nálam van a Hefi, nála pedig a German.
Ajkai csodajárást követöen kerestük fel lelcache-sel, Juniorral és emerzee-vel közösen ezt a ládát is. A hely nagyon tetszett, kellemes piknikező hely van a forrás mellett. Sajnos maradni most nem tudtunk.
Az Ajkai csodajárás geoesemény kapcsán jöttünk Ajkára. A két ajkai multi pontjai közé ékelve, a Csingervölgyi bányamúzeum meglátogatása után ugrottunk el ide emerzee-ék, L@zy-ék és Junior társaságában. Tetszett a környék! Fura volt bemenni azon a kanyargós, de teljesen vízszintes úton a keskeny völgyben, miközben mindkét oldalt meredeken emelkedtek a dombok. A kút közvetlen környezete nagyon kellemes. Simán el lehet itt tölteni egy szép napot piknikezéssel. Sajnos azonban ennyi időnk nem lévén, gyors körbenézés után rávetettük magunkat a ládára. Emerzee kaparta végül elő. A ládában várakozott Gonzo, akit magamhoz vettem. Mivel az extrém dolgokat kedveli, el is vittem egy héttel később egy kis barlangászásra, melynek képeit itt lehet megtekinteni.
Útban Ajkára, ahol emerzee szervezésében az Üveggyárat és a Bányászmúzeumot szándékozzuk meglátogatni.
Így egy kiadósabb eső után bővizű volt a patak. Szép az erdő a rejtekhelyig vezető út mentén.
Anikó, Motus és Miki
Nagyon szép hely a láda környéke, szép nyári időben voltunk, a rejtés is jó. Aztán piknikeltünk, elolvastuk az ismeretetőtáblákat és megnéztük az ál-ládát is. Érdekes, hogy kerül az oda, és miért?
Megtaláltuk. Második nekifutásra. Most viszont elsőre megleltük:)
A környéken vasárnap lévén elég nagy volt a forgalom, de sikerült észrevétlenül loggolni.
Web: 115 km kerékpáredzés Ajka körül 1700 m emelkedéssel és 8 ládával. Változatos terep, érdekes pontok, minden elérhető kerékpárral.
Miután jóllaktam, indultam a mai jutalompont felé. A ládáig kiváló kerékpárút visz, szépen lehet rajta climbingolni. A ládát 10 m-en belül meg lehet közelíteni aszfaltúton.
A leírás és a műszer alapján a láda azonnal meglett. Logolás után jutalom gurulás következett Ajkáig.
A mai 8 láda kellemes emlékeket jelentett számomra a helyenként igen sáros erdők ellenére is.
Utánajártunk a Pillerin által talált álládának. Bubu hamar rátalált :).
Egy kicsi kerek műanyag konyhai doboz "NE VIDD EL" felirattal. Benne egy versike található.
Jó a rejtés, de vajon ki tette ide és miért??
:))
Esett az eső. Mivel GPS nélkül mentünk, a parkolótól kb. 90 m-re találtunk egy másik ládát, ami kicsit megzavart minket. Mivel a rejtőt nem értük el, Akebonótól kaptunk telefonos segítséget. Így aztán az igazi láda is meglett. A "hamis" ládáról azóta sem tudjuk, hogy micsoda, és ki rejtette el.
Nem ismertem ezt a völgyet, és most örömmel jártam be. Autóval voltam, de jövök még biciklizni is erre a vidékre. Eső utáni friss, üde erdő fogadott, szúnyogok nem zavartak. A rejteknél összefutottam a rokonszenves szombathelyi KJ & BM ládász házaspárral. Utána spuri haza, mert estefelé buliba vagyok hivatalos.
Kicsit túl drive-in. Én azért találtam nehezebb megközelítést: a Macskalik felől, fentről a patakvölgyön érkeztem.
Hajnali vonattal Herendre. Délelőtt tájfutó verseny Herendtől északra. Utána vonattal Ajkára. Ajka vasútállomás - Alsócsinger temető - Bányászati Múzeum - Macskalik - Sárcsi-kút - Bújó lik - Padragi sziklák - Padrag jó 20 km séta az esőtől vizes erdőben. Ma is találkoztam egy vaddisznócsaláddal, sok kis csíkos malaccal. Padragról helyi járattal Ajkára. Budapestre csak két óra múlva megy vonat, így busszal Devecserre: kastélypark, vacsora. Késő esti vonattal haza.
A Kab-hegy oldalában futó utakon már régebben bicikliztem, fent a magasabb részeken pedig két éve tájfutóverseny volt. A pálya a Macskalik közvetlen közelében vezetett.
Padragkútról érkezve az erdei iskolánál hagytuk az autót. Az aszfalt út tekervényeit követve hamarosan a pavilonhoz értünk, ahol "nagy partit" tartottak tizenéves srácok. A ládát nem egyből az útról támadtuk (pedig a GPS jó helyre mutatott), hanem a kanyar túloldaláról,a medren átkelve, így nem kellett akkorát ereszkedni, és nem tapostuk tovább a kesserösvényt. Könnyen meglett -jó a leírás-, pedig szépen visszarejtette az előző megtaláló. Hatodikként logoltunk, az előttünk érkező alig egy órával hamarabb járt ott. Találtunk ott egy -nem régi- sörösdobozt, és mi a kukába dobtuk, kár hogy a gazdája otthagyta. A forrás vize fincsi, és jéghideg, igazán jó frissítő a nyárias melegben. Köszönjük! tibbigeo&Zsani
Még nem jártunk ezen a helyen, de már mentünk el mellette, ám nem tudtunk róla. Igaz a gps az út túloldalát mutatta, de így is gyorsan meglett. Bár a környék igazi kirándulóhely, ahova az ember a családját is szívesen elviszi, nehezménnyezzük a geoláda kicsiny méretét, mivel ez a gyerekek számára megmérgezi a kincskeresés örömét, hisz egykét kinder-kacaton kívül semmi se fér bele. Legalább a tisztelt rejtők az ilyen helyekre tehetnének méretesebb dobozokat a jővő nemzedéke kedvéért.
Munkámat félbehagyva loholtam a helyszínre, de csak 2. lettem.
A környék szép, egyszer már körbebicajoztam Kab-hegy felől. Én is legalább 20 percig bolyongtam a rejtek körül (félcipőben), amíg a gyenge záporban minden fa gyökerét végigmatattam és ráleltem a dobozra. Én jobban szeretem az egyértelműbb rejtéseket, hogy a látnivalóra tudjak koncentrálni, de hát nem vagyunk egyformák.
Úgy látszik mindíg éppen akkor kerülök pc közelbe, amikor új, közeli láda jelenik meg. Most is így történt. Éppen csak sikerült a fiamat lebírkózni a számítógép elől, mert reggel óta játszott vele, mikor felfedeztem az új rejtést. Nosza, irány a Parkerdő. A helyet ismertem, bár már elég régen jártam arra. Igaz, a télen egyszer eljutottam a Hubertus házig, de akkor a nagy hó miatt nem tudtam továbbmenni. Örömmel látom, hogy azóta csinos kis tanösvény került kialakításra. Azt hittem gyorsan megtalálom a ládát, de csalódnom kellett. Vagy egy órát bénáztam, mire meglett. Kiváló rejtés, a megszokott rőzsekupac, kőhalom, faodu sablonok után. Gratulálok sziooka, szép munka! A Sárcsikút egyébként remek kirándulóhely, éppen ilyet kerestem egy közeljövőben tartandó családi piknikhez. Ha már erre jártok, feltétlenül keressétek meg az Ajka-Csingervölgy (GCCSNG) ládát is. Nincs messze.