WAP: Láda ( tejfölösvödör) egy gyertyánfa tövében van elrejtve a közeli erdő szélében.
A ládába TravelBug helyezhető.
Azoknak készült ez a láda, akikben, ha egy szép, ápolt erdőben, réten járva megtudják, hogy a történelem viharai itt egy életerős települést söpörtek el, megpendül egy hang.
Az őrségi dombok láncolatai a Lugos, Kerka és Szala (Zala) patakokat terelgetik a békés tájon. Az őrségből a Rába felé a Lugos-patak vezeti le a vizeket. Ez a Zala forrásától valamivel északabbra ered, és Hegyhátszentmártonnál ömlik a Rábába.
A megadott kordinátájú helyet és környékét a múltban Lugosnak nevezték. Az itt hajdan volt falu, majd major és csárda a Lugos patakról kapta a nevét. Történetük az Árpádok koráig nyúlik vissza. A gyakori német betörések megakadályozására a királyok az ország nyugati határára katonai szolgálattal tartozó "szabadalmas őrállókat", őröket telepítettek. Az ország határát jelentő erdőségekből és mesterséges torlaszokból álló ún. "gyepű" Szent László király idejében a Lugos-Szalafő vonalon húzódott.
1181-ben III. Béla király az ország határvidékén fekvő Lugos birtokot a Gatal nemzetségbeli Gergelynek adományozta. Ő és utódai a Lugos-patak völgyében 7 falut alapítottak: Németlugost (Németfalu), Szentmártonfalvát, Lugosvásárhelyt, Miskefalvát, Cenkmolnát, Alsólugost és Felsőlugost.
A virágzó állapotnak a török 1588. évi támadása vetett véget. A lakosok elmenekültek, az elpusztított falvak helyét erdő verte fel. Az elnéptelenedett Lugos völgyében a hódoltság végéig, 1690-ig, csak Szentmártonban a templomkörül sikerült néhány családnak újból meggyökereznie (ma Hegyhátszentmárton).
A török kiűzése után az új földesurak, a Sigrayak, megpróbálták életre kelteni a pusztává tett településeket. Erőfeszítéseik nyomán Viszák újból benépesült, Németfalu és Lugos pedig az ivánci uradalom majorjai lettek. Az itteni major szarvasmarha- és juhállományának ellátására a Lugos völgye hatalmas területű erdei, legelői szolgáltak. Késöbb az országút mellett épített csárdájáról tett szert ismertségre Lugos.
A századforduló táján érte el a lélekszáma újra a tetőpontot, közel ötvenen éltek itt, a kocsmáros, a majorgazda, a két béres, a három ostoros, a gulyás, a szénégetők és a családjaik.
A kommunista rendszer hatalomra kerülése után megkezdődő változások a külterületi lakóhelyek megszüntetését hozták. 1950-ben az akkori politikai gyakorlatnak megfelelően a majort végleg felszámolták a hatóságok. Azóta környezete megváltozott, ismét erdő nőtt fel a volt majorság és falu területén.
Az elpusztult és a pusztuló Magyar Falvakért Egyesület és az Ivánci Önkormányzat Állított ide emlékhelyet, a régi útmenti csárda helyén.
Az Ivánc és Őriszentpéter közötti közúton a szépen felújított útszéli keresztnél álljatok meg.
N 46° 53,272' E 16° 27,522' 275 m [GCLUGO+kereszt]
Innen pár lépésre van az egykori csárda helye, ma emlékhelye az eltűnt településnek.
N 46° 53,286' E 16° 27,480' 275 m [GCLUGO+Lugos]
Vigyázzatok, a bekerített rész a koszorúfa mögött nem tóka (azaz az Őrségben elterjedt kis tó a házak körül, régen itatásra, mosásra, öntözésre használták a vizét), hanem a fogadó régi kútjának maradványa!
Rövid sétával juttok a ládához a közeli erdő szélére, egy gyertyánfa tövében rejtőzik a hagyományos élelmiszeres doboz.
