Ez a láda egy kevéssé ismert vízeséspárhoz kalauzol a Mátra nyugati nyúlványainál.
A néhány évvel ezelőtti híradásokból az emlékezetes özönvíz miatt megismert Mátrakeresztes községből érdemes elindulni a láda felkutatására. Az autóbuszról az Ágasvári menedékház megállóig célszerű utazni. Az autóval érkezők itt egy parkolót is találnak. Innen a vízesések kb. 6-700 m gyaloglással elérhetők. A piros jelzés itt keresztezi az országutat. A patakon átkelve (óvatosan, itt is rombolt az ár!) már a piros kereszt jelzést kövessétek egészen addig, amíg egy másik kis patakot nem keresztez. Itt kezdődik jobbra a piros barlang jelzés, amely levezet az Alsó-vízeséshez.
Ezen az utolsó szakaszon különlegesen nagy figyelemmel közlekedjetek, mert nagyon meredek és csúszós az út legvége, amely a vízesés katlanjába vezet.
A vízesés fölött találjátok a Vidróczki-barlangot, ami valójában csak egy kis sziklaüreg.
A geoláda a vízesés sziklafalának egy üregében rejtőzik, kövekkel álcázva. Mérete kb. 20x20x10 cm, egyszerű konyhai doboz. Segítségképpen: nem kell túl mélyre hajolni...
Keresgélés után érdemes a Felső-vízesést is felkeresni. A piros barlang jelzés kezdőpontjától néhány méterre lehet ráfordulni a piros háromszög jelzésre, ez vezet fel a vízesés sziklatömbjéhez, amin egy érdekes, ablakszerű nyílás figyelhető meg.
Jó keresgélést!'
Állapot: kereshető
3 játékos jelölte kedvenc ládájának
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
+
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
-
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
-
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
+
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
+
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
-
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Igy ősszel egy picit nehezebb odajutni a vizes , csúszós levelek, a meredek sziklás, saras terepviszonyok miatt, de abszolút vállalható. Gyerkőcöknek (9 és 15 évesek) is tetszett. jó kis kaland volt. Érdekesség, hogy a ládától pár méterre találtunk egy másik ládát ugyanúgy egy sziklaüregben amit nem jelzett a rendszer.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Gyönyörű helyen élvezetes kisebb mászásokkal. Sajnos a láda nyitva volt igy tiszta viz minden benne. Orvoslásra szorul. [Geoládák v4.2.4]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.0.2]
* Itthonról:
A Lyukas-kő után erre vezetett tovább az utam. Először a barlang(ocska), majd a vízesés. Nagyon szép ez a hely is és nyáron kifejezetten üdítő tud lenni egy ilyen természetes "párakapu"! :D
Én a jó állapotú egyesületi ládát találtam meg. Ügyesen be van applikálva a sziklafalba a rejtés. Tetszett. :)
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.0.2]
Kerestük egy darabig a szürkületben, aztán előkerült a zseblámpa a táskából és azzal kerestük. Végigpásztáztuk a sziklafalat, és szinte egyszerre két dobozt is megláttunk. Megnéztük, mindkettő ehhez a ládához tartozik, tippre valaki pótolta, mert nem találta :) a jobboldali elég ramaty állapotban van, törött a fedele és el van ázva a füzet, a baloldali (egy egyesületi csereláda) remek állapotban, zacskózott, száraz füzettel. Mindkettő kb. vállmagasságban, egymástól pár méterre vannak.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Kalandos volt az idejutàs! A láda beázott a füzet elázott! Raktam bele egy új kis kék füzetet,abba írtam az én talàlatomat! Az új füzetet beraktuk zacskóba![Geoládák v3.12.6]
Megtaláltam barnanyával, köszönöm a rejtést! A ládának 2 ép füle van, teljesen be van ázva, a logbook betelt, és penészes. Erősen karbantartásra szorul. [Geoládák v4.0.2]
Meglett, a rejteket messziről ki lehet szúrni, de oda eljutni nem egyszerű feladat. Én a piros sáv jelzésről mentem le a vízeséshez, csúszós, saras volt, de sikerült egyben le- és feljutni. A vízesés szép, köszönöm!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.10]
Az év első "sétálós kirándulós ládázása" majdnem egy komoly kihívásokkal teli teljesítménytúrává avanzsált. Anita, Bea, LionDaddy társaságában fedeztük fel a Mátrakeresztes feletti csodákat. Szép napsütésben volt részünk egész nap. A Piros kereszt jelzésen indultunk el, majd letértünk a jobbra az alsó vízesés felé, ahol a meredek oldalfalon ereszkedtünk le. A vízesés be van fagyva, a látvány magával ragadó volt. A láda rejtekében pihen. Köszönöm, hogy elhoztál minket ide.
Nagyon szép hely, szuper rejtés! Friss hó borította az utat, így gyerekekkel azért nem volt veszélytelen a megközelítés, de a friss hónak és az enyhe időnek köszönhetően a vízesés nagyon bő volt.
Megtaláltam.
Köszönöm a lehetőséget.
[g:hu+ 2.9.12]
Volt még időm a buszig, így a hétfői tervet utólag teljesítve felkerestem a barlangot. Normál esetben ott hagyom a lefelé vezető utat, de kb rákjárásban pókjárásban, nadrágon csúszva leértem a vízeséshez. Hál Istennek volt némi víz is, így pozitív élményként raktam el magamban. A láda kilátszott, ezen sajnos nem tudtam segíteni. Felfelé egy másik utat választottam, de az sem volt egyszerű. Száraz falevelek, morzsalékos talaj és némi gallyak állítottak azon a néhány méteren komoly akadályt. A vízesés vízbő időszakban biztosan szép lehet
Végülis meglett, de fenntartom, hogy az ide vezető út egy részén eléggé nem egyértelmű a turistajelzések elhelyezése. Sikerült hosszabb utat bejárni, mint amit igazából kellett volna.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Megtaláltuk mindkét ládát. a vízeséshez leérve, mar egyszerű megtalálni a leírtak alapján. jó keresgélést [Geoládák v3.12.10]
Megtaláltam!
Kalandos volt, mert először fönt kerestük, a koordináta oda mutatott, bár az ösvényt nem találtuk. Kb. 40 perces keresés után azért csak elgondolkodtunk, hogy mi van, ha lent van. Hát lent volt. (Konkrétumot direkt nem írok, a keresés örömét meghagyva másoknak. :))
GPS nem zavart össze minket, lent a sziklafalban megtaláltuk, mind a kettőt!!! Ugyanis két működő láda is van! Egy Pilis50 által 2017.09.29-én és egy Hangár által 2021.12.19-én felújított láda! A régebbi logfüzetben is vannak friss bejegyzések. Kisfiunk minden esetre nagyon örült a dupla találatnak! Köszönjük a rejtést! :-)
Megtaláltam.
Köszönöm a lehetőséget.
[g:hu+ 2.7.16]
---------------------------
GCLYVZ és GCVIDR azok a ládák, amelyeket otthon a számítógép előtt nézve könnyű prédának tűnnek. Annak ellenére, hogy nincs 1 km-re a távolságuk Mátrakeresztesről, 50 percbe került, mire begyűjtöttem a ládákat.
GCLYVZ felől közelítettem a jelzésen. Kár volt. Nehezebb volt körbemenni a barlang felé, mint az útról egyből leereszkedni a vízeséshez. A láda könnyen meglett. Köszönöm a rejtést!
MGKE ládacsere program keretében felújítottuk ezt a ládát a mai napon.
A helyszínen állítólag két láda volt (vagy van), mi az alsót találtuk meg, ami a vízesésnél van. A koo itt nem volt pontos, kb. 20 métert tévedett. Előfordulhat hogy a helyes koo-n van egy másik láda is. Mi mindenesetre ezt felújítottuk, és közelebb tettük a ládaoldalon szereplő koo-hoz mintegy 10 méterrel kb.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
A jelszót semmilyen formában nem fogadta el.A papír teljesen szétázva,nagyon olvashatatlan.
Megküzdöttem a terepviszonyokkal így kérem a jóváhagyást! [Geoládák v3.12.2]
[Jóváhagyta: geocaching.hu, 2021.12.13 05:54 - A jelszópróbálkozások megvizsgálása alapján.]
Miért jelszó nélkülivel jelentsem, ha egyszer megtaláltam a jelszót??????? Megtaláltuk, de egyértelműen adja is magát. Főleg, ha jártál általános iskolába. Több verzióban is megpróbáltuk a bejelentést, de a szerver üzenete mindahányszor: "hibás jelszót adtál meg". Üzenem a szervernek, hogy ez kizárt, szedje össze magát!!!!!!
Nagyszerű fotót készítettem a jelszóról, több mint 40 éve tudok olvasni, írni is kb ugyanannyi..
A láda tartalma sajnos el volt ázva, így a jelszó sem volt olvasható. Szeretném kérni az elfogadást, képet tudok küldeni a ládáról és a rejtekről. [Geoládák v3.11.3]
A gyerekek nagy örömére megtalálták a ládát, mármint ők, a (nagyobb)gyerekek. Mi a kicsikkel feljebb vártuk, hogy jelentsék a sikerélményt. Még kincscsere is történt. Ugyanakkor sajnos a 13 éves nagyfiam rosszul jegyezte meg a jelszót (tudom írni, mit jegyzett meg), így kérem a ládatulajdonost, hogy a képek alapján fogadja el a megtalálást.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
A jelszót azonban az app nem fogadta el sem nagybetűkkel, sem kicsivel, sem ékezetekkel, sem anélkül. Képen csatolom a ládában lévő papírt (a jelszót természetesen kihúzva) [Geoládák v3.5.4]
TFTC!
Mátrai túra izgalmas, látnivalókban, szintekben gazdag útvonalon az utolsó előtti forrásládához.
Húúú nagyon nehezen lett meg a láda, teljesen rossz helyen kerestük egy ideig...szóval közvetlen a vízesés mellett van, nem kell felmászni sehova. A ládánál 15 méter mutatott a gps.
[Geoládák v3.5.4]
Megtaláltuk! 🙂
A ládához vezető utolsó pár 10 méter nagyon meredeknek tűnt, de most a viszonylag száraz időben könnyen megmászható volt. Szegény Vidróckinak elég kis barlang jutott.
Köszönjük a lehetőséget! [Geoládák v3.2.2]
Sajnos nem tudunk lemenni a megadott koordinatahoz, tulsagosan nagy volt a ho es csuszott. A helyet imadtuk, gyonyoru. Visszamegyunk meg tavasszal, az tuti. :) [Geoládák v2.2.5]
Másodjára is sikerült megtalálni a ládát. 4 évvel ezelőtt már megtaláltuk, de akkor még nem regisztráltuk. Szerintem jól írtuk fel a jelszót, nem értem, hogy miért nem fogadja el a rendszer.
Beírtam az előző ládához, gclyvz-hez is, hogy 5 napos mátrai ládázásunk alatt, ez a kettő tetszett a legjobban, /30 láda jött össze /persze a többi is szép volt, de ezek viszik a pálmát. Az előzőtől jöttünk le, a rejtés kiváló, gyorsan meglett, aztán csak nézelődtünk, majd visszafelé, kijöttünk a sziklák fölé, és onnan is lenézegettünk.. Oldfox még lent mondta, milyen klasszul fellehetne itt mászni az útra, de végül inkább amerre jöttünk :-)
Szóval köszönjük szépen, remek láda..
Ez lett az egyik kedvenc ládánk!!! :-) A hely ELKÉPESZTŐ a maga egyszerűségével, a láda rejtés nagyon ügyes, az út jól járható! Tökéletes! :)
Köszönjük! [Geoládák v2.2.4]
A piros keresztről a rövidebb úton mentem le a vízeséshez, majd fel a barlanghoz. Sajnos éppen kevés víz csordogált csak.
A visszaúton a barlang jelet akartam követni, de nem sikerült, valahol elvesztettem. Kis kerülővel tértem vissza a piros keresztre, de így legalább megúsztam a túrázók által beígért bozótharcot.
Tollat hagytam a ládában, mert azt nem találtam és éppen volt nálam egy felesleges.
Köszönjük a rejtést.
A találkozóhelyről indultunk a barlanghoz. Vadregényes a ládához vezető út, patakátkelés, emelkedők, vízesés, barlang. Nagyon szép hely, köszönet a rejtésért.
70-ik szülinapom túráján ez volt az első láda. Nagyon izgalmas volt lemenni a barlanghoz, és utána fel a felső ösvényhez. Nagyon tetszett a vad Mátra ezen a helyen. Köszi a rejtést!
Az ilyen helyekre tett ládákért szeretek én ládázni :)
Biztos, hogy sosem néztem volna meg nélküle ezt a két nagyon szép és érdekes helyet (utána megkerestük a GCLYVZ-t is).
Vidróczky 62 teljesítménytúra közben. A barlangnál ellenőrzőpont volt, a vízesést már előtte felkerestem, ahol többen is voltak, így figyelmesen kellett a ládát megkeresnem. Köszönöm a rejtést!
Családi ládatalálat!Visszafelé a Lyukas-kő vízeséstől.
A vízesés megközelítése kicsit extrém volt, jeges-havas köveken billegtem,de megérte!
Köszi a rejtést!
Az I. GeoVándor Túrasorozat mátrai túrája során ezt a ládát is megtaláltuk közösen a népes kessercsapattal. Gyorsan meglett és kifogástalan állapotban találtuk, a barlang felől leereszkedve közelítettük meg
Köszi a rejtést!
Megtaláltam! Az I. GeoVándor Túrasorozat alkalmával. A számos felkeresett rejtés között ez is meglett. Téli tájon, rengeteg szép kilátást nyújtó csúcson haladtunk mindenki legnagyobb megelégedésére. Kösz a rejtést.
Mentünk-mentünk felfelé a hegyre a túra csapatával, mind a harmincan. Aztán egyszer csak lelassult a ment. Miért ilyen lassúak? Mi van? Lassacskán fogyott a sor, aztán megláttam végre, hogy mi a megtorpanás oka, majd én is szépen leevickéltem a havas, csúszós sziklákon, bekukkantottam a gyerekbúvóhelynyi aranyos kis barlangba majd hol a túrabotok, hol, gyorsítás céljából, gatyafék segítségével lejutottam a vízesésig, ami most igazán látványos volt a kisebb-nagyobb jégcsapokkal és a talajt érő víz körül kialakult, jéggyöngyökből növekvő kerek jégmedencével.
Ma ennek a ládának a keresése sem volt probléma!
Nagyon tetszett az alsó- és a felső vízesés is. A barlangot is megnéztük. Ide még visszajövök tavasszal is! :)
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. vízeséstől jobbra van egy lyuk, de nem az, hanem még egy kicsit feljebb a szikla mentén. [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Köszönöm a rejtő munkáját!
Örülök, hogy megmutattad!
Sajnos a ládát hosszas keresés után sem találtam, egyik sziklaüregben sincs.
Elöző megtaláló segígitett (Westmark)itt is köszönöm Neki!
A vizeséstől jobbra lévő lukba tettem a dobozt, ha rendes méretű vagy (legalább 180 cm) - jól benyúlva egy kő takarása mögött találhatod.
A terep eléggé sáros - csúszós!
Kis kört tettünk az étteremtől a piros kereszten, majd vissza a piros sávon és útba ejtettük a barlangot és a vízesést is. Sajnos a ládát mi sem találtuk a megadott helyen. Keresgéltünk a vízesés környékén még, de nem lett meg.
Fotó alapján kérjük a találat elfogadását.
Az éjjeli kiadós eső után sáros ösvényeken lementünk a vízeséshez, de a ládát nem leltük meg. Szerintünk nincs a leírás szerinti helyén. A fényképek alapján kérjük a megtalálás elfogadását. Köszönjük a lehetőséget.
BigMick, Iza [g:hu 1.5.3za] [wapon beküldött szöveg]
A Húsvétot a Mátrában töltöttük Szaboneki-vel, péntek este elmentünk a barlanghoz, de hiába kerestük nem találtuk a ládát. Sötétedés miatt feladtuk a keresést. Vasárnap ismét nekifutottunk, de mivel már más sem találta meg, ezért lefotóztuk az üreget, ahol a ládának kellene lenni és eljöttünk. Itthon olvastuk, hogy valaki arrébb megtalálta a ládát. Kérem a képek alapján a találat elfogadását.
Nem volt egyszerű. A GPS jel össze-vissza ugrált. Közben jöttek-mentek a turisták. Többek között egy gyermekes család nagymamával együtt. Fentről, a barlangtól ereszkedtek le és nagy nehezen átverekedték magukat a vizből kiálló köveken majd felküzdöttek a túristaútra. Mit mondjak-megszenvedtek minden méterrel.
Végül is a geoláda kereső botom találta meg a ládát. Először átnéztem minden mélyedést és lyukat a sziklafalban. Most nem ott van a láda ahol a fotó mutatja.Ezután a botommal túrtam bele minden résbe. Na ezért hívják túrabotnak.
Sajnos nem volt időm a logbook kiszárítására,persze ekkora mugli-forgalomban nem is lett volna célszerű.
Kis csapatunkkal mai túránk második körére e barlang is be volt tervezve. A tegnapi eső ellenére a vízeséshez ereszkedés egész simán ment. :)
Bár a ládakeresésben segítségem is akadt ezúttal, nem leltük a dobozt. Kb. 10 perc után már nem akartam feltartani a többieket, így lefotóztam egy gyanús üreget, ami alkalmasnak tűnt szerintem rejtekhelynek.
Itthon a számítógép előtt egyértelműen sikerült beazonosítani, hogy pont az szerepel itt a ládaoldalon rejtekként, vagyis a doboz úgy fest, eltűnt. :(
Az éjszakát a Nyikom-tetői kilátóban töltöttem. Jól is tettem mert egész éjjel szakadt az eső és csapkodott a jeges szél az ablakokon. Reggel onnan ereszkedtem le ide a ládához a ködös, esős erdőben. A barlangnál foltos szalamandrát is láttam.
Ritka szép hely, nagy élmény volt, köszönöm a rejtőnek.
Bubuka bélyegzőjét én is megtaláltam, magammal vittem és haza érve elpostáztam részére.
Egy GC verseny alkalmával meg akartam már keresni, de elkapott a vihar és menekültem vissza a szállásra. Jobb is, mert ezt a terepet nem nekem találták ki (egyedül főleg). A legjobban az bosszant, hogy vagy a barlang környékén, esetleg már a Mátrakeresztese vezető úton elveszítettem a bélyegzőmet.
Mátrai forrástúra egy "rövidke" börzsönyi kör másnapján.
Tetszett a barlang, a vízesés és az odavezető út is. Felmentünk, hogy lejöhessünk.
A láda rommá volt ázva, pedig védett helyen lakik. Olyan, mintha valaki megfürdette volna..
Kitörölgettük, az ázott dolhgokat kidobtuk, a menthetőt mentettük és mk jóvoltából új logbookot kapott. A zsacskót is eltávolítottuk, felesleges és gusztustalan.
Reméljük jó sora lesz a továbbiakban.
Köszi
PS: A túra során elhagytam egy Fitbit One-t, sanszosan valamelyik ládánál csúszott ki a zsebemből. Hálás lennék a megtalálónak :)
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. Először ide-oda ugráltunk,mert a jel is ugrált, de aztán már adta magát:-) Remek hely, látványos a vízesés! Sajnos a láda be van ázva, penészes, javításra szorul.
Kellemes ládázás első pontja vidám kis csapattal. A vízesés nagyon látványos, van víz bőven. Nyáron azért bátrabban mászkáltam volna a köveken, de így sem lettünk vizesek.
Ezzel a ládával zártuk 2015.-öt Évente pár napunk van gyűjtögetni, de jövőre is biztosan a Mátrát válasszuk rejtései és természeti szépségei miatt! Boldog Új Évet Mindenkinek!!
A barlangig az a két méter a sziklákon elég nehéz volt de leküzdöttük és a láda is hamar meglett. A kép segített! Visszafelé a P+ felé mentünk az könnyebb volt. Köszi a rejtést!
Köszönjük a rejtést!
A friss avarban izgalmas a le- és feljutás az alsó vízesésnél.
Kár, hogy egy kicsit későn érkeztünk, közvetlenül sötétedés előtt, így nem túl sok időt tölthettünk a nézelődéssel.
Ma ez a második láda amit nem sikerült megtalálni.
A legalsó részre nem mertem lemenni mert egyedül voltam és a vége felé csúszós volt az ösvény. Kérem a rejtőt a képek alapján elfogadni a megtalálást.
Köszönöm.
Mátrai családi kirándulás első találata. A találat története ott kezdődött, hogy útközben voltunk a szállás felé, kb. 10 percre, amikor elhangzott az autóban a bűvös "kakilnom kell" kifejezés, és természetesen nem bírja ki azt a rövid időt, míg oda nem érünk. Pont az ehhez a ládához közel eső parkolóban parkoltunk le. Ha már itt vagyunk, és itt van a láda légvonalban kb. 350 méterre, javasoltam, hogy keressük meg; ebbe a többiek is beleegyeztek. Orvosi tanácsra GyöngyVirág lábát kímélni kellett, ő a hátamon jött.
A helyszínre vezető út elég szúrós volt, a látvány viszont kárpótolt minket. A láda viszonylag hosszú keresést követően lett csak meg. Köszönjük a rejtést!
Másnap ismét ezen az úton folyattuk a túrát, és csak a parkoláskor tűnt fel, hogy ez ugyanaz a parkoló, ugyanazzal az útvonallal. Ekkor megnéztük a felső vízesést is; sajnos az is igen kiszáradt volt.
A Vöröskő-bérctől jöttem tovább a piros csíkon, aztán a piros kereszten, majd a piros barlangjelen. Na, ezen a szakaszon már kevesen járhatnak, eléggé benőtte a vad növényzet, néha úgy slisszoltam át a növényfalon. Végül leértem a patakpartra, de nem az ajánlott pontnál. A jel eléggé ugrált, ezért kóricáltam egy ideig, mire rájöttem, hogy vissza kell kissé menni, aztán újra, már ténylegesen követve a piros barlang jelzést, kell leereszkedni a patakmederhez. Nos, az utolsó szakaszon a leereszkedés az előző napi vihar-eső kombó következtében eléggé veszélyes volt, de megúsztam egyetlen megcsúszással.
A rejtek adta magát, a vízesés működött, hamar logoltam, felmásztam megnézni a barlangot, aztán irány a közeli falu, tovább a KMB útvonalán.
Már néhány alkalommal kifogott rajtam ez a láda, de most végre sikerült begyűjteni. Igazán örömteli érzés fogott el, maikor kézbe vehettem, még akkor is, ha rájöttem a pecsét otthon maradt. Mindkét logbook betelt, a tollak nem írnak!
Köszi a rejtést! Gyönyörű volt a táj. A vízesés befagyva, de a jég alatt már csörgedezett a víz. Izgalmas volt. A láda megtalálása sem volt egyszerű, de végül meglett.
Nagyon szimpatikus hely! Szerencsére nem volt túlzottan csúszós az út így nem volt nehéz a ládáig lejutni! Az erdő már az őszi arcát mutatta! Köszönet a rejtésért!
Az ajánlott parkolóból kerestük fel a 'barlangot', eléggé gazos, az erdő által benőtt úton. Meglepően nagy volt a forgalom, több túrázóval is találkoztunk, a 'vízesés' is üzemelt.
Sárdagasztó 25km-es túra során, Hasznos - Ágasvár - Mátrakeresztes - Nyikom útvonalon. Már alkonyodott, de muszáj volt ezeket a kedves kis vízeséseket megnézni.
A láda tele volt vízzel, kiöntöttem, kicsit szárogattam a naplókat. Látszólag nem törött, mégis, valószínűleg nem zár jól a doboz, a folyamatosan nedves falban pedig csak belecsepeg a víz. Köszönöm a pontot.
Megtaláltam, nagyon szépen köszönöm a rejtést. Csillagos ötöst adnék rá. Az egyik legötletesebb rejtés és legszebb hely az eddigi találataim között. El voltam ragadtatva tőle, sajnos, hogy nem tudtam hosszabb ideig gyönyörködni a látványban, mert hamar sötétedik. Csak én ereszkedtem le a vízeséshez egyedül, igen meredek és csúszós volt.
A település a hegyek között elragadó.
nagyon tetszett a helyszín, és a rejtés is, de előtte még végigmásztam a sziklákat, bár tudtam a rejtés úgysem lesz nehezen elérhető helyen..
köszönöm a rejtést!
Köszönjük a rejtést! Az alsó vízeséshez munkás a terep, de szép. Talán mivel rejtettebb mint a felső, jobban tetszett. Majd egyszer meg kell nézni ismét, kicsit esősebb időszak után.
Mátrai túránk második napja, a Mátra115 túra Galyatető és Mátrakeresztes közti szakaszát jártuk be. A nap végére igencsak elfáradva értünk MKeresztesre. Lepakoltunk a szálláson, majd a falu egyetlen éttermében pótoltuk az energiákat. Vacsora után levezetés képpen elsétáltam ehhez a ládához. Túratársaimnak már megvolt, így egyedül mentem. Először azt hittem, hogy a meredek sáros domboldalon kell lemászni, de végül megtaláltam a levezető utat.
A láda végül könnyen meglett. Nagyon tetszett a hely.
A nap végére ~46km-t mentünk, összesen ~1900m szintemelkedéssel.
Négynapos csavargás Bajuszcicával a Mátrában. Köszönöm a rejtést! Fantasztikus hely, a vízesés fagyott volt, a kis patak megáradt. Sajnos a láda nem lett meg, a közös képek alapján kérem a találat elfogadását, köszönöm.
Négynapos mátrai csavargás Cilával. Helyenként 20-30 centiméteres hóban, helyenként igen bővizű patakok mentén. A barlang szuper helyen van, de a vízesés annyira bővizű, hogy hosszas keresgélés után sem lett meg a láda. Kérjük a képek alapján a találat elfogadását, köszönjük!
Mátrai regeneráló üdülésem alatt több ládát is megkerestem a környéken és ez is közte volt.
Illetve csak lett volna, mert nem találtam meg.:(
Az ajánlott parkoló nagyon jó helyen van, ideális kiindulópont egy sétához.
Gyorsan átkeltem a patak felett, majd kis szintet is leküzdve, patakon átkelve, sarat dagasztva megérkeztem a helyszínre. Innen indult a kutatás. Elég sok üreget és sziklát megvizsgáltam, de nem jártam sikerrel. Inkább megnézetem a barlangot és a vízesést képeket is készítve.
Így most jelszó nélküli megtalálásként jelentem be és kérem a rejtőt a találat elfogadására.
Köszönöm szépen!
4 napos geológiai túrán vettem részt szegedi egyetemistákkal a hosszú hétvégén, melynek során gyönyörű geológiai értékekkel ismerkedhettünk meg Nógrád megyében.
Ezt a ládát véletlenül találta meg az egyik túratársam, mert .hu-s ládákat most nem kerestem, viszont nagyon örültem neki! :)
Nyáron nem leltük a ládát (pedig végigmászkáltuk a környéket rendesen), de mivel akkor nagyon megtetszett a hely, úgy döntöttünk visszatérünk :)
Most az utolsó "nyári" hétvégén visszajöttünk hát és 5 perc keresgélés után meg is lett, és megállapítottuk, hogy sokkal bonyolultabb helyeken kerestük :)
Mindenesetre köszönjük a rejtést!
Mása, Évi, Misu, Anna (+talánÁdi), Zoli
Vadregényes hely! Nagyon tetszett. Bár a vízesés nem vetekszik a Viktória-vízeséssel, de ez a Mátrában van! Nagyon jó a rejtés, mert leírás nélkül nem lehet megtalálni, annyira beleolvad a sziklák közé. Ezért sajnálom is az előttem logolót, LionDaddyt.
Köszönjük a lehetőséget! Közös találat fiammal IBálinttal.
Az ősz talán utolsó "nyárias", szép napsütéses időjárását kihasználva családi kirándulásra indultunk a Mátrába, természetesen ládázással összekötve. Ez lett volna a mai 9/4. találatunk:
A legnagyobb meglepetés az első ládánál ért, mikor is az Oregon 450-es nem jelenítette meg a ládák leírásait. Kicsit lefagytam, de szerencsére a GPS nem. Navigált, csak nem volt semmi infóm a jelszórészletekről meg egyebekről. Még jó, hogy az okostelefonon ott volt a g:hu (egy kb, 1 éves láda listával) így volt pár ládaleírás, amit megtaláltam benne. A többinél rögtönöztem. :)
Na itt nem segített a rögtönözés, mert a GPS szerinti koo az alsó vízesésnél sokfelé keresgéltem, de nem találtam meg. Próbáltam lent a kövek között, fent a sziklafal tetején is, de sajnos nem lett meg. Végül bízva a rejtő jóindulatában, feladtam a keresgélést. A hely nagyon vadregényes, jó kis adrenalinfröccs volt amíg le- és visszajutottam a vízesésnél.
Kérem a rejtőt, a képek alapján fogadja el a megtalálást.
Egy 20 km-es túra alaklmával kerestem a ládát. Sajnos az első pontot nem vettem észre, mert kerékpár verseny volt, és a sífelvonó környékén nagyon sok versenyző jött, nem akartam Őket akadályozni, rájuk figyeltem. A készülékem sem működik megbízhatóan, már a patak völgyben vettem észre, hogy az első pont kimaradt. Begyüjtöttem a hátralévő négy pont jelszó részletét és a rejtő segítségét kérem, hogy jelszó nélküli találatként fogadja el. Köszönöm megértését.
Hát ez kalandos volt! Vasárnap elindultunk a Mátrába, közben útba ejtettük ezt a ládát. Elgyalogoltunk a barlang sziklafaláig, onnan már csak én másztam le a barlangig. Aztán megláttam a továbbvezető utat, és úgy döntöttem, én sem megyek tovább. Szépen visszaindultunk. Ahogy mentünk visszafelé, találtunk egy lejárót egy vízeséshez, le is másztam, de azt hittem, az a másik vízesés. Lent a kocsinál jöttem rá, hogy az Alsó vízesésnél jártam és nem kerestem meg a ládát. Így aztán másnap délután hazafelé menet visszamentünk, újból lemásztam a vízeséshez, és simán megtaláltam a dobozt. Nekem tériszonyosnak ez a lejáró sokkal szimpatikusabb volt, mint a szabályos út.
A kacskaringós ösvényen, követve a turistajelzéseket jutottunk el a barlanghoz, majd innen leereszkedve a vízeséshez. Nagyon szép és hangulatos a hely, bár az oda vezető út alapján inkább átlagos erdőrészre számítottunk. Mindenesetre nagy meglepetés volt.
A vízesések nagyon szépek! Ri, mint az ilyen helyeken szokta, kihagyta a meredek részt, de a fotók neki is tetszettek.
Ezt a ládát is Csabiék segítségével találtuk meg. Köszönjük!
A KMB túránk első napján kerestók meg a ládát. Itt egy kicsit csaltunk, mert a túra nem pontosan erre hozna, de így egy kis szintet spóroltunk ezzel az útvonallal. Látszik, hogy nagyon kevés víz van mostanában, alig csordogált a vízesés. A láda könnyen meglett. Köszi a rejtést.
Kaptam egy szabad napot a munkahelyemen, és eldöntöttük hogy ládázni megyünk a Mátrába. Mátraszentlászlóról indultunk Mátraalmáson át Galyatetőre. Ez volt a 6 közül a hatodik láda. Hát igen megéri nagyon elolvasni a leírást, mivel én csak a koordinátákat jegyeztem fel így teljesen a GPS-re hagyatkoztam ami viszont a meredek falon elég zavarosan működött. Felküldött a vízesés fölé a meredek sziklafalra. A GPS szerint 1 méterre voltam a ládától, de a hangyákon kívül semmit se találtam, mint kiderült azért mert a láda 10 méterrel alattam volt. Csalódottan feladtam a keresést odafent, lementem megmosakodni a vízeséshez és ekkor véletlenül megakadt a szemem a ládán. Ilyet... Ez a láda egy igazi élmény volt. Szeretem az ilyen ládákat. Köszönjük a rejtést! Peti, Erika
A geoládát úgy találtuk meg, hogy éppen arra kirándultunk és előtte nem olvastuk a leírást sem. véletlenül megvillant az üregben a láda kék sarka.
A környezet nagyon szép. Vidróczki biztos sűrűn mosakodott a vízesésben.
Még volt egy jégtábla a patakban.
Kirándulás közben ismét véletlenül megtaláltunk egy ládát! :-) Úgy látszik a véletlen megtalálás jobban megy nekünk! Gyönyörű őszi kiránduló idő, csodaszép Mátra! köszönjük!
Megvan! [g:hu 1.3.18] [wapon beküldött szöveg]
A népdal végig a fejemben csengett és nagyon élveztem ezt a kis kirándulást. A barland és a vízesés pazar látvány, igazán örülök, hogy ennek a rejtésnek révén ide is eljutottam.
Köszönet a rejtésért!
A Mátrakeresztes előtti Böske-forrásból merítettünk egy kis vizet, majd folytattuk utunkat ide. A piros barlang jelzés elég szűkös volt, de megérte átvágni rajta! A barlang előtt hagytuk a táskákat, gondoltuk hamar visszaérünk, de a lenti vízesés miatt kicsit megkéstünk. A láda után visszamentünk a barlanghoz, ettünk egy kicsit, majd elindultunk a felső vízesés felé. Az idevezető út mellett lévő kis tavacskákban nagyon sok szalamandra és gőte volt. A vízesés csak csordogált, de a töredezett sziklák nagyon tetszettek. Nagyon jó színfoltja volt ez a hely ennek a két napnak!
Kánikulai TT a Mátrában 3.3 - jó ötletnek bizonyult: gyönyörű helyek, kellemesen hűs erdő, üdítő források - és nagy mázlinkra csak kevés irtás :)
Húúú, de jó kis hely! És útközben már lehet legelni a málnát és szedret :)
Itt már nagyon lazára vettük a figurát, és bár csöppet sem szenvedtem a melegtől, némi irigységgel tanulmányoztam a láda-közeli mini-univerzum lakóit
(Ha jár erre egy szaki, segíthetne kibogozni, hogy mindegyik képen foltos szalamandra lubickol-e, vagy járnak ebbe a vízi-oviba pettyes gőték is - netán senkit sem sikerült beazonosítanom...)
Pünkösdi túra (itt már csak 2-en)... mind2 vízesést megkerestük... a Felsőben épp csak csörgedezik a víz, de az Alsó nagyon jó!
A turistaút 'benőttsége' alapján kevesen járnak erre... a rejtés azért is tetszett, mert olyan helyre hozott, amit tényleg érdemes felkeresni, és ha nincs itt láda, akkor szerintem mi simán elmentünk volna mellette...
A Hanák Kolos teljesítménytúrán találtam meg. Nagyon szép, hangulatos környezet - kellemes volt "fülsüketítő" vízcsobogás "zajában" ládázni. :-) Lejutni viszont nem könnyű a ládához, jogos a terepre megadott nagyobb érték. Kíváncsi vagyok, hogy a környéknek tényleg van-e köze Vidróckihoz, és ha igen, akkor mi. Láttam egy traktorgumit is a patakmederben - gondolom, nem a víz vitte oda... :-(
A Hupikék Törpikés TB-nek csak a zacskóját találtam meg, egy beletett "csereajándékkal". :-(
Nagyon érdekes, izgalmas hely. A rejtés az eddigi megtalálásaink közül az egyik legötletesebb! Szalamandrával mi is találkoztunk, de ő gyorsabb volt, nem tudtuk lefényképezni. Köszönjük a rejtést!
Hosszas keresés után Stb-nek kszönhatően, aki nem adta fel, megtaláltuk, nagyon cseles rejtés!!! visszarejtés kicsit macerás, de megoldható! A barlang kicsit az Alkonyat miatt rémisztő volt, de nem hallottam morgást, szóval biztos kihalt lehet! :)
A GPS valóban feljebb is mutatott, de inkább lent kell keresni!
Tréfi TB-t kérjük vigye tovább egy vállalkozó geos, mert itt hagytuk, holott nem lett volna szabad(mobilon nem irta,csak a rendes oldalon), pedig ez jó kis hely szerintem Tréfinek, csak nehogy itt is robbantgasson! :)
1. a kordináták csalnak, mivel egy sziklafalnál van a láda, a vízesés aljánál, így ott érdemes keresni. Legjobb út le, a barlangtól van.
2. a rejtő a logbookba GCVIDRA-t írt, pedig a láda GC VIDR ("a" nem kell)
3. Tréfi a világlátó törpöt (TB) beletettük a ládába! :) GCKAVA-ból jött 2011.02.06 11:49 -kor került el onnan feel2006 és sziszko társaságában. Új helyére Stb, és leonnatos segítségével együtt került elhelyezésre. :)
Lenne egy kérésünk a következő játékosnak, mert már a sötét miatt nem vettük észre hogy a TB-t, nem lehetett volna ebbe a ládába beletenni.
Kérjük, aki tovább visszi, a TB oldalán jelezze majd, nem szeretném, ha utánunk elveszne!
Szuper élményben volt részünk!
Szokásos kis csepeli csapatunkkal Mátrakeresztesről a sárgán indultunk, majd a piros kereszten folytattuk utunkat ami egy csöppet sem volt veszélytelen.Nagyon csúszós keskeny szerpentin út vezetett a barlanghoz, majd a ládához. Mindenhol 15-20 cm-es szűz hó volt, ami még nehezebbé tette a terepet a nagy szintkülönbségről nem is beszélve.
A vízesésnél csodálatos látvány fogadott. Ha tehetitek nézzétek meg mert ilyet nem mindig lehet látni!
A rejtek teljesen le volt fagyva, elég keservesen lehetett a ládát kibányászni, de sikerült.
Gyönyörű volt a havas Mátra. Kár, hogy ránksötétedett.
A p+-ról másztunk le irányban. A többiek fenn maradtak, én lekúsztam a vízesésig. Gyönyörű volt, ahogy az egész be volt fagyva, de alatta csobogott a patak. A lelógó borostyánokból is jégcsap lett.
Sajnos csak a PDA fénye segített engem, így a ládát nem tudtam kiszedni a falból.
(Elküldött track alapján kérem elfogadni, ha lehet. Sajnos a következő évben nem valószínű, hogy újra el tudok menni, de majd később újra megkeresem.)
Csodás őszi időben találtuk meg a ládát. Remek a hely, jó hogy volt itt láda különben lehet hogy nem jöttünk volna le ide. Sajnos nekem 17m-rel arrébb mutatott a koordináta (először a sziklafal tetején kerestem). A jelszó is jó, könnyen megjegyezhető :)
Nagyon szép helyen van, kár hogy nagyon kicsi most a vizhozama a pataknak. Biztos szebb a vízesés tavasszal.
Láttunk egy szép foltos szalamandrát is.
Köszi!
2010.9.5. 17:45
Megtaláltuk, de nem könnyen. Alaposan körbejártuk a környéket, ami az adott terepviszonyok között nem volt túl egyszerű (fent, lent, a vízesés fölött, traktorgumit is láttunk a fák között...). Végül E találta meg, kis szerencsével, közel a vízeséshez. A könyvecske szerint másoknak sem ment mindig egyből...
Eszti + Ádám, 1. házassági évfordulójukon :)
2019.4.7. Ismét jártunk itt, Nyikom csúcsfutás után, családi sétán Z-ékkel.
Vasárnapi túránk végéhez közeledve ejtettük útba ezt a ládát, ami igen szép helyen van, és a rejtés is kitett magáért. A fényképek előzetes tanulmányozása nélkül legalább 20 percig kerestem -többnyire fent- a rejtekhelyet, majd végül a wapos leírás alapján jobbnak láttam visszamenni a lenti részre. Itt is percekig bóklásztam, de végül annak ellenére meglett, hogy korábban már kicsit feladva a rejtőt is hívtam - sikertelenül.
Az álca szerintem remek, emlékezetes marad a hely már csak ezért is.
Köszönjük a rejtést!
Nekünk sikerült a tollba életet lehelni. Kiszedtük a betétet, rázogattuk, melengettük, fújtuk, firkáltunk és egyszercsak működött. Ja és a vízesés gyönyörű. Az út viszont nem a legjobb.
Szuper túra kettesben. Zsuzsi Csemőn táncol, Beni tanul, a szülők "sportolnak". A kör: Vidróczki nyomában- Nyikom starthely- Jancsi és Juliska. Kb. 17 km. és hazafelé Berceli séta, Nógrádsáp. Mátrakeresztesen parkoltunk.
A Vízesés működött, terep itt egész kellemes volt, az idő kiváló. A Lyukas követ sem hagytuk ki....A ládából kiszedtem a penészes szemetet (pzs, lejárt belépőjegy...) és hagytam egy tollat a ládában.
Utána tovább a piros kereszt, piros, zöld kereszten igen változatos útviszonyok között, mint szűz hó, latyakos hó, süppedős sár, köves-saras, leveles-saras turista úton, majd egy alkalmas részen toronyiránt a starthelyig. Visszafelé a zöld kereszten a hidegkúti turistaházig mentünk, és a sárgán (ahol kikerülhetetlen sártenger fogadott) vissza Mátrakeresztesre.
Még sosem láttunk ilyen szép jéggé fagyott vízesést! Gyönyörű látvány volt! A rejtés nagyon jó, és megérte leküzdeni magunkat hozzá a sáros-havas úton.
Kellemes sétának indult a befagyott vízeséshez...túlélőtúra lett belőle!
Laci bácsiék tanácsát megfogadva megpróbáltuk elkerülni a sziklákat, de teljesen elkeveredtünk. Lelkes kirándulókkal találkozva egy másik utat választottunk, de kiderült, hogy ez is a barlanghoz vezet végül ...
Tanakodtunk egy ideig, de miután már többet feküdtünk a hóban és lógtunk az ágakon úgy döntöttünk a barlang jelzését követve lemegyünk a vízeséshez. Ez jó döntésnek bizonyult és mikor leértünk a befagyott patakhoz Zsolti teljesen véletlenül a láda rejteke mellett kezdte el birizgálni a jégcsapokat! Megtaláltuk! Köszönjük a rejtést, izgalmas volt!
Túrázni indultunk, mert gyönyörű napsütéses idő volt, csak egy kicsit hideg.
Előttünk egy másik csapat indult a láda keresésére, ezért úgy gondoltuk iszunk egy forró csokit a parkoló melletti étteremben. A feltöltődés után nekivágtunk a láda megkeresésének és a célnál festői látvány tárult elénk.A megfagyott patak jégcsapjai gyémántként csillogtak a napsütésben.Fantasztikus látvány és élmény volt. Nagyon örülök, hogy nem nyáron kerestük meg ezt a ládát, mert lemaradtunk volna erről csodáról.
Köszönjük: Váczi család
A buszmegálló melletti parkolóból indultunk a megadott útvonalon. Egy ponton, amikor a ládát 3 órairányban, viszonylag közel jelezte a GPS, megálltunk tanakodni, hogy mit tegyünk. Z-M-an azt ajánlotta, hogy ereszekdjünk le a domboldalon, én viszont amellett voltam, hogy kövessük a leírásban szereplő útvonalat. Végül utóbbi mellett döntöttünk, így fentebb, a patakot átszelve rátértünk a Vidrócki-túrát jelző útra, azaz fel a patak túloldalán lévő dombra.
A dombtetőn 20 méteren belülre kerültünk a ládához, és a sziklák között kerestük a ládát (itt több, ládarejtésre alkalmas üreget is találtunk), de nem jártunk sikerrel. Igyekeztünk lejjebb ereszkedni, ám ez néhol teljesen lehetetlennek tűnt. Végül sikerült lejutnunk a patakhoz. Átkeltünk rajta, majd fel a túloldali dombra, egészen az ösvényig, amelyen jöttünk.
Sikerült megközelítenünk a vízesést, újabb átkelés a vízen. Célnál vagyunk. Amíg Z-M-an fotózott, én a ládát kerestem, sikertelenül. Már azon voltunk, hogy feladjuk, de végül Z-M-an kiszúrta a rejtekhelyet.
Logolás után nagy nehezen visszarejtettük a ládát, majd irány az autó.
Nem tudom, nyáron milyen a rejtekhely megközelíthetősége, de ki kell jelentenem, hogy a leírásban megadott útvonal - szerintem - felesleges gyaloglásra, mászásra kényszeríti a kessereket. Ha Z-M-an ösztöneire hallgatunk, majdnem egy órával hamarabb rálelünk a ládára, ráadásul nem kell többször leereszkedni-felmászni a havas, csúszós domboldalakon, és többször átkelni a jeges kövekkel szegélyezett patakon.
Közös ládázás Laci bácsival a Mátrában. 4/3.
A kijelölt parkolóhelyen álltunk meg, itt "tankoltunk" (banán, csoki...), aztán indulás. A hidakon sikeresen átkeltünk a csobogó patak felett, innen a piros úton haladtunk. Sajnos elkövettük azt a hibát, hogy a leírást követve a barlanghoz vezető útra kanyarodtunk. Innen több lépcsőben, remegő lábakkal ereszkedtünk le az igen meredek, sáros-jeges sziklafalon. Fél óra életveszélyes gyakolatok után (4-es terep!) még mindig 10 méter feletti távot jelzett a GPS. Ekkor gondoltunk egy merészet: átkeltünk a patakon a vízesés felett, a piros út oldalára, majd a vízesés alatt vissza. Ez volt a nyerő döntés!
Csodálatos látvány tárult elénk: a vízesés a téllel közösen lenyűgöző jég-képződményeket produkált: a törött ágak, a kövek mind-mind más-más formájú jégpáncéllal borítva, a sziklákról hatalmas jégcsapok, mellettük pedig a vízesés... Fotóztam jó sokat, el is feledkeztünk a ládáról pár percre. Aztán a vízesés mellett megnéztük a GPS-t, 10m-t mutatott. No ekkor szúrtam ki a rejtekhelyet a sziklafalban! Lett is nagy öröm, logolás, ajándékcsere... :)))
Az utánunk jövőknek azt tanácsoljuk: ne menjenek el a barlanghoz vezető útig, hanem a pirosról jobbra le a fák között, ahol a GPS 3 óra felé mutat és a hegyoldal a legkevésbé lejt. Lent könnyen át lehet lépni a patakot és már is ott vagy a sziklafal előtt, ahol a ládika helye adja magát...
A mai nap legélvezetesebb, legadrenalin-dúsabb, legszebb ládája volt ez. Méghogy télen nem ajánlják megkeresni? Szerintünk ekkor (is) csodaszép!
Megtaláltuk, ugyan csak másodjára sikerült, mert az első alkalommal teljes sötétben értünk a ládához. Javaslom a következő cachernek hogy vigyen tollat a ládába, mert elfogyott.
Néha erősebben, néha kevésbé esett az eső, a két napja leesett hó is erősen olvadt, így a patakban rengeteg víz volt és a vízesések is impozáns látványt nyújtottak. Köszi!
62.
Hazafele barátnőmmel gondoltuk, könnyed kis drive-in. Hát messze nem. Gyönyörű fagyott környezet, sok erdei séta. Nagyon szép volt az Alsó-vízesés, tiszta jég volt az egész.. Kedvenc ládám lett, megfosztva GCKABA-t a tróntól. Köszönjük szépen a rejtést, gyönyörű hely, ajánlom mindenkinek. Maga a rejtés is jól meg volt oldva. 5/5/5.
Fruzsi, Jig$aw
Hát felmásztam egy-két sziklára mire meglett.
A gps teljesen máshova mutatott, így a leírás átolvasása után a gps-el nem foglalkozva, megtaláltam a logikus helyen. :) De a neheze még ezután következett. A takaró kő logikai játéknak is beillik, mert sehogy se akart a helyén maradni. Még jó, hogy lefényképeztem mielőtt kivettem. :)
A ládában nem volt toll, így a füzetbe nem tudtam beírni a megtalálást. :(
Blue Mali barátommal közös találat. Kipróbáltuk a kőfülkét, majd a jó csúszós sáros meredeken lejutottunk a ládához. Gyors logolás néhány fénykép a vízesésnél, majd irány a felső vízesés.
A ládát Dr.Lada barátommal kerestük fel, ebben a ködös időben.
Nagyon szép kis hely, a kőfülke is tetszett, de a vízesés nagyon szuper, a környezet is szép, bár tiszta, száraz időben biztos még jobb.
Megnéztük a felső vízesést is, de az sajnálatunkra nem volt érdekes látvány, biztos nagyobb vízhozamkor érdekesebb látványt nyújt.
A doboztól egy kilóméterre parkoltunk le hogy mégse legyen drive in cache. Csak a bonyolultság kedvéért a Csongor-patak medrében indultunk el és késöbb tapasztaltuk hogy 3 méterre volt tőlünk az aszfalt. A gps jel rossz volt a borús idő miatt így nagyon sokat bolyongtunk mire megkérdeztünk egy helyi lakost aki kedvesen eligazított minket. A dobozt hamar megtaláltuk de a kihívás csak ezután kezdődött. Felmentünk a hegy tetejére(teljesen feleslegesen) és onnan a hecc kedvéért torony iránt indultunk le árkon- bokron keresztül. Megbántuk. Meredek, sziklás, őserdő jellegű helyen másztunk le néha az "életünkért küzdve". Durva volt :D. Mikor leértünk már a túlélés öröme hajtott minket. Köszi, ez volt a nap kalandja.
Egynapos mátrai kirándulásunk második célpontja.
Sár-sár-sár-avar-sár.Csúszik.Tarka.Szúr.
Gyermekeim édesanyja és Luca lányom, aki éppen ma 6 éves,
páratlan zergeségről tettek tanúbizonyságot, amikor utánam másztak
a vízesés fölé, mert ott kerestük a ládát.
Két kör a barlang és a vízesés körül,és meglett!
3 hete kezdtük a ládavadászatot, eddig ez a legnagyobb élményünk!
KÖSZÖNJÜK! :)
(Le a kalappal a csajok előtt! .-) )
A közeli csárdában ebédeltünk, aztán indultunk Vidróczki nyomába. :) Kellemes séta a barlangig, ott kezdődik a neheze, de ezzel semmi probléma. Igazán szép és érdekes hely. Örülök, hogy láthattam.
Végre sikerül megtalálni,nagyon nagy élmény volt,és nagyon szép volt.
Megérte ennyit mászni hozzá,mert kerülövel mentünk le érte.Valaki volt olyan rendes,hogy "kiszalagozta"az utat,neki is köszi.
Szép természti jelenség!!
Köszönjük a rejtést!!!!!
Kicsit későn értem oda a ládához, szemmel még gyönyörű volt a hely, de sajnos nem sikerült képeket csinálnom a sötét miatt!
Az alsó vízesés csodaszép, szerencse, hogy a ládát nagyon gyorsan felfedeztem, mert különben nem tudom hogy jöttem volna ki az erdőből.
Sajnálom, hogy nem sikerült több időt eltöltenem ezen a csodálatos helyen, de azt hiszem így is megérte megkeresni!
Köszi a rejtést!
Mátrai nyaralásunk 7. ládája (7/8). Az ilyen rejtések miatt imádom ezt a kesselést! Eldugott gyöngyszem, gyönyörű.Geocaching nélkül nem biztos, hogy eljutottam volna ide! És a láda is szuperül eldugva! Gyerekhordózóval kicsit necces volt a barlangtól a vízesésig, de megoldottuk. A felső vízesést is nézzétek meg feltétlenül!
Köszi: TG
A nap harmadik ládája. Mátraalmásról érkeztem bicajjal, bár a végső megközelítést a bicaj kissé nehezítette. Az impozáns sziklafalak, a kis vízesés és a barlang egyaránt nagyon tetszett! Köszi a remek rejtést!
Mátra v2.0 kesingtúra 23/7.
A Hasznosi várromtól érkeztünk. A mátrakeresztesi Óvár étteremnél, az út mellett egy elég nagy parkoló van, ezt néztük ki magunknak (meg geopelnek) már korábban. Átmentünk a fahídon, majd a patak partján végighaladva, az erdőn át csatlakoztunk rá a jelzésre, ami a barlang felé halad.
A ládához lejutni most semmi nehézséget nem okozott, tetszett a rejteke! Nekünk könnyű, de elég biztonságos (már ha mindenki körülnéz, mielőtt kiveszi...)! Megnéztük a felső vízesést is, sajnos a fényviszonyok nem voltak a legideálisabbak a fényképezéshez. Ez a hely volt egy hetes túránk egyik emlékezetes pontja!
Következő állomásunk szállásunk felé visszafelé haladtunkban Jancsi és Juliska (GCJAJU) volt.
NZs & KáVé
A versenyre menet kerestem meg. Elég meleg volt, elég is volt ez a kis séta.
A barlanghoz vezető jelzés ill. ösvény némi gondot okozott. Leginkább visszafelé, a gazos részen többször is elvétettem, melynek a vége némi bozótharc lett. Nem számítottam ilyen nehézségekre, rövidnadrágosan nyomtam. Az esőzésnek köszönhetően csúszott minden, a vízesés előtt el is estem.
A nyavalygáson túl a hely nagyon tetszett, köszönöm, hogy megmutattad!
A felső vízesésnek nekiindultam, de visszafordultam, nem volt már kedvem hozzá. Majd legközelebb!
Remeterákokkal, Brigivel, Judittal, és Dáviddal közös kiruccanás.
Csodás hely, szép környezet. Köszi nektek ezt a remek hétvégét.
Ajánlani tudjuk mindenkinek a helyet.
Gönyörű hely, szuper rejtés!
Viszont az odavezető jelzések nagyon gyatrák, alig vannak, és ami van, az is kopott...
A felső vízesés nem volt vízesés...
A főútról ott tértünk be a vízesés felé, ahol a GPS a legközelebbinek mutatta a ládát. Nem volt könnyű átjutni a meredek falu patakon, és eljutni a vízeséshez két kisgyerekkel, de megérte. Nagyon szép a környezet, köszönjük a rejtést!
Családi kirándulás a Mátrában a végén egy kis ládázással. A
barlangtól a vízeséshez csak a két nagyobbal ereszkedtem le.
Nagyon sok gyíkot láttunk odalent - ott sütkéreztek a napon.
Köszönjük a rejtést.
Mátraszentimréről hazafelé megkerestük a csipet-csapattal.
Köszönjük a lehetőséget, a láda nélkül biztosan nem tévedtünk volna errefelé.
Szép környék, 5letes rejtés :)
Megtaláltuk!
Máté (tesó) ballagása utáni ládavadászat anyu szülinapján (8/6).
Az idő csodaszép volt, a hely pedig pazar. Nagyon szeretjük az ilyen eldugott, de hibátlan természeti értékeket. A napunk talán legszebb ládája (és környéke) ez volt.
Nekem maximálisan hasonlított a hely a rám-szakadék és a rám-hegy (pilis) keverékére... :-)
Köszi: Aty, Jud
...::: www.matrixmusic.hu :::...
András barátommal (ranle) egy nagyobb ládavadászatot terveztünk, de egy kisebb sérülés miatt végül "csak" 1.5 napos lett (30 km-el és 9 ládával). Mátraháza - Csórrét - Galya - Nyesettvár - Sasvári panoráma - Galyavár - Mátraszentlászló - Mátraszentimre - Fallóskút (itt alvás) - Ágasvár - lefele jövet sérülés... :(( - Mátrakeresztes - Vidrócki-barlang (uzsonna) - Mátrakeresztes - buszozás haza.
Sok szép élménnyel gazdagodtunk! Köszönjük a rejtőknek!
Hanák Kolos telj.túra közbeni kitérő 5/4
Odaúton találkoztam Peterpannal, akinek teljesen igaza volt: erre a helyre több időt kell szánni annál, mint ami egy teljesítménytúrába belefér. Ide még visszatérek...
Köszönet a hely bemutatásáért!
Miután elsőre megfutamított a rengeteg ember, GCMARY után azért csak visszajöttem. Hát ennyi embert még a WestEndben sem lehet látni.
Sűrű sorokban meneteltek. Valahogy nem bántam, hogy ez ma kimaradt nekem.
A Vidrócki barlang előtt nyakoncsípett két kullancsot leszámítva ugyanezt gondoltam amikor megláttam a vízeséseket. Császár ez a hely, leírhatatlanul szép. Ezt nem érdemes kutyafuttában abszolválni! Örülök, hogy nekem sikerült több időt itt töltenem.
Visszafelé épp zsúrlókat fényképeztem a pici lányomnak (Fairytrópia meséből, ha valakinek mond valamit :), amikor loholó kessert észleltem (a nagy rohanásban bemutatkozni sem maradt időnk. Üdv, Geooszi, így utólag is!). Épp csak pár szót váltottunk, de tudtam, szorítja a szintidő amit teljesíteni kell. Harmadszor is realizáltam, milyen jó, hogy nem mentem ma TT-re.
A barlang épp csak megüti a szintet, definíció szerint legalább 2 méter hosszú természetes üregnek kell lenni, hogy barlang lehessen. Ez nem sokkal nagyobb annál. Bivaknak épp csak megtenné.
Utána a szendvicshez jólesett volna egy üveg ital. Hát annak az ára is elég pesties volt (300Ft egy fél literes Icetea).
Balázstelkísértükazosztálykirándulásra túra alkalmával kerestük meg a ládát. Először fenn kerestük, mert letértünk az ösvényről, és toronyiránt próbálkoztunk. Utána a leírásnak megfelelően végigsétáltuk a túristautat. Így jártunk jól! Láttuk a fölső vízesést, a barlangot, és az alsó vízesést is. Nagyon jó helyen van a láda! Gratula! Mivel lentről már látszott, hogy hol kell felmászni, vissza már arra mentünk.
Nagyon köszönjük a lehetőséget!
Ildikó, Mike
Nagyon szép hely! Jó volt az idő is. Kedvünk lett volna beállni a vízesés alá. :) Szalamandrát is láttunk. Sajnos a geoláda leírása teljesen szét volt ázva. Aki oda készül vigyen egy másikat, ha tud. Jobban becsomagoltuk a ládát és a tartalmát. Köszönjük a rejtést!
Húsvéti ládavadászat a Mátrában 20/12.Egy éve már próbálkoztunk a ládával,de akkor vadászat miatt nem javasolták az erdőben tekergést.Kedvenc feleségem erősködött,hogy rajta fehér ing van,az jól látszik.Mondtam,hogy attól még nézhetnek jegesmedvének.Így aztán most futottunk neki a túrának.A parkolótól átgázoltunk a patakon.A már begyakorolt alpin technikával leereszkedtünk a vízeséshez.Nagyon szép hely.Arra számítottam,hogy tavasszal nagyobb a vízhozam,nem egy niagara,de így is különös varázsa van a helynek.
Köszi a rejtést! Nikivel és Pennyvel jártuk újfent az erdőt. Jó kis hely ez! A rejtés is tetszett. Ahogy visszarejtettük megjelentek sztyopa13-ék. Itt még nem áztunk meg... :)
A Kövicses patak gázlója helyett kicsit feljebb ugráltunk át a köveken, onnan pedig egyenesen kúsztunk fel a hegyoldalban, durva mászás volt de utólag persze megérte. A vízesés csodaszép, a vize finom, a környéke hűs - az egész mátrai kirándulásunk fénypontja volt ez a láda! Köszönjük!
Visszafelé is köveken próbáltunk átugrálni, lett belőle egy kis váratlan patakfürdőzés... Ezek nemesednek később majd szép élménnyé, reméljük....
[wapon beküldött szöveg]
A nap utolsó ládája. Nagyon tetszett. Sajnos utána a Mátrában csatangoló és a környezetet tönkretevő offroadosokkal találkozunk, és elment a kedvünk a kirándulástól. Murus és Cica
Szombat reggeli első ládánk. Mátrakeresztesen aludtunk, így hamar el tudtunk indulni a keresésére. Szerencsére az előző naphoz képest az időjárás is fordult egy hátast, így gyönyörű napos időben volt részünk. A patakon való átkelés nem volt egyszerű mutatvány, de azért sikeresen (és szárazon) megoldottuk. A környezet csodaszép, rengeteg fotót készítettünk. A leírásnak megfelelően mentünk, így könnyen megtaláltuk a rejteket. A láda kicsit beázott, de amennyire tudtuk kiszárítottuk. Köszönjük a rejtést!
hirtelen felindulásból elkövetett ládakeresés leírás nélkül. a dobozt nem is találtuk meg, de jól körül néztünk. ilyen kis sétával ennyi látnivalót nem hagyhattunk ki. tetszett.
Ránksötétedett, ezért tovább nem kerestük magát a ládát. Na persze sötétben és jeges köveken ingadozva kissé veszélyes is lett volna.
A befagyott vízesés azonban egyedülálló jelenség, ahogy Zergi fotóin is látszik. Kérem e rejtőt a jelszó nélküli megtalálás elfogadására.
(Nemsíelés után kellett volna ládázni menni.De ha nagy a hó, akkor persze síelni kell.)
Fogtam!
Vagyis ott voltunk ésKatával, megtaláltuk a jéggé fagyot csodásan csipkés vízesést, meg a tényleg csak üregszerű barlangot is, azonban a sötétben nem mertük még a ládadkeresesét is megkockáztatni. Visszaúton már csak a hó fénye segített bennünket. Ha korábban eljövünk Mátraszentisvánról, a sípályáról, akkor biztosan az is meglett volna!
Az utánunk jövőknek pedig azt tanácsoljuk, hogy a parkoló alatti második házon túl biztonságos gázlóra leltünk az induláshoz.
Kérjük szépen a fényképek alapján a megtalálás elfogadását!
Sajnos a pár napos mátrai pihenés véget ért útban hazafelé még pár környékbeli ládát megkerestünk.A parkolóban hagytuk a kocsit csak nehezen találtuk meg a felvezető utat.Nagyon szép volt a megfagyott vizesés,remek a rejtés is(majdnem kifogott rajtam).
Útban Mátraszentimrére fogtuk...
Az ajánlott parkolóban N47 54.275 E19 48.456 hagytuk az autót és a tuhun mutatott térkép alapján kerestük a P jelzést. Véleményem szerint hidastól elvitte az árvíz a helyet. Így N47 54.311 E19 48.394 ponton (1 kép) könnyen átkeltünk. Innen már sima-liba. A N47 54.239 E19 48.446 ponton találkozik az út újra a P jelzéssel. A hely tényleg szuper. Azt sajnálom, hogy a felső vízesét kihagytuk. :-(( Mondjuk a leírásban egy koo. sokat segített volna. A rejtés egy kicsit merész, de nekünk tetszett!!
Az egésznapos túra után már kicsit fáradtan érkeztünk a barlanghoz és a vízeséshez, de a jéggé fagyott zuhatag látványa felélénkítette a csapatot. A fényképek elkészülte után kerestük meg a ládát, egy kicsit tényleg keresni kellett, mert jó a rejtés, köszönjük!
Elsö ládikonk, a rejtés nagyon eredeti,free-style modon erkeztunk alolrol az irtáson át. Egy kedves helyi nénitol, ki a patakban mosott kértünk utbaigazitást.Másnap visszamentünk a barátainkkal is, igy az elfelejtett jelszot is megnézhettük.Voltunk a felso vizesésnél is, vigyázz a létra instabil.
Köszönjük a rejtést!
Az igaz, nem a legkönnyebb úton, hanem egy hatalmas szikladombot megmászva, csúszós meredek úton kerestük meg, de azért volt öröm is, egy Foltos szalamandra. Épp el akart bujni, de még sikerült lefotózni.
Köszönjük
Fantasztikius hely.:) Nagy volt a forgalom. Bár a barlang felől esős időben nem célszerű megközelíteni. Tavasszal csak úgy megnéztük a vízesést és már akkor is gyönyörű helynek találtuk.
Az ünnepek miatt elég busy volt a környék. Az alkalmas pillanatot ki kellet várni, hogy lecsaphassunk a ládára, de a népes csapatunk minden tagjának maradandó élményt nyújtott a rejtés. köszi
Mint a nickemből kiderül, hobbim a vitorlázórepülés, ezért elindultunk barátaimmal Hasznosra az újjáélesztett sportrepülőtérre, hogy egy leszállóversenyen vegyünk részt. A szakadó esőre való tekintettel a verseny elmaradt, ezért ha már ott vagyok gondoltam elmegyek keresek egy ládát. A Garmin Mobile Xt hamar fel is dobta a GCVIDR ládát, ami tőlünk kb. 1500 méterre volt. Csatlakozott hozzám náéhány repülőtársam, így a szakadó esőben elindultunk kesselni:) A neten leírt útvonalat követve viszonylag hamar megtaláltuk a helyszínt, az utolsó méterek valóban neccesek voltak, csúszós meredek, sziklás:) Elég hamar megtaláltuk a ládát is, majd visszarejtettük. Aztán felmentünk még a közeli barlangba majd ott ÉN kitaláltam, hogy visszafelé légvonalban közlekedünk, mert így rövidebb... Ennek az eredménye az lett, roggyá ázva kb. egy órás barangolás után visszatértünk az eredeti útra és beláttuk, hogy ez most nem jött össze:) A patak meder olyan meredek és sűrű bozóttal teli volt, hogy egyszerűen nem tudtunk átkelni sehol. Közben rengeteg szalamandrával találkoztunk, melyeket eddig csak állatkertben láttunk:) Voltak köztük igen kifejlett példányok is:) Egyszóval az esőt leszámítva igazán jó élménnyel lettünk gazdagabbak:)
A patakon való átkelés kicsit kalandos volt, de aztán némi sáron kívül minden tökéletesen összejött. Az alsó vízesést a P+-ról a nyíllal jelzett fánál letérve találtuk meg. Kis nézelődés után megvolt a láda, én kicsit puritánabbul rejtettem vissza. Felmásztunk a lakályos barlanghoz, majd a sziklafal tetejére. Sajnos az eső kicsit rontotta az összképet, de nagyon tetszett a háborítatlan környék.
Megleltem! Mátra pihenés-túra alkalmával becserkészett ládika. Részben örülök, részben kicsit sajnálom, hogy nincs kiépítve ide túristaút, mert csodás a vízesés, mind az alsó, mind a felső. :) Érdemes volt kicsit megdolgozni érte!
Köszönöm, a mesés rejtést!
Geri89
Cserhátszentivánon Falunapot tartottak a kis Cserhát-völgyi települések. Itt még körbenéztünk, üdvözöltük az ismerősöket és közösen megnéztük a tavaly itt forgatott Mázli című játékfilm előzetesét. Azután a fáradt hölgyeket hátrahagyva Petivel elindultunk, hogy Vidróczki nyomába lépjünk. Mátrakeresztesen a buszmegálló melletti nagy parkolóban hagytuk a kocsit, majd a patakon átküzdve magunkat elindultunk a jelzett úton. Menet közben kis szederevés, gombászás és máris a tetthelyen voltunk. Szép környezet, ügyes rejtés, Peti még művészkedett egy ideig, hogy ne vesszen kárba a fényképezőgép-állvány cipelésének fáradtsága. Visszafelé még elugrottunk a felső "vízeséshez", s nagy önuralomról tanúságot téve helyén hagytunk egy feltörekvő, sudár őzlábgombát. Hazafelé tartva Cserhátszentivánra, vettük a jó hírt: fínom babgulyás vár ránk, a felsőtoldi asszonycsapat bográcsos remeke. Igaz, ott csak bronzérmet nyertek vele, de mi az estebéd után, jóllakottan, aranyat szavaztunk nekik.
Nagyon ötletes a rejtés! Amikor ott voltam nem is gondoltam merre lehet a láda, úgy beleolvadt a rejtekhely a környezetébe. Aztán meglett kis keresgélés után.
Kösz a rejtést! Bár a parkolóépítés miatt a piros jel megszűnt, átkeltünk a patakon és egy jó kis túrával jutottunk el a vízeséshez. Az utat néha nagyon keresnünk kellett, de meglett és megérte.
Hollókőről Mátraszentimrére menet ejtettük útba a ládát. Nagyon szép helyen van, köszi, hogy megmutattátok nekünk. Ilyen helyeken igazán jó a játék, hisz most egy hétig itt mászkálunk a Mátrában, de ha itt nem olvasunk róla, valószínűleg nem jutottunk volna el ide.
A rejtés is nagyon jó. Mivel az itteni képet nem néztem meg, és a gps nem igazán pontosan mutatja a helyet, már a sziklafal tetején másztam, mikor anyu, a szemfüles megtalálta. Ez az első ládája!
A vízesés után a barlanghoz is felmásztunk.
Elbonyolítottam magamnak ezt a ládikát. Amikor a patak túloldalán már nagyon eltávolodott a ládától az ösvény, és felfelé is tartott, nos akkor levágtam. Amit meg is bántam. Negyed órás bozót mászás után kijutottam arra a jelzésre amin jöhettem volna kényelmesen. Visszafelé csak azért is kikapaszkodtam a túlparton, és gyorsan visszaértem a parkolóhoz. A megeredő eső miatt ez fontos is volt. A vízesés közelében sokszor jártam, de vártam azt a napot amikor remélhetőleg működik majd. A ládika rejtése is kitűnőre sikerült. Sajna az esős alkony és a mély völgy miatt nem jutott elég fény a fotózáshoz. Tetszett, köszönöm!
Nagyon szép hely. Tavaly már voltunk itt, de akkor egy hiper-segítőkész helyi lakos miatt kapkodva logoltunk, és elfelejtettük a jelszót is megnézni... :-)
Na de ez a hely megér több látogatást is.
(Viszont sok a kullancs. Nekünk négy is volt. Riasztót vigyetek!)
Nagyon tetszett a hely, a rejtés is ötletes. Az idő fantasztikusan kellemes, a vízesés "zuhanyában" igazán jó volt a kis felfrissülés.
További kellemes ládikázást Mindenkinek!
Nagymamámnál voltunk anyák napját ünnepelni, volt egy órányi szabadidő indulás előtt, így öcsémmel, akit érdekelt hogy mi is ez, elindultunk megkeresni. Rövid keresgélés után meg is találtuk.
Gyors ládakeresés délután. Az űt szép volt, bár először még esett az eső. Összesen 8!!!!!!!!!!!! foltos szalamandra mellett sétáltunk el, még kellően lassuak voltak, így rengeteg fotó készült, de ezek majd kicsit később kerülnke fel.
Egy aprócska gond volt csak: nem tudom ki volt, de az út nem WC - csodás dolog volt az ösztöneit követő juhászkutyát utána a vízesésben fürdetni!
Mai első ládánk, picit nehézkesen indult az indulás a parkolóból az utunkat keresztező patakig, aztán megtaláltuk a ládát.
Nagyon szép a környezet, csak az alsó vízesést néztük meg.
Bagolyirtáson töltött pár nap után hazafelé megkerestük ezt a ládát is levezetésképpen.
Előszőr sajnos túl mentem és a vizesés teteje felöl próbáltam megközelitettem a helyet, de láttam, hogy nagy a szintkülömbség és igy nagy kerülöt kéne tennem. Pedig a GPS mindenáron le akart vezetni a vizesés aljába. Igy tovább mentünk a többiekkel a felső vizeséshez. És onnan fel a P+on a hegycsúcsra majd visszafelé megkerestem a ládát mig a többek megvártak a közeli vendéglőben.
Nagyon szép hely, és mivel most olvad a húsvéti hó igen bővizű a patak is.
A láda tényleg a vizesés falában van szinte rá esik a viz. Kb fejmagasságban. És a P+ jelzésen haladva egy kis kék szalag jelöli a helyes irányt.
Mátrai ládázásunk utolsó állomása nem valami jól sikerült. Az utolsó patakátkelés után, nem messze a céltól a kütyü lemerült. Így nem tudtuk hol is keressük a ládát. Pedig kerestem jó néhány percig, hátha összejön, mivel a leírásból csak annyira emlékeztem, hogy a vízesésnél és hogy nem kell mélyre menni. Utólag, tudom, hogy ebből csak az egyik volt igaz. Jókat estem keltem a csúszós oldalban, a alsó vízeséshez nem is mertem lemenni, pedig volt benne jó sok víz.
Csináltam néhány képet, de már erősen sötétedett, így felhagytam a kereséssel és a fotózással is. A vissza úton, a a villanyoszlopnál furcsa fényeket láttunk az erdőben, hamar kiderült, hogy egy terepjáró volt. El nem tudtam képzelni honnan jön ezen az úton, és hogy hol megy át a patakon.
Kérem a rejtőt, legyen szíves elfogadni a találatot.
A mai nehezebb feladatok (MUZS, MAGN, NYIK) levezetéseként és egyben ünnepi megtalálásként (1100. láda) ezt a száraz időben könnyen elérhető ládikát választottam.
Szép hely, izgalmas átkelés, rövid séta, gyors megtalálás!
A környezet tetszett, bár kissé fáradtan érkeztem az egész napi Mátrázás után. Elég ügyetlen voltam, így kétszer is a rejtő segítségét kértem mire meglett végre a láda. Ügyes a rejtés, láttam, hogy másokat is félrevezetett, rengeteg az ösvény:)
Köszönöm a segítséget és a rejtést!
Síelni jöttünk a Mátrába egy hosszú hétvégére és közben pár ládát felkerestünk. Hazafele menet még megálltunk megkeresni ezt a ládát.
Hó olvadás után a legnagyobb sárban voltunk itt. A hely gyönyörű, mindenkinek ajánlom! Igaz a családunk egyik tagja ment el a ládáig , a másik fele egy kővön pihenve várakozott. Kicsit csúszos volt és mindenütt sár egy kisgyerekkel ilyen viszonyok mellett nem lett volna szerencsés elmenni a ládáig.
Mátrai körséta Pásztótól Pásztóig -25km 3/2.
Ez aztán betyáros egy hely ! Főleg úgy ahogy nekem sikerült megközelíteni. Csak úgy a patak mentén. Meg is találtam a vízesés tetejét, ahonnan az alsó részre nem lehet lemenni. Lenézve láttam, hogy egy család ( anyuka, apuka, két nagyfiú, egy kiskutya) éppen ott tartózkodik. Először azt hittem kessertársakra leltem, de nem.
Aztán toronyiránt fel a barlanghoz, ahol már egyértelmű a lefelé vezető út. A kincset könnyen megtaláltam. Kiváló, ötletes rejtés.
Köszi !
Családi pihenés a Mátrában. A nagy gyerekek síelnek, a csajok a kicsikre vigyáznak én meg a vadász sógoromat vezetem be a gc. rejtelmeibe. Két nap, 6 láda, 18 km. hegymenet.
Vidróczki nyomában: Kicsit hosszabb túrára gondoltam, de a bemutatott hely annál szebb volt! Érdekes volt a vastag jégen menni, támszkodni a jégcsapokon, miközben alul csörgedezett a patak. A mugli sógorom lóbálta a ládát, mire odaértem! Azt mondta, írjam meg a rejtőnek, hogy nagyon f***a helyet mutatott! Hát kedves rejtő... :-)
Köszönet érte!
Tényleg: 3-as nehézség mellett miért is nem ajánlható télen? :-)
Tudtuk, hogy szép a környék, így a "hóban nem ajánlott" jelzés ellenére is megpróbáltuk, hátha... és sikerült! Enikő volt a bátor, aki leereszkedett a ládáért, az én csizmám talpa csúszott, félúton megálltam, de onnan is nagyon szép volt a jéggé dermedt vízesés. E, D, K
"Klubbos" kirándulás. Emlékezetből próbáltuk, ez egy kicsit megnehezítette, de végül meg lett már szinte sötétben. Nagyon "betyár" szép hely. Olyan Tomb Raider-es, ahogy mondta az egyik fiú a csapatból. Köszönjük.
Sajnos megszívtuk, sikerült a vízesés tetéjén kikötni. Nem baj, majd legközelebb ha arra járunk ügyesebbek leszünk. :)
Viszont a piros barlang jelzésnek semmi nyomát nem láttuk, mintha leszedték volna a fákról. Valószínűleg ez volt az oka, hogy nem lentről, hanem fentről toronyiránt mentünk a ládához. A leírást szerintünk frissíteni kellene.
A patakon való átjutás is elég kalandos esős időben, mikor minden csupa sár, híd meg sehol a közelben. :)
Nagyon szorított az idő a túránkon, de ezt a ládát nem akartam kihagyni. Nagyon megérte, ez bizony ÖTÖS !!
*
A Vidróczki hires nyája,
Csörög-morog a Mátrába,
Csörög-morog a Mátrába,
Mert Vidróczkit nem találja.
Megyen a nyáj, megyen a nyáj,
Környeskörül a gaz alján.
Ugyan hol állok elejbe,
Kerek erdő közepébe?
Hozd ki babám szűröm, baltám,
Hadd menjek a nyájam után,
Mert levágják a kanomat,
Keselylábú ártányomat.
Esteledik már az idő,
Szállást kérnék, de nincs kitől.
Sűrű erdő a szállásom,
Csipkebokor a lakásom.
A Vidrócki sírhalmára
Gyöngy hull a koporsójára.
Hej Vidrócki, most gyere ki,
Hat vármegye vár ideki!
Mit ér nekem hat vármegye,
Tizenkettő jöjjön ide!
Istencsászárkirály! Állatjó hely, kegyetlenjó rejtés. Sajnos mai ládázásunk utolsó álomása (fiam beleesett a patakba és kivételesen nem volt nálunk váltás ruha), pedig még van a közelben 1-2 könnyen elérhető ládika.
Köszönöm a rejtést.
Megvan! Mi lentről támadtunk az országút felől. Átmásztunk a szalagkorláton és irány hegynek fel. Nem volt messze a láda,de azért sétának nem nevezném. 3 éves kisfiam hősiesen végigjött szinte segítség nélkül de azért nagyon vigyázni kellet rá mert Ő még bátrabb a kelleténél.Feleségem úgy jött mintha csak egy kis pesti korzón lenne pedig már 6. hónapja kismama. Nagyon tetszet a hely biztosan a legszebb ládáink közé soroljuk!
Köszi a rejtést! Mindenkinek jó ládázást!
Mátrakeresztesen nagyon szépen megerősítették a patakmedret, 50 évig árvízbiztos. A vízesés nagyon hangulatos, a rejtés kiváló. Visszafelé kicsit rövidítettem a hegyoldalban.
Nagy élmény volt... Nem olvastuk el rendesen a ládáról a leírást, így a rejtekről semmit nem tudtunk. A GPS jel éppen a helyszínen hagyott cserben minket, ezért cirka 2 órát töltöttünk a kereséssel és körbe jártunk mindent (többször). A vízesés megcsodáltük alulról, felülrőr és felforgattuk a környéket... Még szerencse, hogy a telefonokon lehet netezni, így megtudtuk nézni az oldalon a leírást. Már feladtuk volna. Így utólag, megtalálva a ládát sima ügynek tűnik. Miért is lenne minden egyszerű??? De így izgalmasabb volt. Jó keresgélést Mindenkinek! Érdemes....
Alulról, az országút felől közelítettük meg a vízesést sógorommal (aki egyszer már próbálkozott...) és a gyerekekkel, így sikerült megtalálni.
Gyönyörű környezet, ügyes rejtés!
Nálam ez a hely bekerült a hazai top 5 természeti látnivalók közé. Kicsi, de nagyon mutatós egység a barlang, a sziklák és a vízesés.
A ládában komoly szemét mennyiség volt. A szokásos buszjegyek, BKV bérletek és falevél kedvességeken kívül kaja is volt. Mind ki lett dobva. :)
Köszönet a rejtésért.
Megvan!
Nem tudtuk, hogy hol megy átt a jelzés a patakon, de láttunk egy jelet a túloldalon, így lemásztunk a megerbe, majd a tulsó oldalon vissza. Utánna derült csak ki, hogy néhány méterrel arrébb gázló van a patakban. Ezek után a ládához már könnyen lemásztunk. Nagyon tetszett az Alsó-vízesés.
Kánikula tours 4/4
Nagyon tetszett a hely, ötletes rejtés.
A mai napi turné levezető ládája.
Leírás nélkül, a koordináták alapján mozdultunk rá. Kicsit megijedtem, mikor a célterületre értünk és megláttam a kőtengert. A feleségem egyből kiszúrta.
A nap túrás részének első állomása. Mátrakeresztesről a P+ jelzést, majd a patakmedret követve fölülről jutottunk el ide. Némi terepszemlét tartva kerestünk egy levezető utat. A látvány szép, kár, hogy alig csorgott némi víz a patakban. A láda rejteke nagyon szem előtt van. Alig tudtuk visszarejteni. Ezután a (triviális) turistaúton távoztunk. Így megtaláltuk a láda névadójának barlangját. Arra a közös álláspontra jutottunk, hogy nem szívesen lettünk volna a néhai betyár helyében, amikor hosszú időre eme kis lyukban volt kénytelen megbújni. Ezután a patak felsőbb folyása felé is elnéztünk. A Felső-vízesés gyakorlatilag most csak a sziklafalból áll. Felette impozáns látvány a Likas-kő. Mityónak nagyon tetszett a hely.
Ez volt az eddigi legjobban sikeredett célirányos kalandorszagú ládakeresés. Leírást figyelmen kívül hagyva a patak medrében közlekedve lépésről lépésre haladva jutottunk fel a vízeséshez és a barlanghoz. Mini Rám-szakadék túra menevezést rá lehet akasztani erre a megközelítésre. Felejthetetlen élmény volt. Köszönet a nem szokványos rejtésért. Nagyon tetszett.
Éljenek a betyárok,meg az unikum! [wapon beküldött szöveg]
Ide szerettem volna en is ladat elhelyezni, de elkestem. Kb. 2 eve 1 meter koruli siklot is lattunk a volgyben, majdnem raleptunk olyan kozel volt. Sikerult videora is felvenni. Megprobalok majd rola kepet felrakni.
Megtaláltam. GPS nélkül a Mátrahidegkúti túrista háztól a zöld +, a piros sáv és a piros + jelzésen közelítettem meg a ládát. A piros + jelzés egy idő után eltünt csak a csapás és a tájoló segített. Valószínű, hogy Mátrakeresztes felől a megtalálás nem sikerült volna GPS nélkül, mert az erdőírtás miatt nagyon sűrű az aljnövényzet, és a jelzés csak a bozótos széléig van meg.
Pár hete jártam erre a Vidróczki túrán, akkor terveztem el a láda és a vízesések felkeresését. Elvileg az ellenőrző pont a barlangnál lett volna, de a pontőrök lusták voltak odáig bemenni és a P+ jelzésen várakoztak. Egy kicsit én is engedtem a lustaságnak és kihagytam a ládát, csak a felső vízesést néztem meg. Később kicsit bánkódtam, mert a környékről készült képek nagyon tetszettek és meg akartam nézni élőben is. Most egy másik mátrai kirándulás mellett szakítottam időt a láda felkutatására.
Nem csalódtam, csodaszép hely!
Az általunk választott útvonalnál csak egyszerűbb lehet a megközelítés :)). Az előző visszarejtés is tökéletesre sikerült..szóval élmény volt a keresés!!!
Tuti jo hely! Nagyon tetszett, meg az is, hogy el van dugva. Az utolso par meter nem volt semmi, jo bakancs nelkul nem mertem volna lemenni. A barlang turistajelzest jo lenne urafestetni, talalomra mentunk. A felso lyukas ko felelmetes,ezt akkor ereztem, amikor alulrol fotoztam :)
Rossz irányból közelítettük meg, mert a vízesés tetején bukkantunk ki. Így egy kis kerülővel értük csak el a barlangot, majd a ládát. Nagyon tetszett, gyönyörű környék.
Jó leírás, gyönyörű környezet, kiváló rejtés. Mi kell még?
Anya az autóban maradt, mondván, ő nem vállalja be a 3-as terepet... :)
Fantasztikus hely! Többször nézegettem már a fényképeket a láda oldalán, de személyesen valami fantasztikus varázsa van a helynek!
Láda után felmentem a felső vízeséshez is: a vízhozam itt minimálisra csökkent... Először észre sem vettem fölötte a lyukas követ, a szemközti sziklákat fotóztam, mert azok is szépek ám! Amikor viszont megfordultam... Érdekes!
Köszönöm, hogy megmutattátok ezt a helyet!
Újra véget ért mátrai üdülésünk, pár láda azonban még hátra volt. Ebből még kettőt sikerült útbaejteni hazafelé tartván. Ez volt a kettő közül a második.
A barlángnál már korábban jártunk, amikor a mátrakeresztesi áradás előtt egy héttel ugyaninnen indultunk a Mágneses-sziklákhoz. Ez ahhoz a túrához képest csak egy helyi érdekességhez tett séta. Igaz a múltkor a vízesés kimaradt, pedig nagyon hangulatos képződmény. A ládarejtés igen tetszett, bár kissé merész.
Szép hely, a megközelítés cseppet sem veszélytelen, vagy csak számunk sikerült így. A rejtés pedig igazi kőműves munka!
A rejtés nagyon ötletes! Köszönjük!
Hát persze, hogy nekünk nem a rendes túristaúton kell megközelíteni a ládát, így kétszer keltünk át a patakon, hogy becserkeljüka ládát. A vízesés nagyon hangulatos, ha nyáron járok arra, valószínűleg alá is állok. Megnéztük még a sziklát is, melyről a pilisi vaskapu idéződött fel bennem.