A kilátó legfelső szintjén a korláton lévő legszélső táblán (bal- és jobb oldalon is ezzel kezdődik) a második sor első szava (8 karakter).
A Prédikálószékre több irányból lehet feljutni. Mi Visegrád felől közelítettük meg. Dömös településbe beérve, pár száz méter múlva áthaladunk egy kis hídon, majd rögtön utána balra kell fordulni. A telepítés óta az N 47° 45,701' E 18° 54,788' [GCSzek+Parkolo1] pontban, lakossági kezdeményezésre, felállítottak egy sorompót, ami az eddigi tapasztalatok alapján hol nyitva, hol zárva van. Autóval saját felelősségre, vagy gyalog addig megyünk, míg baloldalt, lent a völgyben meg nem pillantjuk a Szentfa Kápolnát. Ha gépkocsival jöttünk, a kápolnával szemben, az N 47° 45,123' E 18° 54,202' 175 m [GCSzek+Parkolo2] pontban, az út mellett is parkolhatunk.
Utunk a kápolnától jobbra, a Keserű hegy gerincénél kezdődik, melyet rögtön az elején - a Kaintz György kiszáradt forrás felett - nagy fák, hatalmas gyökerei rögzítenek. Ennek a gerincnek a másik végén van a Prédikálószék. A végig éles, tarajos, festői gerinc lábától pár méterre eltávolodva megpillantjuk a piros háromszöget. Ez, és az egyértelmű ösvény vezet végig bennünket egészen a csúcsig. Az út kb. 2,3 Km, melyet mi 2 óra alatt tettünk meg. Nehéz volt elszakadni a szebbnél-szebb kilátásoktól. Az út páratlan szépségű szakasza a Vadállókövek közötti rész, mely veszélyes lehet, főleg az elcsatangoló gyerekekre nézve. Itt szükség lesz a jó kiránduló cipőre, azt ne hagyjuk otthon. 2,3 kilométeren 467 métert emelkedünk, de az út végén megkapjuk méltó jutalmunkat: a Dunakanyar lenyűgözően páratlan panorámáját!
Erről a kirándulásról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni! Mindemellett a geoláda elveszti jelentőségét.
A Visegrádi-hegységet uralkodóan vulkáni kőzetek alkotják. Lávából megszilárdult andezit, illetve magasba robbant vulkáni törmelék. A vulkáni működés után a geológiai törések sakktáblaszerűen összetördelték a vulkáni tömeget, és az alatta levő idősebb kőzetekkel együtt a magasba emelték.
Ilyen vulkáni törmelékből áll a 642 m magas Prédikálószék, mely a Visegrádi-hegység legmagasabb pontja.
A környék szépségét azonban - az érdekes geológiai folyamatok ellenére - a Duna adja, mélyen bevágódó festői völgyszorost kialakítva, mely Európa természeti képződményeinek legszebbike. Meredek emelkedőkön vezető utunk végén, a csúcson, hatalmas szószékhez hasonló sziklatömböt találunk. A Pilis legszebb kilátást nyújtó pontján gyönyörködhetünk a Dunakanyarban.
Erről a magas szikláról a Duna-szoros teljes kiterjedésében áttekinthető. Ha szerencsénk van, tiszta időben, láthatók a Börzsöny kiemelkedő csúcsai, a Nagy-Galla, a Sós-hegy hármas kúpja, sőt még a szlovákiai hegyek is.
Hazánk legszebb folyóvölgyét, a Dunakanyart a természet formálta ilyen példátlan alkotássá. Tájképi varázslata hatalmába keríti az embert, mély hatással van rá, páratlan élményben lehet részünk.
Szép időt és kellemes kirándulást kívánunk,
Anikó és Miki
Ládatörténet
2010.10.16. A ládakarbantartásban az ATV "Hazai Turizmus" geocachingről forgatott műsorának stábja segítette a rejtőt: Csabi, Aurél és Zoli. Az új jelszót egy kitűnő hangulatú 15 fős, geocachinggel frissen fertőzött Csapat alkotta meg. Mindenkinek köszönöm a segítséget:-)
2017.05.01. A ládakarbantartást a rejtők végezték el. Az új kilátó miatt robbanásszerűen megnövekedett forgalom fokozott óvatosságot kér a logolóktól. Kérem, őrizzétek meg a láda épségét. Köszönöm. Miki és Anikó
2020.9.6 A leamortizálódott ládát Attibati javította. Köszönjük. [Admin(Fazék)]
2022.11.13 A sorozatos ládalopások miatt ez a láda is virtuálissá módosult. A virtuális láda telepítését MarciMilánBálint-nak köszönhetjük.
Állapot: kereshető
6 játékos jelölte kedvenc ládájának
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
+
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
-
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
-
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
-
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
-
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
+
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
-
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
A dömösi hajóállomásnál parkoltunk, a Vadálló kövek felé indultunk el felfelé. Jó néhány geotúrán túl vagyunk már, a felfelé vezető úton arról beszélgettünk, hogy vajon melyik volt az eddigi legnehezebb, lefelé jövet megegyeztünk, hogy ez biztosan benne van a top 3-ban. A kilátó lábánál uzsonnáztunk, majd megcsodáltuk fentről a látványt. Megérte! Köszönjük, hogy megmutattad! [Geoládák v4.0.3]
segítség a megtaláláshoz: A kilátó legfelső szintjén a korláton lévő legszélső táblán (bal- és jobb oldalon is ezzel kezdődik) a második sor első szava (8 karakter).
csodálatos, érdemes ide eljönni [Geoládák v3.12.10]
Megvan, köszi!
Királykunyhótól idáig, közben monszunszerű eső, sár- és vízfolyások, így a Vadálló kövekről inkább lemondtam.
Az eső végével a kilátás is kezdett előbújni, de a Duna kanyarja most felhők alatt maradt.
Az út, a látvány, az élmény tényleg szuper, viszont a jelszóval akadtak nehézségek:
mit és hol keressünk?
Sajnos mi csak az app-ot néztük, ott viszont nem húzza be a láda Rövid leírását a geocaching.hu oldalról, ahol tényleg részletesen szerepel, mit is kellett volna keresni, így végül csak segítséggel lett meg a jelszó. [Geoládák v3.12.10]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.10]
Annyira pazar a kilátás! Erről a túráról tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Ha most nem lett volna ez a szervezett esemény, akkor biztosan nem jártunk volna mostanában errefelé. Csodálatos tényleg, és milyen sokan felkirándulna ide.. Viszont szomorú hogy sokan a szemetüket nem képesek magukkal vinni... :((
Öröm volt sok kesserrel találkozni és beszélgetni. Szerintem egy hagyományos láda elférhetne a zöld tengerben.
Megtaláltuk. Köszönjük a lehetőséget.
[g:hu+ 2.9.12]
A GCJaro csalt ma minket is a környékre. Dömösön a templom mellett parkoltunk. A GCPV01 rejtekéig könnyű kis sétával jutottunk. A rejtést kerestük miközben befutott Csaba & családja. Innentől együtt mentünk a Prédikálószékig, köszönjük a lelki támogatást. :)
Dömösi hajóállomásnál hagytam a kocsit, aztán nekiindultam a Prédikálószéknek. GCPV01 után elkezdődött az igazi kaptató. Szépen haladtam felfelé, közben gyűjtögettem az útba eső három comos rejtést. GCVKV után már csak egy kevéssé kaptatós szakasz volt hátra, végül felértem a csúcsra.
A TT ellenőrző pontnál logoltam a vödör GCJaro) füzetébe, aztán felmentem panorámát nézni. Meglett a felirat is.
Hát, sajnálatosnak tartom, hogy itt, az ország egyik legszebb kilátópontján, távol a civilizációtól virtuális rejtést kell keresni...
A tető comos rejtését elég sokáig kerestük, végül segítséggel lett meg.
Egy szuper túrát tettünk fantasztikus társaságban, Dömös - Vadálló-kövek - Prédikálószék, majd vissza Dömösre. Eközben kerestem fel az útbaeső ládákat. Fantasztikus volt innen a kilátás, teljesen megérte a nehéz, meredek utat felfelé. :) Köszi a rejtést! [Geoládák v3.12.10]
Számomra is meglepő, de most először jártam itt. Lenyűgöző a panoráma, remek a kilátó. Olyan sokáig nézelődtem, hogy jól kihűltek az izmaim, eltartott egy ideig, mire újra beindítottam őket. Nézelődés közben feljött egy idősebb úr is a kilátóba, vele elbeszégettünk a túrabotokról (nekem van, ő tervez venni). Ide tényleg vissza fogok még jönni, akár itt is aludni egyet, mert szuper. Köszönöm!
2011 nyarán a ládát már megtaláltam, most ismét kirándultunk a környéken, így természetes, hogy ide is eljöttünk.
A kilátó akkor még nem volt itt, jól megdobhatta a látogatottságot. Másrészről a Duna-kanyar csodás látványa még inkább élvezhető.
Sikerült bár kissé szeles, mégis igencsak napos és februárhoz képest meleg, 10 fokos időt kifogni. Egy körtúrát tettünk Dobogókőről a Király-völgyön keresztül fel a Prédikálószékhez. Onnan leereszkedtünk a Vadálló-köveken keresztül, majd fel a Szőke-forrás-völgyön a Király-kúti-nyereghez és vissza Dobogókőre. 17,6 km volt az út, 660 szintemelkedéssel.
Megtaláltam, köszi a rejtést! :) [Geoládák v3.12.10]
A WAP leírás nem volt benne a láda leírásban, mikor kerestem, így nem tudtam, hogy mit keressek. Most este láttam először a leírásban, a helyszínen fél órát kerestem mindenfélét, de persze erre nem jöhettem. Kérem szépen a megtalálás elfogadását a képek, illetve a strava link alapján.
A rejtővel egyeztetve gyógyítottam a ládát. Nagy élmény volt ez is és persze maga a hely is! Régen szerettem volna eljutni ide. Örülök hogy megint kereshető a láda, köszönöm a lehetőséget!
Az előző geocacherekhez hasonlóan sajnos én is csak a láda hűlt helyét találtam néhány törött toll mellett. Kérem szépen a jelszó nélküli elfogadást! Néhány képet csatoltam. Nagyon sajnáltam, mert gyönyörű túra volt. [Geoládák v3.12.10]
A ládát nem találtam.2db tollat találtam összetörve,talán a ládából való.Kérem szépen a log elfogadását.Fényképeket készítettem a helyszínen. [Geoládák v3.12.9]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.10]
A láda ép és egészséges, ott volt, ahol a leírásban szerepel. Gyerekjáték volt megtalálni.
Mivel elég nagy ahhoz a szikla ami alatt van, hogy el elehssen bújni mögötte, sokan ezt meg is teszik, és otthagyják a papírzsepiket a művelet után. Szerencsére ez sem szegte a kedvünket, mivel a kilátás valóban csodálatos, és hétfő reggel lévén a forgalom is elenyésző volt a kilátónál.
A leírással ellentétben mi a P3-on érkeztünk a Hubertus kunyhó felől és a kilátó rögtön annyira megtetszett, hogy egyből felmásztunk, feledve a ládát, ami mellett elmentünk. Fent épp volt egy szabad pad, jó sok időt eltöltöttünk a nézegetéssel. Talán ez volt az egy hét legszebb helye! Igen ritkán adok környezetre 5-öst, de itt kijár! Maga a torony is meglehetősen szokatlan forma, de tetszett az is! Miután kigyönyörködtük magunkat és pihentünk, hűsöltünk az árnyékban fújdogáló szellőben, megnéztük közelebbről is a kötelező fotótémát, a hatalmas "követ" a kilátó alatt. Ideje volt aztán végre a ládát is elővarázsolni búvóhelyéről, ez könnyedén meg is történt. Belogoltunk és némi erő-felmérő tanakodás után végülis úgy döntöttünk, hogy nekivágunk a Vadálló-kövekhez (GCVKV) vezető nehéz útszakasznak.
NZs & Dóri
Köszönjük a rejtést!
Vittorióval itt éjszakáztunk a kilátóban. Kissé szétfagytunk, de a kilátásért, a hangulatért és mindenért megérte.
A ládát érdekes állapotban találtuk, nagyon zöldre sikeredett, képet tettem fel hozzá. Egyéb baja nem volt a ládának.
A kilátás csodás volt! Ma logolok kb 15 ládát és szerintem már 15x megírtam ,hogy csodás, de hát nem tudok mit tenni,ha minden ennyire szép! :D
Köszönöm a rejtést és további jó ládázást mindenkinek.
Dobogókő-Prédikálószék-Vadálló-kövek-Rám-szakadák-Dobogókő túra közben találtuk meg a ládát.
Alaposan elfáradtunk, mire a kilátóhoz értünk, de megérte a kitartás.
Köszönjük a rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést,de én nem ezt az utvonalat ajánlom. A lepencei völgy irányából gyerekekkel is simán fel lehet menni. Dömös felől mi a vadálló kövek előtt visszafordultunk. [Geoládák v3.12.2]
Bakancslistás hely. Végre valóra vált. Dobogókőről indultunk, és mivel párom ismer egy rövidebb utat, kissé kalandos lett a feljövetel. Hideg, de gyönyörű napos időben értünk fel, és nem csak a mai nap legszebb helye; hanem az eddigi ládahelyek közt is topban van. Szeretem az őszt, a napsütésben szinte csillogtak a színes levelek.
A kellemes őszi napsütéses napot kihasználva hosszabb kirándulát tettünk a Pilisben a Vadálló kövekig és az útba eső hu-s és com-os ládák keresésében nagy segítséget nyújtott obsitos felderítő társunk és felesége. Szép napunk volt, Ők is örömüket lelték a játékban, gyönyörű panorámában volt részünk a Prédikálószéki kilátóból. Köszönjük a rejtést!
Sok-sok év túrázás van mögöttünk és szinte hihetetlen, hogy sosem jártunk még itt. Valószínűleg a tömegtől tartottunk. Még így, egy októberi hétfő délelőtt is voltak nem kevesen.
De a panoráma páratlan, ez kétségtelen.
Robival túrán Dömös és Dobogókő között. :)
Miután túléltem a tériszonyommal a Vadálló-köveket. :D Egy szép nap a GCVKV geoláda megtalálására is lesz lelkierőm. :D
Innen viszont nagyon szép volt a kilátás. A kilátónak nagyjából a kétharmadáig sikerült is felmennem. Legközelebb remélhetőleg kimegyek a tetejére! :)
Köszönöm a rejtést! :)
Sokan voltak itt fenn, egy páran sütöttek főztek a tűzrakó helyeknél. Csodálatos volt a panoráma, egy kicsit meg is pihentünk itt. A láda könnyedén meg lett, csak kár hogy pont oda mennek illemhelyre az emberek. :(
Nem először indultunk ennek a ládának neki Dömös felől a -et követve a Vadálló köveken át. A Vadálló kövekig feljutni kihívás, így visszafelé más úton mentünk.
Volt, hogy a sár, volt, hogy a sötétedés akadályozott meg minket. Most viszont feljutottunk országunk egyik legismertebb panorámájára. Nagyon szép volt :)
A láda környéke sajnos WC-ként üzemel.
A kilátó után a +-et követve jutottunk vissza Dömösre egy hosszabb, de annál könnyebb terepen GCHUBI-et becserkészve. Megérte :)
Köszi a rejtést! Megtaláltuk! Már régóta szerettünk volna ide eljutni. Mindig nézegettük a webkamerán a környéket. De végre sikerült. Gyönyörű a kilátás.
Dömös felől a Vadálló-köveket érintve, gyerekekkel. Jó, hogy nem hallgattunk a "juj-de-veszélyes-gyerekkel-ne" túraleírásokat, kár lett volna kihagyni a Vadálló-köveket! Köszönjük a rejtést! Visszafelé a hosszabb úton (de az ajánlottat jócskán megrövidítve) mentünk Dömösre.
A mellékelt fotó a rejteknél készült, volt vagy egy méteres a sikló. Ha jól megnézed látszik rajta a láda is, pont azt kerülgette a hüllő. Megfagyott bennem a vér. Úgyhogy csak óvatosan kotorásszatok!
Amúgy köszönöm a rejtést, megtaláltam. A hely szuper a rejtés rendben!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Rám-szakadék bejárása utáni csúcstámadas jutalma. Dömös felől nagyon komoly a terep. Igazi kihívás. [Geoládák v3.11.2]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.10.5]
Visegrádi Pünkösdölés egyik napja, amikor nem mosta szét a túraterveinket az eső.
Dömös-Vadálló-kövek-Prédikálószék-Hubertus kunyhó oda-vissza, gyakorlatilag 10 km.
Dömös felől valóban kaptatós kirándulás, tényleg óvatosan járható, (na persze visszafelé sem egyszerű...). A Prédikálószékről Magyarország egyik legszebb panorámája élvezhető.
Ez minden fáradtságot megér.
A láda rendben a helyén.
Minden fáradságot megér, ide eljönni és a kilátóba felmenni! A kilátás a dunakanyarra innen a legszebb!
Egy dolog zavart csak a rejtéssel kapcsalatban, hogy nagyon közel van a túrista úthoz. Május 1. lévén emberek özönlöttek oda-vissza. Ha lehet javasolni, legalább 10m-re az úttól, takarásban elhelyezni.
Az év első túrájának egyik ládája számomra, köszi a rejtést! Sajnos mire felértem a kilátóhoz, leszállt a köd, így a kilátás kevésbé volt élvezhető, de kárpótolt a találat :)
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Dömösről a piros háromszög???? túrista úton történt a hegy támadás. Nem volt könnyű, de megérte. Piri (kutya), Zoli Érdről.
Köszönjük a rejtést!
Próbáltuk úgy csinálni, hogy ne legyen túl feltűnő, mert borzasztó sokan voltak. Nagyon tetszett a rejtek, és hát Prédikálószék magáért beszél! Irány a Vadálló kövek!
A Dömös - Rám-szakadék - Dobogókő - Vadálló kövek - Dömös körtúránkon tartottunk itt egy hosszabb pihenőt. Gyönyörű panoráma tárult elénk az új kilátóról, megérte a mászást! Nagyon népszerű a hely, rengetegen jöttek felfelé még naplemente után is. Sajnos a rejtés körül eldobált papírzsebkendők arról árulkodnak, hogy néhányan nem a rendeltetésének megfelelően használják a szikla takarását :( A ládába beköltözött egy Travel Bug is! :) Köszönjük a rejtést!
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! Pár éve már bakancslistás hely volt, örülök, hogy végre eljutottunk ide. Dömösről jöttünk fel a Vadállóköveken keresztül. Megérte a kilátást! A kilátónál rengetegen vannak. [Geoládák v3.6.0]
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! Fantasztikus panoráma! Dömösről indultunk a Vadálló köveket érintve, lefelé a piros + mentén ereszkedtünk vissza a faluba. Elóbbi kemény terep, utóbbi kicsit egyhangú.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Loreee-val és mindkettőnk gyerekeivel közös találat Gyere fel a Prédikálószékre rendezvény keretében. [Geoládák v3.6.0]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.6.0]
A "Prédikáló székre fel" túra alkalműból jöttünk fel ide családilag, a logoláskor találkoztunk (többek között) Blue Malival, scele-vel, radpeter-rel. Ebéd, csúcscsoki, Duna-kanyar fénykép után mentünk tovább a Hubertus-kunyhóhoz.
Sajnos nem találtam meg, de csak azért, mert egész egyszerűen elfelejtettem. :-)
Egy régi bakancslistás helyem volt a Prédikálószék, és a kilátás, a hely elragadott. (aztán jött egy óriási csoport, ami elől szó szerint menekültünk, és elfelejtettem a ládát...már csak lényegesen később, a Vadálló kövek ládánál esett le).
Kérném az elfogadást a képek alapján.
Köszönöm, Attila
Édesapámmal és egy kedves ismerősömmel másztuk meg a Prédikálószéket, a Vadálló-kövek felől. Elég fárasztó volt a túra, de a kilátóban megpihentünk illetve a táj kárpótolt. Egy rövid ideig ez volt a legmagasabban megtalált ládám, de aztán a Kőris-hegy leváltotta. Köszönöm a rejtést!
Könnyű, pilisi séta közben meglett, köszi! Ezerszer jártunk itt, aludtunk is kint már szarvasbőgésnél, de megunhatatlan hely! :-) Tele mézillatú keltikével a környék! Köszi!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! 8 év után megint kimozdultam a sertés méretű testemmel ládát keresni. A kilátó megépítése előtt voltam itt, kb 6 évvel.
Ha valaki Pilisszentlászló felől jönne és esetleg találna egy kb 10 cm-es zseblámpát az avarban, amit esetleg vissza is tudna adni, azt egy nagy baráti öleléssel tudnám meghálàlni.Ki az a kretén, aki egy hajgumit rak bele a ládába?
matyuszoltan@gmail.com [Geoládák v3.3.2]
17 km-es kirándulás során kerestük fel a pontot. Régóta készültem már felkeresni a környéket, de valahogy mindig elodáztuk a dolgot. Most nem, úgyhogy a körtúrába beillesztettük ezt is. Dobogókőröl jövet útba ejtettük. Köszönjük a rejtést!
Tizenéve jártam erre és már jópár éve meg szerettem volna nézni az új kilátót, most végre sikerült! Dömösről a sok gyerekkel nem mertük vállalni, de a Pilisszentkereszt-Lepence úton található parkolóból annyi energiát spóroltuk meg, hogy a kilátótól lementünk egész a vadálló kövekig, már csak azért, mert ott is van egy cache. :)
Na ezt a ládát találtuk ma meg vagy 3*. Iskolás osztállyal túráztunk - unokám és társai profi módon belejöttek a keresésbe. Ez volt mai túránk 6. feladata. És mivel újabb és újabb barátok csatlakoztak, hááááát, többször is meg kellett keresniük.
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést!
Bordermania I-alom első születésnapi közös kirándulássorán kerestük meg.
20-30 border collie együtt - impresszív látvány! [Geoládák v2.2.5]
Megtaláltam :)
A megtalálás után egy kimerítő lejutás következett a vadálló köveken át Dömösig.
A figyelmeztető táblát komolyan kell venni, hogy tapasztalt túrázóknak való... :) eléggé meglepődtünk mi is.
Sulikupa-túra alatt begyűjtve!A nap 3. találata.
Már sokszor láttam a kilátást innen az időkép kameráján keresztül, de így saját szemmel páratlan!
Köszi a rejtést!
Telitalálat volt ennek a kilátónak a megépítése. A Dunakanyarra gyönyörű a panoráma. Első igazán jó kiránduló idő nagyon sok érdeklődőt vonzott. Köszönöm a lehetőséget.
Családi kiránduláson GCVKV felől érkezve megtalálva.
Jó érzés volt felérni a tetőre, a kilátóban ebédelni páratlan lehetőség :)
A láda könnyen meglett, a viszonylagos tömeg ellenére is diszkréten megoldható a feladat,
Köszönjük a rejtést!
Az év első megtalalói.
Sajnos valaki kiszedte és kissé szétszórva hagyta. Mindent visszapakoltunk és elrejtettük. (Reméljük a jó szikla alá.)
Mi csak két emberrel meg egyikükkel kutyussal találkoztunk. Szép napos időt fogtunk ki, gyönyörű a kilátás. [Geoládák v2.2.5]
Az ősz talán utolsó (de mindenképpen az utolsók egyike) nyárias szombatját nem akartam munkával - okt. 23-a miatt ledolgozás - tölteni, így szabit vettem ki mára.
Egy régóta fejben lévő, bakancs-listás túrát terveztem be Dömös - Vadálló-kövek - Prédikálószék - Thirrig-sziklák - Szőke-forrás-völgy - Dömös útvonallal.
22 km, 900 m szint lett a vége és egy jóleső, kellemes fáradtság ill. hatalmas öröm és elégedettség, hogy gyönyörű időben, szebbnél szebb helyeken jártam ma. :)
Az útvonal kifejezetten kemény - legalább is egyes szakaszai -, nem adja magát könnyen a páratlan látványosság és panoráma, de megéri a fáradságot. Csodálatos élmény a hatalmas sziklákkal szabdalt gerincen felérni a Prédikálószékre és visszatekinteni, honnan is indult a túra. A Dunakanyar panorámája a Börzsöny hegyeivel mögötte, lenyűgöző!
A rejtő jókívánságának a fele teljesült, a kellemes kirándulás megvolt. A jóidő sajnos nem, de azért kárpótolt ez a csodaszép hely és a bejárt útvonal (GCVKV felől jöttünk, GCHUBI és GCKIRK érintésével a GCSFV elé mentünk).
Kár hogy a ládaoldal csak a karbantatói logban említi, az ismertetőben nem mutatja be a 2016-ban átadott, érdekes formájú, 12 m magas vörösfenyő kilátót. Így ez is kellemes meglepetés volt a számunkra, de ami még ennél is nagyobb az az, hogy egy olyan ládát foghattunk a kezünkben, amit MikiCache saját maga tett rendbe! Kilátót már láttunk sokat, de MikiCache által gyógyított ládát még sosem. A láda jó egészségnek örvend. A szemeteket kiszedtem.
Országos hírű prémium hely, végre ide is eljutottunk. Pazar a kilátás meg a kilátó is, borongós, szeles időben rajtunk kívül senki nem volt.
Még egy nagy meglepetés ért: maga a rejtő végzett karbantartást nem is oly rég! Ez igazán dicséretes, remélem a többi ládájánál is megteszi.
Némi aktualizálás az oldalra is ráférne, pl. kilátó.
Megtaláltuk. 🙂
Ma a korábban hagyományos új év első napjaiban szervezett pezsgős túráját elevenítettük fel, kicsit más összetételben és a Bükk hegység helyett immár a Pilsben.
A GChubi mellett ez volt a célpont, a sok rövidítést is figyelembe véve 12 km túrával ünnepeltük az új évet immár 13 fős csapattal.
A rejtések a kilátás mindkét helynél királyi.
Köszönjük a lehetőséget. [iGC] [wapon beküldött szöveg]
Délelőtt terepfutás, délután túrázás Pilisszentlászló környékén, összesen hat találattal, ez volt a második. Emlékszem, hogy korábban a kőre felmászva volt a legszebb a kilátás. Most a szép új kilátóból csak a ködös, felhős panoráma látszódott.
Jó kis boka fölé érő hóban Pilisszentlászlóról baktattunk fel a hegyre. Gyönyörű volt a havas táj!
A pontos koordináta miatt a nagy hó ellenére hamar meglett a láda.
Köszi a rejtést!
Sajnos a felhők kitakarták a kilátást, de jövünk még ide vissza! :)
TFTC!
Legkedvesebb túraútvonalam a Vadállókövek - Prédikálószék: nemcsak a látványossága és nehézsége miatt, hanem mert korábbról sok, szép túraemlékem van erről a csodálatos helyről.
Klassz a kilátó, korábban csak a szikláról lehetett nézelődni:)
A mai nap a legjobb időzítés volt erre a kirándulásra, gyönyörű időben hétköznap lévén teljesen turistamentesen lehetett végigjárni az útvonalat.
A mai túra ötletét a Prédikálószék adta - merthogy reggel az idokep.hu-n az itteni webkamera fotóját láttam -, ráadásul csak egyszer jártam még itt (tíz éve, akkori barátnőmmel), és akkor tél és hó és köd volt, kilátónak pedig még se híre, se hamva. Szóval indokolt volt a választás ebből a szempontból is (az idáig általam még nem látott Vadálló-kövekről nem is beszélve).
Nos, a kilátás még a mai, felhős napon is remek volt - különösen a szikláról, ahonnan semmi sem akadályozza a kilátást a Dunakanyarra. Szerintem ide totál felesleges volt kilátótornyot építeni: az épület ugyan ízléses, és "minőségi" munka, viszont egy jottányit sem ad semmi pluszt a kilátáshoz (sőt, a faszerkezet miatt panorámát fotózni innen nem is könnyű, ellentétben a "lenti" kilátóponttal), ez és a kiépített pihenő (padok stb.) elvette a hely korábbi érintetlenségét, "varázsát": a mai jelekből ítélve ez a hely is a "tömegturizmusé" lett immár . Feleslegesnek tartom a kilátó egyes emeleteire felaggatott történelmi ismeretterjesztő tablókat is (Mátyás király, IV. Béla stb. - semmi sem köti őket a helyhez). A beruházás egyedüli pozitívumát a kilátó felső szintjén kirakott magyarázó panorámaképek jelentik, ahol az összes, innen látható hegy illetve település meg van nevezve.
A rejtés szerintem nincs túl jó helyen: hétvégeken folyamatos lehet a "mugliveszély", én is percekig ácsorogtam, hogy a láda kivételekor "tiszta legyen a terep", aztán pedig, amíg logoltam, igyekeztem háttal állni a folyamatosan mozgó turistáknak. Illetve szerintem érdemes lenne teljesen átalakítani a ládaleírást, minthogy az most túlnyomórészt a Vadálló-kövekről szól, aminek immár van külön ládája (és ott részletesebben is le van írva minden infó). Itt viszont érdemes lenne "tisztán" a Prédikálószékről írni: a különleges panorámáról, a történetéről (hiszen például az 1988-1989-es környezetvédő, Bős-Nagymaros-ellenes mozgalmaknak "szimbolikus" helye volt ez, az erőmű teljesen megváltoztatta volna a panorámát), illetve az új kilátóról is néhány infót. Ezekről sajnos semmi sincs a leírásban.
Geoládázós kiránduló köröm alkalmával érintettem azt a ládát is, de a túlexponált fénykép alapján nem tudtam jelszóval logolni. Most feltűnt, hogy azóta is hiányzik a térképről a megtalálás...
Kérlek, a mellékelt képek alapján fogadd el!
Köszönöm a rejtést!
ps: Attibati 2020.09.06-ai logjában látható, hogy benne vagyok a végigfotózott logbookban:
https://geocaching.hu/images.geo?id=2078142&group=2147202&table=log_images&wi=600&he=450
Tegnapi túránk harmadik állomása. Nagyon szép a kilátás a kilátóról, még sosem jártam itt, köszönöm a rejtést. A ládában a csapat nagy meglepetésére találtunk egy - a nemzetközi geocaching oldalon jegyzett - TravelBugot. Köszönjük a rejtést!
Dömösről jöttünk a Vadálló kövek érintésével. Már rég óta tervben volt ez a láda, most ezen a szép napsütéses időben sikerült is megkeresni. Elég sokan voltak fent a kilátónál.
Nagyon szép hely, köszönjük.
Dömös - Pilisszentlászló túra keretében 7 ládát kerestem meg. Az útvonalat a Pilisi Parkerdő útjain jelvényszerző túra jelölte ki. A mai nap harmadik találata. Köszönöm a rejtést!
Eddig is érdemes volt felmászni a kilátásér. A kilátó még javított rajta. Igényesen építmény, látszik, hogy nem 4-5 évre készült.
Köszönjük a lehetőséget!
Nagyon tetszett a kilátás és szép az új kilátó is.
Az élvezetet csak kicsit zavarta, hogy a láda félreeső környékét mások másra használták. Reméljük ez csak egyedi eset.
E+D
Dobogókőről indulva, végül ez lett a 3. ládánk.
Az idő szuper volt, a kilátás pazar, kicsit vigyázni kellett a láda elérésekor, mert rengetegen voltak.
4/2. Mai 13.7km túrám második találata. Egy árva lélek sem volt sehol, mert mindenki azt hitte, hogy esni fog, holott nagyon jó idő volt minden csapadék nélkül. A visszarejtés nagyon nehéz lett volna ha nagy a tömeg. A kilátás pazar és a kilátó is szép, de a Prédikálószéktől mindig is jó volt a kilátás, kilátó nélkül is. Köszi a rejtést!
Pilisszentlászló -Prédikálószék-Dömös túraútvonalon megleltük. Rengeteg a kiránduló, óvatosnak kellett lennünk. Az új kilátó nagyon tetszik, pazar a panoráma fentről, bár régebben is azt mondtuk, hogy innen a Prédikálószéktől a legjobb a rálátás a Dunakanyarra.
Húsvéthétfőn egy Pilisszentkereszt - Dobogó-kő - Prédikálószék - Dömös túra során érkeztünk a túránk valójában fő célpontjához, Prédikálószékre. Meg kellett azért dolgozni érte, de megérte. Először jártam itt és előzetes fotókról már tudtam, hogy szép hely lesz, és nem csalódtam. Elég sokan voltak, de gondolom ez máskor is így van e népszerű helyen. Elidőztünk egy darabig lent is és a szép új kilátóban is, ami kicsit kár, hogy nem 360 fokos kilátású, de sajnos indulnunk kellett tovább a Vadálló-kövek felé, hogy időben leérjünk.
Azt hiszem ezt a látványt senkinek sem kell ragozni... Gyönyörű! És a kilátó is nagyon szép lett... Különösen tetszettek rajta a nagy képes leírások. Remélem sokáig így ebben az állapotban megmarad.
Köszi a rejtést!
Nagyon szép a kilátás, és az új kilátó is. A rejtekhely picit közel van a turista úthoz ezért sokat kellett várnom a kereséssel. Megérte föltekerni, gyönyörű hely. Köszönöm a lehetőséget.
Nagyon szép az új kilátó. És amiért épült, az is. Éppen nem volt nagy jövés-menés a láda körül, így egyszerű volt megtalálni. Jó állapotban van. Köszi a rejtést.
Pilisszentlászló-Prédikálószék családi túra: Villő lányom a maga 14 kilójával a hátamon, a 8 hónapoja pocakban fejlődő kisfiunk anyukája hasában jött fel. Népvándorlás volt az útvonalon, és a geoládázók sem maradtak otthon: konkrétan épp az előttünk a ládát megtaláló családnak mondtam, hogy ne rejtsék vissza nagyon a ládát, mert itt az újabb megtaláló :-) A felhős idő miatt erőst korlátozott volt a kilátás, de így is nagyon megérte a mai nap és az új kilátó élménye is.
Szüli-névnapi túra, gyönyörű helyeken, Kis Rigóban végződve :D
Immáron sokadszor, de az új kilátóból is látni kellett kis hazánk egyik legszebb panorámáját
Szép hely, de valahogy nem értem ezt a mostanában terjedő kilátó építési trendet, ha az a célja az épületnek hogy nézelődjünk róla, nem tudom miért kell gerendákat rakni a látómezőbe hogy még véletlenül se lássuk egyben a tájat. :(
A doboz helyét láttam valószínű de olyan sokan voltak a környékén hogy nem volt kedvem keresgélni, kérném a rejtőt hogy fényképek alapján szíveskedjen elfogadni.
Mai nap Szabó famíliával túráztunk a környéken, Dömösről a Vadálló-kövekhez és a Prédikálószékre sétáltunk fel, majd vissza a Szőke-forrás völgyön. Remek nap volt, tetszett az új kilátó is. Kösz a rejtést.
A GCVKV megtalálása után még 600 méter emelkedő várt ránk de a kilátás megint kárpótolt mindenért. Az új kilátóból a lemenő nap fényében rácsodálkozhattunk a Dunára. A Hubertus kunyhót már nem vállaltuk be mert kezdett sötétedni. Így is életünk egyik legszebb túra-napján vagyunk túl! Köszönjük!
Családi kirándulás Csanáddal kiegészülve. Szerencsénkre nem volt köd, így csodálatos kilátás nyílt a Dunakanyarra, különösen fentről a frissen átadott kilátóról. A láda jó helyen van; köszönjük a rejtést!
Megtaláltuk!
Nagyon szép a kilátó, a kilátás ponpás pedig nem sütött a nap. Az út Dömös felöl és vissza is nagyon megeröltető, felfelé legalább kétszer meghaltunk, lefelő pedig a térdem kapott sokkot. Erre többet nem jövünk, inkább legyen hosszabb az út.
Köszönjük a rejtést.
Meg van köszi! Megnéztük ezt az útvonalat is az új kilátóval... Csak nekünk volt újdonság, hogy volt wifi??? Bár nem értem mit keres már ott is a technika... :( A táj gyönyörű, a kilátó szép, és ember tömeg! Kiváló délutáni túra volt!
Pilisszentlászló, Kisrigó vendéglő - Prédikálószék - Vadálló-kövek - Szőke-forrás-völgye - Sikárosi erdészház - Kisrigó vendéglő útvonalon Gyurival /2.
A túra fő célja természetesen az új kilátó megtekintése volt. Szép nagyon, sajnos kevésbé szép időben.
Köszönjük a rejtést.
Már régóta célkeresztben volt ez a láda, most, hogy a kilátó is elkészült, eljött az idő.
Pilisszentlászlóról indultunk, kellemes séta volt, de nem túl megerőltető.
Meglepően sokan voltak, nyilván ez a négynapos hétvégének is köszönhető, de inkább az új kilátó vonzotta a túrázókat.
A kilátó gyönyörű, legyen tartós, az unokáink is csodálhassák róla a Dunakanyart.
Kicsit hideg volt az erős szél miatt. Sokan voltak az új kilátót megnézni. A láda könnyen megtalálható volt. Bár az út oda Dömös felől elég nehéz terep. Az első ládánk. :)
Nagyon tetszett a kilátóponthoz közeli "biorejtés", ahol a környezetbe olvadva lehet logolni - kivéve, ha a harmincfős kirándulócsapat épp ott ver tanyát, hogy elfogyassza végeláthatatlannak tűnő elemózsiáját... De kivártam :D
A kilátó modern, tágas, csodaszép - és remekül megvédett az áprilisra hasonlító bolond időjárási viszontagságoktól, amikor a tétova napsütésből egyik pillanatról a másikra összeálltak a felhők, és jó kis zutty kerekedett belőle.
Öröm volt látni, hogy ilyen sokan kirándulnak szabadidejükben. Mindenhol falatozó, térképet forgató, beszélgető, bámészkodó turistát, bringást lehetett látni. Még egy tandembiciklivel (!) is találkoztam a csúcs közelében.
Színes levelek, szép élmények - köszönöm a rejtőnek!
Három éve nyáron mi cseréltük ki a ládát Artúrral és nagyon örülünk neki, hogy még mindig az a láda a geoláda :-) Rengetegen voltak ma, szóval nagyon óvatosak voltunk. Köszönjük a rejtést! A+E
Hazajáró TT közbeni gyors logolás.
Igyekeztünk feltűnés mentesek lenni, mert óriási tömegek fordultak éppen elő.
Az új kilátóra sokan voltak kíváncsiak, így ezentúl óvatosabban kell majd a ládát keresgélni.
Köszönöm a rejtést!
Megtaláltuk, tetszett a hely.
Már többször jártunk erre.
Az új kilátóból még fantasztikusabb a táj.
Mindenkinek ajánlom, hogy újra látogasson ide!!!
Köszönjük a lehetőséget!
Tettünk egy 16km-es körtúrát ebben a takonyködös időben, Dobogókői indulással. A Rám-szakadékot megkerülve, eddig ismeretlen helyeken jártam.
A kilátónál szorgos munkások és munkagépek dolgoztak, emiatt a szokásosnál is nagyobb sártenger fogadott. Szerencsére a láda közvetlen környezete még épségben volt.
[:993:]
Ide is igen régóta el szerettem már jutni, és nem is lehetett volna talán szebb napot választani hozzá. Csodás napsütés, se nem pusztító meleg, se nem hűvös idő, legjobb! Csodálatos panoráma nyílik a kanyarra innen! Na meg gőzerővel épül az új kilátó, munkások hada dolgozott rajta. Amint kész lesz, jövök újra ide!! :)
Mai 18 km-es túránk egyik pontja.
Itt tetőzött a nagy forgalom. A nyugdíjas csoport kiegészült középiskolások osztály kirándulásával. Plusz bónuszban még megérkeztek a biciklisek is... Olyan hangzavar volt, hogy ihaj...
A láda mindenesetre gyorsan előkerült. A panorámát még a terebélyes tinilányok sem tudták kitakarni. :)
Kicsit csalódás volt a hely, gyerekkoromból grandiózusabbra emlékeztem...
Na de majd ha a kilátó elkészül...
A kilátás szerintem szebb a Hubertus kunyhótól, de ez persze nem vont le az élmény értékéből. Köszönjük a rejtést!
A ládaleírásból idézet:
"...Erről a kirándulásról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni! Mindemellett a geoláda elveszti jelentőségét..." :-)
Köszönöm a lehetőséget.
2006.05.02-án ez volt az első megtalált ládánk. Ma, közel a 10. évfordulóhoz, megint itt jártunk és a ládát is újból megkerestük. A logbook betelt, de hagytunk benne egy másikat.
I. Pilisi Portya com-os event közben levadászva.
A mai mászás itt ért véget, de megint azt kell mondjam, megérte a felfelé.
A kilátás remek, s talán az új kilátóval majd körbe is lehet nézni.
Felfelé több "kollégával" is találkoztunk: Ronylab2-ot, m.zsömi-ot és Diego-t is üdvözölhettük.
Köszi
Kíváncsian várjuk, hogy milyen kilátó épül a Prédikálószékre!
A ládában a toll kifogyott, aki vadászni akar, tegyen bele egy másikat, sajnos nálunk nem volt plusz. A legdühítőbb dolog most este ért minket, amikor feltöltöttük az adatokat. Ugyanis kiderült, hogy egy szűz láda lett tegnap kihelyezve nagyon közel ide (GCHUBI). Amikor letöltöttük a térképet, ez a láda még sajnos nem volt fönt. Ha hamarabb tudtunk volna róla, akkor valószínűleg elsőként vadásztuk volna le.
Bringával, Visegrád végétől fel (Pupu féle Gpsgames track), Rám-szakadék mellett le.
Dömösről egy felső úton vissza lenet jutni a kiindulási pontra, a 11-es kihagyásával. 2 éve, egy hosszú túra végén már a célegyenesből fordultam vissza, mert kifutottam az időből. Most 2.5 óra alatt meglett a körtúra, nézelődéssel, làdázással együtt, 300 méter felett szinte szűz hóval. Csodaszép, de nem könnyű túra. Ha az első 3.3 kilit túléled, tolás nélkúl, akkor már ne add fel, a felmenet második fele kicsit enyhébb!
Köszi a rejtést! Remek hely, a láda tökéletesen rejtve, leírás pontos.
(Csak ne lenne ilyen forgalmas mostanában ez a vidék... Bár ha belegondolok, kimondottan örülök, hogy ennyi fiatal járja manapság a természetet.)
A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet megalakulását első, Őszi teljesítménytúrájával koronázta meg. Ennek során egy szép kis 17 km-es kanyart tettünk a Dobogókő - Öreg-vágás-hegy - Király-kút - Akasztó-hegy - Prédikálószék - Vadálló-kövek - Malompatak-völgy - Rám-szakadék - Jász-hegy - Dobogókő útvonalon. Gyönyörű tájakon jártunk, és gyönyörű időt fogtunk ki, így október elején.
Gyorsan kerestük a ládát, és gyorsan meg is találtuk szerencsére, hisz robognunk kellett tovább.
Köszönjük a rejtést!
A Hazajáró Egylet által rendezett Őszi Hazajáró teljesítménytúrán kerestük meg ezt a ládát. A rejtés kiváló, mégis gyorsan meg lehet találni. Innen utunkat folytatva a Vadálló köveken mentünk le a Szentfa vagy Kaincz forráshoz, közben megkeresve a Vadáló kövek ládáját is. Köszönjük a rejtést!
Barangolás a Visegrádi-hegységben a Dobogókő - Vadálló-kövek - Prédikálószék - Téry út - Dobogókő útvonalon, 24km-en 8 találattal.
Nagyon kellene ide kilátó hogy igazán zavartalanul lehessen élvezni az ország legszebb panorámáját.
Sziasztok
Megtaláltuk. Köszönjük a csodálatos túrát. Két kisfiunkkal ( az egyik 7 éves a másik 9 ) vágtunk neki a ládakeresésnek.
Meglepő módon jobban bírták a túrát mint mi :)
A táj egyszerűen gyönyörű. Mindenkinek érdemes kipróbálni.
a Vadálló kövek folytatása,és nagyon jól jött a ládába rakott ragtapasz!!Bíztatok mindenkit hogy hasonló hasznos dolgokat rakjon a ládákba. Köszi Sanyi Eszti Kristóf
Útban a Rám-szakadékhoz lett meg ez a találat. Teljesen véletlen volt, mert nem volt betervezve. A gps mutatta hogy a közelben geoláda található. Mivel a rejtésről leírás nem volt nálam, így csak a "tapasztalatomra" hagyatkozhattam. Szerencsére sikerült megtalálnom.
Köszönöm a rejtést!
2006.05.02-án az első megtalált ládánk a Prédikálószéknél volt. Akkor is Dömös felől a Vadálló-kövek érintésével jutottunk fel.
Ma is a dömösi ajánlott parkolóból indultunk, ami reggel 8 óra után egy kicsivel még üres volt. :-) A -ön kezdett durván emelkedni a terep, a nap pedig egyre jobban sütni. Emlékeztem rá, hogy meredek, de 1-2 meglepő rész volt. A Prédikálószékre érve két sportember éppen zászlókat állított, hogy az azokkal készített fényképekkel a HUNGAROMAN versenyt (18 km evezés, 45 km terepfutás, 1600 szintkülönbség) reklámozzák. Később egy nagyobb baráti társaság szülinapi énekléssel "szórakoztatott". Egy két hónapos kislányt a kövön pelenkáztak, közben kerékpárral is érkezett valaki... Szóval volt élet odafönt. Megkerestük újból a dobozt, ami teljesen máshol van, mint anno, majd mentünk tovább Pilisszentlászló felé, majd egy alkalmas helyen jobbra (a TUHU-n szaggatott) fordulva értük el a Keserűs-hegyet. Jó nagy rumli van az erdőben, rengeteg kidőlt fa hever szerte-szét, de egy száraz medret találtunk ami mentén egészen simán elértük a -at, ahol kicsit kellemesebb klíma és a Malom-patak fogadott. Az ott elhelyezett doboz is tökéletes rejtekben hever. Mire visszaértünk az autóhoz du. 2 óra körül már zsúfolásig tele volt a parkoló és hatalmas tömegek mentek az erdő felé.
Végül a kör 15,7 km volt 650 szintemelkedéssel és u.annyi süllyedéssel.
//csak, mint érdekesség: Andrássy Kutra János 2003-ban megjelentetett egy érdekes kiadványt Pilisi Vádló Kövek címmel, amiben Dobogókő köveinek múltját kutatja,//
Köszönjük a rejtést! Majdnem az előző rejtő "sarkára tapostunk" a jelentés szerint, bár őszintén szólva mi senkit sem láttunk a ládánál. Fent viszont elég sokan élvezték az innen mutatkozó kilátást. (Szerencsére közülük senki sem a ládavadászokra figyelt.)
A rejtő nem túloz, ez tényleg páratlan. Vadálló-kövek, Prédikálószék: az ország egyik legszebb helye, a felfelé vezető úton nemcsak a meredek hegyoldal és sziklás terep miatt lehet lassan haladni, hanem mert folyamatosan meg kell állni és nézni a csodát.
Mi Dömösről mentünk fel, egyelőre a révnél még ingyen lehet parkolni, amúgy úgy tűnik, egész Dömös fizetős, hétvégén és ünnepnapokon is (!). Pár éve a kemping előtti placc még ingyenes volt, most már az sem.
Mivel fél öt körül értünk fel, a nagy tömeg már lefelé tartott akkor, alig páran voltak fenn. A lefelé út a Vadálló-kövek felé kalandos, a terep elég nehéz.
Köszönjük a rejtést, nagy élmény volt!
Sajnos népvándorlás volt a Prédikálószéken, így a ládakeresésről lemondtam. Kérném a képek alapján az elfogadását.
A hely, a kilátás fantasztikus, mindenkinek ajánlom. Dömös felöl mentünk fel hevikevel közösen, kemény volt de a kilátás feledtette.
Msnc-vel mentünk fel Prédikálószékhez egy Rám-szakadéki kirándulás után. Elég sokan voltak fent, így a láda keresésével inkább nem próbálkoztunk meg. A képek alapján szeretnénk kérni a találat elfogadását.
A környékről ez az egy láda hiányzott már csak, de ez már évek óta.
Most végre a Dobogókői Hegyi Futóverseny Dr. Téry Ödön nehéz teljesítménytúrájára beneveztem és mivel érintette az útvonal Prédikálószéket, ezért feltétlenül kötelességemnek éreztem levadászni. A doboz ki volt csúszva a szikla mellé az avarba amikor odaértem, teljesen szem előtt volt. Logolás után gondosan visszarejtettem a kő alá. Minden rendben a ládával, a kilátás a Prédikálószékről csodaszép. :)
Köszönöm a rejtést!
Mai túránk egy 13 fős csapattal a Vadálló-kövek és környékén túráztunk. Utunkat Dömösön kezdtük és 17,5 km-es kerülővel ismét Dömösre értünk vissza. Reggel kicsit csípős hidegben, ködben kezdtük a túrát, de a Vadálló-kövekhez érve kisütött a nap, de a völgyben továbbra is ködfelhő volt. Csodálatos látvány volt. Többször voltam ezen az útvonalon, de még ilyen szép napos időben nem láttam a sziklákat.
A koordináta kicsit pontatlannak tűnt, mert 15m-el odébb mutatta (5m-es pontossággal), de szerencsére Dudinak sas szeme volt és hamar kiszúrta a rejteket :)
Erősen túlzó a terep 4.5-es értéke, nem tudom régebben hol volt a láda, de valójában 2.5 körül van. Három gyerekkel kerestük meg Pilisszenlászló felől és nem a turista úton közelítettünk, hanem amit találtunk. A legkisebb 5 éves volt, ő is simán végig gyalogolta.
Már vagy három éve szerettem volna begyűjteni, de sosem találtam senkit, aki eljött volna velem. Nagyon tetszett, megérte ide felmászni. Az egyetlen szépséghibája , hogy nem sütött ki a nap, így vissza kell jönni a panorámaképekért! :))Köszi a rejtést!
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
Gyönyörű kilátás, talán az erős szélnek köszönhetően. A leereszkedés a Vadálló-köveknél durvább volt, mint a másnapi Rám-szakadék menet. Ide kötelező eljönni!
Fantasztikus volt! Dömös felől közelitettük meg, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. Folyamatos meredek emelkedő, de az élmény leirhatatlan a csúcson! A vadállókövek környéke ill. innen a panoráma lenyűgöző! Ide még biztos visszatérünk! Köszönjük!
Dobogó-kő -> Prédikálószék - Rám-szakadék -> Rám-hegy -> Dobogó-kő útvonal első ládaállomása.
Prédikálószék felé alig volt forgalom, a túloldalán lefelé, annál nagyobb. Eddig nem jártunk még itt. Nagyon klassz hely, pazar kilátásokkal (mind a hegytetőről, mind a hegygerincről).
Headshot! Köszönjük a lehetőséget! [g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
Vagabund táborozók a Pilisben. A könnyen megszerezhető ládákra volt idő, a multikra nem nagyon. A Szék sokadszorra is nagy élmény volt. A leereszkedés is:) Köszi!
Dömösi kempingezésünk második túrájának célpontja volt a láda. Kilencen vágtunk neki a tizenkettes csapatból. Nagyon szenvedtünk és szomjaztunk, de a cél elérésekor ebből már semmit sem éreztünk. Gyönyörű hely, csodálatos kilátással! Igazán megérte! Köszönjük szépen a rejtőknek ezt a szép napot!
Pilisszentlászlóról viszonylag könnyű terepen, de nagy távolságot gyalogolva gyűjtöttük be a találatot. Gyönyörű táj még borús időben is, igaz, hogy bőrig áztunk visszafelé, de ez is hozzátartozik az élményhez.
A vadálló-kövekhez mentünk a barátaimmal és közben felkerestük a ládát is. Fantasztikus a kilátás a Prédikálószékről és a köveken egész nap lehet mászkálni.
2010.10.16-os TV stábos újrarejtéskor jelen voltunk. Akkor még nem volt geoládászáshoz alkalmas kütyünk csak megfertőződtünk. :) Most azonban nem volt kegyelem! :) Köszönjük!
Délelőtt indultunk, mert délutánra már záporokat ígértek. De nem áztunk meg, kellemes időben tudtunk felmászni a Prédikálószékhez. Nehéz út volt, de nagyon szép! A találat könnyű, a szikla adja magát. Az egyik bogarat elhoztuk (a kutyust, aki erdőben érzi jól magát), hamarosan tovább visszük. Köszönjük a rejtést!