1. pont: Szent Anna templom bejárata feletti dombormű négy betűből álló szava.
2. pont: geoláda egy akácfa kiserdőben lévő többtörzsű vadszilvafa tövénél
További információk:
1. A multiláda jelszavának első fele a tompai közúti és a kelebiai vasúti határátkelőtől néhány kilométerre található Szent Anna templom bejáratánál lévő dombormű négy betűből álló szava. N 46° 10,957' E 19° 32,039' 143 m [GCbaro-1]
Megközelítheted sétálva is. A láda a templom bejáratától 300m-re van elhelyezve. Teljes egészében hagyatkozhatsz GPS-ed iránymutatójára !
A láda koordinátái: N 46° 10,877' E 19° 31,859' 144 m [GCbaro-2]
A ládától 600 m távolságra van érdekes látnivaló is a majorsághoz tartozó legelőn. A helybéli emberek csak így nevezik: Több, mint 100 éves Göcsörtös nyárfa-csoport. N 46° 10,575' E 19° 31,989' 145 m [GCbaro+Göcsörtös nyárfa-csoport]
Tavasztól őszig, jó időben érdemes egy kis sétát tenni ehhez a helyhez, mivel nagyon sok vadon élő állatot ill. érdekes és ritka növényt lehet megtekinteni út közben. A naplemente ezen a környéken is nagyon szép, érdemes fényképezni.
A bárómajori séta után, ha még nem fáradtál el látogass el és tekintsd meg a Tompa városában a majortól néhány kilométerre található Kapisztrán Szent János Templomot. N 46° 12,290' E 19° 31,982' 143 m [GCbaro+R.K templom]
Érdekessége, hogy eredetileg 1909-1910 között eklektikus stílusban épült templomnak felújítás után csak az egyik tornya maradt meg. Bejelentkezéssel látogatható.
Laci bácsi a tompai Nyugdíjas Egyesület mindenese a kastély egykori cselédfelügyelőinek a lakásában élt. Vázlatosan ugyan, de a birtok történetéről is beszámolt, mármint arról, amit édesapjától sikerült megtudnia. Eszerint az 1500-as években a Hunyadiak birtokához tartozott ez a vidék is. Mária Terézia idejében a Bajmok alatt húzódó Sári pusztával együtt került a Rédl család tulajdonába. A kastélyt 1702-ben építtették, 1860-ban oldalszárnyakat és egy kápolnát emeltettek, de az szűknek bizonyult a hívek számára, ezért Szécsény Malvin grófnő fia, Rédl Béla báró neogótikus templomot építtetett. Az utód nélkül maradt báróról egyébként az a legenda járta, hogy valaki megjósolta neki: Addig nem hal meg, amíg a templom el nem készül. Ezért húzta-halasztotta a báró 12 évig a munkálatok befejezését. Többször is lebontatta és újraépíttette a neki nem tetsző részeket. 1905-ben azonban elkészült a templom, és február 8-án a következő sorokat írta Rédl Béla báró: "Isten dicsőítésére emelt eme templomot és alapított plébániát a boldogságos Szűz Mária és Szent Anna, mint védőszentek kegyes oltalmába ajánlom."
A templom felszentelése érdekében a báró hosszas levelezésbe kezdett a kalocsai érsekséggel, ám úgy tűnik a plébánia függetlenségét biztosító 50 hold földet nem volt hajlandó az egyháznak ajándékozni, így csak 1912-ben szentelték fel a templomot. Rédl Béla báró utód nélkül halt meg. A templomban lévő Szent Antal szobor arcvonásait azonban róla mintázta készítője. Birtokait testvérének lánya, kinek férje Podmaniczky Endre, majd fiuk Attila örökölte. Ő volt az utolsó báró Tompa határában.
A második világháború vége felé megkezdődött a kastély és a körülötte levő 50 hektárnyi csodálatos szépségű park pusztulása.
Az értékes könyvtár köteteivel a volt cselédgyerekek célozgatták a drága csillárokat, az olajfestményekkel pedig a kotlósokat borították le az újkori gazdasszonyok, de jugoszláv partizánok is alaposan megdézsmálták a majorság állatállományát. A háború után az akkori Jugoszláviából kitelepített svábok menhelyéül, majd sokáig a hadirokkantak otthonául szolgált a kastély, míg végül teljes egészében Budapest V. kerületi Pszichiátriai Intézet tulajdonába került.
Egyesek ma is a budapesti Mátyás-templom, mások a svájci Bern város dómjának kicsinyített mását látják az uradalmi templomban.
Elmondás szerint az utolsó tompai báró-majorságot az akkori tompai Tanács ajánlotta fel Budapestnek. Sajnos ezért nem Tompa város tulajdona.
Napjainkban a kastély elmeszociális intézményként működik. Kérem ezen ne lepődjetek meg, ettől a hely igazán nem veszít az értékéből...!
A kastély parkjába az intézmény igazgatónőjének szóbeli engedélyével lehet belépni!
2007.02.05
Kirándulással egybekötött ládaellenőrzést-és karbantartást végeztünk. A ládát és a rejtést rendben találtuk.
2009.02.04 12:00 A ládát kifosztották, szétszórták, ezért "beteg"-re állítottuk! NEM kereshető! Hazahoztuk, újra kereshető állapotban napokon belül kihelyezzük újra! Kérjük türelmeteket!
2009.04.30 12:00 A rejtés újra kereshető! Köszönjük a türelmeteket!
2012.10.27 A templom felújítása befejeződött.
Átadása és újraszentelése 2012. október 27-én 10:00-kor volt.
Az újraszenteléséről készült videó megtekinthető itt !
Állapot: kereshető
1 játékos jelölte kedvenc ládájának
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
+
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
+
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Igazi meglepetés volt e gótikus jegyeket viselő építmény!
Láda is a helyén.
Érzésem szerint a leírásban a templom és a kápolna szinonimaként szerepel, pedig hát nem az.
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! A láda újra a helyén van. További jó keresést! Meglett a kirakós összes darabja. Kaptam egy extra szabadnapot és mielőtt Olívia végez az iskolában, pótlok pár elmaradt ládát. Gyöyörű a templom! Olívia, Ulrik és Dóra mama [Geoládák v4.5.0]
Hihetetlen látványt nyújt a semmi közepén ilyen csodálatos templom. Nem gondoltam volna, hogy az elnéptelenedett Alföldön ilyen látvány fogad. Sajnálom, hogy belülről nem tudtuk megnézni.
A templom teteje fantasztikus,a bejárathoz épített előtető viszont nekem nagyon nem illik oda.Annyira rácsodálkoztam a szikrázó napsütésben,hogy elsőre a jelszórészletet is elfelejtettem,hogy van.
A templom teteje tényleg nagyon szép, emlékeztet a Mátyás temploméra. De a második pont érthetetlen helyen van. Jó, tudom valahova rejteni kellett a dobozt, hogy multi legyen.
Köszönjük az élményt. Részletes beszámoló otthonról. [Geoládák v3.12.10].
Anti az autóban maradt, amíg elsétáltam a dobozig. A logbook vastagon fekete penészes volt. Visszasétáltam, új füzetért és nedves törlőkendőért. Furcsa volt, hogy egy doboz a dobozban megoldásnál hogy lett ennyire vizes a belső dobozban minden.
Most, utólag látom, hogy 2022.06.15-én már jelezték, hogy elázott a logbook, mert nyitva volt a doboz. Egyébként itt a 2. pontnál semmi látnivalót nem találtunk.
A templom gyönyörű. Sajnos zárva volt, csak kívül jártam körbe.
Köszönjük a munkád és a lehetőséget :-)
Sajnos a logbook használhatatlan, karbantartás illetve cserét igényel!
A jelszó második felét felírtuk a nagy doboz tetejére belülről! [Geoládák v3.12.10]
Esemény láda kör 7/11.
Hirtelen jött ötlet volt, hogy térjünk le Tompa felé, mivel itt dekkolt a GCKAS. A városban javában ment a gyermek napi buli, Bárómajorban csend honolt.
Könnyű találatnak bizonyult.
Köszi
Megtaláltuk Takival. A St Anna Templom csodálatos! Már ezért érdemes volt ideutazni! A láda közelében külön "körfogalom" segíti a beparkolást :) köszönjük a rejtést! [Geoládák v3.6.0]
191 kilométeres kerékpártúra a déli határ mentén.
Ásotthalomról indultam és Garánál, a konfluencia pontnál volt a fordító.
Gyönyörű kis ékszerdoboz ez a templom, kár, hogy elé építették a hozzá nagyon nem illő előtetőt.
A 2. pont környékén a növényzettel semmi bajom nem volt, könnyű volt észrevenni az akácerdőben a más fajta fát.
A rejtekhelytől kifelé gurulva az első gumimba egy képszög állt bele. Mikor eltávolítottam sivítva áramlott ki a levegő de a Slime hamar betömte a lyukat. Elég volt Bácsalmáson pótolni a levegőt és azóta sem kellett gumit cserélnem.
Már sötétedéskor értünk a helyszínre. Sokat nem láttunk már. Az akácost megtaláltuk, és ott a dobozt is a fa tövében. A templom bejárata felett évszámot láttunk.
Két és félnapos,több mint 1000 km-es csavargás a szerb-magyar határvidéken, rengeteg szép látnivalóval,különleges ismeretlen helyeken. Tipikusan: "ha nincs a geokessing" ide sem jöttünk volna el.
A régi láda tartalmát kikukáztuk, új egyesületit tettünk a kitisztított eredetibe.(dupla védelem). A láda indokolatlanul messze egy semmitmondó helyen.
A Redl-kastély és kertje, valamint a Szent Anna templom kimagasló színvonalú műemlék-helyszín, érdemes volt felkeresni, mindenkinek ajánlom. A templom és színes ólomüveg-ablakai megérnek egy misét.
A doboz tetejét a doboz mellett találtam, a ládában állt a poshadt víz... a logbook összeragadt, a jelszó olvashatatlan volt. Kérném a fotók alapján a találat elfogadását. Kösz!
Sajnos nem tudtunk bemenni a kápolnába! Kívülről nagyon impozáns, főleg a mázas cserepek tetszettek. Nem értettem pontosan miért kell olyan messze tenni a ládát a lényegtől! Kissé nedves a füzet!
A legrosszabb időpontban érkeztünk, ugyanis alig szálltunk ki a kocsiból, amikor az eső rákezdett. Amíg még finoman esett lőttünk pár képet, de utána olyan fergeteges zivatar kerekedett belőle, hogy alig bírtunk a kocsiba beszállni. Rettentően sajnáltuk, mert a templom neogótikus épülete rengeteg igen érdekes részlettel bír. Különösen a szörny formájú vízköpők tetszettek, amelyek éppen elemükben voltak. Igazán jó lett volna körbejárni. A ládához eljutni még úgy is problémás volt, hogy a lehető legközelebb parkoltunk hozzá. Még 5 méterre sem távolodtam el a kocsitól, amikorra csurom víz lettem az esőkabát alatt. Még pár lépés és a cipőmbe is ömlött a víz. Nem is vacakoltam sokat a ládánál, csak beütöttem a pecsétemet és már csomagoltam is vissza. Ráadásul a verseny eredményhirdetését is lekéstük... De legalább van okunk visszajönni, mert ez a templom és a kastély ennél sokkal többet érdemel részünkről. Mityó mackóm ázott velem csurig.
Megtaláltuk. Lenyűgözött a neogótikus templom látványa. Bizonyos szemszögből a torony a helyi akácosból mered az égnek, hát ilyen érdekes látványban sincs mindennap részünk!
A ládika hamar meglett, így a Szent Anna templomnál folytathattam a keresést.
A kis templom gyönyörű, szép állapotú. Nagyon tetszettek a mázas cserepei, a vízköpők, és a templom úgy egészébe véve.
A természet jól besegített a rejtésbe; és Tiglet gondos munkája se könnyített a dolgunkon. :) Ránk is sötétedett, az eTrex-em megadta magát, mire odaértünk, de meglett! FunLiner túrabringám 1. ládája! Tavasszal belülről is megnézzük a templomot és a parkot, ami így télvíz idején is nagyon szép! A Szent Anna teteje tényleg a Mátyás templomot idézi...
Nagyon szép a templom! Kicsit meggyűlt a bajunk a virtuális jelszóval, mert a GPS csak nem oda akart vinni. A végláda könnyen meglett, de kicsit feleslegesnek éreztem azzal együtt, hogy a rejtés kiváló.
Köszönet!
Ja, harmadszorra terveztük be, eddig mindig "lekéstük" Most is majdnem így lett, de Tiglet állhatatosságának köszönet, mégis megkerestük.
A húgomékkal Kelebiára menet álltunk meg a templomnál. Amíg Ők ott szétnéztek, addig én megkerestem a ládát.
Mindig is tetszett nekem ez a templom, amíg kelebiai voltam, többször kitekertem ide a bicajommal, sőt, egyszer a templom előtti téren tartott búcsúba is eljöttem.
Köszi a rejtést! :)
10/2
Meglepő ez a szép templom itt, a világ végén. Persze, az csak nézőpont kérdése, hogy ki mit tekint a világ végének. :-)
Magát, a láda rejtekét kicsit öncélúnak éreztem. Talán jobb lett volna a templom vagy a kastély körül helyet találni neki.
A láda nagyon jó állapotban van, a logbook példaértékű. Köszönet érte.
Vasárnapi geo körutunk utolsó állomása :) Egy picit benéztük a ládát elsőre de végül sikerült a találat. Találkoztunk KULLANCSOKKAL is szóval a következő megtaláló figyeljen majd :)
Köszönjük a rejtést:
Szandra, Niki + Csabi
Gyöngyszem!
Szenzációs környezet! Igaz, egy korai kelés és több órai autózás után, nagyon kellemes meglepetés volt a láda!
A rejtő segítségét pedig szeretném megköszönni a jelszó képzésben!!
Hihetetlen, hogy micsoda gyöngyszemeket találhatunk egy GPS-sel. Kár, hogy még mindig felújítás alatt áll a kápolna. Ha kész lesz újra eljövök! Akinek jó szeme van, azért zárt aluajtó mellett is leolvashatja a feliratot. ;)
Maga a láda gyakorlatilag álca nélkül várt, meg is ijedtem, hogy esetleg üres lesz ... logolás után próbáltam kicsit jobban betakarni.
Először körbesétáltam a kastély parkot. Kérésemre a templomot is kinyitották. Még a templom toronyba is felmentem. Sajnos ködös volt az idő. Örvendetes, hogy a tatarozási munkák jól haladnak. A láda megtalálása után felkerestem Szabó Lászlót, aki kedvesen fogadott és sok érdekeset mesélt a múltról.
Szegedi találkozó után, ládázás Gyurival és Katival.
A 4 betűs egyetlen felirat egy katolikus jellegű helyen szerintem alapból adja magát. A templom nagyon szép, valóban emlékeztet a Mátyás-templomra; kár, hogy nem tudtunk bemenni.
Köszönjük a rejtést!
Az ajtó zárva volt, az alternatív pedig annyira adta magát, hogy ki sem szálltam az autóból, pedig ezexerint mégse az az egyetlen 4 betűs szó volt ott ;) De a domborműves kép alapján sikerült kitalálni a jó 4 betűst.
Egyébként szép lenne a templom, első pillantásra tiszta Mátyás-templom.
A templom egészen csinos. (Sőt a szomszédos Kelebiáé is.) Pávák is jöttek. alufal is takarta a jelszót. A pót jelszó ötletes... A doboz gyorsan meglett. A szél odafelé szembefújt. Az út biciklisnek elég vacak...
Hátha valakinek hasznos a tipp:
Az alumínium ajtó zárva volt, de szemmagasság felett van egy 3,5 cm-es rés, melyhez odatartottam a fényképező lencséjét. Elsütöttem a gépet, majd elmentem az alternatív első jelszó részlethez.
Este a kép nagyításakor láttam, hogy a "kandi kamera" jól működött, a jelszót már elsőre is sikerült begyűjteni.
Köszönet a rejtésért.
Ezen a hétvégén Kelebiára és Kiskunhalasra utaztunk kettesben, rokonlátogatásra. Azért - ha már megyünk 400 km-t - csak keressünk meg pár útbaeső ládát!
Nagyon szép körút volt, hála a rejtőknek!
Mi is csak az alternatív jelszó segítségét tudtuk igénybe venni, mert az ajtó reménytelenül zárva volt.
Mégis megérte eljönni, mert az épületcsoport, a templom külön is, és a teteje is mind-mind nagyon szép!
Láttunk pávákat is.
Sajnos, a kiserdőben a szúnyogok riadóláncban értesítették egymást, hogy megérkezett a reggeli! :-)
Jót beszélgettem Szabó úrral.
Tájfutó éjszakai országos bajnokság Ruzsán. Előtte és utána ládázás a Duna-Tisza-köze déli részén. Hatalmas fű és gaz, rengeteg szúnyog, az esők miatt vizes minden. Sok helyre csak gumicsizmával lehetett bemenni. Sajnos a fényképezőgépet otthon felejtettem.
19izsi73-al hallottuk itt a mezőgazdasági munkák ideje, így gondoltuk besegítünk kicsit az alföldön, ezért lementünk és arattunk. :-)
Eme ládika is ennek esett áldozatául. :-)
Az Ismerjük meg hazánkat!" program keretében most a Duna-Tisza köze volt soron.
Infónk alapján a láda elötti háznál lehet kulcsot kérni a templomhoz, amelynek renoválása sajnos egy ideje leállt. Nem ártana a tompai Mátyás-templomra némi pénzt áldozni! Állam-Egyház figyelem!
Kellemes séta az erdőben, megnéztük a közeli tanya lámáit is. Hála Laci bácsinak a templomba is bejutottunk, gyönyörű neogót alkotás.
Köszönet a rejtésnek, eddig nem is hallottunk ( olvastunk ) erről a helyről.
Kár,hogy ezt a szép templomot engedték ennyire tönkremenni. A helyreállítás úgy látjuk nehézkesen halad. Köszi a rejtést, különben nem mentem volna Tompára.
A kelebiai erdőben voltunk tájfutóversenyen és utánna a láda felé kanyarodtunk megkeresni. A kápolna szép lenne ha végre egyszer befejeznék a felújítást. A szociális otthonból kihallatszó hangok elég ijesztőek voltak. Szokás szerint a láda közelében megint lefagyott a Garmin Vista Hcx-em. Ilyenkor egy ki-bekapcsolás után gyorsan újraindul és meggyógyul. Szép hely lenne, nem hiszem, hogy nem lehetne a kastélyhoz méltóbb célra használni. A környező hatalmas erdőségekbe is érdemes elnézni mert főleg ilyenkor ősszel nagyon szépek. Köszönjük a rejtést! És micsoda véletlen : a múlt héten éppen előttünk mentek Szegeden a rejtők autóval.:)
Megtaláltuk. A templom nagyon szép, Luca többször is körülfutotta. A láda megtalálása után ebéd után néztünk, mivel a csapatunk megéhezett. Rövid keresés után a határ felé található Határ Csárdában kötöttünk ki. Bár a szerb ételeket felvonultató étlapon vegetariánus választék nincs (főétel legalábbis), János főúr humora miatt mégis jó élmény maradt.
Immár hagyományosnak nevezhető teliholdas éjszakai ládázásunk újabb "áldozata". A nappali világosságot adó holdfénynél izgalmas keresés - gyors találat. Éjszaka lévén a mozgásérzékelős lámpák sorra gyúltak fel a házaknál ahogy haladtunk a láda felé. - Végül is nem zavartunk fel senkit.... és bennünket sem zavartak meg :-)
Nem túl szerencsés rejtés, mert a láda környezetében az ott lakók gyanakodva figyelték mozgásunkat és mi sem tudtuk, hogy mikor sértünk magánterületet.
Köszönjük a rejtést, és a templom szép lesz, ha kész lesz...
Szegedi szállásunk felé menet ejtettük útba Bárómajort. A templom jelen állapotában is tetszett, s reméljük, lesz alkalmunk megnézni akkor is, amikor már felújították. Az alumínium ajtó zárva volt, így az alternatív jelszórészlettel logoltunk.
Egy megjegyzés a WEB-es megjelenítéshez: A koordináták letöltésénél a coord-formátum helytelen használata miatt a GPS 3 pontos multiként jelöli a rejtést. Az alternatív jelszó helyét csupán útpontként, és nem a multi pontjaként kellene szerepeltetni!
Utóirat:
Az előző logunk megírása után a rejtő mailben megkeresett, szívesen segítettünk neki a helyes coord-formátum megalkotásában.
Mélykútról ugrottunk át ide meglesni az épületeket, és a majort. Végül a fákhoz is elsétáltunk, de nagyon tetszett a templom is. Köszi a rejtést. Kivettünk egy versenyautós TB-t, és a "First Romanian Geocoin"-t, utóbbi marhára tetszik, kár, hogy tovább kell vinni :D
Külön köszönet a rejtőnek, mivel kérésünkre élesztette újra a ládát és lett betegből kereshető. Ballagásra mentünk Mélykútra és kiszemeltük ezt a ládát, de beteg volt. Mégegyszer köszönet érte, hogy feltámadt, mert csodálatos helyre kalauzolt. Sajnos a templom restaurálás alatt, így nem volt megtekinthető, de a kisugárzása csodálatos. Felújítás után feltétlen visszatérünk. Említést érdemel a láda igényessége, webes megjelenítés. Még sohasem kezdtünk LOGFÜZETET.
MINDENKINEK AJÁNLOM, FELTÉTLENÜL KERESSÉTEK MEG EZT A LÁDÁT.
A templom tényleg gyönyörű, álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire. A ládát sajnos a képen látható állapotban találtuk, szinte minden megvolt, szétszórva, csak a logbook nem. Visszaérve a kocsihoz beszéltünk pár szót a bácsival, akinek jeleztük a problémát. Mondta, hogy szól a rejtőnek, ez láthatólag megtörtént. A képek alapján kérlek fogadd el a megtalálást.
A héten 6 napot Szegeden töltöttünk. A város és környékét fedeztük fel. Ehhez 25 geoláda nyújtott segítséget. A Vajdaságba is átmentünk. Jó idő volt, sokat sétálgattunk, remekül éreztük magunkat.
Mai 4/2, összesen 379. megtalálásunk. Sajnos a templom felújítás alatt, de még így is szembe tűnik a szépsége. Itt a jelszót mi sem tudtuk leolvasni, maradt a pót jelszó. A sok pávából egy párral mi is találkoztunk. A láda könnyen meglett. A láda tartalma konvergál a nullához.
Pontok: 2. 16:26, 1. 16:52.
A templom bejárata feletti szöveget nem lehet elolvasni, vannak akadályok. A ládát már majdnem megtaláltuk mikor kutyák támadtak ránk, a ládától kb. 1-2 méterre lehettünk. Visszarohantunk az autóhoz és elhúztuk a csíkot.
Megtaláltuk!
2008.10.04 00:46 -kor, 1 óra keresés után
Most egy tehénnel futottunk össze :)))
Kivettük: DOBÓKOCKA
Beletettük: GUMI CSIGA
Üdv.: Kiskunhalasi Street Racing Team
Rostás Péter és a többiek
A templom kívülről nagyon szép, annak ellenére hogy a retusálás már igencsak ráfért. A vasajtó be volt zárva, bemenni nem tudtunk (bekukucskálni sem). A 2. pont szerintem érdektelen volt.
Az alternatív ponton egy közlekedési tábláról olvastuk le a jelszórészletet.A ládánál már nagy a növényzet.A Templom nagyon szép.Logoláskor jelszóproblémánkat a rejtő megoldotta. Köszönjük! [wapon beküldött szöveg]
Tompai munka utáni találat. A rendkívül jó webes leírás ellenére már az első ponton benéztem a jelszórészletet, a ténylegesnél egy jóval materiálisabb négyjegyű szót sikerült megtalálnom...
Nem is ment a loggolás, a rejtő azonban nagyon kedvesen "rávezetett" a szóra, ezután már egyből ment a dolog, a figyelmetlenségemért magamat is egy négybetűs szóval illettem, de ezt most inkább nem írnám le...
:))
A rejtés ügyes, aránylag könnyen meg is lett! A templom is nagyon szép, még így felújítás alatt is, kiváncsi leszek rá, ha elkészül. A rejtekből elhoztam a "The Breath of Life" geoérmét, újrarejtése hamarosan!
Mindent összevetve nagyon jó rejtés volt, köszönet érte és a segítségért is!!!
Felkutatva! Alkonyatra értünk Tompára. Ahogy sötétedett, a templom egyre kísértetiesebb hangulatot adott. A csöndben a pávák riogása adta a "zenei" aláfestést a régmúlt misztikumának előidézéséhez. Kár, hogy a templomba a felújítás miatt nem lehetett bemenni, de a külső látványosság "valamennyire" kárpótolja az odalátogatót!
Egy TB-t beraktunk a ládába. Csak akkor vidd el, ha le is könyveled a .com-on!!!
A templom alumínium ajtaja zárva volt, így nekiindultunk a ládának. Emma aludt tehát a csapat szebbik fele az autónál várakozott. Mi a láda felé találkoztunk Laci bácsival, aki épp az ebédjéért ment. Szívélyes invitálására, - a láda felkeresése után - az egész csapat felkerekedett, hogy megnézzük a közeli legelőt. Laci bácsi egy született túravezető. :) Minden alkalmat megragadott, hogy valami érdekeset mutasson. Sajnos a krókuszokat a tegnapi jégeső elverte, de a 100 éves göcsörtös nyárfák pótolták a hiányukat.
Köszönjük a rejtést, megérte eljönni és külön köszönet Laci bácsi kis túravezetéséért.
Templom még felújítás alatt, az aluajtó zárva, pótjelszó rendben. A ládika közelében van néhány ház, ha nincs lombozat a fákon óvatosan kell logolni. Elmeszociális intézmény most kimaradt, gyanítom marasztaltak volna :).
Az első pontnál maradt a tartalék, mivel az alumínium ajtó zárva volt. A láda tipikus muszáj láda. Csak azért van ott, hogy átmenjen a moderáción. Vagy csak én nem vettem észre mit akar mutatni?
Sikerült nyitvalalálni a templomot:) Nagyon kedves volt a hölgy aki ott volt és körbevezetett bennünket:) Nem nagyon kapkodják el a felújítást már 4 éve így áll az egész?!?!
A templom nálunk is zárva volt, de felhívtuk a rejtőt és pozitív választ adott az aluajtó melletti résen való kukucskálásunk eredményére :D Szép a hely, és kellemes séta volt a ládához is. Köszönjük!
Kellemes időben tettem erre egy kitérőt Bajától Szeged felé menet.
Először a templom mellett parkoltam, majd körbejártam a meglepően szép épületet. A feliratot sajnos nem tudtam megközelíteni, mert az alu-ajtó zárva volt, de sikerült kitalálnom. :) Utána következett a láda, a rejteket adó fa már messziről felismerhető. Végül az utamat a göcsörtös nyárfák felé folytattam...
Leküzdve [wapon beküldött szöveg]
Valamikor régen itt (is) voltam katona a FEP-en. Erre is járőröztűnk de ez a hely elkerülte a figyelmemet.
A templom eleje sajnos nagyon be volt kerítva. A jelszó részlet nem látszott.
A második pont gyorsan meglett, Geo-Laci bácsival nem találkoztam.
Köszönöm a rejtést.
3 napos csapatépítő kessing Szeged bázissal - kis nosztalgiával a diákévekre - 50 láda/3nap. 1 nap: 2/17 ládánk.
Kár, hogy ez a kis ékszertemlom így be van állványozva, állítólag régóta. A mellette lévő intézményben van kulcs, érdemes belülről is megnézni.
Örülök, hogy eljutottam ide is.
"Lenn az alföld tengersík vidékin" - 3 napos szegedi csapatépítő kessing 50 ládával, +1 nap pihenés. 1. nap, 2/17. láda
A láda után kerestük fel a templomot. Sajnos 5 éve fel van állványozva, így kicsit hosszú utánajárás árán sikerült bejutni. Egy kedves, (ápolt) fiatalember a szomszédos "pszichiátriai gondozóból" körbevezetett minket. A templom belülről is csodaszép, érdemes felmenni az orgonához is és onnan megnézni!
Web: Déli határ menti kerékpár edzés 125 km-en 4 ládával a Tompa - Kelebia - Mórahalom - Szeged - Deszk - Klárafalva - Makó útvonalon. Amikor két napja készültem az útvonalra, a met mára nyugati szelet jósolt, tegnap esőt, ma lett belőle jó erős délkeleti szél :-(. Kiszenvedtem a széltől, de legalább az eső csak Makón, az utolsó ponton ért el.
Korai vonattal indultam, mégis mivel útközben 2 szerelvény is meghibásodott, közel 1 órával később indultam Tompa m.h.-ről a tervezetthez képest. A majort elérve láttam Laci bácsit a kertjében üldögélni; logolás után köszönt is. A láda akácosban van, az utolsó 30 m-en inkább vittem a bicót, nehogy defekt legyen.
A templom állványzatának alumínium ajtaja be volt zárva. A kerékpár létra működött, belestem a résen, de csak azt a szót láttam, amire már otthon is számítottam. Közben a gyógyintézetből egy fehér köpenyes nő rámrikácsolt, hogy: "Nem lehet ám oda bemenni!" :-(. Minzek ellenére a templom minimum megérdemel egy ládát, érdemes volt eljönni ide.
Visszatekertem a faluba, aztán Kelebia felé indultam GCPIHI irányában.
Megvan! Sajnos bezárt kapuk vártak a templomnál, így a jelszó 1. felét a rejtőtől tudtuk meg. Nem igazán várt barátságos fogadtatás, milor látták, hogy fejlámpákkal mászkálunk, valahogy megnövekedett a "kutya-forgalom", de szerencsésem megúsztuk. Pedig igazán szép a hely, kár, hogy a helyiek nem igazán örülnek a vendégnek.
A bádogajtó zárva, de első próbálkozásra kitaláltam a hiányzó részletet. Aztán a ládánál összefutottunk Laci bácsival, és visszamentünk templomot nézni. Rengeteg információval gazdagabban, erős fél órával szegényebben jöttünk el.
Nagyon szép még így is a templom (főleg a tető), de sajnos az aluajtó zárva volt. A ládától gyorsan felhívtam a rejtőt, így meglett a jelszó első része is. De a templom látható részeiről sok fotó készült:-)
Tudtunk erről a templomról és legendás történetéről, mert a szüleim meséltek róla. Ők akkor jártak erre, amikor katona voltam és egy látogatásból hazafelé jöttek. Lám ha nem lett volna kötelező sorkatonai szolgálat, sose látják :)
Mindenesetre érdemes megnézni ezt a csillogó-villogó templomot, aztán elbeszélgetni Laci bácsival.
Köszönkük a ládát.
Templom, és pávanézés után ládanézőbe mentünk. Félúton Laci bácsiba botlottunk. Lelkesen mesélt, a templomot is meg akarta mutatni belülről, de most elhárítottuk. Lehet még mindig a meséjét hallgatnánk... Cserébe ígérjük, valamilyen fórumon felhívjuk a városvédők figyelmét erre a veszni hagyott kincsre. [gps nélkül]
Ide sem jutottunk volna el, ha ...
Azaz, nagyon szép ez a templom, köszönjük a rejtést! Szerencsénk volt, mivel látogatók voltak a templomban, így mi is kaptunk egy kis idegenvezetést. A helyi hölgy jóvoltából bejárhattuk a templomot, majd végül a kastélyparkot is megtekintettük.
Csodálatos hely, kár, hogy ennyire el van hanyagolva.
Autós ámokládázás Fűkockával, reggel 4-től délután fél 6-ig, 700 km, nekem hat találat. Az évszakhoz képest kivételesen jó viszonyok.
Szomorú hangulatú hely, az esztelen pusztítás mementója. Laci bácsi élénken figyel, azonnal kiszúrja az érkezőt, de mivel nem akartunk hosszas társalgásba bocsátkozni, geodétának álcáztam magam - nem tudom, mekkora sikerrel :-)
Már sötét volt, mikor odaértünk, ezért sajnos nem sok mindent láttunk a tájból... a templom nagyon szép volt. Fejlámpával mentünk a ládához, kutyaugatás, szomszédok kijöttek megnézni mit csinálunk. A bácsi be volt avatva és nagyon aranyos volt. Bemutatkoztunk, kérdezte hogy tudjuk e a jelszót, mert ha nem akkor elmondja. :) De nem engedtük, mert meg akartuk találni a ládát...... hát ügyesen eldugta a rejtő....
A lényeg, hogy jól éreztük magunkat. Köszönjük!
Ez egy eléggé szedett-vedett keresésre sikeredett, de ez csak rajtam múlott. Rokonlátogatásból hazafelé, sötétedésben tkp egy terepszemle volt ez. A láda hátareset, épp hogy nincs elásva. A templomnál bénáztam, a releváns infó azóta pirossal ki is lett emelve, a hozzám hasonló gyengék kedvéért:-))
Viszont sikerült bizonyos tapasztalatokra szert tennem, ami ugyan nem geokessing, de ezáltal tudtam meg. A Naviguide-on a Csikériára vezető út enyhén szólva el van rajzolva. Ami számomra fontosabb: ebből az irányból Bácsalmásra erre érdemes menni, ugyanis az út minősége tűrhetőbb, mint Mélykút felől. A ládaoldal nagyon informatív, alapos munka van ebben az egészben, és ez látszik is. Úgyhogy reszkess Bárómajor, még visszatérek, és megnézem a pávákat is:-)
Karácsony előtti kiskunsági ládázgatás Fűkockáékkal. Negyedik állomás. Szép időben érkeztünk a "célterületre". Ilyen kellemes, enyhe időjárásban Karácsony körül még sosem volt részem. Szuper ez a hely. Hát nem különösebben hatott meg a templom bejárat köré épített kordon. Mivel a pléhajtó nyitva volt bementünk és ha bementünk, akkor felsétáltunk a létrákon... :) Jókat fotózgattunk, aztán elmentünk a ládához. Találkoztunk Laci bácsival, aki a kerítés mögül mosolygott :) Sajnos erre már csak itthon jöttem rá, hogy ő volt. Köszönjük, nagyon tetszett!
A templom gyönyörű, a színes tetőcserepekkel, meg a csipkés kőfaragásokkal nekem nagyon tetszett. A nézelődésemet látva egy szerintem helybéli munkásruhás emberkével lezajlott beszélgetésemet megosztanám veletek:
Ő: Jó napot! Tán felújítják?
Én: Jó napot, hát ráférne!
Ő: Itt van ez az állvány már hat éve, már attól félünk, hogy elkorhad és összedűl!
Ekkorra már a templom melletti épület mögé ért...
A ládához gyalog mentem, nem egy komoly táv, viszont 2-3 elég hangos "riasztó" van útközben, szerencsére jól ki vannak láncolva. A rejtés helye nagyon jó, bár az álcázás picit túl egyértelmű, a koordinárák ponosak.
Az autóhoz visszatérve, a templom melletti kapuban rámköszönt egy másik, kicsit idősebb úr.
Ő: Hogy vagyunk? Hogy vagyunk? (Közben zsemlét majszol)
Én: Köszönöm... Szép ez a templom.
Ő: Csak elfogyott a pénz a felújításra.
Én: Hát igen, a hülyeségre, meg a bevásárlóközpontokra van, erre nincs.
Ő: Ahogy nézem a tévét, sok ilyen van az országban, egyre sincs.
Én: Hát igen. Működik a templom?
Ő: Persze, kéthetente van mise.
Már éppen kérdezném, hogy be lehetne-e menni, mikor megláttam a kapu melletti táblát. Udvariasan elköszöntem. Ha elmentek, ti is megtudjátok miért..:-)
Köszi, örülök, hogy elsőként találhattam meg, nagyon szép hely!