A láda egy régen kivágott fatörzsben van elrejtve az N 46° 18,565' E 17° 51,638' koordinátán, méretei: kb. 20 cm x 15 cm x 8 cm.

A ládába utazó ügynök, vándorbogár, geoérme helyezhető. Ha még nem tudod, hogy ezek micsodák, feltétlenül olvasd el
ezt a leírást!
Ez a hagyományos geoláda a Zselic egyik természeti szépségét mutatja be Cserénfa közelében. A környező hely neve a térkép szerint ,,Fosztogatás'', de sajnos ennek az érdekes névnek az eredetéről és jelentéséről nem áll rendelkezésre információm.
Somogy vármegyében barangolva nagyon gyakran láthatunk löszös falú mélyutakat (horhókat), néhol akár több embernyi magasságúakat is, de az ilyen természetes képződésű löszszakadék, ami itt látható, már különlegességnek számít. Ha megérkeztünk a helyszínre, érdemes körülnézni a környéken, mert nem mindenhonnan van jó kilátás a szakadék túlsó partjára a fák miatt. De kis keresgéléssel több jó helyet is találhatunk, ahol még a nyáron kilombosodott fák sem takarják el a látványt. Sőt, kicsit távolabb akár le is lehet menni a szakadék aljára, hogy közelebbről láthassuk az északi löszfalakat.
Sajnos a rejtés óta eltelt években a láda melletti füves mezőt felszántották, így az a rész kevésbé szép, de a földszakadék ugyanúgy megvan, mint régen.
Megközelítés:
1. útvonal (ajánlott)
Ez a legrövidebb út, ami ide vezet. Cserénfán a haranglábnál van a kiindulóhely, ahol a közvetlen közelben
buszmegálló is van, és autóval is meg lehet állni:
N 46° 18,357' E 17° 52,865' 136 m [GCCSFA+Cserénfa] Innen északnyugatra kell indulni a zöld

jelzésen, és ezen menni. Régebben közvetlenül a láda mellett (a déli oldalon) ment el a jelzés, de most már északról kerüli meg a szakadékot, így először el kell érnünk a betonos utat, ott délre indulni egy kicsit, majd visszaindulni Cserénfa irányába a ládához.
2. útvonal (ez is ajánlott, azoknak, akik ráérnek, akik többet szeretnének a zselici erdőkben járni, és a bicikliseknek)
Ez jóval hosszabb út, mint az előző, de szép erdei környezetben halad. Majdnem végig egy szilárd burkolatú úton megy, erdőben. Viszont ide autóval tilos behajtani a tábla szerint, csak a SEFAG úthasználati engedélyével szabad, enélkül sajnos meg kell állni ott, ahol ez az út a Sántos és Cserénfa közti útról ágazik le nyugat felé a
N 46° 19,934' E 17° 53,069' 133 m [GCCSFA+Útelágazás] koordinátán. Kb. 2300 méter után egy elágazás van, ott
balra kell menni, majd a hegy tetején elérjük a zöld

jelzést (az indulástól számítva összesen kb. 4800 m után) letér balra, de mi ne térjünk le, hanem még egy kicsit haladjunk tovább a betonos úton, majd a
N 46° 18,595' E 17° 51,463' 223 m [GCCSFA+Elágazás] koordinátánál térjünk le a láda irányába (régen itt ment a zöld jel, de már áthelyezték)! Egész eddig tartott a szilárd út, ami biciklivel is jól járható, az innen hátralevő kb. 200 méter már nem annyira, de ez legyen a legnagyobb gond :)
3. útvonal (biciklivel erre is lehet jönni, ha valakinek kedve van)
A második útvonalban szereplő erdészeti út Cserénfától délre is kiér az országútra, az elágazás koordinátái:
N 46° 19,934' E 17° 53,069' 133 m [GCCSFA+Útkezdet]. A környezet hasonló a másik úthoz, de talán az előző valamivel szebb. Autóval ide is engedély kell a behajtáshoz. Aki biciklivel jön, azt is megcsinálhatja, hogy egyiken jön, másikon megy. Ezen az úton több elágazás is van, odafelé mindig a
jobboldali utat kell választani. Ugyanoda érünk föl, mint az előző úton, csak majd jobbra kell letérni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyik télen erről az útról a vadászok elzavartak minket, amikor gyalog mentünk erre.
4. útvonal (Kaposvár felől, túrázóknak)
Ha valakinek egy hosszabb gyalogos túrához van kedve, akkor Kaposvárról is elérheti a Fosztogatást. Ehhez nem kell mást tennie, mint a vasútállomástól induló sárga

jelzést követnie a
N 46° 18,324' E 17° 50,047' 242 m [GCCSFA+Jelelágazás] koordinátáig, ahol találkozik a már többször is említett zöld

jellel. Leágazva és ezen továbbmenve a már ismert helyre juthatunk. Persze a városban nem a vasútállomás a legjobb kiindulóhely, ha valaki autóval jön, akkor jobb, ha végigmegy a Baross Gábor utcán, majd a Béla király útján, ott pedig a
N 46° 20,863' E 17° 49,064' 135 m [GCCSFA+Parkoló] koordináták közelében meg lehet állni, innen a jel felmegy az Ivánfa-hegyre, és annak gerincén indul el délre. Ettől a parkolótól indulva kb. 8 kilométer hosszú az út a célig. Kis kitérőt téve begyűjthetjük a
GCNAER ládát is.
A láda
A szakadék déli felén van elrejtve, egy régebben kivágott, de otthagyott fatörzs mellett. Legalábbis én mellé rejtettem, de azóta többen írják, hogy
benne van a törzsben, tehát valaki áthelyezhette. Maga a láda nincs veszélyes helyen, mert nem közvetlenül a szakadék szélén van, de azért nincs messze, ezért ha kicsi gyerekekkel vagytok, figyeljetek nagyon!
Cserénfáról
A Fosztogatáshoz legközelebb eső falu Cserénfa, a Zselic, és azon belül a Surján-patak völgyének egyik kellemes kis faluja, lakóinak száma kb. 250. Története 1536-tól ismert, először Török Bálint birtoka volt, később az Eszterházy családé. Temploma ma sincs, csak egy harangláb, iskolája 1889-től 1979-ig működött. 2000-ben avatták fel Horváth Béres János kaposszerdahelyi művész tölgyfából készült 3 méteres Szent István szobrát, ez a harangláb mellett látható (bár télen és tavasz elején le van takarva). A falu nemrég még motoros pályájáról volt ismert, de az ma már nem működik, helyette lovascentrumot terveztek kialakítani, de évek óta nem látszik változás.
Kellemes somogyi időtöltést és kincskeresést kívánok!