A COVID-19 koronavírus miatt kialakult járványügyi helyzet miatt, bizonyító erejű képpel megtámogatott, jelszó nélküli logot is elfogadok megtalálásként. A lényeg, hogy nem kell a ládához hozzányúlnod a jelszóért, elég csak egy fotót készíteni a rejtekről, illetve a környezetéről.
WAP: A láda a domb mögötti akácos jobb szélén (ha hátad mögött a kálvária), kb. 150cm magasan egy ágelágazásban az egyik ágcsonk helyén található.
Az 1724 fő lakosú Szár község a Budapest Hegyeshalom vasútvonal mentén, Tatabánya és Bicske között félúton, a Vértes lábánál elterülő ősi település. Bronz kori leleteket és a falu határában római kori villát rejt a föld. Nevét az Árpád-házi Szár Lászlótól kapta, akinek két felmenője András és Béla magyar király volt. A történetírásokban először 1326-ban találkozunk nevével. A török hódoltság ideje alatt elnéptelenedik. Az 1700-as évek elején Pilisvörösvárról jöttek az első sváb telepesek. 1750-re több mint 140 családot ír össze a település történetét író pap. Az 1750-es években Felmer Jakab tervei alapján elkészült a templom és a paplak. Többszöri telepítésekkel 1700 főre gyarapodott a lélekszám. A lakosság földművelésből élt meg addig, amíg Tatabánya iparosodni kezdett, ide és Budapestre jártak dolgozni a faluból.
A kálvária története a
Csendhegyek blogról:
A kálvária Vénusz Imre (szári születésű kanonok) nagyobb összegű adományából és a község lakóinak közadakozásából 1860 körül épült homokkőből, a képeket fára festették.
Miután az 50-es években a katolikus szertartások templomon kívüli megtartását betiltották, a kálvária teljesen lepusztult.
A "kálvária hegy" a 2000 felújítást követően visszanyerte eredeti funkcióját és a nagypénteki keresztutat itt járják a katolikus hívők.
A stációképeket Petrás Mária csángó magyar kerámiaművész és népdalénekes készítette.
A domb tetejéről nyugat felé kitűnő kilátás nyílik a Nagy-Széna hegy és környékére, illetve a Zuppa tetőre. (Mindkét csúcson láda is található!)
Kelet felé pedig a Váli-völgy tájait pillanthatjuk meg, de jó szeműek a háttérben a Budai-hegység vonulatát, sőt a János-hegyet is felfedezhetik.
Kocsival a domb alján lévő utcában állhatunk meg, Szár település pedig az 1-es út felöl közelíthető meg legkönnyebben.
N 47° 29,608' E 18° 30,741' 150 m [GCSAAR+1-es ut]
Külön köszönet a hely felderítéséért a Túrabot csapatának!
Ez a hely arról is híres, hogy állandóan fúj a szél, mivel a védettséget nyújtó hegyektől igen távol van.
Ezért kérjük a megtalálókat, hogy a láda nevéhez hűen, mindig számoljanak be az aktuális szélhelyzetről!
2012.05.09.-től a Láda újból kereshető.
Nagyon nagy köszönet wtl-nek aki felújította a ládát. 2013.10.23.-án Mazsola069 tett ki pótlást melyet ismételten megkoszonok Neki! :)
--------------------------------------
2012.02.02. új ládagazda: halaszkiraly
--------------------------------------
2016.01.11. új ládagazda: bolyak
A leírás és a képek frissültek.
2016.03.14. a láda új helyre költözött, koo, WAP javítva