A láda 2018.12.05-én új rejtésekkel, új jelszóval ismét kereshető!
:)
WAP:
A jelszó 2 része:
1. N 47° 13,982' E 18° 40,737' : Fára erősített oduban található a műanyag dobozka (pótjelszó: A bokor mögötti, régi kerítésre kötve kicsi kapszula 1 m magasságban)
2. N 47° 14,331' E 18° 40,483' : A kő emlékművön lévő fejek száma
"Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály"
- mindannyian ismerjük Radnóti eme verssorait, de nem biztos, hogy közismert az a település, ahol a Szózat halhatatlan költője meglátta a napvilágot. Ezzel a ládával az ő szülőfalujába, Kápolnásnyékre szeretnénk kalauzolni benneteket.

A ládába TravelBug
nem helyezhető.
Kápolnásnyék a Velencei-tó keleti végénél, a Velencei-hegység lábánál helyezkedik el, mondhatjuk, hogy Budapest felől a Velencei-tó kapuja.
1800. december 1-én itt született az egyik legnagyobb költőnk, Vörösmarty Mihály, s 11 éves koráig Nyéken élt és tanult. 1853 májusában visszaköltözött a faluba és több, mint 2 évig, a halála előtti hónapokig itt lakott. A község lakói nagy tisztelettel ápolják az emlékét, rendszeresen megemlékeznek a nagy szülöttről. Ezek az ünnepségek az utóbbi években december elsején, Vörösmarty születése napján fáklyás megemlékezéssel zárulnak.
Kápolnásnyék története
A község mai területén már a késő bronzkortól kezdve laktak emberek. A 900-as évek eleje körül a Nyék törzsbeliek szórványa telepedett le a település területén, valószínű, hogy leszármazottaik is itt éltek a török korig. Szent Gellért halála előtt, a legendák szerint utoljára a nyéki kápolnában misézett, 1046. szeptember 23-án. Ezt a legendát többen is feldolgozták, többek közt Eötvös Károly is, s az "Utazás a Balaton körül" című könyvében mondja el a "nyéki lány" dalolását, mely akkor történt, mikor még a nadapi és verebi erdők Nyékig értek.
III. Béla királyunk 1193-as oklevélben, a fehérvári kereszteseknek adományoz egy ekényi szántóföldet Gnec (Nyék) területén, s itt említik első ízben a község nevét. A törökdúlás idején elpusztultak és elmenekültek a falu lakói, majd az 1720-as évektől kezdtek ismét betelepülni, visszatelepülni.
A község mai arculatát az 1900-as évek elején alakították ki. A század harmincas éveiben Kápolnásnyék a fehérvári járás harmadik leggazdagabb községévé lépett elő, amely a velencei-tavi idegenforgalom fellendülése miatt mint kereskedelmi, szolgáltató háttérbázis alakult ki. Ma a község jelenét és jövőjét a mezőgazdaság mellett egyre jobban meghatározza az idegenforgalom.
Főbb nevezetességek
Vörösmarty Emlékmúzeum:
N 47° 13,986' E 18° 40,739' 123 m [GCNYEK+múzeum]
A község szélén álló épület a Nádasdy grófok volt ispánlaka, amelyben gyermekkorában, 1 éves korától élt Vörösmarty Mihály. A múzeumi kiállítás három szobában mutatja be a nagy költő életútját, munkásságát. Itt láthatók a hozzá kapcsolódó tárgyak is, amelyek közül legbecsesebb az íróasztala, s a család használati tárgyai közül a pecsenyés tál. Az udvaron a költő mellszobra látható.
Nyitvatartás:
2023. március 18 - április 15.:
Szombat - vasárnap: 10.00 - 18.00
Hétfő - péntek: ZÁRVA
2023. április 15-től:
Hétfő: ZÁRVA
Kedd - vasárnap: 10.00 -18.00
Belépődíj: 1500 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 900 Ft.
A ház, ahol Vörösmarty meglátta a napvilágot, már nem áll, a helyén emlékül kopjafát állítottak. Ez magánterületen van, csak kerítésen át tekinthető meg a következő pontról:
N 47° 14,072' E 18° 40,474' 112 m [GCNYEK+kopjafa]
Helytörténeti és kovácskiállítás:
N 47° 14,141' E 18° 40,165' 123 m [GCNYEK+kiállítás]
A kiállítás egyik helyiségében Kápolnásnyék történeti emlékeit mutatják be, egy másik szobát pedig a Velencei-tóval kapcsolatos gyűjteménynek rendeztek be. Az udvaron rekonstruált kovácsműhely áll, amelyben a nyári hónapokban rendszeresen kovácsbemutatókat is tartanak.
Nyitvatartása: telefonon való előzetes bejelentés alapján a 06-22-368-075, vagy a 06-20-390-4865 számon.
Vörösmarty Mihály szobra: a költő születésének 200. évfordulója alkalmából, 2000-ben állíttatta a község az újonnan kialakított Vörösmarty-parkban.
Millecentenáriumi, illetve 1848-as emlékmű és első-második világháborús emlékmű: a parkkal átellenben, illetve attól 1-2 teleknyire találhatók.
Bartók Béla szobra: a róla elnevezett utca terén áll.
N 47° 14,104' E 18° 40,058' 118 m [GCNYEK+Bartók]
Bővebb információ a községről és Vörösmarty Mihály életéről:
www.kapolnasnyek.hu
Megközelítés:
A múzeumot a 7-es út mellett tábla jelzi. Az M7-es autópályáról letérve a községen át juthatunk ki a főútra, ahol Budapest irányába kell megtenni néhány száz métert a parkolóig:
N 47° 14,035' E 18° 40,649' 98 m [GCNYEK+parkoló] Az első pontot célszerű innen közelíteni, a multi 2. pontja előtt pedig közvetlenül is van parkolóhely.
Aki busszal vagy vonattal érkezik a faluba, az a Vörösmarty utcán sétáljon végig a múzeumig, közben a síneken is átkelve.
A multi részei:
1.
N 47° 13,982' E 18° 40,737' 111 m [GCNYEK-1]
Fára rögzített odúban található a műanyag dobozka. Benne logbook a jelszó első felével, toll + ajándék. (pótjelszó: A bokor mögötti régi kerítésen lóg egy kicsi kapszula, rajta a jelszó.)
Sajnos az eredeti rejtek nem kereshető. fél év alatt 3x lopták el, most a rejtekadó odú is megsemmisült. :( Ha kész az építkezés, újra viszek ki méltó rejteket.
2.
N 47° 14,338' E 18° 40,479' 113 m [GCNYEK-2]
A jelszó 2. része a Vörösmarty-szobor parkban. Az emlékművön lévő fejek száma (2 számjegy)
Természetesen a pontok fordított sorrendben is felkereshetők.
(Eredetileg a láda a falu határában lévő elhagyatott Balassa-temetőben volt elhelyezve, aki egy kis borzongásra vágyik, annak íme a koordináták:
N 47° 13,718' E 18° 40,742' 110 m [GCNYEK+temető])
Mindenkinek kellemes időtöltést kívánunk Kápolnásnyéken!
Ládatörténet:
2024..július 29. A második pont rejtése módosult.
2019. szept. 20. A ládát harmadszor lopták el, sőt a rejtekadó odú is megsemmisült. Korábbi pótládát is eltávolították. A bokorba új ládát helyeztem ki, illetve a közeli villanyoszlopra is felírtam a jelszót.
Remélhetőleg tavaszra rendezik a környezetet, és méltó rejteket helyezhetek ki.
2019. aug. 06. Teljes karbantartás: 1 ponton az eltűnt láda pótlása, ajándékkal feltöltve. 2 ponton új réz tábla kihelyezése.
2018. dec. 05. A ládát adoptálás után újra rejtettem. Új koordináta és jelszó!
2018. szept. 24. A láda több mint 4 hónapja beteg volt, a ládagazda már nem aktív (vagy nem látszik javítási szándék), a ládaoldal nincs aktualizálva, ezért a Ládadoki javaslatára adoptálhatóvá teszem. [Admin(Fazék)]