[WAP: A láda egy hagyományos konyhai mikrósedény; 20x10x10 cm nagyságú. A csúcskőtől kb. 25 méterre található ÉK irányban a hegyoldalban, egy sziklákkal fedett sziklaüregben]

A ládába TravelBug
még nem helyezhető.
A láda
A láda a Nagy-Korsós oldalában kiemelkedő Himváró sziklánál található. Innen pazar kilátás nyílik az Erdőbényei-medencére. A közeli hegyeken túl a Bodrogközbe is ellátni, jó időben egészen a Tiszáig. Nyugat irányban akár az Aggteleki-hegység vonulatait is megláthatjuk.
A szikla Simáról két úton közelíthető meg. Az egyik egy házilag festett

jelzés, a másik pedig egy erdészeti földút. Bármelyiket is választjuk, a templommal szemben lévő aszfaltozott úton kell elindulni. Kb 100 méter után a két út külön válik, a piros jelzés az aszfaltozott úton balra folytatódik, a erdészeti földút pedig egyenesen-jobbra elkezd emelkedni. (1. képen a térkép!).
Saját véleményem szerint az erdészeti földút jobb megoldás. Jobban rendben van tartva és egyértelműbb is.
Az erédszeti úton haladva a csúcs előtt pár száz méterrel becsatlakozik a piros jelzés is, ezt érdemes figyelni!
Ha mégis a jelzésen szeretnénk végighaladni (amit én nem ajánlok, mert maga az út nagyon nincs kitisztítva szinte teljesen benőtte az aljnövényzet), akkor az első elágazás után pár száz méterrel, a vízműterületnél a kerítés mentén balra kell fordulni az erdőbe. Itt térünk rá a gyalog ösvényre.
A vízműterület magánterület ezt tartsuk szem előtt! Innen már csak a jelzéseket kell követni és elérjük a célunkat. Amikor kiérünk az erdészeti földútra utána pár méterrel a jelzés kétszer egymásután jobbra fordul. Ezt ne tévesszük el! Utána már csak 50 méter a csúcs.
Az egész út 1 kilométer hosszú, a szintemelkedés 110 méter és még pihenőkkel együtt sem tart tovább félóránál a megmászása.
A láda egy hagyományos konyhai mikrósedény; 20x10x10 cm nagyságú. A csúcskőtől (nem a nagy szikla hanem egy kisebb beton kocka pár méterrel a csúcs után, a fűben)
N 48° 18,323' E 21° 17,740' 445 m [GCHIMV+csúcskő]kb. 25 méterre található ÉK irányban a hegyoldalban, egy sziklákkal fedett sziklaüregben.
Én a megkeresést éjszaka is ajánlom. Már voltunk így fent és csak egy megfelelő elemlámpára van szükség.
Mi még nem láttunk soha de elvileg előfordulhat a területen vipera, ami az ilyen napsütötte sziklás területeket szereti!
Sima
Az Aranyosi-völgyből meredek, kanyargós közúton közelíthető meg a hegyek között fekvő apró település. Innen már csak Baskóra visz tovább az út.
A XII-XIII. században irtásfaluként jött létre. A török időkben teljesen elnéptelenedett, ezért a lakosság pótlására a XVII-XVIII. században a Bajor-medencéből svábokat telepítettek ide.
Egyik nevezetessége az 1800-as években épült református templom alacsony gúlasisakos toronnyal, a nyolcszög három oldalával záruló szentéllyel.
N 48° 17,909' E 21° 18,155' 316 m [GCHIMV+templom]
Az aranyosi-völgyi elágazás felől már messziről látni a temető melletti magánterületen álló védett kocsányos tölgyet, melynek korát 250 évre becsülik. Hatalmas lombkoronájához mindössze 13 m magasság társul, törzskerülete 4,5 m.
N 48° 17,905' E 21° 17,988' 306 m [GCHIMV+tölgy]
2000-ben, a népszámláláskor a falu állandó lakosainak száma 21 volt. Ma már inkább üdülőfalunak számít, a gondozott házak nagy részét hétvégi házként használják.
A környék
Erdész forrás
Az Aranyosi-völgyben, a simai elágazástól Abaújszántó felé található hangulatos pihenőhely, bővizű patakkal és forrással. Mellette a régi Aranyosfürdő települést is láthatjuk, ahol az 1950-es évekig gyógyfürdő működött. Gyalog sincs messze a falutól.
Liget-tető
Nagy területű ligetes-fás legelő a simai elágazástól Erdőbénye felé. A geológusok gazdag opállelőhelyként tartják számon, ideális piknikező- és táborozó rét sok szederrel. Itt van az
Erdőbényei fáslegelő (GCEBFL) geoláda.
Rókalyuk-csúcs (438 m)
A Sima és Baskó közötti útelágazástól kb. 2 km-re található. Útelágazás itt:
N 48° 18,616' E 21° 19,605' 352 m [GCHIMV+rókalyuki elágazás]A csúcs alatt épült
Rókabérc Vadászház és Panzió fogadóként üzemel, kis vadasparkja van muflonokkal, szarvassal. Kis horgásztavat is létrehoztak pihenőhellyel valamint egy teniszpályát is találhatunk. Érdemes felmászni a hegyoldalon, mert szép kilátás van a Sás- és Hallgató-patak völgyére és a környező hegyekre.
Mellesleg itt található a
Róka-lyuk (GCBASK) geoláda.
Baskó
A Zempléni-hegység legmagasabban fekvő települése, csendes zsákfalu. Lakóinak száma 250 alatt van, jónéhány háza - úgy, mint Simán - üdülőként szolgál.
A betelepített ruszinok görög katolikus vallásúak. Érdemes megnézni az 1790-ben épült, hagymakupolás templomot és szép ikonosztázát. A falu kicsi közterein a Madonna, Szent István fából faragott szobrai és a Pieta állnak.
A faluvégi hídtól kb. 1 km távolságra, a Kőrös-hegy csúcsán egy néhány éve épült kilátó van, ahonnan szép panorámában lehet gyönyörködni.
N 48° 19,604' E 21° 20,923' 625 m [GCHIMV+baskó kőrös hegy]
Útbaigazítás
A Simára vezető út az Erdőbényét Abaújszántóval összekötő, az Aranyos-patak völgyében kanyargó közútból ágazik le Baskó felé.
Autóval és biciklivel: Miskolc felől a 37-es úton, majd Szegilongnál balra Erdőbénye felé, a falutól kövessük az Encs felé mutató táblákat. Rövid emelkedő következik, az út felvezet a Liget-tetőre, majd sok szerpentinnel leereszkedik az Aranyosi-völgybe. A völgy közepe táján egy buszmegálló mellől vezet fel a meredek kaptató a fennsíkon fekvő faluba. (A tábla Baskót jelzi.)
Tömegközlekedéssel: a vonatról Erdőbénye nevű megállóhelyen (valójában Szegilong faluban) szálljunk le, innen indul a busz Simára. Simai buszmegálló:
N 48° 17,920' E 21° 18,163' 316 m [GCHIMV+buszmegálló sima] A buszmenetrend a polgármesteri hivatal (és egyben bolt) ablakában található.
N 48° 17,912' E 21° 18,176' 316 m [GCHIMV+bolt]