Megye/ország: Győr-Moson-Sopron
Elhelyezés időpontja: 2007.08.04 00:00
Megjelenés időpontja: 2007.08.07 11:20
Utolsó lényeges változás: 2024.12.27 16:22
Utolsó változás: 2025.01.03 00:22
Rejtés típusa: Hagyományos geoláda
Elrejtők: karcsi9641.Soma00
Ládagazda: Soma00 Nehézség / Terep: 1.5 / 1.5
Megtalálások száma: 1588 + 7 sikertelen + 6 egyéb, grafikon
Megtalálások gyakorisága: 1.7 megtalálás hetente
A láda egy 0,5l-es konyhai tárolódoboz borostyánnal benőtt bodzabokor tövében. Szemben állva jobbról nyúlj érte. Megtalálás után kérem gondosan visszarejteni!
Pótjelszó: emlékmű melletti nagy fa tövében fekete dobozban
Ennek közelében rejtettem el a ládát, az amfiteátrum mellett.
Az emlékoszlop, illetve a láda közvetlenül az elkerülő-útról is megközelíthető,de javaslom, hogy aki teheti, az a városból sétáljon ide az alábbi útvonalon:
Sétánkat a Várkerületen, a Mária szoborral szembeni Ikvahídon kezdjük, ami nem más, mint egy pici utca. Az Ikva itt a házak alatt folyik. Az Ikva-hidat egykor Ispotály-hídnak is hívták, mivel a jelenlegi 2-es számú ház helyén állt a középkori Johannita Ispotály. Az Ispotályt a mellette állt Szent Erzsébet templommal együtt 1798-ban lebontották.
Mielőtt jobbra a Balfi utcára fordulnánk, vessünk egy pillantást a sarki épületen Szent Erzsébet leprás betegeket tartó szobrára, ez XVIII. századi értékes munka! Ez a környék adott otthont a városkörnyéki szőlőket művelő gazdapolgároknak, a poncichtereknek. Az utca elején lévő egyemeletes lakóházban látogatható a híres Zettl-Langer magángyűjtemény N 47° 41,228' E 16° 35,677' [GCKOR+Zettl-Langer magángyüjtemény]
Ha az Ikvahídnál balra fordulunk a Szentlélek utcán át a Sas térre jutunk. Az utca elején áll a gótikus stílusú Szentlélek templom. Első említése 1406-ból való. A templombelsőt Dorfmeister freskói díszítik.
Sas tér. N 47° 41,318' E 16° 35,633' [GCKOR+Sas tér]
Szabálytalan alakú, kisvárosias jellegű tér, valaha fontos közlekedési csomópont volt. Itt találkozott a Bécs és Pozsony felé vezető út. Nevét az 1780-ban megnyílt Fekete Sas vendéglőről kapta, amely a 6-os számú házban működött.
A Sas térről a Fövényverem utcán át érjük el a negyed legértékesebb utcáját: a Szent Mihály utcát. Ebben a templom felé emelkedő és szűkülő fűrészfogas beépítésű utcában falusias jellegű gazdaházak találhatók.
A Szent Mihály u. 9-es számú földszintes ház a ,,Két mór ház", ritka szép példája a népiesbe hajló barokk építészetnek. Ez egy kapuval egybekapcsolt kettős ház. A kaput két korinthoszi csavart oszlop keretezi, a tetején egy-egy mór alakjával. Az ikerház kőkeretes ablakai fölötti oromzatok hullámos széleit angyalkák díszítik, csúcsain pedig Szent Rókus és Szent Flórián feje látható. Az oromzat közepén dús mintázatú félköríves fülkében Mária és Szent József szobra áll. N 47° 41,310' E 16° 35,748' [GCKOR+Két mór ház]
Városunk legmagasabb pontján emelkedik a Szent Mihály templom. A jelenlegi épületről már a XIII. század utolsó negyedéből vannak adataink, de valószínű, már jóval korábban megkezdték az építkezést. Jelenlegi formáját a XV. század második felében kapta. Felszentelésén valószínűleg Mátyás király is részt vett. 1543-ban a török veszély miatt le akarták bontani, de papjai megmentették. 1565-től katolikusok és protestánsok együtt használták. 1606 után 1674-ig az evangélikusoké volt, majd ismét a katolikusoké lett. A templom belsejét értékes képek díszítik. Kiemelkedő jelentőségű az 1460-as évekből származó fából készült Madonna-szobor.
A templomkertben találjuk Sopron egyik legrégebbi épületét, a román stílusból a gótikába való átmenet nevezetes hazai példáját: a Szent Jakab kápolnát. N 47° 41,342' E 16° 35,852' [GCKOR+Szent Jakab kápolna]
A kápolna nagyon alaposan restaurált. Kriptájában gyűjtötték össze a régi sírokból előkerülő csontokat. Jelenleg ravatalozóként használják.
A Szent Mihály templomtól a Storno Ferenc utcán keresztül jutunk a Koronázódombra. Sétánk során még láthatjuk a külső városfal maradványait.
A Storno Ferenc utca a Koronázó-domb alatt találkozik a Bécsi úttal.
A várost elkerülő közút megépítése óta az eredeti környezetétől elszakítva láthatjuk a Bástya u. 42. szám alatti kerti házat az ún. esernyős házat. Az esernyős háztól nem messze áll az 1670-es években készült Máriacelli kereszt, ahol a zarándokútra indulók találkoztak. A Sas tér felé sétálva elhaladunk az egykori vámház (Bécsi u. 30. sz.) előtt. A Szélmalom utca torkolatánál 1930-óta áll a gótikus Lénárt-kereszt. A Bécsi u. 8. sz. alatti emeletes lakóház valószínűleg a Johanniták vámháza volt. Szemben az 1247-ben épített egyhajós Szent János templom. Bécsi u. 5. Pékmúzeum. Az egyszerű földszintes lakóház tulajdonosai a XVII. sz. közepétől pékmesterek voltak. Mai formáját a XVIII. sz. elején kapta. Homlokzatát 1666-ból származó pékcímer díszíti. Múzeumnak berendezett szobáiban XVIII. sz.-i pékműhely és üzlet is látható.
Tovább sétálva a Sas téren és a Szentlélek utcán keresztül visszajutunk kiindulási pontunkra, az Ikvahídra.
Mindenkinek kellemes sétát, és sikeres ládakeresést kívánok!
Állapot: kereshető
1 játékos jelölte kedvenc ládájának
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
+
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
-
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
-
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
+
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
+
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
A dombon a rejtéstől 15-20 méterre petárdázó fiatalok csapata miatt nem volt lehetőségem alapos kutatásra, így ha lehet, kérném szépen elfogadni a találatot.
Rövidesen teszek fel fotót is.
[Geoládák v4.5.3]
A dobozt a megadott koordinátán megtaláltuk, de sem logfüzet, sem jelszó nem volt benne. A képek alapján kérjük a jelszó nélküli elfogadást!
A jelszó és logfüzet pótlása szükséges.
Nagyjából múlt hét hétfőn jártam itt először, nagyon megtetszett a hely, most visszatértem túranap miatt (A 100. GCKUPA TÚRANAPOM!!!) és a ládát is begyűjtöttem.
--- helyszíni log ---
Remélem jól írtam a helyszíni logba a "múlt hét hétfőt", mert most már nem emlékszem és visszakeresni is lusta vagyok (nem is biztos, hogy megtalálnám), az biztos, hogy Kárpát-medence természeti földrajza tantárgyból volt gyakorlatunk és itt volt megtartva. Eddig a pontig az egyetem talán legjobb része/eseménye/akármije volt, sütött a nap, nagyon jó idő volt, Bidló András tanárúrral leültünk a városhoz közelebbi dombon (sáncon?), előadtuk amit kellett, aztán mentünk vissza az egyetemi busszal az egyetemre. Soha nem jártam itt előtte, de nagyon jó volt a kilátás, a Schneeberget is láttuk, szóval megtetszett a hely. A 100. túranapomra nem terveztem semmi speciálisat, ide felsétáltam, összeszedtem a ládát, nézelődtem egy kicsit, de nem volt olyan jó idő mint a Kárpát gyakorlaton. Köszönöm a rejtést!
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! [Geoládák v4.0.2]
Soproni bicós napunk zárásaként a Lővérektől átsétáltunk a Koronázó dombra, majd egy finom vacsi után vissza. Szép volt a rálátás a városra.
A ládát ugyanoda tettem vissza, ahol találtam, nem tudom milyen lehetett az eredeti rejtek. Érdekes ez a városrész, egy jó órát érdemes rászánni.
Köszönöm a rejtést és az ajánlott séta leírását!
Megtaláltam. Köszönöm! Sopron környéki kerékpáros túra közben. 2 méterrel arrébb találtuk ahol kisebb rés van a bozóton. Előtte fél órát ültünk a közeli játszótér emeketes mászókája alatt, mert ott nem esett az eső. Szerencsénk volt hogy pont akkor értünk oda, még a 2 kerékpár is befért alá.
[Geoládák v4.0.2]
Köszönjük a rejtést! Csodaszép a hely! Gyönyörű képeket is készítettünk a tájról az Amfiteátrumnál. A ládát viszonylag könnyen megtaláltuk 4 kissráccal, akik közül kettőnek még ez volt az első geoláda-keresés élménye. A délelőtti bobozás után az eredményes kutatás a láda után és a közeli játszótér meglátogatása zárta méltóan ezt a számunkra szuper kirándulós napot.
Márc. 11-én sötétedés után feljöttem érte a GCVFST-től, de az - szerencsére - nem sikerült. Másnap ugyanis ezzel kezdtem, és a rejtő által ajánlott útvonalat végigjárva, az útvonal minden egyes (nyitva tartó) szépségét megnézve fantasztikus élményben volt részem. Nagy köszönet a rejtőnek!
Komolyabb rejtést érdemelne ez a varázslatos hely, nem csak egy ilyen bokor alá dobott dobott valamit. A ládaoldal is kifejezetten igényes ehhez képest. Akár multi is lehetne.
A dombon az étterem másik oldalán ott egy tanösvény, természetbarátoknak, gyerekeknek kötelező látnivaló. Köszönjük, hogy megmutattad.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!Szép helyen van a Koronázó domb,ahonnan egy dombhoz képest remek kilátás nyílik a városra.Kár hogy az emberek ott dobálják egy cigarettáikat és hagyják ott kutyájuk ürülékét. [Geoládák v3.12.10]
Ausztriai kiruccanásból a szállás felé haladva esett útba a láda. Többszörösen így még nem jártunk. Az első, hogy pont előttünk találta meg egy kessertárs, az ő kezében volt már a láda. A második, amikor próbáltam logolni, folyamat azt írta, nem egyezik a jelszó...váltottunk levelet a rejtővel, megerősítette, jót írok be. Most hatodika reggel, újra próbálkozom, hátha sikerül....és lőn...elfogadta...pedig ugyanezt dobta fel a rendszer.
Megtaláltuk szerencsére, de fura rejtés, egyrészt hamar el fog tűnni, másrészt a természet is benövi... Egyébként Sopron döbbenetesen gyönyörű város, kicsi koromban voltam itt utoljára, azóta minden épületet felújítottak a várfal körül.
Évi ♡ Toti [Geoládák v3.12.10]
Meg találtuk!
Ötletes a relytés de sajnos az üveg össze van törve és semmi más nincs benne csak egy matrica. Így jelszó hiányában csak így tudom beküldeni:/ Nagyon sajnáljuk mert gyönyörű helyen van és tényleg nagyon ötletes. Reméljük mielőbb új láda lesz itt :)
[g:hu+ 2.7.17]
A ládát a vandál rongálás miatt ma délelőtt áthelyeztem. A ládaoldalt ugyanakkor aktualizáltam.
Nyilván Ti egy korábbi letöltés miatt még a régi helyen kerestétek. Természetesen elfogadtam a megtalálást.
Megtaláltuk, de a ládaként szolgáló befőttes üveg össze van törve. Sem jelszó, sem egyéb tárgyak nincsenek benne. A tároló, ahol a láda van, fokozottan baleset veszélyes, ne nyúljanak bele a javításig (szilánkok végett)! [Geoládák v3.12.7]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! A láda sajnos el van törve és szétszórva a darabjai és így a logbook kicsit ázott de még a helyén van. [Geoládák v3.12.7]
Köszönjük szépen a rejtést. Élmény volt. Sopron ezen részét nem ismertük, kár lett volna kihagyni. A rejtés ötletes. A kilátás a dombról csodálatos. Mindenkinek ajánljuk az emlékoszlop után található távcső használatát :)
Az esős időjárás ezen a napon keresztülhúzta a terveinket, ezért újratervezés után kerestük meg ezt a rejtést. Ötletes a rejtés. A dombról szép a kilátás a városra, a város tornyaira.
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! Az üvegben állt a víz, a tetejét távolabb találtuk meg. A jelszó még elolvasható, de karbantartást igényel. [Geoládák v3.12.4]
Soproni sétánk első ládája aznap. Majdnem bementünk a susnyásba (amit a jelek szerint inkább vécének használnak az emberek), de nagy kár lett volna, kiváló a rejtés! :) Köszönjük!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Bővebben otthonról. [Geoládák v3.11.3] Breimanne-vel közösen, könnyen meglett. Az előző éjszaka leesett vízmennyiséget tekintve külön hálásak voltunk, hogy nem kell a vizes bokorban bujkálni.
Sötétedés után extra kihívás volt. majdnem feladtuk, de végül pont egy helyen, mindkét telefon lámpája egy irányba világított és megmutatta a rejteket. a dombról szuper a kilátás este is :) köszi a rejtést! [Geoládák v3.11.1]
Persze mikor visszaértünk az autóhoz, Betti szeretett volna még felmenni a Károly-kilátóba is... Mivel lógott az eső lába, ezért javasoltam, hogy ezt engedjük el, majd másik nap megyünk arra... A vége az lett, hogy akkor a szállás közelében lévő emlékoszlophoz jöjjünk még el... Egy kis keresgélés után meg is lett a láda, de addigra már tényleg eleredt az eső... Szóval futás haza... :) Szerencse, hogy nem a kilátónál kapott el minket az eső... :)
Köszi a rejtést!
Huh, hát nem volt könnyű, de meglett. Először fent az úton kerestük, az oszlopnál, majd vissza a dombhoz, majd láttam hogy megint nem jó helyen vagyunk, így visszatértünk az útra. Végre jó helyen voltunk, már csak meg kellett volna pillantani, de valószínűleg egy arrajáró lakó elárulta, hol is rejtőzik az üveg. Nagyon ötletes rejtés!! :)) Köszi!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! :) [Geoládák v3.7.6]
Keresgélés közben megszólított egy fiatal hölgy egy kislánnyal, hogy "te is a geoládát keresed"? Kiderült hogy ez az első keresésük és egy hirtelen indíttatásból töltötték le a com-os alkalmazást. Kicsit keresgélni kellett de csak meglett az első találatuk (nekem pedig a 1313-ik). Invitáltam őket a hazai játszótérre...
Soporoni ládázós hétvégén első este felkeresünk pár ládát csoportosan a városban kitkat0123, Liberty, tabletta és fa-peti társaságában. Hu-s és com-os ládát se hagytunk megtalálás nélkül. Már sötétben érkeztünk ide, de így is érdekes volt a hely és szép a kilátás a dombról a városra. Gyorsan meglett.
Köszönöm a rejtést!
Egy régi vágyunkat teljesítettük a hétvégén. Már minden tavat körbe tekertünk, a Fertő-tó eddig kimaradt. Mostantól már ez is a trófeáink közé tartozik! Sopron volt a kiindulási bázisunk, a harmadik napot a város feledezésére terveztük, de a szemerkélő eső ebben megakadályozott bennünket. A láda közel volt, még indulás előtt megkerestük! Közönjük!
Sötétedés utáni ládázás mindig nagy kihívás volt, most kivételesen pontos volt a GPS és elsőre meglett. A dombról néztük egy kicsit az esti várost, aztán tovább álltunk, mert elég hideg volt. Köszi a rejtést! [Geoládák v3.1.2]
Mamával Sopronban. Belvárosi séta után egy kis magaslati levegőt szívtunk. Jól esett a napsütés, mert előző nap bőrig áztunk. A láda után végre bolognai spagettihoz jutott.
Nagyon ötletes rejtés
Nemrég egy rendezvény kapcsán vetődtem erre, de ehhez öltözve nem volt kedvem bemenni a bozótba a ládáért. Most viszont újból Sopronban járva a többet ésszel, mint ész nélkül módszerrel megkerestem a ládát :-) . Szellemes! Köszönöm a rejtést!
(A rejtő kapcsolódó útmutatása valahogy mindkét alkalommal elkerülte a figyelmemet.)
Szülinapi hétvége Sopronban és környékén. Az üveg és tartalma is vadi új volt, első log volt a miénk az új naplóban. Köszönjük a gondoskodást! Köszönjük a hely bemutatását és a rejtést!
Sopronban töltöttük a délutánt, volt egy kis időnk sétálni. Ezt a helyet már régóta szerettem volna megnézni, de valahogy sosem jött össze...eddig. :) Kellemes kis dombocska, szép kilátással. Sajnos nagyon szemetes a környék, nem is értem, hogy egy játszótérrel kombinált pihenődombot miért kell így teleszemetelni. :( A rejtés jópofa, köszi.
Megvan, köszi!
A látvány, ami fogadott, sajnos siralmas. Mindenhol eldobált szemét a zöldben, mondjuk erről a rejtő nem tehet.
Viszont érdemes lenne a ládát is megnézni, mert penészes, rozsdás, ajándék alig van benne, a logfüzet nedves, íróeszköz sincs benne, pedig (szerintem) beleférne.
Amúgy a rejtés jó, tetszik :)
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v2.2.5]
Megérkezett a tél, esett a hó egész nap.
Azért csak elindultunk megkeresni néhány rejtést, ha már Békésből eljöttünk Sopronba.
Jó nagyot sétáltunk, az okostelefonom szerint közel 14 kilométer lett a vége.
Megtaláltam, szuper a rejtés. Ott álltam szinte "rajta" és arra gondoltam, hogy én itt le nem megyek! Aztán matsavlole a tegéstíges. ;-) Köszönöm a rejtést! [Geoládák v2.2.4]
Gyerekekkel megtaláltuk, mindenkinek nagyon tetszett a rejtés, köszi! A láda rendben, sok kis apróság volt benne, mi is hagytunk. A mai napon már két másik megtalàló is írt a füzetbe
Érdekes hely és az oszlop nagyon tetszett. Sajnos a kilátás már messze nem olyan csodás, mint 11 éve, a rejtés idején. A fák magasabbak, több ház is épült és épül még most is, de azért nagyon tetszett Sopronnak ez az általam eddig még nem ismert része. Köszi a rejtést, ami egyébként nagyon ötletes!
Előre nem terveztük, hogy soproni üdülésünk során a koronázási dombhoz is ellátogatunk, de nem bántuk meg. Egyrészt szép volt a kilátás, pont elállt az eső, és megtudtuk, hogy Sopronban is koronáztak magyar királyt. Lehet, hogy ezt a szokást ma is meg kéne tartani: a mindenkori vezető kivont szablyával kezében, fején a Szent Koronát egyensúlyozva kell, hogy felrúgtasson a dombra. Aki erre nem képes, ne legyen vezér.
Köszönjük a rejtést.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Egy kellemes kis sétával és némi borozgatással egybekötött ládavadászat során Fonila-val közösen ezt is sikeresen levadásztuk.
4 napos soproni kirándulás utolsó ládája. A hazaindulás előtt volt még egy kis idő a buszindulásig, így gyorsan még elszaladtunk ide. Ötletes a rejtés. Köszi.
Nehéz minden ládát abból az irányból megközelíteni, ahogy a Rejtő kitalálja. Ehhez a rejtéshez biztos sokan érkeznie célirányosan. Mi igyekeztünk minden pontot megnézni, amit ezen kívül javasoltál. Annál is inkább, mert meglepődve láttuk, hogy kimondottan a város központját bemutató ládája nincs is Sopronnak (jó, a GCVFST-n kívül). A koordináták elég ijesztő helyre mutattak, aztán mégis ötöst kellett adnom a rejtésnek... Köszönjük!
Égen-földön, kint-bent (bokorban) kerestük. A sötétedésbe torkollott keresést feladtuk, majd másnap újra nekiláttunk, meglett. Köszi a rejtést. G, Z, Cs
Köszönjük a rejtést! Nem akartam hinni a szememnek, mikor azt láttam, hogy 1m-re van a rejtek, és mégis! Tényleg zseniális! :D Logolni sajnos nem tudtunk, tollat nem vittünk magunkkal. :(
Soproni kiruccanás Karácsony előtt StiviG-vel.
Ez a láda már hazafelé esett útba, sűrű ködben, így a kilátás kimaradt. A ládáról olvastam, hogy furfangos, hol megtalálják, hol nem, így szántunk rá időt.
Kellett is, nehéz szülés volt, de csak meglett.
Szuper, köszi.
mÁR ÉPPEN BOSSZANKODNI KEZDEM ( A HARMADIK KÖRBEJÁRÁS UTÁN) HOGY TÚL KEVÉS AZ INFÓ, MIKOR MEGPILLANTOTTAM. iGAZÁN "DÖGÖS" REJTÉS. LE A KALAPPAL. KÖSZÖNJÜK. (MAI 4. LÁDÁNK) THYTAM BLACI, BTD, TÜNDE
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.5.1w] [wapon beküldött szöveg]
2 napos ausztriai-soproni ládázás keretében 19/4.
Szép volt a kilátás a dombról. A ládát először a szemetes helyen kerestük, de végül csak meglett az ötletes rejtés.
Meglett!Családi kirándulásra Ausztriába menet ejtettük útba ezt a ládát.Még jó,hogy előzőleg megnéztem a logok fényképeit.A "vezérfonal" megvolt,de így is szinte tűt kerestünk a szalmakazalban.Ráadásul sötétben.Jó móka volt.köszönjük a rejtést.
Megtaláltam. Köszönöm a rejtest! A rejtés ötletes, izgalmas a séta, bár most nem jártam végig. Érdekes, h kissé szemetes a környezet, ahhoz képest, h milyen drága környék lehet... Hagytam tollat a rejtekben.
A hoesés és az így képződő hótakaró a közelben szánkózó gyerekek miatt sajnos nem sikerult a ládát megtalálnunk.
Kérem a rejtőt a feltöltött képek alapján a találat elfogadására.
[Jóváhagyta: karcsi9641, 2014.12.31 08:52]
Köszönjük a jóváhagyást.
Kb egy éve ez a láda kifogott rajtam,bokor rodeo stb. Nem találtam ,gondoltam ,majd máskor.
Ma ismét erre keveredtem és láss csodát megleltem.9hónap ládázási szünet után ismét egy találat,jól esett.
A láda viszont javításra szorul, nem záródik már rendesen a tető a rozsda miatt.Így veszélyben a láda esős időben.
Köszi
A környéken szálltunk meg családi "nyaralásunk" alkalmából.
Ez volt a legközelebbi láda.
Utána sikerült még bejárnunk a környéket, így nagyon sokat megnéztünk azokból a helyekből, amiket a láda mutatni kívánt. Nagyon szép és érdekes hely Sopron.
Az elrejtés is nagyon ötletes.
A kupakot ráraktuk ugyan az üvegre, de már nem jól zár, jó lenne cserélni, nehogy beázzon.
A láda sajnos nem lett meg, pedig rendes bozótharcot vívtam, sok-sok karmolással, majdnem laposkúszással. :) Fényképek alapján kérem a rejtő jóindulatát és a találat elfogadását. Köszönöm!
Picit röstellem de itt már csak a ládára hajtottam és nem néztem eléggé szét pedig ez a hely is megérdemelte volna a szétnézést. Talán majd máskor. A láda jól elrejtett valóban "szem" előtt van csak ki kell szúrni(mármint a ládát) :)
Hát nem semmi innen a kilátás Sopronra.
A ládát megtaláltam, én is végig jártam a bozótost, nem lett volna gond vele, ha nem lenne tele szeméttel.
Amúgy kiváló a rejtést.
Köszönjük.
Kerestük, kerestük, de kifogott rajtunk. Több ösvény is vezetett a bokorba, de egyik sem vitt el a ládáig.
Eszement rejtés ilyenkor nyáron a hőguta határán, a szúrós, sűrűn benőtt susnyásban. A GPS elég pontosan behatárolta a helyet, de mint tudjuk a rejtő és a kereső koordinátáinak a tűréshatára összeadódik, így a láda 10-15-m.-es körzetben bárhol lehet.
Ez a bárhol nálunk most kiverte a biztosítékot és feladtuk a keresést.
2008-ban a rejtő Lékai lovagvár ládáját már megtaláltuk, az azért sokkal jobban tetszett!
Annyit nem ér meg ez a hely, hogy Békéscsabáról újra nekifussak 6-8 év múlva :(
Köszi a rejtést!
Elsőnek rossz felől közelítettem meg, bozótvágóval kellett volna, aztán fentről is bementem, kevés sikerrel, mire rájöttem h ügyes rejtés! :D
A kilátás nagyon príma! Lefele bringával még jobb :)
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. kb. fél órát kerestük esőben mire véletlenül rátaláltunk. A GPS 4m-t tévedett. Minden esetre nagyon ötletes helyre van elrejtve. ;)
[g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
A dzsindzsa elképesztő, nekünk is sikerült kutyapiszokba lépni. Végül meglett a láda, de a szemétben-bozótban tapicskolás megölte a lelkesedést. Sajnos a bug-ról is lecsúsztunk :-(
Átfésültük a dzsindzsát, nem érdemes. Vigyázni kell, az amfiteátrum körül sok a kutyapiszok. Talán a rossz lépés hozott szerencsét, hogy megtalaláltuk a ládát. Visszük a travelbugot. [g:hu 1.4.29] [wapon beküldött szöveg]
Három irányban suhintottunk a GPS-el majd nekiálltunk keresni, fél óra után majdnem feladtuk, pedig az egész család egységes elszántsággal küzdött, végül a női logika és a pontosabb műhód vétel eredményre vezetett. Köszi.
A kilátás nagyon szép érdemes felkeresni.
Másodszori nekifutásra és Karcsi iránymutatásával megtaláltuk a ládát:).
A rejtekhely nagyon ötletes, köszönjük a rejtést.
Megtaláltuk! Soproni hosszú hétvége 8/1. ládája, kirándulás a barokk kastélyok, gót templomok, reneszánsz polgárházak, testes vörösborok, lővérek és fogorvosok földjén. Kellemes séta a műemlékekkel telezsúfolt óvárosban, bementünk minden gót-barokk templomba, belestünk minden reneszánsz loggiás házudvarba, hatalmas élmény volt. Végül megkerestük a ládát és megcsodáltuk az amfiteátrumról a kilátást. A rejtés furmányos, a láda rendben, TB out. Köszönjük!
Öröm a köbön.:) [g:hu 1.4.26z] [wapon beküldött szöveg]
Lopakodóval közös találat. Előző este is kerestük de a sötétben nem vettük észre hoyg van a bokrork mögött egy utca...:-))
Köszönöm a rejtést!
Tényleg szép a kilátás a városra. A dobon felmászva azért a "gránátokat" erősen figyelni kellett, de ettől eltekintve szép volt. A rejtés is nagyon ötletes. Majdnem elvétettük. :)
Köszönjük a rejtést!
Három napos wellnesz pihenésre érkeztünk párommal Sopronba a Hotel Sopronba. Elég kilátástalanak mutatkozott a ládák keresése a közel 40 cm-es hó miatt, de végül csak nehezítette és nem vette el a kedvünket. Ezt a ládát már az előző nap is kerestük a párommal, de nem találtuk. Mivel több helyen is keresés nyomai látszódtak a bozótosba, először én is ott kerestem. Nagyon sok gyerek szánkózott a domb oldalon, ezért abból az irányból nem kereshettem. Másnap a környéken senki, ezért a domb oldalról közelítettem. Ott sem találtam, ezért segítséget kértem telefonon a rejtőtöl, aki készségesen segített. Kiderült, hogy előző nap kerestem jó helyen, sőtt ott is ahol a rejtés volt. Csak az útról lekotort és a szélén feltornyozott magas hókupac miatt akkor nem vettem észre. Nem kell a bozótosba bemenni. Köszönöm a segítséget a rejtőnek.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.4.21] [wapon beküldött szöveg]
Geocaching nelkul biztos nem jottunk volna ide. A rejtes erdekes, a ladaban megbujt egy travel bug, ami az elso ilyen talalat volt eletemben. Koszonom a rejtonek :-)
Soproni hétvégénk során nem messze volt ide a szállásunk. Sajnos az eső miatt csak egy drive-in találat volt. A hely maga előnyös, mert szép az emlékoszlop környezete és nagyon jó a panoráma Sopron belvárosára, ami engem mindig lenyűgöz.
A rejtés azonban kicsit lehetne szerencsésebb is, mert pár méterre tőle tiszta egy szemétdombban kezdtük először keresni.
+Van! Leírás alapján mint egy igazi múlti, pedig ez csak egy hagyományos láda, rendhagyó rejtési móddal... ;) A környék szemetessége miatt már, már azt hittem a reményem is oda, de végül Kicsimilka segített... ;) A bokros oldalon, de nem a bokrokban... nincs szükség dzsindzsa harcra... ;))
Koleszos soproni kirándulás alkalmával. A belváros bejárása után sétáltam erre egyet. Szuper a kilátás a városra és a környező hegyekre. Nagyon tetszett a rejtés kivitelezése, szeretem az ilyen rejtéseket! Köszi!
Sajnos a ládát nem találtuk. Lehet hogy még tovább kellett volna keresni, de sajnos nagyon rossz időnk volt. Kérném a találat elfogadását a mellékelt képek alapján.
Soproni bicajos hegyi túra. Már előző nap is kerestem, de nem találtam. Ma már bosszanott, és segítséget kértem, de éppen abban a pillanatban észre is vettem azt, amit kellett. Ötletes. A város természetesen innen is csodás.
Már fél órája túrtam a bokrokat, útszélet, amit értem, de nem találtam, így felhívtam a rejtőt, aki nagyon segítőkész volt. Ezúton is szeretném megköszönni a segítséget!
A láda rejtése nagyon tetszett, ötletes, tényleg épp csak nem szúrta ki a szememet :)
A város gyönyörű a dombról. Köszönöm a lehetőséget!
Jó félórás bénázás után meglett :) Kb 5-6 méterrel elnavigáltuk magunkat a ponttól, és úgy nehéz megtalálni. Igaz, pontosan a koordinátán állva is nehéz megtalálni.
Pár napot volt szerencsénk Sopronban és környéken eltölteni, ezalatt 16 ládát keresgéltünk össze. A Koronázó domb meglátogatása a hazautazás napjára maradt. Kellemes környék, szép rálátással a városra. A rejtek kifogott rajtunk, oda vissza többször megjártuk a kökénybokros területet, de csak nem került elő. Sok törött üveget is találtunk a helyszínen és már azt hittük megsemmisült a láda, utolsó mentsvárként felhívtuk a rejtőt. Segítségével azonnal meglett, ötletes rejtés. Köszönet a segítségért, a rejtésért és az élményekért. Acsart
MÁV-os gyakornoki program felkészítő hetén vettem részt Sopronban, és az esti kimenő alatt 3 geoládát kerestem meg a városban. Ezzel egy jó fél órát elszenvedtem, mert már sötét volt, de szerencsére meglett. Tényleg nem kellett bemenni a szúrós bokorba, ötletes a rejtés. Köszönöm!
Volt még kb. 1 órám Sopronban, így megtúrtam ezt a ládát. A kilátás szép, a rejtés ötletes, de a bozótban, illetve a dombon lévő szemét mennyisége elképesztő. Gyakorlatilag a botrányos kategória. :-(
Hétvégi kirándulás Alsó-Ausztriában, Sopronban és a Fertő tó környékén: 14/12.
Sopronból hazafelé még útba ejtettük ezt a ládát is. A javasolt útvonalat végigjárni sajnos nem volt időnk. Csak az emlékoszlopot és a közeli amfiteátrumot néztük most meg.
A rejtés nagyon ötletes, de könnyen megtaláltuk. Köszönjük!
Képek később...
A bob pálya kipróbálása után kerestük volna meg a ládát. A régi szuper rejtést találtuk csak meg, mert egy régebbi kinyomtatott papírral próbálkoztunk. Köszönjük a rejtő segítségét.
Előszőr a régi helyen kerestem, de az katasztrófa.
Az új hely ötletes, gratulálok. Beletelt egy kis időbe mire meglett, már majdnem feladtam. Sajnos elég sok mugli volt,de megoldottam.
Soproni túránk első pontja! Nagyon trükkös rejtés, teljesen véletlenül nézett be oda a bátyám, míg én azon tanakodtam, hogy átmásszak-e a szúrós bokrokon...
Nagy családi morgolódás közepette indult ez a láda! (Minek kell ezt is megnézni...) A végére az hiszem, hogy a gyerkőceimnek a Koronázó domb lett a soproni kirándulásunk egyik kedvenc helye! Köszönet a rejtésért!
Megtaláltuk!
Tényleg ötletes rejtés, először elsétáltunk mellette, de végül különösebb gond nélkül meglett.
A logbook kicsit nedves volt, de azért lehetett bele írni.
Egy órás keresgélés, bokrokban bujkálás, borostyánon mászás stb. után majdnem feladva a rejtő segítségével megtaláltuk :) Nem semmi rejtés. Köszi a segítséget
Az idő nem kedvezett nagy sétának, különösen nem kisgyereket a nyakunkban cipelve, ezért az autóval egyből az amfiteátrumot céloztuk meg még délelőtt. Több, mint egy órát keresgéltük, sajnos a GPS 15-25 méteres pontossággal működött, valószínűleg a párás, felhős időnek köszönhetően. Az összes bokor összes szemétdarabkáját megpiszkáltuk, nem hagytuk ki az aszfaltos út melletti kerítés alapozását, a villanyoszlopot és a tűzcsapot sem. Rengeteg borostyán fedi a talajt, elég reménytelennek tűnt alatta keresgélni. Nagyon makacsok voltunk, és nem kicsit mérgesek is. A nap végén, sötétedés környékén visszatértünk egy utolsó próbálkozásra. Ekkor sikerült telefonon elérni a rejtőt, akinek a segítségével pár perc alatt megtaláltuk a kincset - ezúton köszönjük ismét a segítséget!
A rejtés egyébiránt remek, de azért a leírásba javasolnánk betenni valami olyasmit, hogy nem szükséges a bozótosban térden kúszva a szemétrakásban túrkálni.
Az amfiteátrum megindítja a fantáziát, mi mindennek lehetett a tanúja...
Megtaláltuk.
Először eltévedtünk,segítséget kértünk,kaptunk,majd azt hittük,hogy rövid a kezünk,de kiderült.hogy az eszünk rövid.
Köszönjük a segítséget!
Első közös ládavadászatunk második állomása Reaper146-tal.
Nagyon tetszett a domb rendezettsége és tisztasága. (bár ez a láda környékén sajnos nem mondható el.)
Háromnapos ausztriai hétvégéről hazafelé megtaláltuk.
2004-ben Sopronban nyaraltunk, akkor sok felé jártunk, sok mindent megnéztünk a környéken. Jó volt újra erre járni és nosztalgiázni egy kicsit.
A rejtés ötletes, nagyon tetszett az ügyes megoldás.
Korábban már találkoztunk hasonló típusú rejtéssel, de először ez most nem esett le, és vagy 20 percen keresztül kerestük a ládát:) Ötletes volt, köszönet érte!
Christinel&JohnnyP
Zsuzsival kettesben a HoheWand-ra tartottunk Klettersteig-elni. Ez a pont útba esett. Szinte drive in találat. Logolás közben, tőlünk kb 5 méterre egy őzike ugrott ki a bokorból. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ijedtem meg :)
Zsoltsanyival kerestük meg a ládát. Illetve kerestük volna, de nem volt a helyén.
Miután kitaláltuk hol lehetett, írtunk a rejtőnek, aki igazolta, hogy igen, jó helyen kerestük..
Köszönöm a jóváhagyást.
A Tómalom fürdőből kifújt minket a szél, így ládázni akartunk vacsora előtt. Az emlékoszlop gyorsan meglett és a régi rejteket is megtaláltuk, de a klassz kis fatönkben csak egy üzenet várt, új koordinátákkal. A telefonba beépített A-GPS-szel nem volt könnyű behatárolni az új pontot, de szerencsére iránytű mindig van nálunk. :-) Összesen másfél óra kutakodás után csak sok-sok szúrással és karcolással lettünk gazdagabbak, ládát nem, csak rengeteg szemetet találtunk. Közben nagyon lehűlt a levegő, felerősödött a szél, kezdett esőre állni, úgyhogy jobbnak láttuk ha inkább a Jégverem Fogadó éttermében töltjük az este további részét. Jó döntés volt. Kérném a rejtőt, hogy a képek és a leírás alapján fogadja el a "megtalálást"! Köszönjük!
Sopron környéki ládázgatás 3. állomása lett volna! A szőlősgazda épp a motoroskapát túráztatta, közben meg háromszor kellett félre állnom a autók miatt....! Ilyen még nem volt mióta elkezdtem a játékot, befejeztem a láda keresését!:-) Ha egy kessernek is keresgélni kell egy ládát, nem kis feltűnést keltve,.... nem hiszem, hogy hosszú életű lesz a láda!
Soproni nyaralásunk alkalmával kerestük fel a környék ládáit. Előző este sötétben próbáltuk megkeresni sikertelenül. Másnap ismét nekifutottunk (nekirollereztünk) és Galocza26-tal és családjával összefutva együtt találtuk meg a cachet.
Meseparkból hazafelé megtaláltuk. Könnyű és gyors találat, egy rögtönzött kessertalálkozó keretében. Köszönjük a rejtőnek, hogy megkímélt minket a bozótharctól! Ötletes, de merész rejtés.
Érdekes találat. Valami régi római (?) oszlophoz közel egy nagyon jó kis rejtektartó. Félek, aki nem az igazi emlékműhöz érkezik először, az a római oszlopot fogja emlékoszlopnak hinni...
Először az emlékoszlopot néztük meg, csak utána mentünk le a ládáért. Épp időben: itthon vettem észre másnap este, hogy 3 órával utánunk a rejtő áthelyezte a ládát egy másik helyre! Szerintem jó ötlet volt áthelyezni, félek, hogy sokan azt hitték arra az alsó oszlopra, ami a ládánál van, hogy az a koronázódomb emlékoszlopa.
Spontán ötletből fakadóan kerültünk barátnőmmel Sopronba, és felkerestük a Mekit ahol megnéztük a netten milyen ládák vannak a közelben. Köszönjük a rejtést :) (magunktól nem jutott volna eszünkbe felmenni a dombra)
Kicsit megtréfáltuk magunkat egy elírt koordinátával, így elsőre nem találtuk meg, pedig nagyon közel jártunk. Másnap viszont már pontos adatokkal sikerrel jártunk. Naggggyon jó a rejtés!!! :))
abry, Dorka, Beus és Norbi Bajáról.
Egy osztrák pár, már elég hosszú ideje keresgélt a környéken, de végül én találtam meg a ládát, ráadásul eléggé hamar. A rejtés nagyon ötletes, jól megvalósított. Az emlékoszlop kicsit csalódás volt, valami monumentálisabbra számítottam :D
Hazamenetel előtti 2. napi 1. ládánk, elég könnyű a találat! A kivitelezésért 5-ös a rejtőnek, ellenben a LOGBOOK BETELT! A keményfedél legutolsó helyére logoltunk, "Guardian Angel TB" velünk jött!
Robival és Csillával, nem túl nagy technikai felkészültséggel, de azért szerencsére megVOLT :-) Az amfiteátrumban épp lovasbemutató volt, sokáig néztük.
Ádáz bobozás után fogtuk a ládikát. Gyönyörű a kilátás a városra. A láda rejtése ötletes (5), de nem lehetne valahol a közelben találni neki egy kevésbé népszerű helyet? Ezt a bokrot túl sokan használják végszükség okán ... (így 5-2=3)
A fenyegető zivatar ellenére feltekertem a dombra, szerencsére nagyobb zuhany nélkül megúsztam. A láda rejteke igényes, csak sajnos a környékét nyilvános WC-nek használja a nagyérdemű. Ez a városrész is megérdemel egy alapos körülnézést.
Auf einer tollen Cachetour durchs mittlere Burgenland und zurück über Sopron, zusammen mit Luxusweibchen, Birdspiders, RoterOktoberDiver, Firlefanz1 und Temu_Dshin diesen Cache gehoben und geloggt. Danke an den Owner für den netten persönlichen Empfang direkt neben der Cachelocation.
TFTC/NT
Geo-Johnny
Elég semmitmondó hely. A doboz gyorsan meglett, az emlékművet GPS nélkül sosem találtam meg... Vajon III. Ferdinánd nyugat felé is csapott a kardjával, hogy a Sógorok királyától (vagyis önmagától) is megvédi Magyarországot? Bécshez közelebbi helyet nem találtak Magyarországon? :-)
Nem volt messze a szállásunktól, útba esett a közeli ezittareklámhelye étterem felé ballagva (azért ottan a párolt vaddisznócomb erősen ajánlott, kezdőknek vadasan, gombóccal, haladóknak gombaraguval és pestós pennével...:) A láda hamar meglett, de valami hirtelen tudatzavaros állapotban a rejtekbe a ládát rögzítő fém gépelem (!) gyártóját (a legnagyobb szocreál zárgyár !) írtuk fel jelszónak. Valószínűleg ezen felháborodva, visszahelyezés után az egész rejtekhely legördült a dombocskáról, rá egyikünk lábára. Jó érzékkel felismervén, hogy paranormális jelenségről van szó, ezek után megkerestük a jól elrejtett igazi jelszót (logbookban szokott helyen...) .
Soproni kirándulásunk első ládája. A rejtést egyből kiszúrtam. A hely rendezetlensége nem illik Sopronhoz, a kislányomnak sikerült beletenyerelni egy adag kutyagumiba...
4/4 Márciusi soproni túra
Ez a ládát dive in cache-nek ajánlom. Mi sokat gyalogoltunk a központból, de megbántuk. Nem sok érdekeset adott. És bár a rejtés ötletes, de a hely... Egy szúrós bozótos tele szeméttel. Sok zebrán és úton kellett átmennünk mire odaértünk. Járda nem is vezetett arra, ezért írtam, hogy drive-in cache-nek javasolt.
Sopron az egyik legkedvesebb városom, ide mindig szívesen térek vissza, télen-nyáron egyaránt. Érdekes a Koronázó domb története, szép környezetben helyezkedik el és tetszett a rejtés is. Köszönöm a rejtést és a lehetőséget.
A ládánál összefutottunk 'Kalóz' és 'Levin' társainkkal, bár először meglepődtünk felbukkanásukkor, mivel annyira néztek minket -driveincache-, hogy azt hittük vlmi helyierő nézett arra ;). A városba vissza séta alatt megtaláltuk a jelszóhoz tartozó 'italkimérést' is.
Melegváltás a ládánál Jutka&L-T kessrekkel(Ha jól jegyeztem meg a nevüket a nagy izgalomban...). A rejtés nagyon tetszett.Köszönöm a lehetőséget, és Levinnek az "idegenvezetést"!
Soproni albérletkeresés közben beiktattunk egy kis ládázást, legalább jobban megismerjük a várost :) a rejtés igen "cseles" - találkoztunk már hasonlóval, csak az felülről nyitható volt :) sikerült egyből kiszúrni :) bár sajna néhány zsák szemét is lapult mellette a hóban. De így is élveztük nagyon. Köszi, Csabi, Kriszti
Ennál a ládánál újra megtapasztaltam milyen rossz hóban keresni a földhöz közeli ládákat. A rádió szerint 35 centis hó esett Sopronra, nekem a térdem alattig ért. Kerestem, kerestem, de fel kellett adnom. Fagyos kézzel készítettem néhány fotót, ha így is elfogadod megköszönöm.
Be kell vallanom, nem találtam volna meg, ha nem lettem volna idegbeteg :D Folyamatosan ezt mondtam: "Hát nem hiszem el... itt kellene lennie... Ide mutat a pont... de miért nincs itt???" Csapkodtam és rugdostam össze vissza :) Lehiggadás után már a kilátással is tudtam foglalkozni :)
Gratula! :)
Közös találat H. Gábor, sinus90 és Ludens csapatokkal a GC20FV után hazafelé tartva. Köszönjük Gáboréknak a vicces kedvet, az előkészített poént és a társaságot. Kellemes kis hely, legközelebb ha erre járunk jobban körülnézünk.
Szép város Sopron. Szép a kilátás - az amúgy cseles - ládától. Filék érkeztek utoljára, Gábor egy kis meglepetést készített neki, de Fil sec-perc alatt átlátott a szitán.
A XX. Geocaching Fesztivál és Verseny apropójából jártunk Sopronban, és ez keresés még belefért az időbe. A láda egy mozdulatra meglett! :) Köszi a rejtést!
A verseny után bementünk Sopronba egy kis városnézésre. A környéken először az oszlopot kerestük meg, majd az amfiteátrumban néztünk körül. Végül Levi megtalálta a ládikót. Ötletes rejtés!
Talán kevesen tudják, hogy nincs túl sok olyan hely a jelenlegi (de a Trianon előtti) országhatárokon belül, ahol magyar királyt koronáztak meg. Alapvetően 3 feltételnek kell(ett) teljesülnie a mindenkori magyar király koronázásakor: Székesfehérváron, az esztergomi érseknek kellett kellett a király fejére tennie a Szent Koronát. A három részre szakított országban ez sokszor nem volt megoldható, így került sor erre a helyszínre, valamint később a pozsonyi és budai koronázásokra is. Korábban már jártam itt és örömmel láttam, hogy láda is került ide. talán maga a rejtek kissé messzire került a bemutatni kívánt objektumtól, de azt el kell ismerni, hogy onnan szép a városra való rálátás. Bruminak is tetszett a hely.
Sokszor jártunk már Sopronba. Most a Geoverseny miatt jöttünk le hétvégére. A szállásunk az eddigiekkel ellentétben megfelelő volt, pedig nem vagyunk nagy igényűek. Az időjárással is szerencsénk volt.
568. megtalálásunk. Későn érkeztünk a városba. A szállás elfoglalása után egy gödörben elfogyasztottunk egy pohár finom bort, és egy kis vacsorát. Utána már sötétben indultunk a helyszínre. A láda könnyen meg lett.
Mai napi záróláda. Az utat többé-kevésbé a rejtő által leírtak alapján választozzuk meg. Hazafele már csak húztuk a lábunkat és a meleg vacsorára és a vetett ágyikóra gondoltunk. Szép város Sopron, egy kis odafigyeléssel picit többet is ki lehetne hozni belőle.
A rejtő vette a fáradságot és kidolgozott egy olyan rejtőhelyet ahol a doboz nem ázik szét. Gratulálok hozzá. Csak valaki nehogy be akarjon fűteni vele.
Szép séta a város ismeretlen helyein. A jó leírásnak köszönhetően sok új érdekes dolgot is megtudhattunk az útbaeső épületekről.
A ládából az egyik TB-t kivettem. De vétetlenül nem csak az angyalt, hanem a láda tollát is továbbutaztattam, kérném valaki vigyen egyet.
A rejtés nagyon ötletes, a város pedig gyönyörű, ha lenne hely ahova szívesen költöznék az Sopron. Nemcsak a ládát, de a leírásban szereplő pontokat is érdemes megkeresni, igazán megéri!!! Köszönet a rejtőnek!
Sopronhoz korábbi üzleti kapcsolatok és emlékek is fűznek minket, de Sopron mindig tud újat is mutatni, most a ládát céloztuk meg. Tetszett, hogy sokan járnak erre a helyre pihenni. A nagy forgalom ellenére klassz és nagyon ötletes a rejtés.
A mai burgenlandi tekerés végére még levezetés gyanánt felkerestük e ládát. Jó érzés volt visszanézni a távoli dombokra, amerről érkeztünk és szépelegni a naplemenete narancssárgájában megcsillanó háztetőkben, a Városon. A javasolt pontokat jártunkban-keltünkben néztük meg itt-tartózkodásunk alatt, részben ismertük is már, de örök kifogyhatatlan Sopron a rejtett értékekben, az érdekes térszegletekben és épületekben, van mit felfedezni.
Kerékpáros kupa: 106,0 km
Soproni nyaralásból hazafelé beugrottunk érte.
Jó az amfiteátrum! Épp kezdtem volna morcos, lenni, mikor sjan meglelte. Pedig majd kiszúrta a szemem a rejtek:-)!
Köszi!
Soproni kirándulásunk utolsó napján nem fogadott kegyeibe az időjárás bennünket. így terveinkkel ellentétben ez lett az utolsó ládánk. Viszont legalább érdekes helyre vezetett, no és a rejtés!
Azt hiszem erre mondják tényleg egyedi ötlet , egyszerű, de 5*-os rejtés!
Köszönjük!
Jól körbe építették az emlékoszlopot a helyiek, ... megtanulmányoztuk az ismeretterjesztő táblát, ... a láda rejtése nagyot ötletes, kááááááár, hogy több bogár is otthonának érzi, .... az amfiteátrumban lejátszottunk egy párviadalt.
Szeles szombati városnézés keretében kerestük fel a koronázó dombot. Méltánylandó, hogy egy ilyen helyre is fel kívánta hívni a figyelmet a rejtő, de talán az általa javasolt séta útvonalhoz rendelt multiláda jobb lenne, mert maga a dombnál található rejtés önmagában nem ad sokat. Igaz a rejtés módja remek!!
Teljesen véletlenül a javasolt útvonalon sikerült felsétálnunk a tett helyszínére, ahol rövid keresgélés után meglett a doboz is. Ennek mi örültünk, a ládán lévő meztelen csiga már feltehetően kevésbé díjazta a zargatást :) Sajna a bélyegzőm már megint itthon maradt :(
Megtaláltuk.
Ausztriából hoztunk bele egy Geocoin-t (Portland Geocoin), melynek célja a ládáról ládára vándorlás az egész világon.
Köszi a rejtést, és üdv a Borsodi Sörgyárból a Soproniaknak! ;)
Soproni tartózkodásunk utolsó ládája volt a koronázó dombi darab. A helyszínre érve kiderült, hogy tényleg elég népszerű helye ez a városnak, bár szerencsénkre, csak távolabb ücsörögtek a fűben párocskák, kisebb csoportok. Az oszlop közelében uzsonnáztunk egyet, majd nekiláttam a keresésnek. A láda gyorsan előkerült, mert segítettek a logok, csak arra kellett figyelnem, hogy a felzavart hangyaboly lakóinak haragja ne zúduljon rám. A gyors loggolást követően hazafelé vettük az irányt.
Sajnálom, hogy a skála csak 5-ig terjed, ez a rejtés magasan fölötte van az átlagnak.
Hosszú hétvége a Civitas Fidelissima-ban, 6 új ládával (GCKaMa, GCSZAL, GCKOR, GCHUB, GCSoCe, GCTarV), 1 régi újbóli felkeresésével (GCSOR) és rengeteg élménnyel.
Van valami megmagyarázhatatlan ebben a ládában. Ha csak egy-egy szűk kis részletet nézek, nem sok különlegességet találok, de összességében mégis nagyszerű. A rálátás a városra, a közeli épületek, a Koronázó-domb, a virágos körforgalom, az Esernyős ház, etc. Külön tetszett a (jó) fotókkal gazdagon illusztrált ládaoldal. Innen tovább GCHUB felé.
Munka közben útbaesett.
Sétáltam egy kicsit, vettem virágot családom nőtagjainak, majd megkerestem a ládát. A rejtés ötletes tetszett, egy balatonfüredi ládánál láttam hasonlót.
A rejtek kötnyéke titkos találkahelynek tűnik, ezért nem könnyű észrevétlenül megszerezni a jelszót.
A koordináta nekem nagyon pontos volt és sokat is segített, mert a webes felületen nincs közelebbi infó a láda helyével kapcsolatban.
A hét végét Sopronban töltöttem, munka miatt. Nagyon szeretem ezt a várost, közel áll a szívemhez:)
Minden napra igyekszem egy "jutalom" ládamegtalálást beiktatni. Mára három jutalom jutott:)
Fertőrákosról indultam, az erdőn keresztül vezető úton gurultam idáig, majd vissza az autómhoz. Nagyszerű nap volt. Szép idő, érdekes, jó rejtés, és a hely is tetszett.
Megtaláltuk. Sajnos ajándékot nem leltünk benne magunknak, de a rejtés rendkívül ötletes volt. A környék szép, egyik kedvenc helyünk Sopronban. Jó hogy itt is van egy láda! :)
A nagy Fő téri nyüzsgés és az eldugott kis utcák után kellemes volt a széles, de mégis szabálytalan Szt. Mihály utcán végigbringázni. Volt egy kis kitérőm, a Két mór ház koordinátája a Zsinagógához mutatott, de nem lehetett az ikerházat nem észrevenni, így tudat alatt is, de útba ejtettem. A ládát csak 20 m-re tudtam megközelíteni, mivel közvetlenül a rejtek mellett parkolt egy Suzuki, benne a tulajdonosával. Nem akart mozdulni, így inkább hagytam a ládát a helyén, rejtve az avatatlan szemek elől. Köszönöm utólag is a ládatulajdonos segítségét.
ok [wapon beküldött szöveg]
Soproni hosszú hétvége alkalmával.Az emlékoszlop egyszerűcske,de az ajánlott útvonalat végigjárva maradandó éményben lesz része a kessernek.A pontot az i-re a rejtés teszi fel,zseniális!Gratulálok és köszönöm az élményt! :-)
Nem semmi rejtés, mit össze kerestük, töprengtük a helyét, végül a fotó a helyről segített betájolni, és egy véletlen pöckölés fel is tárta a rejteket :)
A hétvégét Auszrtiában töltöttem síeléssel Öcsipók és bátyám társaságában. A szombat estét egy a ládához közeli soproni szállóban töltöttük, innen jött a láda felkeresésének ötlete.
A láda rejtése nem volt szokványos mint ahogyan a poénos találatunk sem amit inkább most nem is részleteznék:-)
Köszönjük
Bálint, Ákos, Balázs
1 hetes soproni telelésemre már csak ez az egy betervezett láda maradt. Az első nap végén is erre jöttem, de akkor már a sötétben nem láttam semmit. Kár, mert most kutyasétáltatók voltak az amfiteátrumban. Próbáltam a dolgot panorámafotózásnak álcázni és a ládát akkor elővenni és visszatenni, mikor éppen nem néztek oda.
Bécsből hazafelé este 10-kor útba ejtettük ezt a ládát.
Megálltunk a ládához legközelebb az autóval, kiszállunk, csomagtartóból kabát, elemlámpa ki, fordulunk meg és akkor már ott is állt mögöttünk egy másik autó. Kipattan az utas és jön felém, megáll tőlem kb 10cm-re és az arcombakérdez, hogy mit keresünk mi itt. Erre én: ládát :), de hát nem díjazta a humort, elkezdett ott egyáltalán nem kedvesen értetlenkedni, hogy mi biztos drogosok vagyunk, és bizonyítsam be hogy ládát keresünk... nyissam ki a csomagtartót... persze egy szóval nem mondta, hogy ő rendőr és igazoljam magam, vagy hogy Ő igazolná magát...
Kiderült, hogy Ők éppen úgy gondolták -mivel tényleg rendőrök voltak-, majd jól rajtakapnak egy drogos bandát. Ugyanis a ládához legközelebb eső két lakóházból feljelentés érkezett, hogy itt mindenféle furcsa alakok járkálnak esténként.
Hogy most tényleg drogosok tanyája ez a hely azt nem tudom, de el tudom képzelni, hogy csak a cachingesek járkálnak arrafele.
Mivel a rendőr ott türelmetlenkedett, hogy: mi van már nem találod? Feladtam a keresést. Így képtelen voltam megtalálni. A többiek ki sem mertek szállni az autóból... :(
Idei soproni látogatásunk során már ládáztunk is egy kicsit...
Kicsi keresgélés után ugyan meglett a láda, de nem a helyén, hanem odébb egy kő mellett elég feltűnően árválkodott. Logoltunk és visszatettük a helyére.
Köszönjük a rejtést: Ili, Danó és a soproni barátok: Gina, Zsuzsa és Laci
Talán az eddigi találatok közül a legdrive-inabb:)) A rejtés módjának köszönhetően, kicsi rá az esély hogy felfedezik. Nem volt ismeretlen a rejtés:)) A kilátás Sopronra nagyon szép.
Köszönjük a rejtést!
Ajjaj, hol volt, hol nem... Hát ennyit még ládát nem kerestünk, éppen feladtuk már mire Anya megtalálta. A rejtőt eddig illető zseniális és pihent jelzők egyaránt ülnek, köszönjük.
Kicsit szem előtt van ugyan, de szellemes, ügyes... (Fél éve a bokorzat megritkítása után már kutakodtam errefelé, de akkor a 'rejtek' jól elbújt a friss apríték között - most meglett...)
Brezko-val mentünk este, az aznapi 20km mellé sétáltunk még 10-et Sopron városában, ládákat keresve.
Nappal bizonyára könnyebb lett volna észrevenni, de sötétben sokáig tartott...
Megtaláltuk. Kicsit átforgattuk a környékét az előttünk járók nyomain. Aztán rátaláltunk. Nagyon cseles, ötletes rejtés. Párom szerint "nagyon ráért a rejtő". Köszi a rejtést.
Utolsó napunkat töltöttük el Sopron környékén, egy jó kis bobozás után
megkerestük ezt a ládát is, habár nem ment könnyen, jó kis álca a rejtés.
Mindenáron más helyre mutatott a GPS, így először a fenti részt túrtuk át,
aztán lejöttünk és Parker kiszúrta a ládát.
Szakadó esőben kerestük meg a pontokat.Mindez az értékéből nem vett el semmit.Apró érdekesség,örülünk,hogy elhozott ide a láda.Bizony még a soproni ismerőseink sem ismerték a helyet.VIGYÁZAT! A jól látható fekete zacskó a bokrok alatt egy döglött állattetemet rejt. A valódi rejtés viszont tiszta ,rendes és nagyon ötletes.Érdemes a közelben lévő bobpályát is kipróbálni.Köszönjük a rejtést.
Fertőrákosról ünnepi kerékpártúra a Vasfüggöny túraút mentén. A barlangoktól a kilátó érintésével gurultunk le Sopronba és éppen bele a Koronázó dombba.
Sopron környéki Roninnal közös ládázásunk következő állomása melyhez a gyerekekkel a főtérről kiindulva a cédrusok 2 pontját is felkeresve jutottunk el. Köszönjük a rejtést.
Három árva pici cica van a láda mellett, nagyon gyanús, hogy gyakorlatilag csak onnan látszanak! Ha nem történik velük valami hamarosan elpusztulnak, ha valakinek van lehetősége tenni értük valamit, az tegye meg,míg nem késő!Vasárnap reggel megetettük,megitattuk őket.
Nehezen, de megtaláltuk, a bokrokat végig túrtuk, minden csapást leellenőriztünk! Végső elkeseredésből néztük meg az "álcát", nagyon jó ötlet.
Egyébként Soproni nyaralásunk egyik gyűjteménye! A jelszót rosszul olvastam le, a segítséget köszönöm karcsi9641-nek! Köszi!
Volt fesztiválon voltunk Zsófival, napközben lejöttünk felkeresni a ládát. Egy kicsit keresgéltünk de meglett, ötletes a rejtek! Nagyon jól éreztük magunkat Sopronban, köszönjük a rejtést!
Az előző logokat olvasva nem szokványosan rejtett ládára készültünk. A kütyü által mutatott helyet átfésültük, mégsem találtunk semmit. A rejtőtől kapott telefonos segítséggel megismerhettünk egy állandó "mozgó?" rejteket:)
Vivát! Hát, harmadszori nekifutásra meglett.
Eddig nem tudom, miért nem lett meg, de se ősszel, se tavasszal nem találtam, most meg elsőre "rányúltam".
A többieknek is tetszett a rejtés. Az itt lakó hangyáknak kevésbé.
A környék sajnos kicsit szemetes, plusz az útépítések is elvesznek az élményből. Aztán mikor ácsorogsz, nézegetsz, agyalsz, hogy mégis hol... A GPS ragaszkodik hozzá, hogy bizony 1 méterre vagy a céltól... :) Akkor rájössz, hogy igenkirály rejtés ez! :) Köszi!
[wapon beküldött szöveg]
A hely nem igazán tetszett, de a lent folyó útépítés is hozzájárult ehhez. Már találkoztam hasonló rejtéssel, nagyon ügyes. Murus és Cica
Pünkösdi 9. (15)
Laza 5.000 Ft-os helyszíni bírsággal kezdtük a napot (rossz helyen parkolás, rendőrőknek meg nem volt jobb dolguk).
Egy évvel korábban már kerestük, de az út alatti részen. Esti log olvasás segített, hogy valami ne szokványosan keressünk, így szinte egy pillanat alatt meg is lett :)
Forróváltás.
Megtaláltunk mindent, csak a Koronázó domb emlékoszlopot nem ... A római romkert oszlopát hittük annak, aztán már nem is kerestük tovább.
---
Az Ikvahíd helyzetét hiányoltuk a leírásból. E híján, majdnem el sem kezdtük a kiegészítő városi sétát, pedig kár lett volna érte.
Lehetne ebből egy jó kis multit varázsolni.
Sikeres találat volt, munka közbeni ládázás ( a főnöknek egy szót se!:).
Szuper volt a rejtés, csak tűzre ne kerüljön. A helyszínen másik kessertárs is volt, aki hozta a TB-t, én meg vittem. Köszi
Nagy nehezen, de megtaláltuk!! yuhhhheaaa :)
A térkép alapján meg volt hogy kábé merre... de elég nehéz volt... feltúrtuk az egész bozótost benéztünk minden létező lyukba, csőbe és minden zacskót kiszedtünk ami talán tartalmazhatta a ládát....
Meg is izzadtunk rendesen és már majdnem feladtuk, mire a Mr B. GPS-e megjavult és üvoltve futott hozzánk hogy meeegvaaan a láááádaaa!:))
Thja, eddig ez a legfurfangosabb amit láttunk! Grat! :-)
Barna, Dávid, Konrád, Norman
Ott dekkolt egy autós pár, meg kellett várnunk amíg elmentek.Úgy látszik ide jár a fiatalság elfogyasztani a közeli gyorsétkezde menüit.Az ott hagyott szemétből gondolom. A rejtés nagyon ötletes.köszönjük.
Egészen könnyen megtaláltuk a jó kesser-megérzésemnek köszönhetően. :) A rejtés igen-igen ötletes, ritkán látni ilyenfajta megoldásokat, legalábbis Magyarországon. A környék nekem szimpatikus volt, szépen karban van tartva. Csak maga az oszlop olyan, mintha semmi nem lenne ott...
A majálisban épp Hien koncert volt, ezt hallgathattuk logolás közben ...nem hiába, matinéidő. :) Köszönjük a rejtést!
A rejtés valóban cseles, mi kb. 30 percig kerestük, míg egy másik kesser-pár segítségével megtaláltuk! Az TB-t elhoztuk, s hozzájárulunk a "bogár" Tokyo-ba jutásához! Köszi a rejtést!
Szinte teljesen egyszerre érkezve egy másik Ládász-párral, egymást kerülgetve, végül aztán közös erővel megtaláltuk. Szerintem nem volt olyan egyszerű, mint azt sokan írták, de nagyon jól szórakoztunk. Köszönet érte.
Szemtelen egy rejtés, de mivel olvastam a megelőző logokat, számítottam valami turpisságra és egyből kiszúrtam :-). Szerencsére kutya sem volt a szeles hűvös időben a környéken, így kissé odébb leülve nyugodtam logoltam. Tollat vigyetek, mert a ládában nincs!
Egyszer már voltunk itt kora du., de sajnos parkoltak a ládától 3m-re így jobbnak láttuk nem piszkálni. Este visszajöttünk, ismét parkolta itt, de az autóban sötét volt, így hát nyugodtan megkerestük a dobozt. A rejtés tényleg jó, kicsit féltünk tőle, de keresni sem kellett, olyan hamar meglett:)
Visszafelé láttuk, hogy mégis vannak a kocsiban, de volt jobb dolguk is mint minket lesni...
Soproni műemlékfelmérés után kerestem fel a ládát. Kölcsönzött E-Trex H készülékkel kerestem és nem csalódtam benne. A rejtés nagyon tetszett. Eleinte nem találtam de később felfedeztem a trükköt :-). A kilátás nagyon szép - a domb is tetszett.
A visszarejtésénél adódott egy kis gond, épp akkor jöttek fel motorosok és nem akartak lemenni - nekem meg ment volna a vonat :). Egy idő után azért sikerült :).
Köszi érte.
Megtaláltuk Edécskével! Soproni hosszú hétvégénk egyik ládája. A beígért eső ellenére nagyon szép időben sétáltunk egy jót Sopronnak ezen a részén. Nagyon szép volt a kilátás!
A rejtés viszont fantasztikus! Ugyan a vadrózsa-bokor említése nekünk kicsit félrevezető volt. Egyiknek a tövéhez sem tudtunk úgy odamenni, hogy tépje meg a kabátunkat. Így már majdnem feladtuk, de végül Edécske megtalálta ott, ahol én már kétszer néztem : ) A ruha maradt!
Köszönjük!
Négy napos Sopron környéki hétvége bemelegítő ládája. A hó elolvadt, a bokrokat kivágták, tehát a rejtek nem is nagyon lehet más, mint ami most. Igyekeztünk jól visszarejteni, hogy a doboz ne törjön szét, de ki se kandikáljon túlságosan.
A környéken munkák folytak, de a rejtés olyan jó, hogy a ládának nincs baja. Én is már másodszor mentem keresni, mert első alkalommal, bár jó helyen kerestem, de nem találtam meg. Most meg lett.
A logok félrevezetőek, valami különleges rejtést sugallnak. A rejtek egyértelmű. A gpsem lemerült a cél közelében, a helyet a rejtő segített behatárolni. Köszönjük!
A rejtés nem triviális, hanem annal is triviálisabb! Tudjátok, hogyan mondják azt "népiesen" hogy KELL, hát úgy hogy: XX (két betű). Az alatt keressétek, és a siker nem marad el! Ha a KELLeténél többet segítettem, elnézést kérek a rejtőtől. Sopron e városrészét nem ismertük volna meg, ha nincs a geocaching. Feleségemmel közös megtalálás, köszönet érte. Nagy ötlet, enyhe "szivatás." Büszke vagyok arra, hogy kezdő kesserként megtaláltuk!
Soproni négynapos "hétvégénket" kívántuk megkoronázni a láda megkeresésével. Szinte rajta álltunk, akkor se vettük észre.
Már azt hittük, hogy kudarc emlékével kell távoznunk.
Végül az előzmények végigolvasása segített ki bennünket szorul helyzetünkből.
Temetésre mentünk Sopronba, és még volt kis időnk és felmentünk a láda közelébe, de a GPS eléggé össze-vissza mutatott, és a gyanús bokor alá nem tudtunk a fekete öltönyben, nadrágkosztümben bemászni, ezért nem találtuk meg a ládát. De a kilátás csodás volt, a Shneeberget is láttuk.
Kérném szépen a jóváhagyást.
Végigjártuk az ajánlott útvonalat, megnéztünk minden ajánlott pontot. Sokszor jártunk már Sopronban, nagyon szeretjük a várost és környékét, de erről a helyről a rejtés nélkül még nem hallottunk.
Sajnos a láda nem lett meg, pedig becsülettel "kotorásztunk" a lehetséges rejtekhelyeken.
Kérnénk szépen a megtalálás jóváhagyását.
Havas hétvége 4. ládája. Az utolsó Sopron környéki. Kellemes hétvégét töltöttünk itt, és erről a pontról egész jól be lehetett látni eddigi célpontjainkat. Az út közelségéhez mérten kellemes és kultúrált hely.
egy helyi bácsitól annyit tudtunk még meg a koronázódomb helyéről, hogy az véletlenül lett éppen Sopronban
ugyanis akkoriban Pozsonyban tartották a koronázásokat (Pest-Buda túl távol volt Bécstől), de Pozsonyban akkor éppen pestisjárvány dúlt, ezért biztonságosabb környéket kellett keresni
úgyhogy további koronázás nem történt Sopronban
a város nagyon szép, 3 napig nem is megyünk vissza Pest-Budára:)
Elég meredek a rejtés. A helyi fiatalság ide jár csak úgy...
Elég soká vártunk, mire eltűnt mindenki, s a ládát biztonsággal elő tudtuk venni. Szép a kilátás a városra.
Elég meredek a rejtés. A helyi fiatalság ide jár csak úgy...
Elég soká vártunk, mire eltűnt mindenki, s a ládát biztonsággal elő tudtuk venni. Szép a kilátás a városra.
A harmadik ládánk lett volna, de sajnos nem találtuk meg. Megnéztünk minden látványosságot, a kilátás is megragadó. A láda vélt helyét is lefényképeztük. Később itthonról megnéztük az előző bejegyzéseket, valóban ott kellett volna lennie. Nem találtuk. Ügyetlenek voltunk?.) Kétszer is visszamentünk, autó reflektornál is kerestük.
Kérlek fogadjátok el.
Harmadszorra találtuk meg. Pedig mindent feltúrtunk a környéken. Végülis egyértelmű volt, hogy csak hol lehet a láda., de nagyon jól be volt takarva. ( sajnos nagyon sok a szemét a környéken)
Úgy lett meg, hogy találtunk internetes lehetőséget, és az utolsó írásokat, képeket megnézegettük. Ügyes rejtés!
A soproni ládákra amúgyis jellemző a tökéletes takarás.
Egy kellemes soproni séta vége.
A környék és a történet jobban megfogott, mint maga a ládát rejtő piszkos parkoló.
A domboldalon üldögélve, Sopron vérkeringését nézegetve beszélgettünk.
Első megtalálás:)Kicsit nehezen ment, kerestük a domboldalon is - biztos még gyakorlatlanok voltunk.uh...
De, nagyon szép rejtés:p, ha legközelebb visszatérünk a ládához viszünk egy tollat, mert kifogyott:)
Néhány megszállott soproni tanár (Lang Ágota tanárnő irányításával, szülők, tanítványok segítő közreműködésével) az ország minden részéről érkező diákcsapatok számára a határközeli erdőket bejáró, közben fizikafeladatokat megoldó versenyt szervezett e napon. A tanárcsapattal mi is bejártuk a túra útvonalát, de a vacsoráig maradt még egy kis idő. Úgy gondoltuk, még belefér a Koronázó domb. Belefért. A közelben széles aszfaltutat láttunk, autópálya korláttal, ami, megdöbbentő módon, egy kerítésnél végződött. Qui prodest? A kilátásban még elgyönyörködtünk.
A végső helyszín csak elméletileg (történelmileg) érdekes, viszont ha a végigmegyünk a leírásban szereplő helyszíneken az tényleg remek, így most nem tudom milyen pontot adjak a környezetre.
Az amfiteátrum mellett lévő információs tábla sokat ér, érdemes elolvasni. A séta kell a megtalálás hangulatához, ezért inkább a gyalogos megközelítést javaslom.
Fedy-vel együtt mentünk megkeresni, és végül Ő találta meg (általában jobb szeme és érzéke van ehhez, mivel GPS nélkül vadászunk).
Gyerekkoromban rengeteget szánkóztam a később feltárt amfiteátrum dombjain, így külön - és főleg dupla - öröm volt itt ládát találni.
Köszönöm.
14-en leköltöztünk Fertőrákosra, hogy biciklivel körbejárjuk a Fertő tavat és környékét. Ezt kihasználva igyekeztem a közeli ládákat begyűjteni, egy részét Hinterrel és FTommal, más részét egyedül, 14 ládát sikerült így begyűjteni.
Ez a nap pihenő volt a bicikliknek, így egy kis gyalogtúra után kocsival ruccantam át Sopronba, ami nagyon tetszett. A ládát könnyen megtaláltam, a kilátás is szép volt.
Fertő-tó kerülésre jöttünk Sopron környékére. Ilyen közel még nem álltam meg ládához. 5 m-re parkoltam le a kocsit a doboztól. Logolás után körbenéztünk kicsit. Az amfiteátrum helye szép zöld, apró virágokkal. A domb tetejétől jó a kilátás is. Sajnos a leírást nem olvastam előre, mert nem volt időm indulás előtt az összes tervezett ládát végigolvasgatni. Ezt utólag sajnálom is, mert ez a láda sokkal többet is megmutathatott volna, mint amennyit láttunk belőle. Ez részben a leírás hibájának is tartom, mert a látnivalóknak nincs megadva a koordinátája. Ha ez megvan letölthető formában, akkor máris szembetűnik, hogy itt sokkal több látnivaló van, mint pusztán a láda. Jó volna ezt javítani! Aki nem helybéli, sokkal kevésbé boldogul el az utcanevekkel, hogy hol merre kell fordulnia. Bonyolult, sokat kell keresgélni. Ha meg már úgyis ott van a GPS a kezében, akkor nagyon könnyű vele közlekedni a városban. Minden egyből egyértelmű lesz.
Ha mégoly pontvadász kesser szemeli is ki magának ezt a ládát, mint mi, akkor is érdemes végigjárni a rejtő által ajánlott útvonalat, akár visszafelé is, mert a látnivalókat látni kell! TB One beköltözött.
2 nő navigációs kalandjai egy idegen városban:-) : Először megkerestük a ládát, de nem értettük, hogy hol lehet itt az emlékoszlop, mivel a megadott irányban bozót, illetve kerítés állta az utunkat. Aztán lesétáltunk a belvárosba, majd vissza, közben eltökélve, hogy a feltételezett úton még egyszer megpróbáljuk megközelíteni. Arra sem láttuk, de azért utoljára még lehúzódtam és bekapcsoltam a gps-t, hát 11 m eltérést mutatott, és lőn... előttünk az emlékoszlop:-)
Még így este hazaérve begyűjtöttem a ládát, és bár a történet érdekes, a város szép, rejteknek talán valami jobbat képzeltem volna. Mindegy, beküzdöttem magam a bozótba, és a kabátnak köszönhetően csak mérsékelten áztam ripityára az esőtől vizes bokroktól. Azért köszi!
katica + tobias (aki hevesen tiltakozott a bozótok láttán, és közölte hogy nahát itt tuti nincs a láda, az kizárt. Ezúttal kivételesen megcsalta a ládaszimata...)
Késő délután, vagy inkább már este, a szállás elfoglalása után sétáltam a városban, így értem ki ide, ahol középiskolásként jártam utoljára. Nagyon szép idő volt, a naplemente fényei, szép kilátás a városra.
Ebben a rejtésben nekünk az tetszett a legjobban, hogy a rejtek környékén remek képeket lehet készíteni a városról ("tornyok" + erdő), főleg a kora esti órákban szépek a fények.
Nyári kerékpáredzés Sopron környékén, plusz osztrák oldalon 135 km-en 1400 m emelkedéssel és 7 új ládával. Fáradtan kezdtem a napot, de aztán bemelegedtem. A soproni ládák sárosak voltak a tegnapi zivataroktól, az ausztriai oldalon viszont a szokásos rend és tisztaság fogadott.
GCKECS után nem erőltettem meg magam a ládáig. Megnéztem az emlékoszlopot, aztán aszfalton gurultam a ládához. A doboz belseje, a napló nagyon át van ázva.
Szárítgattam egy kicsit a cache alkatrészeit, aztán átgurultam a városon és GCSGLT következett.
Sopronba jöttünk államvizsgára, így ez a láda szinte kötelező feladat volt! :-)
Ismertük a helyet, mindig a közelében lévő W...n-panzióban szoktunk megszállni, így gyalogosan rajtoltunk rá.
A láda hamar előkerült, mi pedig indultunk egy utolsó tanulásra, illetve kikapcsolódásképpen még néhány láda begyűjtésére.
Első önállóan megtalált ládánk kislányommal.( társasággal már több ládát megtaláltunk) Már két hete türelmetlenül vártuk mikor tudjuk kipróbálni a "frissen" vásárolt Gps-t. Egy Soproni csavargással egybekötve választottuk ezt a ládát. Most is csak egy nagy eső után sikerült.
Béla.
A hely az tényleg nagyon szép. :) Kicsit megijedtünk, hogy nem tudjuk észrevétlenül megtalálni a dobozt, mert a dombon üldögélt egy kutyasétáltató srác, de nagyon okosan van elrejtve. A kullancsokkal vigyázzatok azért. :)
Kétszeri neki futásra ment. Elsőre vacsorázni mentünk az emlékoszlop melletti borozóba és az volt érzésünk, hogy az oszlop környezetében van a láda is. Így a sétával és város nézéssel a a ládázás a mai napra maradt. Nem bántuk meg. Nagyon tetszett az óváros!
Szép időben, rövidke keresgélés után megtaláltuk a ládikót ezen az ötletes kis rejtekhelyen. Közben meg jót sétálgattunk és fényképezgettünk. Muchas gracias.
A Bástya Panzióban lakván hazai pálya volt, azonnal történő kiszúrással. :o) A TB-vel kacérkodtam, de aztán mégse hoztam el...itthon megnéztem, hogy S. de Compostellába tart. Ott már voltam és mit ne mondjak, nem tiltakoznék, ha nekem kéne odavinnem a TB-t! ;o)
Kellemes séta után viszonylag hamar felfedeztük, hogy nem az emlékmű környékén van a láda! :o) Ezek után egy cseppet gondolkozóba estünk, de végül sikerrel jártunk. Sok újat megtudtam Sopronról, úgyhogy köszönöm.
A ládát könnyen megtaláltuk, bár a rejtés helye sajnos más nem geoládát kereső honfitársaink számára inkább kisebb és nagyobb dolguk elvégzésére használatos... A séta kellemes volt köszönjük rejtést. Lili, Gabi, István, Benedek, Évi, Hedgehog
A tegnapi erdei ládázás után könnyű, reggeli városi séta. Nagy termetű ládászoknak érdemes gyereket hozni magukkal, hacsak nem akarnak négykézláb bekúszni a ládáért, ahogy ma én... Köszönöm a rejtést !
Soproni kincskeresős hét 4.napja. Ez egy hosszú nap első ládája lett.
Könnyű találat volt, bemelegítésnek :))) Aztán továbbindultunk a Hubertus kilátó felé, ami egy igen szép, és könnyű út volt. Na de aztán...
Csütörtök - péntekre terveztünk egy kis Fertő-tó - Sopron túrát. Csütörtökön hatalmas balszerenycsénkre a drága Russa nevű program eltűntette a térképeit. Az eső is eleredt. Úgyhogy Oggautól visszakerekeztünk a Bécsi útra mivel ott laktunk, de előtte gondoltuk, hogy ezt GPS nélkül is meg lehet találni. Az emlékoszlop meglett, de a láda nem ment és a vizes fűben mégjobban szétáztunk. Másnap egy net-saféban szereltem a PDA-m Sopronban. És ez volt tulajdonképpen a túra első ládája. Könnyen meglett. Volt rajta egy zacskó ami kivül belül tiszta sár és víz volt (nyilván az előző napi eső miatt). Azt levettem róla, nehogy bepenészedjen. A ládát visszarejtettem. A következő cacherek közül vihetne valaki egy zacskót, bár a láda nem ereszti át a vizet. Ügyes rejtés! Kössz
Megtaláltuk! A délelőtti 20 Km-es kerékpározás kevésnek bizonyult, így csak ezért átruccantunk Sopronba;) . A ládát éjjel egykor külföldi keserek találták meg előttünk, ennek köszönhetően(?) gyakorlatilag csak a bozót alá volt dobva :( . A körülményekhez képest visszarejtettük. Köszönjük a rejtést!
20 éves koromig Sopronban laktam, de ezt a helyet nem ismertem. Mióta utoljára jártam Sopronban, azóta is nagyon sok dolog változott, főleg a közlekedésben. Azért sikerült könnyen idetalálni :-) Petika
Az emlékmű érdekes, és szép helyen van. Pont rá lehetett látni a Lővérekre, és szállásunkra a Hotel Lővérre. "Ős-Óbudaiként" kicsit vicces az Amfiteatrum (hiánya).
Az unnep elol Sopronba menekultunk, hogy itt toltsuk a hosszu hetveget. Vasarnap kegyes volt hozzank az idojaras, igy turaztunk egyet a kornyeken, innen indultunk.
Ez a lada sajnos abszolut nem volt valami nagy durranas, egy aszfaltut melletti fa toveben egy feltegla alatt. Gyors logolas utan mentunk is tovabb a Hubertus-kilatohoz.
Jó rejtés, térdre kényszerültem hogy elérjem :-) Miközben a terveztem az utam a következő ládikáig már utól is ért a következő kereső csapat.
Köszönöm a ládikát!
Csuhás
Először csak GPS segítségével próbálkoztunk, a mérés jó is volt (mint utólag kiderült), a láda pontos helyét is kiszúrtuk (Dani szerint "ez a hely adja magát"), és mégsem találtuk meg! Pedig ott álltunk centikre tőle!!!
Aztán csalódottan hazakullogtunk, és elolvastuk az előző kesserek bejegyzéseit. A fotókból kiderült, hogy tényleg az a hely, amire gondoltunk. Apa és Virág fellelkesülve visszament, és megtalálták! Még egy geo-egér is hozzánkkerült ideiglenesen :))))
A környezet rendkívül szemetes, nem méltó Sopronhoz!
Speedy Wackelzahn velünk jött Budapestre, de csak holnap tud beköltözni az új helyére :-)
Sopron nagyon szép, de ennél a ládánál valóban elég szemetes :-(
Ezt leszámítva nagyon tetszett a Koronázó Domb.
Nehezen találtuk meg! Nem az elrejtő hibája, hogy sajnos szemetes a környék és gyakorlatilag a szemétben turkáltunk, mert minden gyanús volt.
Amúgy nagyon szép a kilátás és az Alpokat is láttuk.
Sikerült a jelszót megtudnunk az elrejtőtöl, ezúton is köszi!
Lehetséges hogy nem néztük meg eléggé a rejtekhelyet. Próbáltuk a fa törzsei közt keresgélni de nem leltük. Nem sokkal utánunk érkezett egy helybéli lakos a út szélét rendezgetni és szemetet tüzelni. A keresést fel kellett adnunk.
Megtaláltuk. GPS nélkül. :) Ez a 20. :) Igaz tegnap délután egy régebbi leírás alapján végigforgattuk az egész környéket, majd otthon neten megnézve a legfrissebb megtalálások képeit, láttuk, hogy pont ott volt, ahol sejtettük, így ma reggel vissza és lőn... :) Nagyon ügyesen van elrejtve. ErkaBaba segítsége elengedhetetlen volt. :)
Ez egy "nem betervezett" megtalálás volt, leírás nélkül csak a koordináták alapján indultam neki, és hála a pontos koordinátáknak, meg is találtam. Utólag elolvastam a webes leírást, és megállapítottam, hogy hangulatosabb lett volna végigsétálni. Talán legközelebb.
Első Ládánk!!!
Előző este már kitapostuk az utat, majd paro.ka képe alapján ma végre előkerült:)
Köszönjük a rejtést, nagyon szép volt a kilátás (Naplementés)!
Sziesztából a javasolt útvonalon jöttük ,baráti eljegyzésünk (51.!)
évfordulóján , az Új Év első logolására.
Lucskos avarban ,lapos kuszással vettük ki a ládát ! :-(
Köszönjük a rejtést ,a szép kilátásban gyönyörködtünk.
Pötyi ,Ági ,Flóra, Jóska.
Megvan! Drive in a köbön; még jó, hogy hallgattam a leírásra és gyalog indultam neki. Így lefelé gyönyörködhettem a város panorámájában. Azért logolás közben kicsit fura érzéssel töltött el, mások mit is gondolhatnak, vajon mit is csinálhatok én ott a bokorban guggolva...
Ide már csak az esti egész napos túrázás, Sopron-nézés után értünk fel, korom sötétben. A láda mégis könnyedén meglett.
Köszönjük a rejtést.
Peti bá' Annával és Zsozsóval
Soproni üdülésünk első találata. Szállásunktól 15 perc sétával mindkét pontja begyűjtve. Jó lenne tudni, hogy a közeli épületmaradvány mi lehetett anno.
Megvan, bár elsőre nem volt könnyű kiválasztani ládát tartalmazó zacskót a használt pelenkát tartalmazóktól. Persze lehet, hogy csak a szakadó eső kedvetlenített el kicsit...
Lui a szokásos gps és leírás nélkül szinter már vakon a sötétben egyből ráakadt, úgyhogy neki is melett a napi ládaadagja :) Ja és megtudtuk hogy ez mért koronázódomb
Köszi: Lui, Barni, Csabi, Gábor
Light kessing Sopronban.
Engem is utolért a MAP60CSx egyik betegsége: a vevőbe töltés közben megváltozik a koordináta. A fórumon többször olvastam erről a jelenségről , most a saját börömön is tapasztaltam. A vavő az eredeti ponthelytől mintegy 50 méterre kalauzolt , egy családi ház kertjébe. Szerencsére volt nálam ládaleírás igy hamar korrigáltam a koordinátákat. Ahogy a nyomokból látom , a helyi aranyifjak szeretnek a láda mellett parkolni és ott falatozni.
A most 6 főre bővült Remete-Csapat szinte körül állta a ládát amikor megtalátuk. Szép a környék csak sokan jártak arra talán a hétvége és a szép idő miatt.
Soproni jubileumi hétvége 8/6.
A második napot itt kezdtük. A keskeny utca végén, a "téren" parkoltunk le. Innen először a dombocskát megmásztuk, fent megnéztük a soproni látképet ebből a szokatlan irányból is. Lent megkerestük a dobozt, egy tüskés ág orvul belém állt, miközben a ládára halmozott levélréteget próbáltam lekotorni róla. Logolás után visszamásztunk a dombon keresztül, és elsétáltunk az emlékoszlopig. A kilátáson kívül más érdekeset nem láttunk. Hirtelen ötlettől vezérelve meglátogattuk a közeli bobpályát (N47° 41.689' E16° 35.132' 240m) és csúsztunk egyet! Jó volt, de a visegrádi pálya azért komolyabb.
Továbbindultunk a Barlangtúrára.
NZs & KáVé
Alapozó well-cache-ness hét Bükfürdőn a komlóskai versenyre.A ládához nehezen jutotunk, egy csapat szüretelőnek kinéző ember ácsorgott a közelében. Bogee bebújt a bokorba , mint aki illemhehynek akarja használni. Szégyeltük magunkat, de muszáj volt álcázni magunkat.
Sikerült a 84-esen jó sokszor ide-oda keresztül menni. Az igo a város felöli oldalra akart vinni, de véletlenül jó felé mentem, majd megfordultam (az oszlop tövében, de még nem tudtam, hogy oda jöttünk), vissza a túloldalra, igo örül, kiszállás, kézi GPS átmutat a túloldalra. Anyód.
Ebéd után jöttünk ide levezető ládaként. A rálátás a soproni tetőkre tetszett. Az oszlop elég szerényen van ellátva ismertetővel, még jó, hogy a láda lapja ilyen igényes.
Az osztályzat inkább Sopronnak szól általánosságban, sokszor, sokféle szervezésben jártam már itt, szinte minden nevezetességet megnéztem már, így most csak a ládát kerestük Lencsivel.
Soproni ládatúra utolsó állomása. Sajnos épp két látogatója volt a placcnak, de Fazék olyan ügyesen parkolt, hogy a kocsi árnyékában a be és kilogolás simán megvolt :) Találtunk pár TB-t, elhoztuk őket :) Lencsi
Little life of mine travelbugot elvittük. Pont ottjártunkkor érkezett vele a rejtő. Bele akarta rakni a ládába, de mi rögtön lecsaptunk rá :)
Finom ebéd után kerestük fel a ládát.
Kell lennie ilyennek is.Ha valaki csak ládát gyűjt annak ajánlott de ha valamilátnivaló is kellene mellékesen akkor nemigazán van mit nézni.
Annyi előnye volt a megtalálásnak h egy TB került a birtokomba aminek a kódneve H9DRJ9.
Csodálatos fekvőbringa-túra a nyugati gyepüvidéken és Burgenlandban- olyan, amitől tele az ember szíve boldogsággal. Péntek reggel 6-kor indultam Röjtökmuzsajról, majd Sopron (GCsglt és GCKOR), Kismarton (GCESTE), Fraknó vára (GCFRAK), lékai lovagvár (GCLEKA), szállás Velemben, Stájerházak (GCSTAJ), Pornóapáti (GCPORN), Vát (GCVAT) és vissza Röjtökmuzsajra, aholvá szombat délután fél ötre értem. Végig csodás időjárás, szép táj, jó utak, nem volt semmi zavar, leszámítva, hogy a második napra bedöglött a GPS-em, de ez se tudott feltartóztatni. Összesen 310 km.
Nem az ajánlott sétát jártam be, de azért oda-vissza átszeltem bringával a belvárost, amely egyébként régi ismerősöm.
Ausztriai kirándulásból visszafele jövet a soproni szállodánk felé útban térünk ki ehhez a ládához, meglepő helyen volt, a kocsitól nagyon keveset kellett csak sétálnunk.
Előző nap kerestük volna, de a rejtektől néhány méterre egy autó parkolt benne beszélgető fiatalokkal és nem akartak elmenni. Most este viszont nem voét senki a közelben.
A helyszinhez kepest jo a rejtes (nekem kulon jol jott, hogy et oldalrol is megkozelitheto). Ha mindenkepp kell ide lada, akkor csak igy, ezert a rejtes jo pontszama, de nem vagyok benne biztos, hogy szukseg volt ra...
A GCGLO szó szerinti leküzdése után tértünk vissza Sopronba, a közeli Bécsi-dombhoz, amely valaha végállomása volt a május elsejei felvonulásoknak, s helyszíne a majálisoknak. A Koronázó-dombot, ahol emlékoszlop tudatja: "történelmi esemény színhelye volt e halom", akkortájt kevésbé tartották számon. A történelmi borvidéken található emlékhely viszont ma érdekes színfolt, ahonnan nagyszerű a kilátás a városra, a rejtés pedig meglepően jó. Köszönet érte.
Megvan. Sajna megint láthattuk hogy milyen igénytelen szemetelő majmok vannak a világon! Mindenhol mekis pohár, zacskó valami barom még egy aksit is odadobott. a láda mellé. Üdv.: Szotyi + Martuca
Csúnya, szemetes hely.
A városban már sokszor, sokat sétáltam. Most: szombaton és vasárnap Sopron és Wiener Neustadt mellett (Brenbegbányán és Katzelsdorfban) rendeztünk tájfutó versenyt. Előtte-utána ládázás.
Könnyű találat, már régóta tervezzük a soproni ládákat, na majd apránként a rokonlátogatásokkor:) Kiskorom óta nagyon szeretem a dombot, kellemes emlékek fűződnek hozzá.
A láda nem nagyon volt elrejtve, mert kevés a rejtőanyag (azért próbálkoztunk), de nem feltünő a közvetlen közelében fekvő sok műanyag szemét miatt:(
Sajnos a jelszót elfelejtettük felírni, csak logoltunk, így azt a következő körben, októberben pótoljuk.
Az ajánlott sétaútvonal tényleg nagyon jó igaz mi visszafele tettük meg lévén a szállásunk a közelben volt.
A láda elővételére vagy 20 percet várnom kellett mert 3 srác a kocsiját csodálta a ládától 5 méterre. :-)
Köszi a rejtést.
Stacee
Klingenbachtól Sopronig 1,5 óra volt az út (a fraknói vártól jöttünk hazafelé). Baleset miatt állt a forgalom. A ládát könnyen bemértem, de irdatlan eső nehezítette a megtalálást. Végül sikerrel jártunk. Szép időben is eljövünk erre.A koronázódombot emiatt ki kellett hagynunk most.
Hát ez a láda jól becsapott minket. A babát és kocsiját oda feltolni nem kis mutatvány. A ládát pedig sötétben megtalálni szerintem csak véletlenül lehet. Nekem nem is sikerült :(
A fakultatív pontok alapos háttérmunkát jeleznek, de a jobboldali attribútumok nem állják meg a helyüket. Csalódott vagyok.
Vasárnapi ebéd helyetti ládázás. Emlékművet és a történetet is ismertük, illetve az összes ajánlott látnivalót, ezért tényleg csak a láda kutatásra szorítkoztunk.
Hamar meglett. Szép a kilátás.
4 napos alsó-ausztriai hosszúhétvégére mentünk Zsuval. Sopron útba esett. A láda igen nehezen lett meg. Nem tetszett a rejtés, de én sem találtam jobb rejteket. Mivel Sopront ismerjük, így csak a ládát kerestük meg, majd irány az Eszterházy-kastély...
Köszönöm a rejtést. Mivel mi két utcával mellette lakunk, könnyebb volt megkeresni mint a többit. Kár, hogy nemsokkal mellette a Korinthoszi oszlop fejét lelopták.
Sopron környéki ládázásunk első állomása volt e hely. Csodálatos a kilátás! Csodálatos a város! Esti fényben, az ősi város falai között sétálni, egy számomra különleges emberrel felejthetetlen, megismételhetetlen élmény volt. Életem egyik legszebb estéjét töltöttem itt! Talán nem utoljára!
Ok. Munka előtti gyors ládakeresés. Tegnap sajnos nem volt időm nézegetni az oldalt (értesítést pedig eddig nem kértem), pedig a munkahelyről is kb. fél óra alatt megfordulhattam volna. (Otthonról és a cégtől is durván 1200 m a távolság légvonalban...) Szerencsére még így is dobogós lettem. Szégyen, hogy az emlékoszlopot most láttam először, pedig a közeli (200 m) vendéglőbe rendszeresen jártunk korábban, apámat pedig már több alkalommal vittem céges rendezvényre az oszloppal szinte szemben lévő vendéglátóhelyre. :-) A rejtés mellett nagyon köszönöm a sok információt, eddig ebben is hiányt szenvedtem... (A rejtőt közvetve ismerem, egy ex-kollégám apukája.)
A leírást gondosan elolvasva többet is láthattam volna, mint az első helyért rohanásban :-( De azért így is jó volt. Egész nap olyan mehetnékem volt, úgyhogy kapóra jött ez láda. Indulás előtt még felhívtam egy közelebb lakó kesserársat, ők nem értek rá, nekem meg szerencsém volt.