Bevezető:
A láda a vár területén, belül a kilátó toronyban található! (!lánóludrofőscpélkidamrahA) Zárt kapuk esetében a torony megkerülésével lehet a várat belülről megtekinteni a segédpontnál belépve. Kérlek ne tegyél fel fotót a rejtekről!
A virtuális pótjelszó a felső szinten, a tájékoztató tábla hátulján volt, amely 2023.02.07-től már nem élő infó!
A ládát "Fükocka"-tól adoptáltam, akinek ez úton szeretném kifejezni köszönetemet a korábbi rejtésért és a több évnyi gondoskodásért!
A ládába TravelBug/Geocoin helyezhető!
Ha még nem tudod, hogy ezek a tárgyak micsodák, feltétlenül olvasd el ezt a leírást!
További fontos információkat itt és itt olvashattok!
A láda pótlását követően újratelepítve, így új rejtekhelyen, új koordinátákon ismét kereshető!
Köszönetemet szeretném kifejezni Dr. Szente Kálmán polgármester Úrnak, valamint Solymár Város Önkormányzatának, hogy engedélyezték a csésze rejtését a magántulajdonban lévő vár területére. Az eredeti írásos engedély nálam, hiteles másolata rövidesen a honlap fotói között tekinthető meg. A kaput nem a turisták elől, hanem vagyonbiztonsági okokból kifolyólag tartják gyakrabban zárva.
__________________________________________________ Ugrás a logokhoz
Solymár (németül Schaumar) nagyközség a pilisvörösvári kistérségben található Pest megyében, budapesti agglomerációban.
Solymár fekvése
Solymár település az Aranyhegyi-patak, a Jegenye-völgy, a Budai-hegység és a Pilis által közrefogott területen helyezkedik el. A szomszédos települések keletről Budapest III. kerülete, délkeletről a II. kerület, délnyugatról Remeteszőlős illetve Nagykovácsi, északnyugatról Pilisszentiván, északról Pilisvörösvár, északkeleti irányból pedig Pilisborosjenő és Üröm.
Solymár története
A régészeti kutatások alapján szinte biztosan állítható, hogy már a neolit kortól (i.e 3000) éltek ezen a területen emberek. Az 1970-es években folytatott ásatások feltártak a község határában római, illetve avar sírokat is. A település nevét az ide telepített királyi solymászokról, vagy a római korban itt folyó só kereskedelem kapcsán a latin "sal" (só) kifejezésből kapta. 1266-ban első okleveles említésekor "Salamar" néven szerepel.
Solymár középkori várának rövid története:
Solymáron, a Mátyás-hegyen található Szarka-vár 1455-ben épült, de eredete jóval régebbi, mivel a főtornyot római kori alapokra építették. Mára ismét szép, megújult formában várja látogatóit.
Lazarus 1528-ban Magyarországról készített térképet "Salmar" felirattal amelyen a látképét is feltünteti a várnak. Ezen a vár többemeletes, magas, lőrésekkel ellátott kaputornya a félköríves bejárattal, sisaktetővel látható. Ehhez egy külső bástyafal csatlakozik, amelyhez szorosan simul egy nyeregtetős, lőréses nagy épület, valószínű, a palota. Mikovinyi Sámuel 1736-1737 között készített térképén is szerepelnek Solymár várának romjai. A várat Valkó Arisztid tárta fel 1929-1940 között.
Solymár puszta már 1266-ban szerepel okleveleinkben, ekkor az itt birtokos Baár-Kalán nemből származó II. Nána comes a margitszigeti apácáknak adományozta. A faluról először 1288-ban történik említés. IV. László király, méltányolva Czempsi Rudolf mester érdemeit, aki Feketehalom vár ostromán tüntette ki magát, majd a királynak Ottokár és a fellázadt kunok elleni hadjáratban többször is megsebesült, "Saalmar" falut neki adományozta. Ezután ismét margitszigeti apácák szerezték meg, akik 1337-ben Drugeth Vilmosnak zálogosították el. A várat egyes feltevések szerint Drugeth Vilmos, mások szerint pedig a Solymárt 1355-ben megszerző Laczkfy István nádor, Nagy Lajos kedvelt híve építette. Lackfy nádor itteni várnagyát Zsigmond királynak az 1390. április 14-én Budán kiadott oklevelében említik Chanouchi Benedek néven, míg a vár 1401-ben "Castrum Salmar" alakban szerepel. Borbála királyné 1435-ben Csetneki László felhévízi konventi kormányzót, Thuróczi Balázs csepeli és Gáti Tárnoki Demeter csalomjai ispánoknak bízta meg az olasz Sano által elfoglalt solymári vár visszafoglalásával. Ónodi Czudar Jakab fiai Jakab és Simon birtoka volt 1444-ben, akik ekkor 600 forintért Rozgonyi Simon egri püspöknek és kancellárnak, Rozgonyi György országbírónak, illetve Rozgonyi István fia Sebestyén pozsonyi főispánnak zálogosították el. Solymár 1455-ben Garai László, majd 1468-ban Garai Jób és Újlaki Miklós birtoka volt. Később az erős királyi hatalom idején az uralkodói család tulajdonában volt. Így a 15. század elejétől Luxemburgi Zsigmond, majd felesége, 1482-től Hunyadi Mátyás fia és a század végétől II. Ulászló volt a birtokosa. Az országnagyok 1490-ben kelt végzése szerint a vár Korvin János kezén maradt, aki később Ráskai Balázs főkamarásmesternek adta át. Ettől II. Ulászló király 1496-ban csere útján szerezte meg végleg a Zólyom megyei váráért. Ezek után Thuróczi Elek király várnak nyilvánította. I. Ferdinánd 1528-ban a hűtlenségbe esett Héderváry Ferenc birtokait, köztük Solymár várát és tartozékait is elvette, és Bakics Pálnak, feleségének Theodórának és lányának Margitnak, valamint testvéreinek adományozta, azonban János király 1531-ben Buda városának adta. Az igen egyszerű kiképzésű vár csak ritkán, főként vadászatok alkalmával szolgált uraik lakóhelyeként. Állandóan csak a várnagy és kisebb őrség tartózkodott benne. Jelentősebb kiépítésére - az öregtorony építésére, a palota bővítésére és reneszánsz kőkeretes nyílásokkal való átépítésére - 1500 körül került sor. Buda török kézre kerülése (1541) után elpusztult, szerepét Vörösvár török által emelt palánkvára vette át. Buda várának a török által történt elfoglalása után Solymár vára is elpusztult, a falu lakatlanná vált. 1580 után már többé nem említik várként a történelmi feljegyzéseink. A XVIII. században az új telepesek a vár köveinek nagy részét széthordták és házaik falába építették.
A vár feltárása 1929-ben kezdődött és jelenlegi állapotának helyreállítása 2006. évben készült el.
A belső palotaudvarban pillanatnyilag is rekonstrukciós munkálatok folynak, amely miatt a várfeljáró, a várkapu környéke és a palota udvar aktuális állapotában sajnos eléggé lehangoló képet ad az ott elhúzódó tevékenység miatt, mindez annak ellenére, hogy korábban már rendkívül szépen helyreállították a várat. Reméljük, hamarosan megváltozik ez az állapot a munkafolyamat 2009 évben történő befejeztével, majd valamikor 2010 évben tovább folytatódnak az öreg torony melletti - ez idáig felfedezetlen - keleti várrész feltárási munkálataival.
__________________________________________________
Megközelítés:
Solymár legkönnyebben autóval (a 10-es útról), autóbusszal (a BKV vagy a VOLÁN járataival) illetve vonattal (Budapest-Esztergom vasútvonalon) közelíthető meg.
Gépkocsival:
1/A. A 10-es számú főútvonalon akár Budapest, akár Pilisvörösvár felől érkezünk Solymár irányába, mindkét irányból nagyon jól látható a vár már a főútvonalról is. A 10-es főútról a Brit Katonai temetőnél vagy más néven Angol temetőnél N 47° 36,103' E 18° 57,430' 162 m [GCSOLY+útelágazás] kell lefordulni a város, illetve a vár irányába. A főútvonalon tovább haladunk a város központja felé a Vasút utcán, miközben a vasúti átjárón áthaladva elhagyjuk a vasútállomás épületét az előtte található helyközi autóbusz megállóval együtt. A Vasút utcában a dombtető felé tovább haladva elérjük a Major utcát N 47° 35,717' E 18° 56,654' 195 m [GCSOLY+útelágazás], ahol bekanyarodunk az utca foltozott aszfaltos útburkolatára, mely később földes útra változik. A kereszteződésénél jól látható jelzőtábla mutatja a várhoz vezető utat.
A kőhídtól a Zöld négyzet turistajelzés Zöld sávra változik, majd a parkolótól pedig a Zöld rom jelzésre. A parkolótól gyalogosan már csak pár perc a vár!
A solymári vasútállomás N 47° 35,776' E 18° 56,976' 150 m [GCSOLY+vasútállomás] előtt a Zöld négyszög túristajelzésen indulunk a vár irányába, amelyből a vár alatt rövidesen becsatlakozunk a Zöld sáv , majd a Zöld rom jelzésbe. A rövid 769 méteres távolságot kényelmes tempóban kb. 15 perc alatt tehetjük meg az említett turistautakon.
1./ 2013 évi hatályos Önkormányzati határozat értelmében a vár júniustól októberig minimális belépődíj megfizetése ellenében szabadon látogatható a nagyközönség és a turisták számára, amit a helyszínen a vár gondnokától lehet megvásárolni.
Nyitvatartás:
Június 01-től szeptember 30-ig, hétfő kivételével naponta 10 - 18 óráig.
Belépőjegyek:
- felnőtt teljes árú belépő: 300.Ft./fő
- 14 éven aluliaknak ill. nyugdíjas belépő: 200.Ft./fő
- csoportos belépő: 200.Ft./fő
3./ Nyitvatartási időn kívül ill. a kapu zárt állapota esetén a vár kő-, illetve cölöpkerítéssel körbevett déli oldalán, közvetlenül a torony lábánál található segédponttól N 47° 35,548' E 18° 56,960' 185 m [GCSOLY+segédpont] lehet bejutni a cölöpkerítés mellett.
__________________________________________________
A rejtekhely:
A toronyban belül! Kérlek, ne tegyél fel fotót a rejtekhelyről!
A láda:
Jelenleg kisméretű az "ideiglenes" doboz, amely pillanatnyilag csak egy logbookot tartalmaz és más dolgok tárolására jelenleg nem alkalmas.
Segítség: !nabóludrofőscpélkidamrahA
___________________________________________________
Ládatörténet:
2002.03.30-án telepítve: Az eredeti ötletgazda és rejtő Mikszi volt.
2004.07.24-én ládapótlás: Zsiráfsegítsége révén
2004.10.31-én ládagazda-váltás: Fűkocka, Matyi, Réka, Mariann.
2006.02.03-tól 2006.12.10-ig az ásatások és a rekonstrukciós munkák miatt beteg a láda.
2007.01.25-én ládapótlás: licuxdsegítsége révén
2007.03.14-én ládapótlás: Fűkocka
2007.03.17-én ládapótlás: Fűkocka
2008. évben meg kell említenem Vucsi NLKP akciós segítségét is.
2008.08.20-én ládapótlás
2021.05.08:
2023.02.07: új láda, új rejtek, új jelszó
virtuális pótjelszó a felső szinten , a tájékoztató tábla hátulján! (2023.02.07.től nem aktuális infó)
Állapot: kereshető
1 játékos jelölte kedvenc ládájának
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
+
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
+
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.0]
Solymár-Pilisszentiván és környéke ládázás 9/2.
A kőhíd utáni parkolóban álltunk meg, innen sétáltunk fel a várhoz. A 300,- Ft/fő belépő megvásárlása után mentünk be a gondozott várterületre. Sokan voltak, óvatosan tártuk fel a dobozt, majd helyére visszarejtettük. Innen tovább GCHGy felé.
Pilisszántói hétvégém első találata, Solymáron szálltam le a vonatról, és próbáltam összeszedegetni az útbaeső ládákat. Érdekes hely, könnyű találat, szép kilátás - köszönöm a rejtést! (A jelszó utolsó négy karaktere szám, kicsit nehéz volt kisilabizálni.)
Ha megtaláltam és tetszett, vagy nem tetszett - vagy teljesen közömbös hogy mit érzek, akkor is csak ennyit írok logként: Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.2.6]
Hurrá, felfedezve a nagy univerzum újabb rejtett csillaga! Tökéletes zsákmány a home officeban kitikkadt kesser számára. Ötletes rejtés, csodás panoráma. Köszi érte! :)
Annak ellenére, hogy a vár zárva volt, meglepően sokan voltak a várban. :D Úgy látszik, hogy itt a várfalon való bemászás bevett gyakorlat, mivel konkrét kitaposott ösvény vezet ahhoz a ponthoz, ahol könnyedén be lehet mászni. [Geoládák v4.2.1]
Tesós-kutyás kirándulás volt a mai is, nagyon jó ez a kis ösvény, ami a várhoz vezet, nagyon jót sétáltunk-másztunk-estünk :) Köszönjük szépen a rejtést. Szilvi, Edina es Szaddám az amstaffkutyus
Ládaellenőrzés történt, melynek során az új láda és logbook új jelszavat is kapott!
A hint (segítség) és a rejtek pillanatnyilag még a régi az új lehetőség kialakításáig!
Körtúránk során kétszer is megjártuk a várat. Sajnos a ládát nem sikerült megtalálni, pedig többen is kitartóan kerestük.
A ládagazdával történt telefonos egyeztetés alapján kérném a jelszó nélküli megtalálást.
A hely nagyon kellemes, a kilátás a várból pazar. [Geoládák v4.1.2]
Hétfői napon, (zárvatartáskor) került sorra ez a láda felkutatása. Az alternativ bejárat könnyen megközelíthető.Gababával együtt ripsz-ropsz megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.10]
Az első "váras" ládánk, amit családilag találtunk meg; alaposan meg is hozta a kedvünket a várakhoz. :-) A gyerekeknek tetszett, extraként még az egyik csaphoz befészkelt cinke fiókáit (kitátott csőrüket) is alkalmuk volt megfigyelni. Az ötletesen elrejtett láda a rutinos Apának köszönhetően hamar meglett.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Toll nincs benne, de nalam se volt igy nem tudtam potolni (kicsi kell bele, normal meret nem fer bele) [Geoládák v3.12.5]
Megvan, köszi! A vár ugyan még zárva, de a leírásban szereplő "segédponton" gond nélkül be lehet jutni. A kilátás a hegyek felé szép, az egész hely szépen rendben van tartva. A láda a helyén, még zárható, de már csak három füle van.
Kirándulás Olgával Solymár környékén szép időben. Éppen valami filmforgatásra vagy színielőadásra készülhettek, mert kb. 10-en voltak a várban korabeli ruhában, íjakkal stb.
A vár kifejezetten jó állapotban van, a rejtés jó, a láda vadonatúj. Köszi a rejtést!
Ládaellenőrzés során új helyre került az új nagyobbacska, de mégis kisméretű doboz, illetve az új láda új logbookot is kapott, valamint PW/jelszó módosítás történt!
Megleltem, köszönöm a rejtést!
Senengám izét nem találtam, csak egy log-hengert, amiben ha volt is jelszó olvashatatlanná kopott/gyűrődött. Pótjelszó oké.
Kevélyek körüli kepesztésünk után ide is átnéztünk még Andival. Ő már járt erre teljesítménytúra ürügyén, de én vagy még nem vagy csak elfutottam mellette és nem rémlett.
A kassza betegség miatt zárva tartott, de több ember volt a várban, mint a környéken összesen.
Köszönjük a rejtést!
Sikerült! (Kb. a hatodik lépcsőfokkal egy vonalban találtam meg, nem pedig ahogy a segítség írja és nem is az említett módon van rögzítve, hanem egy kb 2x12cm mikroláda egy alkalmas résben. Érdemes lenne frissíteni a leírást. Továbbá ha nem akarsz bliccelni, nyitvatartási időben fizetős!)
[g:hu+ 2.9.12]
Sajnos a földszinten a ládát nem léptünk a leírás helye meglett, de hűlt helye volt csak. Az emeleti pót jelszó meglett. Köszönjük a rejtést! [Geoládák v3.12.10]
[Elutasította: geocaching.hu, 2022.11.23 19:43 - a kesser nem reagált a megkeresésre.]
A ládát a Csütörtöki Csatangoló teljesítménytúra 25 kilométeres távjának teljesítése során kerestem fel. A jelszót sajnos nem tudom, mert a túratársam fényképezte le a jelszót - mert az én telefonom lemerült, toll és papír a táskám mélyén volt -, de a "kedves" túratársam azóta sem volt képes előkeríteni és elküldeni nekem a jelszót. Úgyhogy most, majd' 4 hónappal a találat után úgy döntöttem, nem várok a túratársamtól a jelszóra - amit azóta is heti rendszerességgel kérek tőle, és jelszó nélküli találatként bejelentem a ládát. Kicsit keserűbb így a regisztráció, de ez van. Előre is köszönöm a találat elfogadását!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Valóban nem az eredeti helyén a láda. Lépcső korlát melletti falba van "berakva", kb a 6. lépcsőfoknál. [Geoládák v3.12.9]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Nincs a rendes helyen a lada. Mert mar nincsen rajta a magnes.
igy a ladat uj helyen talaltuk : 6. lepcsofoknal , falba agyazva. [Geoládák v3.12.8]
Bár már jártam is Solymáron, valahogy nem volt meg, hogy itt van egy vár, pedig teljesen rendben van, nem drága a belépő, a toronyból marha jó a kilátás... Nagyon klassz hely, viszont a ládát nem találtuk, meg amúgy is, ott a pótjelszó. Az udvarban levő kút brutálisan mély. Köszönjük a rejtést!
Megtaláltuk, köszi a rejtést!
Idei első! A láda úgy be volt feszülve a fal mellé, hogy alig bírtuk kipajszerolni :) Egy kicsit lejjebb raktam vissza, hogy könyebben hozzáférhető legyen. [Geoládák v3.12.5]
Megtaláltam.
Köszönöm a lehetőséget.
[g:hu+ 2.7.16]
Az év első ládája számomra. Állomás felől érkeztem, és átkeltem az átkelőn. Egy bringás épp időben fékezett, így nem ütközünk a járdán. Szerencse, hiszen éppen tájoltam magam. Körforgalomnál jobbra. Innen már látszott a torony. Bevetettem magam a sárba, percek kellettek a táblán található információig: pár hónapig még zárva. Megnyugtatott ez a rész, abban reménykedtem senki nem fog zavarni keresés közben. Emelkedés után gyorsan kiderült, már voltak fent a toronyban. Az is világossá vált: nagyon népszerű a torony melletti bejárat. Volt ki kutyával, volt ki idegenajkú másodmagával látogatta meg a helyet. Az alsó mágnessel számolásos módszerrel sem, a fenti pót viszont egyből. Toronyba mindenképpen érdemes felmenni. Akkor is, ha a kapunál érkezik a kesser.
Szép a hely, a vár és kilátás is.
Mágneses láda sehol...
Van egy Pet elöforma. Nem volt a helyén, visszatettem oda ahol irja a leirás.
Sajnos mágnes hiányában, befeszitettem a helyére
Benne egyetlen gyürött papír, de jelszó rajta van.
Lehetne egy karbantartás.
Persze, köszönjük!
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! Sajnos a ládának nyoma veszett és ahogy az előttünk lévőknek, úgy nekünk is csak a pótjelszóval lett meg. A várba párszáz forint a belépő, folytatni szeretnék a feltárását és helyreállítását. A kilátóból jó volt szétnézni a környékre. Az Alsó-Jegenye-völgyön keresztül, majd a zöld jelzésen jutottunk el a várhoz, a közvetlenül a vár alatti útszakasz igen meredek, de rövid. Itt legalább kicsit eloszlott a sok kiránduló, a völgyben sűrűbben voltunk. [Geoládák v3.12.2]
Éppen egy másik keresővel akadunk össze a láda... hűlt helyén. A leírás egyértelműen megadja, hogy hol kellene lennie, nos ott nem volt. Ennek megfelelően a pótjelszót logoltuk. Érdekes koncepció ez az újjáépített vár, de jópofa. A toronyból szép kilátás nyílik mindenfelé.
Megtaláltam barnanyával, köszönöm a rejtést! GCBBKT után Solymár vasútállomáson hagytuk a kocsit, majd onnan indultunk gyalog a 3 ládát felfűző körünkre. Ez volt az első. Mi a korábbi logokban említett fiolát találtuk meg, ami rendben volt. [Geoládák v3.12.1]
HEURÉKA!
Megtaláltuk, köszönjük szépen!
További részletek és képek később, otthonról. [Geoládák v3.11.3]
Pilisből hazafelé útbaejtettük.
Nem ismertem ezt a várat.
A kis doboz nincs a helyén, így pótjelszóval.
Alaposan átnéztem a lépcsőfokokat, de sajnos a láda nincs ott (körbe is fotóztam a lépcsőfokok alját). Lehet hogy valaki elvitte? :(
Kérném a láda kép alapján történő elfogadását.
Rengetegen voltunk, így nem probáltunk a kutakodással, de mint olvasom utobbi időben nem is találták meg. Gyönyörű a várból a kilátás, megérte eljönni. Kérem a képek alapján az elfogadást.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
A jó időre való tekintettel rengetegen voltak a várban, kicsit nehezítette a feltűnés mentes keresést, de sikerült :) [Geoládák v3.9.6]
Sajnos több csapat kiránduló nehezítette a keresésünket és bár 4 gyerkőccel kerestük keresztül-kasul bejárva a helyet, végül nem leltük a ládát. Megköszönöm ha elfogadod.
A várat kisgyerekes családok hada vette be, több ponton 'áttörve' a várfalat. Akár nyitva is lehetne a kapu, egyszerűbb lenne...
A tumultus ellenére a láda nincs veszélyben, mert nagyon jó a rejtés.
A várhoz érkezve lehangoltan olvastuk az előző bejegyzést, de gondoltuk teszünk egy próbát. A rejteken nem találtuk, már a fotókat készítettük bizonyságul, mikor a kilátó kapujának jobb oldalán megleltük a "ládát". Visszatettük az eredeti helyére, ami nem volt egyszerű, mert nagy volt a jövés-menés. Köszönjük a rejtést. [Geoládák v3.6.0]
Megtaláltuk, köszönjük! Nem ott volt, ahova a segítség mutat, de a várgondnok segítségével meglett, ezúton is köszönjük neki :) Visszaraktuk oda, ahova a segítség mondja, reméljük nem esik le :) [Geoládák v3.3.2]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Bár elég gyengén van rögzítve, nem ott volt, ahol lennie kéne. Visszatettem, de lehet, hogy megint leesik. [Geoládák v3.3.2]
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! GCWIZert jottunk eredetileg, de az a lada valoszinuleg elveszett, a 3 eveseket pedig nem a jelszo erdekli, ugyhogy kellett talalni egy masik ladat :) [Geoládák v3.3.2]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
(már nincs rajta a mágnes, úh a lépcsők alatti rácsos ketrecresz melletti tartogerenda mögött találtuk és oda is tettük vissza)
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v2.2.5]
A Szénás Kör során tértünk be ide. Nyitva volt a vár, szedtek belépődíjat. Kriszti találta meg a ládát. Szép volt a kilátás, itt még sütött a nap.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Részletek később... [Geoládák v2.2.5]
138. Szénás Kör teljesítménytúra ládázással kiegészítve: 35 km, 11 láda, 7:13 idő.
Gyönyörű késő őszi reggel, a képek remélem valamennyire visszaadják a felkelő nap és a köd szépségét. A kilátás csodás, a vár érdekes. Köszönöm, hogy megmutattad.
A megadott pont alatt, a földön találtuk. Szerencsére nem került "illetéktelen" kezekbe. Visszatettük a remélhetőleg pontos helyére.
Szép környék, köszönjük a rejtést! :)
"Apafia" túra a Szénás-kör családi szakaszán. Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! :) Gyönyörű hely, köszönjük, hogy megmutattad :) [Geoládák v3.0.0_beta_12]
Egy kis munka utáni edzés... Biciklivel át az Északi összekötő hídon, majd Aranyvölgynél fel a hegyre... onnan Solymár fel a várhoz... Már nem volt nyitva, de megszereztem a ládát... :) Egész jó hely... és most már tudok róla... :) Pont jó távolságban van egy kis tekeréshez munka után... :)
Köszi a rejtést!
Nekem már megvan ez a láda, így én most csak a várat néztem meg. De a többiek kedvéért kerestük a ládát és mi sem találtuk sajnos. Szerintünk is lába kélt.
Nagyon szép időben sétáltunk el a várhoz a vízesés ládától. Sajnos egyik ládát sem találtuk meg. Mivel a leírás nagyon pontos, így azt gondoljuk, hogy elveszett. Kérjük a kép alapján az elfogadást. Köszönettel: Mia, Piri (kutya), Zoli.
Kellemes társaságban és környezetben eltöltött nap végpontjaként, a Nagykovácsi-Solymár túránk 6. útba ejtett ládája. Teljesítette küldetését, visszacsábít egy későbbi időpontra is, amikor nyitva lesz a vár.
A mai nap utolsó ládája. Közös találat Iszkirivel és Berci kutyával. Logbook betelt, csak a com-os ládanév található meg benne, jelszó nehezen olvasható.
Bevallom, ládáért még nem fizettem.
A hely szép, és a belépő persze egyáltalán nem sok, csak még nem találkoztam olyan ládával melyhez csak belépőt fizetve lehet hozzáférni. (Persze, bemehettem volna oldalt is, de az meg milyen pofátlanság)
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
A láda nem a helyén volt, de a leírásnak megfelelően vissza rejtettük! A logbook már nagyon tele van, papírt érdemes hozni magatokkal! :)
[Geoládák v2.2.4]
A belépőjegy megváltása után, a kellemes őszi napsütésben a várban piknikeztünk, utána mentünk a toronyba a ládáért.
Sokáig kerestük, végül az öreg szólt, hogy tegnap óta nincs meg a láda.
Egy újabb csodálatos nap az OKT-n, amit egy eredményes ládavadászat színesített. A nap utolsó ládája egy remek kilátással koronázta meg a mai napot. Köszönjük!
Családi séta, és kellemes meglepetés.
A vár szépen fel lett újítva, a jelképes belépő (5 fő, 1000 ft) simán megérte az árát. A toronyból jó a kilátás, a QR kódos virtuális bemutatók is tetszettek.
Innen átsétáltunk a vízeséshez, majd vissza, nekem ez most felhozó kirándulás volt
Köszönjük a rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Sajnos kartyaval nem lehetett a belepot kifizetni, de a penztaros bacsi nagyon kedves volt es beengedett. Sot, mosolyogva meg egy tollat is a kezembe nyomott. :)
Szuper rejtés!!! Köszönjük.
Ez a geoláda szuperül van elrejtve, találékonyság és kitartás is kell, hogy megtaláld. A szél sajnos nagyon fújt, így nem mentünk fel a kilátóba, hogy megcsodáljuk a panorámát. A log füzet teljesen betelt és salátára szakadt, cseréje szükséges!!!
Ani@Zsolti
Nagyon szép kornyezet, a rejtés is nagyon elmés. Ilyen időben egy lélek nem járt arra szerencsére. Viszont munka előtt ládáztam, ezért kevés volt sajna az időm, így sok papír közül nem tudtam előkotorni a jelszót. A rejtővel való egyeztetés után ezért jelszó nélkül logolok (egy-két képet azért csináltam ).
Piliscsévi nyaralás 6/36.
Ezt is megtaláltam! Köszönöm a rejtést. Nem volt hiába eljönni ide. :)
Részletek és képek hamarosan.
Nem volt túl nehéz találat. Könnyű séta volt az állomástól, majd fel a dombra, ahol láttam hogy a vár fizetős. Viszont hétfő révén zárva,
így kérdéses a bejutás. A hátsó bejárat szerencsére mindig nyitva, így bár kicsit betörőnek éreztem magam, de nem volt se biztonsági őr, se kamera, szóval félig-meddig nyugodt voltam. :D Megkerestem a ládát, azaz kerestem volna, de első körben nem került elő, így felmentem a kilátóba, szétnéztem, majd lefelé előkerestem, nagyjából elsőre jó helyre nyúltam. Viszont nem tudom mennyire rejtettem jól vissza, az oldalon leírt segítségnek megfelel, viszont eléggé furán lóg, remélem nem esik le. [g:hu 1.5.4a] [wapon beküldött szöveg] 722.
Köszi a rejtést! A láda lapján lévő segítséggel lett meg, de ehhez képest már egy kicsit változott a láda helye és az elhelyezés módja. Úgy tudtam visszarakni, ahogy megtaláltam.
Jópofa hely, bár iszonyú szeles volt ma. A logpapírra a jelszó két helyen van felírva, és az egyik helyen a benne lévő utolsó számjegy pont eggyel kevesebbnek látszik, mint amennyi. Megpróbáltam kijavítani a logpapíron. Ha valakinek nem fogadja el a rendszer a jelszót, növelje meg az utolsó számjegyet eggyel.
Tojás40 teljesítménytúra közben. A vár a jó idő miatt már nyitva volt. Csak lefényképeztem a logbookot, de a rajta szereplő jelszót valamiért nem fogadta el a rendszer. Nem igazán értettem a dolgot. Köszi Brogan a segítséget. És köszönöm a rejtést.
Megvan!
Képek alapján kicsit nagyobbnak hittem a várat. 15-20 perc alatt sikerült megmásznom a tornyot és a várat is körbesétáltam. A láda könnyen meglett, köszi a rejtést!
Nagyon ötletes a rejtés! és a segítség is :-)
A jelszóval nekünk is meggyűlt a bajunk, szóval köszi Brogan.
(Akinek jelszó gondja van, nézze meg Brogan 2017.04.23-i megtaláláshoz írt megjegyzését)
Március 15-i solymári kirándulásunk második ládája. A vár ugyan csak nyáron van nyitva, de szerencsére március 15-e alkalmából kinyitott. Nagyon tetszett az egész vár, a toronyból szép kilátás nyílik minden irányba.
Atika hősiesen teljesítette az egész távot oda-vissza futóbiciklivel a Shell kút melletti parkolótól egészen a várig és vissza.
A medvék megtalálták! [g:hu 1.5.3] [wapon beküldött szöveg]
Gyors mini-kirándulás, mini várral, mini mászással. Gyors találat, a láda megvan és ép, de logbook csere majd jól jönne neki.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.5.2x] [wapon beküldött szöveg]
Igaz a kapu zárva volt, de mi jól bementünk hátul :) A kilátás pazar, nekünk nagyon tetszett!
A karbantartást azért jelöltem be, mert a logbook betelt, hagytunk pár üres papír, amíg nem lesz cserélve.
Megtaláltam, köszönöm a lehetőséget. A többit majd otthonról :) [g:hu 1.5.2x] [wapon beküldött szöveg]
Ez volt a mai napi gyalogos ládavadászatom 2. találata az ötből... :)
A Brit Katonai Temetőtől gyalogoltam fel a Mátyás-dombon lévő várhoz. 2010 szeptemberében már jártam itt egyszer, de akkor még nem volt fizetős a belépés, bárki-bármikor ingyen bejöhetett. Most a leírt helyen jöttem be az öregtorony mellett. A láda könnyen meglett a pontos leírásnak köszönhetően, viszont nem logoltam, mert a Logbook teljesen be van telve. Visszarejtés után felmentem a torony kilátószintjére, és készítettem pár ködös képet... :(
Innen a Jegenye-völgybe mentem tovább, a GCwiz multi pontjait becserkészni.
A nap során készült képek itt nézhetőek meg.
Köszi a rejtést, jó volt újra itt lenni! :)
Téli séta során fellelve.
Miután barátaim a településre költöztek, sokszor elmegyek mellette. Most be is néztünk. :)
Szép hely, de sajnos most a kilátás elmaradt.
Logbook tele.
Köszi
Megtaláltuk, bár valamiért nem vette be a jelszót. A jelszó utolsó része nem egyértelmű, a hídnál szakadó esőben készített fotók valahogy elvesztek sajnos. Találkoztunk másokkal a turista - ösvényen is, a második pontban a filmesdoboz is meglett a lépcsőnél. Ötletes rejtés! Szerencsére nem volt ott senki!
Annyit tennék hozzá, ha a vasúthoz megy valaki, akkor a lenti túristaház mellett kell majd elhaladnia, lefele a várból, utána jobbra a vár alatt.
A belépés fizetős a várba, bár már kifelé - 17:30 körül - nem volt ott a portás.
Megtaláltuk, köszönjük a lehetőséget. A logbook betelt, az utolso helyre logoltunk. Sajnos nem volt nalunk ures hogy potolhassuk. Megeri ide eljonni, nagyon helyes varrom, szep a kilatas a toronybol. A penztarban levo úr nagyon rutinos es segitokesz, keres nelkul hozta a tollat mikor latta h nincs nalunk. :D [g:hu 1.5.2x] [wapon beküldött szöveg]
Ragyogó napsütésben :) Fényképezgettünk, míg egy osztály továbbvonulására vártunk, azonban vesztünkre éppen a toronyban táboroztak le ebédelni. :( A helyszínen készült fotóink alapján kérjük szépen a találat jóváhagyását!
Köszönjük a rejtést! Kisgyerekeseknek (is) ideális túra az erdei séta és a Szarkavár. A láda és a jelszó is meglett, de vmi technikai ok miatt nem tudtuk regisztrálni!
Végig olyan kellemetlen érzésünk volt, hogy itt mi most nem teljesen legálisan vagyunk bent( nem volt nyitva a kapu, a cölöpkerítés mellett mentünk be). Aztán persze lehet, hogy rosszul éreztük ezt.
Szép volt a kilátás.
Köszönöm a lehetőséget!
Délután munka után ládáztam egy kicsit Solymár környékén, három ládát is begyűjtöttem. Szép a kilátás a várból, csináltam pár fényképet is, ilyenkor hétköznapokon a béke és nyugalom szigete a vár. Köszönöm a rejtést!
Solymár környéki kirándulás egy szép őszi napon. Rengetegen voltak a várban, szóval nem csak október végéig volt nyitva. A lelkes "gondnok" bácsi bömböltette a sramli zenét és közben tartott egy kis történelmi bemutatót nekünk a várról. Szóval kalandos volt, főleg a láda elővétele, kb. percenként jött egy újabb gyerkőc, aki kíváncsian szemlélte mit is csinálok. Köszi!
Megtaláltuk. Köszönjük a rejtést! [g:hu 1.5.1w] [wapon beküldött szöveg]
A vár nagyon tetszett, de nem jó időpontot választottunk a látogatásra: Pálos 70 túra ellenőrzőpontja volt a vár előtt és egy csapatnyi gyerek is a várban rohangált. A ládát megpróbáltuk feltűnés nélkül elővenni és visszatenni. Remélem, nem tűnik el. A jelszó egy része nem egyértelmű, nekünk is csak 3. próbálkozásra sikerült helyesen kiolvasni. A megtalálás után a környéken túráztunk egy kicsit. Köszönjük, hogy a láda kapcsán ide is eljutottunk!
A ládázás révén ismertük meg ezt a helyet. A vár érdekes, a kilátás remek. A ládát hamar megtaláltuk, de az általunk fellelt jelszót nekünk sem akarta elfogadni a rendszer. Miért kell egy logbookban több jelszónak szerepelnie? Kérjük a találat jelszó nélküli elfogadását.
Sikerült megtalálni, nagyon szép helyen van és a megközelíthetőség is kiváló.
Viszont a rendszer nem fogadja el a logbookban "PW" ként feltűntettett jelszót.
Budakeszi-Nagykovácsi-Solymár-Budakeszi bringatúrán, hőségben, korai indulással.
Remek a rejtés, de az apróbetűs jelszó leolvasásánál kicsit bizonytalan voltam. Tartottam is kicsit a logolástól, de elsőre sikerült:)
A vár 'őre' a geoláda említésére beengedett belépő nélkül, ami egyébként is csak 3-400 Ft. lett volna. Mondta, hogy mindennap leellenőrzi a ládát, a rejtő mindent lebeszélt, még az önkormányzattal is. Példaértékű! GRATULA!!
Megtaláltuk! Köszönjük az élményt! Egy kicsit ódszkottam a pókhálók között keresgélni ahol jól megtermett pókok laktak, de összeszedtem a bátorságom és nyúltam ahova nyúlnom kellett! :) Kárpótolt a gyönyörű környék és kilátás. :)
A Budai tájakon 30 teljesítménytúra alkalmával jártunk a várban. Megtaláltuk a ládát is, de az első oldalon szereplő jelszót nem fogadta el a rendszer. Lehet, hogy más jelszó is volt másik oldalon, de siettünk. A képek alapján kérném a találat elfogadását.
Tetszett a vár és a rejtés is.
Tetszett az is, hogy ilyen könnyedén be lehet jutni akkor is, ha nincs nyitva a vár. Bár erre bizonyára magunk is rájöttünk volna, vicces volt a leírásban olvasni és jól esett a gondoskodás. :-)
A ládaoldalra ráférne egy kis frissítés.
A mai nap a GCXM14 közeli pontok keresésével telt, 22km-es sétafikával 9 találattal.
Annak ellenére, hogy félig-meddig még láttam honnan bújik elő Mykiboy, nem volt nyilvánvaló a rejtekhely.
20 éve még erős képzelőerő kellett hozzá hogy itt valaki várat lásson.
A jelszó utolsó karaktere nem egyértelmű.
A "vár" már téli pihenőjét tölti, ezért a segédpontnál mentünk be és fel a toronyba, mint ahogy mások is.Kár, hogy csak ennyi maradt belőle. A panoráma pazar lett volna, de elég párás volt az idő. Köszönjük a rejtést!
Mai 1. ládánk, útban Esztergom felé. Minden szempontból tökéletes!
A helyszínen éppen régészek dolgoztak, a kút feltárását végezték. Megnéztük, hogy miket találtak, de nem árulom el. :P
Köszi a rejtést!
Úgy örülök, hogy eljutottam ide. Nem volt közel otthonról (50 km-es kör lett végül biciklivel), de nagyon nem bántam meg. A kilátás pompás, már ahogy a rét felől jön az ember, az is olyan hangulatos. A láda ötletes, a közelében kerestem előtte, de más ötletem volt :)
Nagyon érdekes előadást hallottam a Tamáska Pétertől, amelyért külön köszönet illeti őt. Remélem sikerül majd feltárni a várat teljesen.
*A jelszót a lap alján keressétek, a furcsa betű 'e' betű.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget: PLaci [g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
Ovis kirándulás kapcsán begyűjtöttem a ládát. :) Szép, karbantartott vár, a közelben lévő patak és környéke, na meg a patak fölötti függőhinta a gyerkőcöknek nagyon bejött. :)
Biciklizés közben jártam erre gps nélkül, de biztos voltam benne, hogy rejt e hely valami kincset :) Kérem a jelszó nélküli megtalálás elfogadását a fotók alapján.
Solymári munka-cache. Ebédszünetben meglátogattuk, mert nagyon közel volt. Bár még nyitvatartási idő volt, de a kaput zárva találtuk, így a segédpontot használtuk a bejutásra. Rajtunk kívül csak egy kutyás fiú volt a toronyban, tehát a mikro keresését nem akadályozta semmi. Könnyen meg is lett, ötletes rejtek, bár nagy népsűrűségnél biztosan nem lehet ilyen egyszerűen elővarázsolni. A jelszó kiolvasása nekünk nem okozott gondot, bár a papír szakadt, de két helyen is szerepel rajta.
Logolás után felmásztunk a lépcsőkön és kiláttunk körben. Szép volt. A vár maradványait is bejártuk - ami nem okozott nagy nehézséget, hiszen ez csak amolyan "garzon-vár" lehetett anno. :-) Ezzel együtt tetszett az egész, nem bántuk meg, hogy megszakítottuk a munkát erre a kis időre.
Valahogy sosem voltam még Solymáron a várban, hiába van Budapesthez ennyire közel. Ma még az időjárás is remek volt ehhez a kiránduláshoz, ötletes a "láda" rögzítése! :) Nem volt egyszerű szemtanúk nélkül megoldani, mert jó sokan jöttek-mentek, de végül sikerült. ;) A jelszó is meglett, csak kicsit kirakózni kellett vele. :)
A környék nagyon szép volt, és március 15. tiszteletére elég sokan voltak. Természetesen a segéd ponton keresztül lehetett csak bemenni. A láda jelszavát nem sikerült megfejteni, mert az utolsó két karakter kiolvashatatlan.
Hangulatos kisváros "békéjét vigyázza" a Szarka vár. Könnyen teheti, hisz messze ellátni onnan a gyönyörű tájra. Mindenkinek jó szívvel ajánlom, látogasson el ide is. Köszönöm a Rejtőnek a lehetőséget.
Mára egy hosszú gyalogos túrát terveztem Solymár - Remeteszőlős - Adyliget - Nagykovácsi - Solymár útvonalon. Minden közbeeső ládát megkerestem. Az útvonal hossza 32 km, 8 db hu-s láda, 12 pont a gyalogoskupába. Minden elképzelhető akadályozta a zavartalan logolást. Remeteszőlősön a láda közelében (2 m) kirakodó (csere-bere tárgyak amire nincs szükség), három ládánál az útvonalon haladó temérdek teljesítménytúrázó.
Ez volt a mai első láda. 8 óra körül már a várban voltam, senki nem zavarta a logolásomat. Nem tudtam erről a várról, csak a ládának köszönhetem hogy felfedezhettem.
Könnnyen megvolt, köszönjük a rejtést:) Amikor már készültünk, hogy fizetjük a belépőt, egymás között már a ládáról beszéltünk, és ekkor mondta a férfi, aki a belépőt árulta, hogy ha a geoládát keressük, odáig ingyen bemehetünk...
Nagyon kedves volt a pénztáros, szét tudtam nézni normálisan, volt kilátás is. Szerintem nagyon megérte, bár nem egy hatalmas várról van szó. Jó a kilátás.
TFTC
Gyönyörű környék, kellemes túra kutyasétáltatással egybekötve. Nekünk bejött! Köszi!
(Szerintem a doboz máshová került, mert a segítségben megadott "sesengám" nem volt felhasználva)
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. A gondnok nagyon kedves volt, felajánlotta, hogy segít megkeresni a ládát, ha nem találom. Beszélgettünk a geocachingről, odaadtam neki a láda kinyomtatott oldalát, amit akkor olvasott először. Nagyon tetszett neki a dolog, azt mondta, hogy az unokájával biztos felkeresnek majd pár kincses ládát. Hát így terjed a kor kérem szépen ;) [g:hu 1.4.26z] [wapon beküldött szöveg]
A kapunál belépőt szedő solymári emberrel szóba elegyedve nemcsak a várról, hanem a környékről is sokat megtudhattam. Köszönet neki, s a rejtőnek a rejtésért.
Meglett köszönjük...NEM KELL FIZETNI ha csak a geoládára mész, sőt, mivel én leírás nélkül csöppentem oda, a szolgálatos még segített is a ládakeresésben.
Este fél9 körül értünk oda. A hely zárva volt, de szerencsére ilyenkor is megközelíthető a láda. Viszont Július 1-től 300Ft/fő a belépő.
Lehet nem ártana a rejtést áthelyezni egy olyan helyre, ami megközelíthető 0-24 belépő nélkül.
A kilátás nagyon szép volt a toronyból! Köszönjük a rejtést!
Harmadszori nekifutásra végül mégiscsak megtaláltuk. :-) Szombaton este már egyszer megvolt, de mire vasárnap íróeszközzel plusz valami aprósággal visszatértünk, már nem volt ott ahol hagytuk. A nagy forgalom miatt ma kora délután nem volt lehetőség hosszasan keresni, de most az előbb sikerrel jártunk. Ez az első, hozzánk legközelebb eső ládikánk.
Köszönjük szépen.
A láda nem beteg! A mikroládát a megadott hellyel szemben, kis kövekkel álcázva találtuk meg. Visszarejtésnél a feltételezett eredeti helyére tettük vissza.
Csodás kilátás nyílik a toronyból, mindenképp érdemes megnézni! A vár sokat "épült", mióta nem láttam! :) Robigergővel közös találat!
Könnyen megtaláltuk, bár kétlem, hogy a jelenlegi rejtekhely tartósnak fog bizonyulni. Reméljük, hogy nincs igazam. A panoráma isteni, bár a párás levegő miatt a fotók kicsit homályosra sikerültek. Köszi a rejtést.
Nagyon nagy sárban és nem túl jó időben kerestük, kettő weimari vizsla Beni és Doris társaságában, sikeresen megtaláltuk. A zászlót felhúztuk!
Emlékeimben a lépcsőfordulón volt a láda, de a földszint a nyerő. Kis mikroláda, pici ajándék fér bele. Íróeszköz legyen nálatok!
Köszi a rejtést, mely összehoz minket! :-)
Gps nélkül jártunk a várnál, a toronyban a földön a feleségem talált egy ládácskát. Kiírtuk a jelszót, utána kb 60 cm magasan elrejtettem, szerintem az eredeti helyére.
Nagy családi kirándulás Solymártól Máriaremetére. Harmincan vágtunk neki a nem túl hosszú túrának. Jó hangulatban, csodálatos időben, szép tájban bandukoltunk, az aprónép miatt kellőképpen lassacskán.
Szép hely, érdemes volt eljönni. Péntek kora délután elég nagy volt a forgalom a várban. Főleg kisgyerekes családok látogatták. Több, mint egy órán át kerestem a toronyban. Benéztem minden zugba, de sajnos a ládát sehol sem találtam.
Csináltam néhány képet a mobillal. Kérem, a rejtőt legyen kedves ez alapján elfogadni a találatot. Köszönöm.
Egyetem után, csak az oldal leírása alapján, GPS nélkül. Valaki ma nagyon segített nekünk fentről, hiszen beérve a toronyba, pont egy kutyás párt kaptunk rajta azon, hogy nagyon keresnek valamit GPS-szel a kezükben (Még nem logoltak ide, de ha esetleg olvassátok, akkor utólag is üdvözlet nektek). Így mi szépen kivártunk, s utána mi is belevágtunk a keresésbe. Először nem értettük, mert nem találtuk, de aztán egy kis sasszem, s hamar meg lett.
Sziasztok!
Mi vagyunk a kutyás pár.:))
Kb. 1.5 órai faanalizálás után felhívtuk a rejtőt, aki megmondta, hogy hol keressük. Sajnos így se találtuk meg, ezek szerint még mindig kezdők vagyunk....
Megtaláltuk! Nagyon tetszett a hely, tényleg ládára érdemes. A dobozt több, mint fél óráig kerestük, a tornyot az aljától a tetejéig számtalanszor végigtaperoltuk, közben találtunk két nagyon jó potenciális rejtekhelyet is. Aztán végül olyan helyen találtuk meg, ahova mi nem tettük volna, de csak meglett. A láda pont feleakkora, mint amekkora méretek a leírásban feltüntetésre kerültek, ez is félrevitt bennünket egy kicsit. A logbook betelt, ezért abba logolni nem tudtunk. Köszönjük a rejtést.
Köszönet a rejtőnek! Nélküle nem ment volna, már másfél órája kerestük, mikor felhívtuk. Igaz nem teljesen ott volt, ahol kellett volna. A TB nem lett volna, feladom a keresést, de így sikerült megszereznem életem második TB-jét! A panoráma gyönyörű! Érdemes volt ellátogatni ide. Még egyszer nagyon köszönöm!
A ládát 2002.11.23-án már megtaláltam, de azóta nagyon nagyot fejlődött a vár állaga! Minden elismerésem azoknak, akik ennyit befektettek a múlt egy kedves emlékébe! (Bárcsak minden vár ilyen sorsra jutna... ld: Buják :-()
Oriza
Teljesítménytúrán pontőrködés után ejtettem útba a várat. Solymáron jártam már párszor, de a vár eddig még kimaradt. Pedig nagyon szép a kilátás! Köszönöm a rejtést!
Ezen a csodás májusi vasárnapon két ládát, GCwiz-et és GCSOLY-t kerestük meg egy könnyű, 4.7 km-es sétával. A Kökörcsin utcánál parkoltunk, majd Solymárról busszal jöttünk vissza a kiindulási ponthoz.
A ládikát nehezen találtuk, ezért volt egy kis rejtő-zaklatás. Közösen megállapítottuk, hogy a kapszula nem teljesen ott volt, ahol lennie kellett volna, szerintem kicsit részletesebb infó a rejtésről még nem rontaná el a játékot.
Köszönjük a rejtést.
A kapu zárva volt, a segédponton léptem be.
A láda nem ott lett meg ahol eredetileg feltételeztem.
Élmény volt egyedül szétnézni.
Köszönöm, hogy megmutattad.
Nagyon jó kis hely. Sötédedés előtt voltam ott, és ennek, no meg annak, hogy többen is tartózkodtak a toronyban a keresést feladtam. Talán egy másik alakalommal. Kérem a kép alapján a találat elfogadását. Köszönöm
Sajnos a ládát nem találtuk meg, sok fiatal volt a kilátóban, nem nagyon akartuk az időt húzni, sem kockáztatni, hogy esetleg eltűnjön.
Kérem a rejtőt a képek alapján a megtalálást elfogadni szíveskedjen. Köszönöm!
Jó volt kiszabadulni a nyugiba a nagy állatkertből.
Nekem egy Kis Svábhegy (GCvics) jellegű rejtés jobban illett volna ide, talán azért is tartott tovább a keresés, mert mindenáron olyat akartam találni.
Nagyon kellemes időben, (ráadásul hosszú hétvége van) hat ládás tekerés a környéken. A kegytemplomnál hagytam a kocsit, onnan vettem be a csúcsokat és a várat. Sokan sétáltak a szép időben!
A vár tetszett! Köszönöm a rejtést!
ok:-) [wapon beküldött szöveg]
Pimpivel kerékpáron érkeztünk.
A logokat visszaolvasva könnyebb volt megtalálni a -szerintem- veszélyes helyen lévő rejtést. A vár és a panoráma nagyon tetszett.
Köszönöm a rejtést!
Zöld 20 vége felé sikerült felkeresni a várat, viszont mivel csoporttal voltam sietősre kellett fogni a körbenézést, így a láda se lett meg. Mellékelem a zöld 20-as részvételt igazoló papírokat, valamint pár saját képet, és a track logot, ezek alapján kérem a találat elfogadását.
Régebben már jártunk itt, de most a ládát is begyűjtöttük. A láda mérete kb. 8x8cm és nem 15x15-ös mint ahogy a leírásban szerepel.
Köszönjük a rejtést!
A http://kirandulababa.turistautak.hu/ -ról tévedtünk ide. Jó kis túra volt a benzinkúttól a 3 éves lányomnak. Külön jó volt, hogy bár a várhoz érve már éhes volt, fáradt és fázott, én hamar vissza tudtam trappolni és kocsival eljönni a várhoz, így a hiszti is elmaradt.
(A többiek találták meg a ládát, amíg én a kocsihoz mentem, és ezek szerint rossz jelszót írtak fel. Nem akarom leírni a ládát, hogy hol volt, bár azzal bizonyítanám, hogy megtláltuk, csak elrontanám a többiek játékát...)
Egy meglehetősen ramaty időben érkeztem a várhoz, és szerencsétlenségemre pont akkor érkezett oda egy mugli család. Na, mondtam magamnak, ezek is jobban tették volna, ha a kandalló mellett melegednek.
Mivel csak nem akartak kijönni a toronyból én is utánuk mentem, és valahogy rögtön ráéreztem a láda helyére. És sikeresen logoltam.
Barátaimmal egy kis hétvégi kirándulásra indultam. Bár hó nem volt, helyette iszonyatos hideggel indult a nap. A várat könnyen bevettük a falon átmászva, a láda is hamar meglett.
Mai túránk első állomása volt a vár. A láda könnyen meglett, viszont a jelszóval meggyűlt a bajom. Egyszerűen képtelen voltam kibetűzni az írás egy részét, és hiába próbáltam ki több verziót, egyik sem stimmel...:(
Meglett a láda, de rengetegen voltak és elfelejtettem a jelszót felírni. A rejtekhely megőrzése volt a cél a többi kiránduló elől. Külön levélben esetleg pontos leírást tudok adni erről a kreatív megoldásról:) Ügyes!
A toronyban igen magas volt a turista populáció. Egy negyed óráig fényképezkedtem, de sajnos a turisták száma nem csökkent, hanem nőtt ez idő alatt. Jobbnak láttam, ha a rejteket nem fedem fel, nehogy valaki illetéktelen ezt követően eltulajdonítsa, így maradt a jelszó nélküli. Kérem a rejtőt, hogy a képek alapján szíveskedjen jóváhagyni.
Megtaláltuk! Kissé "fagyosan" indult a reggel, nagyon hideg volt mikor leszálltunk a vonatról, de mire felértünk kicsit átmelegedtünk. Még jó hogy ilyen magasan van a vár ... :-)
Egyszer már jártunk itt, akkor még a kapun kívül volt a láda rejtekhelye, és nem sikerült megtalálnunk. Most ügyesen meglett. A kilátás még mindig szuper! :-D
Hát nem semmi jelszót sikerült kitalálni, és elég sajátos kézírással leírni, az biztos! De még ez sem akadályozott meg a vár és az ott lévő fiatalok lovagi küzdelmének élvezetében. Kitűnő rejtés, gratulálok.
Mivel grKittyvel közösen kerestük és találtuk meg, ezért elárulom neki a jelszót.
Még egy kardvívó versenyt is nézhettünk!
Érdekesség a vár, köszönjük a rejtést.
Lefényképeztem a jelszót, de nem sikerül megfejtenem:(
A rejtő megtanult írni, én meg tanuljak meg olvasni:)
Nagyon kellemes baráti társasággal a GC-WIZ felől, tömegközlekedéssel Hidegkút felől közelítettük meg a ládát. Bár már egyszer végigjöttünk itt, most újra végig sétáltunk a Paprika patak mellett. Ettünk egy jót a májusfánál, aztán tovább a várig. Tényleg nagyon kellemes a hely, az idevezető út pedig egyenesen pazar. Ezúttal benéztünk a Paprika üregbe is. Valószínűleg ez is egy piktortégla üreg de nem mentünk be túl mélyen. A vár már messziről látszik. Nem túl nagy de szép és kellemes. A kút vize tiszta éa hűs. Ültünk ott vagy egy órát. A vártól lesétáltunk Solymár vasútállomásig és vonattal mentünk vissza a Nyugati pályaudvarra. A rejtés nagyon jó, bár a gyerekek beszaladgálták az egész tornyot mielőtt meglett. Tökéletes nap volt, köszönjük a rejtést.
Rock Joe3 kollégámmal a környéken volt dolgunk, így tettünk ide egy laza kirándulást. A vár elhagyatottnak tűnt, sehol egy lélek, persze a nagykapu zárva volt, így a művészbejárón át jutottunk be a várba. A láda hamar meglett, a gyors logolás után egy rövid sétát tettünk a kihaltnak látszó várban.
A ládában csak a logbook van. Köszönöm, hogy elhoztál ide.
Új láda, új logbook, új jelszó hála "BlackElders" kolléga áldásos tevékenységének!
Nos, folytatódjék a játék!
Sok sikert, eredményes ládavadászatot mindenkinek!
PS:
A ládika mellett egy újságpapírba csomagolt TB-t találtam, ami még be sem volt jelentve ebbe a ládába szeptember 04-óta, amúgy pedig bele sem fért volna...
Ejnye-bejnye!!!!
Most szerencsére jól sült el a dolog, de hasonló felelőtlenség, tudatlanság, hozzá nem értés miatt tűnik el sok-sok érme/TB kis hazánkban, ezzel pedig rossz hírünket keltjük a széles világban!
Mindenesetre elgondolkodtató a dolog!
A vár zárva volt. Kissé ijesztő a kiírás, ha bemegyünk megbüntethetnek, de azért kis kerülővel csak bemerészkedtünk. Szépen rendben tartott kis váracska, melynek nagy része még nincs feltárva. A közepén szép kút van, amivel a gyerkőcök el is játszottak a nagy melegben, tetszett nekik a hűs víz, fröcskölték egymásra. A ládát pillanatok alatt megtaláltam, majd visszarejtettem, hagy dolgozzon meg érte a család is, kissé lassabban de csak megadta magát nekik is:) Felmentünk a toronyba is. Köszönjük a rejtést!
Innen tudtam meg, hogy ilyen tip-top kis váracska van Solymár közepén.
Egy nagy lakat miatt az alternatív megközelítési módot választottuk.
Nagyon jó állapotban van a vár, s rendesen karban is tartják, füvet nyírják, szemét nincs. Gratula érte az illetékeseknek.
Köszönjük a rejtést!
Köszi a rejtést, harmadikra csak meglett, viszont mostmár tudom, hogy első kettőre miért nem lett meg...nem volt a helyén. Köszi a rejtést, egyik kedvenc váracskám.üdv grizli és boszi
60 km kerékpár edzés 700 m emelkedéssel a Budapest - Budakalász - Pomáz - Csobánka - Pilisborosjenő - Solymár - Budapest útvonalon 1 új és 5 régi ládával. Későn tudtam elindulni, a legnagyobb hőségben kerestem a ládákat a dombok közt.
GC1000 után benyomultam Pilisborosjenőre, leereszkedtem a Bécsi útra és a vasút felől tekertem fel a várhoz. A vasút előtti vízszintes szakaszon annyira szomjas voltam, hogy muszáj volt bemennem egy zöldségeshez. Kiválasztottam 2 őszibarackot, vittem mérni. Az eladó néni azt mondta, hogy aki ennyit kerékpározik, annak ő ingyen adja a barackot. Vannak még ilyen emberek is. Jól esett a barack.
Felértem a szépen felújított várba. Szerintem az 1. találatkor nem nézett ki így a rom. Most nagyon kultúrált lett. Először nem találtam, amit nem tudtam, hogy mit is keresek, mert a honlap ellentmondó információkat közöl. A toronyból lejövet aztán meglett a dobozka.
Már csak egy 15 km-es hőségmenet következett hazáig, de azt legalább hátszélben 52/14 - 52/17 között átlagos 87 rpm ped. és 132 bmp pulz. mellett.
Kellemes vasárnap délutáni séta szüleinkkel együtt. Nem tudom a leírásban szereplő ládát hol kellett volna keresni, én egy teljesen más méretű dobozkát találtam, eléggé közel a földhöz. Csak az stimmelt, hogy a toronyban volt. :)
köszi, vagy tucatszor jártam itt :) ez azt jelenti: szeretem (pótjelszó, rejtőt kerestem hetvenes mobilról, nem sikerült elérni)
update: a rejtő nagyon korrekten később visszahívott - köszi
A várba bejutni sajnos csak az alternatív úton tudtunk. Meglepően nagy volt a mozgás így kedden, zárt kapu mellett is. Előttünk is, és utánunk is voltak látogatói. Nagyon szép a körpanoráma érdemes ide feljönni! Megtaláltuk előbb az alternatív jelszót, majd a ládát is. Köszönjük a rejtőnek, hogy ezt is megismerhettük!
Marcius 27-en beraktam ide egy bogarat, amit messzi foldrol hoztam, de amint latom meg nem vette ki senki. Remelem nem hitte valaki azt hogy a travelbug is egy ajandek.....
Az álmot meg nem álmodni úgy sem tudod
Az érzést elhallgattatni úgy sem tudod
...
Azért vannak a jó barátok
Hogy az eltűnt boldogságot
visszaidézzék egy fázós alkonyon.
4/4 Gyurival + Zsuzsival és Ágnessel.
A ládát láttuk, de a forgalom miatt nem vettük ki, csak a pótjelszót olvastuk le.
Amikor megterveztem a mai délutánt, ezt a ládát valahogy kifelejtettem. De ha már a környéken voltunk és Gyuriék ide indultak, természetesen Velük tartottunk. Már ismertem a helyet az előző életemből, de szívesen jöttem újra. A ládát láttuk ugyan, de nem kockáztattunk, mert sokan jöttek-mentek a toronyban. Inkább az alternatív megoldáshoz folyamodtunk.
Tetszett, köszönjük szépen!
szepzsuzsi, Ágnes, Bea, Gyuri
A ládát nem találtuk meg, de a pótjelszó segített. Nagyon sok látogató volt köszönhetően a gyönyörű időnek, ezért nem kerestük mi sem nagyon.
Köszönjük a rejtést!
Jelentem az ügynök folytatta útját az Egri vár másolatához! Fantasztikus, hogy Budapest közelében micsoda helyek vannak! A láda sajnos kicsi, és noha ajándék nincs benne, mi raktunk a következő megtalálónak. Köszönjük!
Kiváló láda, talán lehetne nagyobb. Itt hagytam a travel bugot: Kampfschlumpf II.-t. Mátyás király személyes meghívására érkezett ide, a solymász bemutatóra. Utána indulna tovább, fuvar kell. Köszönjük a rejtést és gratulálunk!
A rejtést nem tudom osztályozni, mert a ládát nem találtuk meg, de a pótjelszó azonnal meglett. A logokban olvastam, hogy sokan találtak egy kósza logbookot, mi egy tollat találtunk. Ha összedobja mindenki előbb-utóbb csak kijön egy geoláda :-))
Zöld 20/Vár a Szarkavár tt-k közbeni találat.
Ládát nem, csak egy feliratot találtam. Meg egy galambot (gyűrűzött példány) aki őrséget ült a felirat felett.
Köszönöm a rejtést, érdemes volt feljönni!
Zöld30 teljesitménytúra során (ami nekem a ládák miatt 36 km volt) megtaláltam.
A láda ma csúcsra járt, amikor ott voltam 2 embertől is hallottam a jelszót :)
A Zöld 20 (Fekete István emléktúra) soráról egy kis kitérővel a Vár a Szarkavár! elnevezésű túramozgalom alkalmával egybekötve találtuk meg. A vár nagyon szép, még sosem voltam itt, mindig csak a 10-es útról a buszból láttam. Érdemes volt meglátogatni. Köszönjük a rejtést!
A GCwiz ládától jöttünk. Én (Ildi) egy hetet voltam itt 2007 nyarán ásatáson. Azóta nem jártam erre, így most előjöttek a régi emlékek. :) A láda könnyen meglett, a két fiú külön-külön is megtalálta. Azaz Szabi találta meg az igazi ládát, Zsolti meg a régi logbookot, az előzőtől eltérő helyen. A régi logbook nem volt ládában, hanem csak egy zacskóban, és talán szeptemberi volt benne az utolsó bejegyzés. Azért mindkettőbe bejegyeztük magunkat, bár nyilvánvaló, hogy az újabb van játékban. Szóval nem tűnt el a régi logbook, ahogy a korábbi logokban olvasható, csak valaki máshová tehette vissza. Az volt a vicces az egészben, hogy hárman kerestük, és ők egyszerre mondták, hogy megvan. :D
A rejtés ötletes! :)
Először a pótjelszót leltük meg, majd a láda is kézrekerült. :)
Nagyon szép volt a kilátás, kár, hogy kicsit ködös volt az idő. De mindenképpen megérte odabarangolni. Köszönjük a rejtést!
Amikor odaértünk a toronyhoz ott már volt pár kesser és láttuk is a kezükben a füzetet. Míg ők logoltak mi felmentünk a toronyba körülnézni. Mire lejöttünk a kis csapat már elment, így nekiláttunk a keresésnek de sehol nem találtuk a dobozt. Már kezdtük bánni, hogy mikor lehetőségünk volt rá akkor nem kértük el tőlük, így legalább 20 percig kerestük mire meglett. Pedig ott volt a szemünk előtt.
Szerintem ez a rejtés nem kettes nehézségű!
Hű csak most látom, hogy Paleo.team írta, hogy val. nincs a helyén a láda. Így már értem, hogy miért kutattam hiába.
De sebaj! Várom, hogy mikor lesz újra a helyén. Akkor megyek és megszerzem. :)
(Nem nagyon tudom elképzelni, hogy milyen álcával hova lehet eldugni a ládikót. De most jól megnéztem mindent. Ami más lesz, ott lesz a láda. ;) )
A Budai Kilátók teljesítménytúra ráadásaként továbbsétáltam Nagykovácsiból Solymárra, útba ejtve ezt a ládát is. A vár nyitva volt, a ládának azonban csak az egyértelmű, de sajnos hűlt helyét találtam meg. (Péntek este még ránéztem a ládaoldal fejlécére, a koordináták egyeztek a korábban lejegyzettekkel, a láda pedig kereshető állapotú volt.)
Kérem a rejtőt, hogy a fényképek alapján fogadja el a megtalálást!
Köszönöm!
Gyuri
[Elutasította: Paleo.team, 2010.10.24 22:57]
Köszönöm szépen, nagyon jólesett ez a végtelen jóindulat!
Már csak az érdekelne, hogy vajon mi akadályozza a rejtőt már több, mint 2 hete abban, hogy az egyértelműen eltűnt a láda állapotát néhány kattintással betegre állítsa...
Ma délelött új láda és új logbbok került a régi rejtekhelyre.
Egy jóképességű .... teljesen szétb@rmolta az álcát, így ennek pótlása folyamatban. Sajnos ezzel a ténnyel csak a helyszínen szembesültem és miután erre nem készültem, ezt csak később fogom pótolni, viszont legalább addig is folytatódhat a játék! Kíváncsi leszek ez a láda meddig bírja, ha nem sokáig, akkor át fogom helyezni!
"Megtaláltuk", de 20 perces körbe-körbe keresgélés után sem találtunk semmit, muglisodás miatt tovább-álltunk. Azóta láttuk, hogy beteg a láda, reméljük a képek alapján így is elfogadható a találat
A korábbi logból tudtuk, hogy sajnos a láda eltűnt. A logfüzetet szerencsére mi is megtaláltuk, jelszó rögzítése és logolás után visszarejtettünk a talált helyre. Azt nem tudjuk, hogy a láda helye is itt volt-e, mert semmi különleges nem volt benne.
A hely maga érdekes, tetszett és a kilátás is szép. Allergiásként számomra csak a rengeteg parlagfű rontotta le az élvezeti értékét, de ez sajnos nem egyedi eset, szinte mindenhol ott van ez a gyötrelmes gyomnövény.
Nagyon kiváncsian indultunk a várba, ha a rejtő ilyen alapos leírást készített, vajon milyen lesz a rejtés? Az is biztos különleges. Sajnos nem tudtuk meg, mi is lehetett az valójában, mert valaki elvitte a ládát, csak a logbook-ot hagyta ott nekünk a zacskóban. Kár, hogy van, aki tönkreteszi a kincskeresés örömét. A várat érdemes megnézni meg a körpanorámát is!
A vízesés felől jöttünk Ágival. Tetszett neki az út. A kapun hatalmas lakat, melynek sok értelme nincs, a tornyot megkerülve bárki bejuthat az udvarra és felmehet a toronyba. A rejtés különben szuper, csak ne a tilosba kellene mennem érte. A visszaúton a patakot az eredeti medrébe próbáltuk visszaterelni, nem tudom mennyire sikerült.
Ma délután ládakarbantartás miatt ellenőriztem a ládát. Legnagyobb sajnálatomra azt tapasztaltam, hogy az utóbbi időben három érme is eltűnt a ládából, ezért ellenőriztem a logokat. Sajnálattal tapasztaltam, hogy valaki vagy valakik rájárnak a ládára és abból rendszeresen elviszik más jogos tulajdonát képező érméket.
Kérek mindenkit, hogy pár hónapig ne tegyetek bele utazó ügynököt, érmét vagy TB-t a dobozba!!!
Tényleg jó helyen van. Környéken lakókkal mentünk fel, akik hetente jártak a várba és fogalmuk sem volt milyen "kincseket" rejthet a környékük.
Nagy volt a meglepetés amikor ráleltek a dobozra.
Köszi a rejtést.
A mai napon fent jártam a rejteknél.
Sajnos a láda teljesen üres.
A logbookon és egy tollbetéten kívül nincs benne semmi.
Sem TravelBug, sem pedig GeoCoin nincs benne, pedig a geocaching.com leltára szerint több darabnak is kellene benne lennie.
Kérem a jobb érzésű kessereket, hogy valami apróságot vigyenek bele, ha arra járnak, mert ez a hely többet érdemel.
Az elrejtőtől nem várható el, hogy mindig tömje ajándékokkal a ládáját.
A tisztelt illetékesek pedig legyenek olyan kedvesek és a geocaching.com-on logolják be azt a TravelBug-ot, illetve GeoCoin-t, amelyet magukkal vittek!
A ládában elhelyeztem egy GeoCoint, amely egy versenyben vesz részt, így legyetek szívesek minél gyorsabban továbbvinni!
Előre is köszönöm!
Már jártunk itt korábban, de akkor nem találtuk a ládikát, azt gondoltuk biztos virtuális pont... Most eperszedés után sétáltunk fel a várba, hogy megkeressük a kincset. A rejtés remek, de másodjára azért gyorsan meglett.
Köszi!
Egyszer, kb. 2 hónapja már kerestük ezt a ládát, de sikertelenül. Ma viszont szinte "drive in". Ami persze inkább szerencse, mert kiváló a rejtés. És a vár is megért egy megállót, immár másodszor is (ma épp egy "szedd magad!" eprészés után). Köszönjük!
Megvan. Brilliáns rejtés! Első ízben kellett figyelnem a GPS magasságadatát is. A legfölső emeleten álltam, és még 6 méterrel kevesebbet mutatott a leírásban szereplő adatnál. Tán a tetőre kéne fölmásznom? Néztem az ácsolatot, de nem találtam. Aztán mégegyszer alaposabban körülnéztem és meglett. Jó munka, gratula.
A jól működő GPS-eink miatt nyertünk egy két éjszakás szállást. A Panzió közelében nem tudtuk megállni, hogy meg ne keressünk néhány közeli ládát, így jutottunk el a Solymárra is.
Nagyon kíváncsiak voltunk a rejtésre, hiszen a rejtővel már többször beszéltünk különböző .com-os ládák kapcsán telefonon, így biztosak lehettünk benne: nem hétköznapi rejtéssel lesz dolgunk. Nem is csalódtunk, valóban nem a gc.hu-n megszokott rejtésű ládát találtunk, gratulálunk is ezért Lacinak!
A hely is tetszett, leszámítva azt az egyszerű tényt, hogy a vár kapuján méretes lakat lógott, ennek ellenére a várba oldalról simán be lehet jutni. Mindezek mellett elhelyeztek egy táblát is, mely szerint 30.000 HUF a büntetése annak, aki a várfalra felmászik. Nem igazán értettük a kapu bezárásának az okát, de erről természetesen nem a rejtő tehet.
Köszönjük a rejtést!
A dobozban elhelyeztünk egy Lengyelországból általunk behozott Coin-t!
Mai napunk első ládája. Szerencsénkre nem volt bezárva a kapu, igy nem kellett megkockáztatni a 30.000Ft-os büntetést ami a várfal átmászásáért jár. Megérekezésünkor voltak páran a toronyba így vártunk türelmesen, de addig is legalább volt időnk megcsodálni a körpanorámát.
Jó sokáig kerestük amire meglett a láda.... már azon gondolkodtam hogy hazamegyek egy fejszéért és darabokra vágom a kilátót:)))) ... egyébként a rejtés tényleg nagyon ötletes még nem találkoztunk hasonlóval.
Köszönjük
Csilla&Balázs
Esőverte-Pilis-látogató bringatúra során szörnyedtem el, mit művelt ez a mindössze néhány napos esőzés a pilisi utakkal, ösvényekkel. Katasztrófa :-(.
Hazafelé üdítő színfolt volt ez a váracska, praktikus rejtéssel. Ma annyi elázott logbookot láttam, de nem ám itt!
Kacsa TB velem jött, megyünk s valami más várat nézünk neki.
Üdv
András
Bubunak nagyon tetszett az elrejtés, látni kellett volna az arcát, mikor előhalászta ládát. Sokat időztünk a toronyban, csodás a kilátás, ha kicsit messzebb nézünk és nem a közeli objektumokra. Besétáltunk a faluba is.
A mai napon fent jártam a ládánál.
Jelentem az a lehető legnagyobb rendben várja a tisztelt kessereket.
A ládába elhelyeztem egy GeoCoin-t, cserében kivettem belőle a TravelBug-ot.
Nyugodt , csendes volt a környék nagyon szép körpanorámával. A rejtés példaértékű, annyira, hogy a magasság megzavart engem is és máshol kerestem, de ott csak egy zacskó szotyi volt! :) A Rejtővel való telefon után, hamar meglett. Köszi.
Szerintem a magasság fontos lehet és helyesen 189 méter.
A Kevély alatti bolyongás telj. túra után. 2 lelkes kisfiús+ kutyás családdal (család09) közös találat. 8 éve jártunk itt ( Ördöglyuk barlang után), akkor még csak romhalmaz volt. Köszi!
Nem volt éppen túl meggyőző a két játékostárs "geomami" illetve "Gyulafree" kérése a "jelszó nélküli megtalálás" vonatkozásában, mivel se email, se track log, se magánban küldött "konkrét fotó", viszont kezdők révén nem kartuk elvenni a kedvük a további játéktól, ezért részükre ez a potya találat a húsvéti ajándékunk!
Köszönjük, tetszett a rejtés, ide máskor is eljövünk kirándulni, de legközelebb nem szakadó esőben. Bár ha kirándulásról van szó mi nem vagyunk cukorból.
Amikor először próbálkoztunk, nem néztük a leírást - nem is találtuk meg. Jó a rejtés, csak néha kicsit sokan vannak, de lehet h ez már a tavasz következménye :)
Most meg rossz jelszót írtunk volna fel?
Mai túránk utolsó ládája - ilyen jó rejtést ritkán látni, gratulácia és köszi érte!!!
A várat már rég terveztem megnézni, és örülök, hogy most végre eljött a napja :)
A ládát február 8-án pótoltam, illetve újratelepítettem az "eltűnt" helyett, amely ismét várja az újabbb megtalálóit. Remélem ez is kitart legalább annyi ideig, mint az elődje.
Jó szórakozást, kellemes túrzást és eredményes ládavadászatot!
Alecar kolléga telefonos jelzése szerint sajnos úgy néz ki, hogy a láda nincs a helyén, finoman szólva "eltűnt", ezért mostantól betegre állítom a csésze stáruszát.
Az elkövetkezendő napokban azért személyesen is ellenőrzöm a rejteket, illetve ha kell pótolni fogom a ládát, viszont addig mindenkinek a türelmét kérem!
*
Megtaláltuk VirágK-val. Ő anno már megtalálta ezt a ládát, de akkor még a régi helyén. Most az Ördöglyuktól hazafelé velem is megkerestette, ami dupla öröm volt számunkra, mert az új hely neki is meglepi volt. Olyannyira, hogy amikor szólt, hogy a kütyü szerint 1 méteres körzetben itt kellene lennie, nem is sejtettük, hogy az az "itt!" - itt is van, meg nem is :) De megtaláltam, megtaláltam, megtaláltam!!!!!!!!!!! Szuper a rejtés, és csak azért nem írtam többet a logfüzetbe, mert majd szétfagytak az ujjaim a hidegben.
Annak külön örülök, h a ládatulajdonos kéri a kessereket, hogy a vacak apróságoktól kíméljék meg a ládát, és az ajándékcserét vegyék komolyan. Az utóbbi napokat kivéve eddig szinte csak pakoltam ajándékot, de a sok műanyag mütyüröktől borsódzott a hátam.
(Képeket később, mert a fényképakku lemerült, a telcsiről pedig később tudom letölteni)
GCTOP-tól családdal. Köszönjük a rejtést, nem jártunk még itt. Verőfényes napsütés, igazi kellemes kirándulóidő. A segítség nélkül nem találtuk volna meg.
Ládaellenőrzés és ládakarbantartás a Karácsonyi Ünnepek alkalmából!
Karbantartás során kidobtam azt a sok szemetet, amit a ládában találtam és közben úgy döntöttem, hogy ajándékozás ide vagy oda, most akkor sem töltöm fel a ládát, mert úgy látom hiába erőlködtem ez idáig. Látom, hogy egyesek rájárnak a ládára és pillanatok alatt teljesen lerabolják. Az értékesebb ajándékok helyett pedig vagy nem raknak be cserébe semmit sem az utánuk következő játékos részére vagy telerakják mindenféle szeméttel, csetresszel a dobozt!
Este visszamentem, mert a nagy kapkodásban otthon maradt az új logbook, de végül később sikerült kicserélnem, mivel az első majdnem betelt. A jelenlegi logfüzet a 2. logbook.
Ma a ládába három darab travel bugot helyeztem el, melyekre ráfűztem egy-egy impregnált magyar nyelvű használati utasítást ill. tájékoztató lapot a tennivalókról:
Kérlek bennetek, hogy mindenki csak egy darab TB-t vigyen el magával, hogy másnak is jusson, illetve csak olyan kesser koléga vigyen el belőlük, aki tudja mi velük a tennivaló, azaz rendesen regisztrálja az adott TB kivételét a www.geocaching.com weblapon.
Egy kis segítség a regisztrációhoz:
Ha még nem tudod, hogy ezek a tárgyak micsodák, feltétlenül olvasd el ezt a leírást!
További fontos információkat itt és itt olvashattok!
Áldott, Békés és Boldog Karácsonyt!
Jó szórakozást, kellemes kirándulást, jó játékot, szép ill. tartalmas élményeket kívánok!
Fiatalok tanyáztak a toronyban, remélem nem vették észre ténykedésem. Szépen helyreállították a romot, 15 évvel ezelőtt még alig lehetett megtalálni. Köszönjük a rejtést.
Pedig hányszor megfogadtam már, hogy mindent elolvasok előre a rejtésről és nem csak azt amit a gpsen látok. Szerencsére sikeresen meglett. Aki pedig felkészültebb volt annak már rögtön meglett.
lásd bpeter666 bejegyzését.
Nagyon eredeti rejtés!
A "segítség" sokat segít annak aki eddig tud számolni, de anélkül is megy csak több idő! Nagy volt ma a kereső forgalom, elődöm pl. felajánlotta a segítségét, arra az esetre ha sikertelenül járnék, szerencsére nem kellet igénybevenni, de azért jól esett.
Ügyes rejtés. Valamikor régen már jártam itt a várban, de akkor még teljesen elhanyagolt volt, alíg állt ki néhány kő a földből. Jó érzés volt látni, hogy milyen szépen rendbetették. Köszönjük a rejtést.
11 éve dolgozom Solymáron, így majdhogynem "falubelinek" számítok.
Emiatt szívem csücske ez a doboz, amelyet újra és újra meglátogatok, megnézem, hogy milyen állapotban van.
Anno újrarejtése után én kerestem fel először és ma is ugyanezt tettem.
Szomorúan tapasztaltam, hogy hogyan lesz egy ajándékokkal gazdagon feltöltött, igényes ládikából Kinder Tojás-ajándék gyűjtőhely.
Véleményem szerint a kessereknek komolyan kellene vennie azt a szabályt, hogy a ládából ajándékot kivenni csak minimum ugyanolyan értékű holmi behelyezése esetén szabad.
Véleményem szerint az elrejtőtől nem várható el, hogy saját költségén újra és újra feltöltse a kifosztott ládát.
Azoknak a kollégáknak akiknek ajándéknak számít egy PET palack kupak és egy szakadt gumi óraszíj ezúton csókoltatom a felmenő és oldalági rokonait!
Ezeket a "kincseket" jogos helyükre, egy szemetes edénybe száműztem.
Felháborodásomért minden tisztességes kessertársamtól elnézést kérek!
A ládába elhelyeztem egy szép GeoCoin-t, amelyet Thassos-szigetéről, a Panagia-i templomtól hoztam magammal.
Küldetése szerint középkori helyeket kell bejárnia.
Ezúton kérem a tisztelt leendő megtalálót, hogy legyen jó ideiglenes gazdája, legalább olyan, mint amilyen én voltam!
Hálás köszönet érte!
Másodszorra sikerült megtalálni.
Igaz ehhez az kellett, hogy fáradtságot nem figyelembevéve ötször (!) vizsgáltuk át az építményt, lévén lezárva + kevés kevés látogató. Vicces az egészben - így utólag - hogy máshova nem is igen lehetett volna rejteni. Ügyes. Köszi a rejtést, jót kirándultunk.
Megtaláltuk! Erről a várról még nem is hallottam, hallottunk a párommal.
Köszönjük a rejtést és a rengeteg infót a témában!
Szuper idő és szép, nyugodt, laza sétaút!
A lehetőségekhez képest szinte centinként átvizsgáltuk a szerkezetet, de sajna sehol semmi. Úgy látszik a kilátókkal nincs szerencsénk (régebben pl. Kaán Károly kilátó), de ide akkor is visszamegyünk és megkeressük, ha törik, ha szakad.
Meglehetősen sokan voltak a várban ahhoz képest, hogy ennyire eldugott helyen van és nem is igazán népszerűsítik. Nem volt egyszerű a ládához való jutás, mivel frekventált helyen van, így nem is írtunk be a logbookba. A rejtés viszont zseniális. Egy kis segítségünk azért akadt, mert előttünk egy fiatal pár kezében láttam meg a dobozkát, így diszkréten távol maradtunk, majd mikor nekiálltunk keresni, nem volt egyértelmű, hová is rejtették vissza. Végül meglett, feladat teljesítve ezúttal a skacokkal. Köszi a fiataloknak, hogy ők meg addig maradtak diszkrét távolságban, míg mi visszarejtettünk :) Gabó, Lara és Bálint
Jó kis bringázás, ebben a kora őszi csodálatos időben. Pomáz, Üröm, Solymár, Pilisvörösvár, Pilisjászfalu, visszafelé Piliscsaba, kis kitérő az Üvegtigris felé, hazafelé Csobánka felé, kb. 70km. A várba felvezető út utolsó 200 métere borzalmasan meredek, alig bírtam a bringát feltolni. Tényleg szép hely, gyönyörű a kilátás a toronyból és ötletes rejtés. Népszerü hely! A naplóba nem tudtam írni, csak villámgyorsan lefényképeztem a jelszót, aztán vissza a helyére, mert nagyon sokan voltak, és jöttek fel körülnézni.
Ok. [wapon beküldött szöveg]
A parkolóban picit pihentünk, ettünk, ittunk. Cicákat is etettünk, akik nem tudni hogyan kerültek oda, de gyanús, hogy valaki kitette őket és otthagyta. :(
A rejtés ötletes, a kilátás is szép, és egyáltalán szeretjük a várakat! :)
A Töki Tökölő teljesítménytúrának A Szarkavárban volt az egyik ellenőrző pontja, itt megpihentem egy kicsit. Persze közben sem tétlenkedtem: levadásztam a ládát. :-) Tetszett a vár, a szép kilátás, a rejtés pedig ötletes. Bár elég sokan voltak, csak két, végvári vitézt játszó kisemberre kellett ügyelnem visszarejtés közben. :-) Köszi a rejtést!
Az új hidegkúti láda (GCKLEH) felkeresése után folytattuk az utunkat Solymárra. Nagyon szépen restaurálták (vagy inkább újraépítették) a várat, szívesen elbóklásztunk benne egy darabig. Szép a kilátás a környező hegyekre, és a rejtés is tetszett. Utána megnéztük az ajánlott nevezetességeket is.
2003 márciusában már megtaláltam ezt a ládát, pontosabban ennek elődjét, és most a geocaching.com láda kedvéért tértem vissza. Sokat változott azóta a hely - előnyére. Tetszik a rejtés: egyszerű, eszköztelen, de nagyszerű. Köszi a rejtőknek.
Egész úton odafelé egy örökzöldet dúdolgattam, és nem sejtettem, hogy nemsokára egy éppen zölddel találkozom! A téglagyár előtt a várjelzés ugyanis jobbra mutatott! Itt sikerült derékig harmatosnak lennem, és jó pár ,valami éppen most virágzó sárga kóró pollenjét direkte az orrüregembe juttatnom! De hát ez a kesserek sorsa, mint ahogy az is, hogy 10 méter után vettem észre, hogy, ha a jelzés után egy kicsit továbbmegyek, és úgy fordulok, akkor is ugyanide jutok-csak egy kicsit jobb állapotban! Ígyhogy ne kapkodjatok kedves engem követők!!
Mikor felértem, természetesen a várkapu zárva volt, és a rengeteg figyelmeztető tábla is kedvemet szegte, nem úgy annak a 12 000 forint eszmei értékű faligyíknak amelyik a várfalramászás esetére kirótt 30 000 forint szabálysértési bírság kifizetésésnek következményeire felhívó tábla mellett mászott a falon!
A másik tábla pedig a vár biztonsági berendezéseire hívta fel a figyelmet, és aggódtam, hogy a "segítőpont"-on való bejutás esetén mit szól, ill. szól-e? Gondoltam, ha gond lesz, majd hivatkozok a Polgármesterre, aki tud erről az egészről, és ekkor csodák-csodája nem történt semmi, a "segédponton" bejutottam, és irány a torony! Ennek aljában egy működő KALODA emlékeztetett arra, mi lehet a sorsom, ha netán mégis illetéktelennek néznek az illetékesek, de aztán inkább a kora reggeli melegedéstől ropogó lépcsők felé vettem az irányt! Innentől aztán már lépteimtől ropogtak! Hajlongva mindenhová bekémleltem, a faluból talán a Solymári-dame-i toronyőrnek nézhettek!
Hú, ha kedves rejtő nem ad segítséget, akkor ma este is még a toronyban aludnék a baglyokkal!
A láda meglett! nagyon aranyos, és tök biztonságos! Sok hasznos cucc van benne, én egy MŰKÖDŐ! minilámpát vettem ki, cserébe egy majomszobrocskát tettem a helyére-talán ez is hasznos lesz valakinek!
A ládát nagy örömmel mutattam fel a biztonsági kamerának is, legyen egy víg napjuk a mögötte ülőknek is ebben a hőségben!Ez talán arra is jó lesz, ha netán valamelyik denevér megcsócsálná a blogfüzetet, legyen mi igazolja a helyszínenjártamat.
A kilátás csodaszép, a kis várudvar gyönyörűen felújított, érdemes sétálgatni benne. Köszönet a feltárók, és finanszírozók áldozatos munkájáért!
Élményekkel megrakodva értem le a vasútállomáshoz, ahol a szolgálati iroda ajtóablakán rovásírásos szöveg adott újabb kódfejtésre alkalmat. Szerencsére föléírták magyarul az"idegeneknek tilos a bemenet!"-et.
Gondolom a rovásíráshoz értőkre ez nem vonatkozott, csak az ilyen reneszánsz-humanista szellemmel az éppen negyedórával azelőtt a solymári várban megerősített emberre , mint én!
Ezért inkább felültem a vonatra, és tűz Aquincum! Ave!
Igen kulturált lett a rekonstruált vár! Öröm volt látni! Sajnos a toronyban a helyi fiatalság kiskorúak számára felnőtt felügyelete mellett is csak fenntartásokkal ajánlható műsorszámot adott épp elő, így a kilátást csak röviden élvezhettük. Annál nagyobb sikere volt azonban a gyerekek körében a színpadnak! Felmerült bennünk a kérdés: vajon rendeltetésszerűen is használják időnként eme deszkákat?
Megtaláltuk!
Lábatlani MÁTRIX koncertünk alkalmából jártunk a környéken, és ha már így alakult, akkor útba ejtettünk egy-két ládát.
Ez volt a 150. megtalálásom (megtalálásunk). :-)
A rejtés nagyon tetszett, a vár is szép, valamint az egész környék.
Köszi a rejtést!
Aty, Matee, Apa (Csaba), Koka --->>> MÁTRIX
...::: www.matrixmusic.hu :::...
Nagyon jó rejtés. Egyszerű és mégis észrevehetetlen egy mugli számára. Anna már előre helyesen megtippelte, hogy mit jelenthet a leírásban segítségként feltüntetett szám...
Egyébként nagyon hangulatos a hely, főleg hogy az egyik irányban a Pilis, a másik oldalon a Budai-hegység látszik. A vár kicsi ugyan, de szépen rendbentartott.
Köszönjük!
Dyan már fogta ezt a ládát de akkor még máshol volt. Most együtt indultunk felfedezni az új rejteket, ami az elején eléggé kifogott rajtunk. Föl-le-föl-le keresgéltünk mindenhol. Végül Dyan volt az ügyi és lelt rá a rejtekre ami tényleg nagyon ötletes és profi. Mi szerencsére egy nem túl forgalmas időszakban voltunk itt hétköznap este, ha járkálnak a turisták (járkálnak?) nehéz lehet a logolás hacsak szívelégtelenségnek vagy enyhe asztma-rohamnak nem álcázza az ember a megállást. Köszi az ötletes rejtést!
Elsőként találtam meg az újrarejtett dobozt 2009.03.25.-én.
Ajándékokban bővelkedő, igényes kivitelezésű láda.
Most visszatértem a helyszínre és a ládába elhelyeztem a Mike's Happy Travel Bugot.
Köszönöm a rejtést!
Megtaláltuk!
A ládáért nem kell szétbontani a fa szerkezetet és nem kell veszélyes helyzetbe sodorni magad. (sáros volt a torony korlát, lehet, hogy valaki ráállt?)
R-Gyu
Köszi a rejtést.
A ládára Dr.Lada barátom hívta fel a figyelmemet s ezúton is köszönöm neki.
A várról nem is tudtam, ezért nekem ez egy jó élmény volt.
A vár szépen felújított, s jópofa.
A kilátás korlátozott volt a pára + esős idő miatt.
De napos időben tuti szép kilátás lehet innen.
Egyszer már próbálkoztunk, de akkor hétvége volt, szép idő és tele muglival. Ma újrapróbáltuk, szemerkélő esőben, senki nem volt a környéken, így alaposan áttanulmányozhattuk az objektumot. Nagyon jó rejtés, a kilátás pedig a felhős-napfényes égbolttal csodálatos volt.
Nagyon nehéz volt megtalálni, szinte a véletlen műve és ez volt benne a legjobb.
A környezet gyönyörű, az idő csodaszép volt.
Gratulálunk a láda tulajdonosának.
Attila, Szilvi, Robi, Móni.
Itt sem jártam több, mint 15 éve! Sokat változott a hely, hála a hozzáértő emberek munkájának! "Kőhalom állott, most vár áll"
Sikerült kifognunk egy osztálykirándulást, de szerencsére hamar elmentek! A gyerekek örült módjára rohangáltak a falakon rossz példát mutatva a 4 és fél éves kisfiamnak! Csoda, hogy nem történt bajuk!
A rejtést még ezek a rohangászó-mindenre felmászó gyerköcök se találták meg ;) Ötletes és egyszerű!
Épp egy általános iskolás osztálykirándulás is akkor ért a helyszínre mint mi. A rejtek nagyon jó, örültem, hogy nem a közeli bokrokba kellett bemászni érte. Az osztálykirándulás okozta kavalkádban nem is éreztem feltűnőnek, hogy mit is csinálunk ott. Persze a gyerekcsoporton és rajtunk kívül is volt ott még egy-két kedves kiránduló ember. Még egy Travel Bug-ot, illetve Travel Törpöt is leltünk a ládában, aki utazik velünk tovább.
Ok [wapon beküldött szöveg]
Jó hely.
A toronyban irdatlan szél fújt és elsőre egy nagyobb csapat tanyázott fönt. Egy darabig kerestük csak úgy futólag, majd mikor lelépett mindenki, nekiálltunk módszeresen. A koordináta tényleg nagyon pontos. A rejtés nagyon ügyes, gratulálunk.
Szép környezetben kiváló rejtés. A ládába költözött Sappie TB. Sajnos csak most vettem észre, hogy nem rejtheto egyenlore TB a ládába. Remélem jó kezekbe kerül a kis vizsla, s folytathatja magyarországi küldetését.
Sajnos a helyszínen volt egy óvodás, vagy kis iskolás csoport és a ládát nem szerettük volna feltűnően megtalálni, elővenni és egyebek a láda testi épsége miatt, de majd mindenképp visszatérünk, kicsit kevésbé kirándulási időben.
A Paprikás-patak vízesésétől jöttünk kényelmesen. Az időjárás már nyári, elkapott egy kisebb zápor minket. A vár melletti mezőn a buszhoz menet láttunk nyulat.
Remélem most már révbejut ennek a hányatott sorsú ládának
az élete.A rejtés nagyon jó,csak túrista csúcsforgalomban
nehéz észrevétlenül hozzájutni.Gyerekeknek könnyebb észrevenni.
Köszönet a rejtőnek,alapos munka volt.
Nagyon jó nap kezdetén :)...gyönyörű időben, egy Suzuki V-Strommal, sok sok élményt ígérő nap kezdetén, jó kis első láda! A rejtés jó, én észre sem vettem...de a segítségem nagyszerű érzékkel, élete első ládáját könnyen megtalálta!
Köszi a rejtést!
2010.04.25-én ismét megtaláltuk gyerekekkel! Így is nagyon klassz volt!
Nem először jártam itt, mert a helyről van egy nagyon ködös gyerekkori emlékem... A családi archívum őriz egy fotót, ami állítólag itt készült rólam...
Azután pár éve jártam már itt, de akkor még a felújítás előtt volt a rom. Így viszont sokkal inpozánsabb... Autóból és vonatból már régóta szemeztem vele, és múltkor láttam, hogy megint kereshető, így minden ok megvolt arra, hogy errefelé kerüljek...
A leírás alapján ilyennek képzeltem a rejtést, de így is gondolkozni, pontosabban logikusan gondolkozni és figyelni kellett. Köszi!
Megtaláltuk!
Pilisi túránk alkalmával jártunk erre,megláttuk a várat, gondoltuk ha már itt járunk, megnézzük, és mi több, még láda is van:)
Kár lett volna kihagyni! A rejtés szuper és merész!
A Polgármester úr neve helyesen: Dr Szente Kálmán.
Egyébként nagyon örülök ,hogy újjáéledt a láda,már kezdtem
"eltemetni".
Gratulálok az újrarejtőnek.
ha2
Esőben indultunk, de jól tettük.. Oldfox ment fel a kilátóban, és megkérdé, hol is van az a doboz?! mondtam neki az oldalon nincs különösebb helymeghatározás, tessék megkeresni.. 2 másodperc múlva felkiálltott.. nézzétek, itt van!! hát ennyi volt, köszönjük..
Jó hely, eddig nem is tudtam, hogy Solymáron van vár!! hurrá, most láttuk!!
A rejtés egyszerűen zseniális (már kezdtem feladni, mikor ráleltem), a kilátás csodás.
A láda tele van ajándékokkal (én most nem vettem ki semmit, mert nem hoztam csere ajándékot)
Reggel pont útba esett, és volt egy kis időm, ezért beugrottam megnézni a tornyot. Gyors találatra számítottam, de elég sokat kellett keresnem. Kb. háromszor jártam végig a tornyot, mire ráleltem, pedig azt hittem, hogy ott már néztem, ahol végül a láda volt. Szóval nagyon jó a rejtés!
Véletlenül elhoztam a piros alkoholos filcet, ezért visszafele is meglátogattam a ládát, és visszahelyeztem. Az ilyen ládákat mint ez nagyon szeretem, mert olyan látnivalót mutat meg, ami mellett már számtalanszor elmentem, viszont a láda felkereséséig nem ismertem.
GCSOLY láda új rejtekhelyen, új koorodinátákon végre ismét kereshető!
Köszönöm mindenkinek a kitartó türelmet, és elnézést a csésze vártnál hosszabb betegeskedése miatt.
Jó és eredményes ládavadászatot, szép élményeket kívánok!
A ládát 2008.10.26-án 22:12 órától megörököltem, illetve adoptáltam "Fűkocka"-tól, akinek ez úton köszönöm a bizalmat és a további lehetőséget, mint újdonsült ládagazda, valamint köszönetem fejezem ki a láda több éven keresztül történő gondozásáért.
A ládát hamarosan újratelepítem, addig is mindenkitől türelmet kérek!
Engem érdekelne ennek a ládának az átvétele, további gondozása.
Az adoptálás ügyében küldtem mailt, de még a végleges elhatározást, döntést megelőzőleg alaposan körben szeretnék nézni a terepen.
Előre is köszönöm a lehetőséget!
Ismét elfogyott a láda, vagy nem ott van ahol a koordináta szerint lenni kellene. Jelet hagytam; kettőt is egy névjegykártyát és egy üreges tuskóba beleállítottam egy másik tuskót fejjel lefelé. Ez rejtek is lehetne, de igen szemetes a környék.
A vár szép. A láda érdekes helyen van. Sok a csalán. A láda majdnem üres volt. Érdemes a többi kincset is megkeresni, közel van és nagyon szép az erdő.
Köszönjük a szép kirándulást.
A szükségesnél lejjebb kerestem a dzsungelben, ahol a nyomok alapján már sokan jártak előttem. Rengeteg a szúrós mindenféle és a szemét. Nem volt könnyű rálelni. Köszi a rejtést!
A pontatlan koordináták ellenére végül meglett. Mérsékelten vízálló pótdobozba kakasos nyalókát tenni talán kevésbé jó ötlet, és a rejtés helye is lehetne kissé távolabb az ötcentis töviseket termő csodasusnyás központjától. De azért jó móka volt...
Bwana, Macs, Mauz
Ünnepnap lévén csak egy üres fagyisdobozt találtunk otthon.
De talán ez is jobb a régi törött helyett.
Javasoljuk a ládát az eredeti helyéhez közel,a fal külső oldalában
elrejteni.Van elég tágas üreg a számára ,és nem kell a meredek oldalban
csúszkálni.
Anita ,Árpád.
Munka utáni lazulás...
Szép rom és szépen rendbehozták. Korábban teljesítménytúrák keretében többször elmentem a hely mellett. Jó volt most egy kicsit alaposabban körülnézni. A rejtek könnyen meglett bár az előző rejtő lelkiismeretességét a hangyák félreértették és a ládára szórt földkupacot már-már otthonuknak kezdik érezni ;)
Köszönet a rejtésért!
Meglett ez is! A vár sajnos zárva volt, de körbementünk a várfal mentén, mint ahogy mások is - jól látható ösény van - és a túloldalról bejutottunk...
Szép hely, valószínű, hogy a geocaching nélkül ezt sem láttuk volna!
Köszi!
Levente. Gyula
5 ládát terveztem mára és ez volt az elsö. Vonattal jöttünk, rövid mászás, később ereszkedés és kutatás után meglett. Szép hely, klassz vár. Irány a brit kazonai temető és a Fenyő ládája.
Sokadszori tervezés után végre tényleg megnéztük a várat.
Fura módját találtuk a rejtésnek a fa mellé állított nagy piros reklámszatyor formájában. Tettünk új logbook-ot a ládába és kicsit kevésbé feltünően rejtettük vissza.
Sajnos mi nem láttuk meg elsőre, viszont nagyon jó volt az idő.
Kellemes a kilátás, egyedül a kavicsbánya (?) képe rontotta el
a kilátást.
Ettünk egy kellemes kis bundáskenyeret :) thx Serno
8-an bringáztunk, elővettük a GPS, és rákerestünk a közeli ládákra. 120m megnézzük? Igen. Így találtuk meg. Ami hátrány, hogy a láda egy piros zacskóban van... 20m-ről kiszúrtuk. De ezt leszámítva nem rossz!
Mai utsó ládánk, GCKOTE utáni levezetésképp. Gyorsan meglett, a vár (maradványa) elég szépen van karbantartva. Nem is tudtam, hogy Solymáron is van (volt) vár. Nagyon szép időben mai 4-ik ládánk volt. Szép nap volt, öröm volt ládászni.
[wapon beküldött szöveg]
Ládaleírás nélkül vágtunk neki! Nem is volt vészes, bár derékig ért a gaz. Egyfolytában az járt az eszembe, hogy mikor lát meg egy mugli, ehelyett két kesser figyelt a korlát mellől. :-) Köszönöm a segítséget! Murus és Cica
Munka helyetti ládázás a Pilisben - első láda a hatból. Most is egyedül ládáztam, mert a túratársak szorgalmasan dolgoztak és tanultak e napon.
Szép a vár, csak kár hogy zárva volt, bár 8 óra körül ez nem meglepő. Amúgy nem is tudtam, hogy van Solymáron vár, szóval a geocaching által sokat tanul az ember.
A doboz megközelítése során kissé vizes és sáros lettem, de sebaj! A láda rejtése szerintem is eléggé veszélyes, feltűnő helyen van, no meg a ládát óvni hivatott zacskó is eléggé feltűnő színű.
Innen irány az Ördöglyuk-barlang!
Munka undor tört ki rajtunk, a gyönyörű idő láttán. Így mindent és mindenkit faképnél hagyva, levegőzni indultunk. Véletlenül kerültünk ide, nem is tudtunk erről a várról. Szépen helyre van hozva. A rejtés nem a legjobb, mivel aki a várhoz feljön, odalát a ládához, de a loggoló nem látja, hogy jön valaki. Minket így sajnos ketten is tetten értek.
Munka undor tört ki rajtunk, a gyönyörű idő láttán. Így mindent és mindenkit faképnél hagyva, levegőzni indultunk. Véletlenül kerültünk ide, nem is tudtunk erről a várról. Szépen helyre van hozva. A rejtés nem a legjobb, mivel aki a várhoz feljön, odalát a ládához, de a loggoló nem látja, hogy jön valaki. Minket így sajnos ketten is tetten értek.
Háát. Tényleg elég rossz helyen volt a doboz. Az egy dolog, hogy remekül látható a várból, várkapuból a logolás, mi is arra vártunk, hogy végezzenek az előttünk érkezők. A dobozt azért volt ennek ellenére nehéz "megtalálni", mert teljesen fedetlenül hevert a földön, ugyanúgy szemétnek tűnt, mint az amúgy gazdagon fellelhető hulladék. A gyönyörűen rendbehozott vár kicsit többet érdemelne...
Az "egri vár" környéki ládakeresés után megálltunk Solymáron, mivel a leírások után magam is kíváncsi voltam a ládára. A rejtés valóban nem túl szerencsés, bár vasárnap délután viszonylag kevesen voltak, azok mind a toronyban nézelődtek. Nehéz volt diszkréten becserkészni a ládát, elképzelhető, hogy "környezetszennyezőnek" néztek minket, ahogy gugoltunk a fák között :-) A várban egyébként már többször jártunk, öröm látni, hogy milyen szépen felújították.
A jelszó valóban szellemes.
Vagy az előzőek nem tudtak felnőni a visszarejtés feladatához, vagy vmi parajelenség
okozta, de a láda /zacskóstól/ már kb. 15 m-ről világított. Azé mi álcáztuk, ahogy tudtuk. Mellesleg állapotát tekintve sem lenne helye a "Leggondozottabbak Klubbja"-ba. Megérdemelne egy másik igényesebb relytekhelyet is! A vár ismeretlen volt számunkra,jó volt kiszínezni ezt a fehér foltot ismereteink térképén. Minden elismerésünk a helyreállítás megszervezőinek és végrehajtóinak! Köszönjük! Mártika & Kory
Nagyon szép a vár, bár a fotók alapján nagyobbnak gondoltam.
Az elrejtéssel nem vagyok elégedett. Nem is elsősorban a meredekséggel van bajom, hanem azzal, hogy nem lehet feltünés nélkül logolni. A fák nnem takarnak még semmit, ugyanakkor rengeteg kiránduló van. Legalább ne a bejáratnál legyen.
Régóta szemeztem már ezzel a várral, most végre úgy adódott, hogy ide is eljutottam. A rejtés olyan szempontból tényleg gáz, hogy mind a lejutáskor, mind a logoláskor nem lehet nem feltűnőnek lenni... talán a tavaszi rügyfakadás után kedvezőbb a helyzet... A vár szép, a leírásnak hála a táblák sok újat már nem tudtak mondani. Viszont nem értettem, hogy a helyi lovasklub miért itt tart 8 pacis gyűlést... azért nem ekkora ez a vár... persze ha csak trágyázni akartak... de akkor se értem.
A jelszót megmosolyogtam, odafelé menet többször eszembe jutott, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a pw :)
Megvan, igaz egyszerű volt a sok lábnyom könnyen odavezetett! De vicces hogy A*chanos zacsiban van, és ha felnéz az ember akkor ott egy osnyi! Jó dobozolást!
Tetszett ez a rejtés, nem is volt olyan vészes lemenni a lejtőn.
A várban sok látogató volt.
Felmentünk a toronyba, szétnéztünk, remek a kilátás. Kerestük a múltkori kálvária domb keresztjeit, de valamiért nem láttuk őket.
A vár maga nem nagy, de szép hely, érdemes volt elmenni. Köszi.
Mai utolsó, azaz 3. ládánk. A kálvária dombról jöttünk át, térkép nem jött rosszul, de könnyű volt idetalálni. Út közben a zajos motorokat kellett hallgatni, igaz, hogy legalább a nekik kijelölt pályán köröztek. Az út elég saras és agyagos volt, szerencse, hogy mindenkin volt túracipő. Az enyém most került igazán avatásra, múlt héten hoztam meg a Jézuska.
A vár eléggé egyben van, kár, hogy egy ilyen gyár van mellette. Ismét többek lettünk ezzel a ponttal.
Kár, hogy a rejtés nem volt olyan érdekes, mint a vár. Szemetes, meredek, könnyű találat. A láda teteje el van repedve, valaki vihetne egy másikat, ja és a toll sem műxik benne, az sem ártana!
Köszönjük
A logbook-ba nem tudtam beírni, mert kifogyott a tollban a tinta (vagy megfagyott) sajnos nem tudtam tenni bele, mert nem volt se kéznél se lábnál, de még a túrista zsákomban sem, ahol mindíg szokott lenni.
Talán aki ezen sorokat olvassa megszánja a ládát és ellátja iró alkalmatossággal.
További szerencsés kincskeresést.
Megtaláltuk!
Gyönyörű idő, még a dagonyává válás előtt. Valamikor a nyáron egyszer már jártunk erre, meg is találtuk a ládát, de elfelejtettük bejegyezni. Úgy látszik, nem csak a rest fárad kétszer... :)
Mai 4/4, össz 313. ládánk. Mára Solymár környéki kirándulós ládázást terveztünk. Solymáron a Templom téren parkoltunk, ott volt a kiindulópont. A túra hossza 16,5 km-re sikeredett.
A láda elég meredek, és elég veszélyes helyen van. Egyikőnk hősies sebeket szerzezve egy akácfa tüskével a kezében lelte meg a rejteket. A ládában levő toll kifogyott, sajnos pont most nem volt nálunk, pedig szokott, ezért nem tudtunk logolni. A láda törött, cserére szorul. Ezután nem szóltunk senkihez, csak a jelszót morogtuk az autóig.
Akkor jártam itt utoljára, amikor még csak elhanyagolt romok voltak a tetőn. Meleg szívvel tapasztaltam, hogy milyen jelentős változások történtek azóta. Sajnos a párás, ködös idő nem kedvezett a nézelődésnek, de azért alaposan körbejártam a látnivalókat. A jeges domboldalon nem volt egyszerű a ládához lejutni.
Megtaláltuk!
Sokáékkal közös ládázás.
100. láda.
Sajnos a vár be volt zárva .A rejtés meredek,
a túrabotok segítettek.
Köszönet a rejtésért.
Üdv, Fujusz
Hihetetlen, hogy Solymárnak van vára, én meg évekig arra vonatoztam, és ezt nem tudtam. Olyan jó, hogy helyrehozták! Mindig is irigyeltem a teljes pompájában ragyogó kastélyokat, várakat. Jó, mikor itthon is megújul néhány:) Amúgy részemről a vártól lefelejövet rettegés és csigatempó volt a saras-jeges szakaszon..de én nem vagyok mérvadó:)
Megvolt, szép a táj és érdekes volt, mert sosem hallottam eddig a solymári várról! Megjegyzésként a doboz a kaputól kicsit több, mint a leírásban szereplő 15 méter. Becsapós, mert 15 méterre pont egy akácfa áll. Most a hóban kissé veszélyes volt lemászni a hegyoldalon, de a lényeg, hogy megvan!:)
A VÁRBA MINDIG BE LEHET JUTNI, CSAK MEG KELL A TORNYOT KERÜLNI ÉS HÁTULRÓL BEMENNI!!!
GCXM07 megtalálása óta terveztük ezt a ládát, de csak most kerülhetett rá sor. Csípős szélben, havas lejtőn egyensúlyozva, de meglett:)
Köszönjük a rejtést, tetszett a vár!
A vár könnyű találat, a ládához viszont csúszkálni kellett - igaz nem sokat. Ládatető törött, toll nem volt benne. Javítókészletünk most nem volt. [gps nélkül]
Geokarácsony után. Tényleg izgalmas volt a csúszós füvön lemászni, a toll a ládában nem írt, ezért nem tudtam a logbookba írni. Szépen rendbehozták a várat, a kapu zárva volt, de hátulról be lehet osonni...
Megvan ez is.
A karácsonyfától jöttünk át ide. Alapjába véve jó a hely, két apró problémával. 1.sajnos a vár zárva volt. 2.a láda megközelítése egy kicsit gáz volt, mert a havas fű erősen csúszott.
Amúgy nagyon szép volt, jó a hely. Köszi a rejtést
Csontig hatoló hidegben sétáltunk fel Sterisoakékkal, majd gyors ládakeresés után már inaltunk is a Vízeséshez. A kilátás nem imponált túlzottan, az épület maga viszont szép.
GC1500 alkalmából már jártam itt. Akkor éppen beteg volt, és nem láttam dobozt a készülék képernyőjén. Arra gondoltam, hogy milyen jól mutatna itt egy láda. Most végre megtaláltam! Bár a fedele törött, és a rejtése sem fogott meg, mégis jó volt újra itt lenni! Köszi a rejtést!
a mai seta utolso ladaja WIZ, KOTE, XM07 utan. (igaz, GCWIZ mellett meg egyszer elsetaltam az autohoz viszafele)
A var sajnos zarva volt. A lada torott, s habar volt nalam egy tartalek doboz, tul kicsi lett volna ide, igy csak egy uj szatyorral burkoltam be.
Csodalom, hogy a rejtes meg megvan, annyira belathato a helyszin igy telen.
Toll nem volt benne, szerencsere volt nalam. Aztan rejtes utan talaltam a hoba betaposva egyet. Vegul megis csak csereltem valamit :-)
koszi
Évekkel ezelőtt voltunk már itt, akkor még csak kisebb ásatások folytak. Elképesztő a változás, bárcsak minden várunkat ilyen szépen helyrehoznák! Köszönjük a rejtést! Egy korábbi képet is felteszek a kontraszt kedvéért.
A Geokarácsony 2007 ládától érkeztünk - már sötétedés után. Így is érdekes volt, igaz a toronyból már csak a település fényeit láttuk.
Visszajövünk még világosban is körülnézni. Kicsi Gesztenye és Tádé
Az idő remek volt, a csapatérzés pedig felülmúlhatatlan. Mostanság aki Solymár felé veszi az irányt, ha nem akar, akkor is ezernyi ládásszal fog összefutni. :) Mi előre felkészültünk lelkileg, hogy itt nyugodt keresgélés, vagy visszarejtés esélytelen, de GeoKarácsonykor ez is belefér. Maga a vár szépen helyreállított, csak kicsit kicsi. A kapun a lakat pedig komikus kissé, tekintve, hogy gond nélkül bele lehet menni hátulról. A kilátó nagyon tetszett, sajnos a szürkeség és a pára végett a panorámafotót ki kellett hagyjuk. Majd nyáron visszanézünk és akkor! :) Köszönjük a rejtést!
Az úgy volt, hogy ma is elmentünk megnézni a "geokarácsonyfát"nappali megvilágításban is...Adódott a közeli láda, meg is lett a "kesser ösvény",és az ösvény végén egy tépett fekete zacskó...Na-gondoltam-ezt is ellopták a karácsonyi csúcsforgalom miatt.Én már fel is adtam volna, de ekkor érkezett "Lama" és "Éva" nevű fiatal kessertárs, és figyelmen kívül hagyva az én pesszimista megállapításomat pillanatok alatt megtalálták.Az ő "oldalvízükön" én is beloggoltam. Köszönet Nekik, hogy nem hagyták magukat félrevezetni ! Aztán megnéztük a várat is,a szokásos történet,hogy "hányszor elszáguldottunk itt a közelben..."Köszönet a Rejtőnek az élményért, és, hogy lehetőségünk adódott ilyen kedves emberekkel megismerkedni! Kár, hogy ritkák az ilyen események...
A Geokarácsony után jártunk erre, itt is nagy volt a forgalom. A ládát Éva és Kalóz kiváló társaságában találtuk meg, utána körülnéztünk a szépen helyreállított várban.
A GCXMAS7 felől jöttünk. Drive in-re terveztük, de mivel a már messziről lehetett látni a várat, úgy döntöttük hogy gyalog megyünk. (Mit nekünk az a 1.2 km távolság) Elindultunk, és mire már csak 700m-re voltunk egy bánya állta utunkat. Kis kerülővel de eljutottunk a várba, csodálatos kilátás volt a hó-leples környékre. A vár nagyon kellemes. A lányokat a kilátóban hagytam úgy indultam a láda felkutatására. Mire belemelegedtem volna jött Textor és kiásta nekem a gesztenyét.
A láda teteje törött, ápolásra szorul!
Mivel - mint utobb kiderult - a gpsben meg a regi koo-k voltak, 50 m-rel odebb kerestem. De az epp ott levo Paleo megtalalta igy megkonnyitette a dolgunkat. [wapon beküldött szöveg]
A Geokarácsonyos láda után. Keresztüljöttünk a bányán, és lentről másztunk fel (később rájöttünk, ennél van egy egyszerűbb út is, de ez rövidebb volt :)). A kilátás a kilátóból nagyon szép, a hófödte hegyeket ki lehetett venni a ködből, jó nap volt ez a mai. Köszönjük a rejtést!
Köszönjük a rejtést!
Chubby barátommal mentünk el így karácsony után túrázgatni, de az igazat megvallva fő célunk a Geokarácsony megtalálása volt, és úgy gondoltuk, ha már oly' közel van solymár akkor beugrunk és megkeressük ezt is.
Nagyon szép a hely, és a vár.
Üdv!
GCKlot felé útbaesett. Érdekes, és kicsit lehangoló volt a szállongó hóesésben a ködös kilátás és a tájsebek. De azért:
Köszönjük a rejtést!!
Szilárd, Jenő
Második próbálkozásra, de sikerült. Az első próbálkozásnál valószínűleg még túl nagy volt az aljnövényzet, ezért nem találtuk a ládát. Sajnos a vár most nem volt nyitva, de ez nem zavart minket abban, hogy hátul átlépjük a fél méter magas falat... Sokat kellett várni, míg a muglik eltűntek.
A vár elég szépen meg lett csinálva.
A rejtésszerintme nem olyan szerencsés, főleg, hogy most szinte semmi se takarta el. Nem tudom ki járt ott előttem,de jobban is elrejthette volna... Most nem látszik belőle semmi,friss zöldet is raktam rá.
Mióta hallottuk, hogy a várat szépen megépítgették, szerettünk volna eljönni ide, de csak most adódott lehetőség, és ha már van egy láda a vár tövében... Az érdekes, hogy egész meredeken le kell ereszkedni a rejteket adó fák közé, aztán a láda olyan fa tövében van, ahová a vár bejáratától simán lelátni. Lehet, hogy csak azért mert ősz lévén elfogytak a levelek a fákról.
Fölugrottunk megnézni a várat, mert "ott" volt. Aztán telefonon megkértük Fonte-t, hogy segítsen rajtunk. A "korláton túl, a kaputól 15 méterre keresd egy akácfa tövében" információ elég volt.
Állítólag itt is jártunk. :) Engem menetközben felébresztettek, hogy itt is van 1 csésze, megnézzük-e. Persze igent mondtam, de a kocsiba vissaszállva folytattam a megkezdett álmomat, így most Abacus segített, hogy: "Hé, volt még 1 láda!". ;)
Nagy volt a mozgás a várban, ezért szétszóródtunk - ki a toronyban, ki a fal tetején vonta el a kósza látogatók figyelmét az akcióról. Nekünk tetszett, köszönjük!
A vár nagyon szépen fel van újítva! és a kilátás is gyönyörű. Volt egy nagyon aranyos kutya éppen ott aki úgy gondolta hogy helyből felugrik a várfalra :) és sikerült is neki!!! nagyon jó fej volt. A láda hát, elég necces a megkeresése. Igazából nem ott volt ahol a GPS em mutatta, és elég sok bokorral és rózsatövissel meg kellett küzdeni. Nem egyszerű a keresése, szóval csak vállalkozó kedvűeknek :)
Vajon miért nem reklámozzák sehol a várat? Miért van zárva, amikor ilyen szép? És miért lett oda rejtve a láda? (gps nélkül az "ösvényen" indulva simán meglett....
Kellemes napsütéses időben! A ládikót éppen Georgio rakta vissza a helyére, amikor le akartunk menni a rejtekhez. Találkánk vége finom sütemény evéssel végződött. Köszönjük a vendéglátást!
Évi és Csaszi
Ui: Ennek a ládának a megtalálása lendítette helyes kerékvágásba a GCXM07 eseményláda szervezését.
Pilisi túránk utolsó állomása volt ez (6.). Egyébként a 150. ládánk, ami méltó módon vonult be a történelmünkbe...
Találkoztunk egy karbantartóval, akitől megtudtuk, hogy holnap lesz a vár 1 éves évfordulója, és misét tartanak ennek alkalmából. A rejtek szerintem nagyon jó.
A GCWIZ felkeresése és ott tett egészségügyi séta után kocsival jöttünk át Solymár középkori várának tövébe. A községben többször jártunk (főleg átutaztunk), de eddig még hírét sem hallottuk a Mátyás-hegyi Szarka-várnak. Felkapaszkodva a dombra előbb a ládát kerestem meg (helye egyértelműen jó, megközelítése azonban erősen megkérdőjelezhető), majd a közelmúltban feltárt és rendbetett építményt, ahonnan szép panoráma tárul elénk. Végül is köszönet a ládáért (nem a rejtésért;-).
Zöldfülű és abacus remek társaságában! :o)
Pilisi ládázásunk alkalmával útbaesett ez a rejtek, így felszaladtam és megkerestem. Felfelé menet szembejött két idősebb hölgy és arról panaszkodtak, hogy nem lehet bemenni a várba, mert zárva van. Amikor odaértem, valóban csukott kapukra leltem. Elmentem megkeresni a ládát majd amikor visszamásztam a bejárat elé, már nyitva volt a vár, így körbenéztem odabent is. :o) Tiszta, rendezett, karbantartott várudvar fogadott. Sajnos nem maradhattam sokáig, mert vártak a következő ládák.
Ezúton is köszönöm szépen abacusnak a szállítmányozást, zöldfülűnek pedig a társaságot és azt, hogy kitalálta ezt a mai kirándulást! :o)
Szép hely, de a ládát nehezen cserkésztem be, a talaj adottságai, (sitt, üvegszilánk, laza talaj) és a sok szúrós gaz miatt. Érdemes lenne fontolóra venni, hogy nem akadna-e egy alkalmasabb, méltóbb hely! (Én találtam ilyet a várhoz vezető emelkedő mellett.)
Nem tudom, hogyan kerülhetetett 5 év alatt ilyen állapotba a 2002.-ben megújultnak mondott vár, de a zárt kapu és a korábbi beszámolóban említett TOI mellett lövészárokszerü bemélyedések fogadtak, bent a torony alján egy kimustrált hütőszekrény, fent pedig egy hajléktalan sátra és hátizsákja árválkodott.
A kilátás szép, de a rejtés kissé szadista, én is -mint sokan előttem- ezer sebből véreztem, mire a ládát megtaláltam - részben saját hibámból, mert bedőltem a TOI mögötti első kesserlejtőnek. Az utánam jövőknek azt tanácsolom, hogy menjenek még egy kicsit tovább előre, amíg meg nem látják a második kesserösvényt, ami már barátságosabb növényzet között ereszkedik a láda felé.
A láda környezete elég csumpi. Turisták távozását megvártam.Gondnokot valaki már felvilágosította, mert miután észrevett, fentről kiabált, hogy ha én is a ládát keresem akkor az melyik fánál lesz. :-)
Nagy munkálatok folynak a vár körül és a várban. Bennt valami nagy gödörből húzták föl a homokot amit aztán 10-12 fiatal az árnyékban guberált. Talán ezt hívják ásatásnak? Aztán a láda közelében (GPS szerint 10 méterre voltam) 4-5 jó munkás ember nyomúlt valamivel és persze a korlátnál ahol a kesser csapást véltem fölfedezni na mi volt? Igen. Egy jól megtermett ToyToy wc. Sajnos így a láda védelmében lehetetlen volt a logolás.
Szép nagy geocacher-csapás vezet már a rejtekhelyhez :) Szandálban és rövidnadrágban mégsem igazán ajánlott, kellő "védőfelszereléssel" felvértezve (hosszúnadrág, cipő) viszont nem nehéz... legalábbis a szebbik vakond ezt állítja.
A láda meglett, de sajnos a várat egy nagy lakat védte a hétvégi látogatóktól.Jó lett volna belül is kicsit nézelődni, de semmi nem jelezte, hogy egyáltalán mikor lehet bejutni, ha lehet egyáltalán.
Elsőként egyedül (hittem a leírásnak, hogy gyereknek nehéz), aztán Marci fiammal visszatértem ismét. Meredek, de nagyobb gyerekkel (>6) leküzdhető a lejtő.
Nagyon szépen rendbe hozták a várat, a kilátó viszont nagyon "huzatos" volt.
GBK túrám utcsó állomása volt e láda.10 méterre a korláttól,poros,dzsindzsán és akácon át könnyű (?) találat.A vár kárpótolt mindenért,tudom,nemigen lehet jobb helyet találni itt rejtésre.
Szucsatilla túratárssal közös csapatmunka keretében húztuk be a dobozkát a Falasokk 50 teljesítménytúrán.
Először egy, a rejtéshez vezető ösvényhez hasonló, közeli csapáson ereszkedtem le és borultam a köveken, majd némi bozótharc árán vissza, át a kerítésen. A megfelelő irányba már együtt mentünk, itt is leültem, és mindenféle füveket, gazokat, koszokat, karcolásokat gyűjtöttem be. A dobozhoz vezető út így nyáron nem éppen felhasználóbarát, viszont a rejtés jó annyira, hogy nem vesznek észre logolás közben. A várat még átépítés előtt is láttam, azóta nem egy teljesítménytúrán megnéztem, de csak most került sor a ládára.
Megtaláltam. A izgalmas keresés mellett ( baromi meredek hegyoldalon kell leereszkedni a ládához ) a restaurált solymári várrom is szép látvány.
Köszi a rejtést
Logolás szégyenszemre 40 nappal később, de ugye jobb mint soha....
Szép a kilátás, elérzékenyedve, könnyes szemmel ismertük fel Ottonunk szülőhelyét, a Solymári Téglagyárat :))
A vár reggel hétkor még zárva volt, de nem volt nehéz bejutni, még át is öltöztem bent gyorsan. Éppen vihar készülődött, jó látvány volt a sok fekete hegy.
Mivel tegnap is esett, a láda zacskója tele volt csigával, a talaj nagyon laza volt, ritkán hagyok ekkora nyomokat magam után. A rejtést az előttem ott járt kolléga kicsit liberálisan értelmezte, megpróbáltam valamennyire segíteni a dolgon.
GPS nélkül. Munka után Solymáron volt dolgom, így utána pont útbaejthettem ezt a ládikát. Odafele menet tűnt fel, hogy a kütyüt otthonhagytam. Mivel a láda betegeskedése alatt maflamód létrehoztam egy POI-t is a helynek, illett már a dobozt is megkeresnem. A vár most épp zárva volt, de mivel korábban már jártam itt, nem bántam.
A rejtek környékén én is méregtelenítő kúrát vettem. :) A környéken kétségkívül nem könnyű biztonságos és ugyankkor jól megközelíthető helyet találni.
Szép környezet, gondozott várudvar. Megérkezve még kutyát is simogattunk! :)
A hegyoldalba először Krisz ment le, én a lányokkal fent maradtam az úton. Megint kutyát simogattunk... Krisz feladta, én indultam neki. Veszélyes terep! Ráadásul szandálban, rövidnadrágban a csalánosban... Nem esett jól! A rejtek tele van hangyával, vigyázzatok a kivétellel!
A vár zárva volt, de ez nem akadályozta meg az ottani osztálykiránduló iskolásokat, hogy kersztbe-kasul mászanak mindent. Egy óvatlan pillanatban átlibbentem a korláton - és már csúsztam is le a nedves földön, füvön:)
A várat sose vettem volna észre, ha nem helyeztek el ide egy ládát. Ezért köszönet jár.
Viszont a láda helye nagyon nem jó. Kisgyerekkel jöttünk, normális utcai ruhában (és szandálban), ami hiba volt. A ládához gyerek nem tud eljutni, a láda felkutatásához pedig terepöltözék szükséges!
Javasolom a ládát egy könnyebben megközelíthető helyre áthelyezni.
IGen szép időnk volt, kicsit meg is csapott bennünket a friss levegő. Sajnos a vár nem volt nyitva, de hátulról sikerül könnyen bejutni és felmenni a toronyba. Igen meredek az út a ládához és kicsit be is csapott a GPS, úgyhogy keményebb menet volt, mint gondoltam volna. Csaláncsípéssel vigyázni a láda környékén! :) Sziki Család
KCKHGY utan gurultunk at ide ketkereken. :) Igaz hogy sotet volt, de azert igy is tetszett a var, es szep volt a kivilagitott nagykozseg. :) A var kapuja zarva volt, de David Copperfieldet megszegyenitve jutottunk at a falon, es mentunk fel a toronyba.
E hun-e megleltem . Solymáron dolgozom azt gondoltam ebéd időben meglelem a dobozkát , hát sikerült igaz már ösvény van a lelésig.A várat nem láttam régebben de szép munkát végeztek szerintem a szakik.
Nagyon sokszor jártam itt a várnál, hiszen 6 évig kb 200 m-re laktam tőle, sőt a bátyám és családja a mai napig itt lakik. Jó érzés volt visszajönni, bár mostanában is kétszer voltam itt, míg beteg volt a láda. Köszi a rejtést (és az újrarejtést)!
Csinos kis váracska lehetett annak idején. de viccesen kicsi. A helyőrség biztosan emeletes ágyakon aludt.
Nagyon jó, hogy így rendbe tették.
Viszont nem hiszem, hogy nyitvatartási időben lehet feltűnés nélkül logolni. Ha már az ember "álcázza" a logolást, akkor tényleg valaki elhiszi, hogy nem találnék jobb helyet elvonulni, mint a várkapuval szemben a meredek csalános??
Érdekes a vár, szép a kilátás, érdemes felmászni a dombra, még ha kissé meredek is a felvezető út.
A láda helye nem szerencsés, elég meredek helyen van, és nehéz komoly feltűnés nélkül aláereszkedni. Annyi jó hely van a környéken...
Szép feladat volna mindezt kiváncsi szemek elől rejtve keresni, ám szép időben 7 gyerekkel - reménytelen! Sebaj, ez Zsolti első megtalálása 12 éves matuzsálemi GPS-ével, mely egészen jól működött! A ládika kapott egy átmeneti logbookot, bánjatok vele takarékosan, kapott egy komolyabb zsákot is, mert az eredeti meglehetősen lukacsos volt már.
Köszöni a rejtést Melinda, Teszi, Léna, Iván, Zoli, Kriszta, Lencsi, Boti, Sára, Eszter, Zsolti, Mesi, Levi, Dorszi és Tom!
Jó kis húsvéti sétánk egyik állomása volt ez a szép kis vár. Bár közel lakunk hozzá, eddig mégsem ismertük. Minden elismerés a felújításért, nagyon szép lett.
A ládából hiányzik a kétnyelvű ismertető, a logbook utolsó oldalán tart, egy új zacsi is elkelne. Mindezek ellenére példás a rejtés, mivel nagyobb forgalomnál is jól kereshető, illetve a logolás is jól "álcázható".
Köszönjük szépen...
Húsvét vasárnap (gyönyörű idő) harmadik ládánk volt. A várat nem ismertük, de annak nagyon örültünk, hogy van arra példa, hogy egy várat szépen helyre állítanak és ráadásul ingyenes mindenki számára..HURRá-HURRÁ!!! Szerintem Solymár lakóinak hálás köszönet érte. Köszönjük a lehetőséget, érdekes volt. Sokan írták, hogy a logolás nehézkes, mert a toronyból klasszul megleshetik a logolókat, nekünk szerencsénk volt.Pont kifogtunk egy kis pangást és gyorsan regisztrálni tudtuk magunkat.
A Sztárgét csapata igen megcsappant létszámmal, azaz 2 fő részvételével indult a mai napon a Szarkavár meghódítására.
Maga a vár szép, látszik hogy rengeteg pénzt áldoztak a felújítására és a rendbetételére, de sajnos ennél több pozitívumot nem tudok mondani. Az előző bejegyzésekben is olvasható, hogy a láda elhelyezése sajnos nem túl szerencsés. Logolás közben akár 15-20 fő is "páholyból" mozizza végig a bástyából a folyamatot. Titokzatosság, rejtély, izgalom kizárva, hacsak nem éjszaka jön az ember. Igen kellemetlen érzés... Nem lenne esetleg érdemes 100-150 méterrel arrább áttelepíteni? Szerintem attól még nem fog csorbulni a vár szépsége, ugyanúgy fel fognak sétálni az emberek.
Köszi,
Cilu és Gyuri
A vár kapuja most zárva volt, de szép számú látogató azért bejutott valahol. Láttam a romot még a felújítás előtt, a növényborított kőrakásokat nem lehet a mai látvánnyal összehasonlítani. A rejtés nem túl ötletdús, a keresők már lépcsőt tapostak. A hely népszerűségét jellemzi, hogy a jegyzetfüzet szinte megtelt.
GCfeny ladatol jottunk, kicsit korulmenyesebben sikerult eljutnunk ide, mint azt elotte gondoltuk.
Maga a var tetszett, szepen helyre van allitva. A jo idonek koszonhetoen volt is forgalom rendesen. Igy aztan ki is utkozott a rejtes hatalmas hibaja, hogy gyakorlatilag nem lehet ugy keresni a ladat, hogy az ember ne szurna szemet a nezelodoknek. Velemenyem szerint ennel rosszabb rejtekhelyet nem nagyon lehetett volna talalni a ladanak.
Ma hamarabb végeztem a próbával, így szüleimmel, valamint két kisebbik lánykámmal meglátogattuk a várat. Nagyon szépen helyreállították. Kiváncsi vagyok, meddig lesz ilyen állapotban.
Kár, hogy a ládázás közben az embert fentről "lesik", valamint, hogy át kell mászni a korláton.
Megtaláltuk!
A vár nagyon szép, még (már) jó állapotban van. A kapu nyitva volt, a vár körül settenkedett egy szerintem őrféle egyén, de végül is nem zavart minket. A kút, az ablak és az ajtó is nagyon szépek voltak. A szakállas puska lőrésről hamar eszébe jut a fiúknak egy másfajta "rés" is, a mellékelt képen mások ezt közhírré is tették.
A rejtés jó, elég meredek törmelékes laza talajon jutottunk le az akácfáig, a ládát szerintem jól lehetett álcázni. Ha nagy a nyüzsgés a várban a láda keresést nehéz feltűnés nélkül megoldani.
Köszönjük a rejtést.
Keresgéltük, keresgéltük a ládát, de az adott koordinátán nagyon nem találtuk. Lehet, h amikor az utat egyengették, eltűnt a láda?
Találkoztunk Emerzee-vel is, aki kérte tőlünk az új koordinátákat.
Megadtuk... de lehet, h a mi GPS-ünkben is egy régebbi szerepelt.
Mindenesetre örültünk, h itt járhattunk, tetszett.
Megtaláltuk! Köszönjük ezt a kellemes helyet, több családdal összefogva látogattunk el a várba, kicsik, nagyok vegyesen és nagyon szép napot töltöttünk ott, megfejelve még egy kis sétával a vízeséshez no meg némi solymári tarlótűzzel visszafelé. (A gyerekeknek ez is élmény volt: nénósautó, nagy láng, kitűnő kilátás a várból ;-)
A rejtés is OK, bár sokat segített, hogy megláttuk az elődök lábnyomait, így tudtuk, hogy merre keressük.
Tegnap már jártam erre, ám egy régebbi leírás alapján csak a tuskót találtam meg. Otthon olvastam az interneten, hogy a láda tegnapelött új helyre került, de megérte kétszer elkerekezni a csodás időben.
Nyitva volt a vár, nagy volt a tömeg, nehéz volt feltünés nélkül dolgozni. Mi pikniknek álcáztuk a ládázást. Nagyon klassz a vár érdemes volt megnézni.
Bütyök, Béka, Lala (6), Anti (3).
Tobb, mint 30 eve jarok Solymarra, de meg csak nem is tudtam a varrol. DU 6 utan ertem oda es eppen bezarta vki a kaput, mondta hogy menjek korbe. Ebbol arra engedek kozvetkeztetni hogy napkozban mar nyitva van a var.
Sajnos a varban levo kilatorol mar le is nyultak a villamharitot es az ereszekeet. Ilyenkor szegyellem hogy magyar vagyok. Pedig Solymar nem egy szegeny falu....
Családi kirándulás, szép idő, napsütés, szabadnap ..... ideális "kincskeresésre" ..... egyetlen hiba: ... többen voltak a várnál, mint a Nemzeti Múzeumnál ....
Valóban meglehetősen látható helyen van a rejtek. Sok mindennek próbáltuk álcázni a keresést :-)
Szép hely, érdemes volt felkeresni ! (Nem is értem, eddig miért nem tettük ?) .... csak ajánlani tudjuk mindenkinek.
Köszönjük.
FONTOS lehet : mi Pesthidegkút felől csak a leírást nézve ( pancser módon nem a GPS-t !) a bizonyos Pilisszentiván-Budapest elágazásnál Pilisszentiván felé indultunk, és már csak Piliscsabánál lyukadtunk ki a 10-es útra, onnan pedig ugye, nem működött a leírás .... már csak a műszer segített.
TANULSÁG : Pesthidegkút felől Budapest (10-es út) felé kell indulni, és onnan valóban "bébi-könnyű" ...:-)
A várfal mellett haladva figyeltem a lejtőt, hol van a rejtekként szolgáló fatuskó, mikor egy "megvan!" kiáltás ütötte meg a fülemet. A hang irányában továbbmenve valóban meglett :-)
Lehetne a cache kicsit kevésbé feltűnő helyen. A vár viszont szépen fel lett újítva, fene se érti miért van bezárva...
Kicsit feltűnő a rejtés, mivel zárva a vár, mindenki körbekerül, hogy az alacsonyabb falnál bemászhasson. Csak az nem találja meg a ládát, aki nagyon nem akarja.
Ládázás a Budai-hegység északi részén Mathauval 4.
Igazán örülök, hogy újra él a láda. Egyrészt begyűjthető a pont :), másrészt elkészült a vár és fogadja a látogatókat. Bár az utóbbi dolog pont nem teljesült, mert zárva volt. A falkoronára felkapaszkodva fotóztam azért párat. Amikor sok évvel ezelőtt utoljára itt jártam, még csak térdig érő falmaradványok voltak csupán. Azokból sem lehetett kivenni az alaprajzot. A mostani látvány szívderítő. Bár minden várat csak annyira építenének vissza, amiből már látható lenne az épületek funkciója. A rejtés? Bármennyire is utálom a bozótharcot, lehet, hogy jelen esetben jobb helyen lenne kicsit távolabb a láda, mert itt tényleg csak az nem találja meg, aki nem akarja. Köszönjük, hogy Mukival eljöhettünk.
Szép napos időben jöttem föl ide, rövid séta volt. A láda teljesen kilátszott az álca alól/mögül, megpróbáltam picit rendesebben visszarakni, de nekem se sikerült nagyon.
Családommal, szakadó esőben, de a toronyban szép a kilátás. és némileg véd az esőtől.
Első megtalált ládánk, GPS nélkül (mert még nincs). Sokszor jártunk már itt, mert szép a környék, a várat szépen felújították, mi még régi állapotát is láttuk. Érdemes továbbmenni a patak mentén, mert egy gyönyörű vízesést lelhetünk, és egy másik ládát is.
Köszönjük a rejtést.
Attól hogy a vár zárva van, nem kell megijedni, mert balra 10 méterrel hátrébb már nincs kerítés!
Döbbenet a köbön: jó egy évvel ezelőtt jártam itt, de most rá sem ismertem! Mivel a túra szintideje igen-igen sürgetett, rekord idejű logolás után rekordi idejű loholás következett. Köszönöm a rejtést
Megtaláltuk, Nagyon szép hely, érdemes megnézni. A kilátó is jó állapotban van és szép a kilátás is. Ez volt az első ládám és mint zöldfülű, elfelejtettem megnézni a láda jelszavát ... :D
A 2 éves kislányommal voltunk, ő is élvezte a dolgot, családosoknak is ajánlom.
(Szerintem volt ott még egy kereső kutyussal, de nagy bölcsen nem állt meg amíg ott voltunk a közelben :D)
Legközelebb a jelszót is leírom ...
Tavaly már voltam itt a felújítás után, de csak késöbb vettem észre, hogy láda is van itt. Aztán egy darabig nem volt kereshető, és most volt itt az ideje, a nap zárásaként GCUROM,GCNaKe után, hogy ezt is megleljük.
Üdvözlet mindenkinek!
Sajnos csak most sikerült bejelenteni, mert biza közeleg a szalagavató, és van munka a suliban.
Szombaton (február 10-én) 12:24-kor sikerült megtalálni, az osztályom maroknyi csapatával. Néhány fénykép a klassz napról.
B-77-tel/Jánossal és Évával közös ládázás/ utolsó állomása. A Pazmaneum élménye után ez a hely halványabb nyomokat hagyott. A bejárati kapu zárva volt, de nem adtuk fel, balról mögékerüléssel könnyen behatoltunk a várba és szétnéztünk a toronyból. A
Közös rejtés ozekival és Hz-val. Mivel nálam volt a Várvándor láda, célszerű volt ide rejteni. Sok idő nem volt nézegetni, mert siettünk a csobánkai találkozóra.
Az utolsó láda után hazafelé ejtettük útba, ha már ilyen közel volt hozzánk! :-)))
Csupa tilalom túra:
Elöször a GCZIRI-től Pilisborosjenő felé tartva átvágtunk egy érdekes helyen, utánna meg a zárt kaput győztük le a várnál, ha már addig felmásztunk!
:-)))))))
Üdv: APEXSEK
Jó lett a vár, csak azt nem értem, hogy a kapu miért van zárva? Mindenki teljesen természetesen használja a kerítést a másik oldalon. Egy nyugdíjas kirándulócsoport pont akkor mászott ki amikor mi megérkeztünk.
Eléggé művár, ráadásul be is van kerítve. Meg az elején megtaláltuk a kuka mellett a régi ládát. Ja, de a lényeg: van a dobozban ajándékként egy csomag retekmag! :-DDD
Magdival (2. találat) és Fruzsival (első találat) egy kemény, de szép nap után, személyiség-, illetve fejlődés vizsga levezetéseként. Lepattantunk a vonatról, elsétáltunk a várhoz, falat másztunk, majd megtaláltuk a bejáratot :). Annyira belemelegedtünk a beszélgetésbe a kapun, hogy inkább megvártuk a következő vonatot... Bár hűvös nyarunk van :) :(, jól esett a napsütés.
Csak azt nem értem, hogy miért kell azt a szép kaput zárva tartani. Már széles kitaposott út vezet körbe, aztán egy szűk 20 cm-es részen kell átpréselődni, hogy be tudj menni a kilátóhoz. A doboz teteje teljesen jelképes akárcsak a zacskó ! Sürgős cserére szorul!!!!!!!!!!!!!!!
Az újévben az első megtalálásom, és a ládának is az első 2007-es megtalálása :)
Munkaügyben mentem Solymárra, és így gondoltam beiktatok egy kis ládászást. A hely nagyon is ismerős, a ZÖLD 30 tejesítménytúra útvonala megy erre, amin már többször is voltam. Sőt kerékpárral is eljöttünk már ide, csak akkor még nem volt kész a felújítás. Nagyon szép lett így elhatároztam hogy majd nyáron megint útba ejtem bicóval. Bár a talaj a délelőtti esőtől sáros volt és így inkább ősziesnek tűnt az idő, de a felfelé vezető út mentén a fák ágai fehérbe öltöztek, így volt egy kis téli hangulat. Logolás után fél órával már esett is az eső, szóval jól sikerült az időpontválasztás :)
A doboz repedt, én most elég jól bebugyoláltam a zacsiba de kellene vinni plusz egy védőréteget vagy ha a rejtő arra jár akkor új dobozt. Illetve én úgy sejtem hogy nyáron ha majd jönnek a gyerekseregek a várhoz túl triviális lesz ez a rejtekhely.
Sokat jártunk errefelé, de a várról nem tudtunk. A zárt kapuk ellenére nem nehéz bejutni, a hátsó oldalon egyszerűen beléptünk. a kilátást sajna rontotta a köd. Köszi a rejtést! Klassz volt!
A várkapu zárva, de némi leleménnyel (0.25 jumurdzsák) be lehet jutni. A rekonstrukcióról sok szépet olvastam. Kicsit azért olyan, mintha valaki unalmában építene magának egy várat. Szóval a történelem szele nem csapkodott meg. Hogy miért van zárva a kapu azt nem igazán értem. A ládába költözött egy vitéz.
Bár a kapu zárva volt, azért a várat Julival bevettük! Nagyon élveztük a szépen helyreállított várat. Kár, hogy a színesfémgyűjtők is felfedezték. A láda teteje törött.
Szépen felújított vár. Csak az a kár, hogy már kezdik szétlopni. Nincs meg a villámhárító és az ereszcsatornák is hiányoznak. Szomorú.ű
Titut a Finn Geocoin-t elvittem.
Most sajnálom csak igazán, hogy ilyen későn ismerkedtünk meg ezzel a játékkal. (szept.30-án volt az első, ma pedig a 100. meglelt ládánk) Biztosan ide rejtettük volna az első saját dobozkánkat. ...
Titu a Finn Geocoin a ládába költözött.
Egyszer régen már voltunk itt Haushinkval, de a Várak, kastélyok, templomok c. lapban olvastuk, hogy nagy változások vannak. Péterrel fel is kerekedtünk, hogy megnézzük az "új" várat. Szuper! Gyönyörű lett, és tele van látogatókkal!
Reméljük, a láda is visszatelepül majd!
Péter & Mackka
GCwiz-től elsétáltunk ide, régebben letöltettöem a koo.-kat, így rajta volt még a geko-n. Cimbimtől kértem netes segítséget. Sajna a láda még mindig nem él. Rengeteg látógatóval találkoztunk.
Itt jártam, a felújítás gyakorlatilag készen van. A helyiektől úgy tudom, hogy a hivatalos átadás vasárnap (2006.09.24.) lesz. Nagyon csinos lett. Beszéljenek a képek!
Várjuk az új rejtést!
Úgy látszik a MEGSZÜNT láda sem megszünt valójában. Mielőtt láda-tervet készítettem volna csak a kereshető és a beteg mezőt néztem meg (sajnos).
Úgy tűnik neken, hogy elég egyediek a szabályok.
Azért állítottam megszűntre a ládát, mert munkaterület, idegeneknek tilos a bemenet. Természetesen mindenki saját felelősségére úgy cselekszik, ahogy kedve tartja, de a játék érdeke, hogy tartsuk be a szabályokat.
Kérem a továbbiakban is érdeklődőket, hogy csak saját kiváncsiságuk kielégítésére látogassák a ládát, pont nem jár érte.
Megtaláltam!
Természetesen csak a helyét találtuk meg. Érdekessége a pontnak, hogy Bátyámék kb 200 m-re laknak a vártól, és a lányai már többször is megtalálták a ládát. Magam is laktam itt jó pár éve, és persze sokszor jártam a várnál. A munkások beengedtek a bódéjukba, ahol a falon láthattuk a tervrajzokat, hogy fog kinézni a vár felújítás után. Remélem, ha vége a felújításnak, újra lesz valódi ládika.
Köszönjük a rejtést!
Tudtam hogy jelenleg nem üzemel a láda, de beugrottam mert a közelben vadásztam a többi ládát. Mnt a képekből látszik nem sok látszik a romból :) Meg építési terület is, de gondoltam szombat délután úgysem lesz ott senki, így behatoltam. Alig tudtam jobban körülnézni mikor előjött egy fiatal srác a konténerből, a telefont látva (azzal fényképeztem) kérdezte hogy nem vagyok-e ellenőr :) Mondtam hogy nem, felvázoltam neki a gc lényegét. Megkérdeztem hogy mikor lesz kész, azt mondta június-júlisban. Ezek után elhagytam a tett helyszínét. Kár hogy nem láthattam teljes pompájában, de talán visszajövök.
Pontozni sem nagyon tudtam ezek miatt.
A várat felújítják, s még szombaton délután 4-kor is nagyon sokan dolgoztak rajta.
Mivel a túristaútnál tábla tájékoztat róla, hogy nem szabad belépni, nem is próbáltunk meg felmenni. (Lehet hogy csak mi tartjuk túlságosan tiszteletben az ilyen figyelmeztetéseket :-) )
Én a tiltás ellenére felmentem, legalább 10-en dolgoztak még szombaton 4-kor is, külön sínt építettek a csilléknek a rom rekonstruálásához. Az egyik kis "szobában" gyanus kőkupac volt zöld nylonnal, de láda sehol. Értesítettem a Felhasználót is. A "vár"-nál egy régésznek kinéző férfi 3 kutyával beszélgetett a munkásokkal. Érdeklődtem Tőle a rekonstrukcióról, kiderült, hogy Ő egy TV-nél dolgozó műkedvelő, aki erre szokta sétáltatni a kutyáit. A rekonstrukcióhoz az Önkormányzat a Műemlékvédelmetől kapott pénzt. Véleménye szerint ez nem is vár, hanem pálos kolostor volt, hosszan érdekesen, beszélgettünk, világmegváltó gondolatokkal. Így csak a későbbi vonatot értem el, de megérte, szép idő, táj, jó beszélgetés és utána sör az étteremben!
Nagyszerű ez a hely. A GC nélkül tényleg az életben nem jöttem volna ide, pedig sokszor jártam a környéken. Szürke, ködös, havas időben a csúcsra érve kicsit a múltban éreztem magam, érdekes volt a gondolat, hogy ezeket a köveket Mátyás is érinthette.
Remélem, szépen restaurálják a romokat! Várom a web frissítést.
A láda fizikai állapotában egyelőre nem kereshető, részben a panaszok, részben a felújítás miatt. De hogy a kessertársadalom ne maradjon pont és téma nélkül fényképpel lehet logolni, jóváhagyom.
Másodszori nekifutásra sikerült meglelnem a ládát. Tegnap rámsötétedett keresés közben, így Bortel telefonos segítsége mellett sem lett meg.
Itthon a honlapot böngészve kiderült, hogy Fonte járt előttem néhány órával a ponton és kicsit upgradelte a rejtést. Ennek ellenére a rejtekhely nem valami felemelő helyen van.
Az egykori várban komoly ásatások folynak, emiatt jobban oda kell figyelni a romok között sétalva. Reméljük hamarosan sokkal többet láthatunk a várból mint most.
Nagy ládázásra indultam többedmagammal, a végén ezt az eget sikerült megtalálnunk. Lehet, hogy ezt is csak azért, mert rejtés nélkül hevert.
Az ásatások, talán a zord időjárás miatt, de abbamaradtak. Csodálatos napsütés volt, az út egy kicsit csúszott, de hát a tél már ilyen!
Marcsi, Era, Gyuri, Zoli
Érdekesen megbúvó, eldugott kis várrom, jó volt látni. A láda gyakorlatilag egyáltalán nem volt elrejtve, ezen a lehetőségekhez mérten igyekeztünk segíteni...
A Nagy-Kevély után levezetésként még egy utolsó láda. A vármaradványok szépek, de a rejtés már nem annyira. Egy nagy rőzsehalom alá volt berakva a láda. Észrevenni egyáltalán nem volt bonyolult feladat, kiszedni a rőzsék alól már annál inkább:) Mi egy kicsit jobban visszarejtettük.
Gcwiztől hazafele indultunk Solymár irányába, de mivel kihagyhatatlan közelségbe került ez a láda (leírás, Wap nélkül) muszáj volt megkeresni. Találtunk egy ösvényt ami teljesen jó írányba ment, egy baja volt csak, hogy ásatásban végződött. Miután a marcona társaság engedélyezte az áthaladást tőlük pár méterre már vészesen közeledtünk a ládához. Így hát mindenféle tevékenységbe kezdtünk, hogy ne legyünk " feltűnőek". Rögtön látszott, hogy valami nem stimmel, ugyanis az egyértelmű rejtekhelyből semmi se látszik, mert kb. 2-3 m magasan száraz ág áll rajta. Oldalról a munkások által odadobott szeméten keresztül lehet csak hozzáférkőzni. Nem vagyok biztos benne, hogy a jelen körülmények között biztonságban van itt a láda. Reméljük, ha a feltárás befejeződik sokkal több látszik a várból és akkor mi is jobban körülnézhetünk.
A kihelyezett objektum miatt el kellene gondolkozni a láda áthelyezésén, mert sérti a a láda méltóságát a környezet. Viccen kívül: érdemes lenne újab rejtek után nézni, ha a ToiToi állandó jelleggel ott marad. A rejtést erre tekintettel pontoztam le.
Kicsit ráfáztam a dologra a vár feltárása miatt.Annyi szúrós vacakot szórtak rá a rejtekhelyre h nem akaródzott megtalálni.Higgyetk a gépnek mert ott van ajol lennie kellen.Utóbb mint kiderült százhatvanezerszer mentem el mellette.
Azon a környéken rengetegszer közlekedem munkám miatt, de álmomban sem képzeltem volna el h ott várrom található.Kiváncsi vagyok a geocaching "közremüködésével" hány olyan érdekes helyet találok amit nélküle valszeg sohasem.Köszönöm.Ez a 3.
syaky
Keresők figyelem !! MEGKEZDŐDŐTT A ROMOK ÉS A TERÜLET REKONSTRUKCIÓJA!!! Higgyetek a gps-nek és bátran keressétek a dobozt!! Valószínű, hogy a mút héten kezdődhettek a munkálatok és a hely nem olyan ,mint általában a rejtekhelyek ezért vigyetek kesztyűt-sapkát mert szúr mint a fene!!! Úgy vélem hétközben folyik a munka és ezért lehet, hogy célszerübb hétvégén menni, mert akkor csak a helyiek bámászkodnak.
Szakadó esőben másztam fel ide, szép hely. Sokat jártam a környéken (itt mentőzök Vörösváron), de erről a várról nem tudtam. Hova el nem visz a Geocache...
Meglett viszonylag könnyen, hamar rátaláltam a felfelé vezető ösvényre:) Szép a környék, kár hogy a láda közvetlen környezete nagyon elhanyagolt, a romok szinte ki sem látszanak a gazból:(
Köszönhetően az előttünk "szólóknak" , mi egyből a "rendes" ösvény felé vettük az irányt, így elmaradt a dzsungelharc. Mikor már éppen becserkésztük volna a ládát érkezett egy túristacsoport, de azért sikerült észrevétlenül logolnunk. Ügyes a rejtés.
Felfelé a csalánosban. A család megilyedt a termetes méretű csalánoktól, így lenn maradtak. Lefelé már a "rendes" utat választottam. Ha nem a rejtek mellett olvasnám el a láda leírását, akkor a csalánost kikerülhettem volna felfelé is. :)
Megtaláltam az ösvényt, majd Breki és Greg mászott fel először a ládához, amíg én őriztem a kerékpárokat. Nagy szenvedések után feljutottak... Visszaérkezésükkor megemlítették, hogy nem messze van egy igazi ösvény, s arra kihagyható a dzsungelharc.
A versenyről hazafele beugrottunk Kpistivel és Fűkockával egy kis ládaállapot felmérésre :)
Már elég késő volt, a táj szépségéből nem sokat láttunk a sötét miatt, de mindenképpen visszanézünk. Köszönjük még egyszer a fuvart és a kis kitérőt a rejtőnek.
A várban régebben már jártam. Most a ládát jöttem megkeresni. Nagyon jó helyre került. A várban egy népes gyerek sereg számháborúzott, én pedig kiültem a rejtekre a tájat nézni, közben belogoltam.
Szeretem ezeket a romos várakat, várom a történeti leírás megújulását.
Üdv Mr Zerge.
Az Ördögjuktól visszafelé vadásztuk le a ládát. A dombra való mászás közben hallottuk a sok tűzoltó és rendőrautót, amint megérkeztek a füstölgő téglagyárhoz:( Logolás közben megleptek minket a kirándulók, akik a másik oldalról érkeztek. Nagyon nehéz itt rejtve tevékenykedni. Talán messzebb kéne helyezni a ládát.
Totti, Alexandra
Újra eljöttünk ide, elvittük a GI JOE travel bugot, és ezt bejelentettük a *.com-on is. Az új rejtek sokkal-sokkal jobb, mint a régi, és nagyon jól el volt rejtve a doboz! A régi rejtek nyomai még fellelhetőek.
A környék szép volt Kittyu fiammal vadásztuk le a ládát ami nem okozott nehézségeket, az előttünk járók rejtése eléggé "gyengus" volt, ezt megoldottam a visszarejtésemnél :).
A ládikóban hagytam egy TB.-t is. Jó utat neki!
Zöld 20 ttúra keretében. A láda nagyon szép helyen van. Csak tájoló volt nálam, de nagyon könnyen megtaláltam. Messziről látszik. Nagyon ramaty állapotban van az álcázás. Megpróbáltam jobban takarni a kövekkel, több kevesebb sikerrel. Ha valaki arra jár vigyen neki új zacsit is!
Zöld 45 teljesítménytúra alatt útbaejtve. Szép a kilátás! Tetszett maga a rom is, távolról nézve elég korrektnek tűnik, mikor odaér az mebr, akkor kevésbé :)
Piliscsabáról hazafelé a családdal kiszúrtam a kijelzőn a ládát, hogy eléggé drive in. Rá is beszéltem gyorsan a söfőrt, hogy kanyarodjon arra. Amikor megálltunk a ládától 100 méterre, és meglátták hová is kell felmenni érte, egyedül maradtam. Klassz felülről a kilátás, csak a közeli lepukadt épületek zavaróak.
A GCFENY láda felől közelítettünk...
Először a patakon, majd a "pusztán" átvágva. Gyönyörű volt a havas táj!!!
Nagyon jó volt a kilátás fentről! Ilyen jó időben készülnek a jó panorámaképek :-). A "bokor" tüskéi pedig hatalmasak!!!
eMmA
Immár másodjára futottunk neki ennek a csészének. Először ott kerestük, ahol a régi helye volt, de a wap segített. Kicsit nehéz volt ebben a hóban visszarejteni úgy, hogy ne hagyjunk kihívó nyomokat magunk után. :) Szép így télen a hely.
Klassz kis hely. Sokszor elmentünk már a 10-es úton mellette, de a fene gondolta volna, hogy van ott valami. Ez a ládázás megint újdonságot hozott a kirándulásainkba. És fokozta a dolgot, hogy ránkszakadt az ég hóesés formájában, hatalmas pelyhekben. Mesés volt!
Tibióbuda, Jessi, Réka
Haushinkával a GCWIZ-től jöttünk. Már messziről látszott a rom fehérsége, és igen kellemes helyen van ez a rom. Illetve volt, mert ma már teljesen körbeveszi a zaj és a szennyvíztisztító telep :(
A ládát meglehetősen könnyű megtalálni, az álca elég feltűnő, reméljük a legjobbakat. Az idő csodás volt, egy szép "tavaszi" nap :)
Mackka & Haushinka
A GCXMAS után felugrottam ehhez a ládához. Fentről PMR-eztem Csaszikával, és még valakivel. Jó vétel volt, hiába no, a dombtető... Örülök, hogy megismertem ezt a helyet.
Ez a lada is bizonyitottan megkozelitheto magassarkuban! :) Szellemes jelszo, jo a helyszin, a rejtes viszont erdekesebb is lehetne,szamtalan lehetoseg van a helyszinen. Az osszbenyomas pozitiv. Eszter&Petya357 [wapon beküldött szöveg]
Ezt a kesst is jó szokásunkhoz hűen Gps nélkül leírás és fényképek alapján kerestük meg. Sőt ehhez még leírásunk sem volt!! :-) Otthon láttam, hogy közel van GCXMAS ládához ezért csak elolvastuk hol van és mit keresünk. Mondhatom nagyon könnyen megtaláltuk, mind a dombocskát, mind a rejteket is. Bár ez inkább egy "geohalom". Fényképeztünk logoltunk és irány a geokarácsony. A várat egyáltalán nem látni lentről csak amikor már felértél a púpra. A várkút nincs bekerítve, ezért körülötte csak óvatosan. Köszönjük a helyet.
Bár már korábban megtaláltam ezt a ládát, BBird-ékkel, Bubukával és golfman-nel újra eljöttem. Most a domb aljától toronyiránt jöttünk fel, annak idején én az ösvényen kapaszkodtam fel. Ferkó élvezte kaptatást, a végén megúsztuk elesés nélkül.
Nagy előny most, hogy nincs derékig érő gaz, amire vigyázni kell a kereséskor. Helyette volt sár. :)
Én is már harmadszor jártam a ládánál (a Szarka-várnál még többször, sokéves turistamúltam során). Épp itt volt az ideje, hogy a megtalálást is bejelentsem.
A hegyre felfelé menet találkoztunk néhány lelkes geocaching csemetével, akik kicsit útba is igazítottak. A csúcson megvártuk míg egyedül maradtunk, hogy ládakeresés öröme meglegyen. Hamar megtaláltuk a Jézuska által hozott új GPS-szel, amelynek ez volt az első ládája. :-)
Útban a "karácsony" felé gyorsan felszaladtam ide. Szép időben biztos szép a kilátás, most ebből sajnos nem sokat láthattam. Persze lehet, hogy akkor is csak gyárak meg autók. Azért a Disznófő szebb volt, de ez sem rossz.
gcxmas -nél említette Emerzee, hogy úgy szeretne önállóan megtalálni egy valódi ládát. adódott a lehetőség, hogy meghívjam adoptált ládikámhoz. csatlakoztak hozzánk Radpeter és párja, Togo, Sprok és az én párom, Mariann :)
A hármas versenyből Togo került ki győztesként, de mindenki megmászta a hegyet, megnézte a várromot az erős holdfényben.
Gratulálok a megtalálóknak!
GCXMAS-nál, (2004) elcsalt Fűkocka, hogy menjünk el meglátogatni az adoptált ládáját. Hajnali 1 órát írtak. Örültem neki, hogy élesben újra kipróbálhatom a kütyüt. Nagyon megtetszett az éjszakai ládázás, a mai karácsonyi láda után, úgyhogy, nem kellett sokat invitálni. Megbeszéltük a Vadnyulakkal, hogy ők is jönnek. Lementek hát a csárdához, az autójukhoz, mi meg, a hegy másik oldalára, a Fűkocka terepjárójához. Hát, alig tudtam fellépni abba a hajóba. Lementünk a megbeszélt ponthoz, és bevártuk Radpeter-éket. Mint kiderült, rábeszéhettek még valakit, mert két autóval jöttek. A hegy lábánál derült ki, hogy TOGO, és Sprok volt a másik két jelentkező. A hegy lábánál megkaptam a láda pozícióját, mivel nem volt meg, és Fűkocka indítására, nekiszaladtunk a célnak Radpeterrel, és TOGO-val. Nem tudom ki ért fel elsőnek, mert az alkatomnál fogva, nem volt kétséges az elérhető helyezésem. Fent aztán megcsodáltuk a környék fényeit, a ládát, aminek nagyon örültem, és beszélgettünk egy kicsit. Miután mindenki logolt, leereszkedtünk a hegyről, ki szánkázva, ki óvatoskodva. Elköszöntünk egymástól, a korai időpontra való tekintettel, és Fűkocka volt oly kedves, és haza is vitt. Összegezve, már rég nem volt ilyen klassz karácsonyom, és ezt csak a ládázóknak köszönhetem!
A GCXMAS láda után a parkolóban szóba került, hogy RadPeterék még elmennek megkeresni Solymáron Fűkocka örökbe fogadott gyermekét. Sproknak megigértem, hogy hazaviszem ezért megkérdeztem, hogy nem volna-e baj, ha mi is mennénk, mert nekem nincs még meg. Azt mondta, hogy nosza, igy kikötöttünk itt. Hárman startoltunk rá a ládára. A koordináták elég pontosak, mert elég hamar előkaptam a rejtekéből a ládikát. Az autokhoz visszafelemenet a lejtő csuszosságának köszönhetően az idei tél első szánkozását is megejtettem, csak ugy talpon. Nagyon tetszett.
még lent találkoztam Pupuval, akinek nem okozott gondot a láda megtalálása. Utána közösen bejártuk a terepet, de jobb rejtési lehetőséget nem nagyon találtunk. Ha megnő a gaz és lombos az akác, a láda is jobban rejtve van. Ettől függetlenül a láda izgalmasabb formában lesz rejtve.
Voltam az önkormányzaton és egyenlőre csak állagmegóvási munkákat végeznek, aminek áldozatul eshet a rejtek is ha begyűjtik a köveket.
A vár felújítására most pályáznak, mintegy 80 millió forintra van szükségük. Lesz park, tó, kilátó torony, kőrbe várfal, feljáró. szóval minden, ha lesz pénz.
Amikor odaértem a domb alá, épp Fűkockával találkoztam, aki gondos gazdaként ládaellenőrzésen járt. Ismertem a helyet, de az utóbbi időben sokat szépült, előnyére változott. Szép a kilátása is.
Vasárnapi sétánkból hazafelé tartva tettünk egy kis kitérőt ehhez a ládához. Nagyon könnyen lett meg, a hely is túl nyilvános, így azt javallom, hogy telepítse át a tulaj egy kevésbé feltűnő helyre.
Nagyon jónak tartom viszont, hogy építgetik a régi várat. Kiváncsi lennék ki is szponzorálja és hogy folytatódni fog-e a folyamat.
Köszi és üdv,
MikiAnita & Marci
Ez az első geoláda keresésünk, mint új belépők ebbe az őrületbe. Természetesen, mint kezdőknek, elfelejtettük a ládából a jelszót magunkhoz venni. Reméljük, azért megtalálásunk érvényes, különben holnap emiatt visszamehetünk. A mellékelt képek arról árulkodnak, hogy nem blöff a bejelentésünk.
Muris ez a kis földkupac a romocskával a tetején, de megkapó a hangulata. Ha nem céllal jössz, elmész mellette, észre sem venni.
De ha fent vagy, úgy érezheted, kár lett volna kihagyni.
GPS nélkül jöttünk a srácaimmal (a Vista C-t a Jézuska hozza!) és a leírás minden félrevezetése ("déli" sarkon lévő szoba) ellenére megtaláltuk. ugyanis a tényleges déli sarokszobában nincs akác-bokor, aminek közismert szurósságát a legtöbb megtaláló panaszolta.
De hogy melyik is a kincses szoba, nem áruljuk el, a talánnyal se nagy ez a vár, hát még anélkül...
Az utsó és legmagasabban levő ládánk volt mára. Szerencse, hogy az időt nem mérik, amig felértünk... És a láda sem volt egy könnyű eset. De aztán sikerélménnyel indulhattunk haza.
+1 pont. A vendéglőnél kanyarodtunk le, farönköket nem találtunk, de a zöld drótkerítés mellett lehet parkolni, és a sorompó után kb. 20 méterre balra vezet föl az ösvény. A láda szerintünk a "4 szobás" részben van, valaki egy üveg sört is hagyott az összeszúrkált keresőknek!
Az északi épület déli szobájának északi sarkában keresd a ládát.
Egyszerűbben: abban a "kétszobás" épületromban keresd, amelyik a dombtető közepén van. Nem vészes, éjszaka voltam ott és így is sikerült megtalálnom.
Az ösvényen mentünk fel. A leirást nem eléggé tanulmányoztuk így csalánozás és véráldozat után kissé elbizonytalanodtunk. Végül a leírás értelmezése és az akác sokat segített. Nagyon tetszett a rejtés. Csiperke és Gergely
Éjszakai extrém találat Kisa+Edittel.
A rom kényelmesen megközelíthető az ösvényen. Persze, hogy mi nem azt az utat választottuk, és az úttól kb 50 méterre a brutál meredek hegyoldalon, vaksötétben lámpafénynél, dzsidzsarengetegben, olykor négykézláb kínszenvedtük felfele magunkat, majd lefelé egyből megtaláltuk a helyes utat.... Így jár aki GPS-iránt megy, ezt már jópárszor megfogadtam, és mégis... :)
A ládát először mi is a rossz szobában kerestük, aztán rendesen elovastuk wapon a leírást, és átmentünk a helyes szobába.
A gaz tényleg brutális. Megfogadva az előző kessertárs tanácsát, a kellő világítás biztosítása mellett beküldtem Kisa-t a rengetegbe. :-)))
Brutális esti hegymászás után sikeresen megtaláltam. Érdemes megkeresni a felvezető ösvényt, azon kényelmesen fel lehet menni.Sajnos a gazhelyzet nagyon brutális, és aki allergiás a parlagfűre, az ne próbálkozzon.
Végre egy első megtalálásom. Mégha csak az újratelepített ládáé is. :))
Hát bevallom, a "ne taposd össze a gazt" nem nagyon tudtam betartani, de azért igyekeztem tatarozni a "szobát".
Első felindulásból a jó szobába akartam menni, de aztán úgy gondoltam nem ott lesz, ezért körülnéztem a többiben. Aztán csak vissza kellett térnem az első megérzéshez.
Kellemes hely, bár a gaz mindenhol hatalmas. Szépen körbe lehet látni a a környező vidéken.
Kapott egy új dobozt a hely, pár méterrel odébb, a déli sarkon levő szoba északi sarkában kövekkel letakarva, egy akácbokor alatt.
Új koordináták:
N47 35,564 E18 56,953 178m
A gazt lehetőleg kíméljétek, ne látsszanak a nyomaitok...
Nem találtuk meg csak a hült helyét. Sajna láda nincs így jelszó sincs. A rejtővel telefonon beszéltem külföldön van azt mondat majd ha haza jön pótolja, jó lenne ha így lenne. És a láda ott is maradna. Szerintem ujabb feltárás indult a láda közelében, lehet hogy ennek esett áldozatul szegényke. De lehet hogy mások intézték el!
A telefonos beszélgetés után egy emailt is váltottunk a láda gazdájával. Így tudtuk regisztráltatni a "megtalálást".
Valóban tényleg jól átrendeztük ott Glac-cal a terepet. Aztán persze jött a telefonos segítség, amit meg is kaptunk az utolsó sikerrel járó keser társtól, miután a tulaj telefonja magán kívül volt. Több jel is arra utal, hogy lába kélt a doboznak, de majd kiderül. Mindenesetre jó volt, már csak azért is, mert Glac-cal találkoztunk. A képek még a gép flash kártyáján figyelnek. Ha sikerül levadászni a biteket róla, akkor majd felpattintok néhányat ide belőlük.
Hát... Először végrehajtottam a kötelező kőpakolást, majd éppen megérkezett a következő csapat, Pusi és Hajni csapata, és együtt megint átpakoltuk a köveket a nagyszobában. De aztán felmentünk a kisszobába is, és sajnos ott sem találtuk meg...
Megtaláltuk a helyet, de nem volt ott.
Telefonos segítséget is kaptunk, áttúrtuk a felső szobákat, ám mindhiába.
Sprok telefonos segítsége után sem jutottunk dűlőre. (köszönjük!) :(
A láda az ideális geocache általam elképzelt megtestesítője: szép helyen van, majdnem a pontig lehet menni kerékpárral, kilátás és jó levegő van stb. Ráadásul a ponthoz közelítve a Siemens Desiro motorvonatot közelről láthattam (ennek H0 modelljén dolgozom otthon).
Arra volt dolgnk, megkerestük. Van némi kilátás a helyről. Amúgy tiszta drive-in cache. A ládától 7 métere parkoltunk. Szerintem a koo-k nagyjából rendben vannak, 7 m.-en belüli eltérés. A leírással meg teljesen egyértelmű a dolog. A logbook tényleg cserére szorul!!!
Hazafelé az volt az mai negyedik és egyben utolsó cache. A téglagyár felől jöttünk, ezért aztán megmásztuk a hegyet. Lefelé már láttuk, hogy lett volna út is felfelé :-) Szép a hely, mindig elgondolkodtatóak az ilyen régi romok. A doboz kicsit már rozoga, de még bírja. A füzet viszont betelt és csak lapok vannak helyette.
Sajnos teljesen beesteledett, amire ideértünk. Lámpa híján, holdfénynél baktattunk fel a Szarka-vár romjaihoz. A Geko jóval arrébb mutatta, de végül is sikerült megtalálni (thx Silvius!). Viszont a logbook erősen cserére szorul: teljesen betelt.
A LÁDA KOORDINÁTÁI HELYESEN:
N: 47°35.565'
E: 18°56.948'
Olyan idétlen érzés volt látni, hogy Qper is beindul abba a tövises szúrós bozótosba lelkesen, miközben köze nincs a rejteknek arrafelé. Petika is módosított már, nekem sikerült az EGNOS-szal 2m-es pontosságban kimérnem a láda helyét. Én nagyon szeretem ezt a helyet, nekem tetszik, még annak ellenére is, hogy két simlis helyi fiú le akart minket beszélni, hogy felmenjünk a Matyi-hegyre, mert hogy itt ilyenkor tele van drogosokkal, meg elszórt tűkkel. Drogost és tüvet nem találtunk, de ládát és romokat a holdfénynél igen! Kérem a rejtőt, javítsa a koordinátákat plz.
Általában szeretem a romokat, de ez most nem hatott meg különösebben. Elhanyagolt a szűkebb, s a tágabb környezete is. A rejtés valójában nem is nevezhető rejtésnek, most is teljesen szabadon hevert a láda, csoda, hogy megvolt.
Sikerült. Ez nekünk így közösen a második ládikánk.
A képek segítségünkre voltak, mivel nincs GPS-ünk.
Hagytunk a következő megtaláló(k)nak egy kis "nasit".
Sajnos a ládika egyre kisebbnek bizonyul. Már alig tudtuk bezárni.
De nemcsak a ládika, hanem a füzet is betelt. Valaki pár papírdarabot helyezett mellé. Ezen lehet a megtalálást bejegyezni.
Szerencsénkre a mai napi időjárás a kegyelmébe fogadott minket.
Sajnos képet nem tudtunk mellékelni, mert lemerült a fényképezőgép eleme.
Hát ez nem volt semmi!
Az olvadó hótól minden csupa sár, de némi csúszkálás után sikerült felérni. A kütyű minden felé mutatott csak a remélt helyre nem. Ha a fiúk nem kitartóak nem lette volna meg.
Lefelé "okosan" másik utat választottunk, így sikerrel vergődtünk át egy bokáig érő sártengeren, melyet a bennragadt gyerekcipők igazoltak.
Ezútán nem tiltakozunk, ha a FCSM dupla díjjat számít fel.
Fantáziadús jelszó! A hosszú toll miatt a doboz szétrepedve. Logbook gyanánt egy "öntapadós cetlitömb" szolgál, amely jobban hasonlít egy saláta leveleire, mint egy logbookra.
Ildike, Ildi és Laci
A Vízesés után látogattuk meg ezt a közeli helyet. A hegyre csak egyedül másztam fel. Ha csak a GPS-re hagyatkozom (nem is abba szobába mutatott, ahol a láda van), akkor valószínűleg sohasem találom meg ezt a ládát. A kilátás tetszett!
A leírás alapján nem volt nehéz megtalálni, ha ahhoz a helyiséghez érsz ahol el van rejtve, akkor már egyértelmű. A környék egyébként szép, csak azok az ipari üzemek ne lennének...
Valószínűleg a legrosszabb helyen álltam le a kocsival, utólag, a dombtetőről láttam, hogy legalább három irányból is közelebb lehetett volna jönni. Nem is a távolság volt rettenetes, (kb. 600m) hanem az, hogy a hó után felolvadóban lévő szántóföldeken vágtam át, és a bakancsaim negyvenkilós koloncokká váltak.
Furcsa a rom, nem értem, hogy miért tárták-újították fel ennyire, és miért csak ennyire, ha már nekiláttak. Talán elfogyott a pénz...
A láda nagyon védtelen, avatatlanok számára is szemet szúr a rejtés. A kisebbik szobába szemmel láthatóan kevesebben járnak, ugyan az szemetesebb, de ott talán nagyobb biztonságban lenne a doboz.
(Viki, Geri, Krisz'), TZ
Elég sokat járok erre, de még soha nem hallottam errről a romról. :-)) Nagyon szép a kilátás a dombról kár, hogy már csak ez a pár kő maradt meg. A logbook potolva van, így bátran lehet bele írni.
Szerencsére a a csapatunk egyik tagja jól ismeri a helyet, ezért könnyű volt megtalálni GPS nélkül is.
A logbook betelt, alig találtunk rajta helyet, hogy beírhassunk pár szót.
Kicsit megtévesztő volt a nagyszoba-kisszoba leírás, tekintve a kettő különálló romot (amelyek közül az egyik nagyobb). A GPS konzekvensen a gödörben lévő kőkupacra mutatott, amit el is kezdtünk széthordani. Végül is valóban az egyik szobában volt a láda, minden rejtés nélkül. A láda mérete miatt az ajándék CD majd a következő ládát fogja gazdagítani.
Most jut eszembe, a logbookba itt is és a vízesésnél is rossz dátumot írtam... Itt is sötét volt, köd és hideg, meg egy egyértelmű kőkupac. Silvius pecsétje zseniális!
Majdnem nem találtam meg! Alkonyatkor értem fel a várba (így volt vonat), ugye ilyenkor már korán sötétedik. A fényviszonyok még egészen rendben voltak, amikor nekiláthattam a keresésnek. Geo-ösvény is van látom, műszer rálát az összes műhódra, megy ez mint az ágyba-karikacsapás!
Ám dehogy! A műszer !40 centire! jelzi azt a helyet, többször egymásután, ahol nincs semmi, pontosabban van valami kivágott nagyon tüskés gyally, ebből több is, de láda az nincs.
Persze ez a spontán túrák hátulütője, semmi felkészülés a netről, semmi telefonszám, csak a GPS, meg az úgyahogy pontos koordináták.
Háromszor mentem neki, háromszor adtam fel. Elindultam hazafelé, amikor megláttam a falat és benne a "szobát". Azt mondtam azonnal, ha én választottam volna a helyet, ide raktam volna be a ládát. Szerencsére az elrejtő is az én fejemmel gondolkozott, vagy én az övével! Még soha sem boxoltam amolyan sumahereset a levegőbe, ládamegtalálásnál. Most megtettem, sőt még egy kisebb üvöltéssel is megspékeltem. Az arénában mutatós lett volna, a helyiek furcsán nézhettek a hegyen üvöltöző idegenre. :-)
Visszafelé nagy boldogságomban a mongol torokéneklés technikájára is rájöttem, de ez nem ide tartozik.
Jó láda, "keressed" meg!
Tettem be némi euro centet, de csak azért mert lelkiismeretfurdalásom volt a sorsjegy miatt, amit nem bírtam ki, hogy ne kaparjak le. Nyert is a sorsjegy! De a nyereményt meghagyom a következő vándornak. A kaparás izgalmát én vettem ki a ládából. Sorry
Sajnos eléggé ronda az a gyár/üzem ott a háttérben...
A GPS ugyan 7 méterrel arrébb mutatta, de meglett. Otthagytuk az egy millát, hadd örüljön a következő megtaláló is.
Ja, és én voltam (a logbook szerint) a 75. megtalálója a ládának!
Ez az 50. ládánk!!! Esős, gusztustalan idő volt. Szerencsére logolás közben pont nem esett. A koordináták 8 m-rel északabbra mutatnak, de azért nem volt probléma. Hoztunk egy új logbookot, ami miatt a hegyet kétszer is megmásztam (pedig nyálkás, csúszós, sáros volt az út, de sebaj) mivel sikerült a kocsiban felejteni. De most már nincs gond, lehet irkálni kedvetekre! A hely nem rossz, de valószínüleg naposabb időben jobban tetszett volna. Sok nagyszemű kökény van a domb lábánál, de még fanyarak egy kicsit. Várjátok meg a fagyokat, és lehet magatokba tömni! Az 50. megtalálásunk emlékére hagytunk a ládában 1 millió forintot is. Ha szerencsétek van, a tiétek lehet!
A 10-es út felől közelítettünk, hamar megtaláltuk. Szép innen a kilátás.
Láttuk azt a francia típusú vonatot, ami csak ezen a vonalszakaszon jár.
Igazán jól néz ki.
Körbe jó kilátás. A láda logbookja betelt, nálam sem volt, úgyhogy valamelyik üres fél-lapra loggoltam. Fiam találta meg, míg én a leírást figyelembe véve kicsit odébb mozgattam át egy mázsa követ. (persze, ha elolvastam volna a régebbi logokat...)
A ponttól párszáz méterrel lejjebb a főutnál van egy kicsi vendéglő, ahol jól megebédeltünk. Csak ajánlani tudom másoknak is, itt a frissensültek valóban frissen sültek.
Minden fal alját végignéztem, ahol a falban zöld növény volt. Volt belöle sok. Aztán figyelmen kivül hagytam a növényre vonatkozó utalást, úgy mar gyorsan megtaláltam.
Először az "alsó" szobában keresgéltünk, minden követ megmozgattunk, a GPS pontosan mutatta, hogy ott kell legyen, még a zöld növény is ott kapaszkodott a falon, a láda meg sehol.
Kb. 10 perc keresgélés után felmentünk a "felső" szobába, és megtaláltuk.
Épp a kicsomagolásnál tartottunk, amikor társaságot kaptunk, öt nem túl szimpatikus fiatalember tűnt fel. Gyorsan kiejtettünk mindent a kezünkből, nehogy kiderüljön az igazság...
Pár percig sétálgattak, nézelődtek a fiatalok, aztán továbbmentek, mi pedig tovább nézegethettünk a nagyon pici ládában. Aki arra jár, úgy készüljön, hogy kb. fél liter űrtartalmú a láda, a "kötelező" cuccok mellé alig fér valami...
Mire ideértünk már kezdett szemerkélni az eső. A leírásnak megfelelő hely elég sok van a várban, ugyanis bőven akadnak kövek, és majdnem mindegyik rakás felett vannak a falban zöld növények. Először nem a megfelő 'szobában' kerestünk, mert a GPS 5 méteres pontossággal következetesen a 'szomszédba' mutatott. Én ezeket a koordinátákat mértem:
N: 47°35.565'
E: 18°56.950'
Talán a képeim segítenek valamit, aki így látja a falakat, már nagyon közel van a ládához.
Maura, Zsuzsa, Kitti, Petika
Ezt a helyet csak várrom-fanatikusoknak ajánlom, a kilátás középszerű, a hely szelleme sem érződik igazán.
Most a bosszúság beszél belőlem, hogy nem találtam semmit, pedig minden követ felforgattam, és nem más f-ával vertem a csalánt.
Nem találtam meg. Ennyit még nem kerestem egy ilyen állítólag könnyű ládát! :-( A méteres csalánt letapostam, de azért jól összecsíptek. Csomó kisebb nagyobb követ felemeltem, de 20 perc után a déli melegben feladtam. Talán máskor keresem, vagy esetleg ellopták?
Legközelebb nyáron csak erdei ládákat keresek és estefelé, mert ez szőrnyű volt a tűző napon csalánban turkálni, köveket emelgetni.:-(
El akartam menni az Ördöglyukhoz és a Királyi panorámához, de elmentem, a kedvem.
Ágnes
Kihasználtuk a májusi nyarat és a MESI után mentünk Solymárra. A legmeredekebb oldalról megmásztuk a hegyet, ahonnan csodálatos körpanorámában gyönyörködtünk. Már csak a ládát kellett megkeresni. Kb. 4 mázsa követ raktunk odébb, közben tapsikoltunk a csalánban. Hamar megleltük a ládát, kevés volt az álca. Könnyű családos láda, de hétvégén sok itt a kiránduló.
A húsvéti sonkát ledolgozandó könnyed déltutáni ládát kerestünk és nem csalódtunk. A vár helyét tábla is jelzi a településen belül, így gyakorlatilag 200m-re meg lehet közelíteni járművel az objektumot (földút). Innen egy rövid emelkedő és már fent is vagyunk.
A környezet nem kiemelkedő, azonban érdekes a várrom.
A láda (hála az M.Xati-éknak) szakszerűen volt elrejtve. A rejtés módján kívűl szerintünk a helye is jól eltalált, a lehetőségekhez képest nem nagyon van "szem előtt" a logoló kesser. A logbook betelt, szükség lenne egy újabb füzetre!
A ládát gondosan álcáztuk, még némi vegetációt is sikerült odacsempészni.
Végezetül álljon itt egy EGNOS-os koordináta (3 méteres pontosság): N 47 35.565 és E 18 56.949, magasság 181m.
Z-M-an, Dici
Az álcázás feledhető volt... Mire odaértünk, már egy kiránduló család merő véletlenségből rábukkant, ami nem csoda, hiszen egyáltalán nem volt rejtve. Sajnos már más illetéktelen kezek is rajta hagyták a névjegyeiket a régebbi logbookon. Becsületükre legyen mondva, hogy nem vitték el a dobozt, csak - ahogy irják - ''kiloptak mindent''. Hálájuk jeléül szalonképtelen rajzzal ill. szöveggel láttak el 1-2 oldalt. Ennek okán megpróbáltunk ici-picivel több álcát biztositani, bár nem tudjuk, milyen lehetett eredetileg. Sokan kirándultak - húsvét miatt -, reméljük túléli a doboz. M.Xati
Megvan ez is! A meredek oldalon másztunk fel. Szép volt. ChrisCarlos
2003.04.22 7:36:
Most látom, hogy valaki utánunk 40 perccel álcázatlanul találta a ládát. Mikor mi arra jártunk még rejtve volt a láda az első képen láthatóan. Akkor is kilátszott egy picit, de nem volt túl feltűnő. Mi úgy helyeztük vissza a köveket, hogy egyátalán nem látszott mit rejt. Ráadásul - lehet, hogy az ebédidő miatt - de rajtunk kívül összesen egy 50 körüli férfi volt ott, kerékpárral.
GCwiz-től folytatva a vasárnapi sétát a sárga turistajelzésen, majd egy kis tisztásnál azt balra elhagyva találtunk a "várhoz". A láda alja repedt, sajna nem volt nálunk cseredarab. Ha valaki legközelebb erre jár, legalább a feliratokat reparálni kellene a doboz tetején. A zacskó is kissé szakadt már. Ajándékot nem vittünk, nem hoztunk.
Hosszú kihagyás után sikerült végre újra ládázni! Nagyon jó célpontot választottunk, nyugodt, kellemes hely. Petra lányom is nagyon jól mulatott, aki épp most két hónapos, és ezen a helyen találta meg élete első ládáját! Köszönjük!
Bots, a képek eléggé egy szereplőre koncentrálnak, de talán ezegyszer elnézitek nekem. :)
Egyébként a GPS is annyi idős, mint Petra: délelőtt megvettem, nagyon örültem neki, majd pár perccel éjfél előtt megszületett még egy komoly örömforrás. :)
Andi-magpetra-magpet
A dobozkát nem ártana áttenni valami nagyobb kőkupachoz, mert ugyan mi a mostanira ráraktunk még néhány sziklát, de így is nagyon feltűnő. A GPS a szomszéd szobába mutatott, de olvastuk a többiek hasonló észrevételét, így hamar leküzdöttük a ládát.
B&M
Az Egri vár - Fenyő páros begyűjtése után a nagy sárban felcaplattam a kocsihoz, és az odafelé tapasztalt sáros kátyúkra való tekintettel a szántóföld szélén próbáltam lejutni Pilisborosjenőre. Ezt nem lett volna szabad.... Csak három helybéli fiatalember önzetlen segítségének köszönhetem, hogy most este 9-kor be tudok számolni a találatokról úgy, hogy a dagonyázás után még ezt a várat is meglátogattam. Az előző megtalálók leírásának köszönhetően szinte pillanatok alatt megvolt a láda. Közben a Himnusz szavai tolultak elő: "Vár állott, most kőhalom....". :-))
Szerencsére elolvastam az előző megtalálók bejegyzését, így nem kellett attól félnem, hogy esetleg a törökök dúlták fel a romok környékét. A leírások megkíméltek a kőpakolás örömeitől, így élvezhettem a hely hangulatát.
Jó kis ládikó!:)Ha esetleg betértek a shell kútra javaslom hogy figyeljetek a huncut kutasokra!MErt könnyen átverhetik a mit sem sejtő geocacher fejét!Minek is majdnem palira vettek,de szerencsére résen voltunk és észrevettük a kutas furmányát!:))))Szoval legyetek Résen és ne bitliszkedjetek!!!!!
Sokáig egy szobával odébb keresgéltem. Majd egy órát bontottam a fagyott köveket a "nagyszobában", de semmi. Indulás előtt a "kisszobán" át másztam ki, és szinte véletlenül meglett. Ilyenkor 30 cm hóban nem látszott a kőrakás és a zöld novény a falon pár szál száraz kóró volt. A 2 éves kislányomnak igazán nagy öröm volt a kincskeresés!
Könnyű újévi séta, a doboz nagyon kicsi, és nem nagyon volt álcázva sem - leginkább szemétnek látszott. Néhány kővel takartuk. Kár, hogy nincs egy ismertető tábla a romról. A mezőn sétálva a pocsolyák helyén fantasztikus jégkristályokat csodáltunk meg.
Ez igazi élmény volt! Nagyon szépen rendben levő vármaradványok egy kedves kis dombon, meglepően szép kilátással. A cache cseles helyen van, először mi is nekiálltunk követ pakolni....
Oriza csapat
A koordináták szerint a másik szobában volt, de hát az eltérés max. 2 méter. Magamtól sosem kerestem volna meg ezt a várat, pedig igazán jó a kilátás. Úgy látom, mostanában divat a romokat építeni, még pár év és tető lesz ezen is :)
Fruzsa, Csaba, Juckó
A korábbi megtalálások javított koordinátáival egyszerű volt. Ismét egy olyan hely, ahová a geocaching nélkül valószínűleg nem jutottunk volna el! A forgalom elég nagy volt, reméljük nem buktunk le ládázás közben.
Ez megint egy olyan hely, melyet geocaching nélkük lehet hogy soha nem fedezünk fel. A legnagyobb segítséget nekünk is Forester megyjegyzései adták, mert az aljnövény valóban tette a dolgát.
A vízeséstől az ahhoz tartozó réten keresztül egészen a Szarka-várig mentünk egy huzamban. Így együtt olyan lett , mint egy valódi multiláda. Visszafelé viszont elkapott a zápor.
Ami a ládát illeti, ez volt a 41. és egyben a legnehezebben megtalált cache-ünk. Az az egy hét, ami Forester ottjárta óta eltelt elég volt ahhoz, hogy a növényzeten semmiféle árulkodó jelet ne találjunk. Ráadásul a koordinátákban és a "szobák" titulusaiban sem volt teljesen egyértelműen értelmezhatő a nálunk levő néhány legutóbbi bejegyzés. Jól összeszurkált mindannyiunkat a bozót, bár legrosszabbul Gergő fiam járt, aki az egyik fal tetejéről beesett a dzsumbújba. Aki 1-2 napon belül megy arra, biztos könnyebb lesz, akkora csapásnyomokat hagytunk magunk után.
Rokon látogatás közben (elött) ugrottam be/fel a "hegyre". A fotók sokat segítettek, bár én is elösször a nagyszobának álltam neki, ám szerencsére gyorsan gyanút fogtam és fenntről a falról áttekintve a helyet már jól látszott a hátrahagyott natur log. A láda méretén kissé meglepődtem, ilyen kis ajándékkal nem készültem. Nagyon bírom az elhagyott várromokat és erről még nem is tudtam, köszi érte. Innen a szivárványhoz mentem....huuuuu
Múltkor sikerült átpakolnom a fél köbméter követ, de idő hiányában abbahagytam a keresést. Most a logokat elolvasva a kisszobában fél perc alatt meglett. :-) A láda koordinátái szerintem is .566 és .948 ra végződnek.
A Solymári Jazz Weekend-re menet látogattuk meg. Könnyen megtaláltuk, de kellett hozzá a log-olások gondos elolvasása... A vége .566 .948 a méréseink szerint. Vittünk növősajándékot és egy US-NAVY CD-ROM-ot! Nem volt toll, így azt is hagytunk (sajnos kicsi a láda, még a toll sem fért bele, csak mellé). Áginak ez volt az első ládája. A kilátást sajnos kicsit zavarja a közeli gyár "szépsége".
Hát igen. A szoba: "kisszoba", a koordináta: "nagyszoba", a nagyszobában kell végrehajtani a "kötelező kőpakolást" (felsőtestre dolgozunk :-)) viszont ha már meguntuk menjünk feljebb a "kisszobába" és jutalmunk nem marad el, csak a toll. Növény mindenhol, kár koncentrálni erre.
vabubus
Megtaláltam, bár a csalán hatalmasra nőtt az egész környéken. Aki legközelebb megy, az vigyen egy írószközt legyen szíves ! Mellesleg az eredeti koordináták tényleg nem jók, de sokat segített az egyik fénykép nekünk is !
A hely oké, de a megadott pozíción semmit sem talátunk! A falra kúszó zöld növény környékén kb. 6 köbméter követ pakoltunk át, de láda nem volt sehol!
Szerintem a tulajnak körül kellene néznie, hogy mi van a ládával! Ha valaki megtalálja szóljon! Lehet , hogy mi voltunk vakok!
Korán reggel Solymár felé jártam és meglátogattam a helyet. Habár már sokat végződött a kirándulásunk Solymáron, de eddig még nem jártam a romoknál. Sajnos a ládában nem volt toll én meg a korai időpont miatt még túl álmos voltam ahhoz, hogy vettem volna magamhoz tollat így a logolás sajnos elmaradt.
Nehezen találtuk meg. A koordináta egy másik "szobára" mutatott, ahol egy nagy kőhalom volt, felette szintén növény nőtt ki a falból. A koordináta vége szerintem .565, .948. A kis kétévesnek nehéz elmagyarázni, hogy álljon még egy kicsit nyugton a neki vállig érő fűben, amíg apuci újra átpakolja a egész kőhányást :-( Végül elővettem a notebookot, amin az egyik fénykép segített, és így meglett. Az aljnövényzet erősen burjánzik, sok a csalán.
Az erdei reptérről jöttünk ide át, és még mielött megtaláltuk volna a ládát, már láttuk, hogy nem sokkal előttünk jártak ott, mert a kb. lábszárközépig érő fű rendesen le volt taposva.
Pompás! [wapon beküldött szöveg]
Lentről nem gondoltuk volna, hogy ezen a helyen ilyen remek várrom bújik meg!
A kilátás kissé disszonáns az alant elterülő ipari létesítmények miatt, de mindenképpen javaslom a helyszín felkeresését!.
Kedvcsinálónak nézzetek meg egy április végi panorámafelvételt!
A leírás egyértelmű és célirányos. Nem kell megismerd a környék utcáit, ahhoz, hogy megtaláld a várdombot. A vár - habár felújított, - mégis jelentéktelen. A panoráma viszont sokatmondó. Sajnos a műanyagtároló doboz nagyon kicsi, holott bőven lenne hely nagyobbnak is.
Anikó és Miki
Mi nem a legközelebbi parkolóban álltunk meg, és sétáltunk.
Fentről szép a kilátás a Pilis hegyeire, mi is jól láttuk a közeledő zivatar felhőt.
Ági, Nemi, Nyunya
Egy nagy ládakeresö túra elsö állomása.
Szép a vár, és szép a kilátás. Ez az igazán jó
a geocachingben hogy elvezet ilyen pontokra. Jártam már
sokszor a közelben, de nem is tudtam eddig a vár
létezéséröl.
Van úgy, hogy naponta kétszer is bejövök itt a 10-es útról, az angol temető mellett és még soha nem tűnt fel, ez a nagyon kedves hely.
Ma megnéztem.
Köszönet az elrejtőknek.
Gyönyöru idonk volt, szép kilátással. Végigjártuk a vár összes helységét mire megtaláltuk a ládikát. Még a vár oreivel, a szúrós "akácvitézekkel" is meg kellett küzdenünk.
Lajos, Péter, Gábor