WAP:A láda (10x5 cm henger) a beremendi szőlőhegyen, a Megbékélés kápolnához vezető út mellett. Wap vége.
Megbékélés Kápolna:
Ládánkkal szeretnénk bemutatni a beremendi Szőlőhegyen álló Megbékélés Kápolnát, amely mind építészetileg mind mondanivalóját tekintve különleges.
Csete György, a magyar organikus építészet egyik legjelesebb alakja álmodta meg azt a kápolnát, amely a Beremendi-rög déli oldalán, a kőbánya mellett emelkedik. A dél-baranyai táj 1998-ban felavatott, szemet gyönyörködtető látványossága kettős indíttatású. A sziklából kinövő, csonka harangtornyok emléket állítanak a környékbeli németek második világháborús kitelepítésének, illetve kápolna mementója a délszláv háborúban meghalt vagy szülőföldjükről elűzött polgároknak is. Anno a
Beremeden és környékén élő menekültek a Szőlő-hegy lejtőjéről kémlelték határ közeli otthonaikat.
A szervezőmunka oroszlánrészét az emlékhely kialakítását célul tűző alapítvány kuratóriumának elnöke, Heindl József akkori beremendi polgármester vállalta föl.
A népek és felekezetek közötti megbékélést kifejező kápolna alapkövét 1993. január 6-án helyezték el. Először a kereszt készült el, amit 1996 Pünkösdjén szenteltek föl. Az avatás alkalmából itt mutatták be a "Békehimnuszt", melyet Vígh Kristóf zeneszerző komponált.
A kápolna központi része nyíló bimbót formáz, az előtte álló tornyok nyíló szintén virágok, és a kereszt végei ugyancsak bimbó alakban végződnek.
Az egyik torony dél, a másik észak felé nyílik meg, mintegy a délszláv és a német áldozatok előtt tisztelegve. A kápolna harangját Gombos Miklós őrbottyáni harangöntő mester készítette. Az ökumenikus kápolna belsejében oltár áll, altemplomában a helyben bányászott ásványok, s az itt lelt őskövületek kiállítása tekinthető meg. A két tervező és Csonka Pál statikus mérnök munkája révén a Betonépítészet 1998 elnevezésű díjat nyerte el.
A LÁDA:
MEGKÖZELÍTÉS:
A Beremenden átvezető 5708-s sz. főútról a
N 45° 47,096' E 18° 26,083' 106 m [GCPISZ+cross1] pontál érdemes lekanyarodni majd a "Szőlőhegy" táblákat követve következő kereszteződésnél
N 45° 47,093' E 18° 26,326' 111 m [GCPISZ+cross2] balra kanyarodva könnyen elérhető a kápolna.
Az
organikus építészet (magyarul szerves építészet) az építészet azon irányzata, amelynek programjában az szerepel, hogy az épület
"természetesen" nőjön ki abból a helyből, ahová tervezték, alkosson azzal harmonikus, "szerves" egységet mind a felhasznált anyagok, mind az épület mérete, alakja és gondolatisága szempontjából. Ezért mondják, hogy az organikus építészet inkább filozófia, aminek megnyilvánulásai annak épületei. A szerves építészeti attitüd vagy felfogás a népi építészetnél vagy az építészet nélküli építészetben kezdődött, és Frank Lloyd Wright használta először saját munkáira ezt a kifejezést. A szerves építészet regionális, a
hely "szelleméhez" igazodik, a település és a nemzet hagyományaihoz kötődik, sokkal inkább település-léptékű, nem épületcentrikus, hanem embercentrikus. Megközelítése ökológikus: a minimumra törekszik, nem pazarló, így pl. minimális szerkezettel fed le nagy tereket. Hajlított és íves felületeket és éleket mutató lakóépületeikre szívesen használják a választékos hajlék kifejezést.
Csete György építőművész pedig a magyar természetközeli élő építészeti stílus egyik újraélesztője. A Magyarok Világszövetsége javaslatára 1997-ben Kossuth Díjat, 2005-ben Prima primissa díjat kapott. Munkássága során lakóépületeket, irodaépületeket, templomokat és különleges rendeltetésű épületeket tervezett.
Úgy gondoljuk a beremendi Megbékélés Kápolna szervesen illeszkedik a geocaching eszméjéhez, mind "természetközeli" építészeti stílusában, mind határokon átívelő, nemzetköziséget képviselő eszméjében.
...and worldpísz...

A ládába TravelBug
nem helyezhető
Végezetül néhány szó az első megtaláló(k)-nak, magától a tervezőtől, Csete Györgytől:
...Én egy magányos farkas vagy inkább harcos vagyok, magának sem megbocsátó harcos, akinek mindig elöl kell menni. Csetének lenni a hadrendben azt jelentette, hogy ott kell legyél elöl. Ha ezt a nevet viseled a hátadon, akkor próbálj hozzá következetes lenni. Már a neved is kötelez, hogy első légy.
Én a többi elsőt is becsülöm, az építészeti teljesítményt sokra tartom,
és élvezem más emberek teljesítményét is, de úgy tekintem, hogy azokat nem énhozzám viszonyítva tették, hanem saját maguk képességeinek megfelelő teljesítményt értek el. Ilyen értelemben véve becsülöm a teljesítményt. :)
Amennyiben érdekel benneteket az
organikus építészet illetve a tervező egy másik munkája látogassatok el
Orfűre a Vízfő forráshoz! A közelben találtok geoládát is (kettőt is). :)
GCORFB GCMMVF
A ládát az eredeti rejtőktől Xenopus és Nootropiltól adoptáltuk 2013. január 27-én.
Köszönjük!