4. Geoláda. N 47° 52,734' E 17° 16,801' 125 m [GCM56-4] A ládában található jelszórészlet. A közelben buszmegálló van, ahonnan lombmentes időben mindent látni, légyszi nagyon figyeljetek a muglikra!!!
A jelszó: egybeírva az összesen 9 darab számjegy és a kisbetűs ládajelszó ékezetek nélkül.
A rejtés célja:
Az 1956-os mosonmagyaróvári sortűz ádozatainak emlékére létrehozott Golgota emlékművet szeretném bemutatni, amit az egykori vérengzés helyszínén állítottak fel. Mivel az emlékmű a város idegenforgalmilag nem túl látogatott (ipartelep) részén fekszik, ezért a helyismeret nélküli városba látogatóknak kívánok segítséget nyújtani e hely megtalálásában, megismerésében.
Az 1848-as emlékmű ezen a napon gyülekezőhelyként szolgált, ezért szerepel a meglátogatandó pontok között.
A Háromszög kápolnának nincs közvetlen 1956-os vonatkozása, viszont a láda rejtekhelyéhez közel, nagyon szép helyen fekszik, ezért tettem az útpontok közé.
Az események sodra
1956. október 26-a. Mosonmagyaróvárott tüntetés zajlott, az üzemek dolgozói, az Akadémia hallgatói és középiskolás diákok az utcára vonultak. A tömeg az 1848-as szoborhoz vonult, majd kettévált. Egy kisebb csoport a rendőrség elé indult, a többség az ÁVH határőr laktanyához érkezett, amelynek épületéről a vörös csillagot akarta leszedni.
Közben végig énekeltek, vidámak voltak, és a kisebb hangadói csoportok sem tudták befolyásolni negatív irányba a hangulatot. Majd eldördült egy lövés, utána egy percig váltakozó erővel tüzeltek a laktanyából, kézigránátok is robbantak a sebesülten fekvő és a menekülő emberek között. A mosonmagyaróvári sortűzben félszáznál is többen haltak meg, a sebesültek száma meghaladta a kétszázat.
A borzalmas sortűz helyén ma Réger Tibor szobrász Golgota című szobra áll, ahol 50 kopjafa emlékezik a hivatalosan több mint 50, a szemtanúk és hozzátartozók szerint 107 halottra.
A mosonmagyaróvári sortűz is tabu volt a rendszerváltozásig, nem beszélhettek róla a túlélők és az áldozatok hozzátartozói.
A város a rendszerváltás után, 1990-ben gyásznappá, az emlékezés és a tisztelgés idejévé nyilvánította október 26-át. Azóta minden évben gyertyagyújtással emlékeznek a mártírokra a tiszteletükre állított Golgotánál.
A sortűzért felelős laktanyaparancsnokot a rendszerváltozás után bíróság elé állították, és elsőfokon el is ítélték emberiség elleni bűntett vádjával. A jogerős ítéletet már nem élte meg, a volt ezredes néhány héttel az ítélethirdetés előtt halt meg.
Egyéb ismeretek
Az 1848-as emlékmű szomszédságában található a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum, ahol kiállítás keretében megtekinthetők e korhoz kapcsolódó tárgyak, dokumentumok. Nyitvatartásról és a tárlatokról információk itt találhatók.
A Golgota emlékmű mögött kissé balra található a volt AVH határőr laktanya. (Az 5. képen a baloldali sárga épület.) A korábban Belügyminisztérium által birtokolt épületet megkapta Mosonmagyaróvár önkormányzata, ahol a szándék szerint a Terror Házához hasonló laktanyamúzeumot szeretnének berendezni.
A ládát egy nem túl ismert és látogatott, ám annál különlegesebb kis kápolna mellé telepítettem. A Lajta (BAL !!!) partján az egykori Dunai komphoz vezető út mentén emelték eleink vagy 250 évvel ezelőtt azt a kegyhelyet, amelyet alakja után Háromszög kápolnaként emlegetünk. Az épitmény barokk stílusjegyei után rokonságot mutat az Ásványrárói kálváriával. A kápolnán ajtó nincs, vasráccsal erősített ablak vigyázza a benne elhelyezett fertőrákosi homokkőböl készített Madonna szobrot. Egykoron a kálnoki búcsújárók gyülekező és indítóhelyeként funkcionált.
A láda a szokásos és bevált légmentesen zárható műanyag doboz. A Lajtával párhuzamos úttól néhány méterre az erdősávban, egy nagy fa tövében van elrejtve. Az égi jelek a magas fák miatt kissé furcsán vezetik a kütyüt a környéken.
Mentsük meg a földet
Ózonkímélő útvonallal szeretném segíteni azokat, akik autóval érkeznek, és egyszerre szeretnék mindkét mosonmagyaróvári multit begyűjteni. (GCMOVA)
1.) autóval: GCM56-2 (Golgota)
2.) autóval: GCM56-1 (1848-as emlékmű)
Itt parkoló keres, kocsi itthagy, mivel a többi pont szinte látótávolban van egymástól.
3.) gyalog: GCMOVA-1 (templom)
4.) gyalog: GCMOVA-2 (szobor)
5.) gyalog: GCMOVA-3 (várkapu)
6.) gyalog: GCMOVA-4 (kápolna)
7.) gyalog: GCMOVA-5 (láda)
Innen a Lajta (BAL!!!) partján, közvetlenül a víz mellett folytatva. Nyáron az erdő igen rátakar az ösvényre, ilyenkor a kerékpárút célszerűbb.
8.) gyalog: GCM56-4 (láda)
9.) gyalog: GCM56-3 (Háromszög kápolna)
10.) Az autóhoz visszatérni a GCM56-1-et megcélozva egy rövidebb úton is lehetséges.
Ezer köszönet a földmentő kesselőknek.
Ez az első saját geoládánk, sok szeretettel ajánlom mindenkinek.
Kellemes kirándulást kívánunk!
(Forrás: mosonmagyarovar.hu, mti.hu)
Log:
2009.03.24 Láda eltűnt.
2009.06.07 Új láda kihelyezve.
2012.03.03 Láda eltűnt.
2012.06.30 Filmesdoboz kihelyezve. Köszönet Macikupacnak!
2012.12.06 Új láda kihelyezve.(Mikulás hozta.)
2014.06.05 A ládát elvitte a víz.
2014.07.26 Új láda kihelyezve.
2018.02.02 Láda felújítás.
2020.06.01 Láda eltűnt, új láda kihelyezve.
Állapot: kereshető
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
+
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
+
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
+
sötétben is érdemes keresni
+
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Felix-szel érdekes helyeket láttunk, a háromszög alakú kápolna kimondottan egyedi volt, köszönjük. Biciklivel mentünk, gyalog nem javaslom, autóval is nehézkes. Az utolsó részlet rejtése teljesen értelmetlen volt, nyáron fél óra keresés és 100 szúnyog legyőzése után nem igazán láttuk értelmét, hogy pont oda lett rejtve a láda. Télen bizonyára még kellemetlenebb lett volna. A jelszóval is volt gondunk, több évszám közül kellett választani, nem volt egyértelmű a tájékoztatás. De végül is - többedszeri próbálkozás után sikerült.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.10]
Móvári kerekezés közben jártuk be a pontokat. Nagyon köszönjük, hogy megmutattad, nagyon szép település. Kedd délután egy kedves kessertárssal is beszéltem telefonon, segítséget kért, mert valami nem stimmelt a jelszóval. Ahogy látom, sikerült a logolás, ő előbb járt arra, csak később logolt. :) Ha jól értettem szavaiból először a rejtőt hívta, akinek felesége elmondta, hogy vasárnap tragikus hirtelenséggel elhunyt. :'( Borzasztó, így "ismeretlenül" ezzel a loggal is emlékezünk meg róla...
A ládában nincs toll, azt nem vittem be magammal a kereséshez, bocsi. Szép az útvonal is, bringás, gyalogos kereséshez remek. Ettünk egy fagyit is a sétálóutcában.
Megtaláltuk. Köszönjük a lehetőséget. [g:hu 1.6.4]
Bringával jártuk be a várost és párhuzamosan a másik multi pontjait is megkerestük. Szép részeit ismerhettük meg Mosonmagyaróvárnak.
Mélyen megràzott minket az 56-os sortűz története, amit ezáltal a geoláda által kalauzolva ismertünk meg. Az emlékhellyel szemben a padokon fogyasztottuk el szendvicseinket és próbaltuk elképzelni a menekülő tömeget és a szörnyűségeket. Később a láda felkutatásakor az erdő borostyánnal jó alaposan körbefont alját túrtuk végig, maximális alapossággal az előző városnézős ládától meggyötörten, és itt is a feladás küszöbén leltük meg végül a ládát aminek az elrejtésén nem spóroltak.
Összekötöttük a sétát a GCMOVA pontjaival, amelynek gyógyításában kicsit próbáltunk segíteni. A 2. ponttal kezdtük, azután a főtér mellett parkoltunk, onnan sétáltunk.
A logbook még mindig nem száradt ki - sajnos.
Tetszett a két útvonal, köszönjük hogy megnézhettük.
Köszönjük a remek sétát!
Sajnos a ládában nincs toll és pont nem volt nálam, így nem tudtam loggolni. A füzet is elég nyirkos mert nincs bezacskózva! Aki arra jár legközelebb az egy picit tuningolja meg!
A közelben töltöttük hétvégi pihenésünket és átjöttünk Mosonmagyaróvárra ládázni. Tetszett ez a multiláda, az 56-os események egy olyan vonatkozására hívta fel a figyelmet amit eddig nem is ismertem.
A láda elég könnyen meglett, bár volt pár mugli a közelben, vigyáznunk kellett a kereséskor. A folyópart és a város is nagyon szép.
Köszönjük a rejtést!
Jelenleg 3 virtuális rejtés van. Jó lenne a ládaoldalt vagy a rejtést javítani. A 3.pont 4. Pont közötti rész volt a legjobb.
A GCM56 és a GCMOVA pontokat egy körben keresgéltük.
Megtaláltam.
Köszönöm a lehetőséget. Kellemes futás alatt gyűjtöttem be a másik multival együtt. Nagyon köszönöm, nagyon szép helyekre visz el a láda, szuperül éreztem magam! A fantasztikus belváros, majd utána még kiegészítettem a Lajta és a Mosoni-Duna parton... Alapvetően nem kedvelem a városi multikat, de ez nagyon jó élmény volt.
A végládát jó lenne pótolni, így virtuális multi.
[g:hu+ 2.2.1 teszt]
Biciklivel Mosonmagyaróváron. A másik multit sikerült megtalálni, sajnos itt nem találtuk a ládát. Kérem a megtalálás jóváhagyását, a jelszórészleteket küldöm e-mailben.
Három szép napot töltöttünk Móváron, és természetesen összeszedegettük a város és a környék ládáit. A két városi multi pontjait sorjában vadászgattuk össze így estére egy egészen szép, tizen kilométeres túrát tettünk. Élveztük a dolgot, tetszettek a helyszínek sajnáltuk, hogy itt is, akárcsak a másik multinál hiányzott a végláda. Köszönjük az élményt és a rejtést: Andi, Acsart
Munka utáni láda találat! Úgy hozta sors, hogy Mosonmagyaróváron dolgoztam és Halászin volt a szállásom, innen startoltam el egy kis lámpafényes keresésre...
Sajnos a végládát nem találtam csak a helyén egy nejlon zacseszt, ezt jeleztem is a rejtőnek aki gyorsan intézkedett!
Köszi a rejtést!
Kisfiammal megismertettem a szülővárosát. Jót bicikliztünk! Neki ez volt élete első ládikája. Ja és vittem új zacsit! [g:hu 1.6.2y]
[2019.6.17 22:02 A jelszórészleteket tartalmazó képeket töröltem. Admin(Fazék)]
Köszönjük a rejtést!
(A láda kívülről földes a tartalma kicsit nedves, ezért a noteszbe nem írtunk. Sajnos nem tudtuk megtisztogatni a ládát és zacskót cserélni, mert távolabb parkoltunk és nem vittünk magunkkal semmit.)
Párhuzamosan kerestük meg a két multi 9 pontját. Borongós, csepergős időben a nagy esőt megúsztuk. Kellemes város!
Sajnos, a történelmi események szinte mindig drámaiak, itt ez hatványozottan igaz.
A multi bejárása több alkalommal történt meg, a ládát pedig begyűjtöttem végül utolsó pontként novemberben, úton a Gazdász Hotelből órára. A találatot utólag jegyzem be (2019. július 1.)
Csípős reggel volt, a logbook meglehetősen nedves, akkori állapotát fotóztam (jelszó kitakarva).
Ez a szörnyű tragédia még mindig ül a mosonmagyaróváriak lelkén. Ez a multi szépen elvisz a helyszíneire. Viszonylag minden pont könnyen meglett, de én sem értem a láda helyét. A dobozka a földön hevert, minden takarás nélküé és egy olyan rikító színű szatyorban, hogy könnyű volt észrevenni. Most, hogy már sűrű lombtakaró van, a buszmegállótól biztosan nem látszik. Köszi a rejtést!
Ez nem az én napom. Vagy nem az én vadászterületem :) ugyanúgy jártam, mint a másik multinál, az utolsó pont nem lett meg, pedig direkt megnéztem, hogy pár napja lett felújítva. Nem állítom biztosan, hogy nincs ott, valószínűleg a hó zavart meg. A rejtő jóindulatára bízom, hogy elfogadja e a találatomat. Köszönöm előre is :) [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Köszönjük a sétát! Mondjuk az utolsó pontot nem értem... (A láda helyét.) A kápolna környékén is vannak alkalmas fák, így külön kár volt egy pókszüretet is beletenni, főleg, hogy se a kápolnának, se az erdősávnak nincs különösebb köze '56-hoz. Persze, láda kell, és köszi, hogy van! :)
Szegény láda viszont elég nedves belülről, törést, lyukat nem láttam rajta.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Ebben a borzasztó hőségben bringás megtalálás lett a megoldás a GCMOVA pontjaival együtt. Persze az 1. pontot benéztük, így vissza kellett érte menni. Sebaj. Murus és Cica
Ajánlásodnak megfelelően először a Golgotát néztük meg, majd a vár közelében parkolva néztük meg Mosonmagyaróvár érdekességeit.
Szép időben szép városban sétáltunk egy jót.
Az összegyűjtött jelszót viszont nem fogadja el a játék. :(
A ládát könnyű volt meglátni már messziről mert felnyitva találtuk(képen látható módon) A logfüzet nyirkos, lapjai összeragadva.(csere ajánlot, zacskóval) vissza rejtetük a fa tövébe. Köszi a rejtést.
Szűz kéz találata! :) Újdonsült mosonmagyaróvári ismerősöm találta meg a ládát, nagy volt az öröm. A logbook nedves, de még lehet bele írni, köszönöm a rejtést!
Gyrossal kerestük fel a remekül felépített multi pontjait. Különleges a háromszögletű kápolna és csodaszépek a Lajta partján az őszi színekben pompázó fák. A láda könnyen meglett, a logfüzet nyirkos, még lehet bele írni, de lehet, hogy hamarosan cserére szorulna. Köszönjük a rejtést.
Csodás napot töltöttünk Mosonmagyaróváron! Nagyon jól éreztük magunkat! Bejártuk a várost, bár már nem először voltunk erre, de talán jobban megismertük. Köszönjük szépen, hogy megmutattad,és a segítséget is!
Itt lakom Mosonmagyaróváron, de eddig még nem kerestem ezt a ládát. Valahogy mindig túl közel volt. Viszont Fodina látogatása megfelelő alkalom volt, hogy megkeressem a ládát, hiszen az első ponttól egy kőhajításnyira lakok. Nem bántuk meg, nagyon tetszett, GCMOVA ládával egybekötve, egy kis biciklizéssel. :) Köszönjük a rejtést!
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget.
A másik multival együtt kerestük fel a pontokat.
Az első ponton nem a helyes évszámot írtam fel, ( minden évszámra figyeljetek )
a rejtő segítségét külön köszönöm!
[g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
Immáron 3-adszor jártuk végig a pontokat kb. 5 év alatt :-) eddig valahogy nem tudtuk bejelenteni, nem tudom mit rontottunk el :-) Először a Mova pontjaival együtt. Ennél a ládánál pedig 10 centire volt az ösvénytől a Lajta, annyira meg volt anno áradva, de a bozóton keresztül megleltük a ládát. Nem vagyunk annyira elfogadtatós kesserek, így mondván jövünk újra, megcsináljuk, biztos elrontottuk a kápolnát, ágyút stb.. Most ugyanazokkal az eredményekkel sikerült bejelenteni. Ennyire elcsesztük kétszer is a sorrendet ?? :-)
Megtaláltuk, köszönjük a lehetőséget! Igazi kánikula volt, de kitartottunk, és folytattuk a másik Óvári multival. Még úgy is tudtatok újat mutatni, hogy pár éve már ismerem a várost. :)
Mosonmagyaróváron, az ipari parkban volt ma munkánk, így a fennmaradó kis időt kihasználva munka előtt-után felkerestük a láda pontjait. A keresés nem sorrendben, de a GVMOVA pontjaival vegyesen történt, így aztán nem kevés agyalással járt a két jelszó összerakása.
A két láda jól bemutatta a város látnivalóit, érdekes, szép helyeket láttunk.
Sziasztok !
Tehát jó helyen jártam, és több variáció létezik.
Nem azt olvastam le, amire te gondoltál.
Abból, hogy "!" el lehet dönteni, hogy melyik évszám helyes.
Akkor ez a megtaláló szerencséjén múlik, vagy a hogy hány varióciót ír be a jelszóhoz.
A feladat leírása nem egyértelmű így.
Ha még egyszer ezét vissza kell mennem "kísérletezni" inkább törlöm a megtalálást és véleményezem a "ládát "
Szólni kellene a több variáció miatt.
Az első kettő pont évszámigénye szerintem nem egyértelmű.
Az ágyún az évszám: xxxx.
Az emlékműnél" xxx" a sziklán az évszám :xxxx.
A háromszög kápolnán az ablakok száma:xxxx
Az elrejtett dobos nem messze a kápolnától az : "xxxx " jelszót
tartalmazza.
Ha nem ezek az eltárolt jelszó töredékek kérném újraértelmezni a leírást.
[A jelszórészleteket töröltem. 2015.01.05 19:52 Attibati]
Köszönöm a rejtést.
A sétát gyönyörű későőszi időben teljesítettem. A helyszíneket nagyjából ismerem. A Golgota emlékműnél még nem jártam.
A pontokat a GCMOVA láda pontjaival kombinálva kerestem meg.
A végláda (helyét) megtaláltam, csak a láda hiányzik.
Kérem a küldött képek alapján log bejegyzésem jóváhagyását.
Cicapapa51
Pénteki céges kiküldetés utáni gyors túra a város nevezetességeivel, egyben a GCMOVA pontjait is no meg pár "com-os" ládát is begyűjtve 2 óra alatt. Kösz.
Már a múlt évben is terveztünk egy több napos szigetközi őszi ládázást, de akkor a váratlanul beköszöntött rossz idő meghiúsította a tervünket. Most azonban az előrejelzések szép időt jósoltak. Ezért azután Lipóton, a Kék Duna panzióban szobát foglaltunk. Most minden összejött. Kellemes hely, szép idő, jó ládák...
Sokat álltam már a város szélén lévő kamion telepen. Meg is akartam keresni ezt a ládát már régóta, de vagy időm, vagy kedvem nem volt egy jó 10 km-es sétához. Most összejött mindkettő, és belevágtam. A város nagyon szép, szinte minden szeglete. Bár, az egy kicsit érdekes, hogy több fogorvosi rendelő van, mint kocsma. Viszont én ügyes gyerek vagyok, visszafelé a telepre csak találtam egyet, hogy betérjek egy sörre. Jól is esett mind a három!
Először jártam a városban, meglepően szép, rendezett, tiszta kis város. Tanulmányaim során sokat tanultam, hallottam az 56-os sortűzről, de csak most láttam először a helyszínt. Megható volt az áldozatokra gondolni. Sajnos nagyon rossz időt fogtam ki, egész idő alatt esett, fújt a szél és hideg volt. A túra cipőm teljesen átázott, így nem sokat időztem a láda egyes pontjain.
Győri hétvége alkalmával vadásztuk le. Érdekes volt a háromszög kápolna, ilyet még nem láttunk. A ládához vissza kellett mennünk, mert a bele szánt ajándékot az autóban felejtettük! :-) Köszönjük a rejtést!
HEURÉKA! Megtaláltuk, köszönjük! [wapon beküldött szöveg]
A másik multival közösen gyűjtöttük be a pontokat, amely inkább a belvárosra irányította a figyelmet. A belváros kedves, csendes hely, a várral együtt.
A négypontos multi a város két végét mutatta be, melyből a Lajta part jobban tetszett.
A többpontos multi leolvasásos rendszerébe most is belebonyolódtunk, ennek megoldásához köszönjük a rejtő segítségét.
Ennek a ládának a végpontjához egymástól kb. 200 m-re szerintem felesleges volt kettő részpontot megadni. Egy pont elég lett volna a háromszög kápolna bemutatására, egy záróládikával.
Ráadásul a jelenlegi tető nélküli ládikóban - melyet még macikupac helyezett ki -, a logbook teljesen elázva, alig lehetett szétszedni a jelszó leolvasása végett.
Logolni nem lehetett. A ládikóra kívül felírtuk a jelszót.
Tetszik a tematika, jó hogy emlékeztetsz a történtekre!
A filmesdobozkát tető nélkül találtam, előbb utóbb el fog ázni! Tisztelt helybéli rejtő, nagy ügy lenne egy rendes ládát kirakni?!
Gctour keretében bringáztunk erre Mozóval, útba esett ez a láda is.
Mozóval toltuk le a 63 km-t. Patakban fürdés, kavicsbánya tóban fürdés, röhögés, röhögés, sör, mégsör, jó bringa, ezek a pozitívumok, a melegről inkább nem írnék :-) Nyafogtunk a meleg és a hosszú táv miatt és találkoztunk egy vidám sráccal, aki Londonból teker Görögországba, majd haza! (kicsit elszégyelltük magunkat :-) Voltunk esküvőn a kastélyban, megismerkedtünk egy remek fiatal párral...
10 körül indultunk és este 18 felé értünk célba már Halászkirály társaságában.
Jó volt! (soha többet ilyen melegben!)
Köszi Mozó!
A Mosonmagyaróvárról startoló GCTOUR elején ezzel a ládával kezdtük meg a tekerést. A multi első pontjáig minden rendben is ment, majd szinte azonnal kenyértörésre került a dolog. A csapat egyik fele előbb a helyi két multi felkeresése mellett döntött, a másik fele meg inkább a végére akarta hagyni. Valahogy úgy alakult, hogy én ahhoz a csapathoz verődtem, amelyik az elején akarta keresni. Így szépen sorban érintettük a pontokat, vegyítve a másik helyi multi állomásaival. Mind a '48-as emlékműnél, mind az '56-os sortűz helyén felállított szobornál nagyon figyelnünk kellett, hogy jó évszámokat olvassunk le. A Lajta partján álló kis templomnál (szerintem a multi legszebb pontjánál) viszont könnyű dolgunk volt. Mivel tudtam, hogy a láda (a negyedik pont) nincs meg, ezért készültem, és hoztam egy filmes dobozt magammal. Csak ugye a jelszót nem tudtuk. Ám hamarosan ezt is kiderítettük. Nagy lendülettel logolt is a csapat megmaradt része a füzetbe, majd a netre is próbálkozott, de rendre visszapattant. A dobozkát elrejtettük, majd beszéltünk a rejtővel, aki elmondta, hogy miért nem sikerült logolnunk. Mi meg megörvendeztettük, hogy ismét van láda. Így mindenki örült és tekerhettünk utunkra. Picúr vállalkozott a mai tekerésre.
Az elmúlt hosszú hétvégét a Szigetközben töltötte a GÖRDÖGÖK SE bringás csapata.
A bringatúránk alkalmával néhány ládát igyekeztünk felkeresni, többek között a Tiédet is.
Mind 4 hely felkeresve csak a láda nincs és csak idehaza olvastuk a történetet.
Kérjük az elfogadását!
Szigetközi bicajtúrám egyben az év első komolyabb próbálkozása volt. A technika ördöge végigkísérte az egész napot, kezdve a GPS-vevő rakoncátlankodásától a az egyéb kütyük lemerüléséig. Mosonmagyaróvárt eddig nem ismertem, de hála a multinak még közelmúltjának történetébe is bepillantást nyerhettem és rejtett értékeit is megismerhettem. Az ágyúnál ugyan "odafigyeltem", de mégis jól jött a rejtő tanácsa a helyes szám kiválasztásához. A ládát vagy negyed órán át kerestem és a vétel is kiváló volt a fák tövében, de nem leltem meg. Köszönet a rejtésért és a segítségért.
Magát a ládát, nyáron kétszer is kerestem, sajna nem találtam meg. Most is a rejtő segítségét kellett kérnem. (hol bújkál? nem tudom :() Köszönöm a segítséget és a multi ládát, amit szülővárosomban helyezett el.
Megtaláltam! Szép időben bicóval a GCMOVA-val együtt! A kóddal volt némi gondom, mert a kütyü egy kicsit elvitt, de hála a rejtőnek a segítségért végül is sikeres a megtalálás!
Három nap evezés a Mosoni-Dunán plusz három nap kalandozás a Szigetközben. Néhány útközben megtalálttal együtt összesen 29 láda.
Szuper multi, jó a téma, és örülök, hogy a Lajta partjára is elvezetett!
Köszönöm a két multi együttes bejárására tett javaslatot, mi ezt követtük!
De jo! Meglett! [wapon beküldött szöveg]
Tavaly, valamikor május körül dolgoztam a városban, akkor találtam meg a multi 1. és 4. pontját. A logbeírásom abból az dőből származik.
Most megint Mosonmagyaróváron dolgoztam, s begyűjtöttem a hiányzó két pontot is, így lett teljes a találatom.
Visszajöttem Mosonmagyaróvárra, mert 10 nappal ezelőtt nem ládáztam és a várost is jobban meg akartam nézni. Kora délelőtt érkeztem, a továbbutazásig volt szűk 2 és fél órám, délután visszafelé még másik 2. A Gyász térrel kezdtem, mert ez eléggé kiesik, majd visszaballagtam a városba, a 48-s emlékműhöz. Az ágyú tábláját lefényképeztem, itthon bogarásztam ki az évszámot. Ezt másnak is javaslom. /2. 1. pont/
Délután a ládával folytattam ezt a multit, majd a kápolnához mentem. /4. 3./ A sofőrnek a tuhus és mapszósz térképen mutattam, hol szeretnék leszállni, de a várost ahol a munkahelye van /nap mint nap járja az utakat/ nem ismerte. Térkép alapján se tudta megmondani, hol fog ahhoz az útkereszteződéshez legközelebb megállni... Úgy, hogy a saját eszemre és tájékozódási képességemre kellett hagyatkoznom, a 60-s a buszon alszik /mint általában/.
Mosonmagyaróvár-Rajka-Dunacsúny-Bős-Vámosszabadi (91km) kerékpáros kirándulás alatt kerestük meg a láda pontjait. Levadászva még GCMOVA, GC3AS6 +6 .com-os láda pontjai is.
Érdekes volt ebbe a szép, csendes, nyugodt városba a fiataloknak bemutatni a múlt borzalmas eseményének színtereit. A háromszögkápolna és a Lajta-part festői szépségű. Köszönjük a rejtést.
Munkaügyben kellett ma Mosonmagyaróvárra látogatnom. Korábban indultam, hogy legyen időm a városra. A megadott öko-módon közlekedtem. Itt jegyzem meg, hogy a rejtőnek igen jó a szeme, ha neki látás távolságban vannak ezek a pontok :) A szomszéd multi sajnos elládátlanodott (bocsánat Grétsy úr!), de az itteni leírás még nem.
'56 igen szomorú fejezete történelmünknek. Édesapámtól hallottam először hiteles információkat erről a korról. Jellemző, hogy ő is csak a rendszerváltás után mesélt. Tőle tudom hogy a nagypapám '45-ös Kisgazda pártban betöltött szerepe miatt '56 után mennyit szenvedett a családunk. És még így is hálásak lehetünk, hogy nem golyót meg kopjafát kaptak továrisitól...
Ami viszont nagyon kellemes volt, hogy egyik kedves unokatesóm (Andika) itt él családjával és elvitt egy csodás helyre ebédelni.
A láda egyébkén megvan, csak jó az álcázása.
Kerékpáros városnézés, összekapcsolva a GCMOVA-val. Nagyon szép a város a folyóival, épületeivel és hangulatával. Az 56-os események felidézése időnként szükséges. Köszi a rejtést! (vigyázat mellékhelyiségnek használja(ák) a rejtekhely környékét)
Köszönjük a rejtést!
Egy kellemes városnéző délután volt ebben a kedves kisvárosban, miközben "levadásztam" a GCMOVA pontjait is két lelkes "kesser-növendék" társaságában. (Teljesen "öko" volt a keresés, mert minden ponthoz gyalog sétáltunk el, mint azt a mellékelt tracklog is mutatja.)
A láda "életveszélyes" helyen van! Nézz a lábad elé!
A rejtőnek külön köszönet, hogy felhívta figyelmemet az APRÓ RÉSZLETEKRE!
Régóta szerettem volna felkeresni ezt a helyet (56-os sortűz helyszínét) ,még jobb hogy ezt ládázás keretéen tettük...
Kegyelettel emlékezve a mártírokre.
A jelszóképzésre nagyon figyelek, de most nem jött össze:) Gondolom az ágyú miatt. Figyeltem, de mire figyeljek ha azt sem tudom, hogy milyen évszámot is kell keresni. Még jó, hogy fényképeztem:)
UI:" A láda a szokásos és bevált légmentesen zárható műanyag doboz." Akkor mi a búbánatnak kell több mocskos, undorító nylonzacskóba gyömöszölni!
Feleségemmel és fiammal találtuk meg a pontokat. Az utolsó két pontnál a GPS a folyó túlsó oldalára jelzett.
Köszönjük a rejtést.
Marika, Péter és Imre
Én óvári vagyok, a történelmét is ismerem, de ettől függetlenül is érdemes volt felkeresni ezeket a pontokat. A háromszög kápolnánál érdemes elidőzni, leülni a Lajta partra és mélázni egy kicsit...
Húsvéti kiruccanásunk a távolabbi ládák után Mosonmagyaróváron folytatódott. Mivel szjuli apukája itt nőtt fel, ezért a pontokat a másik multi pontjaival keverve, saját sorban jártuk végig. Ők már korábban megkeresték a ládát, most engem is elkalauzoltak a városban. A két láda közül nekem a másik tetszett jobban, de örülök, hogy a történelemnek ezt a darabkáját is megismerhettem. Köszi.
A '90-es évektől egyre többet hallunk a mosonmagyaróvári sortűzről, a részletek azonban szélesebb körben nem ismertek. Köszönöm, hogy vázoltad az eseményeket és bemutattad a jelesebb helyszíneket.
Ugyanakkor úgy érzem, nem volt szerencsés megtörni a multi mondanivalóját oda nem illő pontok beiktatásával.
Ládázós szombat 6/6. A pontokat a rejtő által ajánlott sorrendben, a GCMOVA pontjaival kombinálva kerestük fel. Még sohasem jártunk Mosonmagyaróváron, így ez a kis séta legalább megmutatott valamit a városból. Köszi a rejtést!
Mivel együtt vadásztuk le a két ládát, ide is csak ezt tudom írni, mint a GCMOVA-hoz. A kis háromszögletű kápolna teljesen elbűvölt. A szállodába való visszatértünkkor a biztonsági őr bácsi nagyon örült , hogy lelkesedünk a városáért, és megmutattuk a kis kápolna képét, mert nem is tudott róla.Eddig ismeretlen terület volt számomra a Szigetköz, és örömmel fedeztem fel. Ehhez járult egy remek kis szálloda a strand területén, és a wellnest összekötni a ládázással szuper volt. Mivel elég sokat jártunk -keltünk nappal a városban, a multi levadászását az esti órákra időzítettük, márcsak a bőséges vacsi miatti mozgás érdekében is.
Nagyon tetszett a város. A sok híd, a vár, a Magyar utca, templomok, kápolnák. Sajnos az akkutöltő otthon maradt, és nem tudtam fotózni, de ha legközelebb arra járok, sokat szeretnék fotózni. Téma rengeteg, és megtetszett a város, nagyon szeretnék visszatérni még. A pontok zömét gyalog kerestük fel, együtt az 56-os ládával, kellemes séta volt,tényleg nem érdemes autózni.
majd háromnapos pihenés, ládázással egybekötve, így legalább minden helyet láttunk, amit érdemes, köszönjük a két multinak , hogy végig kalauzolt a városon, csodálatos élmény volt
(szokás szerint valamit elírtam a jelszónál, sebaj, a lényeg, hogy mindent láttam:)
Kis ellentmondást látok a multiláda címe és célja, valamint a megvalósítása között: a négy pontból csupán kettő köthető az eseményhez (az egyik szorosan, a másik lazábban), a másik kettő inkább a város megismertetéséhez járul hozzá, a valóban szép, rendezett Lajta-parton, a ládával és a slusszpoén kápolnával. Az eseményeket megismerve, lehetett volna találni további helyeket is (Deák tér, régi Városháza, Városi Bíróság stb). Egyébként a javasolt metódus szerint, a GCMOVA ládával kombinálva jártuk végig a pontokat. Az elsőnél odaérkezésünkkor éppen egy busznyi német turista hallgatta az alkotás és az események történetét. Miután elvonultak, mi is megtekintettük a szobrot, begyűjtöttük a jelszórészletet. A 2. ponton jót tett a leírás figyelmeztetése, így nem tévesztettünk. A 3. és 4. pontok ugyancsak egyértelműek, annyi kis segítséget adhatunk, hogy a GCMOVA utolsó pontjától DK irányba célszerű visszajönni a Halászi útra és a Lajtához, még ha a parkerdő útjait jelenleg a TUHU még nem jelzi (előbb-utóbb valaki csak betrackeli...:-) A két láda bejárása után süteménnyel és nagy adag sörrel jutalmaztuk magunkat a lucsonyi kápolna-közeli presszó teraszán. Köszönjük a rejtést - valóban emlékezni kell a szörnyű, brutális eseményekre, és levonni belőlük a tanulságot; legyen szó a sortűzről, vagy az azt követő atrocitásokról...
Egyszer jártam ezelőtt a városban, de akkor el kellett érni a buszt Dunakiliti felé, így nem láttam az emlékművet, meg lényegében semmit. Mast végigsétáltuk a belvárost. Saci meg vicceseket riadozott a láda közelében élő pókoktól.
Eső után a 4/3 kerékpáros túra elején a két mosonmagyaróvári láda levadászása. Szép helyeket ismertem meg a városban, de legjobban a háromszög kápolna tetszett.
Bringatúra Magyaróvár-Győr. Kellemes hangulatú városi tekergés a korábbi szigetközi vízitúrák során jól ismert városban, GCNOVA-val együtt az ajánlott "gazdaságos" sorrendben. A tragikus esemény kapcsán sikerült a város néhány kevésbé közismert részére is eljutni.
A láda, hála a Kicsicsapat lelkes tagjainak, épen kereshető a helyén, meg lehetne szűntetni a "beteg" állapotot. A Lajta-parton jól látható árvízi nyomok és kiéhezett szúnyogok hada.
Nervassal közösen megtaláltuk!
A legfontosabb, hogy ugyan a víz elmozdította a ládát, rejtekéből, de nem vitte messzire. Így igaz jócskán az éjszakában, de megtaláltuk, és visszatettük, reméljük a rejtő által kiötlött fa tövébe :-)
A láda és tartalma, hála a gondos csomagolásnak, sértetlen és száraz.
A ládavadászat végére kb. 20 km volt a lábunkban, kellemesen elfáradtunk :-)
Sejtettük, hogy árvíz lesz, de nem tudtuk,hogy ekkora...Így -ha már arra jártunk- megnéztünk, de sajnos a kápolnát, és magát a ládát már nem tudtuk megközelíteni...
Képek alapján szeretnénk kérni az elfogadást.
Tanított régen valaki, aki ott volt 1956-ban. Sokat mesélt, haraggal, talán magára is haragudva, hogy túlélte.
Földbarát módon mentünk végig, de kissé nekem sok volt ez így a városból. Persze szép, sőt kellemes csalódás volt, de pár jelszórészlet feleslegesnek érzek mindkét multiban. Biztos csak a meleg miatt! :-) Köszönjük a rejtést!
Infosoft által ajánlott "ózonkímélő útvonalat" használtuk (amit köszönünk), a Móvári két multihoz. Így a két láda útvonalának bejárása kb. két órába tellett. Gratulálunk a pontokért, valóban szép helyeket láttunk, közben finom fagyit is ettünk. Képek később.
Kedves Elrejtő! A honlap sajnos nem fogadja el a leolvasott évszámokat jelszónak, így nem tudom bejelenteni. A leírásnak megfelelően az első 3 helyszínt kerestem fel, a ládát nem, és az így beírt 9 darab számot nem fogadja el a rendszer. Esetleg újra vissza lett rejtve a láda azóta?
GCMOVA-val párhuzamosan kerestük fel ezeket a pontokat. Szép, érdekes helyekre kalauzol el minket ez a multi, amely jól kiegészíti az eredetit. Különösen a Golgota tetszett. Kár, hogy a láda eltűnt.
Jó kis multi. Szeretem az ilyeneket, ahol a történelem egy darabját mutatja be a láda. A másik móvári multival együtt kerestük meg Vikivel. Környezetbarát módon teljesítve: Győrből busszal a kórház megállóig, majd lábbusszal. A tegnapi 10 km után ma is lenyomtuk a napi penzumot.
Mosnmagyaróvári hosszú hétvége keretében. A virtuális pontokat könnyedén sikerült megtalálni, de a ládát hosszú keresés után sem. A láda helyét hamar behatároltam (a fa mellett matricákat müanyag alkatrészt találtam elszórva), majd a rejtővel telefonon sikerült beszélnem. A jelszó hiányzó részét is tőle kaptam meg. Köszönet érte. Nagy valószinüséggel következtethetünk a láda eltünésére.
Munka utáni ládázás. A láda kint hevert a fák között a füvön. A tartalma rendben, visszarejtettem. A jelszórészek gyűjtése közben szerintem valamit elírtam, ezért kérem a rejtő jóváhagyását.
Mennyire más arcát mutatta ma a város, mint az előző megtalálók képein!
Mindenütt hó, s ez egy nagyon kellemes hangulatot adott a városi sétának. A pontokat vegyesen, a másik városi multi pontjaival együtt kerestük fel, így igazán bejárhattuk a Lajta partját, a városközpontot és annak környékét.
Az 56-os sortűzről sokat olvastunk eddig, mosz kissé hátborzongató volt a helyszíneket járni.
Tetszett a multi útvonala, és a rejtések is egyértelműek voltak, bár az ágyúhoz kétszer kellett odamennünk! :-))
A múlt év októberi ládakereséskor leltem az első képen látható lefedetlen aknát.
Ma a városban járva a még hiányzó COM-os ládika levadászása után az útba ejtettem ama bizonyos helyet.
A rejtő (infosoft.hu) reagálásának és intézkedésének eredménye a második képen látható .
Köszönet a rejtőnek és minden közreműködőnek, hogy a veszély elhárult.
Kivánok sok-sok meglelt ládikát, még több örömteli kirándulást !
No. Ez is meglett, de hogy ? Nagy kedvel és aznap éjjel már két megtalált ládával vágtunk neki a keresésnek. Könnyű de annál tartalmasabb 3 pont levadászása után jött (volna) a negyedik... A nokia mobilomban wapon nem jelenik meg az É.... része a koordinátának. A vadi új Oregon 300 gpx vagy mifene formátumban nem jeleníti meg a részpontok egyik koordinátáját sem. Ennek lehet érdemes lenne utánajárni, hogy ez az egy ládánál ez miért van így. Szóval a Lajta parton nem kevés nagy fa tövét átkutatva végül meglett. Minden jó ha a.... Köszi a rejtést.
Útban Pozsonyból hazafelé gyűjtöttük be ezt a multit. A virtuális pontokhoz odaautóztunk, majd a Lajta parton parkoltunk a kápolnával szemben és onnan sétáltunk el a ládához.
Épp erre szólitott a kötelesség. A munka elvégzése után lejártam ezt a két kellemes multit. A ládát nem a Lajta parton közelítettem meg, hanem a buszmegálló felől. A gyalogúton, ami a partra vezet, találtam ezt a
lefedetlen vízaknát. Alkonyatkor, vagy este igen veszélyes lehet !
Szigetközi nyaralásunk nulladik napján kerestük meg a multi pontjait.
Dicséretes, és követendő példa a rejtő által készített kis terv, amivel segíteni próbál a két városi multi pontjainak következetes bejárásában. Nekünk nem volt szükségünk ezen segítség igénybevételére, mivel a GCMOVA-t már megtaláltuk. Természetesen azt is, és a GCM56-ot is gyalog jártuk végig.
Szigetközi nyaralásból hazafelé útban "maradék" ládabegyűjtés.
Mind a négy csemeténk számára előirányoztunk egy-egy ládát. Ezúttal a navigátor a 8 éves nagyobbik fiúnk (1/4).
Bár minden pontot sikerült jól beazonosítanunk, valamit mégis elnézhettünk, mivel a jelszó nem megfelelő. :(
Talán az ágyúnál vétettünk?
GCMOVA-t úgy gyűjtöttük be 10-én, hogy utólag vettük észre, van itt még egy multi. Visszajöttünk újra hazaútban. Most egy ideig már nem fogunk tudni visszatérni...
Közben a rejtővel tisztáztuk a jelszó problémát, köszönet érte!
Azonban átmenetileg nem tudjuk véglegesíteni a megtalálást, mivel annyira nem hittem el, hogy nem jó a jelszó, hogy többször próbálkoztam az elfogadtatással. Nem kellett volna, egy időre letiltott a rendszer. Később...
A várost kenutúra pihenőnapján derítettük fel. A multi segítségével olyan helyet is felkerestünk, amit biztosan kihagytunk volna, kár lett volna! A Háromszög kápolna nagyon édes :o) A szomorú eseményt képeit is megnéztük a múzeumban. Érdemes időt szakítani rá.
Szombaton evezés, vasárnap csavargás a Szigetközben :)
A Mosonmagyaróvári multik már pénteken, az idefelé úton is vonzók voltak, most remekül illeszkedtek a csavargós programba. Az ózonkímélő úttal próbálkoztunk, a másik multit meg is találtuk, azonban a "közvetlenül a Lajta bal partján" tanács értelmezhetetlen volt, mivel a vélhető ösvényt teljesen elárasztotta a víz. A ládához is a susnyában mentünk oda, és bár a kápolna közelebb lett volna, nem volt kedvünk még egyszer a bozótban járkálni. Így aztán visszasétáltunk az autóhoz, és a másik partra autózva számoltuk az ablakokat. A többi pontot már simán megtaláltuk, csak a nagyon erősen tűző nap fájt kicsit.
Az itteni eseményekről nem tudtunk eddig, köszönjük!
Mackka & Péter
kerékpárral, az ózonkímélő útvonalon jártuk be a várost, ahol már sokszor jártam
a Lajta partján beragadtam a sárba a bicajommal a megáradt folyóban, aztán inkább másik útvonalon közelítettem a ládához
Kis Team-ünkből két fő hiányzott. Balogee, és GT az örökös féltag.Hárman vágtunk neki a kis túrának. Jómagam(Thomas) Barba, és Endy. A jelszavak megtalálásainak helyszineit gyalog jártuk be. Őszintén szólva kicsit el is fáradtunk.De ettől függetlenül megérte mert láttunk gyönyörü emlékmüveket,
és helyeket.Környékbeliek vagyunk és nagyon szeretjük ezt a várost.
Köszönjük a rejtést!
Érdekes multi. kicsit vitatkoznék, de nem teszem.
Sok féle gondolat megfordult a fejemben, hol ilyen, hol olyan. Belegondoltam a parancsnok és sorálomány helyzetébe és a civilek tevékenységébe is. Szerintem egy paradoxon. Nem a rendszerek álltal tálalt történelmet próbáltam megérteni, hanem mi lett volna ha én az egyik vagy másik csoportba tartozom abban az időben. Ebből arra a megállapításra jutottam valakinek ebből helyzetből egy adott ideológia szerint búnösnek és mártírnak kell lenni.
E hely és környéke szégyene a múltnak, de nem kisebb szégyene a mának - lásdd a "gazdátlan elhanyagolt épületek"
Kismarton felé.
Vasárnap Kismarton mellett tájfutóversenyt rendeztünk. Szombaton délben és vasárnap reggel felvezetés, vasárnap délután bontás. Közben szombaton éjszakai országos bajnokság Brennbergbányán. Előtte, közte, utána ládák.
A Szigetköz felől érkezvén először a háromszög-kápolnát és a ládát kerestük fel, utána a kórház előtt parkolva a 48-as emlékművet, majd végül az 56-os tragikus és szégyentelen sortűz helyszínét. Nagyon szép, festői a kápolna és a láda környéke - a láda minden gond nélkül meglett (a folyó partjától 10 m befelé, és néhány lépés után már láttam a gödör túlpartján lévő álcát). Az 56-os emlékmű döbbenetes és nagyon kifejező, és tényleg jó az a meglátás (Láp Lidérce), hogy a mező túloldalán lévő játszótér a zsivalygó gyerekekkel képviseli az "emlékezzünk, de egyben lépjünk is tovább, kezdjük újra" felfogást.
Köszönjük a rejtést, nélküle nem valószínű, hogy ezt a helyet felkerestük volna.
Ildi és Gyuri
Németországba, osztálytalálkozóra indultunk ma reggel Zsuval, de nem hagyhattuk ki ezt a ládát sem. Jó kis multi, valóban mutatott újat a városban. Nekünk tetszett! Köszönet érte!
A mai délután a Móvári ládáknak szenteltem volna... Vegyesen haladtam, a telefonon a kocsimban maradt, és a másik láda egyik pontjánál bizony elkélt volna a segitség, nem is lett meg... Győriként meg kell mondjam, nekem sokkal jobban tetszik mosonmagyaróvár belvárosa, az, hogy ekkora zöldterület van a város közepén, csodaszép. Így kell felhívni a túristák figyelmét egy városra, hangulatos kis utcák, szép épületek, vízek jobbra-balra. Köszönöm a rejtést.
Köszönjük a rejtőnek, hogy megmutatta nekünk ezt a helyet. Nélküle valóban nehezen találtunk volna el ide.
Ami engem (többek között) megfogott, az az újrakezdés, az új élet lehetősége. Kopjafás síremlék a park egyik oldalán - s sokszor gyermekzsivajtól hangos játszótér a másik oldalon.
Másfelől nagy élmény volt elnézni egy éppen 8 éves emberpalánta történelemre eszmélését: tavasszal jártunk a rákoskeresztúri temetőben, a a 301-es parcellában - gyerkőc most magától sejtette meg az összefüggést a két hely közt.
A háromszögkápolna is nagyon tetszett - és igenigen a BAL oldalon van, akkor is, ha a kütyü a jobb oldalra mutat. Ne járjatok úgy mint én, aki felületesen olvasott.
A LÁDA KÖRNYÉKÉN KB. 2 M MÉLY FEDETLEN AKNA VAN AZ ERDŐBEN! GYEREKRE (IS) VIGYÁZZATOK! Szólok is mindjárt a rejtőnek, hátha lehet valamit tenni.
Saját ládánk újrarejtésével egybekötött ládavadászat. Először az első két pont, majd az újrarejtés, végül a láda és a kápolna került sorra.
A Gyász tér a ragyogó napsütésben nem ébresztett fájdalmas érzéseket bennünk, de az események méltó emlékhelye. Elgondolkodtató a sok, egy sorban álló kopjafa - mennyi értelmetlenül elvett élet, mennyi fájdalom a hátramaradottakban...
Az utolsó két pont kellemes környezetben rejtőzik a víz partján.
Szép, kora nyári időben kellemes vasárnapi sétát tettünk, tetszett a multi.
NZs & KáVé
Nagyon régen, a Győr-Sopron turistája mozgalom keretében jártam itt. Akkor az 56-os emlékmű biztosan nem volt még meg, és a múzeum elég gyatra állapotban volt.
Mai harmadik megtalálásom. Gondolatébresztő körút volt, találó a jelszó utolsó tagja.
Javasolnám a ládaoldalon a 4. állomás elérhetőségéhez a hid koordinátáit megadni, mert engem a TOMTOM körbe-körbe vezetett a láda adatai alapján. Rohangáltam a Lajta túloldalán, mint a mérgezett egér, mig végre észrevettem a hidat, ahol már a másik láda keresésekor jártam is.
Köszi a rejtést!
karcsi9641
Web: Szeles kerékpár edzés 120 km-en a Mosonmagyaróvár - Bezenye - Rajka - Pozsony - Dévény fordítóval útvonalon 3 új ládával. Kifelé erős ellenszél volt, visszafelé segített.
Mosonmagyaróvár központi részét ez a láda - híven a nevéhez - más szempontból mutatta be, mint az itteni másik láda. Az 1. ponton Mr Zerge logját súlykoltam magamba - a kerékpáros szemüveg ehhez kevésnek bizonyult. A megdöbbentő 2. pont élét próbáltam enyhíteni a petúniák látványával. Pupunak teljes mértékben igaza van. A 3. ponthoz hasonló építményeket szlovák oldalon több helyen láttam. Végül a láda simán meglett; 12 m-ig vitt a bicó :-).
Utamat a jelzésen Pozsony felé folytattam GCPOZS-hoz.
Igaz, hogy mérhetetlenül szomorú eseményekre kell emlékezni e láda megkeresése alatt, de "kedves" kis ládavadászat. Van benne városi autókázás, sétálás, emellett egy kicsike "természetjárás" is...
A végén a doboz nekem kb. 3 perc alatt meglett, de a leírásban a jelszórészletekre vonatkozó útmutatást olvassátok el szó szerint (nem véletlen a rejtő figyelmeztetése... )
Néhány próbálkozás után sikerült logolnom... (szerencsére lefényképeztem a táblákat)
Örömmel látjuk, hogy a másik mosonmagyaróvári multi mellett megszületett ez a láda. Egy kicsit hűvös, esős napon jártuk be a pontokat és emlékeztünk az 56-os eseményekre.
Kicsi Gesztenye és Tádé
Könnyű autós kessing, munka közben, nagyjából ismertem a helyszíneket. Az ágyu megtréfált, ne legyetek nyugodtak ameddig két évszámot nem találtok meg! A legjobban a kis háromszögletű kápolna tetszett, azt még nem ismertem.
Üdv Mr Zerge.
Nemzeti ünnepen (mellesleg a névnapom :-) szép tavaszi bringázás Győrből Mosonmagyaróvárra, a Szigetköz bejárásával, Varga Árpád barátom társaságában, 116 km. Eleinte ellenszél, amely, mire hátszél lehetett volna belőle, gyengült és elfordult. Ez azonban csak hozzátett a pompás túra sportértékéhez.
56-ot tudatos fővel értem meg (13 éves voltam, láttam a Sztálin-szobor ledöntését), emlékeszem a rémtettekre. Nem is reméltem, hogy egykor ilyen emlékművek előtt hajthatok fejet. Tragédia, hogy a gyilkosok nemcsak köztünk vannak, hanem virulnak.
Első dobogós találatom!!! Petes20 szólt hogy új láda van a környéken. Azonnal kocsiba ültem én is, irány óvár. A ládával kezdtem, nehogy besötétedjen mire odaérek a többi pont után. GPS nélkül kb 10 perc alatt meglett a láda. A rejtés tökéletes, teljesen beleolvad a környezetbe, feltűnő faágak és egyéb összehordott kupacok nélkül. A multi minden pontján nagy mozgolódás volt a tavaszi időnek köszönhetően.
A finom vasárnapi ebéd után vettem észre az új ládát, 1 perccel később már a kocsiban voltam és száguldottam Mosonmagyaróvár felé :)
Első pont a rejtő figyelmeztetése ellenére is megviccelt, így oda végül vissza kellett mennem.
A második ponton az emlékmű nagyon "tetszett", szomorú hely és szomorú belegondolni hogy ott ahol én álltam nem is olyan régen sebesültek és halottak feküdtek...
A kis kápolna szép környezetben van a Lajta parton, és tényleg nincs ajtaja :))
A ládával meggyűlt a bajom, geoládát ennyit még nem kerestem, 1 óra után a rejtővel közösen meglett, persze olyan helyen volt amit már 2-3szor átnéztem előtte. Ezúton is köszönöm neki a segítséget és a remek rejtést is!
Külön gratulálok a webes megjelenéshez ami nagyon összeszedett és informatív!