Nagyon könnyű megtalálni. Az új láda mérete: 17x10x6. A ládát a kápolna mögötti részben a kerítéshez közel helyeztük el.
WAP OFF
Megközelítés:
Csepreg délnyugati részén, a Szombathelyről érkező út jobb oldalán, szemben a temetővel ível az a föld út, ami kivezet a Boldogasszonyról elnevezett templomdombhoz vagy aki sétálni szeretne egy kicsit, akkor a horgásztó parkolójából (N 47° 22.929' E 16° 42.912' is lehet indulni (köszönet Pumák-nak)
A Kápolnáról:
A közbeszéd ma már nemcsak a kegyhelyet, hanem az egész
határrészt, az ott folydogáló Boldogasszony-patakot és a közelmúltban üzembe helyezett víztározó tavat (most horgásztó) együttesen belefoglalja az elnevezésbe. Az a tény már kevésbé él Csepregen a köztudatban, hogy a Frankói (Gős) család birtokát képező mai Alsóváros területét Sárnak, más néven Boldogasszonyfalvának nevezték a középkorban (1392).
Internetes mérések szerint Boldogasszony és környéke egyik legkedveltebb kiránduló helye a csepregi embereknek és az ide érkező kirándulóknak. Érdemes arra, hogy a múltjáról kerengő szóbeli és írásos ismereteket összefoglaljuk és pontosítsuk.
A kegyhelyhez a Kálvária stációi mellett juthatunk el. A szó jelentése egy domb latin neve Jeruzsálem mellett, amelyen a Biblia szerint Jézust keresztre feszítették. Arámi nyelven Golgotának is nevezik. A városból a Kálváriára vivő utat keresztútként tartja számon a kereszténység.
Boldogasszonyhoz vezető út bal oldala mellett 1867-től fehérlik a tizennégy stáció oszlopsora. A román boltozatú, téglából épített, vakolt tetős oszlopokban helyezték el Jézus keresztútjának egy-egy jelenetét ábrázoló képeket. Az öreg, elromosodott
Boldogasszony temploma lebontása után a domb üresen állt. A szakrális hely folyamatosságát szerette volna megőrizni az egyház, amikor egyezséget kötött a csepregi cukorgyárat alapító Schoeller és Társai cég igazgatójával, Carstanjen Gusztáv
lovaggal, a Kálvária megépítésére.
Az első stáció a városból kivezető út elején áll, a további tizenegy egyenlő távolságban a bejáratig. Az utolsó három oszlop ellenkező oldalon, a kápolna kertjében kapott helyet. Az építtető a bejárattal szemben helyezte el a hármas kőkeresztet, amelyen a kőbe vésett szövegben önmagáról is szól: "Alapította Carstanjen Gusztáv 1867."
Jelentős összeggel támogatta a Kálvária felállítását. Az 1 km-es keresztúton a búcsújárók ezrei vonultak minden augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján a kegyhelyhez.
A templomot és a remetelakot megromlott állapota miatt lebontották. A templom lebontásának pontos dátumát nem tudjuk. A lebontott Boldogasszony temploma helyére gróf Jankovich Gyula építtette a neogótikus kápolnát, a homlokzati felirat szerint: kegyeletül. Felszentelése 1869-ben történt. Ekkor 1230 négyszögöl gondozott park vette körül. A kápolna oltárát
mészkőből faragták Szent István és Szent László térdeplő alakjaival. Följebb egy gótikus boltozat alatt Mária régi kegyelt szobrát helyezték el.A kápolna parkjába épített kis remeteházban lakott. A remetelak utolsó lakója: Reseterics Istvánné volt, aki férjétől örökölte meg a tisztséget. 1973-ban hunyt el. A kápolna a Jankovich család egyik temetkezési helye. Az építtető áthozatta Jankovich Antal és felesége, nemeskéri Kiss Katalin és Antal fiúk koporsóit a régi templom sírboltjából, és a kápolna földjébe hantoltatta. A kripta márvány fedő lapját a belső oldalfalba építették. A közelben megtalálható GCTMRD (az első megtalásunk) és a GCPERU ládákat tudjuk ajánlani. Ha hoztok magatokkal fürdőruhát, akkor látogassatok el Bükfürdőre N47° 22,4542' E16° 47,1571' egy jó kis pihenésre.
Sok szerencsét kívánunk az első ládánkhoz!
adatforrás:
Sudár Lászlóné Molnár Zsuzsanna - történet
Hartmann Etelka - régi rajz
Komoróczy Stephen Lee - fotók
Ha megtaláltam és tetszett, vagy nem tetszett - vagy teljesen közömbös hogy mit érzek, akkor is csak ennyit írok logként: Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.2]
Megtaláltuk, köszönjük szépen a rejtést! Kár, hogy mint Magyarországon akárhol, a templomok, kápolnák mindig zárva vannak. Köszönjük, hogy felhívtad a figyelmet erre az érdekes helyre. Az út melletti gaztengerről kiderült, hogy az az. Ún. "Újszlöttek erdeje"???
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
A doboz rendben van, de a zacskó tele volt vízzel. Logfuzet helyett csak egy lap van benne. Sajnos nincs nálam potfuzet. [Geoládák v4.5.0]
Megtaláltam.
Köszönöm a lehetőséget.Nagyon meleg volt mikor elindultam ládázni a kálvária nekem "érdekes" volt, de a kápolna csodás épülete mindent pótolt. A ládát valóban könnyű volt megtalálni.
Mai95 elvitt egy hosszú hétvégére Bükfürdőre, ahol ő még sose, én pedig utoljára gyerekkoromban jártam. A kempingben bicikliket béreltünk, és kihasználva a kerékpáros infrastruktúrát, felkerekedtünk, hogy megkeressük a környékbeli ládákat.
A kálvária végiggurulása és a logolás után leültünk a kápolnánál, és megettük a szállásunkról hozott almákat, majd virágokat szagolgattunk a remeteház előtti kis kertben.
Bükfürdői kesing 1. GCDHEV-1. pontjánál kezdtük, majd onnan a stációk előtt végigfutó, autóval is egész jól járható földúton bekocsikáztunk a kápolnáig. Gyorsan meglett a láda, egyáltalán nem volt elrejtve, csak bedobva a fába. Szerencsére nem hiányzott belőle semmi. Logolás után megpróbáltam kicsit jobban elrejteni.
Tetszett nekünk ez a "világ végi" kápolna - olyan, mint egy kis elvarázsolt kastély. Miután mindent megnéztünk, és elég fénykép is készült, a kocsit itt hagyva elsétáltunk a horgásztóhoz, a tuhu térképen jelölt "vízesést" és a völgyzáró gátat megnézni. Ahogy először a túlsó oldalon is, itt is sorompó állta utunkat: "Magánterület! Belépni tilos!" Szomorú, hogy egyre több természeti táj válik egyesek magántulajdonává, kizárva akarván onnan a magunkfajta kirándulókat is! No, persze egy sorompó nem akadály a gyalogos túrázó számára - ha már itt voltunk, csak elsétáltunk a töltésen, megnéztük a látnivalókat. Kissé csalódás volt, nem igazán érte meg...
A kocsihoz visszaballagva utunkat visszafelé, Bükfürdőre folytattuk, hogy begyűjtsük GCBUKF hátralevő 3 pontját.
NZs & Dóri
A temetőnél parkoltunk onnan vettük célba a tavat és a káponát. Könnyed sétával elértünk a célunkig, a kápolna és a története érdekes és szé is egyben, köszönjük, hogy megmutattad![Geoládák v3.12.10]
Hosszas keresgélés után sem lett meg a láda, tuti, hogy nincs a helyén. köszönjük a ládagazda segítségét a jelszóhoz! Petra és Gábor [Geoládák v3.12.10]
A jelszó a ládatulajdonos segítségével meglett, maga a láda sajnos még nincs a helyén. A kápolna nagyon szép, hamarosan a tavat is megnézzük! Köszönjük!
Sarkiroka+Foki [Geoládák v3.12.10]
Sajnos a rejtek feltúrva,szétdúlva a láda hiányzik, a rejtőt értesítettem róla és kérem a telefonos beszélgetésünk alapján a megtalálás elfogadását.Köszönöm!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Ládázás kőszegi szállással. Bük-fürdő után, csepregi bortúra előtt.
Szép, de az eredeti jobban tetszik a képen... Sikerült egy képet készíteni kulcslyukon keresztül.
A kápolnához vezető út mellett eper "szedd magad" akció volt a tűző napon, sok autó állt az úton.
Tovább mentem a tóhoz, de már előtte sorompó áll kamerával. Magánterület, csak engedéllyel. Nagyon sajnáltam, mert a stégre sem lehet besétálni. Így szinte semmit nem lehet látni.
Vas megyei kalandozás alatt kerestük fel a ládát kitkat0123-mal. Hu-s és com-os ládát se hagytunk megtalálás nélkül. Celldömölkön volt dolgunk, ami után felkerestünk pár ládát a környéken, Vát, Szeleste, Gór, Bükfürdő, Bük, Csepreg, Nemesládony, Vasegerszeg és Vámoscsalád volt az útvonal. Sok érdekes helyet ismertünk meg. Gyorsan meglett a láda.
Köszönöm a rejtést!
Megtaláltuk ! 🙂
A kápolnát éppen takarították, így a belső részét is meg tudtuk nézni. Jó hosszú kálvária vezet a kápolnához, de legalább nem dombot kell a hívőknek megmászni. Mi most a kápolnáig autóztunk. Köszönjük a lehetőséget! ! [Geoládák v3.4.1]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.4.0]
Olyan szerencsénk volt, hogy éppen egy néni takarította a kápolnát, és beengedett, így nem csak kívülről láthattuk. Szép. A templom mellett pedig rengeteg pünkösdi rózsa nyílik a kertben. Elvégre pünkösd van. Az egész szépen gondozott.
A kőszegi kálvária volt a legmagasabb, amit eddig megmásztunk. Ahhoz képest ez nagyon békés volt, gyönyörű virágoskert volt és a templom/kápolna is nagyon hangulatos. Köszönjük a rejtést!
Megtaláltuk, köszönjük!
Nagyon szép környék, épp nyílt a hóvirág és jó sok volt belőle.
A tó felől sétával, a másik irányból kocsival jól megközelíthető.
Köszönjük!
B.R.I.G.Á.D
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v2.2.4]
A HÉV-es rejtés emlékművétől kézenfekvőnek tűnt a legközelebbi láda felkeresése. Nem bántuk meg, a kápolna is tetszett és a rejtés is hamar előkerült, így még a nejem is boldog volt! :)
Megtaláltuk. Ez nem egy kápolna sok közül! Ezt tényleg érdemes meglátogatni. Nekünk főleg építészetileg tetszett. Szerencsénk volt, egy hölgy éppen végzett az öntözéssel, kérésünkre szerzett egy kulcsot, így belül is láthattuk. Köszönjük, hogy megmutattad. [g:hu 1.5.4]
Bükfürdői hétvégénken ejtettük útba a kápolnát. Nem a horgásztó, hanem a település felől közelítettük meg a helyszínt. Igaz, a rövidebb utat csak visszafelé sikerült megtalálni.
A GCDHEV egyik pontjával összekötve, végigrobogtunk a földúton, mert már sötétedett. Fát vágtak a rejtek mellett, azt hittem először, eltűnt a doboz, de szerencsére megvan. Köszi a rejtést!
nagyon szép környezet , kocsival mentünk, de le is sétáltuk a távot hogy mindent szemügyre vehessünk. A találat valóban könnyű ... de mi az alföldről jöttünk és négykézláb álltunk neki keresni :)
A horgásztótól, Bükről érkezve jöttünk és a szép délelőtti időben egy gyönyörű helyre érkeztünk a Mária út mentén. Nagyon szeretem az ilyen kápolnákat! Köszönjük, hogy megmutattad!
Gyönyörű a kápolna és környéke, főleg most hóvirággal és csillagvirággal tele. A ládát már egyszer nagyon rég megtaláltuk, de elfelejtettük a jelszót, szóval most legalább tavasszal is jártunk errefelé!
Elhoztuk a bogarat - visszük tovább!
Köszönjük a rejtést!
Mind a hosszan elnyúló kálvária mind a hatalmas, téglából épült kápolna a a szépen gondozott környezetben nagyon tetszett. Kár, hogy a rejtés csak fa tövében rőzserakás az ismertető pedig ennyire copy+paste.
Hazafelé tartva a Kőszegi versenyről épp útba esett, bár én ki akartam hagyni, mert más ládákba gondolkoztam, de Lopakodó rábeszélt.:-) na nem volt nehéz dolga velem.:-) Piást meg magunkkal rántottuk, hisz nem akart talpalni Pestig:D A láda felé haladva egy kis háznál betértünk, hogy toronyiránt rövidebb, ekkor Piás meg is jegyezte majd a paraszt mindjárt lő ránk mert a kertjében járunk, még léptünk párat és tényleg egy meseszép virágoskert volt előttünk.:-) Szerencsére azért a paraszt nem lőtt ránk.:-) A kis templom is érdekes meg a kálvária is, megérte a kis kitérőt.
Ma épp a közelben - Bükfürdőn - volt munkánk, így kihagyhatatlan volt utána egy pár közeli láda begyűjtése. Mai 7/3. találat.
Drive-in találat volt, a kápolna előtt parkoltunk, ahol már állt egy autó. Mint később kiderült, a helyi plébános, Finta József látogatott ki erre a békés, nyugodt helyre. Egy szabadtéri rendezvény előkészületeit jött elvégezni, szóba elegyedtünk és mivel tudott a ládáról, elkísért minket a rejtekhez. Közben váltottunk pár szót, és megállapítottuk, hogy valóban nagyon kellemes, a természethez közeli, ugyanakkor spirituális helyen áll ez a kis kápolna.
Határozottan tetszett a hely, jó volt itt lenni!
Szép, rendezett kápolna a semmi közepén. Vasárnap délelőtt voltunk, de egy lélek sem járt erre.
A környék rendezett, nyugodt, a ládikó is hamar előkerült.
Köszi
A Deocaching 2014 rendezvényen tombolán nyertünk egy 3 napos pihenést Bükkfürdőre, amit ezúton is köszönünk a szervezőknek. :) Sajnos a fürdőbe nem tudtunk bemenni, mert mire ide értünk begyulladt a fülem. Így inkább ládáztunk. Ez volt a legközelebbi láda Bükfürdőhöz így ezt vettük célba. A káplna szép, látszik, hogy rendben van tarva. Sajnos belűlről nem tudtuk megnézni, de a környéket bejártuk. A templom kertet és a közeli tavat is érdemes megnézni.
Visszafelé útbaejtettük a Csepregi Trianon emlékművet is.
Bükről Kőszeg felé tartva "fedeztük fel".
Nagyon tetszett!
Nem hittem volna, hogy ilyen kincsek bújnak meg a falvacska mögött.
Köszönjük szépen, hogy megismerhettük a helyet.
Paramedic, Csilla, Edina
Bükfürdőről hazafelé egy kis kitérőt tettünk, érdemes volt a szépen gondozott templomkertet is. Sajnos a templomba bemenni nem sikerült, csak megnézni a kulcslyukon lestem be.
A találat túlságosan könnyű, és kissé illúzióromboló, hogy a doboz (teljesen fölöslegesen) nylontasakban van, én mindenesetre ugyanúgy visszatettem...
Az idő enyhén borús, de nem esik az eső! Családdal kiváló kis séta, és a mellette található horgásztó is nagyon hangulatos volt. A kápolna és a környezete nagyon szépen karba van tartva, bemenni sajnos nem tudtunk. Köszönjük a lehetőséget. [g:hu 1.4.30] [wapon beküldött szöveg]
A kápolna önmagában is elegendő indokot szolgáltatott volna arra, hogy felkeressük, de így, hogy volt itt egy mozgóláda, ez hatványozta a kedvünket. Autóval a temető mellett, az egykori regionális vasút emlékműve mellett álltunk meg, mert a szép napos időben jól eső dolog a séta. És így legalább megnézhettük a kápolnáig vezető összes stációt. Örültünk volna, ha a belülről is lett volna lehetőségünk megnézni ezt a téglából épült épületet! Erre a célra egy, az oldalon megadott telefonszám nagy segítséget szolgálna. Így maradt a körbejárás és a kulcslyukon való kukucskálás. A srácoknak is tetszett a hely és Macek medvémnek is. A kis szellőzés után mentünk vissza wellnes-ezni.
Bük-fürdőről ugrottunk át ide. Először a másik csepregi multit terveztük. Az első két pontját meg is néztük, de a tikkasztó meleg miatt a többit inkább későbbre hagytuk, s átjöttünk ide. Szinte drive-in. Kár, hogy a kápolna zárva van...
Köszönjük!
Megtaláltuk. Köszönjük! [g:hu 1.4.26z] [wapon beküldött szöveg]
Nagyon szép, hangulatos és gondozott környék.
A láda is rendben volt, tiszta, sok ajándékkal, új logbook-kal (mi voltunk benne az elsők:)).
Itt még nem tudtuk, hogy holnap hóhelyzet lesz :-)), bár a TV - Rádió bemondta, hogy ugyanaz lesz mint nyugateurópában! Utána néztük, hogy a felelőtlenje az Ország vezetését hibáztatja mert nem kaptak meleghotel elhelyezést, és nem takarították el (azonnal) az itéletidő hozadékát :-(
Bükfürdői hétvége 5/1.
Nem a temető felől, hanem Dk-ről, a patak irányából, a horgásztavat megkerülve közelítettük meg a helyet borongós, de száraz kora tavaszi időben. Most sem horgász, sem egyéb mugli nem volt a környéken. Barka és hóvirág viszont annál inkább!
Köszönjük a rejtést!
Meg van, részletesen késöbb... [wapon beküldött szöveg]
Itt bizonny drive-in kesserek voltunk. Gyors logolás után a csepregi multival folytattuk.
Üdv Mr Zerge.
A stációk mellett, kellemes sétával érhető el, a szépen rendezett környezetben levő kápolna. Sok érdekes információt ad a ládaoldal a kápolnáról. Köszönöm a rejtést és a lehetőséget.
Hosszúhétvégi ládázás 4/1. Köszönjük, ide sem jutottunk volna el egyébként. Szép a környék és a kilátás. Gyönyörűen rendben tartott a kert, szemét sehol.
m
A kéken járva tettem kitérőt a ládához. A kápolnába sajnos nem tudtam bemenni, de a környezet szép rendezett, a horgásztó is tetszett, nem is gondoltam hogy ilyen nagy. Köszönöm hogy elvezettetek ide!
Megtaláltam. Ez egy olyan hely, ahova nem juthattam volna a Geocaching nélkül. Sőt, ez egy annyira rejtett helyszín amely mellett simán elmentem. :-)
Köszönöm a rejtést.
Büki ázókúra szünetében tökéletes kis program :-)
Köszönjük a rejtést, a horgásztó felől mentünk, kocsival úgy kényelmesebb. Le a kalappal a környék előtt és nem csak a toifor miatt. Rendben van és tiszta és gyönyörű a környék, bára tó töltését összevissza lyuggatta valami ürge... Repce helyett már napraforgó fogadja a kirándulókat. Kép majd később :-)
A láda első megtalálása részemről már 2008.05.17.-én megtörtént, de akkor még csak kisérő voltam. Igy két év távlatából ismét megkeresve, de most már regisztrálva is. Köszönjük! Laci
Sopronhorpács után Csepreget vettük célba. A gps, egy a kápolnával párhuzamos földútra vitt minket :), így egy kis kerülővel, de azért odajutottunk. Szép a kápolna. A rejtés egyszerű, tényleg vigyázni kell a visszatakarással. Kicsit fáztunk, de elégedetten indultunk haza, hiszen mindkét kitűzött célt sikerrel teljesítettük.
A kápolna csodásan felújítva várt bennünket, csak a szokásos probléma adódott: belülről sajna a hazai templomokhoz hasonlóan, nem látogatható. A közelben kecskesétáltatókkal is találkoztunk (nagyon szép, ápolt állatokkal), irigyeltük a nyugalmat. Köszönjük, hogy ide csaltál bennünket.
Szép, nyugis hely, talán a rejtés kissé lehetne alaposabb, hiszen hely és lehetőség volna rá, de ezzel együtt is jó volt ide eljönni. Köszönet a rejtésért.
130 km kerékpár edzés 850 m emelkedéssel a Vép - Tanakajd - Nemesbőd - Vát - Vasszilvágy - Acsád - Csepreg - Horvátzsidány - Kőszeg - Velem - Lukácsháza - Szombathely útvonalon 8 ládával. Kört mentem, mégis szinte az egész szakaszon szembeszél gyötört.
GCVAT után erős ellenszélben hajtottam Csepreg felé 42/16 - 42/19 között tempózva átlagos 82 rpm ped. és 144 bmp pulz. mellett. A tó felől érkeztem a templomhoz, ezért a gáton haladtam a dombtetőhöz. Meglepően szép a kálvária, a Golgota és a kápolna. Ez a pont is jellegzetes GC-pont. A láda azonnal meglett.
A láda végeztével gurultam a másik csepregi ládához, GCBTRA-hoz.
Éjszakai kesselés keretein belül kekboáékkal. Az autó fényeinél is szép a hely, és tetszett az odafele vezető földút is. A rejtés tényleg távolról is virít, még éjjel is, hát még nappal.
Megtaláltuk az országjáró cipőcskének a balosát, kicsit megpihen, megszeretgetjük itthon, aztán tovább utazik. Addig is az autó tükrén fog lógni :)
Kőszeg-Tömörd kéktúra szakasz előtti csepregi ládázás során. Csepregi kör után busszal Kőszegre, majd vissza a kéken az itt hagyott autóért.
A szomszédos gyümölcsösben éppen almát szedtek a ládától 10-15 méterre, így lábujjhegyen osontunk a ládáért és vissza. A rejtés elég gyenge, messziről világít a rőzsehalom, ráadásul egy fatuskó zárja az egészet.
Itt hagytuk az Országjáró Cipőcskék balos részét. Elnézést, hogy feltartottuk egy kicsit vándorlásában. Kívánom a következő megtalálónak, hogy kicsit köszörülje ki a csorbát (ha már nekünk nincs lehetőségünk).
KAR!
Évi és Herrbert
Kőszegi nyaralás során. A kápolnáig autóval jól járható út vezet. Érdekes együttes, a láda rejtése nem túl eredeti, a szakadt szemetes zacskó maradványait elhoztam. Bár a rejtés tárgya a kápolna, a település még tartogat szép látnivalókat.
Puritán kivitelezésű, mégis -vagy éppen ezért- tetszetős, a méreteit tekintve pedig templomnak is beillő kápolna, különösen, ha az ember hátulról szemléli. A láda valóban könnyen megtalálható. A leírás szerint a kápolna mögött van, de ezt a GPS is tudja, az pedig, hogy "közel van a kerítéshez" egyenesen megtévesztő, és amint a nyomokból kiderült, nemcsak számomra. A jelszó fantáziátlan, mégha ki is elégíti a jelszőképzés követelményeit. Összességében szép zárópontja a mai túrának. Köszönöm!
Másik megközelítés. Csepregről Szombathely irányába kell kifelé haladni. A település végén jobb kéz felől a temető, balra a kápolnához vezető kálvária köves útja. Ezen az úton autóval szintén a Kápolnáig lehet menni. Mi bringával voltunk:)
Szombathelyről biciklivel érkeztünk, szenvedtünk a szembeszéltől, de megérte. A kápolna és a környezete is rendezett érdemes egy kicsit sétálni ezen a gyönyörű helyen. Köszönjük a rejtést!
A közelmúlt fülledt forrósága után, jól esett sétálni a templom és a horgásztó körül. Enyhe szellő is lengedezett. Kívülről szép a templom, gondozott, nyugodt környék. A rejtés is kellemesen egyszerű.
Sokan jártak már itt előttünk.
Köszönjük.
Csepreg és környékén túrázgattunk, így ezúttal megkerestük a Boldogasszony kápolnát, ahol nagyon sok kiöltözött helybeli tartózkodott: a 10 órai misének lehetett vége.
A találat gyors és egyszerű volt, nagyon jó kezdés!
Köszönjük a rejtést!
6/6 A gps nem akart a kápolna közelébe vinni, így a kocsit a horgásztónál tettem le. Innen ca. 5-10 perc séta. A kápolna szép, a környéken hemzsegtek a fácánok.
Tettszettek a nem dombon álló stációk és szépen karban tartott kegyhely is. Sajnos nem ritka, hogy egy ilyen hely el van hanyagolva és/vagy ki van fosztva, úgyhogy csak gratulálni tudok annak akit illet.
Ez volt a mai első láda.
Verőfényes napsütésben kereshettem meg az elrejtett ládát.
Nagyon szép helyen van, aki erre jár, keresse meg!
Köszi a rejtést!
Reggeli találat. Közben nagyon drukkoltam három őznek, hogy megtalálja a szántóról a kerítésen át az erdőbe visszavezető lyukat. Kettőnek néhány perc alatt meglett, de a harmadiknak nehezen ment.
Extra látványosság korán kelő ládázóknak :)
Bükfürdői csobbanás közben jötünk megkeresni ezt a ládát.
verőfényes napsütésben igazi élmény volt sétálni a tóparton és gyönyörködni a nyíló virágokban.
Mai második ládánk. Az Ady Endre utca felől támadtunk, s haladtunk el a jól járható földúton az egyes stációk előtt. Ládászásaink során a keresztút egy-egy állomásait illetően már láttunk szebben kidolgozottakat, azonban ennek a különlegességét nem is a stációkat jelképező képek adják, hanem a szabályos távközökkel libasorba állított oszlopok látványa. Ráadásul mindvégig nagyszerű kilátást nyújt a városra. A templomhoz érve megszeppentünk egy kicsit, mivel egy hölgy éppen tisztogatta a környékét, gereblyézgette és égette az avart. Szerencsére pár szó váltása után hagyott bennünket fotózgatni, s amikor éppen elment a máglyához, kivettük a ládát rejtekéről. Keresgélni nem nagyon kellett: már messziről virított a csak félig-meddig fedett doboz. Gyorsan logoltunk, s mire a nő visszatért, már ismét a fotózgatással voltunk elfoglalva. Beszélgettünk egy sor, elmondta, hogy tavasztól őszig minden hétvégén tartanak misét, és akkor érdemes lemenni a most még nem nagy élményt nyújtó horgásztóhoz is.
Megvan! Sajnos a kápolna belsejét csak kulcslyukon keresztül sikerült megnézni. :) (ahogy az Nilsz képén is látható:)) De így is szép volt! Köszönet a rejtésért!
OKT közbeni kis kitérővel kerestem fel a kápolnát és a ládát. Aznapi második kálváriámat végigjártam...:) (az első még reggel a kőszegi volt). Szép hely, mindenképp érdemes volt felkeresni.
Büki üdülésünk első találata. A horgásztótól való megközelítést választottuk, nem csalódtunk. A tó egy gyöngyszem az erdőbe ékelődve. Igazi "nyugalom-sziget". A láda nem volt jól visszarejtve, most újra "láthatatlan".
Köszönjük a rejtést: vt54+Ica
Ezt a hetet Bükfürdőn töltöttük (a fürdés kimaradt).Bejártunk mindent a környéken,meg távolabb is.Rengeteg ládát megtaláltunk,de ez mindent visz.Ennél szebb helyet elképzelni is nehéz,talán a lánzséri várrom volt ránk még ilyen hatással.Köszönjük.
Helybeliként csak egy gyors délelőtti séta a ládához, fogadott lányommal.
Jó gyakorlat volt a közelgő Bakonyi túrázáshoz. Remélem ott is sok ládát találok meg.
Köszi a rejtést és külön köszönet Kalóz barátomnak, hogy segített mert egy régi koordináta volt a birtokomba ami egy kicsit arrébb mutatott és kereshettem volna évekig.
Családi megtalálás unokáktól nagymamáig közösen. Kedves anyósom kicsit nosztalgiázott, hiszen gyermekként még kötelező jelleggel látogatta búcsukor ezt a templomot.
Bükfürdőről átkerekezve kerestük meg a ládát, aznapi rövid túránk egyik pontjaként. Szép kis kápolna, bár most zárva volt, így csak kintről csodálhattuk meg, gyorsan, a sok szúnyognak köszönhetően! Köszönjük a rejtést! Kriszta és Krisz
Büki fürdőzés után Bozsokra visszafelé útba ejtettük. Igazi drive-in találat. A kápolnánál futkoztak egyet a gyerekek. "Hivatalosan" zárva volt a kápolna, de egy kedves néni éppen bent takarított, és megengedte, hogy körülnézzünk. Szép, gondosan karbantartott épület!
Elmondta, hogy a 13-ai zarándoklatra készítik elő a kápolnát (minden hónap 13-án van zarándoklat). Figyelmünkbe ajánlotta az augusztus 15-i búcsút, ami itt a kápolnánál a legnagyobb ünnep. Végül a ládikát is megkerestük. Nem volt nehéz, de itt nem is ez a cél.
A GPS megpróbált félrevezetni, ennek ellenére megtaláltuk. Nagyon kellemes hely, eltekintve a böglyöktől. Szerencsénkre nyitva volt a kápolna, belülről is nagyon szép! A füzet praktikussága csillagos 5-öst érdemel. :)
Milyen szerencse, hogy abban az időben még nem létezett Porsche, meg BMW,stb, igy a nehezen megszerzett vagyonkáikból ilyen ékszerdobozokat építtettek!Azért hiába volt zárva, csak bekukkantottam...Köszönöm!
Megtaláltuk Edécskével! Soproni hosszú hétvégénk első ládája. Szombathely felé kerestük fel ezt a csodálatos kis kápolnát. Az odavezető földutat ugyan nem feltétlenül személyautóknak találták ki, de sétálni nagyon jókat lehet : ) A kápolna nagyon tetszett, a környezet is kellemes, és az idő is jó volt: szép napsütés, pedig esőt mondtak.
És ha már itt jártunk a GA Cacher's MTN-Man's Admin Brick (Geocoin)-t is itt hagytuk.
Köszönjük!
Fater vadászta le Sopronhorpács felől érkezve. Gyönyörű a környezet, jó a rejtés. A ládából kiköltözött Mr. Moo TB, helyére a Kimi Raikonnen TB került. Kellemes utazást és sok kilométert kívánok Kimi!
Ajándékba kaptunk egy bükfürdői hétvégét. Ezt kihasználva ládázunk egy kicsit a környéken. Szép ez a kegyhely, de most teljesen kihalt. Köszönjük a gazdag ládát (bár nem cseréltünk, de egy geoérmét elvittünk):
Ildi és Gyuri
Hamar meglett, az itt tartózkodás inkább azért nyúlott meg, mert a kápolna mögött van egy almás ami elég elhanyagoltnak tűnt, az alma úgy rohad le róla, mert nem szedi le senki.
Szedtünk 1-2 kilót a további kessingeléshez :)
Köszönjük.
Szép időben egymás tyúkszemére tapostak a kesserek a Csepreg környéki kirándulóhelyeken. A koordináta kicsit pontatlan, a tisztás közepére mutatja a cache-et, pedig a bokorban van.
Épp körmenethez készülődtek. Gyors lógolás, kicsit beszélgettünk a helyi nénikékkel, de a körmenetet nem vártuk meg (kicsit soknak találtuk a 2 órát). Le a kalappal a hívek előtt. Szépen rendezett és karbantartott kápolna a falu határában. Nekem a hasonló ládák a kedvenceim. És, hogy bent is körültudtunk nézni külön ajándék volt.
Tényleg könnyű találat. Logolás közben jól lebuktam. Az atya azt kérdezte, hogy meddig parkolok, mert nemsokára körmenet lesz. Megnyugtattam. Majd, mivel nyitva volt megnéztem a kápolnát belülről is. Aztán az atyának elmagyaráztam ittlétem okát, ami nagyon tetszett neki. Meleg kézfogással váltunk el.
A kápolnához menet megállapítottuk: ahol nincsenek nagyobb dombok, vagy kisebb hegyek, ott a sík területre épült kálváriák építői legalább arra ügyeltek: hosszú legyen az út a stációk mentén! :-)
Ennél a helynél ez tökéletesen igaz, mégsem bántuk, hiszen a kápolnához érve végtelen csend és nyugalom fogadott minket. Hangulata van a helynek! Tetszett! Köszönjük!
Mivel a feleségem kezét a csepregi kápolnában kértem meg, ezért értetlenkedve néztem a wapról letöltött koordinátákat. Azt hittem, hogy a koo-k hibásak, mert a kőszegi faluvégnél lévő kis kápolnánál nagyon nem akart láda lenni:)
Mire rájöttem, hogy kell egy másiknak is lenni:) Örülök a rejtésnek, szép környékre vitt el.
A szőlőhegyi multit fejeltem meg a kápolna felkeresésével. Megváltás volt a szombathelyi főútról a kápolnához vezető földútra rátérni. Jó hosszan elnyúlik a stációk sora, már-már az volt az érzésem, több van belőlük a szokottnál. Az út túloldalán a major kerítése mögött 4-5 különféle fajtájú, borjútermetű kutyát láttam egymástól szeparáltan kiláncolva. Stafétaszerűen ugattak végig, amíg elhaladtam. Félelmetes volt így is, pedig nem volt néptelen az út: füvet kaszáltak az út mellett, és a mezőn traktorral, a kápolna mellett pedig éppen trágyáztak, pollenből és "illatokból" akadt bőven.
A kápolna szép, szeretem az ilyen "csupatégla" épületeket, főleg ha némi gótikus beütés is tetten érhető rajtuk. Kár, hogy zárt a kapu, és a templombelsőről még a honlapon sincsenek képek, pedig biztosan nem lehetetlenség bejutni. Ha egy láda témája egy templom vagy kápolna, szerintem alap, hogy a rejtő utánajár a bejutás mikéntjének, és készít néhány képet, de legalábbis megnézi, mit akar bemutatni.
Az új zsirai ládától Szombathelyre menet útbaejtettük ezt a ládát is, mivel Zöldek említették, hogy szinte drive-in. Ami igy is volt, könnyű és gyors találat. Szép, gondozott a templom környéke. Köszönjük a rejtést!
Eső. viharos szél, és 13 fok (július közepén)! Kicsit keresgéltem az utat a kápolnához. Talán célszerű lenne koordinátákkal megadni a kiindulópontot, vagy a megközelítést - ha már úgyis van nálunk GPS.
Egy naplemente utáni 45 km-es bike-in kesselést hajtottunk végre, még nem ismertük a helyet, köszönjük a rejtést!
Mellesleg az új GPS-em első ládája, érdemes volt lediplomázni! :)
Kismartonból a Balaton felé.
Vasárnap Kismarton mellett tájfutóversenyt rendeztünk. Szombaton délben és vasárnap reggel felvezetés, vasárnap délután bontás. Közben szombaton éjszakai országos bajnokság Brennbergbányán. Előtte, közte, utána ládák.
Szép nyugodt környék. Először ugyan az IGO meglehetősen rossz földúton a horgásztóhoz navigált minket, de aztán inkább körülnéztünk és akkor észrevettük a tó túloldalán a jól látható kápolna-tornyot.
A láda könnyen meglett. Kis pihenő után mentünk Peruska Máriához. (GCPERU)
Jutka&Tamás
A sok eső után elindultunk gombát szedni, amit nem találtunk-igaz, rétet sem- így jutottunk el Csepregig ,ahol Marci unokánk segítségével megtaláltuk a ládát. Köszönjük.
Nagy eső végén bemenni a vizes, szúrós akácos-csalánosba nem volt épp egy lelkesítő dolog. De megoldottuk.
Gyakran járok Csepregen, de eddig még a fehér oszlopsorra, a kálváriára se figyeltem fel. Köszönöm a rejtést.
Követve a GPS-t, Kőszeg felől érkezve eggyel előbb fordultunk le egy földútra, ami átvitt minket a Csepregről Acsád felé vezető útra, így a Boldogasszony horgásztó parkolójához értünk, amit később nem bántunk meg. Végig sétálva a parton jutottunk a kápolnához. Nagyon szép kis hely, melyet a virágkert még barátságosabbá tesz.
Ajánljuk mindenkinek, aki nem feltétlenül akarja végigjárni a Kálváriát, tegye le a kocsit a tó melletti parkolóban, és onnan sétáljon át.
Majdnem ezt választottuk alvóhelynek, de végül is a másnapi túra startjához közelebb kerestünk lehetőséget. A kápolna egy a geocaching révén felfedezett eldugott kincsek közül. Köszönjük!
Itt kezdtük a hosszú hétvége ládáinak sorát. Nagyon megörült a jelszónak csapatunk egyik tagja! Csabi még orgonát is ültetett a szépen gondozott kertbe.
Sopron-Kőszeg út közben, kis kitérővel. Tényleg nagyon érdekes hely. Egy csomószor haladtunk át Csepregen (Sopron-Szombathely között), de még a létezéséről sem tudtunk. Köszönjük!
Egy szeles szombat délelőtt látogattuk meg a helyszínt. A kápolna melletti kis házikóban több gyerek játszott valami horroros játékot :-). Szerencsére a rejtekhez nem láttak át, mert sűrű sövény takarja. A láda könnyen meglett, a benne lévő Travel Bug-ot továbbvittük Ausztriába. Köszönjük!
RIPTOR, Gabi
Bükfürdőre mentünk "welnesskedni",de nem állhattuk meg, hogy ne cserkésszük be a kápolnát, az Ő ládájával. Szép tó szép környék, könnyű találat. Köszönjük! Mártika& Kory
Ismét egy olyan hely ahova nem jutottunk volna el, ha nincs a geocaching.
60 km-es kerékpártúra során ejtettük útba. Köszönjük a rejtést!
Carlo és Márk
Valami baja van a szüleimnek. Amint rájönnek, hogy van egy kis idejük, máris azt keresik, hova utazhatnánk. Mit nem láttak még.
Én meg egyedül mégsem maradhatok, megyek velük. Még jó, hogy szép idő volt.
Talán majd ha nagyobb leszek, megértem mi hajtja Őket ennyire. :)
Húsvét hétfőn a nagyi meglátogatása után még volt annyi időnk, hogy megkeressük ezt a rejtést. Az idő is kegyes volt hozzánk, mert éjjel még havazott.
Nagyon szép helyen van ez a kápolna. Arra gondoltunk, hogy ha kicsit jobb idő lesz még visszajövünk ide. Ha másért nem, mi majd pihenünk az árnyékban míg Mese-Cache szaladgál a jó levegőn.
Gyors láda keresés. Voltam már 9735-ön sokszor. Itt is dolgoztam a piros-zöld szolgáltatónál a fő téren. Azonban itt a kápolnánál még soha. Tetszett, kis séta, nagy szél és hideg. Azonban a láda nagyon jó. A rejtés szerintem is kicsit necces... Mondjuk nem tudom mennyire sok a látogató. A kápolna pedig nagyon szép és rendezett.
A délutánra tervezett mozit a szép időre tekintettel "ejtettük", irány Csepreg. Köszönet a rejtésért, igen kellemes volt a kápolna és környéke.
((a padok nagyon alkalmasak "családi" fotók készítésére)).
A templomba nem jutottunk be, csak a kulcslyukon keresztül lehetett egy pillantást vetni a belső térbe.
A tónál nem tudtuk a hattyút megetetni, mert nem számítottunk itt ilyen lakóra. Viszont a parton volt több kidöntött kis fa, mely talán helyi hódok munkája lehetett.
Tetszett a környezet a hideg csípős szél ellenére is.
Köszönjük, valószínűleg ide sem jutottunk volna el a geo nélkül. A rejtés kissé "merész", ahogy a mi gencsapáti szentkúti ládánkról írta valaki (az is ilyen közel van a járt úthoz, elég feltűnő helyen).