A teljes jelszó: a két részlet szóköz nélkül egymás mellé leírva.
A ládába TravelBug nem helyezhető.
WEB: Az első pont egy emlékmű Kispirit község belterületén, a láda innen nem messze található.
Kerékpárral és autóval is megközelíthető, drive-in cache, de érdemes kicsit sétálni is a környéken. A faluban a közelmúltban lett kialakítva egy kovácsműhely múzeum, amit szintén érdemes megnézni.
A ládát két okból is Kispiriten helyeztük el. Az egyik, hogy budapestiként megfogott ez a nyugodt és tiszta környezet, az érintetlen természet, amit mind gyologos, mind kerékpáros túrákhoz egyaránt tudok ajánlani. A másik, hogy ez a Kisalföld talán egyetlen olyan helye, ahonnan mindkét tanúhegy gyönyörűen látszik.
KISPIRIT
A falu a Somló és a Ság-hegy között helyezkedik el. Mindkét tanúhegy könnyen megközelíthető, akár kerékpárral is, valamint a Marcal-menti Természetvédelmi Területre is élménydús kirándulást lehet tenni.
A települést először Pered néven említették 1372-ben. Önálló községként 1532-ben tűnt fel, ekkor Kyspyryth, 1564-ben pedig Alsópyryt néven. 1545-ben megszállták Török Bálint csapatai. 1556-ban puszta, 1567-ben pedig a török alávetettje volt. 1773-ban egytanítós iskola volt és zömében református hitű, 250 fős lakosság. 1818-ban épült egy csárda is, ami népszerű volt a lakosság körében, sok híres bakonyi betyár is megfordult ott, többek között Savanyú Jóska. A betyároknak és a csárdának ma már csak az emléke él. A csárdát 1941-ben szétrombolták, helyén ma lakóház áll. Mára mindössze 100 főre csökkent a lakosság száma.
A két tanúhegyen található ládák leírását a GCJUH és a GCTsag alatt találjátok meg.
SOMLÓI BORVIDÉK
A legendák szerint egy indiai Rádzsára kifejezetten jó hatással volt a Somlói bor, - "Egy magyar gróf Indiába utazott vadászni. A rádzsa vendége volt és amikor elbúcsúzott, meghívta Magyarországra. Még ugyanabban az évben a rádzsa csakugyan meglátogatta, s ekkor egy téli este, baráti poharazgatás közben elbeszélte szívének bánatát. Alig hogy megnősült, szép fiatal nőtt vett el, de ő, bár harmincöt éves sem volt, férfiasságát elvesztette. Hiába ment szanatóriumba. Hiába hívatott világhírű orvosokat, hiába pasztilla, kúra, injekció, az elveszett férfiasság nem tért vissza. Szegény asszony már a búskomorság, szegény rádzsa már az őrület szélén állt. A magyar gróf nem szólt egy szót sem csak hívatta a kulcsárt és somlai bort hozatott. Aztán parancsot adott, hogy a rádzsa szobájában mindig legyen somlai, s mikor vendége elutazott, egy láda bort ajándékozott neki. Nem sokkal később a Rádzsának fiúgyermeke született.
További információ Somlóról: http://www.agraroldal.hu/borturizmus_cikk.html
Vörösmarty így örökítette meg a Somlót:
"Rideg Somlyó térföldi remete
Reád száll a mezők lélegzete.
Körülfoly a nap, mint hű szerető,
Osztatlan hévvel téged ölelő."
SÁGHEGY
A hegy keletkezéséről az öregek azt mondották, hogy a "Ság hegyet biz az alsósági ördögök építették." A történet nemcsak Alsóságon, hanem a környező falvakban is ismeretes: "Egyszer Lucifer az ördögök fejedelme tüzes lovával vágtatott végig a Kemenesen, az erdős, sík gyönyörű vidéken. Igen megtetszett neki a táj. Szeretett volna gyönyörködni benne, hogy ültő helyében láthassa az egész vidéket. Megparancsolta hét ördögének, hogy hordjanak össze sok követ, építsenek hegyet. Az ördögök széjjelrebbentek. Hét nap hét éjjel megállás nélkül hordták a követ. A hetedik nap éjjel Lucifer már belátta az egész vidéket. Belefújt a sípjába és lekiáltott az ördögöknek, hogy hagyják abba a kőhordást. Erre az ördögök ahol érte őket a parancs kiöntötték kötényükből a követ és felszaladtak Luciferhez a hegyre. Így keletkezett a Ság hegy és a Kemenesalján lévő hét kisebb halom."
Ság hegy Hazánk legkisebb tájvédelmi körzetének a legjellegzetesebb képződménye. Kettős csonka kúp alakja messziről szembe tűnik. A bazaltkitermelés következtében láthatóvá vált krátere mára a térség egyik legkedveltebb kirándulóhelye.
További információ Sághegyről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Celld%C3%B6m%C3%B6lk
Állapot: kereshető
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
+
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Megtaláltuk! 🙂
Az emlékműről a jelszót gyorsan leolvastuk, majd mentünk a ládáért, ahol egy üres rejteknek hivalkodó helyt-adó dobozkát találtunk. Szerencsére a mi dobozunk a leírásnak megfelelő helyen megvolt.
Köszönjük a lehetőséget! [Geoládák v3.12.10]
Nem különösebben szeretem a multiládákat, de ez igazán olyan volt ami szépen bemutatja a falut. Kis sétánk elvitt mindkét ponthoz, kellemes és szép kis falucska Kispirit és bár a magas páratartalom és köd miatt nemigen lehetett a két tanuhegyet látni, maga a falu nagyon tetszett. A jelszórészletek könnyen meglettek, köszi a rejtést!
"Amikor (...) a beszámolója végére ért, bólintott, és hosszú percekig nem szólt egyetlen szót sem. Csak bámulta az (...) Emlékművet (...)."
-Baráth Katalin ~ A türkizkék hegedű-
A két pont nagyon közel van egymáshoz. Egy kis félkört megtéve, a harangláb oldalában parkoltunk le, majd innen besétáltunk a parkba, a jelszórészletért.Megbeszéltük, hogy nem kell kocsi a mádodik pont eléréséhez, így átsétáltunk a ládához. Logolás után továbbálltznk.
Ládatúra emiGrant-el a fesztivál jegyében.
/12
Somló-Sághegy látogatás során kerestük fel. Szépen rendben tartott település, épp Halloween-re készülhettek, legalábbis a bábok alapján.
Először a madárodút gondoltuk a láda hordozójának, de aztán elolvastuk a leírást.
Becsülettel köszöntünk egy helyi embernek,aztán nagyon nézte,hogy sötétedéskor mit is csinálhatunk itt.Sokszor jó helyek ezek a kis faluk,de jellegéből adódóan még kirívóbb az idegen ember.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.5]
Na ez nem volt egyszerű, de nem a rejtések miatt, hanem mert a kovácsműhelyben a környék jókedvű vadászai bográcsoztak egy fácán/nyúl vadászat után. Rögtön meg is hívtak minket hogy csatlakozzunk hozzájuk. Nehéz volt nemeket mondani, mivel Sárváron ebédeltünk, illetve inni sem mertem, mert akkor hogy vezetek haza? Feleségem segített ki, aki csatlakozott a pálinka "ízleléshez", így legalább neki is jobb kedve lett hazafelé :)
Elbeszélgettünk a csapattal, megnéztük a kovácsműhelyt, illetve megismertük a helyi és a szomszédos település polgármesterét. Kaptunk meghívást későbbi eseményre is. Azért a láda is meglett, a helyi polgármester kitalálta, hogy geocaching miatt keveredtünk oda.