Gesztenyénk évszázadokon keresztül állt e -helyen.
A nép 800 évesnek tartotta.
Sorsa 1964 - ben végleg megpecsételődött, ekkor már egyetlen ága sem hajtott ki.
A fa helyben konzerválását nem sikerült megoldani, s mivel az erősen korhadó fa egyre nagyobb veszélyt jelentett,1981-februárjában kidöntésre került. A fa épp cikkelyeiből rakták ki a bemutatott emlékkorongot. E ritka méretű fára először Chernel Kálmán hívta fel a figyelmet 1864-ben.
Ekkor Stegmüller János volt a tulajdonosa később Czeke Gusztáv tulajdonába került aki 1917-ben a városnak ajándékozta. A század elején még dús lombú fa az évtizedek folyamán fokozatosan halódott.
Ez a gesztenyefa az ország egyik legnagyobb méretű fája volt 1050 cm kerülettel, ezt a méretét kívánjuk érzékeltetni a kihelyezett famintákkal. A fa belső része erősen elkorhadt és odvas volt így a pontos korát nem lehet tudni.
A megmaradt farész 330 évgyűrűt tartalmaz.
A sugárból hiányzó részt átlag évgyűrű vastagsággal elosztva plusz 151 évet kapunk (+-20 év) mely a számolt évgyűrűvel együtt a fa korát 481 évre teszi. Ha az utolsó kihajtás évéből 1963-ból levonjuk a 481 évet, akkor megkapjuk azt az évet, amikor a fa kihajtott. Ez 1482 körüli évre tehető, vagyis Mátyás Király uralkodásának idejére, s ezen belül is arra az évre (1482) amikor Mátyás király III. Frigyes osztrák császártól visszafoglalta Kőszeget.'
Éppen útba tudtam ejteni a környéket, kerestem, és szerencsére meg is találtam a ládát. Köszönöm a rejtésbe fektetett munkát, mely felhívta a figyelmemet erre a helyre! Bővebben később. Tamás [Geoládák v4.5.10]
Az esti séta végén ide már csak én jöttem fel. Szerencsére, mert a kereséssel elég sokat vacakoltam. Valahogy sehogyan sem állt rá a szemem a rejtekre. Sehol sem tudtam elképzelni egy leírás szerinti 22 cm-es ovális ládikát. Azt gondoltam, hogy ez egy jégkrémes doboz, ami nem könnyen fér el bárhol. Kerestem lent és fent, kerítés mellett, a tető alatt és fa tövében, pad végénél, szóval mindenhol. A végén az egyetlen helyen, ahol addig nem kerestem a kezembe került, az elképzeltnél kicsit kisebb és szögletes ládika.
Ezzel a találattal a jelenlegi ládagazda összes rejtését sikerült begyűjtenem. ;)
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Szomszédban voltunk szálláson, muszáj voltam megkeresni a ládát 🙂
Logbook kicsit ázott, a takarást szolgáló elemet kicsit próbáltam visszarakni, de kis javításra szorul. [Geoládák v4.5.10]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.10]
A lista az oldal alapbállításának megfelelően nem mutatja az összes bejegyzést (1525 db), az összes megjelenítéséhez kattints ide. Az alapbeállítást (25 db) felülbírálhatja a felhasználói beállítás, amit bejelentkezve a felhasználói adatok között tudsz megváltoztatni.