Gyarmatpuszta
Gyarmatpuszta Komárom-Esztergom megye keleti határánál fekszik, ma Gyermelyhez tartozik. Halastavával, vadászszállójával, parkjával és a felette sötétlő, fenyő borította 340 m magas Gyarmat-heggyel a Gerecse egyik igen festői tája.
Neve oklevélben először 1247-ben szerepel, Gormoth-ként írva. A magyar Gyarmat törzsbeliek telephelye volt. A török időkben elpusztult. 1717-ben királyi adományként az 1716-ban bárói rangra emelt Sándor Menyhért birtokába került, aki a szomszédos településekről beköltözőkkel népesítette újra.
A Sándor család
Sándor Menyhért fia, Mihály királyi tanácsos, az aranygyapjas rend lovagja. A bajna központú uradalom megszervezése nagyrészt az ő nevéhez fűződik.
Sándor Mihály halála után egyetlen fia, Sándor Antal vette át az apja által hatalmasra duzzasztott uradalom irányítását.
Az 1787-ben grófi címet szerző Sándor Antalnak és feleségének, gróf Viczay Eszternek négy gyermeke született. Itt is egyetlen a fiú, Vince (1766-1823).
Gróf Sándor Vince cs. kir. kamarás, és gróf Szapáry Mária fia Sándor Móric, az Ördöglovas. Móricnak egy bátyja és három huga született, azonban bátyja 1819-ben tüdőgyulladásban meghalt.
Móric (1805-1878) gyenge testalkatú, vézna fiú volt, ezért apja mindentől óvta. Másodszülöttként szinte semmire nem tanították, amire a korban szokásos volt egy arisztokrata ifjút. Mogorva, zsarnok természetű apja és bátyja árnyékában élt, míg annak halálával a címek és az uradalom várományosává nem vált. Ekkor tanulásba kezdett. Igen rövid idő alatt elsajátította az olasz és a francia nyelvet, megtanult zongorázni, citerázni. 1823-ban édesapját is elveszítette, A tizenhét éves ifjú még kiskorú volt, ezért gyámjául Matild nővére férjét, Keglevich Gábor grófot jelölték ki, aki azonban nemsokára nagykorúsította, így Sándor Móric átvehette a birtokok igazgatását.
Az ifjú gróf megbízható, komoly jellem volt, nem ivott, nem kártyázott, és nem voltak pikáns kalandjai. Egyetlen szenvedélye volt: a ló, amitől apja mindig tiltotta. Apja életében fogatott ugyan hajthatott, de lóra akkor ült először, amikor már saját maga rendelkezett birtokai felett.
Első és legkedvesebb paripája Tatár volt. Ezt a lovat és a rajta ülő lovast már messziről üdvözölték Pest-Buda utcáin, ugyanis hihetetlen teljesítményekre voltak képesek együtt. Vele ugratott rá a gróf a parttól már igencsak eltávolodó kompra, vele úsztatott át oda-vissza a jeges Dunán. Vitéz tettei, lovas bravúrjai a női szíveket is megdobogtatták. Sándor Móric azonban csak egy szívet akart meghódítani, de nem akárkiét. A rettegett kancellár, Metternich másodszülött lánya, Leontina volt a kiválasztott. Az esküvőt 1835. február 8-án tartották Bécsben. Házasságuk jól sikerült, a gróf rajongott feleségéért. Két gyermekük született, Leó és szépséges Paulina. Leó hétéves korában meghalt. Ezzel férfiágon kihalt a szlavnicai előnevet viselő Sándor család bajnai ága.
Az örökös, teljes nevén Paulina Clementina Maria Valpurga Sándor de Szlavnica nagybátyjához, azaz anyja féltestvéréhez, a diplomata Metternich Richárd herceghez ment feleségül. Három leányuk született.
A Sándor-Metternich kápolna
A kápolnát Sándor Antal emeltette 1774-ben. Gyönyörű rokokó oltára és faragott padjai az olaszországi Velencéből származnak.
Apja halála után Paulina ezt a dédapja által építtetett kápolnát halotti kápolnává alakíttatta át, hogy nyaktörő kalandjai ellenére 73 évet megért apja itt, imádott ménese közelében nyugodhasson. A kápolna mögötti kriptában pedig - gazdájának akarata szerint - lovát helyezték el.
Az 1879-ben elkészült sírbolt nemcsak Paulina szüleinek és testvérének nyughelye lett, de a bajnai templomban és temetőben nyugvó családtagok földi maradványai is ide kerültek.
Ha szívesen olvasnál még a Sándor családról, ezt az oldalt ajánlom.
Ládatörténet
2008. 07.13.: viktorke Riettácskával elrejtette a ládát.
2014. 10. 19.: A láda eltűnt, a logbook a földön hevert.
2015. 02. 15.: A kápolna hátsó ablakába tett logbooknak is nyoma veszett mostanra.
2015. 06. 09: griff és gubirobi egy petlinggel pótolta a régóta hiányzó dobozt.
2019. 05. 18.: Strombus és Péter60 új helyen, a petling kiváltására, egy normál méretű ládát rejtett.
2019. 05. 20. Strombus frissítette, átszerkesztette a ládaoldalt.
2019. 05. 21. Mivel az eredeti rejtő 2013 óta nem játszik, a láda az adoptálhatók közé került.
Állapot: kereshető
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Köszönöm a rejtést. Igazán tartalmas nap volt, hét megtalálással, két ládakarbantartással, és még egy geodéziai torony kód is be lett gyűjtve. Mány és Szomor után újabb két gyors, autós találat, előbb a GCSzHo, majd ez. Itt sem sokat időztünk, hosszú nap állt még előttünk. Körbejártuk a kápolnát, megkerestük a ládát, és irány: Tardos.
Megvan, köszi!
Keleti-déli Gerecsében jártunk ma Makival, ide jöttünk ma utolsónak.
Eddigre már láttuk a gróf kastélyát, az ugratásainak legendabeli és valódi helyszíneit, így most zárásképpen megtekintettük a nyughelyét is.
Nyugis, csöndes kis településrészt találtunk, a kápolna is tekintélyes, és a doboz is jó rejtekben várja a vendégeit.
Megtaláltam, köszi a rejtèst. Ez a láda lett az 500. találatom, Zöldfülű ès Rèzangyal77 társaságában. A kápolnánál denevèrek laknak, kissè távolabb muflonokat láttunk a mezőn pihenni.