WAP ON
A virtuális láda jelszavát az ismertetőtábla alsó vízszintes tartóelemének aljára csavarozott fémlemezen találod. Az apróbetűs szöveg NEM része a jelszónak.
WAP OFF
Zsongor-kő
A száraz tények... Zsongor-kő (Nyugati-Mecsek, 540 m): A Jakab-hegy déli lejtőjén nagy magasságú, közel függőleges, természetes, vörös homokkő, oszlopszerű, lapos tetejű sziklaalakzatok vannak. Ennek egyikén található a Mecsek egyik legszebb kilátópontja. Vaskorlátját 1892-ben helyezte el a Mecsek Egyesület és a lépcsőit is ekkor alakították ki. Zsongor török nyelven sólymot jelent. Nevéhez a török időkhöz kapcsolódó monda fűződik. A K jelzés felette megy el.
...és a néplélek virágai A Jakab-hegy alján élt egy Zsongor nevű legény. Ennek a legénynek volt egy gyönyörű menyasszonya. A Jakab-hegyi várban lakó török basa szemet vetett a leányra, és fondorlattal elrabolta, várába vitte. Zsongor csak a kedvező alkalmat várta, és egy viharos éjjel elindult a leány kiszabadítására. Sikerült is megszökniük, de az utolsó pillanatban az őrök felfedezték a szöktetést, és lóra kapva üldözőbe vették Zsongort, aki a leányt maga mögé ültette a nyeregbe. Nem sikerült egérutat nyerniük, az üldözők bekerítették őket. Zsongor egy nagyon lapos kőhöz ért a lovával, a kő alatt félelmetes mélység. Amikor üldözői közel értek hozzá, megsarkantyúzta a lovát, s a szikláról a mélységbe ugratott. Kedvesével együtt halálra zúzták magukat, de nem kerültek a törökök fogságába. A közeli falu lakói illendően eltemették őket a szikla alatti tisztáson, s azóta a sziklának Zsongor-kő a neve.
Pálos kolostorrom
A romok előtt kerek mocsár mélyed be, amely körül egykor nagy fenyők és szelídgesztenyefák álltak.
A középkorban a kolostor tava volt, halak is lehettek benne.
A kolostort a magyar alapítású pálos rendnek építtette Bertalan pécsi püspök, aki összegyűjtötte a környező erdők remetéit, és 1225-ben alapszabályt adott nekik.
Ezt a pilisi remeték is átvették.
Ezért a Jakab-hegyit tekinthetjük a pálosok anyakolostorának, amelyet késobb szervezetileg egyesítettek a pilisi remetekolostorral. Az utóbbi főnöke, Özséb szerezte meg 1260-ban a pápától a Remete Szent Pál szerzetesrend alapításához az engedélyt.
A középkorban Patacson is volt pálos kolostor. A Jakab-hegyi kolostornak és templomának északi fala magasan megmaradt.
A romokon belüli kútból 60 éve még jót lehetett inni.
A kolostort a török időkben elhagyták a pálosok. Utána újra megtelepedtek benne, egy akkor emelt torony meg is maradt.
De a X. század elején a remeteség már nem dívott. Ezért Mecsekszentkúton pasztoráló lelkészséget indítottak, Pécsett a mai Király utcában pedig ma is működő gimnáziumot, amelyben addig tanítottak, amíg II. József nem oszlatta fel a szerzetesrendet.
A kolostor a múlt század elején még állt, de 1819-ben lebontották, "hogy ne legyen zsiványok tanyája".
Megközelítés
Minden út a Jakab-hegyre vezet: csak mindig felfelé... :-)
Ládatörténet
2023.07.29 08:30 Sikertelen kereső 2023.07.25-i jelzése alapján érkeztem a helyszínre. A jelszóhordozó a tájékoztató tábla alatt a fűben hevert, de nem tettem vissza, inkább újat rögzítettem a helyére.
2021.11.01 03:10 Koordináták javítva.
2021.10.19 10:55 Új jelszóhordozót helyeztem ki.
2021.10.18 09:08 halaszkiraly, mint ládadoki, a két utolsó Nettaláltam-log (Feliks és woodworkinggirl) alapján a jelszót módosította az adatbázisban és a ládát netkesselhetőség miatt betegre állította.
2020.10.28 07:45 Az építkezés idejére virtuálisra állítom.
2020.08. közepe A logok alapján ekkor történhetett az önhatalmú ládaáthelyezés, amely a láda eltűnéséhez vezetett.
2020.02.27 11:15 Mecseki Mátrix teljesítménytúrák útvonalbejárása közben a naplófüzetet és a törött dobozt kicseréltem.
2018.09.14 10:03 A jelszót frissítettem az adatbázisban.
2018.07.21 22:00 Geocaching.hu-s regisztrációm tizenegyedik
évfordulóján egy kis ajándékcsomagot állítottam össze a magyar kesserközösségnek. Ennek keretében a virtuális ládát hagyományossá alakítottam.
2018.07.20 11:45 Mecsek 600-as csúcsai teljesítménytúra útvonalbejárása közben elhelyeztem egy dobozt a helyszínen.
2015.06.25 A geoláda - a játék "nagyjainak" követelésére - visszanyerte korábbi állapotát.
2015.05.18 A geoláda két, méltatlanul elhanyagolt ponttal egészült ki multivá.
2013.10.28 A geoláda sajnos kettévált a két játszótéren, így itt egyelőre virtuális formában él tovább.
2008.06.10 A láda dominicus jóvoltából már a geocaching.com-on is szerepel. Nagyon szépen köszönöm a remek munkát!
2008.05.12 A ládaoldal szerkesztés alatt. Köszönet kaposvári kessertársainknak a pontosításokért.
2007.09.10 A ládát adoptáltam CoVától, aki felé itt szeretném kifejezni köszönetemet az eredeti rejtésért és az öt évnyi gondoskodásért.
Forrás
Sikeres kincskeresést!
Állapot: kereshető
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
-
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
-
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
-
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.1]
A zöld sáv turista jelzésen érkeztünk Éger-völgy irányából. A Pálos kolostornál már jó párszor jártunk korábban, de akkor még nem ládáztunk. Most ezt a virtuális találatot is behúztuk.
A pont és a jelszóhordozó megtalálása nem okozott nehézséget, csak azt kellett megvárni, hogy egy pont ott pihenő bringás már végre arrébb tolja a cangát. Az őszi jó időben sok kiránduló, túrázó volt a környéken. Elég nagy a mugli veszély. A jelszóhordozó tipikus Fairy-féle megoldás, egyből megtaláltuk :)
A kolostor-rom természetesen most is érdekes, és szép hely, a környezet szépen rendben tartott. Szerintem megérdemelne egy igazi ládát is.
Ahogy olvasom eredetileg volt is, de 2020. környékén eltűnt, azóta nem lett újra rejtve sajnos. A rom környékén szerintem lenne számtalan jó rejtekhely, és annak az átépítése se várható valószínűleg. A rom körüli sűrű növényzet áldásos takarást is biztosítana a zavartalan logoláshoz, még amikor sok mugli portyázik a környéken akkor is. Köszi a lehetőséget!
A Jakab-hegyet akartuk megmászni, és ez pont útban volt. Jópofa a kolostor csak a kutyát volt nehéz hajkurászni a romok között.
Egészségére minden megtalálónak :) [Geoládák v4.3.0]
Kéktúra alkalmával már jártunk itt,akkor nem sikerült megtalálni,már gyakorlatilag szétszedtük a táblát,mert volt olyan anya ami lejött az alátéttel,de azon olvashatatlan volt a felirat.Most sokkal egyszerűbb volt.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.2.6]
Családi Húsvét a Mecsekben - 2. nap - kirándulás a Jakab-hegyre.
A remek helyen lévő Mecsek Gyöngye Apartmanház volt húsvéti családi kirándulásunk kiindulópontja. Innen egy 13,5 km-es körtúrával - kitérőkkel tarkítva - GCGEG, GCFOJA, GCBUEK, GCAZ és GCHAFT ládákat kerestük fel, illetve a káprázatos kilátást nyújtó GCfal1-hez is elmentünk, itt azonban a nehézség miatt a ládát nem bántottuk....
Ehhez a ponthoz a mögöttünk lévő út, illetve a Jakab-hegy forrásai multi felkutatásától kissé megfáradva érkeztünk. Ráadásul a remek idő miatt vízkészletünk is a vártnál jobban megfogyott, szerencsére azonban rengetegen piknikeltek a pihenőhelyen, sokan főztek. Egy nagyobb társaság készséggel segített, és pótolták vízhiányunkat. Köszönjük. Innen még irány a Zsongor-kő, majd jött a forduló, a visszaút az apartmanhoz...
Hogy a nap melyik állomásán, az kérdés, de ötünk közül négyen 1-1 kullanccsal tértünk haza... A túra után figyeljetek magatokra.
Kedves óvodás csoporttársammal megrögzötten
síklemez után kutattunk, mígnem megjelent
és kisegített a harmadik ovistársunk (szintén KBMI tag),
s végre megkönnyebbültünk.
Köszönjük szépen, szép helyen érdekes rejtés.
Megvan.
A hely nagyszerű, nem egy drive-in kolostor rom. Alaposan bejártuk az egészet, kerülgettük a gyíkokat, mert most ők lakják a kolostort, elképesztően sokan vannak.
A fémlemezre elsőre azt hittem, hogy csak vicc, valaki ellopta az eredetit és ezt rakta ide, de aztán megpróbáltam a helyszínről bejelenteni a rajta lévő feliratot, és elfogadta a rendszer...
Köszönet.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! A kolostorrom csodás, bár én alapjáraton rom mániában szenvedek gyerekkorom óta. Nagy melegben a központi részén lévő körtefa alatt lehet hűsölni. Nyugodt időt fogtunk ki, turázók alig, úgyhogy eltöltöttünk itt egy lazulós órácskát. Aztán megmásztuk a Sasfészek szikláit. :D
A teljesítménytúrás mozgót vadászva útközben kikaptuk ezt a pontot is, mert eddig mindig csak kerülgettük, és régi adósság. Erős gravitációs mező lehet a közelben, mert a fémlemez együtt görbült a téridővel, egész érdekes alakzatot mutatva. Jópofa, egyedi jelszóhordozó! :)
Halló!
A koordináták nem oda mutattak ahol a jelszó van. Ennél a rejtésnél megtanultam, hogy a "... csavarozott fémlemezen ...." kifejezés sokkal tágabb értelemben is használható, mint azt eredetileg gondoltam. Az ismertető tábla a régi romnál van.
A logok alapján a bejelentésre alkalmas jelszó NETKESSELHETŐ (volt!)
Szabályaink szerint BETEG állapotba tettem. A jelszó megváltozott - a neten fellelhető jelszót már nem fogadja el a rendszer találatnak (bocs...)
Kedves Rejtő, kérlek helyezz ki a bemutatásra ajánlott helyszín közelébe SAJÁT, egyedi jelszóhordozót, hogy mielőbb visszakerülhessen a játékba ez a rejtésed!
Köszönettel a gondoskodásért, üdv: halaszkiraly (ládadoki)
További tudnivalók a beteg ládákról: https://geocaching.hu/documents.geo?id=ladadoki
FIGYELEM!!! A koordináta NEM a megfelelő helyre mutat, bár ott is van egy tábla - nem az új templom falán található táblát kell nézni, hanem a romok előtti, a Duna-Dráva Nemzeti Park által kihelyezett "A Jakab-hegyi pálos kolostor" című táblát (tanösvény 6. állomás)
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.10.1]
Nem is értem, miért nem logoltam már ide korábban; volt szerencsém már itt lenni. Voltak itt nem kevesen....
A láda sajnos nincs meg, a pihenő ház felújítás alatt van, most nem is lehet bejutni. Láda gazda nagyon kedves volt, és a hely, mint mindig, csodás! [Geoládák v3.5.0]
Megtaláltuk. Köszönjük a rejtést! Mi nem a gerendáknál találtuk a ládát, hanem jobb oldalt földszint felett kb.20cm-re. Iringó, Kamilla, Viola, Melinda, Norbi, Csabesz, Papa és Mama (Veszprémből és Pellérdről) [Geoládák v3.5.3]
Megtaláltuk, de nem vállalkoztunk a jelszó megismerésére. Privát üzenetben szívesen elmondom a részleteket. Kérem a jelszó nélküli találat elismerését.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! A ládát hamar megtaláltam, utána volt egy kisebb akadály, amit le kellett küzdenem végül legyőztem :)
Gyerekkorom egyik meghatározó helye ez, sokat kirándultunk erre Patacsról indulva. Akkoriban még volt itt egy működő kút, ahol tudtunk mosakodni és inni, hogy utána újult erővel tudjunk számháborúzni vagy fogócskázni a romok között :) (ennek már több mint 20 éve) [Geoládák v3.4.1]
Köszönöm! Nincs szükségem a megtalálásra. 06.22-08.09-ig nem volt időd eldönteni, hogy elfogadod, vagy sem.
Kék túráztam, három lány túra társammal. Természetesen
ládáztam. Gyakran letértem a kék útvonalról, hogy megkeressek egy ládát.
A túra társakat nem érdekelte a láda keresés, ezért gyakran kellett
kocogni utánuk, hogy együtt folytassam Velük a túra többi részét. Mind ezt nehezítette a nehéz hátizsák, előző napok esői, valamint a közel 68 évem.
Ezt a ládát kb 15 percig kerestem és nem találtam.
Kérem, fogadd el jelszó nélküli megtalálásnak. Köszönöm.
25 km-es mecseki túra az Égervölgy - Jakab-hegy - Égervölgy útvonalon 9/13 találat. Elsőre nem akartuk elhinni, hogy ott van, de aztán végül meglett :-) Szép a környezet, tetszett! Köszönjük a lehetőséget!
TFTC!
Tavaszi 4 napos Mecsek - újra.
Klassz túra a Jakab-hegyen.
Sajnos ládát nem találtam, korábbi megtaláló, hinia lux segített beazonosítani a ládahelyet, de könyékig benyúlva, lábujjhegyen állva sem lett meg...most látom utánam megtalálták...hiába rutintalan vagyok még:(
[Geoládák v3.3.2]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.3.2]
A Jakab-hegy, a környékbeli erdők és a kolostor tetszett, még akkor is ha ezek már semilyen formában nem az eredeti kövek.
Családi túra alkalmával találtuk meg a ládát. Gyönyörű tavaszi idő volt. Egy nyugdíjas régész mesélt nekünk a helyről és környékéről. Köszönjük szépen!
Sajnos a földön, összetörve találtam meg. A helyszínről nem tudtam telefonon segítséget kérni, hogy hol lehetett a valódi rejtek, ezért egy fatuskóra tettem a törött dobozt, széltől, csapadéktól védve, de avatatlan szemektől nem! Később, már Éger-völgy felé menet tudtam beszélni Fairy-vel, tájékoztattam a tényállásról. Remélem nem tűnik el a doboz, mielőtt felér az új ládával. Köszönöm a lehetőséget.
[g:hu+ 2.0.20]
Másodjára jártunk itt, két irányból is megközelítettük a kolostort. Szép környék, így hóval megfűszerezve főleg. Köszönet a rejtésért! [Geoládák v2.2.5]
Mecseki kiruccanás második napján túráztunk egyet a Jakab-hegyen. Régóta szerettem volna ide eljutni, eddig valahogy sosem jött össze. Nagyon sokan járnak erre, kb. ez lehet a helyi kirándulós fősodor. A rejtés elég merész (ill. nehéz észrevétlenül logolni), a jelszó pedig erősen netkess-biztos. :) Köszi.
Csoportos ládázás a játékostársakkal. Útközben ezt is összeszedtük.
Nehéz észrevétlenül keresni a rejteket, elég forgalmas hely. Köszönjük a rejtő munkáját!
Sokáig kerestük, végül köszönet a rejtőnek, megtaláltuk. A kolostor romjaiból elég jól lehet következtetni a régi épület alaprajzára. Köszönjük a rejtést.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.5.4]
Köszönjük a rejtő segítségét, egy kissé nehezen olvashatóak a karakterek,
nekünk nem jött elsőre össze.
Szuadó 40 TT alatt kerestem fel a ládát.
Nagyon szép idő volt ránk, nagyon tetszett a környék.
Virtuális ládaként kerestem fel, azóta már hagyományos láda lett.
Köszönöm a rejtést!
Ezen a gyönyörű őszi időben voltunk fent a Jakab-hegyen a Pálos kolostornál, csodaszép hely. Az ismertetőtáblán nem volt egyértelmű a jelszó, reméljük eltaláltuk. :) Köszönjük.
Cserkútról indított túra és séta kilenc találattal, ez volt a harmadik. Nagyon népszerű hely ez a kolostorrom, rengetegen mászkáltak a falak között és a falak tetején is. Az nem derült ki számomra, hogy egy ilyen klassz helyen miért csak egy táblaleolvasós rejtés van.
Mai napom, 8 db láda, mondván: futok egy kört a Jakab hegyen és megkeresem az útba eső ládákat :)) örültem mikor végre felértem a romokhoz Éger völgyből! :)
Túránk 4. célpontja. Kifejezetten izgalmas, szép, és békés hely, ahova legszívesebben kifeküdtünk volna napozni a fűbe, azonban siettünk a Zsongor-kőre. Köszi a rejtést! :)
Megtaláltam, köszönöm a lehetőséget. A többit majd otthonról... :)
Ez volt a mai napi gyalogos ládavadászatom harmadik találata a négyből... :)
Én még hárompontos multiként kerestem ezt a ládát, miközben már virtuálissá lett "butítva". Igaz, ettől még mindhárom pontot a ládával együtt megtaláltam. Sebaj, a lényeg az, hogy ismét nagyon szép helyeken jártam. És azt hiszem, ez a legfőbb lényege ennek a játéknak... :)
Köszi a lehetőséget!
Megtaláltuk. Köszönjük a rejtő fáradozását!
Fényképek később. [g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
Egészen jól karbantartott romok. A környék is rendezett és nagyon hangulatos hely a tisztással. Ráadásként az egész Mecseket belengi a virágzó medvehagyma illata. Nagyon tetszett a környezet! Jó lenne, ha nem virtuális rejtés lenne, hiszen hely az van bőven.
A láda megtalálásának részleteiről bővebben a blogunkon olvashattok.
Köszönjük!
Mecseki körtúránk alkalmával jártunk itt, megmásztuk a tornyot is. Megérte! Az egész Mecseket kilométereken át medvehagyma "pázsit" borít. Csodálatos élmény szemnek és ízlelőbimbónak egyaránt! :)))
Jó sokat keveregtünk a megadott koordinátán keresve a táblát, míg végül rájöttem, hogy a koordináta még a régi helyre mutat. Nem lehetne frissíteni?
No sebaj, így legalább jól körbejártuk az egészet! Köszönjük: a Kaposvári Tűzoltók kis csapata.
Kővágószőlős felől , , -ön GCPUT-3, Babás-szerkövek (GCVIII-2), GCPUT-2, GCPUT-1 után lementünk a -ön a Farkas-forráshoz, majd visszafelé a -ön mentünk a TUHU-n jelzett szaggatott vonalig, amin a GC500s ládához, majd a magassági ponthoz értünk. Innen csapásokon értünk a GCHAFT-hoz, majd tovább mentünk a -en a Pálos kolostor romjaihoz. Innen már csak egy "ugrás" volt a Zsongor-kő, majd A FAL! Anti mászott le, én fent drukkoltam. Sikerült!
Végül a GCVIII-1 pontot is megtaláltuk a Sasfészeknél. Mivel a másik irányból jöttünk, ezért egy ideig nem értettem a segítséget, hogy a kereszt felett kell keresni... Aztán a kereszt is előkerült.
A koordináta a kolostor romosabb részéhez mutat. Gondolom oda szeretné csábítani az embereket. A tábla ettől függetlenül megtalálható és tul. képp talán el sem megyek a romos részig, ha nincs ez a kis átverés....
Szuper kör volt! Köszönjük.
Hát a koordináta bemutat a rom mögötti erdőbe, a jelszó viszont a táblán van, kb. 120 méterrel arrébb.
A mobilnet meg persze nem működött, így telefonon kértünk meg egy ismerőst, hogy olvassa már fel nekünk a wapos részt.
Cserkúti pünkösdölés második napján kerestük meg a ládát. A kirándulást sok szép élmény, rengeteg láda és még több szúnyog jellemezte. Köszönjük a rejtést!
Madarak és Fák Napja rendezvényen vettünk részt. Láttunk hernyót, galacsinhajtó bogarat, farkaspókot, karolópókot, harkályfiókát a bemutatón és elmentünk a Zsongor-kőhöz is.
Köszönjük a rejtést!
Kellemes tisztás az erdő közepén, a pihenőhely, és a rom is látványos. Próbáltam elképzelni az életet a szűk kőterekben. A láda régi helyét is átböngésztem, de nem találtam semmit.
Megvan. Sajnos a rejtés megváltoztatása után a rejtő a koorinátákat elfelejtette megváltoztatni, így ezek még mindig a régi helyre mutatnak.
A helyes koordináták: N 46° 05.679 E 018° 08.606.
A nyáron kerestem a ládát, de akkor nem találtam meg, aztán láttam a ládaoldalon, hogy időközben elveszett. Így vártam az alkalmat, hogy ismét kereshető legyen. És igen, végre megvan ez is. :)
A környezet csillagos 5-ös, a kedvenc kirándulóhegyünk.
Sajnos mi is hiába kerestük. Kár, mert a hely megérdemli a ládát. Nagyon megköszönnénk a képek alapján történő elfogadást. Judit, Johanna, Ákoska, Ferenc
Találtunk egy ládát, de a bejegyzések alapján már nem lehet tudni, hogy ez a "hu"-s láda vagy a "com"-os. Persze csak feltételezzük, hogy a "com"-os mivel jelszót nem rejt a logbook.
Mi nem kérjük az elfogadását a megtalálásunknak. Nagyobb élményt nyújtott számunkra a rom körbejárása és megcsodálása.
Sajnos nekünk sem sikerült megtalálni csak a .com-os ládát.
Csatoltam pár fényképet is, hogy ezzel bizonyítsuk, ott voltunk. Kérjük szépen a találás elfogadását.
A "Mecsek 600-as csúcsai" túra közben elég sokat időztünk a kolostorromnál, de sajnos a ládát nem sikerült megtalálnunk. Idehaza nézegetve az oldalt vettem észre, hogy mostanában előttem többen is hasonlóan jártak, talán nincs is ez a láda a helyén? Arra kérem a rejtőt, hogy a képek alapján szíveskedjen részünkre a jelszó nélküli megtalálást jóváhagyni!
A "Mecsek 600-as csúcsai" túra közben elég sokat időztünk a kolostorromnál, de sajnos a ládát nem sikerült megtalálnunk. Idehaza nézegetve az oldalt vettem észre, hogy mostanában előttem többen is hasonlóan jártak, talán nincs is ez a láda a helyén? Arra kérem a rejtőt, hogy a képek alapján szíveskedjen részünkre a jelszó nélküli megtalálást jóváhagyni!
Sajnos a ládát nem találtuk meg. Megragadó nagyon szép hely. A gyerekek imádtak a falak közt rohangálni és az épület is meglepően jó állapotban van. A farfirkálok hála isten ide lusták feljönni. Köszönjük a lehetőséget!
Kérjük a rejtőt a megtalálásunk a fotó alapján fogadja el. Köszönjük!
Ide már teljes sötétségben érkeztem. Az ösvényeket alig tudtam kibogozni és több helyen is szederre futottam. Szerintem ebben az időben teljesen egyedül voltam a hegyen. A falakból keveset láttam, remélem egyszer visszajutok ide nappal is. Köszönet a rejtésért.
A mai délelőttöt a Jakab hegyen töltöttük. Hasonlóképpen tettek a helybéliek is, ugyanis a hegy tele volt emberekkel.
A Sas fészektől jöttünk át ide. A réten szalonnasütögető emberek tömkelege volt. A romokon a gyerekek fel-le mászkáltak. Ezzel nem is volt bajunk.
Bánatunkra azonban a ládától 4 méterre igyekeztek szalonnát sütni, ami azért volt számunkra dühítő, mert attól tartottunk, hogy felgyújtják az erdőt!!!!!
Ezen tények mellett (miszerint felnőtt emberek nem fogják fel, hogy erdőben nem rakunk tüzet) nem kockáztattuk meg a láda elővételét.
Így a mellékelt képek alapján kérnénk a találat elfogadását! Előre is köszönjük!
Idén is sikerült meglátogatnuk ezt a számunkra nagyon kedves helyet. Orfű felől bicajjal még edzésnek se volt utolsó;-) Ezúttal a láda is meglett, bár a bozótban anbyi a szúnyog, hogy a log csak gyors firka lett, aztán elszaladtunk, visszarejtés után
Sokadszori megtalálása a ládának. Éppen egy túracsoport ebédelt a romok között. ...de a kőhalomnál van a láda. Nem a fa alatt amire én emlékeztem. Nem ártana kicsit frissíteni és egységesíteni a leírást, na meg a fotókat. Ma már sokkal szebb a rom.
Toll nem volt nálam... a ládában sem.
És ezt a ládát jelen állapotában nehezen lehetne "kincses" ládának titulálni :-) Engem nem zavar - nem ezért keresem-, de egy feltöltés nem ártana, népszerű hely, sok gyerekkel...
Verseny másnapján visszatértünk Ninja Balázzsal a kolostorhoz, hogy nyugodtabb tempóban is megtekintsük a romot. A láda könnyen meglett. Találtunk egy Travel Bug-ot benne amit a helyén hagytunk.
Alexa, Toti
Verseny során kerestem fel a ládát, a kötelező pont érintése után. Nagyon meglepődtem azon, hogy milyen jó állapotban van a kolostor. Nagyon izgalmas hely, remélem visszajutok még ide, és több időm lesz itt elidőzni. A ládát könnyen megtaláltuk! Köszi, nagyon klassz volt.
A XXIII. Geocaching Fesztivál és Verseny közben megtalált ládák egyike.
Fantasztikus környezetben egy jó verseny. Nagyon jól éreztük magunkat!
Köszönjük a lehetőséget!
Nehéz lett volna kihagyni, mivel a "kötelező" pont tőle 40 méterre volt kijelölve.
Amikor a versenypontokat megkaptuk, kissé keserű szájízzel vettük tudomásul, hogy van egy kötelező pont is. Amikor viszont ideértünk, megértettük, miért. Pihi, frissítő, csoki várt itt minket is.
Pihenő közben Levivel kerestük meg. Aznapi sokadik megtalálóként nekem a visszarejtés öröme is jutott, bár két perc múlva már újra előkerült a doboz...
Szép környezet, jó rejtés!
Megtaláltam. A verseny keretében ez volt az utolsó előtti pontunk. Meglepetésünkre itt még frissítő pontot is találtunk, nagyon jó 5let volt, köszönjük!
A romok szépen gondozva vannak.
XXIII. Geocaching Fesztivál és Verseny játék közben.
Népes volt a kolostorrom, ki tudja mikor látott utoljára ennyi embert egyszerre... :)
Ha már itt volt egy versenypont, magától értetődő volt ennek a ládának a levadászása is.
Verseny közben, bár egy kicsit nehezen találtuk meg, vélhetően a GPS rendszer gyengélkedése miatt. Maga a láda könnyen fellelhető, a kolostor romja is nagyon klassz. Megtalálók: Kristóf és én.
Verseny közben jutottunk ide, hiszen a szervezők kötelezőre vették ezt a pontot, és szerintem is kihagyhatatlan. Nagyon jó állomás volt egy kis pihenésre, evés-ivásra, taktikai megbeszélésre.
Ehhez jött ráadásként a kolostor maradványa, amit így volt idő kicsit megismerni.
A doboz talán soha nem szellőzött ennyit, alig-alig csukódott vissza.
Geocaching verseny közbeni találat. Gyönyörű napsütésben egy kis falatozással egybekötött pihenés után kerestük meg a ládát. Visszarejteni nem is kellett, mert már jött a következő "kessertárs" :)
a déli pihenéshez jobb helyet nem is találhattunk volna.. ráadásul ital és csokoládé várt minket.. a kolostor szép...
a ládát a gyerekek rögtön megtalálták csak az irányt kellett megmutatni nekik...
GC rendezvény keretén belül kerestük meg, igazi frissítő pont várt itt bennünket. :-P
Sajnos rövid időt tölthettünk a romok között, mivel "rohantunk tovább" elvégre versenyen voltunk! :-D
Köszönjük a rejtést! :-)
Ma orfűi szállásunkról indulva bringával kerestünk ládákat. Orfű, Abaliget, GCURA4, GCPK, GCBUEK, Orfű körön mentünk. A teljes táv 40km, 820m szintemelkedéssel.
Az urános multi után jöttünk a kolostorhoz. Sokkal barátságosabb hely, nem kísért a bányászat után ottmaradt lomok sokasága. A torony melletti padokon pihentünk, majd mentünk tovább a GCBUEK felé.
Szombati túra Égervölgytől Kővágószőlősig. 2. találat.
A kolostor romjait nagyon szépen helyreállították. Sajnos a sok műveletlen, kulturálatlan ember azzal szórakozik, hogy a falak tetején ugrál, rohangál, ezzel zavarva a nézelődő, fotózó vándorokat.
Köszönjük rejtést.
Ha erre jártok, ne hagyjátok ki a Zsongorkő kilátót!
Mecseki nyaralásunk során. Nagyon klassz hely, de hát az egész Jakabhegy az. A kilátóba illetve a pálosok újabb tornyába is felmásztunk. A romoknál éppen egy család piknikezett, nekem valahogy nem jött be, hogy egy műemlékben, annak területén tüzet raktak és sütögettek. A rejtés és a láda ok.
A Vasutas Természetjárók túráján megtaláltam a ládát, kis geoösvény vitt oda. A Pálos kolostor nagyon tetszett, de a nagy rohanásban valószínüleg kiesett a zsebemből a cetli, és sajnos fotót nem készítettem a logbookról.
A fotók alapján kérném a megtalálás elfogadását.
Régóta ismert helyre "zarándokoltam" vissza e még hiányzó láda kedvéért. Nem bántam meg, a hely - számomra - mit sem vesztett régebbi hangulatából. Bár kétségtelen tény, én csak nyolc éve ismerem részletesebben (1994-ben jártam itt először), ez idő alatt nem sokat változott. A kút sajnos kiapadt, amiért igazán kár, itt fent a hegytetőn. Nem is értem, hogy maradhatott meg a víz itt régebben. Na mindegy.
Kellemes túra volt.
(A Nehézség / Terep értékeket nem értem, szerintem 2/2-nél semmiképpen nem bonyolultabb. Nekem legalább is elég könnyen meglett. De hát a Rejtő Úr bisztos tuggya. :-D)
Palkonyára,a pünkösdi hosszú hétvégére menet ládázgattunk egyet ,ezzel is színesítve a programot.A nap 6/5. találata.
Februárban voltunk már itt ndavid42-vel,a PITE túrán vettünk részt. Sajnos sikeresen elfelejtettük megkeresni a ládát. No,ezt most pótoltuk.
Logolás után (természetesen) felmásztunk a szomszédos kilátóba is.
Élmény volt,köszi a rejtést!
Kollégákkal családi nap keretéen felmásztunk a pálos templom romjaihoz. Kis csapatunk - muglis - fele előkészítette a bográcsozáshoz szükséges dolgokat, a többiek kincs-vadászatra indultak.
Megpróbáltam emlékezetből, a korábbi logok alapján rátalálni a ládikára. Első kísérletem kudarcba fulladt, mert a romok közt kanyarogva elkevertem az oldalakat, de aztán megtaláltam az ösvényt a rejtekadó fáig.
A sikeren felbuzdulva Mohával felkerestük a Sasfészket is, és családostúl kinéztünk Zsongorkőröl is.
Kellemes nap volt, köszi a rejtést.
Kővágószőlős felől jöttünk fel a Babás szerkövek a Sasfészek és a Zsongor-kő érintésével. Jó meredek az út. Csodás látványt nyújtott a virágzó medvehagyma. A ládától 20 méterre lemerült a GPS. A szerencsémben és az ösztöneimben bízva, de megtaláltam a ládát.
A mai napunk záró ládikója, gyalog mentünk fel, s a kilátó végül meg sem lett, így is ránk sötétedett mire leértünk. Ide vissza kell térnünk mégegyszer.:) A ládikókan sok volt a szemét.:(
A kolostor és maga a Jakab hegy csodálatos.
Köszönjük.
A romokat szépen rendbe hozták, amióta utoljára erre jártunk (jó régen volt). A kútból ma aligha lehetne inni. Láthatóan a szemétgyűjtőt helyettesíti. Köszönjük a rejtést!
Csapatépítés a Mecsekben szolíd 13 fővel. Zsoltnak már megvolt ez a láda, így kicsit izgultam, hogy vajon megvannak még a pontok a GPS-ében, de mint a mellékelt ábra mutatja, nem volt gond :)
Annyira szép őszi időt sikerült kifognunk, hogy nem is volt kérdés, a teljesítménytúra után még elsétáljunk-e megkeresni pár ládát. A romoknál igazi élet volt, még sütögettek is.
Szülők éves túrájához csatlakoztunk. A ládát GPS nélkül kerestük meg a leírások alapján, amit ezúton köszönünk.
Az erdőben most sok a gomba(reméljük ehetőket szedtünk, holnap a bevizsgálásnál kiderül) és a finom fekete szeder.
Nagyon szép volt az út odafelé, kiváló pihenöhely a maradvány. Út közben az elsö érett szeder szemekkel frissítettük magunkat, na meg a Pálos-kút hideg vizével. Az utolsó néhány méter megtétele (áthágni a ládához) kellemetlen volt (szúr, akad, ragad, csíp...és sikló még nem is volt szerencsére), de túl lehet élni :)
Köszi!
Kicsit nagy volt a tömeg, pont számháborúzott egy csapat gyerek. Bár a rejtés jó helyen van, azért vigyázni kellett.
Mindenkinek ajánlom a rom melletti épület tornyának meghódítását (létrás kilátó)
Újra felkerestem a ládát. A helyén megtaláltuk, minden rendben van vele.
Pécs-Patacs felől másztuk meg a hegyet. A déli oldalon szinte már alig volt néhány foltban hó, de fent sokkal hidegebb és havasabb volt a környék. Amíg a rom körül bóklásztunk több túrázóval is találkoztunk.
Bár most nem tudok pontozni, de elég kevesed adnék a webes megjelenésre. Szerintem lehetne bőven javítani rajta.
A PITE20 TT közben tettünk egy kis kitérőt kis csapatunkkal. A kb 10 cm olvadó hó ellenére könnyen megtaláltuk a ládát. A láda tartalmát változatlanul hagytuk. Sokat nem időztünk, mert szorított bennünket a túra szintideje. Az igen nehéz talaj dacára legyűrtük a 20 km-t. Egyébként ez volt az első TT-nk.
Köszönjük a rejtést.
Fairy-nek szeretem a rejtéseit, még "kezdőként" GPS nélkül is többet megtaláltam (nem a könnyű rejtés, hanem a terep ismerete miatt). Még ebben a késői időpontban (fél négy) is nagyon sokan jártak a hegyen, pedig innen minimum 1 óra amíg a legközelebbi útig lejut az ember. A rejtést könnyen megtaláltam, de félig kilógott a rejtekből, és félig nyitva volt. Valószínűleg "nem hozzáértő kezek" rakták vissza. Ajándékot nem cseréltem, csak beleraktam. Így a láda tartalma: 1 db 2009-es kártyanaptár, 1 db szaloncukor, 1 db eldobható öngyújtó, 1 db majdnem teljesen leürült Celux-szalag, 1 db Avelox reklám, 1 db játékgolyó (amibe pálcikákat lehet beletűzni; a játék neve nem jut eszembe), 1 db 5 Ft-os, 1 db Kinder figura, 1 db Mária-kép (papír) hátoldalán szerb (vagy horvát felirattal; így 1 hónap távlatából már nem emlékszem a betűkre), 1 db kör alakú műanyag lapka, 1 db CsúCsoki lap, 1 db dobókocka. Kiváncsi lennék, hogy a 12 "ajándékból" ki mit választana (és ez nem a rejtőt minősíti).
Első láda,reméljük lesz több is. Az idő nem volt a legjobb,hatalmas köd volt, majdnem elmentünk a romok mellett is. Talán ezt tette még különlegesebbé a túránkat. A geoláda megtalálásában segítségünkre volt egy tapasztaltabb geoláda kereső is.Köszi a rejtést!
Kerékpáros keresés, Patacs felől jöttem, az út nem éppen kerékpározásra való, felfelé egy óra, lefelé 15 perc:) Egyébként nagyon szép hely, a környéken a Zsongor-kő a kedvenc, kár, hogy az ottani kess megkeresése nem valami egyszerű (pontosabban megközelítése)
Orfurol indult a tura, en a kutyam es 3 lelkes civil. 25 km, plusz 1060 meter szint lett a vegeredmeny. Ez a masodik lada amit be tudok regisztralni, a tobbi multikbol csak reszleteket tudtunk osszeszedni.
Nagyon tetszett a "helyreállított" kolostor, amikor utoljára itt jártam, még csak kezdték a feltárást. Kicsit zavaró, hogy az újraépített falakon kívül is sok a rom, nem tudom, talán nagyobb volt a kolostor és csak a közepén próbáltak valamit elképzelni hogy is nézhetett ki? De a romosabb falak között is találtunk olyan újrarakott boltívet, amiben legfeljebb néhány évtizedes lehet néhány szabvány méretű tégla, így nem derült ki, hogy mit mikor újítottak fel, illetve mit miért nem. Mindegy, így is jó hely.
Mire ide felértünk elfogyott a vizünk, így nagy sikere volt a romok mellett található vadszeder bokornak. Finom, izletes gyümölcse már beérett, jobb híján ezzel oltottuk szomjunkat.
A ládát természetesen Kati találta meg néhány perc alatt, szerintem GPS-t sem kell legközelebb hoznunk, annyira megy ez neki :)
A Zsongorkőig jutottunk el, itt sokáig gyönyörködtünk a kilátásban. Fantasztikusan szép hely! Jakabhegy talán elég távol van a vandáloknak, így remélhetőleg sokáig megmarad a szépen felújított kolostor, a kilátó, meg minden. Amikor indultunk vissza, egy szakadt Lada füstölgött végig a természetvédelmi területen, ez kiábrándító volt.
Kővágószőlős felől jöttünk fel a Jakab-hegyre. A romoknál lévő kilátó melletti pihenőben ebédeltünk. A kilátóba nem volt kedvünk felmászni mert irtó sok légy volt bent. A rom szépen karban tartott. A ládáért egy kicsit meg kell küzdeni a dzsindzsán keresztül.
"Üdvözletem" küldöm annak a lovasnak is, aki engedte, hogy lova a pihenőasztalok mellett könnyítsen magán.
A leírást valóban nem ártana módosítani, mert az István-kilátó, finoman szólva is életveszélyes és kilátás sincs onnan.
Mecseki nyaralásunk harmadik napja.
Erikával és Mukival a "lenti" falvak után felmásztunk a Jakab-hegyre. A Zsongor-kőnél ebédeltünk (varázslatos hely, így láthatják a hegyet a madarak), aztán jöttünk errefelé.
A romokat nagyon szépen karbantartják, bár tényleg nem lehet átlátni, mekkora lehetett ez a hely, amikor még a szerzetesek lakták.
A ládát Muki találta meg, míg mi Péterrel felmásztunk a kilátótoronyba. Nem értettük, miért jön olyan soká, aztán megláttuk, hogy a szája és a keze rózsaszín :)))) Nekünk is sokáig tartott visszavinni a ládát.
A ládaleírásban szereplő István-kilátó már bizony életveszélyes, régi lehet ez a leírás....
Mackka & Péter
65 km-nyi gyalogos-kerékpáros kínlódás 1600 m emelkedéssel a Pécs - Kővágószőlős - Zsebedomb - Pécs - Gyükés - Pécs útvonalon 8 ládával. Igazából ez a terep nem hozott kerékpár edzést, de a Mecsek megérte a szenvedést.
GCVIII oda-vissza mászkálása után a -on szépen el lehetett gurulni a romokig. A láda azonnal meglett.
Hatalmas lehetett ez a kolostor - nagyobb, mint a pilisszentléleki. A falak végig kirajzolják az épületet. Milyen szép lenne egyben látni újra az egészet. A szerzeteseknek nem kis logisztika lehetett élelemmel ellátni a kolostort.
Jobb híján az új építésű zarándokhelyet is megnéztem. Kővágószőlős felé nem akartam visszamenni; számomra ez a hely inkább csak kővágó volt, és nem szőlős :-(. Úgyhogy a -on, majd a -ön leereszkedtem Zsebedombra, ahol frissítettem egyet. Közben eleredt az eső, de hamarosan elállt.Pécs és GCVFAL következett.
Végre nálam volt a Pálos kolostorok Magyarországon túramozgalom igazolófüzete, gondoltam megszerzem a második pecsétet is bele (már rég teljesíthettem volna, de mindig elfelejtem a füzetet), erre meg nem találtam meg a kéktúra pecsétet...
Amúgy a rejtés korrekt, csak az a kár, hogy a kút nem működik.
Már sokszor jártam a hegyen különböző tt-ken, de bármilyen hihetetlen, még sosem néztem meg a romokat. Mindig csak rohantam tovább. Most végre bepótoltam a hiányosságot.
A környékbeli ládák után ez egy kis lazítással ért fel. A megtalálás is, az odajutás is. Meglepetésként ért, hogy ilyen sok minden maradt meg az épületből, és kár, hogy csak ennyi.
Geokék közben, már az új ládát sikerült megtalálni. Mi több, már a helyszín előtt láttam :-) de becsületből elmentem megnézni a rejtést, rendben találtam. [wapon beküldött szöveg]
A DDK keretében még 1993-ban jártam itt. Most is DDK keretében, de már ládászként néztem meg a romokat. Beszélgetés közben Tamás szerzett nekem szállást, különben nem tudom, hol aludtam volna... az erdőben?... Már tudtam: ma már nem érek el semmit, amivel haza tudnék jutni.. köszönet érte.
A ládát szabadon, a rejtekhely mellett találtuk! A doboz nagyon rossz, törött állapotban van, a benne lévő cuccok szétázva, a geocaching tájékoztató hiányzik, a logbook betelt, de amúgy is cserére szorul, mert rongyosra ázott. A jelszó úgy-ahogy olvasható volt...
Próbáltuk rendesen visszarejteni a helyére, de ennél többet nem tudtunk tenni. Mindenképpen cserés az egész láda!
Pünkösd Pécsen 6/5.
Pécsi diákok voltunk, de ennek ellenére ezen a helyen mindezidáig nem jártunk. Kővágúszőlős felől, a Babás-szerköveken keresztül kapaszkodtunk fel a Jakab-hegy tetejére. A kocsitól 287 m szintet emelkedtünk. Felfelé megcsodáltuk a panorámát a Zsongor-kőről. Ideális kirándulóidőben találtunk rá a romokra. Szegény Pálos-rend remélhetőleg egykor több tagot számlál majd...
Viszafelé az István-kilátót is felkerestük, de mivel elég romos állapotban van, inkább nem merészkedtünk fel rá.
Éger-völgy és Éger-tető után túránk a Pálos kolostor romjaihoz vitt, majd mentünk tovább a Babás szerkövekhez, ahonnan csodás kilátás nyílik ameddig a szem ellát.
A ládában találtunk 1 TB-ot, amit viszünk tovább. Szegény nem sokat pihent a ládában, mi viszont jól kipihiztük magunkat és megkajáltunk a romoknál. Érdemes volt idáig felkaptatni. Köszönjük a rejtést.
Mecseki hétvégénk egyik fontos célpontja volt a kolostorrom. Régóta érdekelt, hogy milyen lehet egy kolostorrom egy hegy tetején.
Nem csalódtam benne. Fantasztikus elképzelni, hogy milyen lehetett itt az élet.
Nagyobb csapattal voltunk itt. Jól éreztük magunkat. Köszi Nekik és a rejtőnek is!
lefülelve. :) [wapon beküldött szöveg]
Téli Mecsek TT, no meg egy kis pontvadászat útközben
Ez már maga a túra, jó kis társaságban: Bogi, Balázs és Csilla is elkísért minket. Persze ez is összedőlt, mire ideértünk :))
Már kirándultam erre a ládavadász idők előtt is, de nem télen. Csak tátottam és tátottam a számat... (Legutóbb a falak között gyík üzemmódban töltődtem az őszi napsugarakban - sajnos nem 2008-ban)
Amíg a csapat többi tagja megérkezett, Bogival kissé ládakarbantartottunk meg fotózgattunk - remélem, egyébként (mármint egyéb logként) meglátom én is a képeit)
Köszönöm a rejtést
Közös ládázás KL-ékkel, Tibióbudáékkal. A ládánál összefutottunk egy 4fős gyerekhaddal, akik GPS a kezükben érkeztek és logoltak, de sztem a jelszót nem írták föl. Szép hely, nagy köd volt. TB beugrott a dobozba
Nagyon jó állapotban találtunk rá erre a ritka kicsre. A környezet gyönyrű és a füvet is a napokban kaszálhatták le a kolostor romjainal. Köszi a rejtést
A romoknál épp a pálosok évfordulót ünnepeltek, így kicsit nagy volt a forgalom a környéken. Többször jártam már a helyen, ideje volt a ládát is begyűjteni. A logbook betelt, valaki mindenképp vigyen egy újat! Köszi a rejtést!
Esőkabátban érkeztünk fel, ennek megfelelően vizes út vezetett a szépen kialakított rejtekig. Csak ketten voltunk, jól passzolt ez a meghitt hangulat a helyhez.
Dyan+Eszti
4 napos mecseki tartózkodásunk 19. ládája. Dyannal a DDK mecseki szakaszát jártuk végig, kisebb kitérőkkel ládákhoz, látványosságokhoz.
Dyan fogta meg a ládát a kissé bozótos, vizes ösvényen indulva. A leírás alapján hamar meglett. Épp esett, de gyorsan elállt így a kolostort már napsütésben élvezhettük. Köszönjük a rejtést!
Egy hete már megtaláltuk, most nyugatról, a Petőc akna felől túráztunk fel egy nagyszülő-unoka országos találkozó keretén belül. Nagypapa vitte a kütyüt, nagymama az unokát, az élmény közös volt. Miközben ott voltunk néhány markos kőműves aggregátoros betonkeverővel felszerelkezve toldozták-foldozták a kolostor romjait. Felmásztunk a kilátóba is, nem volt rossz, főleg a létramászás. Sütöttünk szalonnát, kolbászt, virslit, almát, faszedés közben találtam a mező déli bejáratától a csapáson túl délre kb. 50 méterre egyenesen bent az erdőben egy kb. 1,5m magas szintemelkedést, mely előtt a földön az avar alatt kavicsokból is kevert masszív betonlap helyezkedett el, kb. 2x1m-es méretben. Ettől nem túl messzire törött korong alakú fúrásmintákat is találtam kupacban, biztosan nagyon régóta lehettek már ott (ezt a betonszarkofágra is értem). Kíváncsi lennék mi lehet a beton alatt, esetleg nem tud valaki erről infót? Köszi!
Ja még valami. Egy nejlonszatyor jól jönne, valamint egy új logbook, esetleg egy új láda is, utóbbinak el van törve az alja, kb. 3 literes lehet a jelenlegi, henger alakú.
In: nyuszifigura katicabogárral
Out: ufófigura nagymamának, hogy megutaztassa az Alföldre és más ládába tegye (hardkór kesser lesz, el van döntve)
Spontán GPSGames-Geocaching találkozó Pécs környékén.
A Nyugati sziklafal lekűzdése után Gáborék a kolostor mellett vártak egy jó kis ebéddel az egész csapatot. Az egész nap nagyon jó hangulatban telt el!!!!
A láda: az alja beszakadva, a logbook beletve. Már csak az utolsó utáni lap legalsó csücskébe volt lehetőségem logolni....
Utolsó emberként még én is túléltem a gcfal1-et, utána jöttünk fel a kolostorhoz. H.Gábor és családjának köszönhetően ettünk egy finomat majd utána levezetésnek megkerestük a ládikót is.
A GCFAL1 megmászása után átjöttünk ide is, ahol H.Gábor csapata finom kajákkal várt minket! :o) Kaja után kisebb csoportokban megkerestük a ládát is. Tetszettek a romok! :o)
Zerind vezérhez hasonlóan mindig elolvasom a ládaoldalakat. Éppen ezért adok 5-öst a leírásra! Nem a múlt hibáit kell osztályozni, hanem a jelennek örülni!
Ezúton is köszönöm szépen magpetnek, hogy eljuthattam ide, H.Gáboréknak a finom kaját és Mindenkinek a szuper hangulatot! :o)
A kolostor érdekes lehetett fénykorában, itt az erdő mélyén.
Köszönöm pécsi barátainknak, hogy ilyen jól megszervezték ezt a napot, és ennyit dolgoztak és költöttek ránk, hogy jól érezhessük magunkat.
Üdv Mr Zerge.
A sziklamászás után Ajtonnyal eljöttünk ide is. Régebben gépéess nélkül nem sikerült megtalálni a romot, igaz, nem is sokáig kerestük. Most meglett, nem is sejtettem, hogy ilyen nagy.
A leírásban több mint 6 éven keresztül (2002-2008.) néhány óriási hiba volt, amit még annak is észre kellett volna vennie, aki szinte semmit nem tud történelemből. Ennek ellenére érdekes módon kb. 4,4-es volt az átlag értékelés webes megjelenésre... Látom, nagyon megnézi mindenki, hogy mit értékel :S
Csak most lett javítva.
Nagyon kellemes helyen van a láda, szép a környezet is, habár burjánzik a dzsindzsa, de a látogatók számához képest nem sok a szemét. Jó sokan voltak a területen, belefutottunk egy GPSGames nevű találkozóba. A kis szalonnánkat kényelmesen megsütöttük, a kislányunk aludt is egyet a jó levegőn. Később nagyon örvendezett, talált 3 katicabogarat, melyeket megutaztattunk a zöldségesdobozból rögtönzött bogárgyyűjtő apparátban 4 másik féle rovar társaságában. Ja, mi babakocsival küzdöttük fel magunkat Égervölgy felöl, ami nem volt gáz, de néhány köves szakaszon megizzadtam, a kocsi köszöni szépen jól van.
Figyelem!
A láda alja beszakadva, aki legközelebb arra jár, kérem cserélje le, egy kb. 3 literes dobozka megfelel, elég forgalmas láda. A logbook is betelt, arra is szükség lenne, illetve az eredeti visszajuttatására is vennie kellene valakinek a fáradtságot. Mi nem akartuk elhozni, mert még néhány sor fért még bele, de addig is hagytunk néhány papírlapot tartaléknak. Köszönjük az élményt!
In: nyuszifigura katicával
Out: Budapesti Természettudományi Múzeum coin
Épp akkor volt felhőszakadás, mikor ott voltunk.
Ezt is GPS nélkül kerestük.
A 4 napos ünnep alatt Mánfán a Romantyk szállóban szálltunk meg (egész Magyarországon csak ott vannak Lengyel-alföldi Juhászkutyák!!!! nagyon aranyosak), 8 ládát találtunk meg.
Kétnapos országjárós ládázgatás családi körben, 650 km autózás némi gyalogtúrával, 7 megye érintésével: Pest, Fejér, Tolna, Baranya, Somogy, Zala és Veszprém. 11/3
Kétnapos kiruccanásunk egyik fő célja a magyarországi kisvasutak ládasorozat hiányzó három pontjának begyűjtése, illetve a közeli ládák közül néhánynak a megtalálása volt.
Már alig vártuk, hogy kirándulhassunk egyet a Mecsekben, ráadásul az e ládikához vezető út nyomvonalán be tudtuk cserkészni a GCVIII multit is (Babás szerkövek). Az erdő most, hogy virágzik a medvehagyma, különösen gyönyörű: amerre a szem ellát, mindenütt ez a szép fehér virágú, hagymás növény virít az erdő avarszintjén (ld. a fotóinkon). A hegytetőre vezető út igazán hangulatos, érdekes sziklaképződményeivel látványos, változatos. Mindehhez kellemes 20 fok körüli langyos nyárias idő társult. Útközben egy nagyobb szikla lábánál egy kórus egyházi énekeket dalolt, népes hallgatóság gyűrűjétől övezve. Hallgattuk őket egy darabig, aztán mentünk tovább.
Több kilátóponton is megálltunk (a babás szerköveknél) panorámát csodálni.
Érdekesek a kolostorromok, végigjártuk a helyiségeket. Felismerni véltük a valamikori udvart, amelynek közepén egy kút áll. Belekukkantottunk: persze, magyar szokás szerint, sajnos tele volt dobálva szeméttel :(
A csészét hamar megleltük, tőle mintegy fél méterre egy nem éppen illatos "emberi alkotás" díszelgett. Így érthető módon kicsit arrébb logoltunk.
A ládába betettünk egy tixót. A logfüzet sajnos betelt, és sajnos nem tudtuk kicserélni, mert ezúttal nem hoztunk magunkkal (pedig szokott lapulni a hátizsákunkban). Aki legközelebb jön, feltétlenül hozzon magával füzetecskét! Köszi!
Köszönjük ezt az igazán klassz erdei kirándulást, jó volt eljönni ide!
A helyszín szép és érdekes volt, az illatozó emberi alkotással mi is találkoztunk :). Törött volt a doboz és valóban betelt a füzet, ráférne egy kis karbantartás.
Meglett elég hamar a leírás alapján. A kolostor környéke szép, és jól rendbe is tették, csodálkoztam is, hogy egyáltalán nem volt szemét a környéken...
A láda egyébként sérült, beázik és a füzet majdnem teljesen betelt...
GCVIII után és GCCSER előtt megtaláltuk ezt a ládát. Sajnos, amit kiírtunk a logbookból nem működött, mint jeszó. Írtunk a logbookba, próbáltam elkérni a láda tulajdonosától a jelszót, de nem jártunk sikerrel... A környezet szép volt, jót kirándultunk! Diána & Gergő
Megtaláltuk egy nagy éjszakai túra (42km) alkalmából. Nagyon szép látvány szakadó esőben is. Végre elbújhattunk az égi áldás elől egy kicsit.
Nekem már megvolt régebben is csak nem volt jó a jelszó, gondoltam visszajövök.
Bilmark és a Táncsics kőkemény csapata.
Könnyen megtaláltuk. Sajnos új füzet nem volt nálunk, így továbbra is fennáll, hogy hamarosan betelik (2-3 oldal). Elég nagy forgalom volt a kolostor környékén. Valószínűleg egy tájékozódási verseny és a jó idő miatt. Egy gyors ebéd keretében mi is élveztük a déli napsütést.
Szuper hely, nagyon tetszett! FONTOS!!! Az utánam érkezők vigyenek egy aprócska logbook-ot, meg ha lehez zárható nylont, mert a könyvecske lassan betelik...és némiképp nedves is volt! Köszönjük
Egy jó nagy délutáni séta GCVIII, GCpkl1, GCfal1 útbaejtésével. Lentről felnézve kicsit hihetetlennek tünt, hogy még ma oda felérünk, de pont sötétedésre visszaértünk a kocsihoz.
Egyszerű kirándulásnak indult ez a túra, amikor rájöttem, hogy itt is van egy geoláda, és amikor megérkeztünk a kolostor romjaihoz, megkerestem. Nagyon gyorsan meglett, szépen sütött a nap, remek túra volt!
Eleg sokáig kerestük, valamiert nem akart meglenni. Az utánunk jövöknek támpont lehet, hogy az újabban epült templom szerűséggel szemben lévő oldalán van a kolostor rom másik felén. Egy több ágú fa (aminek egyik ága jó ferdén nől.) gyökerénél, kövekkel eltakarva. Lefele haladva ballra be kell menni kicsit a bozótosba kb 10-20 métert.
Ja és a logbook lassan be fog telni, már csak 4 lap volt vissza ha jól emlékszem.
Nagyon szépen felújították a kolostorromot. A kíváncsiság segített a láda megtalálásában. Ugyanis meg kellett nézni azokat az épületmaradványokat amelyek még renoválásra várnak.
Örömmel láttam, hogy szépen konzerválták a kolostor romjait. Remélem, folytatják még a kolostor központi részétől munkálatokat a távolabb lévő romok esetében is.
A rejtés nagyon stílusus volt.
nagyon tetszett, gyorsan meglett. felmasztunk a toronyba is, a kolostort nagyon szepen felujitottak a romokat. szep ido, kellemes turazgatas.
kulon koszonet a zsebkendoert ami a ladaban volt! nagyon jol jott:)
Egy húzós kis gyalogtúrával egybekötve megkerestük. Találkoztunk a pihenőhelyen egy kedves öregúrral, aki rögtönzött idegenvezetőként sok hasznos infot elmondott a hely múltjáról.
Utána érkeztek a crossmotorosok...nem értem az embereket...
Ja! Sajna felkészületlenek voltunk és nem volt nálunk csere logbook, így itt jelzem: lassan betelik, valaki pótolja majd a következő megtalálók közül! Köszi
Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra 50km 1/3 nap
Nekem már megvolt a láda, de a csapattal most pont itt álltunk meg pihenni a Kéktúra alatt. Nagyon szépen felújították a romokat, érdemes volt megint megnézni.
(KÉPEK KÉSŐBB)
Veszprémből. A lassan már jól megszokott csapatot, Inviteles kollegáimat "invitálltam" szüleimhez egy Pécs és Mecsek kirándulásra. Fantasztikusan jól éreztem magam - és úgy gondolom a többiek is - az itt eltöltött két napunk alatt, melyhez hozzájárult ez a relytés is!
Késő esti érkezés után egy gyors éjszakai városnézést hoztunk össze Pécsett, a már előzőekben megtalált Niké szobor és Világörökség ládákat is érintve.
Az ismertető hangos felolvasása után rövid eszmefuttatások, majd tovább az Égervölgy felé. Nagyon szépen megmaradtak a falak! Kár, hogy a könyezet szemetes!
Pécs környéki találataink egyik legjobbja. A sasfészek felől közelítettük meg. A kolostor romjait többször körbejártuk, próbáltuk elképzelni, hogy éltek itt régen a szerzetesek. Hutti, Márti, Dorina és Levi
Égervölgy - Kővágószőlős gyalogtúra 5/3 láda. 7 hét fekvés után itt már sűrűn megpihenve - 1500m-en 220m emelkedés - indokként és mert szeretem is, gyakran eszegettük Zuluval a szedret, aminek jóval később kellene érnie.A fáradtság jelei akkor komolyodtak, mikor elkezdtük vitatni , hogy tangens ill. pitagorasz tétel alapján számoljuk, az emelkedő adatait.
Azért a rejtekadó győnyörű fára fel kellett másznom, kínálta magát. Alföldi túrázókkal találkoztunk, ők jobban sóhajtoztak, mint mi, a romoknál némi gps segítséget kértek a térképükhöz. Döme elveszett a labirintusban, kétségbeesve kereste a gazdikat.
Jó rejtés, kissé megerőltető kaptató... A tetőn már a Döme sem volt olyan virgonc, mint induláskor, csak pilledten lihegett a hátizsákok mellett...
Kíváncsian várjuk a romok felújítást.
Nagyon szép idő volt, és örülünk, hogy a romokat ilyen szépen rendbehozták. A láda környezete mesés. Visszafelé az utolsó 300 m-en elkapott minket a vihar, de volt nálunk ernyő, és megúsztuk.
Sajnos a Zsömiből otthon 22 db kullancsot szedtünk ki, de ő jól van!
Tavaszi túra Baranyában.
12 nap, 70 láda, 140 km gyalog. A Nyugat-Mecseket Cserkútról, a Kelet-Mecseket Óbányáról jártuk be. Több új helyszínt ismertünk meg túránk során.
Minden rejtőnek köszönjük az élményt!
Nagyon tetszett a túra, a Farkas-forráshoz folytatjuk.
Meglett, bár a végén már korom sötét volt +a 60cs ne igazán a megfelelő helyet mutatta, a vista meg egyből dehát ez van....
Innen aztán tovább GCfal1, majd hazafelé GCegvo!!!
Na végre ez is meg van! Mire meglett totálisan sötétség! Innen még elmentünk a nyugati sziklafalhoz, aztán égervölgyi láda!!! Egyébként kermil 60cs-je 20-25 méterrel arrébb mutatott, aztán aszontam na jó beirom a vistámba a kordinátát, no azzal 1 perc volt a megtalálás!!!! Egyébként amit még nem írtam: Királyság volt, hogy ezt bringával tettük meg!!!!!
Szerintem is túlzás a rejtő által beírt nehézségi fok a Sasfészekhez és különösen a nyugati falhoz képest. Sokan voltak Húsvéthétfő lévén, de gyorsan megtaláltuk a ládikát.
Mecsek tekercs 26.
Kényelmes és könnyű találat. A felújítás nyomai látszottak, de a környék akkor épp kihalt volt. Bementünk a "labirintus" közepébe, hogy szélvédett helyen tudjunk enni egy kicsit.
Csak egyet nem értek azóta se. Hogy jött ki a rejtőnek a 7.5-ös össznehézség? Szerintem a fele se igaz. Igaz, hogy nem épp egy drive-in, de a nyugati faltól egy kényelmes séta, alig szintes, és szerintem a túloldalról, a Remeterétről sem olyan veszélyes. A ládát meg 8m-ről már kiszúrtam, miután a GPS kicsit túlvitt rajta, és megfordultam.
Megvan :)
Az építkezés miatt szerintem érdemes fontolóra venni a láda áthelyezését.
Azonkívül jó lenne vinni egy szatyrot (nálam nem volt), mert bell nedves a doboz.
Szép környezetben van elrejtve, érdemes miatta hegyet mászni.
Régebben voltam már itt a kolostornál, sőt még sátraztam is itt egy biciklitúrán. Még mindig szép a hely, és örülök, hogy renoválják a romokat. Kővágószőlősről jöttem, útba ejtve a gcfal1-et. :-) Mai második ládám.
Nemrossz :) A Batvölgyi vendégházban (Cserkúton) szálltunk meg a hétvégén, innen mentünk fel a romokhoz. A láda eléggé be van dohosodva, pedig nem láttam sérülést a dobozon... Hazafelé valami jeges-havas cucc esett az égből, de csak rövid ideig. A kilátás nagyon szép!!
Remélem majd ellátogatunk ide újra, ha majd befejeződnek a feltárások ;)
Nagyon jó rejtés! Kis keresés után megtalálható. Volt egy kis gond, mivel elkavartam a papírt, amire felírtuk a jelszót, de már megtaláltam ^^
Az idő is kegyes volt hozzánk. Bár hideg volt de gyönyörűen sütött a nap. Hazafelé viszont a elkezdett esni hó :)
Szóval egész napos cachelést terveztünk sok ládával.. Kiindulásnak Kővágószőlőst választottuk... Első kiszemeltünk GCVII volt. Amikor felfelé másztunk a Babás szerkövek felé a guruló köveken, csúszós avaron azt hittük az a legnehezebb pont. De tévedtünk.. Nem elég h nem egy 1-1es nehézségű ládához indultunk épp, de mire Sasfészekhez értünk a PDA_nk úgy döntött nincs kedve cachelni.. se kép se hang... reset ide vagy oda..többé nem indult el. Nagyon szomorúak voltunk h ha már idáig feljöttünk, még esélyünk sincs a ládára bukkani. De aztán utolsó PDA-s információnkból és a logokból kiindulva aztán nekivágtunka keresésnek, közel egy órába telt mikor végre meglett. Mivel szép idő volt azért elindultunk a Pálos kolostorhoz, nem sok jót remélve GPS nélkül.. Azért a logok alapján körülnéztünk és Nootropil hamar rábukkant. Ez azért némileg kompenzálta addigi elkeskeredésünket, de Farkas forrás felkutatását már nem vállaltuk be, elég későre járt.. A Babás szerköveknél még sejtésünk se volt egyáltalán melyik kő lábánál keressünk, PDA-nk továbbra is halott volt. Nagyon sajnáltuk h a multi második felét így nem találjuk meg és tulképp. teljesen hiába másztunk fel ide.. Mikor már indultunk volna, még Nootropil lemászott kicsit körülnézni és meglett!!!Nagyon örültünk! Ezen örömünket már csak az rontotta el mikor hazaérve láttuk, hogy másfél órás sasfészek-i bolyongásunk alatt rábbukkanhattunk volna egy mozgó ládára, hisz ott volt 2 méterre... :(:(:( De nem hiszem h mostanában ujra felmászunk ide, kellemesen elfáradtunk a mai nap.. PDA-nk különben azóta is halott.
Megnéztük a tanösvény többi pontját is , összeségében minden bosszúság ellenére nagyon tetszett a Jakab hegy és eddigi legizgalmasabb kessünk volt a mai!
A két ünnep között végre huzamosabb időre kiszakadhattunk a fővárosból. Utunk célja ezúttal Pécs városa volt. A háromnapos pihenő kedvező alkalmat kínált egy városi és egy kirándulós geoláda begyűjtéséhez. A kolostorrom a középső napon kapott helyet.
Úgy tűnt, ezen a napon az orrunknál távolabb nemigen fogunk ellátni, sűrű köd ereszkedett a mecseki városra. A program azonban már megvolt, beletörődtünk, hogy nem fényképezünk ma kilátást.
A meglepetés akkor ért bennünket, mikor a Remete-rét felé közeledtünk. Kitisztult az ég, később kisütött a nap is. Ha pár méterrel is, de a köd fölé emelkedtünk. Néhány 100 méter alatt télből tavaszba cseppentünk. Fent még hó borította ugyan a tájat, de nappal olvadt már. A kék jelzésen kényelmesen eljutottunk a romokig, ahol a lemenő nap és a hó hangulatos színeket varázsolt az amúgy sem éppen lehangoló természetre. Örömmel nyugtáztuk azt is, hogy foglalkoznak a maradványok megőrzésével. Elkerített részek, állványok felújításról árulkodtak.
A láda fagyos rejtekét Társam hamar felfedte, rögtön a megfelelő követ olvasztotta ki helyéről. Remélhetőleg az éjszaka megoldotta a szóban forgó kő visszarögzítését. Találtunk egy ágat, melybe mindketten beverhettük a fejünket. A hajdarabkákat eltávolítottuk. Magam részéről szeretem a téli "rejtéseket". Nagyobb a kihívás, ha nem látszik az álca kupaca.
A romoktól pár méterre tornyosuló, távolról templomnak tűnő jeges kilátót is megmásztuk. Érdemes volt: messzire ellátni minden irányba. A közeli ládákat már nem vettük célba, inkább még világosban tettük meg a visszautat.
Szép nap volt! Köszönjük a kirándulást! P
Fűkockával és Mikulással.
Nagy területen épen maradt romok, ritka az ilyen. Furcsa volt belegondolni, mi lehetett itt 270 éve (leírásban 2700 szerepel:-)
A felújítás hamarosan eléri a láda rejtekhelyét.
Szemetet összeszedtük.
Nagyszerű hely! Szeretem a kolostorromokat. Ez pedig hatalmas és szépen javitgatják. Jó, hogy ide is került láda! Nagyon köszönöm. Nem tudom, mikor jöttem volna ide magamtól. Előbb-utóbb biztos, de igy előbb történt...
Két sikertelen ládakeresés (GCegvo és GCBUEK) után kissé frusztráltan vágtunk neki ennek a ládának, és a megtalálása óriási lélektani sikert jelentett számunkra.
Egyébként meglepően hideg volt az idő, és a rendkívül erős szél jelentősen csökkentette a hőérzetünket. Ami azért volt különösen kellemetlen, mert nem volt rajtunk kabát:-)
Kellemes jakab-hegyi kirándulás Kövágószölösröl. Igaz ezen az oldalon sokkal hidegebb volt. A kolostor restaurációs munkálatai nagyon intenziven és nagyon közel zajlanak a ládához. Lehet, hogy érdemesebb lenne egy kissé arrébb telepíteni? [wapon beküldött szöveg]
A gcVIII közben látogattunk el ide. Sajnos a romoknak a közelébe se lehetett menni, épp valalmi felújítás folyhat, mindenesetre dolgoztak, és el van kerítve. Viszont annyi volt itt a kiránduló, hogy lépni se lehetett tőlük, nem ám feljutni a toronyba. Viszont útközben többször aranysárga levélzáporba kerültünk, ami igazán csodálatos volt.
Megtaláltuk a romok mellett. Helyes kis geocsapás vezetett oda, ép csak ki kellett választani, hogy merre kanyarodjunk :) Aztán felmásztunk a kilátóba, megreguláztuk a gyereket és indultunk vissza Kővágószőlős felé...
Ezerszer jártam már a Jakab-hegyen, hiszen ay ország legszebb helye (tüke vagyok:)), nagyon jó volt valami újdonsággal összekötni a kirándulást! A ládához vezető ösvény nagyon ki van járva, ha nem a bozótba vezetne, azt hinném, rendes út. A zacskót kicseréltük.
Az Árpád kori templomok (GCCSER) megtekintése után a jelzésen felmásztunk a Sasfészekhez, ott begyűjtöttük a GCVIII első pontját, majd jobbra továbbmenve a -on elértünk a Zsongor-kőhöz. Ez volt az egyik legszebb hely, amit az egy hét alatt láttunk! Szerintem bőven elbírna egy önálló ládát is, mert így talán sokan nem ejtik útba, pedig ezt mindenkinek ajánlom! Sajnos a ládaleírás sem említi. Érdekes volt még a lejárat előtt található Remete-barlang, aminek van egy vészkijárata is - egy gyerek simán végig tud kúszni benne. A csodálatos kilátástól, az előttünk elterülő Kővágószőlős és Cserkút falvak látványától elszakadva indultunk tovább a kolostor romjaihoz.
Érdekes a hely, gyerekeknek biztosan izgalmas játéktér lehet!Körüljártuk a megmaradt falakat, tetszett, sok fotó is készült. Rengeteg kis gyík sütkérezik, vagy épp cikázik a köveken - egyet sikerült is lencsevégre kapni. A ládához nem a rövidebb megközelítés, az út felől mentünk, hanem a rom "hátsó ajtaján" ki az erdőbe, aztán a falak mellett haladva, majd toronyiránt. Több kis ösvény is kanyarog a dzsindzsában, az egyik elég jól megközelíti a rejtekhelyet. A láda könnyen meglett, gyorsan logoltunk, aztán körülnéztünk a környéken. A réten álló kilátónál egy lovas ember tanyázott, nem akartuk zavarni - meg aztán csak később derült ki számunkra, hogy az a fura építmény volt a kilátó. A Cigány-kutat mi megtaláltuk - de minek. Ez egy jobb napokat látott nyomóskút, aminek már elveszett a karja, tehát vizet facsarni nem lehet belőle. A bejárt turistaúton indultunk visszafelé, még mindig keresve a kilátót. Egy helyen - a jelzésről jobbra letérő kitaposott ösvényt követve - találtunk is egy valaha volt kilátót a meredek gerincen, de azt az idő vasfoga már rendesen megrágta. Külső falán körbefutó falépcsői elkorhadtak, az épület falán is jókora luk éktelenkedik.
A -ról a -re letérve, majd a -en haladva jutottunk el a Babás szerkövekhez, a GCVIII multi 2. pontjához.
NZs & KáVé
Tűvé tettük a környéket a Cigány-kút kedvéért, de csak a GPS-em képernyőjén találtuk meg, pedig ebben a melegben nagy sikere lett volna... :) Jó hely, tetszett, köszönjük!
Klassz ez a hely, szerintem fogunk még ide jönni kempingezni. :) Felmásztam a toronyba is, jó a kilátás! Kicsit már sietnünk kellett ezért csak futtában néztem a romokat, de érdekesek voltak.
Tök jó a környék, tetszett az elhagyatott kápolna (vagy templom?), ahova Hrvatska fel is mászott. A romok is érdekesek, azt hittem, kevesebb lesz belőlük. A ládában volt egy Erdei Zsoltos travelbug, ezt elhoztam és az 1-2 héten belül elkészülő paksi mulitládámba fogom rakni.
Nagyon szép helyen van, nem is emlékszem, hogy valaha láttam volna a romokat... Pedig lett volna rá pár évem.
Itt is sok hó volt, ennek ellenére a ládát ki lehetett szúrni távolról.
Köszi!
Sötétben a környékből nem sokat láttunk, de szerencsére már sokszor jártunk itt. A láda kövekkel volt takarva, ezért kicsit bizonytalankodtunk, hogy ez-e a jó láda ... úgy tűnik, hogy igen.
Téli Mecseken cserkésztem be a pontot. Úgy látszik, -így utólag- hogy a régi ládát találétam meg, mert a jelszó nem egyezik. Igaz ez a kőkupac alatt volt. Mivel minden rendben ment, mást nem kerestem. Légyszíves elfogadni ezt a megtalálást! ( még a logbook-ba is írtam, hisz ott volt)!
Először is: a rejteknél elhagytam a kedvenc kendőmet! Aki megtalálja, lécci jelezze!!! (Lásd bemutatkozó oldal.) A rejtés jó. Nagyon jó. De addig ...! Ha már pár méterre vagy tőle, azonnal tudni fogod, hogy hol keresd. Nem először járok már itt, de Jonkó, a ládavadász igen. Orfűre menet sikerült fotóznom egyetlen tő rövidszárú kankalint. Szegény, egy kicsit korán jött. A környék másik érdekessége a szúrós csodabogyó.
Nagyon szép helyen fekszik a kolostor, mely fénykorában nagyon impozáns lehetett. Sajnálatos, hogy csak így, romjaiban maradt fenn, annak ellenére, hogy a XVIII. században is felújították. Ha gondoznák, nem hagynák elbokrosodni, még lenyűgözőbb lehetne.
A közeli Zsongorkőhöz mentünk kirándulni a kék háromszög jelzésen, és ekkor jutott eszünkbe, hogy megnézhetnénk a kolostort is. Vagyis a ládát magát hirtelen elhatározással, régi emlékek alapján kerestük meg - meg is lett, de a jelszó nem működik. Itthon vettük észre, hogy megváltozott a láda helye - és a jelszó is. Szeretném, ha elfogadnád nekem ezt egy jelszó nélküli megtalálásnak.
(És javasolnám a régi láda összeszedését a kövek közül, hogy ne "szemeteljünk" - Tesco-s zacskókra, műanyag dobozra és egyéb beázott ládaajándék maradványokra, reklám névjegykártyákra, stb. gondolok itt).
Köszönettel: Bionika
Gyönyörü őszi időben kirándultunk a kolostorromokhoz, és némi keresgélés után a dzsindzsában meg is lett a láda. Geovizilovat - mint később kiderült - vissza(!)vittük az ócsai lápvidékre. (szegény! pedig úgy igyekezett Afrika felé...)
A hely tetszett, de a kilátó kész életveszély...
pipo
Egy vállalati hétvége alkalmával kereste meg a csapat aktívabb fele ezt a ládát. A Jakab hegyet vettük célba, jól választottunk, nagyon szép vidék ez, az út tele volt érdekességekkel, növényekkel állatokkal, barlangászokkal, favágó-nyomokkal, stb.
A kilátóba érdemes felmászni, még ha talán félelmetesnek is tűnne a vaslétra.
A láda könnyen meglett, jó a rejtés, és jó volt a műholdvétel is.
A ládába beraktuk a 421753-as számú, "Look Quickly Surprice H Baby !!" nevű, viziló alakú travel bugot.
A "Mecseki maraton" teljesítménytúra keretén belül egy kis kitérővel kerestük meg a ládát. Eléggé bent van a bokrok közt, igazán nincs ideális útvonal a megközelítéséhez, de legalább biztos nem fogja megtalálni illetéktelen személy. A szatyor eléggé szétmállott, ha valaki a keresésére indul, vigyen magával egyet, és cserélje ki.
A hely egyébként gyönyörű, rendszeresen megfordulok itt, de a láda valahogy mindig kimaradt.
Nem tudom miért kell minden ilyen építményt visszabontani, köveit elhordozgatni... A tisztáson lévő másik két építmény közül a templom féleség - elvárhatóan - sokkal jobb állapotú, mint a könnyűszerkezetű házikó. Biztosan nem bírnak vele a vandálok.
Itt aludtunk Kéktúra közben. Hajnalban megkerestük a Babás-szerköveket, utána megnéztük még egyszer a Zsongorkövet, majd pedig ezt a ládát gyűjtöttük be. Jó kezdet egy jó naphoz!
gregbrekk
Ahol eddig a Mecsekben jártam, nagyon szép. tiszta, gondozott erdőt találtam. Így egy kicsit meglepett, amikor itt a romoknál nagy gaz fogadott. A láda könnyen meglett.
A templom melletti padoknál falatoztunk egy kicsit.
Papa, Era
Húsz méteres körzetben minden kőhalmot átforgattunk. Igaz nagyon ellepte valami futó növény. Mégsem találtuk meg. Jó lenne valami támpont hogy melyik kőhalomnál, vagy valami.
A Zengő-Misina 50 tekjesítménytúra pontőreiként bőven volt időnk megkeresni a ládát. Jó 3/4 órás keresés után sikerrel jártunk GPS nélkül. A rejtés helye pontos!
Macusa1 @ Macusa2
Miért nem fogadja el a jelszót?
Orfű környéki kerékpáros ládázás.
Cserkút felöl jöttem fel, a Babás szerkövek érintésével. A Jakab hegy régi kedvencem. Még fiatal mérnökként a 80-as évek közepén dolgoztam itt.
A ládát jól sikerült eldugni a legnagyobb susnyáson keresztül lehet csak megközelíteni. Sokáig nem is hittem hogy ott lehet a láda. Viszont felfedeztem, hogy a kolostorrom még a bozótos részen is folytatódik.
A megtalálás talán azért volt egy kicsit nehezebb, mert szerintem a leírás még a régi ládára vonatkozik. Az út nem 2 hanem legalább 20 méterre van a ládától és kolostor fal sincs a környéken így bejáratot sem tudtam felfedezni.
Már télen próbálkoztunk errefelé, de akkor félméteres hó akadályozta a sikeres megtalálást. Szép a környék, jó programokat lehet ide szervezni, és a torony is nagyon mókás, kiváló kilátással. A rejtéssel viszont nem voltunk teljesen megelégedve, kicsit messze került a romoktól, de nem is ez a legfőbb probléma, hanem az, hogy a legtöbb irányból szúrós dzsungel veszi körül, amely nyáron "véres" áldozatokat követelhet. Persze azt is megértjük, hogy a forgalmas terep miatt nem lehet túl nyilvánvaló helyen.
A Babás szerkövek felöl jöttünk. Ránk is fért egy kis nyugodt séta mert oda fel menni és ráadásul kétszer oda vissza nem egy kímélő móka. Itt is mint ma és az egész héten szakadt a hó. De legalább láttuk más milyennek is a romokat. mint a többiek. Valakik éppen tüzetraktak a kis kápolnánál. két hatalmas kutyával. A láda meglett, a rejtés pontos. Csak a hó volt igen magas.
Fanatic kessing 5/10. Nagyon érdekes hely, soha nem jártam még itt, a Sasfészek után (azt a multit megszakítva) ugrottam ide el. Közben persze kinéztem a Zsongor kőre is! A ládát gyorsan megtaláltam, de csak 1-et...:-)
Rekettyésen át vezetett az utunk, nem ezt a ládát kerestük, hanem az eredetit. Mármint a képek alapján. Csak gyanús volt, hogy a GPS mást mondott...:-))
A sziklafal és a kövek után jöttünk ide Pupu-val és zsorzs-al, illetve freddy is elkisért minket, pedig ő már egyszer régen levadászta. Sajnos, mint a többiek is írták, két láda van, mi a jelszó szempontjából rosszat találtuk meg, de azért a hely szép és a jó jelszóval sikerült a pontot is megszerezni.
Egye ládával több van a kelleténél:-) A logoláshoz az elrejtő kellett, no és Pupu, aki gyorsabban reagált mint CoVa... Ha véradásra vágytok, a magas fal mögött vannak a legjobb tüskék!
Furcsa, hogy egy helyen két láda van, és ezekben eltérő a jelszó! Mi (Freddy, Ragalyi, Zsorzs és én) úgy látszik, a régit találtuk meg, de annak jelszavát nem fogadja a rendszer. A helyes jelszó megküldéséért köszönet a rejtőnek. A helyzet orvoslásáig nemigen lehet jó osztályzatot adni a rejtésre :(
A láda kettős életet él! Voltak akik megtalálták a régi ládát, pedig én tavasszal minden követ megmozgattam a rejtés helyén. Valószínű, hogy valaki arrébb rejtette vissza a ládát, mint ahová én rejtettem el.
Tehát mindkét láda kereshető, de sajnos csak egy találatot érnek.
A Sasfészektől jöttünk, csodás őszi túra volt. Csak a kilátásról kellett lemondanunk a köd miatt. Csuhás " Itt keresd" fotója alapján a ládát pillanatok alatt megtaláltuk, csakhogy nem stimmelt a jelszó.
CoVa-val egyeztetve mi a régi ládát találtuk meg. A doboz , a logbook ép, ajándékkal nem igazán van ellátva. Nagy forgalom volt a romnál, ezért a visszarejtés nem lett tökéletes, de a doboz nem látszik ki.
Hardos, Iza, Bence
Nagyon tetszett a rejtés, csak a tüskebokrok ne lettek volna. Az idő gyönyörű volt, 50 fok árnyékban. Azt hittük, hogy már soha nem érünk ide.
Adri és Gabócza
Mint a kommandósok: bokrok alatt, faágak között mászva, siklók és gyíkok között, tüskéktől véresen, szúnyogoktól meggyötörve, minden erőfeszítést követően megtaláltuk az újratelepített ládát. (Toronyiránt mentünk...:) Végül is a rejtés célja az, hogy idegenek lehetőleg ne találják meg, így a láda rejtekhelye ezt a célt maximálisan teljesíti.
A kolostor titkozatos és érdekes. Ha a kövek itt beszélni tudnának...:)
Érdekes lenne megnézni egy filmet, ami még a kolostor működése alatt készült volna...
Csipke barátunkkal a GCVIII/1 után meglepve tapasztaltuk az áthelyezést. Mivel ő keresett, amikor a láda régi helyén álltam, még jónéhány 10m-el arrébb mutatott a GPS. Aztán a ládánál kiderült, hogy az áthelyezés az eltünés miatt volt. Ez a rejtekhely nagyon jó, sokkal védettebb, bár ha valaki nem talál az ösvényre, erősen bozótharcos.
A kutat sajnos megint valaki szétszedte...
Oriza csapat
Szokásos Égervölgy-Jakabhegy útvonalunk bejárása alkalmával találtuk meg. Korábban is kerestem - még a régi helyén - GPS nélkül, de kifogott rajtam, most végre megvan ez is.
UI: Aki lenyúlta az útközben szedett gombáinkat, legyen óvatos és csak saját felelősségre fogyassza el, mert mi sem ismerjük őket, nem biztos hogy ehetőek!
Egy darabig kerestük a régi koordinátán, de eredménytelenül; ránéztünk a wapra, eztán már hamar meglett. Jobb helyen van most a láda, a régi helye nem volt bizalomgerjesztő: szinte minden kő megmozdítható ott!
Az elveszett láda darabjaira mi sem bukkantunk.
Igazi táborozásra való hely!
A ládát valószínűleg elvitték, megsemmisült. Április 22.-én pótoltam, de új helyre rejtettem, és új jelszót kapott. Remélem jobban sikerült ez a rejtés, és hosszú életű lesz a doboz.
Négyen indultunk a Jakab hegynek. Kővágószőlősről a piros négyzet, piros háromszög, majd (a régi) kék kereszt jelzésen. Nagyon szép helyeken mentünk keresztül. A kolostor romjaihoz vezetett minket a kis Geko. Lányommal, nejemmel fél óráig kerestük a ládikát, de nem találtuk meg. A romok külső és belső(bb) bejárata között mutatta az irányt, keleti irányba, ott egy kőhalmazt találtunk. A környezetbe kivágták a bokrokat, kisebb fákat, azokat rádobálták a kőhalmazra. Ezeket a gallyakat felforgattuk, majd egy tágabb körben is kerestük a ládát, de nem lett meg. Van egy olyan gyanúm, hogy elveszett, vagy legalább is eltemették. A kolostor dél-keleti pontját egy kis fehér határkő jelzi, onnantól egészen az út nyugati oldaláig átfésültünk mindent. Már ment le a nap, így egy óra keresésé után feladtuk. Kár hogy nem lett meg, de a sétáért és a szép nagy sziklafalak nyújtotta látványért megérte felmenni.