Ennek a geoládának a jelszava némi internetes kutakodással (Google Photos) könnyen kitalálható volt, ezért betegre állítottam és a jelszót megváltoztattam. 10-15 évvel ezelőtt még biztonságosnak tűnt egy leolvasós jelszó, de manapság már könnyedén lehet egy árulkodó fotót találni. Ilyen virtuális jelszóképzést a friss ládáknál már évek óta nem fogadunk el.
Akár ládagazdaként, akár következő keresőként, ha arra jársz, vigyél magaddal egyedi jelszóhordozót (pl. laminált lapocska) és helyezd el ügyesen, a koordinátát és jelszót írd meg egy tetszőleges adminnak (Elnökség, ládadoki, logbíró), aki majd aktualizálja a ládaoldalt. Ha a ládagazda javította, akkor persze a ládaoldalt ő is aktualizálhatja. Esetleg nagyon szerencsés esetben, egyedi helyszíni jelszóhordozó is elfogadható (pl. valami műszaki készülék gyári száma). Persze igazi ládát is rejthetsz, ha megfelelő a helyszín. Köszönjük. [Admin(Fazék) 2025.2.1]
WAP: A ház falán levő márványtábla első és utolsó karaktercsoportosulása (11 karakter).
Kedves túrázó, ezzel a geoládával Horvátországban, a Paklenica Nemzeti Park egyik gyöngyszemét szeretnénk bemutatni.
Megközelíthetősége
A Velebit hegység és azon belül a Starigrad NP rövid ismertetése
Geoláda megtalálói:
Megközelíthetősége
A Paklenica Nemzeti Parkot természetesen több irányból is elérhetjük, de ahhoz, hogy mostani célpontunkhoz minél közelebb kerüljünk, érdemes a 8-as főúton autózni. A tengerpart közelében futó, folyamatosan kanyargó út, rengeteg látnivalót kínál, de csakis az utasok számára:-)
Starigrad település dél-keleti határában, az
N 44° 17,148' E 15° 27,116' 9 m [GCVePa+Utelagazas] pontban kezdődik a Starigrad Nemzeti Parkba vezető egyik út. Észak-keleti irányba autózva, nagyon hamar rájövünk, hogy habár csak pár száz méterre vagyunk a tengertől, ez a terület már nem a homokról és a sósvízről, hanem annál inkább az akár 400 méteres sziklafalairól híres.
A Nemzeti Park bejárata az
N 44° 17,635' E 15° 27,460' 11 m [GCVePa+Parkolo1] pontban van. Itt mindenképpen meg kell álljunk, mert belépő jegyet kell váltsunk. Nem horribilis összeg, de értéket nem írok, mert megváltozhat. A sorompót elhagyva, még autózhatunk egy keveset, majd az
N 44° 18,150' E 15° 28,241' 86 m [GCVePa+Parkolo2] pontban kiderül, hogy innen gépkocsival már nem lehet továbbjutni. Bakancsba magyar és irány a hegy!
Eltévedni lehetetlen, főleg mert GPS-ünk folyamatosan velünk van:-) A jól kiépített és karbantartott főösvényről sehol sem kell letérni, pedig többször is ígéretes célpontokhoz vezető ösvények csábításának leszünk kitéve.
A célpont melletti padokon megpihenhetünk és a vendégszerető tulajjal is kellemesen elbeszélgethetünk. Ennek a geoládának nem a célpontja, hanem az oda- és a visszavezető út adja az értékét. Az oda-vissza túra teljes hossza 17 km, szintkülönbség 550 m.
A Velebit hegység és azon belül a Starigrad NP rövid ismertetése
Rab szigettől úgy 60-70 km-re, a tengerparton húzódik a legnagyobb horvát hegyvonulat a Velebit, tenger felé eső, déli lankái. Bár innen már csak 10 kilométer a hegység vége, ez a Velebit legvadregényesebb része. Seline és Starigrad települések között van a Velika Paklenica kanyon, amely nemzeti parkká és igen érdekes hegymászói kirándulóhellyé és világhírű látványossággá vált. A Paklenica Nemzeti Park a legvonzóbb természeti jelenségek egyike Horvátországban. A 3617 hektár nagyságú parkban két szurdokvölgy húzódik, a Velika Paklenica és a Mala Paklenica (Nagy-, illetve Kis-Paklenica), Európa második legnagyobb ilyen képződménye. A Velika Paklenica kanyon meredek magaslatai komoly kihívást jelentenek számos hegymászó számára. A 400 m-t is elérő szorosok a természeti erők hihetetlen erejének eredménye. A kanyon az Anića Kuk (714 m) nevű helyen szélesedik ki, ez a túrázók egyik legkedveltebb kirándulóhelye. A völgy túloldalán van a Maniti Zub nevű meredek karsztos hegycsúcs.
Páratlan természeti értékeinek megőrzése érdekében 1948-ban nemzeti parkká nyilvánították, de természeti értékei miatt már 1928 óta szigorú védelem alatt áll.
A völgy nyugati oldalában, magasan elhelyezkedő Manita Peć cseppkőbarlang 65 méter hosszú, 40 méter széles és 32 méter magas. Az üreget a patak vájta ki egykor, azonban ma teljesen száraz. Ez is bizonyítja, hogy a terület az évezredek alatt jelentősen emelkedett. A barlang körülbelül 40 perces sétával érhető el. A mennyezetből kiálló sziklákat formájuk miatt sisakoknak hívják.
A nemzeti park területének tengerszint feletti magassága 20-tól 1.660 méterig terjed.
Ebből adódóan élővilága rendkívül sokszínű, mediterrán és alpesi fajok egyaránt megtalálhatók. A szurdokvölgy kétharmadát erdő borítja, mely legérintetlenebb állapotban a Velika Paklenica felső szakaszán maradt meg.
Állatvilágában megtalálhatjuk a rovarok számos faját, rengeteg lepkefajtát, sokféle madarat, közöttük a park büszkeségét a 2,6 méter szárnyfesztávolságú fakó keselyűt. Az itt élő emlősök közül feltétlen említésre méltó a barnamedve, a farkas, a vadmacska, a vaddisznó és a nyuszt.
A Velebit hegységben húzódó Paklenica szurdokvölgy és az azt övező vidék nemcsak Horvátország, hanem az egész mediterrán vidék egyik legértékesebb természetvédelmi területe.
Visszaérve a tengerpartra, nem szabad kihagyni azt, ami oly kevés hegyi túránál adatott meg: a túrát követő tengerben való fürdés közben látszik a szurdokvölgy, és hihetetlennek tűnik, hogy pár perce még ott jártunk.
Kívánunk Nektek kellemes túrázást, kitűnő lubickolást a tengerben, felejthetetlen élményeket!
Még a fürdéshez is van egy jó koordinátánk:
N 44° 16,998' E 15° 27,045' 0 m [GCVePa+Lubickolas], melytől pár méterre a fák árnyékában kényelmesen lehet parkolni.
Anikó és Miki