[WAP]
A 20x12x10 cm ládát a park vége fele, farönk aljában keresd. A park 0-24 ingyenesen látogatható.
[/WAP]
A ládába TravelBug nem helyezhető
A rejtés a Magyarok Nagyasszonya ferences templom mellett létesült Naphimnusz Parkot mutatja be.
A park története:
A parkot 2001-ben a ferences rend készítette a templom mellett, a Mátrát látogató turisták részére. Létesítésének ötlete és megvalósítása Soós Ányos atya nevéhez és munkájához kapcsolódik. Gyönyörű környezetben, az általa kifaragott fa oszlopokon Várkonyi Maréza mátrafüredi keramikus művész kerámiaalkotásai jelenítik meg Assisi Szent Ferenc (1182-1226) himnuszának tíz versszakát. A Parkba Fenyvesi László, mátrafüredi fafaragó díszes kapuján lépünk be. Az Út követi a vers vonalvezetését. Az égieket a dombon szemlélhetjük, a földiekhez le kell ereszkednünk, a halál testvérhez azonban nem lejjebb, hanem ellenkezőleg hét lépcsőn felfelé kell emelkednünk. Eddig a háttér az erdő volt, itt a háttér - szinte jelképszerűen - az Ég. Végül ismét egy kapun keresztül hagyjuk el a cserjékkel szegélyezett, virágokkal díszített parkot. A parkot 2001. szeptember 15-én szentmise keretében áldott meg Majnek Antal püspök atya. A szentelési ünnepség keretében fr. Hegedűs Kolos tartományfőnök-helyettes Gyöngyös Város önkormányzatának gondozására bízta a parkot, melyet az alpolgármester úr nagy örömmel fogadott és vállalt el.
Az erdei ösvény mentén haladva kis kápolnával találkozunk, melyet Tengely Sándor tervezett. (6. kép)
Magyarok Nagyasszonya ferences kápolna-templomról:
A templom durván faragott fekete mátrai cserkőből épült. Tíz lépcső vezet fel az örökzöldekkel és virágokkal szegélyezett templomtérre. A templom kapuját Szent Ferenc életének 16 fából faragott jelenete díszíti, Hegedűs István gyöngyösi szobrász munkája.
A bejárat fölött hamulilás gyöngyössolymosi kőből készült nagy kereszt jel áll. A homlokzat háromszög alakú. A kaputól balra, a homlokzat szerves folytatásaként kisméretű nyitott harangtorony áll, benne haranggal. A templomba fából készült szélvédőn keresztül lépünk be. Ezt Krakóczky János asztalos készítette, akit 1944 őszén a házára esett szovjet bomba családjával együtt elpusztított.
Ha beléptünk, balra egy nagy fakereszt emlékeztet megváltásunk szent titkára ezzel a felirattal: "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda". A kereszt lába előtt a feketegránit lap a magyarországi elhunyt ferencesek jelképes síremléke. Posta Benjamin állíttatta jelezve, hogy a szentély a magyar ferencesek lelki központja.
Elindította a Magyar Alverna megvalósítható gondolatát. A kórus mellvédjén a Ferences Rend nagy címere található. A kápolna belseje 12 m hosszú két oldalt 10 - 10 paddal, melyet a pécsi ferences asztalos testvérek készítettek, most már elektromos padfűtéssel.
A szentélyt 1977-ben átalakította Vénusz Gyula kőfaragó mester az új liturgia szabályainak megfelelően. Az oltár fölött P. Kákonyi Asztrik ólomüveg képe Krisztus kettősségét, a Keresztre feszített és föltámadott képét ábrázolja.
Jobboldalt a szentségház ajtaján az utolsó vacsora jelképes ábrázolása látható.
Baloldalt pedig a templom védőszentje a Magyarok Nagyasszonya szobor, karján a kis Jézussal Morcsa- Morhadt szobrász alkotása. A pécsi asztalos testvérek aranyozták.
Az oltár gyertyatartóit evangéliumi feliratokkal a pécsi lakatosmester, Magyar István vasból készítette. A kápolna jobb és baloldalán a ferences szentek szobrai. Balról: Assisi Szent Ferenc, Szent Klára, Kapisztrán Szent János. Jobbról: Páduai Szent Antal, Árpádházi Szent Erzsébet. Szienai Szent Bernardin.
Hat üvegablakon P. Kákonyi Asztrik nonfiguratív és figuratív képei láthatók a Naphimnuszról.
A láda:
A 20x12x10 cm ládát a park vége fele, farönk aljában keresd. A park 0-24 ingyenesen látogatható.
Megközelítés:
A park a 24-es úton a Kékestetői bekötő út kezdeténél található.
Ajánlott parkoló:
N 47° 52,140' E 19° 58,691' 714 m [GCNAPH+parkoló], innen menjetek gyalog. A park bejárata:
N 47° 52,150' E 19° 58,771' 720 m [GCNAPH+parkbejárat]
(Egyes szövegrészek forrása: itthon.hu)