WAP: A függőleges akna melletti falon levő figyelmeztető tábla angol nyelvű szövegének leghosszabb szava.

Kedves kesserek, ezzel a virtuális geoládával a valamikori Osztrák-Magyar Birodalom, Karinthiai Erődök nevű erődrendszerének két kiváló erődjére szeretnénk felhívni a figyelmet.

Megközelíthetősége
A Júliai-Alpok rövid bemutatása
Harcok, csaták
A Kluže erőd
A Hermann erőd
Geoláda megtalálói:

Megközelíthetősége
Mindkét erődöt ugyanabból a parkolóból kiindulva érdemes meglátogatni. A parkolót gépkocsival elérni Olaszország felől, az 1156 méter tengerszint feletti magasságot elérő Predel hágón keresztül az SS54 jelzésű úton Tarvisio irányából, míg Szlovéniában a 203-as jelzésű úton, Bovec település irányából lehet.
Viszont, ha szenvedélyetekben a célpontok megtalálása mellett a természeti szépségek is fontos szerepet töltenek be, akkor csakis az utóbbi megközelítést válasszátok. De ha ez mégsem jönne össze, guruljatok le Bovecig. Meglátjátok, megéri.

Mindjárt két parkoló koordinátáit is megadnám. A két parkolót úgy 140 méteres távolság, és a Koritnica patak pár méter széles, de 60 méter mély szurdoka választja el egymástól. A nagy parkolót, ahol buszok is meg tudnak állni, az  N 46° 21,734' E 13° 35,372' 530 m [GCErod+Nagy Parkolo] pontban, míg a kis parkolót az  N 46° 21,666' E 13° 35,359' 529 m [GCErod+Kis Parkolo] pontban találjátok. Ha van hely, inkább ez utóbbiban parkoljatok, de semmiképpen se mulasszátok el megtekinteni a szurdokot a hídról. A látvány döbbenetes.

A Júliai-Alpok rövid bemutatása
A Júliai-Alpok (szlovénül Julijske Alpe, míg olaszul Alpi Giulie, mely tájegység Julius Caesar-ról kapta a nevét) legmagasabb hegyei Szlovéniához tartoznak, de összterületének nagyobb része Olaszországé. A hegység szlovéniai területe kereken 1500 km2. Igazi alpesi táj. Vad mészkőcsúcsait a jégkorszak gleccserei még változatosabbakká alakították. Északi lejtőin kis gleccserek ma is vannak. Az egykori nagy gleccserek által kialakított mély völgyekben nagy tavak képződtek, mint a Bohinj- és a Bled-tó is.

Harcok, csaták
Már Napóleon csapatai is a Soca völgy és a Predel hágó stratégiai útvonalát választották, hogy Ausztria szívébe hatoljanak 1797, 1805 és 1809-ben is.

Az isonzói csaták az I. világháborúban történtek meg, az Isonzó folyónál, a mai Szlovénia és Olaszország területén, az olasz fronton az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország, illetve Olaszország csapatai között.

Az első világháború magyar szempontból egyik legjelentősebb hadszínterének az olasz front számított. Olaszország 1915. május 25-én, majdnem tíz hónappal az első világháború megkezdése után felrúgta a korábbi szövetséget, megtámadta az Osztrák-Magyar Monarchiát, és a határ közelébe, az Isonzó-folyó környékére vezényelte hadseregének több mint felét. Olaszország célja az volt, hogy mélyen benyomuljon azokra a területekre, amelyeket az 1915. április 26-án megkötött londoni egyezmény garantál Olaszország számára. Az olasz támadás egyik fő iránya a Júliai-Alpok és az Isonzó folyó volt. Az elkövetkező 28 hónapon keresztül 11 offenzívában támadott. Az olasz hadvezetés - kihasználva azt, hogy a Monarchia főerőit az orosz front kötötte le - harc nélkül már a háború második napján elfoglalta a térség központját, Kobaridot.

Az I. világháború isonzói csatái tipikus, felőrlő harcok közé tartoznak, viszonylag kis területen, nagy létszámú hadseregek csaptak össze, mely csaták területnyereségre nem vezettek, vagy csekély jelentőségűek voltak, ugyanakkor nagyszámú sebesült és halott maradt a harcoló felek mindkét oldalán. Az Isonzó mentén állóháború alakult ki, mely 1917-ig tartott, amikor a caporettói áttörés során az isonzói frontszakasz megszűnt, majd ezt követően az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai előrenyomultak Olaszországba. A Monarchia és Németország a tervezett caporettói támadás célját elérte sőt, túl is teljesítette: az olasz hadsereg gyakorlatilag megsemmisült.

A caporettói áttörés véres küzdelmeiről olvashatunk Ernest Hemingway: "Búcsú a fegyverektől" című regényében is. Az író maga is harcolt a caporettói ütközetben.

Az isonzói csaták során 1,1 millió olasz katona halt meg, tűnt el, vagy sebesült meg, a Monarchia vesztesége ennek még a fele sem volt. A háború után az Isonzó völgye Olaszországhoz került, az Isonzó mentén kiépített védművek, lövészárkok mind a mai napig megmaradtak.

A XIX. század vége felé az Osztrák-Magyar Birodalom arra törekedett, hogy megerősítse Olaszországgal való határát, ezért a Tarvisio-ba vezető utak ellenőrzése érdekében megépítette a hat úgynevezett Karinthiai Erődöt. Egyikük a Bovec Zár volt, amely a "Bovške Kluže Útzár Erőd"-ből és az "1900 Tüzérségi Erőd"-ből állt. Később, ez utóbbi, Johann Hermann kapitány nevét vette fel, aki a Predel átjárót védte 1809-ben.

A Kluže erőd
A kis parkolóval szemben, az út másik oldalán, a Koritnica patak 60 méter mély szurdoka felett áll a Kluže erőd. Teljesen fel van újítva, ma már múzeumként üzemel és egy része, a hét minden napján látogatható is. Telepítéskor a belépti díj fejenként 3€ volt. Nem mondom, hogy belülről nem érdekes, de minket annyira nem ragadott meg. Kívülről viszont érdemes körbejárni és alaposan tanulmányozni. Nagyon komoly építmény. Még azt a kutat is érdemes megtekinteni, ami ivóvízzel látta el az eredetileg faerőd védőit.

Az erőd már a középkor óta katonai bázisként szolgált azzal a céllal, hogy megakadályozza a törökök fosztogatásait. 1509-ben az osztrákok új falakat húztak, majd az 1511-ben bekövetkezett földrengést követően tatarozták is az erődöt. Georg von Phillipp Gera, Bovec uralkodója, 1613-ban az erődöt újjáépíttette, immár kőből, ami lehetővé tette, hogy túlélje a hosszabb ostromokat is.

Stratégiai helyzetéből adódóan csak hatalmas áldozatok árán tudták bevenni ostromlói. 1797. március 24-én Bonaparte Napóleon, a szurdokba zuhant számtalan katonájának halálán felbőszülve, a bevételt követően az erődöt porig romboltatta.

"Ez az a hely, ahol elszabadult a pusztítás - ez az a hely, ahol fájt - ez az a hely, ahol elestek - ez az a hely, ahol mennydörgött - ez az a hely, ahol etettük őket - ez az a hely, ahol mi vezettük őket - ez az a hely, ahol legyilkoltak minket - ez az a hely, ahol azoknak megvoltak a mi asszonyaink - ez az a hely, ahol a hadsereg dobolva - beleesett egy éjjel a gödörbe - ez az a hely, ahol véget ért a háború - ez az a hely, ahol a béke fog uralkodni."

1881-1882-ben az erődöt újjáépítették. Mindkét világháborúban fontos védelmi szerepet töltött be. A II. világháborút követően elvesztette stratégiai fontosságát, ezért elhanyagolták. 1987-ben elkezdték helyreállítását.

A Hermann erőd
A kis parkolóból már látjuk is az alig 15 méterre levő sziklafal tövében tátongó, sziklába vájt öblös barlang bejáratát. De ez legfeljebb fás sufni lehetett. A Hermann erőd ennek a sziklafalnak egyik peremén, 110 méterrel a Kluže erőd fölött található.

A barlangbejárattól jobbra, a szinte függőleges sziklafalba vájt, kb. 80 méter hosszú, látszólag a semmibe vezető folyóson jutunk egy több mint 100 méter hosszú alagútba. A folyósón ajánlott a sziklához minél közelebb haladni, hogy az esetleg leguruló kövektől védve legyünk. Az alagút sem egy hétköznap darab. A sziklafal tövét a Koritnica patak nyaldossa. Az alagút, párhuzamosan a fallal, a sziklafal külső szélétől úgy 10-15 méterrel beljebb fut. Az alagútból három keskeny, de embermagasságú alagúton juthatunk el a sziklafal szélébe épített lőállásokba, melyekről kívülről egy-egy alig észrevehető lőrés árulkodik. A főalagút végén, egy ágyú számára kialakított lőállás mellett kijutunk a szabadba. Innen, egy kb. 900 méter hosszú ösvény vezet a Hermann erődig. Az erőd megmaradt romjait szinte csak az utolsó métereken pillanthatjuk meg, de előtte még egy betonbunkert is láthatunk és még két, szintén a sziklába vájt lőállást.

Érdekes módon, egyik erődből sem látni a másikat. A Hermann elsősorban a Kluže védelmére szolgált. 1906-ban építették.

Az erődöt úgy tervezték, hogy eleje a gyalogsági támadásoknak ellenálljon, a barakkok hátul helyezkedtek el. A tető és a legsebezhetőbb falak (melyek a 2 méteres vastagságot is elérték) beton rétegekből készültek, míg a tűzerőnek kevésbé kitett falak kőből lettek felépítve. Egyes falrészeket dél Tirolból hozott gránittal borítottak be. A gránittömböket Tarvisio-ig vasúton, majd a Kluže-ig lovas kocsin, végül - az alagúton át - ökrökkel szállították az építkezés helyszínére. Az erőd elektromos árammal és szellőzéssel rendelkezett, saját vízellátása volt és saját vízierőműve, melyet a Koritnica folyó működtetett.
Egy helyi monda szerint a hivatalos kenyérszállító egy Bovec-i pék volt, Karel Pirc. Minden katona 2 kg-os rizskenyér adagot kapott minden második nap. Különleges alkalmakkor a pék egy aranypénzt rejtett el egy kenyérbe és az a katona, aki megtalálta, fizette az egész csapat italát.

A Hermann erőd, négy 120mm-es, páncélozott, 6700m hatósugarú, és két 105 mm-es Howitzer (5900m) ágyúval, az erődben állomásozó 13 tiszt és 227 katona, ellenőrzés alatt tartotta a teljes Bovec medencét.

Az I. világháború elején a Bovec Zár két erődje idejétmúlt volt, de feladatát ellátta. Számbeli fölénye ellenére az olasz csapat úgy döntött, hogy nem rohamozza meg az erődöket, inkább hónapokig erős tüzérségi támadás alatt tartja. Ezalatt az idő alatt az osztrákok stabilizálták helyzetüket a fronton és megállították az olasz támadásokat.

1915 nyarán, a háború első hónapjaiban, az olasz tüzérség 3840 gránátot lőtt a Hermann erődre, melyekből csak 200 ért célba. Ezek között 305 mm-es 441- és 350 kg-os gránátok is voltak, amelyeket 13 km-es távolságból a Raccolna völgyéből, a Kanin hegy mögül lőttek ki. A csapatok a támadás alatt visszavonultak, az elérhető adatok szerint, kilenc halott volt. 1916 májusára az erőd olyan siralmas állapotba került, hogy az osztrákok elhagyták. 1936-ban, nyersanyag hiány miatt, az olasz hatóságok elrendelték a dómok 10 tonnás acélpáncéljainak és acélkupoláinak eltávolítását.

Az erőd megmaradt romjait szabadon látogathatjuk, de mindenkit fokozott óvatosságra kérek. Semmi sincs kiépítve, minden romos. Óvatosan lépkedjünk és legyen nálunk fejlámpa.

A fejlécben megadott koordinátánál egy függőleges akna van. A vaslépcső vadonatúj. Aki teheti, ne hagyja ki a leereszkedés élményét. Odalent tökéletes biztonságban lehet a sziklában kószálni, és egy kis szerencsével még eredeti repeszdarabokat is találhatunk. Az akna aljából egy meglehetősen meredek és hosszú betonlépcső vezet, egy hármas elágazáshoz. Hogy is van ez?

A századfordulón, a hatékonyabb gránátok bevezetésekor, az erőd olyannyira elavulttá vált, hogy még egy kisebb méretű tűzerőnek sem tudott volna ellenállni. 1909-ben, azért, hogy hatékony útzárat biztosíthasson a Kluže erőd védelméért, az osztrákok, 14 méterrel a Hermann erőd alatt a sziklába vágtak három galériát, melyek az erődhöz kapcsolódtak föld alatti aknákkal, telefonvonalakkal és egyéb fajta kommunikációt biztosító fémcsövekkel. Tehát ha leértünk a meredek, földalatti betonlépcsőn, éppen ezekhez az aknákhoz jutunk. A jobboldali folyosó végén egy megfigyelőállás volt. A középső galériában fényágyú volt, míg a keleti galériában két páncélozott, vízhűtéses géppuska. Az erődben 80000 töltényt készleteztek, így mindkét géppuska 100 percen keresztül folyamatosan képes volt tüzelni. 1915 júliusában egy olasz gránát tönkre tette a függőleges akna védőbunkerét, eltorlaszolva a barlangokba való bejutást. 2008-ban megtakarították az akna bejáratát és felszerelték a már említett vaslétrát is.

Az erődöt fölül és alul bejárva, az embert egy semmi máshoz sem hasonlítható, döbbenettel vegyes érzés keríti hatalmába. Tapasztaljátok meg és próbáljátok szavakba önteni. Nekünk nem sikerült...

Kívánunk kellemes és eredményes kesselést, felejthetetlen és pozitív élményeket ezen csodálatos tájak közé ékelődő rom-erődök között!

Anikó és Miki