WAP
3 pontos multi
1.pont: Az I. világháborús emlékmű mögött lévő parkban a fák száma.
2.pont: A harangláb előtti buszfordulónál található információs tábla elött lévő járólapok száma.
3.pont: A ládában lévő geoládában lévő jelszó. A P+

mentén egy mező sarkában található. A
Jelszó: fák száma+ járólapok száma+ládában lévő szó egybeírva

A ládába TravelBug helyezhető.
Láda: egy fából készült ládában lévő szokványos konyhai láda: 5X20X20
Écs csillaghegy egyik mezője mellett található a P+

mentén, 3 pontból áll.
Történet: A mai Écs Nagyécsfalu és Nagyécshegy egyesítésével alakult meg 1936-ban. Első írásos említését 1172-ből ismerjük. Szőlősök és győri várnépek lakhelye volt, ahol nemesek és egyházak birtokoltak földet és szőlőt. IV. Béla 1240-ben szabályozta az itt lakó, a győri várhoz tartozó királyi szőlőművesek viszonyait. A megelőző időben Écsen közbirtokosság lakott, ekkortól viszont Ech a szentmártoni apátság birtokaként szerepel. A középkorban birtokolták még a pálosok, a johanniták és a győri székeskáptalan is. 1398-ban a világi földesurak mellett összesen 6 egyházi földesúri hatóságot szolgáltak az écsiek.A török hódítás idején, az 1600-as évek elején a falu és környéke teljesen elpusztult. Az újratelepülés után a főbb birtokosok a báró Cseszneky, Oross és Siey családok voltak. A Rákóczi-szabadságharc idején Heister tábornok felégette a környéket.1809-ben a franciák vonultak át a községen, amire az ún. dézsmapince homokköveiben lévő francia feliratok is emlékeztetnek. A sorsfordító események sorából említésre méltó, hogy az 1848-49-es szabadságharcban 36 écsi vett részt, akik emlékét a művelődési házban elhelyezett tábla őrzi. A századelő kivándorlási hullámában 250 écsi lakos települt ki az Egyesült Államokba.Az I. világháborúnak 75 falubeli esett áldozatul.
Nevezetesség: 1920-ban Écsen avatták fel az ország első világháborús emlékművét.
Koordináták:
Emlékmű:
N 47° 33,462' E 17° 43,112' 139 m [GCEcs-1]
Tábla:
N 47° 33,496' E 17° 42,035' 161 m [GCEcs-2]
Láda:
N 47° 33,344' E 17° 41,284' 249 m [GCEcs-3]
Első pont: Magyarország első I. Világháborús emlékműve. Amelyet később kiegészítettek II. Világháborússá. Az emlékmű mögött a kerítésen belül kis park található. Az itt lévő fák száma adja az első jelszórészletet.
Második pont: A harangláb előtti buszfordulónál található információs tábla. Itt kell nagyon a lábunk alá nézni és megszámolni az itt lévő járólapokat, mert ez lesz a második jelszótöredék. Innen érdemes felmenni a haranglábhoz, ahonnan az egész völgyre kiterjedő panorámát élvezhetjük.
Harmadik pont: A P+

mentén található egy mező ahonnan csodálatos kilátás nyílik Pannonhalmára és környékére. Itt rejtettem el egy faládát amiben található a jelszót tartalmazó harmadik részlet.
Jelszó: parkban lévő fák száma + tábla előtt lévő járólapok száma + láda jelszó. Számokat számmal és egybe kell írni a ládában található jelszóval.
Segítség: A harmadik pont keresése közben érdemes a képen látható jelzés előtt balra letérni az útról. Egy metsződésben található a két fa, amelyek között van elrejtve a faláda, amiben van a geoláda. A GPS-jel a láda környékén nem a legmegbízhatóbb, de a sok szúnyog felgyorsítja a keresést!:)
Ezután érdemes kiülni a rétre 1-2 jó panoráma képet lőni. Akár piknikelni..:)
2010.06.01 A láda regisztrálva lett a geocaching.com-on, bátran pakoljatok bele Travel Bugot, akár Geocoint!
2010.06.13. Röviddel a .com-os regisztráció után a láda eltünt. Hamarosan pótolva lesz, addig a rejtek fényképe alapján jóváhagyom a találatokat.
2010.08.29. A láda pótolva lett. Most faláda nélküli, konyhai ládát keressetek.
2013.08.25. Új logbook.
2014.03.16. Láda ismét eltünt, pótlása folyamatban. Addiga rejtek fényképe alapján jóváhagyom a találatokat.
2014.03.20. Láda pótolva lett. A régi fadobozban van konyhai műanyag láda.