A víztoronyhoz legközelebbi villanyoszlop tövében érdemes keresgélni a félliteres négyfülű konyhai dobozt. Vegetációs időszakban javasolt a hosszabb ruházat viselése.
Szokásos fél literes, 4 füles ládát keress!
A ládába TravelBug
nem helyezhető.
Ezt a ládát kettős céllal helyezzük el ide. Egyrészt mert itt ez a gyönyörű kis kápolna és a lepusztulóban lévő harangtorony amit érdemes megnézni. Másrészt pedig, hogy emléket állítsunk egy barátunknak, Ádám bácsinak aki felhívta erre a helyre a figyelmünket.
Megközelítés:
Eszterág-puszta Szalánta határában található, az 58-as út mellett. Az 58-asról itt térj le
N 45° 56,257' E 18° 14,233' 188 m [GCZSK+crossing] és menj a kápolnáig, itt aztán parkolhatsz ahol jólesik.
A történetünk:
Pár évvel ezelőtt egy Tenkes 30 teljesítménytúrán vettünk részt Povyagival. Ennek az utolsó szakaszán egy pince előtt haladtunk el. Illetve haladtunk volna, ha nem invitálnak be minket egy pohár borra. Megismerkedtünk a tulajjal, Ádám bácsival és az anyósával Iboly nénivel. Kevés náluk közvetlenebb emberrel találkoztam kirándulásaim során. Nagyon jót beszélgettünk, de szorított a szint idő és mennünk kellett. Azzal az ígérettel váltunk el, hogy még mindenképpen bejövünk ha erre járunk.
Erre egy év múlva került újra sor. Ekkor már ismerősként köszöntöttük egymást és meghívást kaptunk a szüretre.
Mi pedig el is mentünk. Mire odaértünk már javában folyt a munka, de azért minket terülj-terülj asztalkámmal vártak és az összes szüretelő odajött köszönni nekünk a "pestieknek". Ezen az alkalmon újabb érdekes embereket ismertünk meg. Tobbek között a Szalántai polgármestert Dunai Zoltánt is. Elmagyaráztuk mi az a geocaching mire ők mondták, hogy ide is kéne egy ilyen láda a "kis kápolnához". Elmentünk megnéztük, de úgy gondoltuk nincs megfelelő rejtési lehetőség így hagytuk pihenni az ötletet.
Ádám bácsival még egyszer találkoztunk náluk, Szalántán amikor mondta, hogy nagyon fél mert szívbillentyű műtétre lesz szüksége. Sajnos félelme jogosnak bizonyult, mert ő már nem mehet ki megkeresni a ládánkat. Nyugodjék békében!
Pár szó Szalántáról:
Annak, aki még nem ismerné Szalántát, elöljáróban essék néhány szó arról, hogy mit kell tudnia egy látogatónak falunkról.
Szalánta község Baranya megye közepes nagyságú települései közé tartozik. Pécstől 15 km-re az 58-as főközlekedési út mentén helyezkedik el. Lakosságának száma 1.158 fő, mely évről évre gyarapszik.
Községünk Pécs és Harkány városok között helyezkedik el sok kis településsel körülölelten. Szalánta szalagtelepülés, mely meghatározza a házak, ingatlanok elhelyezkedését.
A szűkebb lakókörnyezet mindennapjait és ünnepeit erősen befolyásolta és meghatározta a római katolikus vallás és horvát nemzetiség több évszázados jelenléte. Ez az erős kötődés segített a mai napig megtartani úgy a vallást és a hitet, mint az etnikai hovatartozás tudatát.
Bővebb információ a község
honlapján
A Zsolnay legenda:
"Az öreg Zsolnay a szivárvány minden színében tudott eosint készíteni, de a titkát gondosan őrizte. Mikor érezte, hogy közeleg az élete vége, elhatározta, hogy a titkot megosztja a leendő örökösökkel. De nehogy konkurenciaharc alakuljon ki a családon belül, ezért minden gyermekének csak egy-egy eosin-árnyalat receptjét adta meg. A terve be is vált, az örökösök az öreg Zsolnay halála után is együtt maradtak, és öregbítették a világhírű gyár hírnevét.
De jött a második világháború, majd pedig az államosítás. Az örökösök többsége Nyugatra távozott, egyetlen gyermek maradt itthon, aki az államosított gyár alkalmazásban dolgozott tovább. Mivel ő a zöld színű eosin receptjének a titkát ismerte, ezért az államosítás óta csak zöld színű eosin készül a Zsolnay Gyárban."
Jézus Szent Szíve-kápolna:
"A félkör alakú apszissal végződő, téglány alaprajzú kápolna, homlokzatain vízszintesen sávozott, sárga és barna mázas Zsolnay-csempe. A kapuzat szemöldökében "SANCTISSIMOˇCORDIˇIESV" felirat olvasható, zárókövén kör alakzatban egyenlőszárú kereszt látható. Fakapu, növényindás fémvasalás, felette rózsaablak. Oldalfalakon 2-2 bélletes, félköríves záródású ablak. A nyeregtető kisméretű, zöld mázas csempével fedett, csúcsain sárga színű, bimbós csúcsdísz. A kápolna belseje dongaboltozatos, a szentély félkupolája kék mázas csempével burkolt. Falán fogsoros párkányzat, gyámkövön Szent Imre és Árpád-házi Szent Margit szobrai. A főoltár mázas kerámiával burkolva, Jézus, Mária és József szobraival. Sárga-kék padlólap stilizált növénymintával."
Kicsit szakszerű, de csak ezt találtam. Aki szeretne még többet tudni róla és a harangtoronyról az
itt és a harangtoronyról
itt olvasgathat.
Ládatörténet
2019.01.03. A láda több mint egy éve beteg volt, a ládagazda már nem aktív (vagy nem látszik javítási szándék), a ládaoldal nincs aktualizálva, ezért adoptálhatóvá teszem. [Admin(kectam)]
2019.02.12. V_Gabor új helyre új ládát rejtett. Köszönet a rejtésért!
2024.06.05. Blasius McKay új ládát helyezett ki, a láda ismét kereshető.