A kastély és parkjának felújítása 2021 nyarán elkészült.
(A 0,5 literes talajszinten két szorosan nőtt fa között található. Terephez illeszkedő tárgyat keress.
Aktuális információk, nyitvatartás a Kastély weblapján:nadasdladanyikastely.hu
2021 novemberi állapot:
A kastély és parkja nyáron 10-18-ig, télen 9-17 között látogatható, szünnap hétfő. A park ingyenesen látogatható. Mindeképpen érdemes a kastélyba bemenni! A felnőtt belépő 3000 Ft, kedvezményes 1500 Ft.. Kb. 45 perc a vezetés.
A legendás szerelem kastélya:
"A kastély története akkor kezdődött, amikor a két történelmi
család sarját, a 26 éves Nádasdy Ferenc grófot és a szintén grófi
családból származó, 19 éves Zichy Ilonát bemutatták egymásnak. A két fiatal azonnal egymásba szeretett, és a korban szokatlan módon szerelmi házasságot kötött 1868-ban..." (forrás)
A történet folytatását a kastély meglátogatásával tudhatod meg és át is élheted. A látógatótér egy része interaktív.
A Nádasdy család történetének egy-egy fontosabb eseménye:
A Nádasdy család tagjai évszázadokon keresztül jeles szereplők voltak Magyarország történelmében.
- Nádasdy Tamás (1498-1562) A mohácsi csata után többször pártállást változtatva végül Ferdinánd oldalára állt. Feleségül vette Kanizsai Orsolyát, és vele hatalmas birtokot kapott a Dunántúlon - ezzel vetette meg a család későbbi hatalmát. Egyre magasabb rangra jutott, 1554-ben az ország nádora lett. A reformáció nagy pártfogója volt. (Nádasdy-kastély, Sárvár)
- Fia, Nádasdy Ferenc (1555-1604) kiváló hadvezér volt a török elleni háborúkban, a kortársak "Fekete bég"-nek nevezték.
- Nádasdy Pál 1625-ben szerezte meg a családnak a grófi rangot.
- Nádasdy Ferenc (1625-1671) ugyancsak fontos tisztségeket töltött be, országbíró, majd királyi helytartó volt. Mint nagy műveltségű műgyűjtőt és bőkezű mecénást tartották számon. Református hitét feladva rekatolizált. Részvételéért a Wesselényi-féle összeesküvésben (*) 1671-ben kivégezték, vagyonát, műkincseit elkobozták. 1681-ben az országgyűlés elrendelte tizenegy árvájának kártalanítását
- Nádasdy Lipót (1802-1873) törekedett birtokainak továbbgyarapítására és összpontosítására. A központot Fejér megyében hozta létre.
(Részletes további információk:Wikipedia-n és a Kastély weblapján)
A Kastély törtételme
A Schmidegg grófok 1736-ban szerezték meg a ladányi birtokot.
1851-ben Nádasdy Lipót gróf Schmidegg Károlytól vette meg Sárladányt, amelynek nevét később a család kérésére a hatóságok Nádasdladányra változtatták. 1873-ban Nádasdy Ferenc elhatározta, hogy új, nagyszabású kastélyt építtet a 18. századi barokk Schmidegg-kastély helyén, s itt egyesíti a családi kincseket, a képtárat és a könyvtárat. Az épületet az angol késő-romantika által kedvelt Tudor-stílusban Linzbauer István tervezte.
A kastélyt a kor legfejlettebb technikájával szerelték fel. A szobákat "beszélő csövekkel", később telefon-vonalakkal kötötték össze, gázlámpákkal világították és padlófűtéssel melegítették. A konyhát a kastélytól különálló kis házba telepítették, ahonnan föld alatti síneken érkezett az étel az ebédlőbe. Nádasdladány ékessége az arborétum volt, melybe száznál is több növényfajtát telepítettek. Víztorony biztosította a kastély vízellátását, ez táplálta a mesterséges tavat is. Télikert és orvosi rendelő tette teljessé a vendégek kényelmét. 1917-ben a patakon erőmű épült, s ez villanyáramot szolgáltatott a kastélynak. Az új főszárny földszintjén helyezkedett el az ősök Csarnoka, az ünnepi ebédlő s a nagy előcsarnok. A nagy szalonban hangversenyeket tartottak. A földszinten rendezték be a biliárdszobát is. A belső tereket több száz kínai váza és 426 kép díszítette, a vendégszárny folyosóját pedig szarvasagancsok övezték. Itt volt a család könyvgyűjteménye. Az uradalom és központja a második világháborúig zavartalanul működött.
Az ősök csarnoka ajtaját a helyi idegenvezető elmondása szerint befalazták, így vészelte át a világégést. A későbbi évtizedeket pedig úgy vészelte át, hogy '56 után levéltárnak használták. A Kastély többi helyiségében Posta, varroda, óvoda stb. is üzemelt.
A kastély 1982-ben került az utolsó tulajdonos, a Honvédelmi Minisztérium birtokába. 1982-94-ig az épület üresen állt, és így az állaga ez alatt az idő alatt romlott a legtöbbet.
(forrás)
További információk: A kastély weblapján.
Felújítás, cikkek: Külső felújítási munkák:
2009. májusi állapot:
- A kastély teteje nagyszerű állapotban van. Emlékeink szerint ez volt az első lépés (több évvel ezelőtt felújították).
- A kastély hátsó (keleti) homlokzatán komoly felújítási munkák voltak. A vakolat és festés nagy felületen fel lett újítva. A fő és oldalhomlokzatok még felújításra szorulnak.
2009. nov: Nagyszabású külső felújítási munkák kezdődtek a fő homlokzaton és az északi homlokzaton is. A Fejér Megyei Hírlap 2009.11.13-i cikke szerint a kastély további felújítása 2009.10.26-n vette kezdetét. A felújításhoz 250 millió Ft Úniós támogatást nyertek.
2010. szept: Már a fő homlokzat felújítása is elkészült.
A Múlt-kor portál 2010.09.26-i cikke szerint a kastély fő homlokzatának felújítása már elkészült. Már csak kisebb részen dolgoznak.
2016. dec: "Pincétől a Padlásig a Nádasdy-kastélyban", a turista Magazin cikke.
- 2021. aug.: A kastély és parkja útfogó fleújítása elkészült.
Belső felújítás:
2016 dec.:
- A földszint néhány helysége látogatható, de az emeleti helyiségek mindegyike üres és nem is látogatható
- Az "Ősök csarnoka" csodálatos, túlélte a II. világháborút és azt követő időszakot, bár így is komoly munka volt vele.
2021. aug:
- A kastély belső felújítása is elkészült. Csodás! Látni kell!
Ládatörténelem:
2002.05.19 Sáfrány elrejti az eredeti ládát. Köszönet Neki érte! Az eredeti leírást archiváltam a 2009.05.26-i logban.
2007.09.30 Mathau újrarejti a ládát.
2009.05.26 Adoptálás és újrarejtés. A láda 80-mrel közelebb került a kastélyhoz. A geocaching.com-on is adoptáltam a ládát és átvezetem a változást.
2011.06.10 pepe1948 újrarejti ez eltűnt ládát. Köszönöm !!
2011.07.02 Újabb eltűnés után új rejtés. Ezúttal mikroláda.
2011.09.10 Megváltoztattam a jelszót.
2016.12.11 Új ládanapló, íróeszköz és mikró dobozka került a rejtekbe.
2017.07.02 A dobozkát már könnyebb kivenni a rejtekből. (A jelzések alapján kis drótdarab került rá.)
2018.02.11 Eltűnt a mikró. Roberto egyből pótolta is. Köszönöm!
2018.04.14 Eltűnt a mikró. Még a jelzés napján pótoltuk.
2018.07.12 Újabb felújítási munkálatok miatt - előre láthatóan 2019 őszéig zárva lesz a park és a kastély.
2018.07.28 Külső-belső és park felújítás kezdődik. A dobozt beszedtem, a ládát (átmenetileg) nem kereshetőre állítottam.
2021.11.08: a felújítás elkészült (aug). Létesítményvezető engedélye nyomán az újrarejtés hamarosan megtörténik.
2022.02.20: új rejtés (terephez illeszkedő) kihelyezve a korábbitól 110 m-re DK felé kissé nyugodtabb helyen.
2022.11.12: A speciális rejtés eltúnt októberben. Marsoka hagyományos dobozba rejti (köszönet!)
2024.06.19 előtt néhány napig filmforgatás miatt (ideiglenesen) nem volt kereshető.
2024.12.22: új dobozt helyeztünk ki talajszintre (hiányzott a teteje és szét volt szórva a tartalom)
Állapot: kereshető
1 játékos jelölte kedvenc ládájának
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
+
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Molnár Család, Inez, Félix, Bende, Kata, Attila.
Kedves Rejtő! Egy állat megtalálta a dobozt kinyitotta és szétrágta a dolgokat :) [Geoládák v4.5.3]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.3]
A ládát a földön, szétszóródva találtuk. A doboz teteje nem lett meg, betettük az aljat és a tartalmát egy zacskóba így kis ideig elvan. Elázva nem volt így sem.
A sok meglátogatott kastély közül végre egy élhető emberközpontú kastély. Az Árulók című tv műsor miatt lettünk kíváncsiak rá. Szép napsütéses téli napot választottunk a meglátogatására, érdemes volt. A park még így télen is szép, kellemes sétahely. A kastély gyönyörűen felújított. A tárlatvezető nagyon kedves volt, sok érdekes dolgot mondott, érdemes volt a tárlatvezetésre befizetni.
A rejtés ügyes, a láda rendben volt.
Köszönjük a rejtést!
Bejártuk a parkot, az összes tiszafát megleltük.:) Nem volt könnyű megtalálni, de a térkép alapján sikerült. Gyönyörű a kastély és a park, biztos, hogy elmegyünk még oda. Köszönjük a rejtést, így lett teljes a napunk. Sajnos jelszót nem találtuk, igaz, már erősen sötétedett, így siettünk.
Köszönjük az úticélt!
Nagyon tetszett a kastély, szépen van felújítva. Sok mindent meg lehet tudni a családról, nagyon sok A tájékoztató szöveg. A kastélypart sajnos nincs a legszebb állapotban.
A láda nem az eredeti helyén van szerintem, a négyágú fától dél keletre lévő tiszafát nem találtunk, így ugyanott hagytuk, nem tudtuk visszahelyezni.
Levi és Luca [Geoládák v4.5.0]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Nagyon szép a kastély és a park, igaz ebben a hőségben nem az igazi, a tó sűrű zöld, mintha olaj vonná be.
Minden órában vezetett bemutatás van, jó volt hallgatni a sok történetet.
Júniusban akartam ide ellátogatni, de forgatás miatt nem lehetett, így vártam.
Sajnos, nem tudtuk a ládát közvetlenül elérni. Egyrészt, a kastély látogatása miatt nem voltunk terepruhában, másrészt nem volt szívünk a tengernyi, 30 cm magas medvehagyma mezőbe belegázolni. A hely csodálatos, korábban nem tudtunk a felújítás maitt
a kastélyba bemenni, most sikerült. Ezért most nagyon köszönjük a Rejtőnek a találat elfogadását!
Nádasdladány felé menet kerestük az útba eső ládákat.
A szeles, de napos időben ma csak a park meglátogatása volt a cél. Szépen karbantartott park érdekes történetekkel, szépen felújított épület.
3 órát töltöttünk családostulnl a kastélyban. Gyönyörű lett, és a személyzet hozzáállása is példaértékű (értsd: nem cseszegették a gyerekeket folyamatosan ). A megtekintés mindekinek ajánlott! (a rejtés rendben van, a láda a helyén) [Geoládák v4.1.2]
A kastély szépen felújított, a kertre azért még ráfért volna némi karbantartás, a láda környéke vadregényes, hamar meglett. Köszönjük! Sorra járjuk a kastélyokat, mivel Edelénybe nem jutottunk el időben..
Gyönyörű hely. Nagyon tetszett nekünk kívűl-belül a birtok. A rejtek közelében róka-koma sétálgatott. Talán az egyik legszebb állapotú kastély az országban. Megmutatjuk majd az ismerőseinknek is jövőre.
Köszi a rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Sajnos a láda szét volt dobálva.
A ládát helyre állítottam, és az eredeti helyére raktam ágakkal letakarva.
(Vigyázat, sok a szúnyog) [Geoládák v3.12.10]
Velünk élő történelem. Gyönyörű, impozáns kastély, Európai uniós milliárdokból tökéletesen felújítva. Kellemes, szép park. Remélhetőleg a magyar nép tulajdona marad, és nem valósul meg a 2023. márciusi rémhír, hogy ingyen magánszemélyeknek ajándékozza az állam!
Marsoka-nak köszönöm szépen a láda gyógyítását új dobozkával.
(A korábbi speciális rejtek sajnos eltűnt, de most így kereshető Marsoka szokásos dobozkával).
Szülinapi ládázgatás.
Log füzet derékmagasságban láda nélkül zacskóban.
Rejteket nem is lehet fotózni, mert nincs.
Talán egy madáretető lehetett itt.
[g:hu+ 2.9.12]
Köszi a rejtést! Megtaláltuk! Valóban gyönyörű lett a kastély, kis hazánk egyik büszkesége. Csak egy zacskót találtunk, benne a logbook. Semmi nyoma a régi rejtésnek.
A ládát 2006-ban találtam meg. Azóta nem is jártam itt, de most visszajöttünk, mert tudtuk, hogy szépen felújították a kastélyt.
És valóban nagyon látványos lett, megéri elidőzni és az épületet, a parkot is megcsodálni. Sajnos bemenni nem tudtunk, mert kutyát nem lehet bevinni.
A rejtek, a láda és a logbook is igényes, kedves.
Köszönöm megtaláltam, nagyszerű rejtés. Az első Dunántúli ládám volt. A kastély gyönyörű és a park is körülötte. Aki teheti látogasson el oda akár csak a parkjába. Oda a belépés ingyenes, csak a kastély a belépős.
110 km kerekezés Székesfehérvár környékén.
Fehérvárra a gckupa pontok begyüjtése miatt jöttem, de hogy a kilométerek is gyűljenek Polgárdi és Nádasdladány fordulókkal egy nagyobb kört is megtettem a környéken. Mivel nem folytattam előtanulmányokat a ládval kapcsolatban először a GPS-re hagyatkoztam csak, így vagy 80 méterre a ládától kerítésbe ütköztem. A park bejáratát megtalálva már gyerekjáték volt a rejtekhely becserkészése.
Eszméletlen szúnyog közelharc után meglett a láda.
A rejtés módja nekem nem annyira tetszett, elképzelhető ennek hatására más helyszínekén az élővilágot zaklatják, feltételezve a hasonló rejtést. ;( A kastély egy csoda, nem szabad kihagyni!
Köszönjük a rejtést!
Ezt a ládát évekkel ezelőtt már megtaláltuk, csak lehet, hogy elfelejtettük logolni. Akkor is épp túl volt egy renováláson, de belül teljesen üres volt a kastély.
Nem baj, mert úgyis el akartunk jönni megnézni most, hogy kívül-belül fel lett újítva.
Korábban már jártam itt, így szívesen tértem vissza mert tudtam, hogy mire számíthatok. Azonban még így is meglepett a felújítás utáni pazar látvány. A kastély és a park is csodaszép, ajánlom mindenkinek jó szívvel!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!Gyönyörű lett a kastély,bár nekem régen tetszett.Pár gyöngyvirág áldozatul esett a keresésnek,de az igényes rejtés miatt megérte. [Geoládák v3.12.7]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Volt ma egy kis forgalom a ládánál :)
Biztosan visszajövünk még, a hosszú hétvége és az tömeg miatt csak rövidebb, vezetett látogatást lehetett tenni a kastélyban (amit egyébként nagyon élveztünk). [Geoládák v3.12.6]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Az egyetlen név, amit tudok latinul.:) Szép lett a kastély, be ma nem mentünk. Szerencsére nagyon sok a látogató. Harold, Kata, Janka, Anya [Geoládák v3.12.6]
Zsuzsikával az egész napos csavargásunk itt folytatódott, kölcsön autóval. Gyönyörű lett a kastély, amit most csak kívülről néztünk meg. Majd egyszer rosszabb időben a felújított belső részt is megnézzük. Egyszer régen egy balatoni nyaralás végén jártunk már a kastélyban, de halványak az emlékeim... A láda kivitelezése igényes, köszönjük.
Kedves kessertársak.
A jó hír, hogy a létesítmény fenntartója még 2021-ben hozzájárult a kastélyparkban láda elhelyezéséhez. A ládát és specális rejteket előkészítettem. Előre egyeztetett időpontban, hétköznap, a kezelő részvételével tudom majd telepíteni.
Sajnos nem várt munkaterhelés miatt részemről késik a hét közbeni idő hiánya miatt a telepítést.
Szíves türelmeteket kérjük!
Köszönettel: Hajo
Köszönöm a jelzést a kastélykert lezárásáról. Tudtam róla, hogy lesz felújítás, de arról nem, hogy le is zárják a parkot. Jelenleg augusztus közepéig hosszabb külföldi utak miatt alig leszek a környéken, így addig marad beteg. Utána próbálok keresni átmeneti megoldást a láda fenntartására a felújítás alatti időszakra, illetve igyekszem megtudni, hogy meddig lesz zárva a park.
Köszi a rejtés.
A kastély kívülről gyönyörű a parkkal együtt.
Ottjártunkkor már csak üresen találtuk. A személyzet elmondása szerint még egy pár hétig látogatható az üres kastély, azután bezárják a felújítási munkálatok miatt, kb. másfél két évig tartanak a munkálatok.
Kerestünk dobozt a koordinátán és körülötte - nem találtunk.
Kerestünk mikrót a koordinátán és körülötte - nem leltünk.
Olvastunk leírást, néztünk képeket, de még mindig semmi - pedig meg lett a vélhető hely.
Ujjaztuk, kotorásztunk bene. Előkerült több beletört bot és még egy műanyag fóka figura is, de láda és logfüzet csak nem.
Ezért a rejtővel folytatott telefonos egyeztetés után újrarejtettük a dobozkát.
Köszönjük a ládát, jó megtalálást!
HEURÉKA!
Megtaláltuk, köszönjük.
Részletek és képek később. [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Megtaláltam logot nem tudtam beküldeni, mivel a jelszót nem tudtam megnézni. A hely, a kastély, továbbá a rejtek, illetve a kis dobozka (fekete filmes doboz) meg van.
Sajnos a kezem és az ujjaim nem egy sebészé, így a kis lyukból nem tudtam elővarázsolni a dobozkát. Aki legközelebb megy az húsfogót vigyen magával, azzal könnyen ki lehet venni. Más fogó nem alkalmas. Piszkafával meg csak lökdösni lehet a kis lyukban. No szóval elszórakoztam annyi időt, hogy a kastélyt belülről nem is tudtam megnézni, mivel mentünk tovább.
Kívülről a kastély szép, a parkja már kevésbé, de így is tetszett!
Kérem a rejtőt a képek alapján (fotolog) a megtalálást elfogadni szíveskedjen.
Valóban nagyon nehéz volt kipiszkálni a dobozt, mert egyik kezünkkel a lábunkat csapkodtuk a szúnyogok miatt, míg a másik kezünk 2 ujja már alig fér be a doboz mellé. Faággal is próbálkoztunk, de végül is kézzel sikerült. A kastély kívülről csodaszép, belül is volt 2 terem, ahol leesett az állunk.
A kastély csodálatos, a vezetés is nagyon jó volt, megérte az árát. A ládával nekem is meggyúlt a bajom, csak hosszas küzdés után sikerült kipiszkálni az odúból. Kösz a rejtést!
Elég régóta kacsingatok erre a kastélyra, ma végre eljutottam ide. A kastély nagyon szép lett, kívül-belül. Jól szétnéztem odabenn is. Okoskával fényképeztem, de a képek minősége nem túl jó. Ha járok még erre, rendes fotó apparátot veszek a kezembe. Meg nyáron egészen más arcát mutathatja a park is. Kifelé a templom mellett átléptem a kerítés lábazatát...
Új buszmegálló épült, de már most látszik, hogy nem jó helyre került... a buszok nem ott állnak meg, mert onnan nem tudnak ráfordulni a Jenő felé vezető útra.
A Sárszentmihályban lévő kastélyt is megnéztem, ami magánkézben van.
Köszi a rejtést!
Köszönöm a rejtést! Szép a kastély, meg a park is gyönyörű. Sajnos a kastélyba nem tudtunk bemenni, annak ellenére hogy az ajtón levő papír szerint nyitva volt. Szerintem meg nem. :-(
Fejér megyei kerékpáros körtúránk alkalmával. Hétfő lévén a kastély zárva volt, a füvet nyírták a kertben a biztonsági őr nem volt kedves!Sajnos a ládát én nem találtam a bozótban méteres csalánban, képek alapján kérnék egy pontot!
[Jóváhagyta: Hajo, 2016.06.28 21:54]
Nagyon köszönöm!
Nagyon szépen köszönjük ezt az érdekes, számunkra a 100. megtalálást jelentő ládikót.
Mintha az Isten is rejtésre teremtette volna a helyet... :)
Megtalálást követően piknikeztünk egyet a parkban, még menyasszonyt is láttunk.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.5.1w] [wapon beküldött szöveg]
Székesfehérvár - Balatonaliga 72 km kerékpár túra a X. UltraBalatonra menet. Harmadik találat.
A kert bejárati része szépen gondozott, de a hátsó régiók már nem kevésbé... De így is nagyon tetszett. Mivel még sok kilométer várt a Balatonig, ezért a kastély belseje kimaradt...
Megvan!!Köszönjük a rejtést!!Bringás találat a Balatonfőkajári,és Pétfűrdői ládák előtt!!Csodálatos maga a kastély,de a park is!!!A fű itt is óriásira nőtt,de szerencsére vágtak bele "járdákat" ,ami a mi dolgunkat is megkönnyíti!!:-) A láda ha szem magasságban akarjuk megtalálni akkor minimum Kareem Abdul Jabbar-nak,vagy Dávid Kornélnak kell lennünk,mert kb 200cm magasan van!! Nem árt ha van velünk kisgyermek kicsi kézzel,vagy nőgyógyász ügyes kézzel,vagy tudunk pálcikával enni,mert a kis dobozkát igen nehezen adja az odu!!Ha tanácsolhatom inkább az aljával kifelé kell megpróbálni,úgy könnyebb!!:-)Nekem a megadott ponttól kb 20m-re volt a fa és csak úgy észrevettem miközben elgurultam mellette!! Az mondjuk pozitívum,hogy fehér a dobozka!!Én is úgy hagytam ott,hogy aki keresi megláthassa,de ne legyen feltűnő!!
Megtaláltuk, köszi! Először mérgelődtem, miért kellett a ládát ilyen messzire rejteni, de mikor megkerestük, megértettem. Nagyon megérte a séta a régi parkban!
A köd előttem köd utánam túránk első pontja! A kastély csodálatos, remek állapotban van! Sajnos ez a hozzátartozó kertről már nem mondható el, de nyilván nem ebben az évszakban mutatja a legszebb arcát! Köszönet a rejtésért!
Csodaszép! Rendesen elcsodálkoztam, hogy ilyen rendezett állapotban van a kastély, viszont a kertje, reméljük csak az évszak miatt, nagyon elhanyagolt. Az biztos, hogy még másik évszakban is eljövök és akkor mindenképp a belső részt is megnézem. A láda rendben, bár nyirkos kissé. Köszi!
GC előtti korszakunkból már ismertük a helyet. Ráadásul Nádasdyként kötelező is ismerni :)
2004 óta gyönyörűvé varázsolták a kastélyt. Jó volt újra itt lenni. Köszönjük!
Köszönjük a rejtést! Csodás, mesebeli környezet fogadott minket. A kastély gyönyörűen fel van újítva, a képeken akár egy makett. Nagyszerű élmény volt.
Nagyon szépen halad a kastély helyreállítása, örülök hogy a külsejével kezdték.
A láda szerintem simán lehetne normális méretü tele játékokkal, gyerekeknek. Van hely böven a parkban.
Grazie
Köszönjük a rejtést!
Virágzó medvehagyma tenger fogadott minket! :)) A rejtéshez hosszú zongorista ujjak szükségesek. :))) Nem volt könnyű kivenni, de sikerült.
A kastély nagyon szép belülről , érdemes bemenni.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. A láda a földön volt visszaraktam a helyére enyhén fizes a papír írni nemtudtam bele sajnos mert a tollamat elhagytam :-D [g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
Gyönyörű a kastély nem csak kívül, de belül is. A 30 perces tárlatvezetés nagyon érdekes volt, érdemes végig járni a termeket. Legjobban az ősök csarnoka és a könyvtár-zeneterem tetszett. Ötletes a rejtés, bár a dobozkát a földön találtam. Nem vizes, még lehet bele logolni. Köszönöm a lehetőséget és a kastély bemutatását.
Veszprémből hazafelé menet. A kastélyban voltunk már pár éve, most csak a ládáért ugrottunk be. Már sötétedett, éppen hogy sikerült meglátni a dobozkát a földön heverve. Visszarejtettem a dudor üregébe.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
Polgárdi-Várpalota közötti kerékpáros találat. Pompásan helyrehozott kastély, melynek megelégedtem kívülről látható szépségeivel. A kerten persze azért még van mit csinosítani, de elképzelhető korabeli állapota. A kert az ÉK-i csücsökben is elhagyható, arra mentem tovább.
Impozáns a kastély, megérte útba ejteni.
A parkon nyilván lehetne még javítani, de a kastély felöl közelítve nem annyira tragikus a helyzet, ahogy az előző logban áll.
A kastély gyönyörű, megérdemelten kapott helyet Magyarország 15 legszebb kastélyának "ranglistájában" . Viszont a környezet... Egy rossz kapun kell bemenni, balra egy kidőlt-bedőlt istállószerű valami az ember azt gondolná,hogy rossz helyen jár... Ám utána ékszerként tűnik fel eme csodálatos építmény egy kicsit visszarepítve minket az 1800-as évekbe. A park elhanyagolt, az utakat kezdi benőni a fű... Jó és rossz érzésekkel feltöltődve indultunk haza (nem az első eset ) látszik , hogy valamit csináltak, de mégis befejezetlen, nem tudott kikerekedni belőle egy komplett egész, egy átfogó jellegű felújítás, amely kiterjedt volna a kastély környezetére is. Méltán érdemelné meg ez az épület a teljes megújulást !
Köszönjük a lehetőséget:
Feri és Edit
A kastély nagyon szép! A ládát egy kis hajrával megtaláltuk mielőtt elkezdődött volna a tárlatvezetés. Mindenkinek ajánlom, hogy várja meg a tárlatvezetést, mert nagyon érdekes.
Köszönjük a rejtést!
A kastély gyönyörű, a tárlatvezetés is tetszett. Sajnos a ládát nem találtuk meg, mert tábla jelzi a méhveszélyt a rejtés környékén. Allergia és a gyerekek miatt ezt nem mertük megkockáztatni :-(
Ilyen esetekre jó lenne egy pótjelszó, vagy pótrejtés máshol a kastély környékén. Egy kicsit csalódottan jöttünk el, e miatt...
Megtaláltuk. [g:hu 1.5.0l] [wapon beküldött szöveg]
Balatonkeneséről ugrottunk el A Nádasdyak kastélyához. Kicsit korán érkeztünk ahhoz, hogy azonnal meglátogathassuk, ezért előbb a ládát kerestük meg. A kastélyt külsőleg szépen felújították, egyedül a bádogos munkával volt gond, ami miatt több helyen is leázik a vakolat. A park felől nagyon szépen látszanak az épület arányai, s a homlokzati díszek. Sajnos a tavat "lakossági tiltakozás miatt" úgy 10 évvel ezelőtt le kellett csapolni, azóta csak néhány szál nád nő a helyén. Pedig mind a kastélyból, mind a szép fekvésű, kilátónak álcázott hajdani víztoronytól nagyszerű látványt nyújtana.
A kastélybelsőből természetesen a két nagy helyiség, az Ősök Csarnoka és a könyvtár a legszebb, legjobban ezek mutatják, micsoda értékek lehettek egykor itt összegyűjtve. Megtekintésüket feltétlenül javaslom, már maga a szakavatott idegenvezetés is élményszámba megy.
Maga a láda elhelyezése egyáltalán nem tetszett. Szerintem méltatlan a helyhez ez a mikrokazettás megoldás; a hely kiválóan alkalmas arra, hogy ott egy környezetbarát rejtekhelyet alakítsanak ki, nagyobb méretű dobozzal...
De azért köszönjük, hogy ideinvitáltak bennünket.
Nagyon szép kastély. érdemes volt ide eljönni. Sajnos a ládát nem találtuk meg. Nagy sár volt és annyira nagyon nem tudtuk keresni. Kérném a találat elfogadását a mellékelt képek alapján.
Nagyon tetszett a kastély, nagy kár, hogy ide nem jut uniós pénz. Elképzeltük a könyvekkel teli könyvtárat, a fodrozódóvízű romantikus tavat és még hosszasan sorolhatnánk. Köszönjük, hogy megmutattad.
A Haloween parti során erre vitt épp az út, közben a bokrokból mindenféle szerzetek ijesztgettek minket. A kastélyt is meg lehetett nézni, ami rendkívüli volt, a könyvtár és a táncterem lélegzetelállító, majd egyszer világosban is körülnézünk! [g:hu 1.4.28] [wapon beküldött szöveg]
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget.
Részletek később. [g:hu 1.4.27] [wapon beküldött szöveg]
A hely az nagyon szép bár a rejtés az lehetne jobb is. Mért nem rendes ládát tettél ide mikro helyett?
Kolléganőm hívta fel a kastélyra a figyelmem, mikor lelkendeztem a tiszadobi kastélyról. Nyomban megnéztem a neten a képeket, és elhatároztam, hogy ezt nekem látnom kell élőben is.
Nagyjából sorra vettük a Fehérvár környéki kastélyokat, és ez tetszett mindkettőnknek a legjobban. Gyönyörű lehetett a parkja is, amely még romjaiban is szép.
Mai tekerésemmel Veszprém és Somogy megye után Fejér megyét is elértem. A korai indulással és a valós láda meg nem keresésével értem el, hogy a délutáni hőséget el tudtam kerülni. Így lett 84km tűrhető időben.
Megtaláltuk a rejtés, köszönjük.
Hihetetlenül gyönyörű ez a kastély, mindenkinek csak ajánlani tudjuk.
Az idegenvezetés is nagyon korrekt volt és egyáltalán nem drága a belépő.
dandaki, Zsuzsóka és persze Kini társaságában, leírás nem volt nálunk, de könnyen meglett, csak egy bolynyi vöröshangyával kellett megküzdenünk. A kastély nagyon szép kívülről, belül zártkörű rendezvényhez készülődtek. A mosdókhoz vezető folyosó egy aranybánya a fotósoknak! Köszönjük a rejtést! [g:hu 1.4.27] [wapon beküldött szöveg]
Petánnal közös ládázás, a kastély és a parkja nagyon tetszett, sajnos belülről nem tudtuk megnézni. Visszajövünk!
A rejtés jó, köszönjük a lehetőséget!
A mai gyönyörű nap ideálisnak látszott a kastély felkeresésére. Mivel kutyával voltunk az épületet csak kívülről csodáltuk meg, a pár helyen már bomladozó vakolattól eltekintve impozáns látvány.
A kastélypark is gyönyörű, kár hogy a tóban nincs víz. A tavat megkerülve, a kis víztorony dombját megmászva, a kastély másik oldalát is körbejárva elsétáltunk a szépséges kis templomig /egykori főbejárat?/.
Gyönyörű hely, megérdemelne egy igazi kincsesládát is!
Bringázás Székesfehérvárról Siófokra érintve Nádasladányt és természetesen felkeresve a szépen felújított kastélyt és annak hatalmas parkját.
Ügyes rejtés , köszönjük , hogy megtalálhattuk.
Székesfehérvár-Siófok közti bringázás közben betértünk szaatt barátommal a kastélyhoz. nagyon szépen felújították, ha a park is elkészül, a környék gyöngyszeme lehet. Irigylem a ladányiakat, hogy ilyen szép környezetben sétálhatnak.
Elsö idei biciklitúránk. A kastélyba a zártkörü rendezvény ellenére sikerült bejutni. Ahol már felujitották, ott nagyon szép, de még van itt elég munka...
Köszönöm a rejtést!
Gyönyörű a kastély a és a parkja. Igazán mesés. :)
A láda hamar meglett, de jól el volt rejtve. GPS nélkül kerestem, de térképről belőttem, hogy hol kell lennie, és lám, jól számoltam. :)
Örülök, hogy ide is eljutottam; ez a láda megérdemli a 3x5-öt.
A kastélyt kívül szépen felújították. Kár, hogy a belseje nincs még készen, de az is, hogy az eredeti berendezése nincs meg.
Köszi a rejtést és a segítséget is.
Fehérvárra menet útba ejtettük. Gyönyörűen fel lett újítva. Ez a hely ládát érdemelne, mikróval a fiamnak csalódás volt.
Azért köszönjük, hogy megmutattad nekünk.
Tihanyiék Füredről.
Megtaláltuk! Hirtelen felindulásból kerestem rá a telefonban, van-e ebben a kastélyparkban láda, mivel tipikusan olyan hely, ami alkalmas. És volt! Viszonylag könnyen meglett, jó a leírás. Nagyon szép a kastély, a park, és megható a kastély lakóinak története is. Érdemes felkeresni!
Nagyon szép hely, otthon aztán rákerestünk a Nádasdy családra.. láttuk a parkban az emlékoszlopot, amit a ma élő leszármazottak állítottak... nagyon klassz hely.. aztán piknikeztünk a füvön.. itt fotózkodtak esküvések alkalmából :-)
Úgy látszik, hogy az egy éve eltűnt régi láda előkerült és a régi helyén megtalálható.
A fenti leírás értelemszerűen már az új (mikro)ládára vonatkozik. A következő megtalálások alapján azzal nincs semmilyen gond.
A további zavarok elkerülése érdekében igyekszem rendezni a helyzetet (régi láda beszedése).
Mindenesetre a leírás szerinti helyen minden probléma nélkül megtalálható a mikró és a jelszót elfogadja a rendszer. Jó keresést kívánok Nektek!
EmiGrant-tal találtuk meg együtt a régi ládát. Az én GPS-emen volt a régi láda ko-ordinátája. Kérem, hogy fogadd el a találatot a fénykép alapján. Köszi! Legközelebb frissítve lesz a kütyüm.
Csodás kastély és park. A láda a fa mellett a földön feküdt, talán egy állat húzta ki, de mi szépen visszatettük. Köszi a rejtést! Sajnos a logbook-ban talált jelszót nem fogadja el a rendszer. Kérem a fényképek alapján elfogadni! Most már értem, hogy mi történt. Sajnos az én GPS-emben nincsenek benne a ládák és a barátom akivel ládáztunk nem mondta, hogy szem magasságban kell keresni. Mivel a pontos helyen a földön ott volt a láda, nem kerestük tovább. Nagyon hálásak lennénk ha elfogadnátok így. Előre is köszi!
Nagyon szépen felújított kastély.Kellemes séta a parkban sokk látogatóval.Sajnos a ládát nem találtam kérem a rejtőt fénykép alapján elfogadni.Köszönöm.
Szülinapi kesselés.
A kastély meglepett minket, nem számítottunk ilyen szépen felújított épületre! Ötletes a rejtés, valóban segít a hagymacsapás.
És láttuk henyáékat, le is fotóztuk őket :o)
Balázs szedett egy marék medvehagymát, este belesütötte kenyérbe. A gyerekek nagyon élveztélk a parkban szaladgálást, és a végén kisebb hiszti is volt, mert a kastélyba már nem volt időnk bemenni. Elhatároztuk, hogy pótoljuk majd - legkésőbb egy év múlva.
Tavaly nyáron, mikor még "tudatlan" voltam, számtalanszor pihentem meg a parkban bringázás közben. Ősz óta vágyom erre a ládára. Mikor először sikerült keresnem, a térképen vmiért nem volt jelölve ez a láda. Ma végre koordinátákkal kerestem, a második fánál meg is találtam, de még mindig nem kerek a történet, ugyanis lelkesedésemben a jelszóról meg is feledkeztem. A következő körben már figyelek arra is. (:
7+os pocakkal jól esett sétálni a parkban a gyönyörű tavaszi napsütésben. Nagyon tetszett a kastély is; épp elcsíptünk egy induló csoportot, így körbe is járhattunk (belépő: teljes árú 700 Ft, kedvezményes 500 Ft ). Köszönjük, hogy felhívtad a figyelmünket erre a gyöngyszemre, és külön köszönet a szép, információgazdag oldalért!
A Burok-völgybe menet útközben kerestük meg ezt a ládát. Nagyon tetszett a kastély és a kert is. Kár, hogy a kilátó bástyáról leszedték a létrát, szép róla a kilátás.
Szerintünk mókus lehet a bűnös a geoláda kiszedésében. Földön találtuk pár méterre a fától mi is. Fapálcákkal betömtük a lyukat, de biztos kiszedi - jó lenne meglesni, de nem volt annyi időnk.
A kastély pazar, igazi gyöngyszem egy eldugott faluban. Köszönjük a rejtést, a jó leírást és a kellemes időjárást a mai napon.
A ládát sajnos a megadott pozíciótól kb. 15 m-re a földön találtam, de
visszahelyeztem (reményeim szerint) a rejtő szándéka szerinti eredeti
helyre. Tekintettel abszolút kezdő mivoltomra, a jelszót elfelejtettem
feljegyezni, (ehhez később telefonos segítséget kaptam, ezúton is köszönöm) de legalább a megtalálás sikerélménye megvolt. További sikeres vadászatot mindenkinek. Üdv . laca53
Siófokról hazafelé ládázgattunk egy kicsit ebben a kellemetlen havas-esős időben.
A kastély szépen fel van újítva, jó volt ilyet is látni, nem csak a sok romos, szétmálló társait. Az külön tetszett, hogy állami gondozásban van és (még?) nem került magánkézre. A park ebben az évszakban nem a legszebb, nyáron ez is jobb élmény lehet. Most ez jött össze.
A láda helyét megtaláltuk, a ládát nem. Köszönjük a rejtő segítségét a logoláshoz.
Ez az új év első ládája, napsütéses, kellemes időben. A kastélyba nem tudtunk bemenni, de a parkot bejártuk és megcsodáltuk a hatalmas fákat. Terveink szerit tavasszal újra eljövünk és akkor belüről is megnézzük az épületet. Köszönjük a rejtést!
Már kezdett mumus lenni ez a láda. Egyszer jártam itt, családostul, de már zárt a kastély és a rejtés is beteg volt talán. Azóta számtalanszor le akartam vadászni. Bringával, aszfalton, fő úton, tök sík terepen, nem az én stílusom, ráadásul 1 szem ládáért... Féltem is, hogy drive-in lesz belőle, de ma, gyönyörű időben tesztelgettem a készülő éjszakai multim útvonalát. 14 órára végeztem a teendőimmel, a láda 30 km. alatt volt, nekivágtam. Maroshegyen tökön-babon mentem, oszt a Pentelei erdő környékén kezdődött a nem szeretem aszfalt, bőséges kipufogó gőzben-gázban. Már SMihály elejénél meguntam, irány fel a dombokra, ismét tökön-babon. Itt már volt feeling, kilátás, küzdés, bizonytalanság, melyik traktor út merre folytatódik, vagy ér véget. Használhatnának sima gumit is, bár az nekik nem jó, tu-dom-dom-dom. Volt amikor légvonalban távolodtam, volt amikor elfogyott az út alólam az erdőben, így napnyugtakor lett meg a találat. Várt rám sötétben barátom, a Sárrét. Ezt a részét még nem ismertem ki teljesen, pedig gyönyörű, már bánom, hogy nem vettem bele valamelyik MTB-be :) Szóval 62 km lett a vége (a fehérvári teendőkkel együtt) és még 300 m szintet is összeszedtem, ami ezen a vidéken komoly teljesítmény.
A kastélyról nem akarok ódákat zengeni, megteszi más helyettem. A park meglepően nagy és van benn minden, ami szem szálynak ingere. Biztosan segítségül hívtam volna valamelyik objektumot a rejtéshez, de így ís nagyon szemfüles lett, nagyon tetszett. A ládaoldalra csak figyelmetlenségből lehet 5-nél kevesebbet adni.
Köszönöm és gratulálok Hajónak!
Megtaláltuk!
A rejtés tulajdonképpen tökéletes, csak... nagyon nem szeretem a mikró ládákat olyan helyen, ahol lehetne nagyobb ládát is rejteni, ebbe nem lehet "kincset" elhelyezni.
A kastély gyönyörű, (csak Április 1-től látogatható). Nagyon jó, hogy van ahol nem csak romokat és pusztulást látunk...
A gróf családi tragédiája nagyon megrendítő még ilyen távolról is...
Köszönjük a rejtést.
Megtaláltuk! Ez igen! Ez tényleg geoládának való hely! Gyönyörű a kastély és a parkja is, nagyon tetszett. A ládarejtek környezete is jól ki lett választva, egészen fantasy hangulatú volt. Azt persze sosem fogjuk megérteni, hogy hatalmas parkokba és erdőkbe miért jó mikroládát rejteni, de ez persze az egész összbenyomáson nem sokat rontott, ugyanis tényleg nagyon szép a látnivaló. Köszönjük a rejtést!
Már régóta készültem a kastélyt megnézni. Szerencsére most a közelben nyaraltunk, így egyértelmű volt, hogy nem hagyjuk ki. Öröm látni, hogy kezdenek feléledni a magyarországi kastélyok. Persze amit széthordtak, elloptak nehéz lesz pótolni.
Köszönjük a rejtést.
Sajnos az időjárás nem kedvezett egy jó kis sétához a parkban, így csak a ládát kerestük meg, utána pedig bementünk a kastélyba megnézni, hogy hogy és hol laktak a Nádasdyak. Kívülről tényleg szépen felújították, de belül még vannak romosabb részek.
Zalaegerszegi tejfakasztóra menet.
Nagyon tetszett a park és a kastély, kár, hogy sietnünk kellett tovább.
Örülök, hogy itt is jártam.
Köszönet a rejtőnek az új jelszóért (én még a régit találtam meg).
Gyönyörű a kastély, s nagyon jó vezetést is kaptunk. Hálásan köszönjük a töri órát a többnapos biciklitúránkon.
Sajnos, mivel a ládát nem találtuk (hárman is kerestük), a netre csatlakozva láttuk, hogy beteg. Különös, hogy most (2011.06.15. 23:00) meg azt olvasom, hogy Pepe újra elrejtette éppen előttünk két nappal.
Hamarosan felteszek képeket, s bízom a rejtő segítségében. Előre is köszönöm. (Velem vadásztak még: Kukucsi és VHA.)
A hagyományos pünkösdi Balaton-kerülésre menet útbaejtett 2. pont. Ide nemcsak keresni, hanem a rejtővel egyeztetve újrarejteni jöttem egy pótládát az eltűnt helyébe. Mivel új rejtek keresésére nem volt időm, a leírásnak megfelelő eredeti helyre tettem a 4 cm átmérőjű, 8 cm magas mikroládát. Abszolút értelemben ugyan jó a rejtés, csak az a baja, hogy a kastély felől többszáz méterről is jól látható, ha valaki letér a sétaútról. Nem ellenőriztem, de ha a láda a kastély felől nézve balról is megközelíthető, akkor a leírásban ezt kellene javasolni, mert akkor nem látható a kesser ténykedése.
ez a kastély olyan mintha egy mesébe csöppenne az ember.
sajnos a láda nincs meg. a logbook elégetett lapjait a kis víztoronynál találtam meg a földön.
a fényképek alapján kérlek fogadd el a találatot.
A leírásban szereplő zárás előtt pár perccel érkeztünk a kastélyhoz, de a gondnok azt mondta, hogy nyugodtan körülnézhetünk, mert fél nyolcig még ott lesz. Az általunk ismert kastélyok közül eddig ez tetszett a legjobban.
Meg lett. Gyors találat. Nagyon szép a kastély, bár csak kívülről láttuk. A park is csodálatos. Azt nem is mondom h geocaching nélkül nem biztos hogy mentem volna. Köszönjük a rejtést
A hétfői szünnapot kihasználva. A kastély lenyűgöző, és sok más magyarországi társával ellentétben szerencsére szépen fel is van újítva. A park szintén nagyon szép, a tavaszi idő sok látogatót is vonzott ide. A láda mellett is épp egy népesebb gyereksereg játszadozott, így közel fél órát kellett várnom, míg nyugodtan hozzáférhettem a dobozhoz. De megérte! Köszönöm!
Kihasználva a jó időt, vonattal Fehérvárig, majd bringával Nádasdladányig. A verőfényes és ködös területek váltogatták egymást, szerencsére nem akart senki elütni. A kastély külseje teljesen felújítottnak tűnt, nagyon impozáns, arra viszont semmilyen utalást nem találtam, hogy mikor lehetne belülről is megnézni. A környéken egy lelket sem láttam, egy kocsi parkolt az épület előtt és némi kopácsolás hallatszott. A parkot - már csak a láda miatt is - bejártam, biztos lesz még szebb is.
A ládát "rejtő" igencsak feltűnő rőzsekupac méretét lecsökkentettem.
Igazán szép lett a felújított kastély és a park is bizonyára látványosabb lesz 2-3 hónap múlva. Érdemes lenne visszatérni tavasszal.
A parkban néhány-a gazdija által szabadjára engedett- játékoskedvű kutyus majdnem ledöntött a lábamról. A ruhámat mindenesetre mosni kell. :)
Szmonival és kislányunkkal, a már 2,5 hónapos Boriskával háromnapos hétvégére indulva a Balatonhoz megálltunk egy órácskára. Megérte. A tárlatvezetés végighallgatását másoknak is ajánlom, a hölgy nagyon lelkesen, sőt szenvedélyesen (talán kicsit elfogultan is) mutatja be Nádasdy Ferenc és kastélya korszerűségét. Az épületfelújítás immár teljesen kész, hála a Norvég Alapnak (figyelem, NEM "uniós" forrás!!), viszont be kéne rendezni a kastélyt, funkciót találni neki, és az angolparkot is jó lenne rendbetenni. Így még több látogatója lehetne.
Különleges helyet kerestem a különeges alkalomra! Ugyanis most először jött velünk 6 hónapos kislányunk ládázni és szerettem volna, ha az első rejtése valami klassz helyen van. Sikerült jól választani, a kastély tényleg csodaszép!
A felhasználói nevünk is megváltozott egyébként. Ti-Sza (Tibor és Szandra) kiegészült LiLa-val (a kislányunk neve ugyanis AnnaLIza LAra :)
Köszi a rejtést!
Repülővel párszor már kőröztünk a kastély felett, messziről látszott milyen szép a környezete és maga az épület is. Most közelebb merészkedtünk, nem csalódtunk, gyönyörű! Ide biztos visszatérünk még párszor!
Végre egy újabb jó kezdeményezés, melynek segítségével történelmünk kézzelfogható közelségbe hozható. A tárlatvezetés kiváló, külön köszönet érte. Remélem még lehetőségem lesz ismét megtekinteni a kastélyt, amikor már valamennyi korabeli használati és dísztárgy másolata is visszakerül. Maga a kastély nagyon emberléptékű méretekkel, a praktikum jegyében építették, nem mellőzve az akkori legújabb technikai megoldásokat(pl. víztorony). Teniszpálya, télikert, mesterséges tó stb. mind-mind a főúri kényelmet szolgálta.
Véletlenül vetődtünk ide a Balcsiról hazafelé tartva Dunakeszire. Az autós gps jelezte, hogy van itt egy ládika, azért álltunk meg és milyen jól tettük. Az utcáról nem is feltételeztem volna, hogy itt egy ilyen pofás kastély van ekkora birtokkal. Pont egy ilyen kellene nekem is majd nyugdíjas éveimre.
Köszönjük a rejtést.
Éppen abban a pillanatban értem oda a ládához, mint tótheszter :). Nagyon vágytam arra a tb-re, amit tegnap előttem vitt el a péti új ládából. Mivel a nagyi egy esküvőre hivatalos, segítek neki eljutni Hajósra. Remélem, bírja majd a fiatal csapat tempóját! Köszönöm!
A kastély szép lesz, és bízom benn, hogy sikerül élettel megtölteni. Most legalábbis egy nagy csapat nyugdíjas élvezte a délelőtti időt.
Véletlenszerűen :) összefutottam a ládánál Walterhal-lal és Sanyival akik, pont azt a TB-t keresték, amely a zsebemben lapult...
A rejtés rendben van, a kastély biztosan szép lesz majd állványzat nélkül..
Köszönöm, hogy itt lehettem ill. Walterhalnak további sikeres ládavadászatot kívánok(izgulok, hogy meglegyen a 100 szombatig)!
Csodálatos parkban, gyönyörű kastély. Sajnos idő szűkében a kastélyba nem mentünk be, de mindenképpen visszatérünk és ott is körülnézünk. Köszönjük az élményt és a rejtést: Nóri, Judit, Robi, Acsart.
Rokonok gépjárműves hazaszállítása után megnéztük a kastélyt és persze a ládát is!
A felújítás folyamatban, nagyon jól fog kinézni a kastély régi-új formájában. A parkban tettünk egy kellemes sétát a ládáig és vissza.
A csatolt képek között az egyik megmutatja a jelenlegi látogatási időt és az árakat!
köszönjük a rejtést!
Megtaláltuk! A kastély romantikus filmekbe való, most éppen renoválás alatt van, (amúgy látogatható), de mi csak a kertet látogattuk, ami nagyon szép, gondozott. Egy TB-t is találtunk és elhoztuk, hamarosan bejelentjük a com-on.
Szép kis hely! A megtalálás könnyű volt a Dolly(kutyusom) találta meg!!=-) Jó volt mert, találtunk egy Traver Bug-ot!!! Köszönöm, hogy oda tette vafy tették :-)
12/2. Egyike azoknak a helyeknek, melyek szívemnek különösen kedvesek. Jártam már itt, de akkor ezt a játékot még nem ismertem. Most újra itt, a gyerekeimmel és a párommal, ráadásul még a ládát is begyűjtve -, hát kell ennél több boldogság?!
A rejtés különösen tetszik. Körbejártuk a régi tó medrét, sétáltunk kicsit, s a láda szinte útba esett. Pont egy kellemes sétányira van a kastélytól, ráadásul még arra a kis bástyára is rátaláltunk, amit eddig nem ismertem. S hogy minden tökéletes legyen, még "kincset" is találtunk.
Nagyszerű környezet! Büszkék lehetünk erre a megmaradt kastélyra. A helyi idegenvezető szavaiból hála és szeretet sugárzott, hosszasan hallgattuk volna.
Kár, hogy a festmények és a könyvek nincsenek itt, talán hamarosan "hazatalálnak".
A kastély nagyon tetszett. Jó lenne, ha minél előbb befejeződne a restaurálás. A ládát néhány percre kimenkítettük a szúnyogfészekből. Támadtak is rendesen.
Köszönjük a rejtést: Ilka, Zoli.
Nagyon kedves tárlatvezetőnk volt. Tárlatvezetés minden egész és félórában indul (bőséges rugalmassággal).
A felújítás még bőven tart de ettől még teljes a látvány.
A kertben rajzottak a szitakötők, érdekes látvány volt.
Aztán meg a szúnyogok találtak meg minket rajokban, na az már kevésbé volt érdekes.
A ládát már régebben megtaláltuk. Akkor nem tudtunk bemenni a kastélyba. Most sikerült. Ládába betettük "Happy Easter" geocoint. Jó utat neki, a világ körüli utazásához.
A jelzett parkolóból kis séta. A kastély felújítása gőzerővel halad. A hátsó részek már szinte készek. Ha kész lesz, biztos gyönyörű lesz. A kert is szép volt, egyetlen hibája volt, hogy a jelzett fa odvában nem találtam meg a ládát. ( A tényről értesítettem a rejtőt, fényképeket mellékelve...) Remélem nem veszett el a láda, és csak én bénáztam...:)
Robi
Olyan mázlink volt, pont akkor értünk oda amikor meg lehetett a belső tereket is tekinteni. Egy lelkes férfi magyarázott el mindent nekünk. Jó látni, hogy felújítják, ha kész lesz visszamegyünk :o)
Második találat a márciusi télben.
Nagyban folynak a felújítási munkálatok, de így is gyönyörű a kastély. A park hamarosan tele lesz (vagy már volt?) hóvirágokkal és különösen tetszett a templom. Ide valószínűleg még visszanézünk nyitvatartási időben is. Köszi a rejtést!
Az elmaradt üzleti tárgyalásom miatt,maradt időm a buszig.Nagy elhatározásomban,elindultam begyűjteni a ladányi ládát.Mint utólag kiderült,őrült vállalkozás volt.Miután a biztonságiőr helyes írányba terelt,rátaláltam egy szerintem követendő lábnyomra.Ez a nyom helyesnek bizonyult, a kis nyári pihenőig.Mivel a wapos leírásban egy odvas fát kellett keresnem,végig kotorásztam az X mennyiségű fatövet..Közben találtam,több rejtésre megfelelő odút,de a nekem megfelelő nem volt sehol.Több sikertelen telefonos segítséggel kiderítettük "kockagolyo" számát.Az ő atraktív segítségének köszönhetően, 1.5 órás kutatás(szó szerint!),két lefagyott láb és egy kitört csizmasarok eredményeként,MEGTALÁLTAM.
Két éve jártunk voltunk itt feleségemmel, akkor pont helyszínt kerestünk az esküvői fotózáshoz. Akkor be tudtunk menni, körbevezettek bennünket a belső termeken. Nagyon látványos volt. Sajnos most a téli időszakban erre nem volt lehetőség.
A kastély nagyon szép (lesz), bár a felújítási munkálatok igen lassan haladnak. Remélem megérjük, hogy egyszer elkészül.
Megvan a láda! A kastély jelenleg nem látogatható, mert felújítási munkálatok vannak! Nagyon szép lesz ha kész lesz! Mi bemehettünk körbefotózni tanulmányi célból, mivel a kastély 3D modellezése a diplomamunka-témánk! Örültem, hogy itt is van láda! Köszi a rejtést!
Megtaláltuk, de arrébb, mint ahova a koordináták mutatnak. És mi fent kerestük az odút, nem talajszinten...
A kastély gyönyörű, még az emeletet is megnézhettük.
Kár hogy ennyire le van pukkanva a kastély, és kár a parkért is. A tó kiszáradt, de azért kellemes séta volt.
Reméljük mihamarabb elkészülnek a felújítással.
Szokatlan lehetett ez a szép kastély a maga korában Magyarországon. Ma is az... Érdemes lesz időnként visszajárni, hogy figyelemmel kísérhessük a felújítást.
A hely nagyon szép.Unokaöcsik első láda találata.
Mindenkinek jó sétát kívánunk: Máté, Ákos, Móni, Dia és Péter
Ui: a láda nem piros hanem fehér.
A láda gazdinak mindent köszönünk.
9 óra után értem a parkhoz. Többször jártam már itt, még a "keresős" idők előtt. Most csak a dobozka miatt jöttem.
Kapu nyitva, így bementem, és elkezdtem keresni a ládikát. Jó félóra után gyanús lett a dolog, sehol egy alkalmas rejtekhely. Végül telefon a rejtőnek, aki készséggel segített. Így már a siker sem maradt el.
Amit nem értek: tegnap este direkt átírtam a koordinátákat az újra, ennek ellenére a régiek navigáltak. Biztos valamit elrontottam, de hogy mit?
Kihasználva a múzeumok éjszakája programot, utoljára nekirugaszkodtunk a láda megtalálásának. Bár a kastély előtt több száz ember állt sorban, de a parkban egy lélek sem volt rajtunk kívül. Mi zseblámpákkal éjjeli keresést folytattunk a láda után és sikeresen meg is találtuk. A kastély éjjeli kivilágításban is gyönyörű, lélegzetállító, mint egy igazi angol kastély. Bár lakni nem laknánk benne... Mivel bent már sokszor jártunk, ezt a hatalmas sorra való tekintettel kihagytuk volna, de szerencsére nyitva volt egy hátsó ajtó, így mégis végig tudtuk újra járni a termeket. Ha valaki még nem járt itt, az semmiképpen se hagyja ki! Köszi a rejtést.
A hétvége első találata. Pont időben érkeztünk a következő idegenvezetéshez, így gyorsan be tudtunk menni. Lenyűgöző az épület azon része, amelyet már megmutatnak, bár sajnos ez nem túl sok, de akkor is megéri bemenni. Az Ősök csarnoka tetszett a legjobban, örömteli hogy ilyen szép állapotban megmaradt. Miután végeztünk a látogatással, bementünk a parkba is. A csoport, akik a vezetésen velünk voltak, szintén a parkot választotta déli sétája célpontjául, így nehéz volt nem feltűnőnek lenni a kereséskor... De azért ezt is megoldottuk. A kastély azért épülget, bár messze van még az igazitól. Ugyanakkor jó volt látni, hogy ez legalább épülget, ellentétben jónéhány kastéllyal, amellyel a hétvégén találkoztunk. A rejtés jó, az épület is tetszett. köszönjük!
Ez a láda szivat engem... :)) Vagy inkább én magamat. Régebben jártam erre, meg is találtam a ládát, felírtam a jelszót, csak mire hazaértem elhagytam a papírt amire felírtam. :(( Ma véletlenül arra jártunk, gondoltam beugrok, úgyis tudom hol a láda, kiírom a jelszót és teljesítem a küldetést. Legnagyobb meglepetésemre nem volt a helyén a láda... Most olvasom, hogy 80 méterrel közelebb került a kastélyhoz. Áááá. Na mindegy, három a magyar igazság. :)))
Azt reméltük, hogy az eltelet hosszú évek alatt elöbbre jutottak a felújítással... AZonban így is pombás a kastély és kellemes a séta a kertben. Köszönjük!
A Geoládát tegnap adoptáltuk a geocaching.hu-n és a geocaching.com-on is. A mai napon a geoládát újrarejtettük. 80 m-re közelebb került a kastélyhoz. A fenti koordináták és a leírás már az új rejtésre vonatkoznak.
Ezúton is köszönöm Sáfránynak az 2002 évi eredeti rejtést és Mathaunak a 2007 évi újrarejtést!
Eredeti ládaleírás archiválás céljából (már nem érvényes!): Mathaunak köszönhetően friss, ropogós logbookkal újra várja a cachelőket. 2007.09.30.
A geoládát a Nádasdladányi kastély kertjében helyeztük el. Az elrejtéskor a felújítás alatt álló kastély már rekonstruált oldala látszik. Az épületet a Nádasdy család grófi ága emelte a 19. század végén, félóránkénti tárlatvezetéssel megtekinthető hétfő és kedd kivételével minden nap 10 órától 18 óráig. Ez azért is lényeges, mert a park is csak ekkor látogatható. A cache-hoz (kerítésmászás nélkül -amit nem tartunk illendőnek) a kastély (N 47° 08.056' E 18° 14.470') érintésével juthattok el. Egy fatönk gyökerei között keressétek! (a láda mérete 15*7 cm, hagyományos konyhai) Ez az első elrejtett ládánk. Jól csináltuk?
A kastély és parkja 10-18-ig látogatható, szünnap hétfő, kedd.
Hajo: A ládát 2009.05.24-én adoptáltuk. Két héten belül rendbetesszük a ládát. Addig is töltök fel pár képet a kastélyról.
A ládaoldal adoptálás előtt (2009.05.26-ig)
Mathaunak köszönhetően friss, ropogós logbookkal újra várja a cachelőket. 2007.09.30.
A geoládát a Nádasdladányi kastély kertjében helyeztük el. Az elrejtéskor a felújítás alatt álló kastély már rekonstruált oldala látszik. Az épületet a Nádasdy család grófi ága emelte a 19. század végén, félóránkénti tárlatvezetéssel megtekinthető hétfő és kedd kivételével minden nap 10 órától 18 óráig. Ez azért is lényeges, mert a park is csak ekkor látogatható. A cache-hoz (kerítésmászás nélkül -amit nem tartunk illendőnek) a kastély (N 47° 08.056' E 18° 14.470') érintésével juthattok el. Egy fatönk gyökerei között keressétek! (a láda mérete 15*7 cm, hagyományos konyhai) Ez az első elrejtett ládánk. Jól csináltuk?
A kastély és parkja 10-18-ig látogatható, szünnap hétfő, kedd.
Esküvői fotóhelyszín keresése közben...
A kastély Magyarországon egyedülálló. Kár, hogy a tó medrében egy ideje nincs víz. Állítólag nem is érdemes feltölteni, mert elszivárog.
A ládában gyakorlatilag nincs már semmi ajándék.
Köszönjük a rejtést!
+van!Liza első ládája!:)Bringával Várpalotáról.Most uzsonna a kastélykertben:)Köszönjük! [wapon beküldött szöveg]
Amikor jöttünk el épp egy esküvő/lagzi kezdődött.
Egy 27km-es kört csináltunk,vissza Inota felé.A nádas/mocsaras területen hihetetlen madárkoncertet hallgathattunk meg.Az északi szél kicsit húzós volt a visszaúton,de az élmény kárpótolt mindenért.
ok
aki többet szeretne olvasni a pontról:
http://www.nemzetimuemlek.hu/index.php/epulet/nadasdy_kastely/
http://www.kastely.specia.hu/2007/09/05/a-nadasdy-csalad/#more-10
http://www.mag.hu/html/nad_nadasd/leir.htm
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=3730
http://www.civertan.hu/legifoto/legifoto.php?page_level=412
http://archivum.epiteszforum.hu/muemlek.php?meid=68
Szentgáli barlangtúra után, másnap indultunk haza és útba ejtettük a ládát. Mikor megláttam a kastélyt csak ennyit tudtam mondani: "húha". Mintha egy angol filmbe csöppentem volna. Már régen szerettem volna megnézni egy ilyen építészeti stílusú kastélyt, nem gondoltam, hogy ezt épp Magyarországon fogom látni. Pedig még felújjítás alatt áll, biztosan szebb lesz, ha az egész készen lesz. Bementünk a kastély belsejébe is, az idegenvezető nagy buzgalommal beszélt és minden kérdésünkre válaszolt. Sajnos az emeletre nem jutottunk fel de a földszinti szobák is gyönyörűek voltak. Bár őszintén engem a kastély alatt húzódó pincerendszer érdekelt volna a legjobban :) A park is gyönyörű azok a faóriások teljesen levettek a lábomról. :) Igaz a tó még nincs feltőltve, de el tudtam képzelni, hogyan is nézhetett ki régen. Köszi a rejtést!
Sajnos a kastély csak ápr. 1-től látogatható, azért a kert kárpótolt.
Jót sétáltunk. Kár, hogy a felújítás félbeszakadt, nagyon megérdemelné a befejezést... Köszönjük a rejtést.
Meglelve.
Ide az 5-ös környezet kevés. Egyszerűen nem tudjuk szavakba önteni az élményt és látottakat. Fantasztikus a kastély, a park, a tó (mármint a helye). Mintha egy mesebeli helyen járnánk. És nem hogy pusztulna hanem szépül. ÖRÖM ILYET LÁTNI. Amint picit melegebbre fordul az időjárás, elhozzuk az ősöket is mert ezt nekik is látni kell.
Köszönjük ezt a páratlan élményt.
Szakadó esőben találtuk meg a ládát!
Nagyon szeretjük a kastélyt, nem először járunk itt. Most be nem mentünk, csak a ládát kerestük meg!
Köszönjük a rejtést!
Szilvi+János
Nagyon szép kastély gyönyörű parkkal! Rohanásban voltunk, ezért a belső túra most kimaradt. Ahogy néztem a logok képeit, a tó nem most száradt ki. Nagyon kár érte!
A web lehetne beszédesebb és színesebb is. A hely megérdemelné!
Ládázás a KDP Várpalota-Iszkaszentgyörgy szakaszán 2.
Már régóta készültünk ennek a ládának a felkeresésére. Most beleillett a napi programba. A parkolóban senki sem volt, így nem kellett bajlódni a leállással. Megcsodáltuk a historizáló kastélyt minden oldalról. Kicsit az angol kastélyokra emlékeztet engem. A tornyok, az oromzatok és a díszítések is igen sokat dobnak a külcsínen. Érdekes, izgalmas dolog úgy nézni egy ilyen mesteri épületet, hogy csak az apró részletekre figyelünk. örömteli, hogy a hátsó traktus jelentős része már (legalább is kívülről) megújult. reménykedjünk, hogy hamarosan a kastély teljes egészéről elmondható lesz ez. Sajnos - mivel kicsit korán érkeztünk, meg siettünk is - a kastélybelső kimaradt. Ezt fájlalom is, mert nagyon szeretek ódon kastélyokban, várakban bolyongani. A park, mely 100 éve biztosan nagyon gyönyörű volt, most még ébredőben van a tél után. Ha újra feltöltik a tavat, sokkal hangulatosabb lesz. A ládához menet fejet hajtottunk egy, a második világháborúban meghalt mágnás (gróf Nádasdy István) emlékoszlopa előtt is. Amit még sajnáltunk: nem lehetséges felmászni a kis kilátó tetejére. Pedig olyan jó lett volna. Mai túránkra Bibis jött el.
Megtaláltuk! Januárban néztük meg először a kastélyt, de akkor a láda sajnos még üres volt. Most egy túra után levezetés képpen újból betértünk ide, és ha már itt voltunk, felekrestük a ládát is. Nagy volt az öröm, amikor láttuk, hogy felvan töltve. Köszönjük napvirágnak!
A ládát újra élesztettem Mr Bean telefonos segítségével, mivel a rejtő ki volt kapcsolva. A doboz méretei miatt toll nem fért bele csak néhány kis ajándék és a füzetecske - alaposan összehajtogatva.
Ajánlom figyelmetekbe a "Magyarország száz csodája" című könyvet, melyből olyan érdekességeket is megtudhattok pl., hogy az 1870-es években épült kastélyt a kor legfejlettebb technikájával látták el. A szobákban ún. "beszélő csöveket", később telefont használtak, az épületet padlófűtéssel melegítették, ... A konyhát a kastélytól különálló kis házba építették, ahonnét föld alatti síneken érkezett az étel az ebédlőbe. ... "
Sajnos az előző bejegyzéseket nem olvastuk el így csak az üres ládát találtuk meg a leeresztett tó mögött... Visszatettük a helyére, de így nincs sok értelme a felkeresésének... A kastély maga inkább belülről szép - kis rábeszélésre beengedtek, sőt még vezetést is kaptunk... A fogadóterem és a könyvtár különösen impozáns...
A láda megvan, azonban a tartalmának hűlt helye. A gazdájának nem ártana néha ránézni, mert 2 hónap után is ugyanaz a siralmas állapot fogadott a ládánál.
A gyönyörű környéken sajnos kirabolt ládikót találtunk, se logbook, se semmi, csak igen gondos rejtés ^.^
Mi is gondosan visszarejtettük =)
Kérjük a találat elfogadását..
Több, mint 2 órát töltöttünk a kastélyban és a parkban ma délután. A tárlatvezetés élvezetes volt, a hölgy nagy tisztelettel beszélt a családról. A látogatható részből nekünk az " Ősök terme" és a könyvtár tetszett a legjobban a vörösfenyő fadíszitésekkel. Aki teheti, szánjon rá fél órát! A park csodálatos szinekben pompázott ezen az őszi délutánon.
Eddig volt a boldogság, aztán a ládánál a csalódás...:( A ládát a helyén, de teljesen üresen találtuk. Se leeírás, se logbook, se semmi... De tökéletesen visszarejtve...
Kérjük a rejtőt, fogadja el a megtalálást! És telepítse újra a ládát, mert ide mindenkinek el kell jönni!:)
Köszönjük!
szepzsuzsi, Ágnes, Erzsi és Zsófi
Megerősítem az utánam szólót, már nálunk is teljesen üres volt a láda. :( Egyébként pedig a kastélyban csak hétfő szünnap. Azért köszönjük a rejtést, kérjük a találat elfogadását!
Hátsó fronton és a tetőn kész a felújítás, nagyon szép lesz majd! A ládánál fiatal kollégák logoltak. Tetszettek az ajándékozott padok is! Sok a szúnyog!
Útban Szentgotthárdra. Nagyon tetszett a kastély, de még jobban a romantikus park. Reméljük nem kerül magánkézbe, mire elkészül a felújítás. A ládánál Szaboist kessertársékkal találkoztunk, további jó keresést. Köszi a rejtést!
Pont volt annyi idő a kastélymúzeum tárlatvezetése előtt, hogy ezt a ládát megkeressük. Kár azért a sok mindenért,ami már végleg elpusztult itt; a jelenlegi állapot csak halvány árnyékát képes megmutatni a hajdani fénykornak...:-(
Bwana, Macs, Mauz
lefülelve. :) [wapon beküldött szöveg]
Hörit vittem nyaralni, csak néha pihentetni kellett az autót... Na itt már a rendelkezésre álló sebességek csupán fele volt olykor-olykor használható, így ez a kis éji kesselés már szinte semmi + izgalmat nem jelentett... Végül mindkét kalandot megúsztam (a sötét ellenére csalánmentesen!!!) , Geoskodim viszont kórházba került :(
Köszönöm a rejtést
Nagyon szép a kastély így is, de fénykorában biztosan pazar birtok volt. Mire befejezik a felújítást a korábban elkészült részeken kezdhetik előről. Már itt látszanak a hibás kivitelezés nyomai. A park, - annak ellenére, hogy egy jót sétáltunk, elég lepusztult. Talán egyszer majd, elér ide is a felvirágzás.
Szombati családi ládázás Fejérben, borús-fülledt időben, 12/7.
Egy újabb kastély, ma már a harmadik!
Mivel nem találtunk nyitott kaput, egyszerűen belógtunk a kastélypark egyik kapuja mellett a felfeszített drótkerítés alatt. Besétáltunk a lenyírt fű által kijelölt ösvényen, aztán bele kellett gázolnunk a hónaljig érő pázsitfűbe, hogy eljussunk a ládikához. Egy mai, előző logban már leírtam, hogy szegény Dávidunkon kitört a virágpor-allergia, itt már taknya-nyála összefolyt szegénykémnek, és annyit prüszkölt, hogy Hapci a hét törpéből kismiska hozzá képest.
Visszarejtés után a többiek már visszafelé igyekeztek a járgányunkhoz, én még besétáltam a kastélyig: valóban felújították, impozáns látványt nyújt.
Ajándékot nem cseréltünk.
Köszönjük a lehetőséget.
Gántra menet 6/17. Mai második kastélyparkunk.
Először a zárt kaput találtuk meg, mellette a felfeszített drótkerítéssel. Nagyon nézelődtünk befelé, mikor jött egy kedves bácsi a kutyusával és elmondta hol van a kastély bejárata. Átmentünk oda, és amíg mi (Bogee és Zulu) elszaladtunk a ládáért, SylverRat és Bütyök körbefotózta a kastélyt és a parkot. Mire visszaértem, az előkészített ebéd (uzsonna) várt a kocsinál. Tényleg gyönyörű lesz, ha elkészül a felújítás. Az úton nyírják a füvet, de mellette néhol derékig is ér.
Evab-al közös találat. Milyen jó, hogy a hátsó kapu mellett van a kerítésen egy "kutya lyuk", amelyen négykézláb vagy az ügyesebbek guggolva be tudnak jutni a láda közelébe, még záróra után is. Köszi a rejtést.
Érdemes végignézni a kastélyt kívül-belül !!! Csak ajánlani tudom, a tárlatvezetés szívből jövő.. nem gépies monoton, mint máshol. Innen nem messze van a Tác-Gorsium... de az ottani hölgy előttünk bezárt.. félórával zárás előtt !!! Durva volt..
A kastélyba sajnos nem jutottunk be (ebédidő!), így csak külsőleg tudtuk megnézni. Jó nagyot kerültünk a parkban, és egy kicsit a környéken is szétnéztünk. A park egy kissé lehangoló a tavacska nélkül. A ládánál erős csúcsforgalom volt.
Megtaláltuk! Nagyon szép a "házikó". A kert meg jó nagy. A viharos szél közben a napocska néha kikukucskált, így sikerült néhány napos képet is készíteni. Köszi a rejtést! Ninja Lucie-t beletettük!
Kószálók
Köszönjük a relytést hatalmas a park és egész szépen gondozott.Látszik ,hogy a kastélyt is próbálják rendbetenni,csak mindennehez idő kell a relytés nagyon tetszet bejártuk szinte az egész parkot.Aládát eléggé kifosztva hagyta ott valaki és sajnos nálunk sem volt tulsok ajándék amit betehettünk volna. Mégegyszer köszi a rejtést.
Geforg
Kiszti már régóta szeretett volna ide eljutni, most Veszprém felé útbaejtettük.
Valami konferencia volt éppen a kastélyban, így sikerült elkapni a gondnokot aki megmutatott odabent 1-2 dolgot.
Ez aztán a park! Annak idején megkérdezték: -Bóni gróf meg hová lett? -Hát kilovagolt a kertbe. -Húú, b...meg, akkor estig az már nem ér vissza...! Amikor még a csónakázó-tó is üzemelt, egész frankón el lehetett itt tölteni a nyarakat, aztán az ember, gondolom, nem is igen kívánkozott máshová. Hiába, ezek a főurak tudtak élni, illetve igazán mást se tudtak, csak élni... A főfoglalkozású életművészek... hanem a kertészgárda szakadatlan talált tennivalót ebben a parkban, ahhoz kétség sem fér, a kastéllyal együtt fenntartani, hm, a havi kiadásokat egy kisebb afrikai ország éves gdp-je nem biztos, hogy fedezte volna. Üdv. H.
Szombati lazulás HZ társaságában. A kastély felújított része nagyon szép, viszont a bejárat felől pedig nagyon érdekes. Ott még látszik a kor rajta. a park nagyon szép. Nekem nagyon tetszett.
A rejtés nagyon jó!!!! Köszi!