WAP:
A láda egy konyhai doboz, ami az adott koordinátán egy fa odvában van elrejtve.
Ha sok a mugli, válasszátok inkább a pótjelszót.

A ládába TravelBug
nem helyezhető.
Ezzel a rejtéssel egy, a főváros közelében lévő gyöngyszemre hívnám fel a figyelmeteket.
Sokan közülünk valószínűleg nap mint nap elszáguldunk mellette, úgy hogy tudomásunk sincs ottlétéről.
Ez a hely pedig nem más: mint a pátyi Sasfészek-dűlő és a Malom-dűlő között található Sasfészek-tó.
A tó története:
Bár egy tó tekintetében furcsa lehet a történet kifejezés, de engedjetek meg egy rövid áttekintést.
A Sasfészek tó egy természetes tó. Csapadékvíz és forrás táplálja.
Első hivatalos megjelenítése egy 1780-as katonai térképen történt.
A pátyi lakosság mindig kijárt ide horgászni, fürdeni, vagy csak üldögélni és gyönyörködni a tájban.
A tó már régen is olyannyira szép volt, hogy filmrendezők is felfedezték. Itt építették fel Émile Zola világhírű regényének díszleteit, és itt is forgatták 1962-ben a GERMINÁL című filmet.
Mérete az idők során sajnos csökkent. Az autópálya és az 1-es út építésekor is le-le faragtak belőle.
A tó sorsát majdnem véglegesen megpecsételte a szomszédos ipari terület építése.
1997 júniusában a földmunkagépek egy tévedés miatt a tavon keresztül kijelölt nyomvonalon kezdték meg az M1-es és az 1-es út közötti összekötő út építését. Ennek során a tó szélének egy részét feltöltötték.
Az ipari park létesítése és fejlesztése hosszú és fáradtságos küzdelemre kényszerítette a tó védelmezőit. A küzdelem során a beruházó még azzal a merész ötlettel is előállt, hogy a tavat és lakóit a medence egy másik pontjára költöztetné.
Napjainkra elkészült a tó természetvédelmi kezelési terve, ami talán esélyt ad eme vizes élőhely fennmaradásának. Ezen munka során elvégzett felmérések is bebizonyították, hogy a tó élővilága még mindig igen aktív. Meglepetésként ért mindenkit, hogy a tavat még vidrák is látogatják.
Jelenleg, mint ezt majd tapasztaljátok a tó a környező utak és ipari parkok szorításában éli életét.
A 2018-as évben a megmentéséért küzdők tanösvényt hoztak létre a partján. Ez kezdetben sok látogatót vonzott, de mára már újra a természet veszi vissza azt, ami az övé.
Éppen ezért a láda maradt a régi helyének közelében, hogy ne feltétlenül kelljen végig menni ez eltűnő félben lévő ösvényen. Itt viszont időnként sok a mugli, így elhelyeztünk a tábla hátuljára egy pótjelszót is.
N 47° 29,634' E 18° 48,748' 183 m [GCSaFe+pótjelszó]
A tó ökológiai jelentősége::
Andrikovics Sándort professzor 2003 júliusában a következőket írta a tóról:
"A tó mintegy 0.5 ha nyíltvizet, körben kb. 500 m széles összefüggő nádassal szegélyezett sekély víz. Színe a felkavarodott humuszanyagoktól barnás-fekete, a sekélyebb részeken fenékig átlátszó. A tó élővilága feltűnően gazdag, ami szembetűnő mind a vízi élőlények, mind a madárvilág tekintetében. A vízi rendszer a környező ipari létesítmények, az M1 autópálya, valamint az 1. sz. főút közelsége ellenére stabil és tájképileg igen szép ökorendszer, ami nagy természeti értéket képvisel A víz pH ja enyhén lúgos, vezetőképessége is igen nagy, oxigénellátottsága, redox viszonyai rendkívül jók, mely utóbbi szokatlan ilyen kis tavak esetében.
A tó a védett növények, és állatok tucatjainak biztosít élőhelyet és mivel vezetőképessége is igen nagy, feltehetőleg az országosan is "ex lege" védett fekete szikesek egyik utolsó hazai képviselője."
A Sasfészek tó a Disznólápával és a Biai-tóval ökológiai folyosót alkotnak.
("Az ökológiai folyosó az azonos típusú élőhelyek kapcsolatának szempontjából:
A folyosó két hasonló, magterületként számba vehető, azonos típusú élőhely közötti tér azon része, amelyen keresztül a két magterület között, az arra képes fajok populációi között génkicserélődés jöhet létre.")
Megközelítés:
A Sasfészek tó megközelíthető az M1-es autópályáról a Sasfészek-tó pihenőnél lehajtva, az 1-es főúton Budaörs ill. Bicske felől.
N 47° 29,652' E 18° 48,854' 208 m [GCSaFe+javasolt parkoló]
Tömegközlekedve:
Biatorbágyig vasúton a Déli-pályaudvarról induló vonatokkal ill. a Déli- és Kelenföldi- pályaudvarról induló buszokkal.
vagy
Pátyig a Széna térről induló buszokkal.
Forrás: tavirozsa-egyesulet.hu
Képek: oplab.sztaki.hu, budavidek.rulez.org