WAP: 3x4 cm-es piros dobozka, a bal lépcsőfeljáró menti betonfal résében. Ügyesen rejtsd vissza, nehogy kiguruljon!

---

Ládatörténet:
2021.06.07 Láda pótlása.

Megközelítés:

1. Várbusszal vagy a 16-os busszal a Szentháromság térig
2. 18-as villamossal a Mikó utcáig
3. 2-es metróval, 61-es villamossal, stb. a Déli pu.-ig

A Sziklakórház bejárata:  N 47° 30,044' E 19° 1,892' 160 m [GCSZKH+bejárat]

Nyitva tartás:

Hétfő kivételével naponta 10 és 20 óra között, utolsó belépés 19:00.

A láda:

A láda az objektumon kívül, attól alig 80 méterre lett elrejtve, a lépcsősor betonszegélye külső részén, annak egyik repedésének résében. Időnként nagy itt a forgalom, kérlek várd ki az alkalmas pillanatot, hogy hosszú életű legyen!

Motiváció

Aki ládát rejt, azért teszi, mert a többieknek mutatni akar valami érdekeset. A budai várfal alatti utcán sétálva váratlan egy számomra ismeretlen múzeumra találtam rá. Bementem, és mivel akkor indult el egy csoport tárlatvezetésre, csatlakoztam. Nem bántam meg, sok érdekes dolgot hallottam és láttam. Mivel egy-két extrém budapesti ládán kívül már az összeset megkerestem, tudtam, hogy itt láda nincs. Megnéztem a POI-k között is, meglepetésemre ott sem találtam. Ekkor döntöttem úgy, hogy kerüljön ide láda.

Mit mutat be a láda?

Aki részt vesz a csoportos tárlatvezetésen (óránként indul, és a múzeum csak ilymódon látogatható), annak mintegy egyórás időutazásban lesz része, az idősebbek részére nem csekély retro élménnyel, miközben részletes képet kap az 1944-45 között és 1956-ban hadikórházként működő objektum akkori viszonyairól. A meglehetősen realisztikus képet 83 élethű viaszfigura teszi szuggesztívvé. Habár egyes figurák testhelyzete a bemutatott szituációkban kissé természetellenesen hat, az érzelmeket kifejező arckifejezések viszont éppen ellenkezőleg, gyakran jobbak, mint Mme Tussaud híres panoptikumában.

A tárlat megtekintését megelőző rövid filmvetítés és elsősorban a tárlatvezetés során sok érdekességet hallhatunk, amiket nem lenne ildomos itt elárulni. Így csak annyit, hogy többek között kiderül, hogyan sikerült feltűnésmentesen biztosítani a Sziklakórház önálló energiaellátásához nélkülözhetetlen energiahordozót, és az is, hogy a sok tragédia mellett néhány örömteli esemény is történt.

Az objektum rövid története (forrás: Wikipédia)

A Sziklakórház - a Székesfőváros Sebészeti Szükségkórháza a Budai Vár alatt található több mint 2300 m²-es létesítmény, amelyet a második világháború alatt és 1956-ban is használtak, ezt követően titkos objektum lett. 2008 március 11.-én nyílt meg a látogatók számára Titkos Légókórház és Atombunker címmel, mint kiállítás. Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása mutatja be a kórház történetét.

A Sziklakórház a budai várhegy mélyén kb. 10 km hosszúságban kanyargó barlang és pincerendszer helyén jött létre. A korábban elkülönülő kis pincéket az ott lakók használták, a második világháború előestéjén azonban a lejáratok számát korlátozták, a járatokat megerősítették, és a különálló járatszakaszokat egybenyitották, hogy a 10-15 m mélységű járatrendszer óvóhelyként szolgálhasson az esetleges bombázások során.

Légoltalmi és egészségügyi ellátási megfontolásokból Dr. Szendy Károly, a székesfőváros akkori polgármestere 1938-ban elrendelte egy sebészeti szükségkórház építését a vár alatt. A létesítményt a barlangrendszerhez igazítva alakították ki: barlangokból szobák lettek, a járatokból folyosók. Az építkezés 1939-1944 között folyt, a Székesfőváros Sebészeti Szükségkórháza 1944 februárjában nyílt meg. Feladata az általános sürgősségi ellátás lett, így a légitámadásokban megsérült polgári és katonai személyeket egyaránt fogadott. Megnyitásakor ápolónőként itt dolgozott özv. Horthy Istvánné, a Magyar Vöröskereszt főápolónője is.

A kórházat a Szent János Kórház felügyelete alá rendelték, vezetőjének Dr. Kovács István egyetemi adjunktust, sebészfőorvost nevezték ki, aki közel negyven orvossal váltásban dolgozott a kórházban. Az orvosi ellátást a Vöröskereszt önkéntes ápolói segítették igen nagy számban. A létesítményt 300 ember befogadására tervezték, az ostrom alatt azonban a kórtermekbe 650-700 sebesült is bezsúfolódott. Akik már nem fértek be, azokat a barlangrendszer folyosóin, hordágyakra és szalmazsákokra fektetve helyezték el. A halálozási arány a járványok és az eszköz- és gyógyszerhiány miatt igen magas volt.

A kórházban civilek és katonák voltak vegyesen, a nők számára külön kórterem volt fenntartva. Német katonákat is elláttak itt, de ők zömében a külön barlangrészbe kerültek. Számos sváb magyar katonát - akik a Waffen-SS kötelékébe kényszersorozással kerültek - szintén a kórházban láttak el. Mivel a létesítménynek saját áramfejlesztője volt, az ostrom alatt még akkor is tudtak ellátást biztosítani és röntgenfelvételt készíteni, amikor a többi kórházban ez már nem volt lehetséges.

A kórházban legalább harminc munkaszolgálatos orvos dolgozott. A kerületi rendőrkapitány megakadályozta, hogy a nyilasok deportálják őket, átöltöztek magyar katonaorvosi ruhába, így nyugodtan tudtak dolgozni. A rendőrkapitány, Dr. Koppány Kálmán Imre ezért a tettéért rákerült az igazak falára. Az orvosok sok ezer magyar katona és civil életét mentették meg. A kitörés napján a járóképes betegek elmentek, a többieket az 1945 májusáig működő kórházból folyamatosan szállították haza vagy más kórházakba.

2007-ben a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kezdeményezésére számos szakmai szervezet bevonásával felújították a létesítményt. Részlegesen már a 2007-es Múzeumok Éjszakájától megnyílt a látogatók előtt, és további munkálatok után 2008 márciusától folyamatosan megtekinthető. A kórházrész mellett a polgári védelem vegyi és atomtámadás esetére létesített berendezések, eszközök, helyiségek is látogathatók.

Kiállítási anyagok: hadiorvoslás 1848, első világháború, második világháború, 1956. Az atombunker gépészete: vezérlőterem, víztisztító és légkezelő rendszerek, aggregátorok, egészségügyi áteresz. Polgári védelmi kiállítás: az atomcsapás ábrái és következményei, sugárzásmérő és vegyvédelmi eszközök, harcigázok hatásai és ellenanyagaik.

A Magyar Katolikus Lexikon ismertetője
(Köszönet Ajtonynak!)''