GCSZIA-1: A templom nyugati végén két emléktábla található. Az első jelszórészlet az alsó emléktáblán található évszám.
GCSZIA-2: Az emlékkőtől 5 fokos irányban, 25 méterre található, egy tőről fakadó közepes és vékony törzsű fa talaj menti, ágakkal takart odvában rejtőzik a láda.
A ládába TravelBug helyezhető! (GC296G3)
A koordináták
Kiindulópontul a pincesor melletti szabadidőparkot ajánlom. Ez autóval is megközelíthető, az utolsó száz métereken ugyan földúton, s remek faváras játszótér is található itt az apróbbak örömére. A játszótéren padok asztalok is találhatók így minden adott egy ládázással egybekötött családi-baráti uzsonnázásra (Már ha hoztok enni-inni :-) ).
(A fent halványszürkével írt favárnak a 2011. szeptember 11-i ládakarbantartás alkalmával már csak hűlt helyét találtam...)
A sikeres találat után, a falu (egyik) kocsmájában, mely Pizzéria és söröző névre hallgat, egy korsó csapolt soproni elfogyasztásával egybekötve akár logolni is lehet a biliárdasztal melletti számítógépről.
A környékről
Patvarc Nógrád megye északi részén, Balassagyarmattól délkeletre helyezkedik el. A település észak-nyugaton Balassagyarmat, keleten az Őrhalommal is határos Feketevíz patak, délen Szügy határával érintkezik, északon pedig Szlovákiával határos, ahol a határvonalat az Ipoly képviseli.>>
Az emlékkövet a falu feletti dombon "Állíttatta Jezerniczky Katalin 1858-ban benső szeretetből férjének Szent-Iványi Anzelmnek, a település első földesurának".
Szentiványi Anzelm, 1826-tól a falu földbirtokosa, halála előtt egy évvel 1853. október 27-én készítette el végrendeletét, melynek első két pontja a templom-kápolna építésével foglalkozik. A végrendeletből kitűnik, hogy Szentiványi Anzelm olyan kápolna építéséről rendelkezett, amely a falu katolikus hívei részére egyházi szertartások végzésére, illetv látogatására is alkalmas legyen. A neogótikus templomot 1858-ban építették, s eredetileg kriptakápolnának szánták.
(1) A templomnál, a lépcsőn üldögélt Reznicsek bácsi. Tőle megtudtuk, hogy a háború előtt a faluban szeszgyár üzemelt, amiben ő volt a szeszfőzőmester. Naponta hét hektó 90%-os szeszt főztek cukorrépából. A répát helyben termesztették és a summások, minden évben 15-en, Mezőkövesdről jöttek a földet megművelni. "Tudják, olyan ruhába is jártak, mezőkövesdibe..."
(2) A ládától a játszótérhez lejőve, a patak hídjánál túra kajakokat cipelő ismerősökre leltünk. Az ötvös, a basszgitáros és társaik Szügyből indultak a Feketevízen. Céljuk az Ipoly, azon azután Balassagyarmat. Mindenesetre nem gondoltam volna, hogy itt is lehet vízitúrázni.
A templomkertbe az egyik kapun nehezen bejutottam. Egy helyi úr végig figyelte mit csinálok. Amikor kijöttem a kertből megkérdezte mit kerestem a templom kertjében. elmondtam neki, de nem vgyok biztos hogy megértette. Mindenesetre nem volt negatív a tapasztalatom. A második ponthoz elég meredek emelkedőn lehet feljutni. A ládát könnyen megtaláltam. Köszi a rejtést.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Kár, hogy a templomba és kertjébe nem jutottunk be. Az emlékkő mellett nehezen találtuk meg a ládát, mintha nem lett volna térerő. De aztán meglett.
Kedves kis falu, szépen felújított önkormányzati épület, tájház, orvosi rendelő, posta. A templomkertbe nem jutottunk be. Távolról lefotóztuk és a fotóról olvastuk le az évszámot. A láda rendben van.
Köszönöm, hogy ide rejtettél!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.3.0]
A lista az oldal alapbállításának megfelelően nem mutatja az összes bejegyzést (295 db), az összes megjelenítéséhez kattints ide. Az alapbeállítást (25 db) felülbírálhatja a felhasználói beállítás, amit bejelentkezve a felhasználói adatok között tudsz megváltoztatni.