Az egykori Arad-Békés-Csanád vármegyék határkővel és emlékoszloppal megjelölt egykori határára invitálunk benneteket.
A régi vármegyék, Arad, Békés és Csanád határait jelzi az a kő, melyet Csanádapáca közelében fedeztek fel. A szakértő szemével jellemzi a Csanádapáca melletti vidéket Szelekovszky László nyugalmazott természetvédelmi főtanácsos:
"Itt fekszik a hármashatár halom, s ha egy kis domb tetejéről szemléljük a vidéket, gyönyörű fennsík tárul elénk" - utal az Alföld domborulataira. "Hordalékkúpon állunk, ahonnan ellátni Gerendásig, Csabaszabadiig, s a táj mutatja, hol húzódik a folyóvölgy. Feltehetően a Maros, esetleg más folyó medre volt errefelé egykor. Évszázadok óta utak keresztezték egymást, de manapság csak kettő találkozik itt, ezen a nagyon meghatározó helyen."
A történelmi vármegyék, Arad, Békés és Csanád közös határát jelzi tehát az a földből nagyjából harminc centiméterre kilátszó kő, melyre nemrég bukkantak a helyiek. Jó ideje Domján József helyi kertész szorgalmazta a történelmi ereklye felkutatását. A napokban jött el a siker ideje: Zsikai Péter csanádapácai pedagógus, helytörténész kutató szólt a környezetvédelmi szakértőnek a régóta keresett határkőről.
A kukoricatábla takarta lelőhely - nem túlzás - rendkívüli. A múltat kutatva Szelekovszky László fejből sorolja a környéken élt, ismert családokat, hiszen errefelé terült el az Aponyi-, az Inkey-, a Beliczay- és a Szalay-család birtoka. A közelben lakott Mokri Sámuel, aki a szemenkénti búzanemesítésről vált híressé. Sok ember lakta vidék volt ez évszázadok óta, s mindig határt jelzett a hármashalom.
A határkő régiségét bizonyítja a taréjos búzafű nevet viselő ősi növény jelenléte, melynek magját a piramisokban is felfedezték. A búzafű lapos, alakja olyan, mint egy hal csontváza. Békés megyében csak a legnagyobb kunhalmon, a Békésszentandrás melletti Gödényhalmon található e növényfaj, tömegesen azonban csak a hármashatárkő övezetében. Mindez azt jelzi, hogy ez a kis terület megbolygatatlan, "ősi kövület". A növénytársulás arra vall, hogy a földet nem szántották, s jól látható a jobb oldalon, ha az ember a helyszínhez közelít.
Bűvös szám a hármas ezen a területen. A hármashalom, a hármashatárkő, s ami körbeveszi, három akácfa. A kő bőven Trianon előtt került mostani helyére. Két betű rajzolódik ki rajta, a K és az R. A K jelenthet királyit vagy katonait. Liska Pál gyulai régész megerősítette a határkő eredetiségét. Szelekovszky László pedig nem titkolja örömét a felfedezett ereklye láttán: - Szerencsés dolog, hogy Trianon évében leltünk a kőre. Ez még inkább megerősít bennünket abban, hogy elődeinket, a gyökereinket ápolni kell.
Forrás: barikad.hu
Arad vármegye területe 1914-ben: 5936 km², napjainkban: 7754 km²
Békés vármegye területe 1914-ben: 3481 km², napjainkban: 5631,05 km²
Csanád vármegye területe 1914-ben: 1446 km², az 1950-es megyerendezéskor területét felosztották Békés megye és Csongrád megye között.
A Romániához csatolt terület ma Arad megye részét képezi.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.9]
A pósteleki utó-húsvét után hazafele menet találtam meg.
Meglepódtem azon, hogy mennyire járható volt az ide vezető földút. Az első 200 métere elég csücskös egy átlagos autóval, de után szép, egyenletes földút.
A halom szép, kellemes hely. Kár, hogy pár tábláról már leégette a nap a taltalmat.
Köszi, hogy megmutattad! :)
A szépen gondozott hely sokkal hangulatosabb és érdekesebb, mint amire számítottunk. A kilátó azért elég vicces, de legalább jó állapotú és igazán kényelmes a lépcsője. Van hol rohangászni a gyerekeknek, ha kijön ide egy család piknikezni. Más értelmét nem nagyon látom. A határkövet nem sikerült észrevennünk, de sebaj.
A láda már az összes fülét elvesztette, de a tartalma száraz. Jó lenne cserélni.
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! A láda újra a helyén van. További jó keresést! A láda megsérült. Mind a négy füle letört. Szinte éreztem, hogy ide is hozzak egy csere dobozt. Ha olvasod és úgy jössz ide, esetleg érdemes cserélni, bár a rejtek szuper! Sèta az útig zseblámpával, megyek haza Szegedre. Mai termés csupán 2 láda. Olívia, Ulrik és Dóra mama [Geoládák v4.5.3]
Világvégi,csodálatos szép,gondozott hely!
Az olvadó saras tereppel meg kellett küzdeni,de a kárpótlás megfelelő volt.
Köszönet a rejtésért! [Geoládák v4.5.3]
Köszönjük. hogy a rejtéssel felkeltetted az érdeklődésünket a helyszín iránt.👌 [Geoládák v4.5.2] Gyuláról hazafelé itt álltunk meg először. A távolban néhány őzet láttunk, de egyéb mozgás nem volt. A rejtés rendben van.
A vendégkönyvben is a geoládászok logolnak. :-)
Elég jól autózható volt az út, azért gyalogoltunk is egy kicsit. Szépen kiépítették az egykori Hármashatárt bemutató helyet, sok információs táblával, kilátóval. tetszett a helyszín.
Üdv Mr Zerge.