Autóval a "régi kettes" út a legszerencsésebb megoldás. Bp-ről Vácra érve a harmadik lámpánál balra, ellenkező irányból (Balassagyarmat, Verőce) a harmadik lámpánál jobbra kell lefordulni. Érdekes, hogy mindkét esetben egy másik nevezetességet, a Vörös házat csodálhatjuk meg, amíg a lámpa zöldre nem vált.
Vonattal Vác "középsőn", vagy nagy Vácon kell leszállni, és a Széchenyi utcán egyenesen besétálni a szépen felújított főtérig, ahol balra kanyarodunk a nagytemplom felé.
Hajóval, matraccal folyásirányból érkezők a börtön épületét maguk mögött hagyva a komp kikötésnél menjenek fel a főtérre és jobbra folytassák az utat szintén a nagytemplom felé.
Aki ezek után gyalog, vagy biciklivel akar jönni, az szedje össze az előzőekből magának, hogy melyik lehetőség számára a legszimpatikusabb, persze feldobhatja az egészet egy kis kerékpár út igénybevétellel is, amelynek több leágazásáról is el lehet jutni a célig.
Leírás
Vác városának névadója a legenda szerint Felső-Magyarországról vándorolt Vác irányába. Elsőként a visegrádi erdőkben kereste a maga számára leginkább megfelelő "utat" a Szent életvitelhez, majd átkelt a Dunán és a "Vácz-környéki" erdőkben telepedett le. A latin Vates, magyarul a jós jelentésű szó nyomán a remetét Vatusnak is hívták. Szent László király - akinek a mogyoródi csata előtt, 1074-ben megjósolta győzelmét - rendkívül kedvelte őt.
Utad célja a remete "házának" felkeresése Vác belvárosának egy nyugodt részén. A remete szobrát egy helyi művész, Kapás Sándor alkotta meg. A mű - ihletőjének állítólagos vándorlásaihoz hűen - több alkalommal költözött a város határain belül. Eredetileg a Konstantin tér és a Káptalan utca kereszteződésénél lévő Emericana egyesületi ház oldalánál állt, mígnem a zeneiskola építésénél lebontották, majd ezt követően a Géza király téri I. Géza király Közgazdasági Szak középiskola kertjébe került. Jelenlegi helyére a Kossuth tér rendezése után került a szobor. A barlang és a román stílusú templom furcsa keveredését felidéző keretben lévő köztéri alkotás a remete mellett egy szarvast is ábrázol. Ez részben utalhat a remete erdőlakó életmódjára, de emellett többen úgy vélték és vélik, hogy az agancsos állat szobra a Képes Krónika történetével szorosan összefüggő szimbólum. Géza és László királyok fogadalmára, a templomépítésre emlékeztet. A mogyoródi csata előtt Lászlónak látomása volt. Képzeletében egy csodaszarvas futott át előtte, majd megállt egy helyen. Ekkor megfogadta László, hogy ha győztesen tér vissza a csatából embereivel, templomot épít. A viadal feltehetően diadallal zárult, legalábbis erre utal a váci Székesegyház megépülése, de az nem a mostani helyén állt.
Boldog Vácz Remetéről, a város vélt névadójáról egyébként minden év novemberében emlékeznek meg.
U.i. A remetével, mint mitikus alakkal a Led Zeppelin zenekar IV. lemezének belső borítóján is találkozhatsz. Az általuk megálmodott figurának szobrot is emeltek a Hard Rock Parkban. A két "személy" közti külső hasonlóság okán a zenekar témához kapcsolható lemezének címéről neveztem el a ládát. Így alakult ki egy kis fogalomzavar a boldog és szent szavak körül.
Ládatörténelem
2016.10.05: A láda átkerült a nevemre (beteg).
2016.10.08: A ládát újrarejtettem, kereshető!- Blue Mali
2021.03.09: feketel Kessertársam új logfüzetet helyezett el benne, s plasztik kártyán a jelszó is olvasható! Köszönöm szépen neki!- Blue Mali
2022.06.07: A láda átadva Réka&Nimi Kessertársaimnak!- Blue Mali
2022.08.27: A mikroláda újra kereshető a villanyoszlop tövében.
2022.12.22. Új pótjelszó kihelyezése.
2023.11.13. Ládaellenőrzés, pótjelszó eltűnt, pótlása hamarosan.
Állapot: kereshető
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
+
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
+
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
+
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
GCVKT bejárása közben vadásztuk le. Van mögöttünk pár láda, de az istennek se találtuk meg, úgyhogy felhívtuk a rejtőt, akivel élmény volt beszélni. :) Végül meglett, de nem ott és úgy, ahogy vártuk, úgyhogy hadd adjak némi segítséget: ha a szobor inkább a hátad mögött van és úgy állsz szemben a villanyoszloppal, akkor a jobb oldali ág alatt keresd. Ne a korhadt fába nyúlj fel alulról, hanem ténylegesen a nagy kő alatt van, egy pici kő mögött egy üregben. Mélyen be kell nyúlni.
Köszönjük a rejtést! :)
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.1.2]
Váci csavargás. A mai közel 20 km-es gyalogtúra során kerestük meg a ládát a váci multi ládák pontjai közé ékelve. A városi multik befejezése majd egy következő alkalommmal, de legalább ez az egy doboz meglett. Szép a város, élhetőnek tűnik. Tetszett a hely, köszönjük!
szepzsuzsi, Era
Megtaláltuk! De a pótjelszót ahogy írta egyáltalán nem találni. A biciklitároló ott van, de a környékén valamint rajta semmit nem láttunk.
A ládát jól visszatettük, a kővel eltakartuk. Érdekes volt, ahogy a ládánál térdelve kotorászok az oszlop tövénél.:)) Többen nem értették mi is a terv....:)))
Köszönjük a rejtést!
"Ahogy a ház(...)hoz ért, meghökkenve vett észre egy (...) figurát(...). Remete (...), úgy látszott, éppen őrá várt."
-Baráth Katalin ~ A fekete zongora-
A királyréti GC45FV fesztiválról hazafelé menet betértünk a GCAKT ládát logolni, majd megkerestem ezt a dobozt is. A téren készítettem pár fotót, majd továbbálltam.
Közös ládázás emiGrant-el.
Erre jártam- megtaláltam.
Köszönöm.
-MEGVAN!- [Geoládák v4.0.3]
A lista az oldal alapbállításának megfelelően nem mutatja az összes bejegyzést (1344 db), az összes megjelenítéséhez kattints ide.
Az alapbeállítást (25 db) felülbírálhatja a felhasználói beállítás, amelyet bejelentkezve a felhasználói adatok között tudsz megváltoztatni.